Kommunizmus alarc nélkül

Kommunizmus álarc nélkül

AZ 1935.-IKI BIRODALMI PÁRTNAPON, NÜRNBERGBEN

Ez év augusztusának elején az egyik legmértékadóbb angol hírlap vezércikket közölt "2 diktatúra" cím alatt. A vezércikkben a szerző naiv és a tényleges helyzetre való tekintettel sikertelen kísérletet tett arra, hogy bebizonyítsa az orosz bolsevizmus és a nemzeti szocializmus közötti szembeötlő hasonlatosságokat. A nem­zetközi vitázóknál nem csekély feltűnést keltett ez a vezércikk, újólag bizonyítva azt a tényt, hogy a nyugateurópai intelligencia jelentős része még ma is megdöbbentő értetlenséggel áll a kom­munizmus élet- és néprontó tüneményével szemben, dacára az immár 18 éve tartó rettentő és véres gyakorlati tapasztalatnak, melyet Oroszországban látunk.

A cikk írója megállapíthatónak vélte, hogy a bolsevizmus és a nemzeti szocializmus egymással ellentétes emblémája ma "olyan kormányformát jelképeznek, amely lényegi felépítésében egymáshoz hasonló, alappilléreit képező törvényeiben pedig ugyanaz. Ez a hasonlóság növekvőben van." A továbbiakban még ezeket mondja: "Mindkét országban egyformán cenzúrázzák a mű­vészetet, az irodalmat és természetesen a sajtót. Ugyanaz a háború folyik az intelligencia ellen, támadások a vallás ellen, a fegyveres erő tüntető mutogatása a Vörös-téren, vagy a tempelhofi mezön ugyanaz." Mesterkélt csodálkozással állapítja meg a cikk, "azt az ijesztő és elidegenítő jelenséget, amely lehetővé tette, hogy kél egy­mástól annyira különböző nemzet ily kétségbeejtően hasonló for­májába a felépítésnek beiskolázódhatott és bekényszeríthetődött."

Világosan látható: ahány szó, annyi badarság. A névtelen szerző még azt a fáradságot sem vette magának, hogy akár a bol­sevizmus, akár a nemzeti szocializmus leglényegesebb alapvető elveit tanulmányozza. Megmarad a külsőségeknél, sőt még a tulajdonképpeni külképet sem bírja azzal a klasszikus zsurnalisztikai objektivitással megfesteni, melyet a komoly világsajtó olyan gyak­ran és szívesen emleget magáénak. Részvétteljes vállvonogatással térhetnénk napirendre az ilyen utatvesztett elmefuttatások felett, ha mindkét, e vita tárgyát képező probléma nem a leglényegesebb és Európa jövőjére minden körülmények között legfontosabb politikai jelenség formáit képezné, avagy ha az ilyen, a lényeg felett álsikló értékmérés egyedülálló lenne és nem egy nagy s főleg befolyásos része a nyugateurópai intelligenciának vallaná ezt a nézetet.

Ezért vállaltam azt, hogy itt a bolsevizmust ős elemeiben, álarc nélkül mutassam meg a német és európai nyilvánosságnak. Annál is inkább nehéz ez a feladat, mivel a rafináltan és nem eredménytelenül dolgozó propaganda intézményei a Kommunista Internacionálénak, a bolsevizmusnak teljesen hamis és tekin­tettel a feszültségekre, igen veszedelmes képét próbálják elhitetni a világnyilvánossággal Oroszország határain kívül. Ha ehhez azt a mély gyűlöletet is hozzávesszük, mellyel széles rétegei a világlibe­rali 515b17f zmusnak a nemzeti szocializmus és annak németországi kon­struktív munkája iránt viseltetnek úgy érthetővé válik, hogy az előbbihez hasonló tévítéletek egyáltalán lehetségesek. A lényeg felett siklanak el; mert míg a nemzetközi kommunizmus minden faji és nemzeti adottságot, melyet a természet adott, eltörölni igyekszik, míg a tulajdonban látja eredeti okát a kapitalista világgazdaság bukásának s ennek következtében ravasz és nagyvonalú, brutális tulajdonfosztó akcióit szisztematikusan keresztülviszi, míg az egyén értékét tagadja és azt üres, életidegen tömegideállal igyekszik helyettesíteni, míg az ember s a népek ideális, magasra szárnyaló törekvéseit tompa és sivár materiális elvekkel igyekszik megszün­tetni és megölni, a nemzeti szocializmus a tulajdonban, egyéniség­ben nemzetben, fajban és idealizmusban találja meg azokat az erőkel, amelyek az emberi kultúrát hordozzák és alapvetően befo­lyásolják.

A bolsevizmus tudatosan forradalmasítani akarja a népeket. Nemzetközi támadószellemű irányzat. Ellenben a nemzeti szocializmus csak Németországé és úgy is mint elgondolás, úgy is mint gyakorlat, nem kiviteli árú. A bolsevizmus tagadja a vallást úgy is mint elvet, úgy is mint alapvető elgondolást. A vallásban a "nép ópiumát látja". A nemzeti szocializmus ellenben a hittel, az isten­hivő és transcendentális idealizmussal szemben, mely a nép faji lelkének természetadta módon megfelel, nemcsak toleráns, hanem tettel küzd érte. Míg a nemzeti szocializmus az európai kultúra új formáját igyekszik bevezetni, addig a bolsevizmus a zsidóktól veze­tett nemzetközi ember söpredékének hadüzenete maga a kultúra ellen. Nemcsak polgárellenes, hanem kultúraellenes is.

Végkövetkeztetésében a bolsevizmus a nyugat minden gaz­dasági, szociális, állami, kultúrális és civilizációs vívmányának megsemmisülését jelenti, egy gyökér nélküli nomád nemzetközi összeesküvő csoport javára, amely a zsidóságban találta meg képviseletét. Ez a nagyvonalú kísérlet, amely azt célozza, hogy a kultúrvilágot sarkaiból kiemelje, annál is inkább veszedelmes, mi­vel a Kommunista Internacionálé mesteri kendőző művészettel már régebben megnyerte éppen annak az európai intelligenciának jelentős részét védőjéül és úttörőjéül; amelynek lelki és szellemi megsemmisítése a bolsevista világforradalom első célja.

A bolsevizmus, amely magában véve hadüzenet a szellem ellen, szereti magát a szellem előharcosának mutatni. Ahol a körül­mények úgy kívánják, úgy jelenik meg, mint a báránybőrbe buj­tatott farkas. A hamis álarc mögött, melyet az idő és alkalom sze­rint változtat, a világrombolás ördögfintora vigyorog. Ahol a bol­sevizmus teóriája a gyakorlatba ment át, a munkás és paraszt beígért paradicsomából borzalmas sivatag lett, mely az életet el­senyvesztette és megfojtotta.

Ha valamelyik tanra illik az a mondás hogy különbség van az elgondolás és gyakorlat között, úgy a bolsevizmus tana az. Az ő elgondolása tarka és csillogó, minden színben pompázó. Magá­ban hordja a veszedelmes kísértés mérgét. A gyakorlat azonban félelmetes és borzalmas, útját az áldozatok milliói szegélyezik, mindazok, akik tiszteletére, golyótól, kötéltől, bárdtól vagy éhségtől haltak meg. A bolsevizmus elgondolása a "parasztnak és a mun­kásnak" határokhoz nem kötött "hazát" ígért, "osztálykülönbség nélküli társadalmat", melyet az állam véd a kiuzsorázás ellen, olyan gazdasági elvet, mely szerint "minden mindenkié" s ennek követ­keztében az "igazi és általános világbékét".

Munkások milliói dolgoznak olyan éhbérért, amely Nyugat­európában elképzelhetetlen, megkínzott és sokat szenvedő paraszt­családok, akiktől elvették földjüket és azt ostoba és minden kezde­ményezést megbénító kollektív gazdálkodássál végleg tönkretették. Az éhségveszedelem, mely minden évben milliónyi emberáldozatot követel egy olyan országban, amely terjedelménél fogva egész Európa éléskamrája lehetne, a hadsereg fölszerelése, amely a vezető bolsevikiek állítása szerint a legvéresebb világforradalom keresztül­vitelét szolgálja, a brutális és könyörtelen őrülettől kormányzott uralma egy kis, javarészt zsidó kisebbségből álló terrorista cso­portnak, amely az állami- és pártszervezetet a kezében tartja; mindez mást mond, olyat, amit a világ hosszabb ideig nem hagyhat füle mellett elsuhanni, hiszen ebben egy százhatvan milliós nép meg­nevezhetetlen szenvedése, leírhatatlan fájdalma és kínja cseng vissza.

Az a tény, hogy a bolsevizmus céljai érdekében olyan pro­pagandisztikus eszközöket használ, melyeken csak a hozzáértő tud átlátni, amelyekkel szemben azonban a polgári világ majdnem naiv sejtelemnélküliséggel áll, az, amely ezt a borzalmak internacioná­léját a többi állam és nép részére oly veszedelmessé teszi. Ennek a propagandának alapelve, hogy a cél szentesíti az eszközt, hogy a hazugság, rágalom, egyéni- és tömegterror, rablás, gyújtogatás, streik, lázadás, kémkedés, a katonaság destruálása mind szolgálatába állíthatók, mert egyes egyedül a népek forradalmasítása a szem előtt tartandó cél. A tömegbefolyásolásnak ezen különösen vesze­delmes formája semmi és senki előtt nem hátrál vissza. Csak az bír vele, aki titkos hajtóerőit ismeri és alkalmas ellenerőket tud vele szembeállítani. Ez a propaganda mesterien játszik minden hangszeren. Átszellemültnek adja magát ott, ahol a szellem ural­kodik, polgári a polgárnál, proletár a proletárnál, szelíd a szelídnél és véres, ahol véres ellenállásukat kell legyőznie.

A kominternben foglalta össze a bolsevizmus ezt a nemzet­közi propagandatevékenységet.

Ez a világromboló gépezet néhány héttel ezelőtt egész Európa szeme előtt fejtette ki haditervét, mellyel népek és államok meg­semmisítését célozza nyilvánosan taktikai és stratégiai nézőpontok szerint rendezve anélkül, hogy a polgári társadalom, mellyel az ő kiirtására készült tervet nyíltan és tartózkodás nélkül közölték az elborzadás kiáltásában tört volna ki, anélkül, hogy azonnal összeszedni igyekeznék összes megmaradt erőit a védekezés meg­szervezésére.

Csak azok az államok, amelyekben a bolsevizmust az új nemzeti elvek legyőzték, emelték fel óvó szavukat. Ezt az óvást is megmosolyogta a megsemmisítéssel megfenyegetett polgári társa­dalom és az óvókat kísértetlátóknak nevezte.

Amidőn Németország a nemzeti szocializmus jegyében megtisztulva és egyesülve, a hasonló csoportok élén felvette a küzdel­met a világ bolsevizálása ellen, tisztában van azzal, hogy ezzel nemzeti célján túl világküldetést tölt be, melynek sikeres végrehaj­tásától függ a kultúrnépek sorsa. Mi, nemzeti szocialisták, átlátunk a bolsevizmuson, megismerjük minden álruháján és álarcán ke­resztül. A mi szemünk előtt jelmez nélkül, meztelenül, a maga teljes hazug gyalázatosságában áll. Ismerjük teóriáját, de ismerjük a gyakorlati kivitelét is. ­

Leplezetlen és minden vonásában pontos képet akarok itt a bolsevizmusról adni, megdönthetetlen és elvitathatatlan tényekkel bizonyítva, abban a reményben, hogy ha még egy szikrája az észnek és világossága a gondolatnak megmaradt a világban, úgy az államok és népek borzalommal eltelve, ennek az akut veszede­lemnek leküzdésére összefognak.

Példákat akarok itt idézni, hogy a kommunista propaganda és teória eszközeit és gyakorlatát Oroszországban és Oroszországon kívül megismertessem, olyan példákat, melyek jellemzők, de ame­lyekhez még ezer mást hozzátehetnék, melyek mind a maguk egé­szében leleplezik borzalmas arcát ennek a világbetegségnek.

Egyes gyilkosság, túszgyilkosság és tömeggyilkosság azok az eszközök, amelyeket a bolsevizmus előszeretettel használ, hogy a propagandája elé kerülő akadályokat elhárítsa.

Németországban 300 nemzeti szocialista esett az egyéni kom­munista terror áldozatául. 1930. január 14.-én lőtte le a kommu­nista Höhler Albert a félig nyitott ajtón keresztül Ebstein Sally és Kohn Elsa zsidók segítségével Horst Wesselt lakásában. 1931. augusztus 9.-én Berlinben a Bülow-téren két rendőrkapitányt, Anlauf-ot és Lenck-et hátulról lelőtték. Ez a gyilkosság Neumann Heinz és Kippenberger kommunista vezérek felbujtására történt. Neumannt röviddel ezelőtt Schweizban útlevélkihágás miatt letar­tóztatták. A német kiadatási kérelemnek a sweizi hatóságok azzal a megokolással, hogy "politikai bűntényről van szó" nem adtak helyet.

Ezek csak egyes példái a kommunista egyéni terrornak, melyeket kiegészítenek az elmúlt években elkövetett következő túszgyilkosságok:

1919. április 30.-án a müncheni Luitpold gimnázium udvarán 10 túszt, közöttük egy nőt, lőttek le hátulról a kommunista-terro­rista Eglhofer parancsára a zsidó szovjetkiküldött Levien, Leviné-­Nissen és Axelrod közreműködésével. A holttesteket a felismerhe­tetlenségig megcsonkították és kirabolták. A zsidó Kun Béla, akit valóban Kohn Áronnak hívtak, bolsevista uralma alatt Budapesten 1919-ben 20 túszt gyilkoltak meg. Spanyolországban az októberi forradalom alatt, mint azt a kommunista vezér, Garcio, a Komin­tern 1935. július 31.-iki kongresszusán kifejezetten hangsúlyozta, "kommunisták vezetése alatt" Oviedóban 8, Turónban 17 foglyot lőttek le, 38 foglyukat pedig egy kommunista támadás védelmére a Pelayo kaszárnyában a lázadók éle előtt sorakoztattak fel dobtak a sortűz áldozatául.

Félelmes és borzalomkeltővé válik ez a véres lista, ha a kom­munista tömeggyilkosságok majdnem hihetetlennek látszó szám­adatait hozzávesszük. Klasszikus példa a párisi kommün 1871-ben, melyet Marx Károly olyan szenvedélyesen ünnepelt s melyet a mai szovjet, mint példáját a világforradalomnak, dicsér. Az áldo­zatok száma meg sem határozható. Kun Béla, a zsidó csekatag, hasonló érléke kísérletet vitt véghez 1922. júliusában Krímben, ahol 60-70000 embert lövetett agyon. Ezeket a kivégzéseket legnagyobb részt gépfegyverrel hajtották végre. Az alupkai városi kórházban 272 beteget és sebesültet cipeltek ki hordágyon s mint azt a vöröskereszt hivatalos jelentése Genfben bizonyítja, lőttek agyon a kórház kapuja előtt. A zsidó Kun Béla 133 napig tartó magyarországi rémuralma alatt számtalan embert gyilkoltatott meg, akikből hivatalosan 570 nevet tudtak összeállítani. Tsiangkaicsek, a kínai marsall, 1934. novemberében közölte, hogy a kommunisták Kiangsi tartományban 1,000.000 embert öltek meg és 6,000.000 embert fosztottak ki teljesen.

Mindezen véres és borzalmas események koronája azonban az a tömeggyilkolás, amely Szovjetoroszországban folyik.

A kivégzettek száma maga a szovjet által adott és megbízható forrásokból kiegészített adatuk alapján a szovjet-uralom első 5 évé­ben kereken 1,860.000-re rúg, ebből 6.000 tanító és tanár, 8.800 orvos, 54.000 tiszt, 260.000 katona, 105.000 rendőr, 48.000 csendőr. 12.800 hivatalnok, 355.000 intelektuell, 192.000 munkás és 815.000 paraszt.

Maga a szovjetstatisztikus, Oganovsky, az 1921-22-ben éhhalált halt parasztok számát 5.2 millióra becsüli. Az osztrák bíboros érsek, Innitzer, 1934. júliusi kiáltványában a szovjetben éhenhaltak számát sokmillióra becsülte. A canterburyi hercegérsek az angol felsőházhoz intézett beadványában 1934. július 25.-én az éhhalált halt áldozatok számát "inkább 6 mint 3 millióban" jelöli meg.

Az itt megadott képben lefestett irtózatos és borzalmas tömeg­terror, melynél rettenetesebbet a világtörténelem sem mint háborút, sem mint forradalmat nem produkált, még jóval a valóság alatt marad.

Így fest véres gyakorlati kivitele egy hisztérikus és bűnös politikai őrületnek, amely minden országban és minden népnél ugyanezt megismételné, ha megadnák hozzá a lehetőséget.

Felesleges lenne ezzel szemben arra a fegyelmezettségre és nagylelkűségre hivatkozni, amellyel a nemzeti szocializmus valósí­totta meg forradalmi céljait.

Ez az a "kétségbeejtően hasonló formája a felépítésnek", amely az angol cikkírónak, mint egy, a nemzeti szocializmus és bolsevizmus közötti, "elidegenítő jelenség" a szemébe ötlik.

De ezek a tények még nem elegendők: forradalmak pénzbe kerülnek; propagandahadjáratok az egész világon sok pénzt emész­tenek fel. A bolsevizmus az ehhez szükséges anyagi eszközöket saját metódusa szerint szerzi meg.

Sztalin, mint ismeretes, maga vezette 1907. nyarán azt a bombatámadást, melyet a tifliszi állami bank pénzszállítmánya ellen intéztek s amelynél 30 ember esett áldozatul. Az a 250.000 rubel, melyet akkor raboltak, Leninnek lett rendelkezésre bocsátva forradalmi célokra. 1908. január 17.-én fogták el azt a Wallach-­Meer neve zsidót, aki Litwinow néven nemrégen a Népszövetség tanácselnöke volt, mikor a rablott pénzt Párisba szállította.

A németországi kommunista párt maga is rabló csoportokat és robbanószeres betöréseket szervezett. A birodalmi bíróságnál tárgyalt ilyen bűntények száma igen nagy. Kereken 30 egész nagy eset került ítélkezés alá. Ehhez járulnak a különböző gyújtogatások és robbantások, melyeket mindég minden meggondolás és ártat­lanokra való tekintet nélkül vittek véghez.

1925. április 16.-án bolsevisták felrobbantották a sofiai kated­rálist. 1927. júliusában a kommunisták a bécsi igazságügyi palotát gyújtották fel.

Az 1930. január 22.-iki Lenin-ünnepségek alkalmából Moszkvá­ban a XIV.-ik században épült Somonow-klastromot a levegöbe röpítették.

1933. február 27-28-ra virradó éjszakán lángokba borították a német birodalmi gyűlés palotáját, a fegyveres kommunista láza­dás kitörésére való jeladásként.

Streikban, utcai harcokban és fegyveres lázadásukban folytatja a bolsevista forradalom forradalmi előmunkálatát. A módozat minden országban ugyanaz. Hosszú sora forradalmi cselekményeknek, melyet minden oldal felé ki lehet egészíteni, adja ennek beszédes bizonyítékát: a komintern azzal dicsekszik propagandaműveiben, hogy az utóbbi évek majd minden sztrájkját ő szervezte.

A sztrájkok véres folytatása az utcai harc. Az utcai harctól csak egy lépés választ el a fegyveres lázadásig. Lázadások voltak 1917. októberében Oroszországban; 1919. januárjában a Spartakus harcuk Németországban: 1920-ban Hölz Max a Vogtlandban; a vörös ármádia a Ruhr vidéken; 1921-ben Közép-Németországban; 1923. szeptemberében Hamburgban ; 1924. decemberében Revalban; 1926. október 23-án, 1927. február 22-én és március 21-én Sanghaiban; 1927. decemberében Kantonban; 1934. októberében Spanyolországban; 1935. áprilisában Kubában; 1935. májusában a Filippi-szigeteken.

A fő támadást mindig a hadsereg ellen intézi a bolsevista propaganda, mert igen jól tudja, hogy a többség útján nincs lehe­tősége arra, hogy az uralmat magához ragadja. Csak az erőszak eszközei maradnak tehát rendelkezésre, ezek azonban minden ren­dezett viszonyú államban a haderő ellenállására találnak. Ezért tűzte ki a bolsevista propaganda céljául a hadsereg szisztematikus destruálá­sát. Célja a hadsereget belülről aláásni s az anarchia elleni ellenálló képességét megsemmisíteni.

Németországban megállapítottuk, hogy a szovjet kémhálózat és a kommunista szervezetek hatalomra jutásunk előtt szoros együtt­működést fejtettek ki. A G.P.U. egyik külföldi osztálya országunkban hivatalosan ténykedett. Ez a szervezet volt a tulajdonképpeni meg­bízója és vezetője a kommunista kémhálózatnak. A kémhálózat célja a katonai titkok elárulásán kívül a rendőrség és a hadsereg des­truálása volt. Programul szolgált: a véderő belülről való aláásása fokozott forradalmi felvilágosító propagandával, melyet a német haderő katonái és matrózai között fejtettek ki. A német törvényszékek 1931. júliusától 1932. decemberéig 111 főtárgyalást tartottak haza­árulási perekben, melynél a kommunista párt mint felbujtó szerepelt. Ezenkívül számos nagyarányú ipari kémkedési esettel foglalkoztak a híróságok, melyek ugyancsak a hazaáruló tevékenység bélyegét viselték.

A legkiáltóbb példája annak a belpolitikai romboló propaganda­tevékenységnek, melyet az úgynevezett "szovjetdiplomaták kifejtettek a zsidó szovjet nagykövet Joffe, akinek 1918. november 6.-án Berlint el kellett hagynia, mert a diplomáciai futárszolgálatot arra használta föl, hogy a német haderő részére destruáló propagandaanyagot szállíttasson. Az úgynevezett "forradalmi alap" legnagyobb részt arra szolgált, hogy részben fegyvereket vásárolhasson Liebknecht a német kommunisták részére, másrészt hogy propagandaanyagot állítson elő a német haderő forradalmasítására. Egy független biro­dalmi gyűlési képviselő, a zsidó Dr. Kohn Oszkár 1918. december 26.-án kijelentette, hogy ugyanazon év november 5.-én Joffe-tól német forradalmi célokra 4.000.000 rubelt kapott.

Ez az egész munka bebizonyíthatóan a német birodalom összeomlását s a hadsereg szétbomlását célozta.

Ezen az egyéni terroron, túszgyilkosságon, tömeggyilkosságon, rabláson, gyújtogatáson, sztrájkon, utcai harcokon és fegyveres láza­dásokon teleszórt területen, ezen a kémkedés és hadseregbomlasztás útján puhává tett talajon emeli fel a kommunista világpropaganda hazug és torzkép fejét. Olyan idea és mozgalom, amely hatalmát ilyen aljas és rettenetes eszközökkel szerzi meg és kísérli megtar­tani, hosszabb ideig csak hazugság, rágalom és tettetés útján tarthatja magát. Ezek a tipikus bolsevista propaganda metódusok, melyek a szükséglet szerint változnak különböző hangerősségűre.

Magától értetődik ilyen körülmények között, hogy a komintern szerint a Szovjetunión kívül minden országban csak kizsákmányolás, krízis, katasztrófa és összeomlás uralkodik. Ellenben a Szovjetunió­ban a szocialista újjáépítés az uralkodó, az ő szisztémájuk az, amely az országot a gazdasági krízistől megszabadítja és a munkanélkü­liséget megszünteti. A valósághun azonban a Szovjetunióban gaz­dasági szervezetlenség uralkodik és olyan bomlása a termelésnek, amely szinte leírhatatlan. A "munkanélküliség országa" százezrekre és milliókra menő koldusuk, hajléktalan gyermekek hazája, akik a nagy városok utcáit rajokban lepik el, százezrekre rugó üldözöttek és kényszermunkára ítélt száműzöttek gyűjtőhelye.

Míg az egyéb országokban állítólag kapitalisztikus és fasiszta diktatúrák uralkodnak, addig Oroszországban szabadság, és demo­kratikus nyugalom van. A valóságban azonban az egész ország a zsidó-marxista erőszak uralma alatt nyög, mely minden eszközt felhasznál arra, hogy hatalmon maradhasson. Nemzetiségek állító­lagos szabadsága és önrendelkezési joga ténylegesen nem egyéb, mint rabszolgává tétele és kiirtása a nemzetiségeknek. Az igazi értelme a koloniális és félkolonális népek felszabadításának a nem­zetközi proletáriátus segítségével nem egyéb, mint véres és kérlel­hetetlen szovjetimperializmus.

Magában Németországban is mielőtt álvettük volna a hatalmat, a kommunista párt idő és alkalom szerint könnyelműen váltogatta jelszavait. Először Németország "a versailles-i hatalmak félkoloniális áldozata" volt, "melyet a Népszövetség két vállra szorítva tart". Amikor a nemzeti szocializmus kezdett a nyilvánosságban tért hódí­tani, a kommunista párt a "szociális és nemzeti felszabadulás" programorját állította fel. Majd egy Berlin-Moszkva proletárszö­vetséget hangoztattak Versailles és a Népszövetség ellen. Ma Páris és Prágával katonai egyezményt kötnek és gondolkozás nélkül be­lépnek abba a Népszövetségbe, melyet röviddel ezelőtt "rablóban­dának" neveztek.

Az úgynevezett szovjetorosz békepolitika világforradalmi tevé­kenységben, államok közötti konfliktusok lelkiismeretlen előidézésé­ben és fantasztikus arányú támadó háborút célzó fegyverkezésben nyilvánul. Amit a nyugat-európai államokban osztálykülünbségnélküli társadalomnak neveznek, az Szovjetoroszországban magában a leg­erősebb megkülönböztetés az előjogokkal bíró és jogfosztott osztá­lyok között. A szovjetpropaganda Szovjetoroszországról mint a "gyermekparadicsomról, melyé a világ legszerencsésebb fiatalsága" beszél. A valóság azonban az, hogy lerongyolódott gyermekek milliói élnek Oroszországban, hogy gyermekek nehéz munkát vé­geznek, sőt hogy gyermekeket halálra ítélnek. A bolsevista propa­ganda "a nő kommunizmus általi felszabadítását" hazudja. A valóság azonban a házasság tökéletes felbomlását, a családi élet félelmetes szétbomlását és megszűnését és a női munkás kizsákmá­nyolását, a prostitúció elrettentő növekedését mutatja.

Lehet-e olyan uralomtál, melynek elgondolása és gyakorlati kivitele egymással ily ordító ellentétben van, egyebet mint rágalmat és lelkiismeretlen tettetést várni!?

1933. január 30.-a óta a nemzeti szocializmust vádolják mindazon munkásgyilkosságokkal, melyeket a kommunisták pártjuk megbízá­sából elkövettek. Újra és újra S.A. lázadásokról hazudoznak és derék német munkásokat sztrájktörőknek nevezgetnek. Amikor Horst Wesselt meggyilkolták, azzal akarták Berlin felháborodott nyilvánosságát lecsendesíteni, hogy ez a gyilkosság kitartottak közötti verekedés következménye volt. Amikor a Norkus nevű hitlerifjút elállatiasodott, durva kommunista bestiák leszúrták, akkor hivatalos lapjuk a "Rote Fahne" azt hazudta, hogy Norkust egy náci spicli ölte meg, azért, hogy ezáltal a nemzeti szociálisfa párt anyagot sze­rezzen a kommunista párt betiltásához. Ugyanezt állították akkor is, amikor Majkovskit és Gatschkét meggyilkolták.

Mikor a nemzeti szocializmus Németországban a kommunista párt üzelmeinek véget vetett, a Kommunista Internacionálé meg­teremtette a nemzeti szocializmus elleni rémhírpropagandát. A lon­doni színlelt per arra szolgált, hogy a kommunista pártot a birodalmi gyűlési palota felgyújtásának vádja alá tisztára mossa; szem­telenül és pimaszul úgy állították ezt a bűntényt is oda, mint a nemzeti szocializmus provokációs tervét, melyet én találtam ki s melyet Göring párttagunk vitt volna végbe. Amikor a német nem­zeti képviselő Oberfohren meghalt, Németországból Párisba szö­kött kommunisták egy állítólag Oberfohren által írt és hamisított memorandumot vittek magukkal, amelyben az lett volna bebizo­nyítva, hogy a birodalmi gyűlést vezető nemzeti szociálisfák gyúj­tották fel. A halott német-nemzeti párti képviselő persze nem cáfol­hatott. Ezelőtti, vezető állású kommunisták legutóbbi vallomásai minden pontban bizonyítják, hogy az egész memorandum hazug­ság volt és egészben hamisították abból a célból, hogy a nemzeti szocializmust a világ elölt diszkreditálják. Ismert jogászok és új­ságírók, sőt egy angol lord elég bolondok voltak ennek a durva és pimasz kommunista machinációnak beugrani és nevüket mint bábokét, ennek a londoni színjátéktárgyalásnak odaadni.

Azóta a világkommunizmus szisztematikus és ezerarcú világ­propagandát fejt ki Németország ellen, mert felismerte és meg­találta a nemzeti szocializmusban tulajdonképpeni és legvesze­delmesebb ellenfelét. Örökké visszatérő anyaga ezen hazug kom­munista agitációnak az állítólagos háborús készülődése a német imperializmusnak, a Franciaország elleni revans-szándék vagy Dánia, Hollandia, a Schweiz, a balti államok, Ukrajna stb. an­nexiója, továbbá Németország keresztes háborúja a Szovjetunió ellen, ellentétek a pártban és kormányban, különösen a párt és a had­sereg között, a tömegek növekvő elégedetlensége, vezető személyek meggyilkolása Németországban, merényletek, küszöbön álló infláció és teljes gazdasági összeomlás, foglyok kínzása és meggyilkolása, vallásüldözés és mindenfajta kultúrbarbárság.

Ezer csatornán fut ez a hazug propaganda keresztül, ezer fajta eszközöket használ, számtalan polgári intellektus áll részben tudatlanul, részben tudatosan szolgálatukban. A kontinens mindenik fővárosában nagy irodákat tart fenn ez a szellemi világfertőzés, melyeket a komintern bőven lát el anyagiakkal, hogy infámis pro­pagandájukat előkészítsék és keresztülvigyék. Állandó nyugtalanság fészkei ezek, sosem fáradnak el ellenségeskedést és összekülönbö­zést szítani és természetes feszültségeket az elviselhetetlenségig fokozni.

Ez a bolsevista propaganda: ahogy él és lélegzik, ahogy a hazugságot rágalmat és tettetést használja fegyverül, hogy a világot megmérgezze, a népeket egymás ellen uszítsa, hogy nyugtalanságot szítson abban a tudatban, hogy a kommunista ideát csak kétségbeesett idők vezethetik győzelemre.

Amikor a Németországban előforduló vallási vitákat, amelyek a lelki élet szükségletei következtében állnak elő és soha a vallás tagadását nem jelenthetik, jóhiszemű vagy rosszhiszemű kritikusok a bolsevista internacionálé programmatikus istentagadásával hason­lítják össze, néhány példát idézek a kommunizmus elgondolásaiból és gyakorlati kiviteléből:

A Kommunista Internacionálé programjában nyíltan és sza­badon megmondják, hogy a "vallás ellen szisztematikusan és keményen küzdeni kell". Lenin művének 4.-ik kötetében a követ­kezűket mondja: "a vallás a nép ópiuma. A vallás a szellemi snapsz egyik fajtája!"

Bucharin az istentagadók második kongresszusán a követ­kezőket mondotta: "a vallást szuronytszegezve kell meghódítani!" A zsidó Gubelmann, aki Jaroslavski név alatt a "küzdő istentagadók szövetségének" a vezetője Szovjetoroszországban, mon­dotta: "kőtelességünk minden vallási világnézetet megsemmisíteni".

- "Ha egy bizonyos osztály győzelméért 10 millió embert meg­gyilkol, mint ahogy ez az utolsó háborúban történt - akkor ennek így kell lenni s ezt így kell csinálni".

"Az Istentelen", havonta megjelenő folyóirata a küzdő isten­telenek szövetségének a következőket írta 1930. november 6.-án "fel fogjuk a világ összes templomát gyújtani s az összes fog­házakat le fogjuk rombolni."

A vallásoktatás az összes szovjetoroszországi iskolákban meg van tiltva: e helyett tantervszerűen marxista istentagadást tanítanak. 18 éven aluliaknak tilos istentiszteleten és imákon részt venni. Az 1929. április 8.-i törvény minden szellemi és hitközösségi jogot elvett. A papság és családjuk a jogfosztott szovjetpolgárokhoz tartoznak, akiknek munkára, kenyérre és lakásra való joguk auto­matikusan megszűnt és bármikor száműzhetik.

Így néz ki a teoretikus világnézeti és törvényes alapja a bol­sevista istentagadásnak. A gyakorlat ennek teljesen megfelelő 1930-ig a szovjet-uralom alatt 31 püspököt 1600 papot és 7000 szerzetest gyilkoltak meg. A legutolsó 1930-ból való adatok szerint fogházban sínylődik 48 püspök, 3700 pap és 8000 szer­zetes és apáca. A 3.-ik internacionálé elleni genfi nemzetközi egyesület 1935. augusztus 6.-án az Oroszországban elfogott, száműzött vagy meggyilkolt papok számát 40.000-ben adja meg. Majd min­denik ortodox templomot és kápolnát szétrombolták vagy bezárták, vagy klubokká, mozivá, terményraktárrá stb. alakították át.

A németországi istentagadó propaganda, mielőtt mi a hatal­mat átvettük volna, méltó hasonmása volt az előbb ecsetelt álla­potoknak. A szociáldemokrata "szabadgondolkozó egyesületnek" 600.000 tagja volt. A kommunista "proletár szabadgondolkozó egyesületnek" közel 160.000 tagja volt. A marxista istentagadás­nak majdnem kivétel nélkül zsidók voltak a vezetői, többek között Weinert Erich, Abraham Félix, Dr. Levy-Lenz és mások.

Rendszeres gyűléseken, közjegyző jelenlétében, aki az egy­házból való kilépési nyilatkozatot 2 márka díjazás ellenében hite­lesítette, folyt a küzdelem az istentelenségért. Ennek következté­ben 1918-1933-ig Németországban az evangélikus egyházból kere­ken 2 és 1/2 millió lélek lépett ki. Ezen istentagadó egyesületek nemi-programját a következő követelések jellemzik, melyeket annak idején nyilvánosan, gyűléseken és röplapokon közöltek:

A magzatelhajtás elleni törvény megszüntetése, díjtalan mag­zatelhajtás az állami klinikákon; a prostitúció megszüntetése elleni harc; a polgári kapitalisztikus tévelygések megszüntetése a házas­ságkötésnél és válásnál, a hivatalos nyilvántartás nem kötelező; a gyermekek társadalom általi felnevelése; a nemi-aberrációk bün­tetlensége, az ágynevezett nemi bűnösök amnesztiája.

Amint látható: módszeres őrület, amely odavezetne, hogy a népeket és kultúrájukat megsemmisítse és a barbárságot állítsa az államélet alapjául.

Kik vajon eme világmérgezés mozgatói? Ki találta ki ezeket az őrületeket? Ki vitte át ezeket a dolgokat Oroszországban a gyakorlatba és ki tett meg mindent ahhoz, hogy ezeket az elveket más államokban is győzelemre vezesse? Abban a válaszban, ame­lyet erre a kérdésre adnunk kell, van a tulajdonképpeni titka zsi­dóellenes állásfoglalásunknak és következetes és megalkuvásnélküli harcunknak a zsidóság ellen; mert a bolsevista internacionálé a valóságban egy zsidó internacionálé.

Zsidók voltak azok, akik a marxizmust kitalálták, zsidók azok, akik ezzel évtizedek óta forradalmasítani próbálják a világot, zsi­dók állnak ennek még ma is minden országban az élén. Csak faj, nép és térnélküli nomádok agyában születhetett meg ilyen pokol, csak valóságos ördög lelkiismeretlensége vezethette ezt támadásra; mert a bolsevizmus nem egyéb, mint a legdurvább és legalacso­nyabb ösztönökre spekuláló materializmus, amely a Nyugat kultú­rája elleni harcban az ember legsötétebb ösztöneit használja fel a nemzetközi zsidóság érdekében.

Ennek a politikai és gazdasági őrületnek a teóriáját a Marx­nak nevezett zsidó Karl Mordechai, a trieri rabbi ivadéka találta ki. Ennek az elágazása született meg a zsidó Lasalle Ferdinánd agyá­ban, aki a Losslauból származó Chaim Wolfson nevű zsidó fia volt, aki magát először Losslauer-nak, majd Lasel-nak, végül Lasalle-nak nevezte. A párisi kommün munkaügyi minisztere a zsidó Frenkel Leo volt. A zsidó terrorista Karl Cohen, aki 1866. május 7-én az Unter den Linden-en kétszer rálőtt Bismarck-ra, Marx barátja volt.

A szociáldemokrata "Vorwärts" szerkesztőségében már a há­ború elölt 15 zsidó ült, akik később legnagyobb részt kommu­nista vezérek lettek, közöttük Eisner Kurt, Rudolf Hilferding és Luxemburg Róza. A lengyel zsidó Joggisches Leo és Luxemburg Róza voltak a lelke a háború alatti akciónak, amely a németor­szági haderő ellen irányult a világforradalom érdekében. A zsidó Haase Hugó, többszöri elnöke a szovjettanácsnak, már 1914. aug. 4-én a háborús hitelek elutasítását követelte. 1918. nov. 10-én alakult meg a 6 népmegbízottból álló tanács, közöttük a zsidó Haase és Landsberg. 1918. december 16-án tartották meg a né­metországi munkás- és katonatanácsok általános gyűlését, melynek főreferátumát a zsidó Cohen-Reuss és Hilferding tartották. Mint a német hadsereg képviselői a 8-ik hadsereg részéről a zsidó Ho­denberg, a 4-ik hadseregföl a zsidó Lewinson, az A-hadosztály részéről a zsidó Marck Siegfried, a B-hadosztály részéről Mózes Náthán, a kiew-i hadsereg részéről Riesenfeld Jakob és a 11-ik hadseregparancsnokság részéről Rosenberg Ottó szerepeltek. 1918. december 31-én volt a kommunisták alakuló pártnapja Berlinben, ahol a párt vezetését Luxemburg Róza zsidónőre bízták. A Spar­takus-szövetség 1918. december 29-iki birodalmi gyűlésén mint üdvözlő szónoka a szovjetnek Radek-Sobelsohn Karl szerepelt, míg a programmbeszédet a zsidó Luxemburg Róza tartotta.

Az 1919. április 6-ról 7-re virradó éjszaka, miután a zsidó Eisnert eltették láb alól, Münchenben kikiáltották a tanácsköztársa­ságot. Vezetői zsidók voltak, Lapdauer, Toller, Lipp, Mühsant Erich és Wadler. 1919. április 14-én egy második tanácsköztár­saságot csináltak Münchenben Leviné-Niessen, Levien és Toller zsidókkal az élén. A berlini kommunista sajtót a zsidók, Thal­heimer, Meyer, Scholem, Friedländer és mások uralták. A kom­munista párt ügyvédjei e zsidók: Litten, Rosenfeld, Joachim, Apfel, Landsberg stb voltak.

Az ismert zsidó bolseviki Raffes írja: "a cárizmus gyűlölete a zsidók iránt jogos volt, mert a kormány minden forradalmi párt­ban a hatvanas évek óta a legaktívabb tagokban zsidó forradal­márokat talált".

Az orosz szociáldemokrata párt második kongresszusán 1903­-ban állott be a szakadás a bolsevikiek és mensevikiek között. Úgy az egyik, mint a másik pártnál zsidók voltak a mértékadó állá­sokban.

A mensevikieknél Martow (Zederbaum), Trotzki (Bronstein), Dan (Gurwitsch), Martynow, Liber (Goldmann), Abramowitsch) Reinn, Goreff (Guldmann) stb.

A bolsevikieknél: Borodin (Grusenberg - később vezére a kínai bolsevista mozgalomnak, jelenleg bolseviki népbiztosa külső Mongóliának), Frunkin, Hanetzki (Fürstenberg), Jaroslavsky (Gu­belmann) -- a szovjetoroszországi és világ-istentagadó-mozgalom vezére, Kamenev (Rosenfeld), Laschewitsch, Litwinow (Wallach) ­jelenleg külügyi biztosa a Szovjetuniónak és volt elnöke a Nép­szövetségnek, Ljadow (Mandelstamm), Radek (Sobelshon), Sinow­jew - 1919-1926-ig a kommunista internacionálé vezetője, Sokol­nikow (Brilliant), Swerdlow, benső barátja és munkatársa Leninnek.

1917. augusztusában nyílott meg a bolsevikiek hatodik párt­kongresszusa. Az elnökség 3 oroszból, 6 zsidóból és 1 georgiai­ból állott.

1917. október 23-án volt a központi bizottság történelmi ülése, amelyen a fegyveres felkelést elhatározták. A felkelés veze­tésére egy "politikai hivatalt" és egy "háborús forradalmi közpon­tot" alakítottak. Ezek a katonai-politikai központjai a bolseviki forradalomnak 2 oroszból, 6 zsidóból, 1 georgiaiból és 1 lengyelből állottak.

Az angol "az oroszországi bolsevizmusról összegyűjtött jelen­tések"-ben, melyet az alsóháznak bemutattak 1919. áprilisában az angol király rendeletére, a 6-os számú jelentésben többek között a következőt találjuk: Sir M. Findley h1r. Balfour-nak (kézhez vette 1918. szeptember 18-án), távirat: mellékelten a pétervári hol­land követ szeptember 6-i jelentése az oroszországi helyzetről, különös tekintettel a britt alattvalók és a britt érdekekre, melyek a holland követ védelem alatt állanak: "Moszkvában több ízben tárgyaltam Csicserinnel és Kara­channal. Az egész szovjetkormányzat egy gonosztevőszervezet ní­vójára süllyedt le. A bolsevikiek belátják, hogy idejük elmúlt és ezért egy bűnös őrület pályáját kezdték meg...

A veszély immár oly nagy, hogy kötelességemnek tartom a britt és többi kormányok figyelmét arra a tényre irányítani, amen­nyiben az oroszországi bolsevizmusnak véget nem vetnek, az egész világ civilizációja veszélyben forog...

Meggyőződésem, hogy a bolsevizmus azonnali letörése az egész világ számára elsőrendűen fontos, még fontosabb mint a világháború megszüntetése. Amennyiben nem sikerülne csirájában elfojtani úgy szükségszerűen egyik vagy másik formájában egész Európában el fog terjedni, miután a bolsevizmust zsidók szervez­ték és vezetik, akik egy nemzethez sincsenek kötve s akiknek egyetlen feladata abból áll, hogy a dolgok jelenlegi rendjét saját előnyükre szétbomlasszák. Az egyetlen lehetőség a veszély elkerü­lésére a hatalmak közös akciója volna..."

A Varsóban megjelenő, vezető keleteurópai zsidó napilap "Der Moment" 1934. november 13-án 260/b. számában egy "Laser Moissejewitsch Kaganowitsch - Stalin helyettese és jobb keze" című cikkben a következőket írja: "nagy ember ez a Laser Moissejewitsch, nemsokára uralkodni fog a cár országa felett... Leánya, aki nemsokára 21 éves lesz, Stalin felesége... és jó a zsidóhoz ez a Laser Mojssejewilsch... látjátok milyen jó, hogy ilyen em­berünk van vezető állásban".

A szovjettanácsban az állam és a párt 50 legfelső funkcio­náriusából 20 zsidó, csak kb. 17 orosz, míg Szovjetoroszországban a zsidók népességi arányszáma 1.8%.

A belügyek népbiztosa (azelőtt cseka O. G. P. U.) egy Jagoda nevű zsidó.

A Kommunista Internacionálénak, melyet a világforradalom ve­zérkarának neveznek, egyik legfontosabb embere egy zsidó, Pjatnitzki. Az egyes országuk politikai bomlasztómozgalmának vezetése, majd minden országban, egyes országokban, mint Lengyelország­ban s Magyarországon kizárólag, zsidó kézben van.

A lengyel rendőrbiztos Landebrzsky, akit a zsidó kommu­nista nö, Schmelz perében 1935. márciusában kihallgattak, az ügyész kérdésére bebizonyította, hogy 98%-a a Lengyelországban elfogott kommunistáknak zsidó.

Kína bolsevizálásának tulajdonképpeni vezére ugyancsak a zsidó Borodin-Grusenberg.

Ezzel záruljon az utolsó lista.

Ez az álarcnélküli kommunizmus, teóriája, praxisa és propa­gandája. Ez a száraz és szenvedély nélküli felsorolása a legnagyobb részt hivatalosan alátámasztott tényeknek olyan képet ad, mely előtt minden kultúrembernek borzadva kell visszariadnia. "A proletáriátus felszabadítása a kapitalizmus igája alól" című tan a legrosszabb és legdurvább kapitalizmus, amelyet elképzelhetünk, melyet a legmammonisztikusabb és leganyagiasabb gondolkodás vezet, melynek vezére a föld minden országának nemzetközi zsidósága. A bolsevizmus nem egy szociális kísérlet, hanem semmi egyéb, mint a zsidóság nagymérvű kísérlete, hogy minden nemzet árja rétegét kisajátítsa és zsidó alvilággal helyettesítse. Azok, akik benne mint új tan apostolai és mint az elnyomott emberiség fel­szabadítói lépnek fel, nem egyebek a valóságban, mint az anarchia és a világkultúra káotikos összeomlásának figurái.

Ennek semmi köze nincs többé a politikához és ezért nem is mérhető politikai mértékkel. Ez gonosztevés a politika álarca alatt. Ez nem a világtörténelem, hanem minden ország ügyészségének fóruma elé tartozik. Ezt ugyanolyan kíméletlenséggel és brutali­tással kell megfogni, mint amilyennel hatalomra igyekszik és hatalmát megtartani próbálja. Itt nem lehet helye az egyezkedésnek, mert az a veszély, ami Európát fenyegeti, egyik napról a másikra a civilizált nemzetek legborzalmasabb világszerencsétlenségét okoz­hatja. Azok az államok, melyek vele békét kötnek, rövid időn belül tapasztalni fogják, hogy nem ők szelídíttették meg a bolse­vizmust, hanem a bolsevizmus kerítette őket vezénylete alá. Nem lehet azt állítani, hogy a komintern eszközeit megváltoztatta volna. Marad ami mindig volt: propaganda- és forradalmi gépezet, mely­nek célja a nyugat tudatos megsemmisítése.

A bolsevizmus bevallott ellensége minden nemzetnek és val­lásnak és minden emberi kultúrának. Ma épp úgy, mint azelőtt, hirdetett és kimondott célja a világforradalom. Stalin maga kijelen­tette, mint a "Vörös Csillag", a hadügyi népbiztosság hivatalos lapja, diadalmasan még 1935. januárjában írja: "Lenin zászlója alatt fogunk a proletár forradalommal győzni az egész világon". A kommunista emigráns Pieck kijelentette a komintern hetedik világ­kongresszusán, a múlt év július 28-án: "a szociálizrnus diadala Szovjetoroszországban megmutatja egyidejűleg a szociálizmus győ­zelmének elkerülhetetlenségét az egész világon." Nem jól illik-e ehhez a francia kommunisták lapjának a "Humanité"-nak előző napi cikke, amelyben a kongresszust a következő felkiáltással üdvözli "Éljen a komintern, a világforradalom vezérkara."

A bolsevizmussal való együttműködés úgy politikai, mint világnézeti alapon lehetetlen. A Szovjetuniónak az amerikai Egye­sült Államok által való elismerése a kommunista propaganda hallatlan megerősödését, számtalan streikot és nyugtalanságot hozott Amerikának. A Franciaország és Szovjetoroszország között meg­kötött katonai egyezmény rövidesen nagyarányú kommunista sza­vazatnövekedéshez vezetett a francia községi választásoknál, melynél a kommunisták 43 mandátummal többet kaptak s ezzel mandá­tumaikat a duplájára emelték, míg az összes pártok vesztettek. A Csehszlovákia és a Szovjetunió közöl megkötött katonai egyez­mény egyrészt a hadsereg bomlásához, másrészt a kommunisták hatalmas szavazatnövekedéséhez vezetett.

Az, aki a bolsevizmussal paktál, megsemmisíttetik általa. Semmi sem áll távolabb tőlünk, mint hogy a többi népnek és kormányainak előírásokat tegyünk, vagy tanácsokat adjunk. Mi nem avatkozunk belső ügyeikbe. Mi csak azokat a veszedelmeket látjuk, melyek Európát fenyegetik és óvó hangunkat emeljük fel ellene, mert a veszély nagyságát felismertük.

Ami bennünket illet, mi teljesen túl vagyunk rajta. Ez talán a legnagyobb érdem, amelyet Hitler német küldetésén felül, az egész emberiség érdekében szerzett, hogy a világbolsevizmus rohamának Németországban olyan gátat állított, amelyen ezen ázsiai zsidó szennyfolyam hullámai megtörtek. Megtanított bennünket a bolse­vizmusban nemcsak a nagy világellenséget megismerni, hanem azt el is találni és legyűrni. Egy egész nép felszabadításának új, jobb, nemesebb és igazabb ideáját állította fel benne. Ennek az ideának a jegyében küzdöttünk és vittük zászlónkat győzelemre. Ez adta nekünk az erőt Németországban a bolsevizmus fenyegetését lerázni és ezt a veszedelmet a német népről egyszer s mindenkorra el­hárítani. Ma a kísértés eme hatalmának méltó ellenfelei vagyunk.

A nemzet a vörös anarchia mérge ellen immunná vált. A nemzet ledobta magáról a kommunista világpropaganda üres és hazug frázisait és nekilátott, hogy a sorstól részére kiszabott problémáit komoly fegyelemmel, szorgalommal és kitartással meg­oldja. A történelem kénytelen tesz Hitlernek azt a bizonyítványt kiállítani, hogy Németországot a bolsevizmus letörésével a leg­hevenyebb és leghalálosabb veszedelemtől mentette meg és ezzel az egész nyugati kultúrát a teljes megsemmisülés szakadékától rántotta vissza.

Adassék meg, hogy ne csak az utókor, hanem a jelenkor is megértse ennek a történelmi küldetésnek nagyságát és a benne foglalt tanhoz híven cselekvésre határozza el magát. Mi, mint a vezér hü és engedelmes pártgárdája, boldogok vagyunk, hogy ennek a döntő küzdelemnek zászlói alatt állhattunk, melynél na­gyobbat a világtörténelem még nem látott.