A halott - Áprily Lajos

A halott - Áprily Lajos

S a nagy zene tovább szól hangja nélkül,

hervadt szájából megszökött a vér.

De szeme él s mindig mélyebbre kékül,

mikor a messzeségböl visszatér.

Ahol búsan s magában jár, a tájék

ugy-e kék táj, a vizek kék tavak?

Fölöttük a halk fényben jégmadárkék,

nagy fecskefarkú lepkék szállanak.

S a rét, ahol megáll múltját keresve,

ezer-virágú genciána-rét?

S ha árnyékával rálebeg az este,

nem fekete az árnyék: kéksötét.

Így jár-kel kék határból kék határba,

s míg átjön tó-partján és réteken,

a kékséget két nagy szemébe zárja,

rámnéz és ideadja mind nekem.