online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

Terület és tér a nemzetközi jogban: allamterületek, és allamterületnek nem minösülö területek





felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
 
bal also sarok   jobb also sarok

Terület és tér a nemzetközi jogban: államterületek, és államterületnek nem minösülö területek

Amikor a nemzetközi jogban területröl beszélünk, akkor a valóságban ez alatt mindig egy 3 dimenziós térséget kell érteni.

A terület jogáll 757d33h ása a nemzetközi jogban 4 féle lehet:

- uratlan terület (terra nullius)

-államterület

-mindenki által szabadon használható terület (res communis omnium usus)

-különleges státuszú területek ezen belül lehet:



kondomínium,

nemzetközi igazgatás alatt álló terület,

speciális, egyéb kategóriájú, különleges státuszú terület

Az államterület fogalma és alkotó elemei:

Államterület az a térség, ahol az állam minden más állam kizárásával területi föhatalmat gyakorol.

Az állam területén tartózkodó személyek alá vannak vetve az állam hatalmának, de ez a hatalom ténylegesen a területre és tartozékaira terjed ki. Az államterület egésze nincs az állam tulajdonában, és az államterület használatának jogát, azaz a területi felségjogot az állam területének egy részén idegen államnak is megengedheti. Az államterület a határait jelenti az állam területi szuverenitásának, amely csak itt érvényesül, azonban bizonyos jogokat az állam a területének tartozékain (csatlakozó övezet, kontinentális talapzat, gazdasági övezet) is gyakorolhat.

Az államterület több részböl áll

o      Szárazföldi

o      Vízi tér

Édesvízi államterület

Tengeri állam terület

o      Légitér

A leglényegesebb a szárazföldi terület, amely:

állhat szigetekböl pl.: Fülöp-szigetek,

elválasztott vagy ketté választott részekböl pl.: Kalinyingrádi terület elválasztva Belorusszia és Litvánia által Oroszországtól,

az elválasztott államterület esetleg teljesen bezárva is lehet egy másik állam területébe (enklávé) pl.: Campione olasz kisváros Svájcba.

Elöfordul, hogy az államterület egésze egy másik államba van bezárva. Ilyen enklávé állam Európában San Marino (Olaszország); Afrikában Leshoto Királyság (Dél-Afrikai Köztársaság).

Az államterület részének kell tekinteni továbbá az úszó és repülö államterületet.

Úszó államterület az állam lobogóját viselö hadihajó, amely az idegen kikötöben is megörzi ezen jellemzöjét. A kereskedelmi hajók esetében ez csak fikció, amely gyakorlatilag csak a nyílt tengeren érvényesül, a parti tengeren már bizonyos esetekben kiterjedhet a parti állam joghatósága.

Repülö államterület, az államban lajstromozott katonai repülö, és a polgári repülö fedélzete. A katonai repülö mindenütt, a polgári repülö pedig csak menet közben, de ez alól is vannak kivételek, gyakorlatilag ez is fikció.

További államterület a felbocsátott ürhajó fedélzete, és ilyennek minösül valószínüleg az elkövetett büncselekmény szempontjából a Holdon, vagy más égitesten létesített kutatóállomás.

Az Antarktiszon (egyébként mindenki által szabadon használható terület) létesített kutatóállomás területén a bázist üzemeltetö állam joghatósága érvényesül.

A területi föhatalom jellemzöi:

teljesség minden ott tartózkodó személy alá van vetve, beleértve az idegen állampolgárokat is,kivéve a diplomáciai mentességgel rendelkezöket.

kizárólagosság ez a negatív oldala a felségjognak, azt jelenti, hogy idegen államok az államterületen, az állam hozzájárulása nélkül semmilyen tevékenységet nem fejthetnek ki, kivéve az állami szolgalom, vagy bérlet esetét, amikor azonban szintén van elözetes hozzájárulás.

Megjegyzendö továbbá, hogy az államot személyi felségjog is megilleti , azaz polgárai fölött bárhol is vannak bizonyos jogokat gyakorolhat. Minthogy azonban ezek a polgárok rendszerint egy másik államnak a területén vannak, felettük érvényesül a helyi területi felségjog, ami elött a személyi felségjog rendszerint meghajol.

Az államterület megszerzésének és elvesztésének történeti jogcímei:

1./ Természeti esemény

pl. ha 2 állam között határfolyó alkotja a választóvonalat, elöfordul, hogy a folyó az egyik partot rombolja, a másikat meg építi.

növelheti az államterületet az is, ha annak parti tengerében vulkanikus sziget keletkezik, a sziget egész területe a parti állam területe lesz.

2./ Egyoldalú foglalás (occupatio)

Az occupatiot el kell határolni a háborús megszállástól, melynek a célja az ellenség erejének megtörése és nem a terület megszerzésének a célja.

Az occupatio, mint területszerzési jogcím, uratlan területek birtokbavételét és annak az államterülethez való csatolását jelenti. Az uratlan területek elfoglalása egyoldalú aktussal történt. Maga a birtokbavétel azt jelenti, hogy egy olyan felelös helyi hatóságot hoznak létre, mely képes az okkupált területen belül a rendet fenntartani és joghatóságának szabályos gyakorlatát biztosítani.

Ritkán lakott területen a birtokbavételnek nem kell a terület egészére kiterjednie.

Lakatlan területen elégséges a jelképes birtokbavétel, pl. a zászló kitüzése és az igény nyilvános bejelentése.

3./ Annexió

A fegyverrel történö eröszakos elcsatolás az ún. annexió régen általánosan elismert és gyakori területszerzési jogcím volt. Az annexió nem feltétlenül szünteti meg az államiságot, gyakran az államterületnek csak egy részére vonatkozik és utóbb sem szentesíti szerzödés. Az annexió egy egyoldalú nemzetközi jogi aktus, amelyet ennélfogva rendszerint állami belsö szabállyal deklarálnak az eröszakos bekebelezés után. Pl.:

az 1911.évi olasz-török háborúban gyöztes Olaszország királyi dekrétummal csatolta magához a Törökországtól elfoglalt Tripolitaniát és Kireneikát. (ezt azonban 1912-ben egy szerzödés szentesítette.)

Kancellári és vezéri rendelettel csatolt Hitler is számos területet Németországhoz (Danzig szabad város, Szlovénia, Elszász-Lotharingia)

annexió útján szerezte meg 1939-ben Magyarország Kárpátalját a felbomlóban lévö Csehszlovákiától, amellyel természetszerüleg utóbb sem kötött szerzödést. Az 1947. évi párizsi békeszerzödés ezt a területszerzést érvénytelenítette. Kárpátalját Csehszlovákia 1945-ben Szovjetuniónak adta át.

Az annexió jogtalan, mivel agressziót tételez fel.

4./ Az államterület teljes elfoglalása, azaz a debelláció az annexiónak egy speciális fajtája, mely az egész államterületre kiterjed, de sajátos jogi konstrukció áll mögötte.

A fegyverrel való meghódítás az ún. debelláció vagy leháborúzás réges-régi területszerzési jogcím. A debelláció, mint jogi konstrukció a következöt jelenti:

Az egyik állam katonai erövel megszállja a másik állam teljes területét, az ott lévö államhatalmat fegyveresen megsemmisíti, szervezett államhatalom hiányában a terület uratlanná válik és így okkupálni lehet. Pl:

Nagy-Britannia így szerezte meg 1900-ban a 2 Dél-Afrikában lévö búr államot: Transvaal-t és Oranje Szabad Államot.

Mai viszonyok között ez jogellenes területszerzés, hiszen agressziót tételez fel és az pedig tilos.

5./ Cesszió:

Gyakori és ma is alkalmazható területátcsatolási mód, a polgári jogi ajándékozáshoz hasonlít. Arról van szó, hogy szerzödés útján az egyik állam ellenszolgáltatás nélkül engedi át területének egy részét a másik államnak. Rendszerint békeszerzödések után következik be, és mindig a vesztes ajándékozza a területet.

A gyakorlatban sokszor burkolt annexiót jelent.

A cesszió rendszerint végleges, bár ismert ideiglenes jelleggel is.

a cesszió tárgya nem csak saját államterület lehet, hanem az állam által bármilyen jogcímen (pl. mandátum vagy bérlet) igazgatott területek is.

néha a cesszió kölcsönös, ilyenkor területcseréröl van szó. Pl. Japán elcserélte a Szahalin déli részét Oroszországgal a Kurili-szigetekért.

A területátengedést lehet kötni:

a.     Népszavazás vagy plebiszcitum

Az önrendelkezési jog megvalósulása. Egy nem független nép, nemzet kinyilváníthatja, hogy önálló államot akar létrehozni, vagy csatlakozni akar valamely más államhoz. Népszavazás elöfordulhat akkor is, ha egy, az államok közötti vitatott terület elcsatolása esetén a területen lakókat megkérdezik, hogy melyik államhoz kívánnak tartozni, azaz az ö szavazatuktól teszik függövé az átcsatolás tényét, vagy legalább annak mértékét. (pl.: Sopron és környéke 1921-ben a velencei egyezmény alapján). A népszavazásnak reális értéke csak akkor van, ha nemzetközi ellenörzés mellett és eröszak nélkül bonyolítják le. Több esetben az ENSZ is alkalmazott népszavazást egyes gyámság alatt lévö területek függetlenné válása érdekében.

b.     Ajudikáció (odaítélés): odaítélés esetén az államterület egy részét más állam is igényli és ha a cesszióban nem tudnak megegyezni, úgy egy általuk felállított választott bíróság dönti el a területi vitát. Akkor is adjudikációra kerülhet sor, ha magában a cesszióban ugyan meg tudtak egyezni, csak az átcsatolás mértékében nem. Ilyenkor harmadik államot vagy államokat kérnek fel a döntéshozásra. (pl. elsö és második bécsi döntés).

6./ Elbirtoklás:

A régebbi nemzetközi jog szerint általánosan elfogadott volt: az emberemlékezet óta tartó birtoklás jelenti a legerösebb területi jogcímet, mivel a hosszú és megszakítatlan birtoklás csak a többi állam általános beleegyezésével történhet és ez kizárja minden más állam igényét.

az elbirtoklás tárgya csak olyan terület lehet, mely eredetileg más államé volt és azt nem hagyta el, mivel akkor azt okkupálni lehetne. Valamilyen oknál fogva azonban a terület más állam fennhatósága alá került, amely azt egy ideig birtokolva, felette a szuverenitást is megszerezte. Ha az eredetileg szuverenitást gyakorló állam tiltakozik, akkor a birtoklás már nem zavartalan.

más vélemény szerint nem elég a tiltakozás: az elbirtoklást csak a terület idöleges visszafoglalása szakítja meg.

lakatlan szigeten az ellenigény puszta bejelentése is kétségessé teheti a birtoklás zavartalanságát.

A szemben álló felek általában a birtoklás zavartalanságát, félbeszakítatlanságát ill. ténylegességét kifogásolják. Az elbirtoklás valószínü ideje 100 év bár volt ahol csak 50 vagy 60 évet határoztak meg mint jó jogcím. (Alaszka és Kanada határvonala tekintetében pl. 60 évet mondtak ki). Azért is 100 év a valószínü határidö, mert ha egy területet egy állam a másiknak bérbead, akkor ezt maximum 99 évre szokták kötni, mivel a közfelfogás szerint 100 év után az állam tulajdonjoga vagy impériuma is elévül.

Területszerzés polgári jogügyletekbe burkolva:

1. Adásvétel Ez tulajdonképpen pénzszolgáltatás ellenében történt cessziót jelent.

Pl: USA 1867-ben Oroszországtól 7.200.000 $-ért megvette Alaszkát

USA 1916-ban Dániától 25.000.000 $-ért vette meg a Virgin-szigeteket

Mai viszonyok között is lehetséges jogilag ilyen címen területszerzés, de a gyakorlatban ez már nem fordul elö. Nem minösül valódi, azaz önkéntes adásvételnek, ha az állam háború útján szerez meg valamely területet és utóbb bizonyos pénzösszeget is fizet érte. Ilyen gyakorlatot folytatott USA:

a Mexicoval 1848-ban kötött békaszerzödésben Mexico átengedte USA-nak a mai Texas, Új-Mexico államokat és California északi részét, melynek fejében az USA 15.000.000 $-t fizetett.

Hasonlóan az 1898-ban Spanyolországtól fegyveresen elfoglalt Fülöp-szigetekért az USA utóbb 20.000.000 $-t fizetett.

2. Bérlet vagy koncesszió

A bérlet lehet valódi bérlet: melynek alapján meghatározott idöre az egyik állam jogot szerez a másik állam területének használatára. Ilyen bérlet jött létre 1940-ben 30 évi idötartamra a legyözött Finnország és a Szovjetunió között Hangö félszigetére nézve, melyért a Szovjetunió évi 8 millió finn márkát fizetett. A félszigetet azonban 1941-ben a német támadás után kiürítette és használatáról az 1947. évi Finnországgal kötött békeszerzödésben lemondott. Viszont e békeszerzödés értelmében a Szovjetunió 50 évre bérbe vette Porkkala kikötöjét évi 6 millió finn márka fejében.USA a mai napig bérli Kubától az 1903-ban megszerzett, a Guantanamói-öbölben lévö támaszpontot, mint katonai bázist. Itt a bérletet létrehozó nemzetközi szerzödés még határidöt sem kötött ki, az USA évi 5000 $ fejében "addig bérli ameddig az szükséges". A bérlet alatt a múltban az imperialista hatalmak gyakran végleges területszerzést értettek, és csak azért használták a "bérlet" kifejezést, mivel nem akarták sérteni annak az államnak az érzékenységét, amelyiktöl a területet szerezték. Ez az állam föleg Kína volt: Hong-Kongot az angolok bérelték töle 99 évre. A bérlethez igen hasonlít a területfelhasználási engedély, az ún. koncesszió intézménye, mely szintén Kínában került alkalmazásra. A koncesszió azt jelentette, hogy egyes kínai városokban a külföldiek, speciális autonómiával rendelkezö meghatározott városnegyedekbe költözhettek. Ezeket egy vagy néha több idegen hatalom igazgatta, és itt müködtek tényleges területenkívüliséget élvezve az idegen konzuli, vagy Peking esetén a diplomáciai képviseletek is. Ezekben, az övezetekben Kína lemondott törvényhozási, bírói és közigazgatási jogairól, amiket a koncessziós hatalmak gyakoroltak konzuljaik útján, az itt élö alattvalóik felett. Noha a területek jogilag Kína részei voltak, mégis a kínai polgárok ide be sem léphettek, a negyedek valóságos területenkívüliséget élveztek és ezt a különleges státuszt a boxerlázadás idején a nagyhatalmak fegyveres erövel is megvédték.

Közigazgatási cesszió:

A terület átadása kormányzás és közigazgatás céljából, ami nem foglalja magába a területtel való rendelkezést, vagyis a szuverentiás jogcímét.

1878. Nagy-Britannia így szerezte meg Törökországtól Ciprust.

1878. Osztrák-Magyar Monarchia így szerezte meg Bosznia-Hercegovinát, melyet külön igazgattak és nem csatolták sem Magyarországhoz, sem Ausztriához. Külön tartományi jogot és közigazgatást vezettek be. A török szultán szuverenitása csak 2 formális jogosítványban fejezödött ki: a török lobogót tüzték ki minden minaretre és forgalomban volt a török pénz is.

Földrajzi összefüggés:

Vitatott területszerzési jogcím. Az államok gyakran erre hivatkoznak a tengerpartjukhoz közel esö kis szigetek tekintetében. Jelenleg a földrajzi összefüggés határozza meg a gazdasági övezet, kontinentális talapzat hovatartozását, illetve ezen elv érvényesül az Északi Sarkvidék szektorokra osztásánál is.



Az államhatárok:

A határ az államterületet veszi körül, az államterület azonban valójában egy térség, amelynek 3 dimenziós kiterjedése van. A határ sem egy vonal, hanem egy 2 dimenziós terület, mely az államteret fogja körül. Az államterület elvileg lefelé a Föld középpontjáig terjed, és felfelé a légi térben is egy meghatározott magasságig, így az egy kúpszerü képzödmény.

Vannak államok, akiknek nincs más állammal közös határa (pl.: szigetországok), a Föld középpontja kivételével. A szuverenitás lefelé gyakorlatilag 1-2 km-nél mélyebben nem érvényesül a jelenlegi fejlettségi szinten.

Az államhatár természetes, vagy mesterséges:

Gyakorlatilag minden határ mesterséges, mivel megállapodás kérdése, azonban természetesnek nevezik, ha a határvonalat folyó, vagy hegység mentén húzzák meg.

Folyami határok esetén Grotius állította fel azt a szabályt, hogy a határfolyók medrének megváltoztatásával a határ is változik, azonban manapság az államok jellemzöen nem ezt az elvet követik (a magyar szlovák határ sem változott a Duna medrének megváltoztatása után) régen azt mondták, hogy a határfolyó medrének változása esetén a határ a régi meder középvonalán marad.

Ha hajózható folyó alkotja a határt 2 állam között, úgy a határvonal nem a folyó közepén, hanem a folyó sodorvonalán (Thalweg) húzódik, ahol a folyó a legmélyebb (ez változik).

Nem hajózható folyónál, a határ a meder mértani közepén húzódik, de ettöl eltérö gyakorlat is lehetséges. Híd esetében sem egységes a gyakorlat.

A határfolyóban lévö szigetek jogi helyzete eltérö. Bizonyos határszerzödések a szigeteket egységesen valamely parti államhoz tartozónak nyilvánítják, míg más esetben a ténylegesen fennálló birtokláshoz igazodtak.

A tavak esetében sincs általános gyakorlat

Hegységeknél a határt képezheti a hegység lába, a legmagasabb csúcsokat összekötö vonal vagy a vízválasztó.

Alagút esetén a határ ott húzódik, ahol az alagút átszeli a képzeletbeli palástot (Franciaország és Olaszország között a francia bejárattól 7 km re húzódik ez a Mont Blanc-alagútban).

Lakatlan területen gyakori az asztronómiai határ. Az asztronómiai határ a térképen egyenes vonallal ábrázolt határ, itt egyszerüen valamely hosszúsági vagy szélességi kört jelölnek ki határképpen.

Szélességi fok mellett húzott határ van:

USA és Kanada között jelentös szakaszon. (maguk az amerikai tagállamok is rendszerint asztronómiai határral határolják el magukat)

Egyiptom és Szudán között

a két Korea között is a 38. szélességi fokon kijelölt ún. demarkációs vonal lett a két állam határa, amely eredetileg csak fegyverszüneti vonal volt.

Jórészt hosszúsági vonal szolgál határként:

Alaszka és Kanada között

Egyiptom és Líbia között

Pápua - Új Guinea és Indonézia között

A határok kialakulás és megjelölése:

A határok leggyakrabban nemzetközi szerzödésekkel kerülnek megállapításra, sokszor nem az érdekelt államok által (Afrikai országok jó része örökölte). Van olyan eset is, hogy nincs kijelölve a határ konkréten (pl.: India - Kína).

Ha a határt nemzetközi szerzödéssel állapítják meg, úgy a határ kijelölése két módon történik: elöször térképen jelölik azt ki (delimitáció), majd a helyszínen (demarkáció). A helyszín megjelölésére köveket, oszlopokat használnak, az erdös területen kivágják a fát, és gyakran a két oldalt fel is szántják (nyomsáv).

A határon határsávot is kijelölhetnek (Magyarországon a határvonaltól befele általában 500 méter) ahol engedéllyel lehet tevékenykedni, azt megközelíteni (a területen gazdálkodás).

A határ mentén demilitarizált területet is létesíthetnek, amin belül tilos a katonaság és az erödítmények jelenléte.

A határ átlépése határátkelö pontokon történik. A határ karbantartásának ellenörzésére határmegbízottakat lehet foglalkoztatni.

A konkrét politikai határmegvonási szempontok mellett állítólagos szokásjogilag kialakult határmegvonási elvekre is gyakran történik hivatkozás, de a valóságban ezek nem jogi elvek.

Ilyen hivatkozási elvek lehetnek:

  1. Természetes határok elve
  2. Történeti határok elve
  3. Földrajzi összefüggés elve

4.     Nemzetiségi határok elve

1./ Természetes határok elve:

Ott kell megvonni a határt, ahol jól látható természeti képzödmények vannak, folyók vagy hegyek. A határok ily módon való megvonása azonban többnyire nem lehetséges. Ismeretes a régi vita, amelyik magyar részröl a Kárpátok vonalát, román részröl a Tiszát tekintette a két állam természetes határának.

2./ Történeti határok elve:

Ott kell meghúzni a határvonalat, ahol azok már régen is fennálltak. Erre hivatkozik Kína az Indiával keletkezett határvitában. A történeti határokra hivatkozást a zavartalan birtoklás elvével is gyakran kombinálták, amely azonban sok esetben hiányzott. Magyarország pl. az 1000 éves határokra hivatkozott, vagyis arra a tényre, hogy 1000 éven át Magyarországnak a Kárpátoknál, a Szávánál stb. voltak a határai. Ez azonban magyar viszonylatban sem volt teljesen igaz, hiszen Magyarország 1541 után megszünt önálló állam lenni, vagy legalábbis 2 részre szakadt: Erdélyre és a Magyar Királyságra, de ez utóbbi nem volt önálló.

Minthogy a történeti határoknál az államok rendszerint azt a történeti idöpontot részesítik elönyben, amikor államuk a legnagyobb területü volt, így a történeti határok meghúzásával sem lehet megnyugtatóan kialakítani az államok közötti elválasztó vonalat.

3./ Földrajzi összefüggés elve:

Ez föleg tengeri határok és tengerben lévö szigetek esetén gyakran hivatkozott elv, de ez is sokszor ütközik más államok hasonló igényével. Jogilag kifogásolhatatlan, biztos elhatároló elvként ez sem mindig alkalmazható.

4./ Nemzetiségi határok elve:

Tulajdonképpen ez a legreálisabb határmegvonási elv és ennek valóban van bizonyos nemzetközi jogi alapja is. Ez az elv azt jelenti, hogy a határt úgy kell megvonni, hogy az azonos nemzethez vagy etnikumhoz tartozók egy állam területére kerüljenek. Ha ezt egy népszavazással is kombinálják, akkor ez demokratikus és a nemzetközi jognak is megfelelö megoldást jelent. Ily módon néha sikerült határvitákat is megoldani. A nemzetiségek között azonban sokszor etnikai alapon nem vonható meg a határvonal, mert azok összekeveredve élnek. ez a helyzet pl. Közép- és Kelet-Európában. A megoldás a határoknál tehát csak egy lehet: csökkenteni kell a határok elválasztó jellegét, lehetövé kell tenni, hogy az érintkezési vonalak legyenek az egyes államok között.

Az állam területi felségjogának korlátozásai:

A nemzetközi jogi szolgalmat:

Nemzetközi szerzödés létesíti és szabályozza gyakorlását, az csupán konkrétan meghatározott jogalanyok számára áll fenn és megszüntetése azonos módon történhet, mint minden más nemzetközi szerzödésnek. A nemzetközi szolgalmaknak az a közös vonásuk, hogy korlátozzák az állam területének használatát. A szolgalom kifejezés nem jelenti azt, hogy ez a jogintézmény azonos lenne a belsö jog hasonló intézményével, legfeljebb a nemzetközi jog által biztosított jogok egy része ugyanazt a célt szolgálja, mint a telki szolgalom: nevezetesen, a saját államterület rendeltetésszerü használatát idegen államterületen gyakorolt jogok segítségével. Csak olyan jogosítványok nevezhetök nemzetközi szolgalmaknak, melyek a határok merevségét, elválasztó jellegét igyekeznek csökkenteni azzal, hogy a "szolgáló" államot idegen államok bizonyos tevékenységének eltürésére kötelezik a saját területén.

Az állam területi felségjogának szolgalmi korlátozása nem csak türési kötelezettségböl állhat, hanem - és ez a gyakoribb - abból is, hogy valamit nem tehet meg. Amennyiben az állam türni köteles, pozitív szolgalomról beszélünk. A negatív szolgalom ezzel szemben azt jelenti, hogy az állam nem tehet meg valamit a területén, amelyre szolgalom hiányában joga lenne.

A nemzetközi szomszédjog:

Egymással határos államok közötti olyan jogi problémák összességét jelenti, melyek az államok területének közeliségéböl származnak. Minthogy a határokkal kapcsolatos együttmüködési ellenörzési és igazgatási kérdéseket rendszerint kétoldalú szerzödések rendezik, a nemzetközi szomszédjog az általános nemzetközi szokásjogban kialakult csekély számú alapelvet jelent, melyeknek a legfontosabb jellemzöje, hogy föleg negatív kötelezettségeket írnak elö. Pozitív tevést csak annyiban, amennyiben meg kell elöznie az államnak azt, hogy a területén kifejtett állami vagy magántevékenység sérelmet vagy anyagi kárt okozzon a szomszédos államnak.

A legfontosabb szomszédjogi alapelv, melyet egy angolszász eredetü jogelv alapján fogalmaztak meg a tudományban és az állami gyakorlatban az, hogy: "Úgy használd a magadét, hogy a másét ne sértsed!"

A szomszédjog általános szabálya úgy fogalmazható meg, hogy az államok kötelesek tartózkodni a természeti környezeti feltételek minden olyan változtatásától, mely kárt okoz a szomszédnak.

A szomszédjog kifejezetten a határ körzetében kifejtett tevékenységet korlátozza és annyiban dologi jellegü, hogy a terület mindenkori birtokosát kötelezi a mindenkori szomszédjával szemben. A terület belsö részeinek használatánál az államok már nem fogadják el a nemzetközi szomszédjog korlátozását. A nemzetközi szomszédjog szabályai csupán általános elveket jelentenek, melyek az egyetemes szokásjogban gyökereznek, a részletes szabályokat és az ebböl folyó kötelezettségeket a határokra vonatkozó kétoldalú szerzödések, a nemzetközi vízjogi szabályok és a nemzetközi környezetvédelmi elöírások állapítják meg.

Közérdekü korlátozás:

A nemzetközi közérdekböl történö korlátozást sokan közjogi szolgalomnak tekintik, ugyanakkor csak annyi köze van a szolgalomhoz, hogy ez is korlátozza a területi felségjogot.

A közérdekü korlátozást ugyanúgy mint a szomszédjogot, az univerzális nemzetközi szokásjog szabálya mondja ki, úgy hogy a kedvezményezett nem egy konkrétan meghatározott, hanem valamennyi állam, tehát a nemzetek közössége. Ilyen például, hogy a parti tengeren minden állam köteles megengedni, hogy minden állam hadi és kereskedelmi hajói közlekedjenek, vagy hogy a légteret nem lehet a nemzetközi forgalom elöl generális jelleggel lezárni.

Az államterület tartozékai

Vannak a tengernek speciális jogi helyzetü részei, amelyek közlekedési szempontból a nyílt tengerhez hasonlítanak, ugyanakkor itt a parti államok speciális jogokat gyakorolnak, ezek az államterület tartozékai:

csatlakozó övezet,

kontinentális talapzat,

kizárólagos gazdasági övezet. (lásd ezeket késöbb)

Államterületnek nem minösülö területek

Nyílt tenger

A tengerfenék

Tengerszorosok

Nemzetközi tengeri csatornák (lásd ezeket késöbb)

Uratlan terület (terra nullius)

Uratlan terület alatt a nemzetközi jogban korábban olyan térséget értettek, amely nem állt valamely a nemzetközi jogközösséghez tartozó állam területi felségjoga alatt és nem volt mindenki által szabadon használható terület sem. Ezen felfogás szerint az uratlan területnek nem kellett lakatlannak lennie. Ilyennek tekintették az európai gyarmatosítók az afrikai, ausztráliai és az amerikai kontinenst.

Ma minden állam egyenjogú tagja a nemzetközi jogközösségnek. Terra nulliusnak csak olyan szárazföld minösülhet, amely nem áll egyetlen állam fennhatósága alatt sem. Valódi terra nullius, tehát már a múlt század végén is csak olyan lakatlan terület lehetett, amely nem tartozott egyetlen államhoz sem. Az ilyen területek a XX. Század elején - 1-2 jelentéktelen szigetet nem számítva - elfogytak. Az utolsó ilyen a Sbarbald-szigetek és az Antarktisz voltak, de mára ezek is speciális státuszt kaptak.

Nemzetközi Bíróság (1984): "az olyan törzsek által lakott területek, ahol a népnek van egy társadalmi és politikai szervezete, nem tekinthetök terra nulliusnak."

Az, hogy valamely szárazföldi terület nem áll egyetlen állam területi felségjoga alatt sem 2 féle módon lehetséges:

a területet még nem vették birtokba pl. mert még nem fedezték fel vagy felfedezték ugyan, de nagyon kicsi

az állam amely korábban birtokolta, felhagyott a terület feletti birtoklással (derelinctio).

Valamely terület feletti uralomról való lemondásnak bizonyíthatónak kell lennie, a derelinctiót tehát nem lehet vélelmezni.

Palmas sziget ügy

ezt a szigetet a spanyolok fedezték fel és 1606-ban okkupálták. 1666-ban elhagyták a szigetet és lerombolták a korábban épített erödítményeiket is.

1667-ben a Holland Kelet-Indiai Társaság szerzödést kötött a sziget bennszülött fönökeivel, birtokba vették és Hollandia nevében okkupálták.

1989. évi párizsi békében, mely lezárta a spanyol-amerikai háborút, a spanyolok átengedték a szigetet az USA-nak, mint a Fülöp-szigetek tartozékát.

1906-ban USA haditengerészete meg is jelent a szigeten és ekkor holland jelenlétbe ütköztek.

1925-ben a vitát Hollandia és USA választott bíróság elé vitte.

1928-ban Max Huber egyszemélyes választott bíró Hollandiának ítéli a szigetet, mivel Hollandia a spanyolok által elhagyott sziget felett a XVII. század vége óta folyamatosan, köztudottan és zavartalanul gyakorol szuverenitást.

Falkland (Malvinas)-szigetek ügye



az elsö európai aki partra szállt, Jhon Strong angol hajóskapitány volt 1690-ben. Ő nevezte el Falkland-szigeteknek. Nem vette birtokba.

1748-ban franciák létesítettek rajta telepet. Ők Malouines-szigeteknek nevezték el.

1765-ben egy brit tengerész a szigetek egyikén partraszállt néhány órára és ott elhelyezett egy palackot, melyben az állt, hogy III. György nevében birtokba vette a szigetet.

1766-ban megszerezték az uralmat az angolok a sziget felett.

1767-ben pénzfizetés ellenében a franciák átengedték a szigeteket a spanyoloknak a spanyolok Malvinas-szigeteknek nevezték el.

1774-ben az angolok elhagyták a szigeteket, de hátrahagytak egy táblát, mely szerint a Falkland-szigetek III. György kizárólagos tulajdona. A spanyolok szerint ez volt a szigetek elsö elhagyása.

a spanyolok az angolok távozása után birtokba vették a szigeteket.

1818-ban történt a szigetek második lehagyása, ugyanis visszahívták a spanyol kormányzót.

1820-ban a szigeteket utódlási jogon Argentína elödje szerezte meg.

1832-ben Nagy-Britannia flottája a régi angol foglalásra hivatkozva kiüzte az argentinokat és véglegesen berendezkedtek.

A szigetcsoport azóta is vita tárgya Nagy-Britannia és Argentína között. 1982-ben Argentína rövid idöre el is foglalta, de végül vereséget szenvedtek az angol flottától. Ez volt a Falkland-háború.

Különleges státuszú területek:

Kondomínium vagy közös birtok:

A kondomínium azt jelenti, hogy egy terület egyidejüleg 2 vagy több államnak is a területe. Az ilyen területen is csak egyetlen államhatalom érvényesül, de ennek több állam a hordozója. Emiatt okot adhat az államok közötti vitákra és súrlódásokra. A kondomínium 2 vagy több állam részéröl az államigazgatás közös gyakorlatát jelenti. Az Új-Hebridákat Franciaország és Anglia közösen igazgatta, a föhatalmat 1 angol és 1 francia fökormányzó gyakorolta közösen, együtt írták alá a rendeleteket és mind az angol, mind a francia hivatalos nyelv volt. 1980-ban Vanuaatu néven független lett a szigetcsoport.

Régebben gyakori volt a kondomínium :

1864-1866 között ilyen volt Schleswig-Holstein Ausztria és Poroszország között, de 1866-ben Ausztria lemondott Poroszország javára.

1908 után Bosznia-Hercegovina volt osztrák-magyar közös birtok.

1922-1956 között Szudán volt közös birtok Nagy-Britannia és Egyiptom között.

Az I. világháború után nagyon sok jött létre, mert a legyözött központi hatalmak nem egy konkrét állam, hanem az Antant javára mondtak le. Ez ugyan rögtön átadta a területet egy konkrét államnak, de volt olyan is, hogy évek teltek el. Pl. a Memel-vidék 1924-ben került Litvániához.

Nemzetközi igazgatás alatt álló területek:

A nemzetközi igazgatás hasonlít a kondomíniumhoz, azonban itt több állam, vagy nemzetközi szervezet gyakorolja az államhatalmat anélkül, hogy igazgató államok vagy nemzetközi szervezetek az igazgatott területet saját területük részének tekintenék. Az ilyen igazgatás mindig átmeneti jellegü, és olyan területek esetében jön létre, amelynek jogi sorsa több állam között vita tárgya és ezen vita eldöltéig alkalmazzák a közös igazgatást. Az igazgatás alatti területük jogi helyzete eltérö lehet: pl.: teljes függés, vagy bizonyos területeken önigazgatás.

Krakkó szabad város

Ez volt a legelsö kísérlet egy terület közös igazgatására. Az 1815-ös Bécsi Kongresszus záróaktusa különálló politikai egységgé nyilvánította Független Krakkói Köztársaság néven. Ez a gyakorlatban porosz, osztrák, orosz védnökséget és igazgatást jelentett. Karakkó korlátozott cselekvöképességü városállam volt, melyet 1846-ban Ausztria bekebelezett a bécsi szerzödés értelmében.

Dancig szabad város

A versailles-i szerzödés hozta létre, mely Lengyelország részére egy használható kikötöt igyekezett biztosítani. Miután lakossága túlnyomórészt német volt, nem csatolták Lengyelországhoz, hanem egy városállamot hoztak létre.

Lengyelország:

intézte a külügyeit mint védöhatalom

helyörséget tarthatott a kikötö bejáratánál a Westerplatton.

postahivatalt üzemeltetett

Dancig tehát önálló városállam volt, külön állampolgársággal, speciális helyzete felett a Nemzetek Szövetsége által kinevezett föbiztos örködött, aki jogosult volt jóváhagyni Dancig alkotmányát és eljárni a városállam- Lengyelország közti vitában.

Saar-vidék

Az I. világháború után nemzetközi igazgatás alá került német-francia határon elterülö, szénben gazdag, német lakosságú terület. Német lakossága miatt nem teljesítették Franciaország bekebelezési igényét, hanem a Nemzetek Szövetségének igazgatása alá helyezték 15 évre és Franciaország jogot nyert a terület gazdasági kiaknázására. A Nemzetek Szövetsége az imperiumot az általa kijelölt 5 tagú bizottság útján gyakorolta.

A 15 év letelte után 1935-ben népszavazást tartottak a Nemzetek Szövetségének ellenörzése alatt. 3 féle módon lehetett szavazni:

a terület Németországhoz kerül

Franciaországhoz csatlakozik

marad a Nemzetek Szövetségének igazgatása alatt

A többség Németországra szavazott, így a speciális jogi státusza egy idöre megszünt. 1945-ben újra különleges jogi státuszt kapott, de ez különbözött az elözötöl:

1947-ben proklamált alkotmány értelmében szuverenitásában korlátozott állammá alakult, védelmét és nemzetközi képviseletét Franciaország látta el. Saját törvényhozása, állampolgársága és közigazgatása volt. 1949-ben megalakult az NSZK, amely nem ismerte el a Saar terület különválását. A Karlsruhe-ben müködö Alkotmánybíróság szerint: a Saar terület 1937-ben fennálló határaival Németország integráns része maradt. Végül a 2 állam 1956-ban megegyezett. Az egyezmény megszüntette speciális helyzetét és 1957-töl a Saar-vidék az NSZK egyik tagállama lett.

Fiume:

Magyarország egyetlen tengeri kikötöje speciális közjogi státuszt élvezett az Osztrák-Magyar Monarchián belül. A magyar királyság része volt anélkül, hogy a jogilag szintén különálló Horvátországhoz tartozott volna.

Lakossága fele részben olasz, fele részben délszláv volt, ezért Olaszország és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság egyaránt magának igényelte. Ezért Wilson elnök a párizsi békekonferencián azt a megoldást javasolta, hogy a terület kerüljön a Nemzetek Szövetsége igazgatása alá, úgy hogy 1 olasz - 1 délszláv - 1 Nemzetek Szövetsége által kijelölt személy gyakorolja az igazgató hatalmat.

a Monarchia összeomlása után megszállták a délszláv csapatok, majd öket az olaszok váltották fel, és a városban megalakított Olasz Nemzeti Tanács proklamálta az Itáliával való egyesülést. Ezt Wilson nem ismerte el, álláspontját támogatta Franciaország is.

miközben folyt a vita a békekonferencián, olasz szabadcsapatok bevonultak Fiumébe és kikiáltották Fiume Szabad Államát. Ez a formailag önálló városállam, azért jött létre, hogy megakadályozza a város jugoszláv kézre kerülését.

1920. Rapallóban egyezményt köt Olaszország és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. A város külön jogi státusza megmaradt és az olaszok ki is vonultak.

1924-ben anélkül, hogy nemzetközi igazgatás alá került volna, egy 2 oldalú olasz-szerb-horvát-szlovén egyezmény értelmében Olaszország része lett. Ez a helyzet a II. világháború végéig állt fenn, amikor Jugoszláviához csatolták. Jelenleg Horvátország része.

Dalmát tengerpart:

Az I. világháború végéig Ausztria része volt. Erre a területre Olaszország is és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság is igényt tartott. Wilson egyik államnak sem ítélte a területet, 10 évre a Nemzetek Szövetsége igazgatása alá akarta helyezni, 1929-re pedig egy népszavazást helyezett kilátásba. Ezt a megoldást mind Olaszország, mind a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kifogásolta és végül, a speciális státusz helyett a területet megosztották oly módon, hogy az egész Dalmát-tengerpart a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került, kivéve Zadar kikötövárost, amely Zára néven fél enklávéként az Olasz Királyság része lett néhány szigettel. Ez volt a helyzet a II. világháború végéig, ekkor ezeket a területeket Jugoszláviához csatolták. Ma Horvátországhoz tartoznak.

Trieszti szabad terület:

A II. világháború után a vegyes lakosságú területet Olaszország és Jugoszlávia egyaránt igényelte, de nem jött létre megegyezés.

Az Olaszországgal kötött 1947. évi békeszerzödés létrehozta a Trieszti Szabad Területet és ennek határait is kijelölte. A Terület jogi helyzetét rendezö Statútum a békeszerzödés VI. melléklete lett.

A Statútum életbelépéséig a területet felosztották egy A és egy B zónára. Az A zónát brit és amerikai, a B zónát jugoszláv csapatok szállták meg és ott katonai igazgatás érvényesült. Az A zónában volt Trieszt városa, a B zóna a város környékét jelentette. A békeszerzödés értelmében mindkét zónát, mint területi egységet az ENSZ felügyelete alá kívánták helyezni és az ENSZ nevében a Biztonsági Tanács egy általa kinevezett kormányzó útján gyakorolta volna a területi felségjogot, késöbb pedig a triesztieknek államiságot kívántak biztosítani saját zászlóval és állampolgársággal, valamint törvényhozással.

a hivatalos nyelv a szlovén és az olasz volt, de bizonyos esetekben a horvátot is lehetett használni.

ez a státusz 7 évig, 1954-ig volt. A Biztonsági Tanács nem nevezte ki a kormányzót és ténylegesen az ENSZ igazgatás sem került bevezetésre, így mindkét zónában katonai igazgatás volt.

1954-ben négyhatalmi egyezmény az ún. londoni memorandum jött létre, Olaszország-Jugoszlávia-USA-Nagy-Britannia között.

Ennek értelmében:

○Olaszország megkapta Trieszt városát az A zónával együtt, és ott olasz polgári igazgatást vezettek be

○A B zónában pedig jugoszláv polgári igazgatás jött létre.

1975-ben az Osimóban kötött olasz-jugoszláv szerzödés véglegesítette a helyzetet, rendezték a vitás helyzetet, így a határok pontos kijelölését, a volt trieszti területen születettek állampolgárságát, a határmenti gazdasági kapcsolatokat és a Trieszti-öböl tengeri elhatárolását.

Memel-vidék

Az I. világháború végén Memel városát Litvánia igényelte, mivel ez jelentette számára az egyetlen használható kikötöt és a kijáratot a tengerre. Ez a Poroszországhoz tartozó terület teljesen német lakosságú volt ezért az Antant nem csatolta Litvániához. Németország viszont a versailles-i szerzödésben lemondott róla és az az antant megszállása alá került, a különleges státuszról való döntésig. Litvánia azonban 1923. januárjában megszállta a Memel-vidéket és ebbe beletörödve a Nagykövetek Tanácsa a várost Litvániának adta, azzal, hogy a terület speciális autonómiát fog élvezni Litvánián belül. 1924-ben készült el az autonómiáról szóló szabályzat, melyet Litvánia el is fogadott. A németeknek biztosított autonómia 1939-ig állt fenn, mert ekkor Hitler követelésére Litvániának vissza kellett adnia a Memel-vidéket Németországnak. A terület ma ismét Litvánia része. A német lakosságot a II. világháború után kitelepítették.

Tangeri semleges zóna

Marokkóra igényt tartott: Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és Anglia. A vetélkedésböl Franciaország és Spanyolország került ki gyöztesen. ök már 1904-ben titkos szerzödést kötöttek Marokkó felosztására, ennek értelmében Tangernek, mint a marokkói diplomáciai testület székhelyének speciális státuszt kell kapnia. A város internacionalizálására vegyes lakossága is okot szolgáltatott.

1912-ben a marokkói szultán aláírta a protektorátusi szerzödést, ezzel az ország déli része francia, északi része pedig spanyol védnökség alá került. A 2 védöhatalom megegyezett, hogy Tangerben speciális rezsim fog érvényesülni, melyet késöbb fognak kidolgozni.

1923-ban elkészítették a statútumot. Ennek értelmében Tangert nem csatolták sem a spanyol, sem a francia zónához, relatív önállóságot biztosítottak neki.

Saját 26 tagú Törvényhozó Gyüléssel és az ez által választott kormányzóval (mindig európai volt) rendelkezett, melyek felett a felügyeletet 7 európai állam Tangerben akkreditált konzuljaiból álló Nemzetközi Ellenörzö Bizottság gyakorolta.

A tényleges hatalom az Ellenörzö Bizottság kezében volt: joga volt a Törvényhozó Gyülés által elfogadott szabályok ellen vétót emelni, ž-es szótöbbséggel elmozdíthatta a kormányzót és más tisztviselöket. Hivatalos nyelv: spanyol, francia, arab.

A bírói hatalmat a kizárólag európaiakból álló Vegyes Bíróság gyakorolta, tagjait a marokkói szultán nevezte ki. A Törvényhozó Gyülés 9 tagját a szultán, a többi 17-et az igazgató hatalmak delegálták.

az 1923. évi statútum értelmében:

○ a város egyrészt vámmentes övezetté, másrészt semleges területté vált

○ erödítményeket, katonai vagy hadi tengerészeti építményeket, löszer és hadianyag raktárakat nem lehet itt létrehozni, területén hadmüveletek nem végezhetök

a város különleges státusza a II. világháború végéig megmaradt, egyébként a háború alatt spanyol csapatok megszállták, de ezek ki is vonultak '45-ben.

1945-ben összehívták a Tanger-konferenciát Párizsban, ez meghagyta a város különleges helyzetét, így Tangert az USA, Franciaország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Olaszország, Belgium, Hollandia és Portugália igazgatása alá helyezték.

1956-ban megszünt a francia és a spanyol protektorátus, Marokkó önálló állam lett és Tanger egyesült Marokkóval. De Tanger különleges jogi helyzete Marokkón belül a mai napig megmaradt annyiban, hogy vámmentes kikötö maradt.

Jeruzsálem nemzetközi jogi helyzete

A II. világháborút követöen a brit mandátum alatt álló Palesztina jövöjével kapcsolatban több elképzelés is volt. Az egyik szerint Palesztínából ki kell alakítani egy arab és egy zsidó államot, amelyek egymással szövetségbe lépnek és Jeruzsálem ennek a szövetséges államnak lesz a fövárosa. Ez nem valósult meg. Az az elképzelés érvényesült, hogy egy egymástól független arab és egy izraeli államot kell itt kialakítani, míg Jeruzsálemet nem csatolják egyik államhoz sem, hanem mint corpus separatum önálló nemzetközi egység lesz, azaz nemzetközi igazgatás alá helyezik. Az indok az volt, hogy Jeruzsálem a zsidó, a muzulmán, és a keresztény vallás szempontjából is jelentös történelmi emlékekben bövelkedik és mint különleges zarándokhelyen, szabad látogatási lehetöséget kell biztosítani valamennyi vallást követönek.

A statútum alapján a város demilitarizált és semleges terület lett volna, ahol a rendet zsidó-arab vegyes rendörség tartotta volna fenn. A végrehajtó hatalmat a Gyámsági Tanács által 3 évre kinevezett kormányzó gyakorolta volna. A városnak saját címere, zászlaja lett volna, és a törvényhozó testületben arabok és zsidók egyenlö arányban lettek volna néhány kereszténnyel kiegészítve a szavazategyenlöség miatt.



Az 1948-ban kitört elsö arab-izraeli háború következtében az ENSZ határozat nem került végrehajtásra, ugyanis a fegyverszünet végén, a város nyugati fele izraeli, keleti fele jordániai megszállás alá került és mindkét állam az általa megszállt városrészt területe integráns részének nyilvánította 1948-ban.

1950 januárjában az izraeli parlament (Knesszet) Izrael fövárosának nyilvánította Jeruzsálemet miután ekkor Tel-Avivból Nyugat-Jeruzsálembe helyezte át kormányát és hivatalait. Az államok döntö többsége azonban diplomáciai képviseleteit továbbra is Tel-Avivban müködtette.

A megosztott várost 1967-ben, Izrael a harmadik arab-izraeli háború során egyesítette, ugyanis elfoglalta Jeruzsálem egész területét és fölötte a mai napig megszállást gyakorol. A Biztonsági Tanács több ízben kinyilvánította, hogy Izrael nincs jogosítva egyoldalúan megváltoztatni Jeruzsálem státuszát. A jogi helyzet tehát itt eltér a tényleges helyzettöl.

Az ENSZ által közvetlenül igazgatott területek:

Azok a területek tartoznak ezen pont alá, ahol az ENSZ igazgatás ténylegesen meg is valósult, másfelöl ahol, a speciális státuszt maga az ENSZ igazgatás ténye jelentette anélkül, hogy az ilyen terület valamilyen önálló egységnek minösülne. Ezek olyan vitás területek, amelyek átmeneti megoldásként kerültek nemzetközi igazgatás alá és ezen helyzetük így csak rövid ideig állt fenn.

Nyugat-Irián (Ausztráliától északra Új-Guinea nyugati része)

A terület eredetileg holland gyarmat volt az ún. Holland Kelet-Indiához tartozott. 1948-ban, amikor Holland Kelet-India függetlenné vált és létrejött az Indonéz Köztársaság, Nyugat-Iriánt a hollandok változatlanul gyarmati területükként megtartották és nem adták át Indonéziának, noha Indonézia igényelte. Hollandia arra hivatkozott, hogy ezen a területen pápuák élnek és nem malájok mint másutt. Indonézia 1961 végén indonéz önkéntesekkel, partizánharcot robbantott ki a területen. Az ENSZ közvetítéssel végül 1962. augusztus 15-én Hollandia és Indonézia megegyeztek, abban hogy a terület Hollandia átadja az ENSZ-nek azzal, hogy az ENSZ egy átmeneti idö után továbbadja ezt Indonéziának. Az ENSZ a terület átvétele céljából létrehozta az Ideiglenes Végrehajtó Bizottságot az ún. UNTEA-t, mely a területet egy 1500 fös föleg pakisztániakból álló nemzetközi haderövel, valamint kanadai és amerikai repülögépekkel átvette. Az UNTEA elsö feladata a partizánharcok felszámolása volt, amit fegyverszünet megkötése útján sikerült is elérni. A terület 1963-ban került átadásra az Indonéz Köztársaságnak, amivel együtt megszünt az ENSZ igazgatás.

Kelet-Szlavónia, Dél-Baranya, Nyugat-Szerémség

A Jugoszlávia szétesését kísérö polgárháború olyan mértéket öltött, hogy 1992-töl az ENSZ rendfenntartó csapatokat küldött Horvátországba, Macedóniába és Bosznia-Hercegovinába. A háború során a Szerbiára és Crna Gorára csökkent Jugoszlávia számos területet foglalt el a volt jugoszláv tagállamoktól, így megszállta Horvátország keleti részét is, ahonnan a horvát és magyar lakosság jó része elmenekült és helyükbe szerbek érkeztek és szerb igazgatást vezettek be. Horvátország katonai megerösödése után 1995. november 12-én kötött horvát-szerb megállapodás értelmében Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat Szerémség békés úton visszatér Horvátországhoz és az egyezmény egyben felkérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy a szerbek kivonulás után átmeneti idöszakra vegye át a terület katonai, rendöri és polgári igazgatását a terület Horvátországhoz csatolásáig. A BT 1996. január 15-én létrehozta a kért hatóságot (UNTAES). A misszió székhelye Vukovárban volt. Az ENSZ igazgatás 1998. januárjában szünt meg.

Namíbia speciális helyzete:

Namíbia 1884-töl Délnyugat-Afrika néven Németország gyarmata volt egészen az I. vh. végéig. A területet 1920-ban mandátum címen a Délafrikai Unió (mai nevén Dél-Afrikai Köztársaság) kapta meg a Nemzetek Szövetségétöl. A Nemzetek Szövetsége 1945-ben megszünt, s a mandátumos területek ekkor vagy függetlenné váltak, vagy gyámsági rendszer alá kerültek, a Dél-Afrikai Köztársaság azonban vonakodott ezt a területet gyámság alá helyezni. Az ENSZ Közgyülése 1949-ben tanácsadó véleményt kért a Nemzetközi Bíróságtól arra nézve, hogy mi Dél-Nyugat Afrika jogi státusza:

A Nemzetközi Bíróság 1950-ben tanácsadó véleményében kifejtette, hogy Dél-Afrika nem kebelezheti be a területet, a mandátumrendszer túlélte a Nemzetek Szövetségét, az tehát továbbra is kötelezi a Délafrikai Uniót, és a jelentéseket az igazgatási tevékenységröl az ENSZ-nek kell küldenie és az ezzel kapcsolatos ellenörzési jogokat a jövöben az ENSZ gyakorolja. A jelentéseket Dél-Afrika nem küldte, ezért Líbia és Etiópia pert indított a Nemzetközi Bíróság elött a Dél-Afrikai Köztársaság ellen azon a címen, hogy az megszegi a mandátumból folyó kötelezettségeit. A Bíróság azonban úgy foglalt állást, hogy a két állam érdeksérelem hiányában nem jogosult perelni. 1966. október 27-én az ENSZ Közgyülése határozatában megszüntette a mandátumot és a területet - függetlenné válásáig - egy 11 tagú Namíbiai Tanács elnevezésü szerv igazgatása alá helyezte. Jogilag ettöl kezdve Namíbia területe ENSZ igazgatás alatt álló területnek számított. A Namíbia nevet 1968 óta használják Dél-Nyugat Afrikára. A különleges státuszt a Dél-Afrikai Köztársaság nem ismerte el, és nem vonult ki a területröl arra hivatkozva, hogy a vélemény jogilag nem volt számára kötelezö. A Közgyülés 1971-ben újabb tanácsadó véleményt kért a Nemzetközi Bíróságtól Namíbiával kapcsolatban. A vélemény (nem kötelezö) szerint Dél-Afrika köteles a területet elhagyni, jelenléte illegális. Az álláspontot 1972-ben nem kötelezö jelleggel a BT is megerösítette, majd az ENSZ közgyülése 1973-ban a namíbiai nép egyedüli képviselöjének az 1960 óta fegyveres függetlenségi harcot folytató Dél-Nyugat Afrikai Népi Szervezetet (SWAPO) ismerte el. 1978-ban Kanada, Franciaország, NSZK, Nagy-Britannia és az USA közvetítö javaslatot tett:

kössön fegyverszünetet a felkelökkel

adjon amnesztiát

tartsanak választást a SWAPO részvételével

Dél-Afrika látszatválasztásokat tartott, melyeken a SWAPO nem indulhatott, ennélfogva az ENSZ a választást semmisnek nyilvánította és szorgalmazta a függetlenség megadását, ami alapján a Namíbiai Tanácsot az ENSZ számos rendezvényére meghívták, és a területet Dél-Afrikától függetlennek tekintették. A Namíbiai Tanács Namíbiában tényleges hatalmat soha sem gyakorolt.

A területen ENSZ felügyelet mellett 1989 öszén tartottak végül választásokat, amikor az függetlenné is vált, és 1990-ben felvettek az ENSZ-be is.

Nyugat-Berlin különleges státusza:

Berlint 1945. április 30-án a szovjet hadsereg foglalta el, és területét 1945. július 05-töl Németország egészéhez hasonlóan 4 megszállási övezetre osztották (szovjet, angol, francia, amerikai). Berlinben müködött a 4 megszálló hatalom képviselöiböl alakított Szövetséges Ellenörzö Tanács, mely német kormány hiányában az össznémet ügyekben volt jogosított dönteni. A területi felségjogot az egyes katonai parancsnokok a saját megszállási övezetükben gyakorolták. Berlin különleges négyhatalmi közigazgatási státusza az ország hasonló négyhatalmi megszállásának a következménye és ennek csak addig volt létjogosultsága, amíg Németországot egységes államnak, Berlint pedig az ország fövárosának tekintették.

A potsdami egyezményt, amely szerint Németországot gazdasági és politikai egységként kell kezelni a nyugati megszálló hatalmak csakhamar megsértették, megszállási övezeteiket elöször Bizonia, majd Trizonia néven egyesítették, söt 1949. szeptember 20-án megalakult a Német Szövetségi Köztársaság, majd október 07-én a Német Demokratikus Köztársaság.

A két német állam megalakulásával megszünt Németország négyhatalmi igazgatása. Berlin keleti zónájának az igazgatását a Szovjetunió átadta az NDK-nak, míg Nyugat-Berlin a 3 megszálló hatalom igazgatása alatt maradt.

Az NSZK többször megkísérelte Nyugat-Berlint a részének elismertetni, azonban ezt sem a 3 megszálló hatalom, sem a Szovjetunió nem fogadta el. A sorsát az 1971. szeptemberében megkötött megállapodás rendezte, melyen a négy nagyhatalom vett részt.

Nyugat-Berlin nem lett része az NSZK-nak, hanem önálló politikai egységgé vált, ahol a három nagyhatalom továbbra is különleges jogot gyakorolt. Ők voltak jogosultak a nyugati szektorban az ottani lakosok nemzetközi képviseletére, aminek jogát részben átadták az NSZK kormányának.

Az NSZK a szerzödései hatályát kiterjeszthette Nyugat-Berlinre, és joga volt ellátni a lakosság diplomáciai és konzuli védelmét, ugyanakkor semmiféle politikai tevékenységet nem folytathatott ott. Nyugat-Berlin lakosai nem voltak NSZK állampolgárok, hadkötelezettségi törvény nem terjedt ki rájuk. A város speciális státuszáért a felelösség a három megszálló hatalmat terhelte. Magának Nyugat-Berlinnek nemzetközi jogalanyisága, söt korlátozott nemzetközi jogi cselekvöképessége is volt. Nyugat-Berlin nevében a megállapodást a polgármester és a Szenátus kötötte. Pl.: ilyen megállapodás jött létre az NSZK és Nyugat-Berlin közötti személyforgalomra vonatkozóan a városrész és az NDK között. Ennek értelmében 2 vasútvonalat, 3 autóutat és 1 légifolyosót közösen üzemeltethetett az NSZK ill. a 3 megszálló hatalom. Ez speciális szolgalmi jogot jelentett Nyugat-Berlin és az NSZK számára. Németország két részének 1990. október 03-án bekövetkezett egyesülése után Berlin megosztottsága is megszünt, és a megszálló csapatok is eltávoztak 1994-ben.

Egyéb, speciális státuszú területek:

1./ Sarkvidék:

a/ Az Északi -sarkvidék (Arktisz) különleges helyzetét annak köszönheti, hogy állandóan be van fagyva, és bár nyílt tengernek minösülne, de egy állandóan befagyott tenger jobban hasonlít a szárazföldre. Különleges jogi helyzete tehát földrajzi körülményei miatt alakult ki. A repülés megjelenésével a sarkvidék jelentösége is megnött, mivel Európa és Amerika, vagy Kelet-Ázsia között ez a legrövidebb út. A sarkvidéki tengerek jó részét már a cári Oroszország saját belsö vizének tekintette, és az Északi Sarkkörön túlnyúló területtel rendelkezö más államok is területi igénnyel léptek fel. Az hogy az Északi Sarkvidéket a Sarkkörön túl esö szárazföldi területek hosszának megfelelö arányában kellene felosztani, a sarkvidéki államok között Poirier kanadai szenátor vetette fel. Teóriáját az ún. szektorelméletet azzal indokolta, hogy mivel tisztán földrajzi jellegü elhatárolás, így minden területi vita kizárható, vagyis valamennyi sarkköri állam birtokba veheti az északi pólusig tartó területrészét. Az elmélet más államok által is elfogadásra került, így 1926-ban az Északi-sarkvidéket felosztották.

Létrejöttek a következö zónák:

1) amerikai Alaszka fölött,

2) kanadai Kanada felett,

3) dán Grönland felett,

4) norvég Norvégia és a Spitzbergák felett,

5) orosz zóna a norvég és amerikai zóna között.

Ezek a szektorok egy háromszög alakú területet jelentenek, amelyeknek csúcsa az északi sarkponton van, itt találkoznak az egyes államok által igényelt övezetek. Bár mára a helyzet némileg megváltozott (a jég alatt tengeralattjárók közlekednek; rendszeres repülöjárat üzemel Tokió és Koppenhága között; a jeget betörve hajózni is lehet pl.: 1977-ben az orosz Arktika jégtörö az Északi-sarkig hajózott és vissza), egyenlöre az érintett államok között jogi vita nem keletkezett.

b/ A Déli-sarkvidék azaz az Antarktisz valódi szárazföld, és 14 millió km2 területü kontinens felületét 2 km vastagon jég borítja. Itt van a Föld jégkészletének 87%-a és az egész déli félteke éghajlatát befolyásolja. A kontinens állandó emberi letelepedésre alkalmatlan, a csaknem fél évig tartó sarki téli éjszaka idején többször is mértek mínusz 70 C alatti hömérsékletet. Itt a szektorelmélet nem alkalmazható, mivel minden lakott területtöl távol fekszik, de több állam jelentette be területi igényét ezek azonban egymást keresztezö szektorok, így viták keletkeztek az államok között. A SZU és az USA nem támasztott területi igényeket, ennek következtében más államok területi igényét sem ismerték el. Felfedezöje vitatott: az angolok szerint 1773-ban Cook Kapitány volt, az oroszok szerint 1819-1821 között két orosz tengerész Lazarev és Bellinghausen fedezte fel, akik körbe is hajózták Vosztok és Mirnij nevü hajókon. Jelenlegi helyzetét az 1959. évi Egyezmény rendezi, melyet eredetileg 12 állam írt alá akik száma folyamatosan nött (Magyarország is tagja az egyezménynek). Az Antarktisz mindenki által szabadon használható terület, amelyet csak békés célokra lehet felhasználni.

Tilos katonai támaszpontok létesítése és nukleáris kísérletek folytatása.

Az egyezmény a területi problémákat nem döntötte el, de kimondta, hogy újabb területi igény nem nyújtható be.

A kontinens problémáit a 2 évente összeülö Konzultatív Gyülés vizsgálja és dönti el. Tagjai azok az államok, melyek az Antarktiszon kutatóállomást müködtetnek (pl.: USA, Oroszország, Ausztrália, Norvégia, Japán, Argentína). Az Antarktisz jelentös ásványi kincsekkel rendelkezik, melyek kibányászására 1988-ban aláírták a Wellingtoni egyezményt, amely életbe léptetését 1991-ben Madridban 50 évre elhalasztotta a Konzultatív Gyülés. Külön egyezmény jött létre 1980-ban az Antarktisz élö kincseinek, 1991-ben pedig a környezetének védelméröl. Az Antarktisz nem uratlan terület, nem tartozik egyetlen államhoz sem, jogi helyzete pillanatnyilag azonos a nyílt tengerével.

2./ A Spitzbergák (Svarbald-szigetek) jogi helyzete:

Az Északi Jeges-tengerben fekvö Spitzbergákat valószínüleg a vikingek fedezték fel a XII. században, azonban nem telepedtek meg rajta. 1956-ban W. Barents holland tengerész újra felfedezte azt. A terület 1920-ig res nulliusnak (senki dolga) minösült. A sziget jelentöségét a szén és foszfátkészletei adják. Norvégia 1871-ben területi igénnyel lépett fel, amit azonban az államok nem ismertek el, majd 1909-ben azt javasolta, hogy a Spitzbergák speciális státuszú nemzetközi igazgatás alatti területnek kerüljenek minösítésre. Norvégia, Svédország és Oroszország kapott volna megbízást az igazgatásra. A Spitzberga-egyezmény kidolgozására 1916-ban össze is ült egy nemzetközi konferencia Oslóban, de a megállapodás az I. vh. miatt nem születhetett meg. 1920-ban Párizsban nemzetközi szerzödés született (Spitzberga-szerzödés), mely csak 1924-ben lépett életbe: elismerték benne Norvégia területi igényét de erösen korlátozták a norvég szuverenitást a szerzödés a szigeteket demilitarizálta. A szerzödéshez csatlakozni lehetett, amit Magyarország is megtett 1927-ben. A szerzödés szerint a résztvevö államoknak joga van a szigeteket hajózási, halászati és bányászati célból használni, ott hírközlési állomást és kereskedelmi vállalatot létrehozni. A kiaknázási jogot utóbb Norvégia több szerzödö féltöl pénzfizetés fejében megvásárolta. A szigeteken két orosz és egy norvég szénbánya üzemel, míg az USA a parti tengerben végzett olajkutatásokat. Egy 1963-as norvég királyi dekrétum rendezte a norvég kontinentális talapzat helyzetét és ezt Norvégia a Svalbard-szigetekre is alkalmazza. Norvégia szerint a szigetek speciális helyzete nem vonatkozik a szigetek körüli kontinentális talapzatra. 1976-ban Norvégia egy 200 mérföldes gazdasági övezetet is létrehozott a szigetcsoport körül, de mivel sok állam tiltakozott ezért a halászatot idegen állampolgároknak is megengedik. Vitás a kontinentális talapzat elhatárolása Norvégia és SZU között, mivel Norvégia az egyenlö távolság elméletét akaja alkalmazni, míg SZU a szektorelméletet.


Találat: 725







Felhasználási feltételek
});