|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |  | |
|
| ||
 |  |
|
||||||||||
Az ENSZ Alapokmányának alapelvei és célkitüzései. Az ENSZ tagság.
Az ENSZ alapító tagjai mindazok az államok, akik a Hitler-ellenes koalícióban egyesültek és aláírták az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatát.
Az Egyesült Nemzetek kifejezést elöször 1942. január 1-jén használták az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatában. A szervezet céljait azonban már az Atlanti Karta is lefektette 1941. augusztusában. Az Egyesült nemzetek Nyilatkozata tulajdonképpen az Atlanti Kartára épül, melyet azok az államok írtak alá, akik háborúban álltak a tengelyhatalmakkal (a megszállt államok helyett menekült kormányaik írták alá pl.: Lengyelország, Hollandia, Belgium). 1945-ig összesen 51 állam csatlakozott a Nyilatkozathoz.
A Szervezet létrehozásának konkrét szándékát az 1. moszkvai értekezlet 1943 októberében kiadott nyilatkozata tartalmazza. Ennek értelmében a SZU, USA, Nagy-Britannia és Kína elismerik annak szükségességét, hogy minél elöbb életre hivassék egy olyan általános nemzetközi szervezetet, amelyik a béke és biztonság érdekében valamennyi állam szuverén egyenlöségén épül fel, és valamennyi államnak, legyen az kicsi vagy nagy, tagként való csatlakozásra nyitva áll.
Az Alapokmány tényleges létrehozására az 1945. évi San Francisco-i konferencián került sor, oda meghívtak minden olyan államot, amely hadiállapotban volt a tengelyhatalmakkal és aláírta az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatát. A konferenciát 5 nagyhatalom nevében hívták össze (Franciaországot is beleértették), melyen 50 állam vett részt. Az 51. állam Lengyelország volt, de kormányának el nem ismertsége, ill. a nagyhatalmak ezzel kapcsolatos nézeteltérése miatt ténylegesen nem vett részt a konferencián, de ettöl függetlenül az ENSZ alapító tagjának tekintik.
Az Alapokmány szövegét számos bizottságban és albizottságban szövegezték meg, miután a föbb elveket a nagyhatalmak már elöbb Jaltában, Teheránban és az 1944 Dumbarton Oaksban tartott tárgyalás-sorozaton megegyeztek. Magának az Alapokmánynak a megszövegezése a Dumberton Oaks-i tervezet alapján történt.
A San Francisco-i konferencián heves viták folytak és 1200 módosító javaslatot terjesztettek be a tervezethez. Végül megállapodtak, hogy az ENSZ Alapokmány nem zárja ki regionális szervezetek létezését (pl.: Arab Liga), azonban összeütközés esetén az Alapokmányt illeti az elsöbbség.
A szervezet tevékenységének megindításához elökészítö bizottságot hoztak létre, amelyben minden tagállam részt vett.
Ennek feladata volt:
az elsö közgyülés összehívása, annak idejére és napirendjére javaslatot tenni
létrehozni a titkárság adminisztratív apparátusát
javaslatot tenni a székhelyre vonatkozólag
1946. január Az ENSZ elsö közgyülése összeül:
Londonban ül össze. Vita támadt a székhelyt illetöen, Nagy-Britannia azt javasolta, hogy a székhely legyen az USA területén. A résztvevök többsége New Yorkot jelölte meg székhelyül.
Az ENSZ megalakulásával a Nemzetek Szövetségének létezése nemkívánatossá vált. A szövetség nem váltotta be a hozzáfüzött reményeket, nem tudta a II. világháború kitörését megakadályozni. Formálisan csak 1946-ban szünt meg, de tevékenységét ténylegesen már 1940-ben beszüntette.
Az elsö ENSZ Közgyülés úgy nyilatkozott, hogy hajlandó átvenni a Nemzetek Szövetségének vagyonát és azokat a technikai funkciókat, amelyeket annak titkársága végzett. A Nemzetek Szövetsége utolsó közgyülését 1946. áprilisában Genfbe össze is hívták, a közgyülés feloszlatta a szervezetet és funkcióit az ENSZ-re ruházta át, vagyona pedig, mint a genfi Nemzetek Palotája és a könyvtár az ENSZ tulajdonába ment át. A politikai funkciókat természetesen nem ruházhatta át, így elsösorban vagyonjogi utódlásra került sor.
Az ENSZ célja, funkciója és az Alapokmány müködési alapelvei
Az ENSZ Alapokmány (19 fejezet és 111 cikk) a modern nemzetközi jog legfontosabb dokumentuma. Ma a nemzetközi jog fejlödését két részre kell osztani (az Alapokmányt megelözö és az azt követö szakaszra). Korábban az az elv érvényesült, hogy a nemzetközi jog igazodjon az állami szuverenitáshoz, míg az új elv a többségi elvet helyezte az egyéni szuverenitás elé.
Az Alapokmány bevezetö része szokatlan formulával kezdödik: "Mi az Egyesült Nemzetek népei." a nemzet kitétel itt államot jelent.
Az Alapokmány elöször a szervezet célkitüzéseivel és a müködésére vonatkozó alapelvekkel foglalkozik. Az ENSZ célja (1. cikk), hogy:
a) Fenntartsa a békét és biztonságot, ezért hathatós együttes intézkedéseket tegyen a támadás megelözésére, a támadó cselekmény elnyomására és rendezze a viszályokat amelyek a béke megbontására vezetnek.
b) Fejlessze az államok közötti baráti kapcsolatokat a népeket megilletö egyenjogúság és önrendelkezési jog alapján és az általános béke megerösítésére alkalmas egyéb intézkedéseket foganatosítson.
Ezek tehát a szervezet általános jellegü célkitüzései.
c) Gazdasági, kulturális vagy emberbaráti jellegü nemzetközi feladatok megoldása útján, valamint, az emberi jogok és az alapvetö szabadságok mindenki részéröl való tiszteletben tartásának elömozdításával nemzetközi együttmüködés megvalósítása.
A szervezet alapelvei
1. A tagok szuverén egyenlösége: a szervezet valamennyi tag szuverén egyenlöségének elvén alapszik, ami nem tényleges egyenlöséget, hanem jogi egyenlöséget jelent. Figyelemmel azonban a nagyhatalmak speciális kötelezettségeire, részükre különleges jogokat biztosít épp a Biztonsági Tanáccsal összefüggésben, nevezetesen, hogy annak állandó tagjai és ott vétójoguk van.
2. Az Alapokmányban foglalt kötelezettségeket a tagok jóhiszemüen kötelesek teljesíteni. A bona fides elve itt a joggal való visszaélést kívánja kizárni, vagyis azt a magatartást, amikor a jogosult alanyi jogát nem arra a célra használja fel, mint amely célra számára azt a jog biztosította.
3. A szervezet tagjai kötelesek továbbá nemzetközi viszályukat békés eszközökkel és oly módon rendezni, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe.
4. A tagállamok kötelesek más állam területi épsége elleni támadás, eröszak, azzal való fenyegetéstöl tartózkodni.
5. A tagok kötelezik magukat arra, hogy nem nyújtanak segítséget olyan államnak, amely ellen kényszerítö jogszabályokat foganatosítottak.
6. Az ENSZ biztosítani fogja, hogy a béke érdekében azok az államok is, melyek nem tagjai a szervezetnek, ezen elveknek megfelelöen járjanak el. Ezzel jelenik meg az imperatív norma, az Alapokmány olyan államokat is kötelez, amelyek nem tagjai az ENSZ-nek. Ezzel a rendelkezéssel jelenik meg a közhatalmi jellegü kényszer is a nemzetközi jogban. Ez azonban kivételes jellegü, mivel a föszabály változatlanul az, hogy a tipikus kikényszerítési mód az egyénileg, vagy kollektíve alkalmazott önsegély.
7. Az Alapokmány egyetlen rendelkezése sem jogosítja fel az ENSZ-t, hogy olyan ügyekbe avatkozzék, amelyek lényegileg valamely állam belsö joghatóságának körébe tartoznak. Mindez nem érinti a VII. fejezet rendelkezéseit, mely szerint az agresszor állammal szemben kényszerítö rendszabályokat lehet alkalmazni, amely a belsö ügyekre is kiterjedhet. (Az állam valamely ügye akkor minösül belsö ügynek, ha nincs rá vonatkozó, nemzetközi jogszabályban vállalt kötelezettsége.)
8. A tagállamok az ENSZ számára minden segítséget megadnak a jelen Alapokmánynak megfelelöen folytatott tevékenységhez.
Az ENSZ tagság
Az alapító tagok száma 51 volt, a többi állam felvétel útján nyert tagságot.
Az Alapokmány 4. cikke értelmében a tagfelvétel feltétele:
o az állam legyen békeszeretö,
o a jelen Alapokmányba foglalt kötelezettségeket vállalja,
o és a szervezet megítélése szerint a kötelezettségek teljesítésére képes és hajlandó.
A képesség objektív feltétel és vannak olyan kis államok, amelyek a kollektív biztonság ügyéhez nem tudnak megfelelöen hozzájárulni, hiszen többségüknek hadserege sincs. Ezért a korai gyakorlat szerint a miniállamokat nem vették fel a világszervezetbe. Késöbb a békefenntartó akciókhoz való hozzájárulási képesség helyett az univerzalitás elve érvényesült, és minden a felvételt kérö miniállamot felvettek a világszervezetbe. (Saint Lucia - 1979, Saint Kitts - 1980, Nevis - 1980, Monaco - 1993, Palau - 1994)
A hajlandóság szubjektív feltétel, vagyis az állam kötelezettségvállalására vonatkozik. Erre nézve mindenki aki tagságot kér az ENSZ-be köteles egy nyilatkozatot adni, hogy hajlandó az Alapokmányt teljesíteni és annak célkitüzéseit elfogadni.
A felvételi kérelem a Fötitkárhoz érkezik be, ö terjeszti a Biztonsági Tanács elé és annak javaslata alapján azután a Közgyülés dönt 2/3-os többséggel a tagfelvétel ügyében.
Néhány államot ennek megfelelöen felvettek (pl.: 1947. Jemen, Pakisztán; 1948 Burma; 1949 Izrael; 1950 Indonézia) de azután a felvétel elakadt. Ennek oka az volt, hogy az USA nem volt hajlandó hozzájárulni Bulgária, Magyarország, Románia, Albánia felvételéhez, noha a velük kötött békeszerzödésben ez ígéretként szerepelt. Egyoldalúan eröltette viszont, a számára rokonszenves országok: Olaszország, Finnország, Japán, Portugália, stb. felvételét. Minthogy a szocialista országok felvételéhez az USA nem járult hozzá, a SZU pedig az USA által felvenni javasolt államok felvételét vétózta meg, így 1951-töl a tagfelvétel leállt és a felvételt kérö államok száma már 18-ra szaporodott.
A SZU álláspontja kezdettöl fogva az volt, hogy univerzális szervezetröl lévén szó, valamennyi államot megkülönböztetés nélkül fel kell venni az ENSZ-be és javasolta az addig fel nem vett államok együttes felvételét, amit az USA hosszú ideig nem fogadott el. Végül a SZU javaslatára 1955-ben határozat született, hogy a 18 államot egyetlen aktussal felveszik az ENSZ-be.
Mongólia és Japán kérelme elkülönítésre került, és végül 16 államot vettek fel egyetlen aktussal köztük Magyarországot is. Ma 185 tagállama van.
A SZU szétesése után 1992-ben annak volt tagállamait is felvették az ENSZ-be, míg Oroszország felvétel nélkül az ENSZ tagja lett, egyszerüen megutódlotta a SZU megüresedett helyét.
Jugoszlávia szétesése után tagállamai szintén ENSZ tagok lettek, kivéve a Szerbiából és Crna Gorából álló (Kis) Jugoszláviát, vele kapcsolatosan az ENSZ tagállamai nem fogadták el az automatikus utódlást és így ez az állam a mai napig nem tagja az ENSZ-nek (ha minden igaz 2000-ben felvették). Nem tagja az ENSZ-nek Tajvan sem.
A tagsági jogok felfüggeszthetök, ezt a Közgyülés határozhatja el a Biztonsági Tanács javaslatára (pl.: egy állammal szemben kényszerítö eljárás bevezetéséröl határoznak). A felfüggesztett tagállam jogait késöbb a Biztonsági Tanács állíthatja helyre. Ilyenre az ENSZ eddigi müködése során nem került sor.
A kilépésröl az Alapokmány hallgat. Történeti értelmezéssel azonban megállapítható, hogy a tagállamok jogosítva vannak a szervezetböl kilépni. Erre eddig egyszer került sor, 1965. január 1.-jével Indonézia lépett ki a szervezetböl, de elhatározása elhamarkodottnak bizonyult, mert 1966. október 1.-jén már bejelentette visszalépését. A visszalépés formális felvételi eljárási nélkül történt ugyanúgy, mint 1958-ban Egyiptom és Szíria egyesülésével létrejött Egyesült Arab Köztársaság felvételekor. 1961-es szétválásukkor Szíria tagsági jogviszonya automatikusan, szavazás nélkül helyreállt, míg Egyiptom egy ideig Egyesült Arab Köztársaság néven gyakorolta világszervezeti tagságát.
A tagság megszünhet kizárással is. A kizárásra a Biztonsági Tanács tesz javaslatot és azt a Közgyülés 2/3-os többséggel mondhatja ki. Kizárásra sem került eddig még sor, de ennek lehetösége felmerült Dél-Afrika vonatkozásában. Arra nézve, hogy a kizárt tag hogyan kerülhetne vissza az ENSZ-be, az Alapokmány nem tartalmaz rendelkezést.
Találat: 294
