online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

A ROMANTIKUS REGÉNY

irodalom



Fájl küldése e-mail




egyéb tételek

 
Petöfi Sandor forradalmi latomas költészete
Honoré de Balzac Goriot apó címü müvének elemzése és értelmezése
Ady Endre
MIKSZÁTH KÁLMÁN: A BÁGYI CSODA
Vörösmarty Mihaly 1800-1855
Edgar Allan Poe - Bice-béka (Hop-Frog)
KRÚDY GYULA: A HÍDON
A KOMMUNIKÁCIÓ FOLYAMATA
Arany Janos 1817-1882
 
 

A ROMANTIKUS REGÉNY


Jókai Mór: Az arany ember


Tételek:


Írjon értekezést, amelyben bemutat egy romantikus regény változatot!

A jellemábrázolás technikái egy romantikus regényben

Romantikus nőeszmény a 19. századi regényben




Eszményítés a romantikus regényben

Eszmények a romantikus regényben

Az ellentét mint szervezőelv a romantikus regényben

Elbeszélő és elbeszélés viszonya a romantikus regényben

A fő- és mellékszereplők viszonyának rendszere egy romantikus regényben

Cselekménybonyolítás a romantikus regényben


A regény népszerű műfaj a romantika korában. A  romantikus regények legfőbb jellemzőit három lényeges pontban lehet összefoglalni. Cselekményük változatos, kalandos, érdekfeszítő, izgalmat keltő; különleges helyszíneken különleges események játszódnak le bennük; váratlan fordulatok bilincselik le az olvasó figyelmét. A regényekre jellemző a csomópontos szerkesztés. A jellemformálásban a kontrasztok alkalmazása figyelhető meg. Ez azt jelenti, hogy egy-egy figura csupa jó vagy rossz tulajdonsággal rendelkezik, illetve a nagy formátumú alakok ábrázolásában ez úgy jelentkezik, hogy a regényhősön belül viaskodnak a szélsőségesen jó és rossz vonások. Ugyanakkor a pozitív hősök esetében az eszményítés is érvényesül. A szűkebb értelemben vett stílusra az jellemző, hogy elszakad az egyszerű, hétköznapi kifejezési formáktól, helyette a líraiság, az ünnepélyesség, az emelkedettség jelenik meg mind a leírásokban, mind a párbeszédekben. Az író törekszik arra, hogy a zeneiség és a festőiség jelen legyen a sorokban, és a lírából ismert alakzatok (párhuzam, ellentét, halmozás, fokozás, felkiáltás, megszólítás, költői kérdés, félbeszakított vagy hiányos mondatok) kapnak meghatározó jelentőséget.


Az elemzés tárgyául választott Az arany ember Jókai talán legkiemelkedőbb és legnépszerűbb regénye, melyet kései utószava szerint maga is legkedvesebb alkotásaként nevez meg. Az 1820-as években játszódó regény az egyéni boldogság lehetőségeit vizsgálja a kapitalizálódó társadalom valóságában. Középpontjában egyetlen ember, Timár Mihály sorsa áll, aki nem egy eszme megszállott harcosa, hanem vívódó, meghasonlásra kényszerült ember, aki  a boldogságot csak a társadalomból kivonulva, a természet menedékében találja meg. Az arany ember tehát a kapitalizálódás bírálata, a polgári életlehetőségek kritikus ábrázolása romantikus eszközrendszerrel, utópisztikus feloldással, Rousseau gondolatvilágának felidézésével.


Ugyanakkor a regény Jókai egyik legösszefogottabb, leggondosabban szerkesztett műve. A romantikának megfelelő, több szálon futó, sokfelé szerteágazó, terjedelmes cselekmény egysége szinte egy pillanatra sem bomlik meg, nem válik anekdoták kacskaringós füzérévé, annak ellenére, hogy a történetnek számos anekdotikus eleme, motívuma van. Szoros a belső összefüggések rendszere: az előre- és visszautalások, az ismétlődő motívumok át- meg átszövik az elbeszélést. Ugyanakkor szerepet kap benne egyfajta titokzatosság, rejtélyesség (elhallgatás), ami talányossá, árnyaltabbá teszi a művet.


A mű cselekménybonyolítása időrendben, kronologikusan halad előre. Jellemző rá a metonimikus történetalakítás, az események ok-okozati összefüggése, de a metaforikus összefüggések szintén történetszervező elvként működnek. A cselekmény 1828 őszén indul, a végkifejletig, Athalie gyilkossági kísérletéig mintegy kilenc-tíz év telik el. Az utolsó fejezet 40 év távlatából tekint vissza az eseményekre.


Térszerkezetét tekintve a regény több helyszínen játszódik. A két fő helyszín – Komárom és a Senki szigete – ellentétes viszonyban áll egymással, és metaforikus jelentéssel bír. A mű egyik helyszíne, Komárom valós helyszín, az író szülővárosa, a regényben a polgárosodó és kapitalizálódó magyar társadalom jelképe. Ebben a világban a pénz a legfőbb érték, a pénz az alapja a társadalmi megbecsülésnek. Komárom ugyanakkor a főhős meghasonlásának, boldogtalanságának színhelye.


A haszonelvűség világával (Komárommal) szemben Jókai megteremti az eszményi életforma fiktív színterét, a Senki szigetét. A Senki szigete ugyan a világtól elzárt hely, mégis állandó kapcsolatban áll a külvilággal. Területenkívüliségét a török porta és a bécsi udvar ötven évre biztosította, az idillt, a harmóniát a pénz és a fegyverek kiiktatása hozta el. Az itt lakók cserekereskedelemre rendezkedtek be. Napjaik nem tétlenségben, hanem állandó és nyugodt munkálkodásban telnek. A természet részeként önmaguk lehetnek, teremtőként a környezettel vívott küzdelemben teljesítik a rájuk bízott isteni parancsot, miközben teremtményként ráhagyatkoznak a Gondviselőre. A tételes vallás dogmái helyett deista-panteista istenfelfogást vallanak, kapcsolataikat, vonzalmaikat a szív döntése irányítja. Komáromhoz hasonlóan a Senki szigete is metaforikus értelemben szerepel a regényben. Többrétű jelkép: értelmezhető mint biztonság- és menedékjelkép (a világtól elzárt, nehezen megközelíthető hely, a rousseau-i társadalmonkívüliség megtestesítője), és mint kivonulás- és különállásjelkép (a Senki szigete szemben áll a társadalommal; a hős csak úgy talál lelki nyugalomra, ha feladja korábbi életét. Timár Mihály a társadalmi közegben megélt erkölcsi, érzelmi, lelki veszteségei elől menekül ide).




A két, egymással ellentétes viszonyban álló világot a Duna kapcsolja össze.


A regény nyitánya a romantikus világkép egyetemes igényét és távlatát mutatja fel, melynek eszköze az embert és sorsát a természet közegébe helyező romantikus természetkultusz. A természetábrázolás Jókai regényében sajátos keretet alkot. A regény nyitó fejezetében a romantika természetélményének sajátosságai összegezve jelentkeznek. Már a Vaskapu panorámaszerű tablójának első mondatában megjelenik a romantika két jellegzetes természettoposza: a hegyvonulat és a folyam. A fent-lent határjelölő ellentéte, valamint a mitológiai utalások (a Duna mint Ister) a lét mitikus színterévé avatják a Vaskaput.


Timár Mihállyal, az egyszerű hajóbiztossal az Al-Duna vidékén találkozunk először; a Szent Borbála nevű hajó utasait vezeti át a Vaskapun és a többi akadályon. Az expozícióban egy másik táj is megjelenik: bemutatja az idilli környezetben levő Senki szigetét és a szigetlakók történetét. A bevezetésben megjelennek a legfontosabb motívumok, cselekményelemek és mindazon szereplők, akik később a regény történéseit alakítják. Így bukkan fel a szigeten Krisztyán Tódor, aki már a regény elején halálba kergeti Ali Csorbadzsit, és aki a regény végkifejletét alakítja. Az expozíció a hajó elsüllyedésével és Timea megmentésével ér véget. A bonyodalom azzal indul, hogy Timár megtalálja Ali Csorbadzsi kincseit a vörös félholddal jelzett zsákokban; innen kezdve a főhős meggazdagodásának útját, sikereit, illetve boldogtalan házasságának történetét kísérhetjük végig. Athalie szavainak hatására („Timea önt nem szereti”) Timár menekül otthonról, útkeresése során következik be a fordulópont az életében: a Senki szigetén megtalálja azt, amit a világban nem kapott meg: Noémi odaadó szerelmét. Bár a Senki szigetén otthonra lel, egy idő után sóvárogni kezd a világ után. Vívódik, örökös hazugságban él, a hűség és a szerelem, a hatalmas vagyon és az igazi boldogság ellentétei közt hányódik. Nem tud dönteni Komárom és a Senki szigete között. Végül a romantikus regényhagyománynak megfelelően a megoldást a véletlen hozza el számára; a Brazíliába küldött Krisztyán megszökik a gályarabságból, megjelenik Timár balatonfüredi villájában, és le akarja leplezni az „arany embert”. A regény tetőpontja a Tódorral való heves párbeszéd, majd ezt követően a főhős öngyilkosságra készül. A megoldást egy váratlan esemény hozza: Krisztyán Timár ruhájában a Balaton jegébe vész. Így megjátszva saját halálát, Timár Mihály visszatér a Senki szigetére, Timea pedig feleségül megy szerelméhez, Kacsukához. A regény befejezése azonban nem szokványos, egy romantikus detektívtörténetbe illő jelenettel, Athalie gyilkossági szándékával zárul. Jókai az utolsó fejezetben mintegy negyven évvel később láttatja a harmóniában, a külvilágtól elzártan élő Timár Mihályt és családját.


A mű szereplőrendszerében a romantikus hagyománynak megfelelően az ellentétezés elve érvényesül. Timár Mihály, a regény főhőse Jókai legárnyaltabb regényalakja: jelleme dinamikusan változik a történet során. Pályájának szakaszait leginkább erkölcsi fogalmakkal lehet megragadni: ártatlanság, bűnbeesés, bűnbánat, megtisztulás. Először a természetben – a Szent Borbála hajóbiztosaként találkozunk vele. A Dunán a természeti erőkkel szemben az emberek javára kamatoztatja leleményességét és bátorságát (megmenti a hajó utasait, amikor kitör a vihar). Egy ideig a pénz kísértésének is ellenáll: nem vesz el az orsovai vámosok megvesztegetésére szánt aranyakból, és nem adja fel Ali Csorbadzsit, jóllehet kincseinek egyharmadát kapná mint feljelentő. A harmadik kísértésnek azonban már nem tud ellenállni. Kacsuka főhadnagy tanácsára megvesztegeti a hadsereg élelmezéséért felelős tiszteket, hogy vizes búzából sütött kenyeret szállíthasson a katonáknak. A vörös félholddal jelzett zsákokban talált kincseket pedig nem adja át jogos tulajdonosának, Timeának. Míg karrierje felível, erkölcsileg egyre mélyebbre süllyed. Megvesztegeti a pénzügyminisztert, hogy érdekeit érvényesíthesse: segítségével tönkreteszi Timea gyámját, Brazovics Athanázt. A leány hálájával visszaél, valósággal rákényszeríti, hogy feleségül menjen hozzá. Házassága azonban boldogtalan. Miután rátalál Noémira, kettős életet él, és mindkét nőnek hazudik. Ellenségét, Krisztyán Tódort megbocsátást színlelve Brazíliába küldi, arra számít, hogy a sárgaláz végez vele. Mindeközben a világ szemében ő Timea megmentője, az „arany ember”. Azonban mellette szól, hogy folytonos bűntudat gyötri. Krisztyán Tódor visszatérése és fenyegetőzése az a pont, amikor felhagy a képmutatással, és öngyilkosságra készül. Jókai egy romantikus véletlennel megmenti (a cserehalál motívuma). Személyes boldogságát végül a világ számára nem létező Senki szigetén találja meg. Timár az ókori mítosz hősének, Midász királynak modern kori alteregója. Hiába lesz később sikeres, hiába sok jó cselekedete, önzetlensége, nagyvonalúsága, gondoskodása, hiába kétségbeesett küzdelme a sikertelenségért, a bukásért, eredendő bűne alól nincs megváltás. Mivel képtelen a cselekvésre, sodródik, menekül, gyötrődik, kettős életet él. Mégsem egyértelműen negatív hős, hiszen küzdelmei, szenvedése emberivé teszik, problémái átélhetőek, érthetőek. Szimpatikussá, vonzóvá, pozitív hőssé teszik ellenfelei is. A történet negatív alakjainak magatartása, cselekedetei jóval erkölcstelenebbek, aljasabbak, mint Timáré, ráadásul nincs bűntudatuk, lelkifurdalásuk sem. Utolsó visszatérése a Senki szigetére szimbolikus szakítás a társadalommal, a társadalmi sikerrel, karrierrel, visszatérés a természetes állapotokhoz. Jókai különböző módszerekkel jellemzi hősét, aki nem sarkított, szélsőséges jellem, hanem benne a pozitív és negatív tulajdonságok egyaránt jelen vannak, és aki nem állandó, hanem folyamatosan változó hős. Timár örökös lelki vívódásait, kezdetben önmentegető, majd önmagát egyre kegyetlenebbül vádoló tépelődéseit a vissza-visszatérő belső monológok jelenítik meg, amelyeket mindig valamilyen természeti jelenség – pl. a vörös félhold vagy a háborgó Balaton – vált ki. Emellett Jókai alkalmazza a jellemábrázolás hagyományos eszközeit is: a külső jellemzést (az első és az utolsó fejezetben), a cselekedetek általi, közvetlen jellemzést, valamint a hőst a többi szereplőhöz való viszonya által, azaz közvetve is bemutatja. Az író viszonyulása hőséhez nem egyértelmű. Jókai elismeri Timár bűneit, ugyanakkor folyamatosan mentegeti hősét, szépítgeti cselekedeteit. Például a narrátor szóhasználatával élve Timár nem ellopta, hanem „meglelte”, illetve „magánál tartotta” Ali Csorbadzsi kincseit; és tette nem bűn, hanem csupán „első megbotlás”, „első lépés” melyet ráadásul „magára hagyott erőltetni”.Van azonban Timárnak egy valódi erkölcsi problémán nyugvó cselekedete, amelyért a narrátor végig következetesen elítéli, és az kettős élete.




A regény nőalakjai megformálásában az ellentétezés – Timea és Noémi alakjában ugyanakkor az eszményítés - elve érvényesül. Timea – az elérhetetlen, megközelíthetetlen „alabástrom-szobor” - a téves út jelképe, ahhoz a világhoz tartozik, ahol Timár megtalálja az anyagi boldogságot, a társadalmi érvényesülést, a karriert. Mártírrá, áldozattá azért válik, hogy Timárt mindvégig figyelmeztesse bűnösségére: az a legboldogtalanabb, aki miatt minden történt, s akinek Timár szerencséjét köszönheti. Timea áldozatvállalása, kitartása férje mellett, vállalkozásainak intézése csak fokozzák a főhős szenvedéseit, különösen azért, mert Timea sohasem kérdez, nem kíváncsi arra, hogy férje merre járt, mit tett hosszas távollétei alatt. Timár akkor teszi végérvényesen boldogtalanná, amikor még egyszer, utoljára, segíteni akar rajta: Dódi levele leleplezi ugyan Athalie-t, de Timárt is. Ez az utolsó világi jó cselekedet Timeát, a társadalomban élő embert örök boldogtalanságba taszítja. Eszményítésében a fenség és a magasztosság esztétikai minőségei érvényesülnek.


Noémi a természet tiszta és ártatlan világának, Timár másik énjének, boldogságának jelképe. Szépsége, vidámsága, vitalitása Timea ellenpólusává teszi. Timár hosszú ideig vele szemben is lelkifurdalást érez, úgy érzi, őt is meglopja. Noémi végletesen eszményített alak, „együtt és összhangzatban él benne a szűz, a tündér és a nő”. Alakjában az a rousseau-i pedagógiai gondolat is jelen van, miszerint a természettel harmonikus viszonyban élő ember eredendően csak jó lehet, hiszen nincs társadalom, ami negatív tulajdonságokat, gonoszságot ébreszthetne benne. Noémi ugyanakkor romantikus, eszményített értékhordozó is: a jóság, a nyugalom, a szeretet, az egyensúly, a szabadság és a boldogság megtestesítője a regényben. Az idilli és a bájos esztétikai minőségekkel eszményíti Jókai.


Athalie a regény negatív nőalakja. Külső és belső tulajdonságai homlokegyenest ellentétesek. Kezdetben csupán gőgössége tűnik ki; démonian gonosszá akkortól válik, miután Kacsuka visszautasítja szerelmét. Cselekedeteit a szenvedély mozgatja. Kívülről tettetett nyájasság, belülről csupa rosszindulat, gonoszság jellemzi. Az a típus, aki saját szerencsétlensége miatt csak annak képes örülni, ha másokat is szenvedni lát. Fő ellenségének Timeát tekinti.


Azt a sarkított jellemábrázolást, amely a figurákat csak jó vagy rossz tulajdonságai alapján ragadja meg, jól megfigyelhetjük a regény kevésbé jelentős alakjaiban. Krisztyán Tódor, a kalandor vagy Brazovics Athanáz, a kíméletlen kereskedő egyoldalúan a rossz megjelenítői; Teréza mama, a Senki szigetére menekülő, mindenkiben csalódott asszony pedig  a jó idealisztikusan megformált képviselője. A romantikus ellentétezés tehát a mellékszereplők szintjén is érvényesül. Hasonlóan a főhősökhöz, Jókai a külső és belső, közvetlen és közvetett jellemábrázolási technikát a mellékszereplők esetén is alkalmazza.


Teréza mama újkori Robinsonként irányítja a Senki szigetét. Határozott, erős, nemes lelkű asszony, aki képes felülemelkedni a viszontagságokon, bár Krisztyán gonoszságával szemben ő is tehetetlen. Azért is fontos személy, mert azoknak az erkölcsi és erkölcs feletti értékeknek a képviselője, melyek alapvetően Timár értékrendjét is meghatározzák.


A regény mellékszereplői közül kiemelkedik Krisztyán Tódor. Jellegzetes romantikus negatív hős. Ő a mű legellenszenvesebb szereplője. Gondolkodását az határozza meg, hogy mivel mindenki aljas, mindenki önző, ezért az ember egyetlen lehetősége, ha még aljasabb, még önzőbb másoknál. Jókai megindokolja Krisztyán jellemének okát (családi háttér), ugyanakkor változásra képtelen gonosztevőnek ábrázolja. Timár vele szemben is világi megoldást választ: abban reménykedik, hogy a pénz, a gazdagság megváltoztatja majd, ezért küldi Brazíliába. Kísérteties visszatérése, s elhatározása, hogy tönkreteszi Timárt, a főhős számára végzete beteljesedését jelenti. Krisztyán azonban nem csupán ellenpólusa a főhősnek, hanem parabolikus figura, a modern társadalom képviselője.


Brazovics Athanáz a gyorsan meggazdagodott, vagyonos kereskedő alaptípusa. Számára csak a haszonszerzés a fontos, nem riad vissza az aljasságtól sem (kihallgatja üzletfeleit), mivel azonban ostoba, Timár könnyedén becsapja és tönkreteszi. Timár alakjának egyik ellenpólusa, szerepe, hogy Timár bűnössége relativizálódjék.


Kacsuka, Timár barátja és vetélytársa szintén a főhős alakját, jellemét árnyalja. Okos és megfontolt, hűséges Timeához, de nem mentes a bűnöktől sem. Ő adja az ötleteket Timárnak, melyekkel kezdetét veszi a főszereplő meggazdagodása, ötletei azonban arról tanúskodnak, hogy gyakorlatiassága mások kárára érvényesül. Neki nincs lelkifurdalása, mint Timárnak, elfogadja a világ törvényeit. Kacsuka annak a tisztesség-tisztességtelenség mezsgyéjén való egyensúlyozásnak a képviselője, mellyel a főhős is megpróbálkozik, de Timár erkölcsi érzéke ezt nem képes elfogadni.  




Bár Az arany ember történetalakítása alapvetően metonimikus: az események időrendben követik egymást, illetve ok-okozati összefüggésben állnak, a regény szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a metaforikus összefüggések. A regény egyik központi, vissza-visszatérő metaforája a címben is megjelenő arany ember, amely a történet folyamán a főhős állandó jelzőjévé válik, ugyanakkor Timár sorsának alakulását a görög Midász király mítoszával is párhuzamba állítja. A metafora először az orsovai vámfelügyelő Kacsukához intézett levelében tűnik fel; itt a jelentése: sötét ügyekben megbízható, megvesztegethető. A gazdaggá lett Timár Mihályt a kenyérszállítás ügyében eljáró bizottság ítélete is arany embernek mondja. A közvélemény jótékonysága miatt nevezi arany embernek. Új értelemben tűnik fel és egyben tisztul meg a metafora a hőssel együtt, miután elszánja magát a fordulatra: „Timár Mihály most már az igaz arany ember, midőn mindene veszendőben, midőn vagyona, becsülete, mint a polyva a szélbe szórva.” A címben megjelenő metafora tehát a regény folyamán új jelentésekkel gazdagodik. Szintén metaforikus értelemben szerepel a víz motívuma a regényben. A Duna összekötő kapocs egyrészt a jelképes helyszínek, másrészt a különböző kultúrák között. A Balaton a megtisztulás metaforája. A vízhez kapcsolódó hajó az antik görög lírából kölcsönzött sorsszimbólum. A helyszínek – Komárom és a Senki szigete – szintén metaforikus értelemben szerepelnek. Metaforaként értelmezhető a vörös félhold is, amely konkrét és átvitt értelemben egyaránt jelen van a műben. A vörös félhold Timár lelkiismeretének a metaforája: amikor az első kísértés éri, „valami ferde képű Hold világít alá”. Az égitest Timár élete válságos pillanatában a halálra csábító erőként jelenik meg. Ez a metafora is jelentésváltozáson megy át: kezdetben bűnre csábít, később Timár bűneinek megtestesítője, majd öngyilkosságra késztető hideg csillag, végül jó barát, miután Noéminak bevallotta bűneit. Metaforikus értelemben szerepel a természet is a regényben. A természet mint igazságot szolgáltató erő Jókai más regényeiben is felbukkanó motívum. A természet „beavatkozása” azonban nem végzetszerű, inkább az isteni gondviselés megnyilvánulása. Tökéletessége Isten igazságosságának és tökéletességének a jelképe az emberi társadalommal, a civilizációval szemben. 


A romantikus hagyománynak megfelelően a regényben fontos szerepe van a természet ábrázolásának. A rianás epizódja annak bizonyítéka, hogy a természetnek a cselekményben is kulcsjelentősége van. A helyszínek leírásában Jókai festői eszközöket alkalmaz, a táj szinte érzékelhetővé válik, s a képi szépséget kiegészítik a fantázia elemei is. A természet változásai ugyanakkor követik a főhős lelkének rezdüléseit.


A regényben több elbeszélői nézőpont érvényesül egyszerre. A szakirodalom elkülöníti a szubjektív, objektív, illetve semleges nézőpontot. A szubjektív (mindentudó) elbeszélő a történetre vonatkozó ismeretei tekintetében fölötte áll a szereplőnek, többet tud az eseményekről, amíg az objektív elbeszélő e tekintetben alatta marad, kevesebb információval rendelkezik. A „semleges” történetmondásban mindkettő hasonlóképpen tájékozott. Jókai mindhárom elbeszélői magatartással él a regényben. Az első fejezetekben a szereplők motívumait titok fedi, objektíven, kívülről látjuk őket: megjelenésükkel, tetteikkel és párbeszédeikkel tűnnek elénk. Az elbeszélő ugyanakkor többet is tud, mint szereplői, legalábbis a helyzetükről: közli például annak a levélnek a tartalmát, amit az orsovai vámfelügyelő küld Timárral Kacsukának. Ahogy a természeti közegből a társadalmiba érünk, megfordul a helyzet. Az elbeszélő egyre többet árul el a jellemek belső életéről, és csak annyit vagy kevesebbet árul el a történésekből, mint amennyit szereplői látnak. Előbbire példa Teréza mama, majd Ali Csorbadzsi vallomása, illetve az, ahogy az elbeszélő újra meg újra a szereplők tudatába világít: belső beszédeiket tárja elénk. Ezzel egyidejűleg a lelki indítékok válnak meghatározóvá a cselekmény menetében. Az utolsó fejezetben az elbeszélő belép a regénybe, és ezzel maga is szereplővé válik. Ez a semleges nézőpont megvalósulását eredményezi, hiszen az elbeszélő szó szerint csak annyit tud, mint egy szereplője.


A regény úgy cselekmény, mint jellemábrázolás és stílus tekintetében romantikus sajátosságokat mutat. A romantikus cselekményformálás jellemző jegye az eseményeknek kivételes drámai csomópontokba történő sűrítése. Az arany ember sincs híján az ilyen jeleneteknek. Példaként említhetjük Brazovics házának, javainak elárverezését. A megrendült nők: a meghalt kereskedő felesége és leánya, Athalie, valamint Timea nincstelenül, a teljes reménytelenség állapotában, kétségbeesve várják sorsukat, amikor mint az égből alászálló angyal, közöttük terem Timár Mihály, és kiderül, hogy ő vásárolt vissza mindent, majd feleségül kéri Ali Csorbadzsi lányát, és a másik két nő is visszakapja anyagi biztonságát. Hasonlóan hatásos a regény befejezésében olvasható bírósági jelenet, amelyben a gyilkossági kísérlet miatt perbe fogott Athalie leleplezi Timea előtt a Szent György-kép és a rejteküreg titkát. Ha a tőr nem vezetett célhoz, most ezzel a jelképes tőrdöféssel áll bosszút a csalódott lány vetélytársán. A romantika eszköztárába tartozik még a véletlen szerepének megnövelése. A véletlen számlájára írható cselekmény-mozzanatokból hiányzik a motiváltság, ugyanakkor alkalmasak arra, hogy fordítsanak az események menetén. Ilyen a regényben például Krisztyán Tódor halála, amelyet a balatoni rianás idéz elő. A Senki szigetén berendezett mintafalu a maga minta-közösségével romantikus utópia. A társadalom bármilyen romlott is, az ember nem vonulhat ki belőle. A Senki szigete ugyanakkor különleges, egzotikus helyszín, ami szintén romantikus vonás.  A romantika eszköztárába tartoznak a szélsőséges jellemek is. Az arany emberben egyaránt találkozhatunk idealizált, eszményített hősökkel, negatív, démonian gonosz szereplőkkel és meghasonlott, vívódó hőssel. Jókai művészetének egyik legfőbb értéke nyelve: lebilincselő stílusban, választékosan fogalmazza meg gondolatait. Különösen a leírásokban érezhető a romantika hatása, de párbeszédeit is a romantikus hagyományok határozzák meg: emelkedettség, retorikusság, ellentétezés. A romantikus művek egyik alapvonása, a líraiság több szinten is jelen van a műben. A történet eszményi bonyolításában, a szerelem motívumában,a jellemek szintjén (Timea és Noémi alakjának megformálásában) egyaránt érvényesül a líraiság, de a részletezett, művészi eszközökben gazdag természetleírások szintén a lírai művekre emlékeztetnek.


Találat: 31078