|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |  | |
|
| ||
 |  |
|
||||||||||
A tenger államterületnek nem minösülö részei (csatlakozó övezet, gazdasági övezet, kontinentális talapzat, tengerfenék, nyílt tenger). Az Északi-tengeri kontinentális talapzat ügye.
Az államterület tartozékai:
Vannak a tengernek speciális jogi helyzetü részei, amelyek közlekedési szempontból a nyílt tengerhez hasonlítanak, ugyanakkor itt a parti államok speciális jogokat gyakorolnak, ezek az államterület tartozékai:
csatlakozó övezet,
kontinentális talapzat,
kizárólagos gazdasági övezet.
I. Csatlakozó övezet:
Az államnak joga van alapvetö érdekeit a parti tengerén túl is egy bizonyos határig védelmezni. A csatlakozó övezet kívül esik a parti tengeren és így az állam területén is és olyan a part mentén elterülö sávot jelent, ahol az állam még bizonyos rendészeti jogokat gyakorol. Az 1982. évi szabályozás szerint a parti tenger 12 mérföld és ehhez legfeljebb 12 mérföld csatlakozó övezet járulhat. Azaz összesen az alpvonaltól számított 24 tengeri mérföld.
Az állam jogai a csatlakozó övezetben:
a parti állam ellenörzést gyakorol a vám, pénzügyi, bevándorlási és egészségügyi szabályok betartása tekintetében és intézkedéseket hozhat ezek megelözésére.
joga van megbüntetni mindazokat, akik az elöbb említett szabályokat akár a parti tengeren, akár a csatlakozó övezetben megsértik.
a tetteseket itt még üldözheti, azaz az üldözést megkezdheti, ha a hajó vagy csónak a csatlakozó övezetben tartózko 555j95f dik, és az üldözést a nyílt tengeren is folytathatja mindaddig, amíg az üldözött hajó egy idegen állam parti tengerébe nem ér. Ettöl kezdve csak a tettesek kiadását kérheti.
üldözni, csak a parti örhajó, vagy katonai (rendöri) repülögép jogosult.
a nyílt tengeren elkövetett cselekmények miatt a hajót nem lehet üldözni, a tettes felelösségre vonása ekkor csak szabályos kiadatási eljárás után lehetséges, amit a lobogó szerinti államtól lehet kérni.
II. Kontinentális talapzat:
földrajzi értelemben azt a sekély tengerfeneket jelenti, amely a szárazföldektöl átmenetet képez a kontinensek és a szigetek körül a mélyebb tengerfenékhez.
jogi értelemben, az állam szárazföldi területéhez kapcsolódó, állandóan vízzel borított tengerfenék, ahol a földrajzi összefüggés címén a parti állam speciális gazdasági jogokat élvez.
A kontinentális talapzat nem része az állam területének, az állam területén kívül helyezkedik el. Az állam területének csak tartozéka, fölötte nyílt tenger van, amelyet minden állam rendeltetésszerüen használhat, a parti államot csak a tenger medrének és altalajának a kizárólagos kiaknázási joga illeti meg. Ebböl következik, hogy a talapzaton elterülö nyílt tenger feletti légitér sem államterület, ott a parti államnak csak olyan jogai vannak, mint minden más államnak: átrepülhet rajta. A parti állam tehát nem szuverenitást, hanem csak gazdasági kiaknázási jogot gyakorol a kontinentális talapzaton. Más állam akkor sem hasznosíthatja a kontinentális talapzat gazdasági kincseit, ha azt a parti állam nem aknázza ki. Ilyen kincsek pl: korall, gyöngykagyló, köolaj.
Kiterjedése: a parti tenger alapvonalától számított maximum 350 mérföldig terjedhet, tehát a gazdasági övezet szélétöl legfeljebb még 150 mérföld. Ha viszont a tenger mélysége a 2500 métert meghaladja, a talapzat ettöl a vonaltól kifelé legfeljebb még 100 mérföld lehet. A kontinentális talapzat külsö határát a földrajzi adottságoknak megfelelöen kell megállapítani.
Az új tengerjogi egyezmény felállította a Kontinentális Talapzat Bizottságot, mely 21 tagú és geológus-óceánografus szakemberekböl áll.
A kontinentális talapzaton a kiaknázási jog még a parti államot illeti meg és ez a kiaknázási jog kizárólagos. Itt ugyanis a természeti kincsek véglegesek, nem újulnak meg.
III. Kizárólagos gazdasági övezet:
Eredetileg halászati övezetet jelentett. Nem államterület, fölötte más állam repülögépei szabadon átrepülhetnek, a tenger vize a közlekedés szempontjából nyílt tenger, így az államok szabadon hajózhatnak rajta, gazdasági tevékenységet viszont csak a parti állam engedélyével folytathatnak. A fölös zsákmány kiaknázására a szárazföldi államoknak is joguk van, de csak az övezetet birtokló állammal kötött 2 oldalú vagy regionális egyezmény alapján.
Elhatárolása: államok közötti megegyezés alapján. A gyakorlatban az elhatárolás a felezövonal, vagy az egyenlö távolság elvén nyugszik. Ha az elhatárolásban nem tudnak megegyezni, akkor egyeztetö bizottságot, nemzetközi választott bíróságot vagy a Tengerjogi Bíróságot lehet igénybe venni.
Kiterjedése: 200 tengeri mérföld a parti tenger alapvonalától számítva, úgyhogy kiterjedése tulajdonképpen 188 mérföld, hiszen 12 mérföldet parti tenger címén birtokol az állam. Ebböl a 188 mérföldböl pedig további 12 mérföld egyben csatlakozó övezet is, ahol a parti állam rendészeti jogokat gyakorol.
Államterületnek nem minösülö területek:
IV. Nyílt tenger:
Nyílt tenger a tengernek mindazon része, amely nem minösül államterületnek. Közlekedés szempontjából nyílt tengernek számít a kizárólagos gazdasági övezetbeli tenger is, itt azonban még a halászati jog korlátozva van. A gazdasági övezeten kívül esö tenger kiaknázás szempontjából nyílt tengernek számít, kivéve a tengerfeneket és az altalajt, addig a távolságig, amíg a parti állam kontinentális talapzata terjed.
A nyílt tenger mindenki által szabadon használható terület, amelyet senki nem vehet egyoldalúan birtokba, jogi helyzete ún. res communis omnium usus.
Rendeltetésszerü használat
a hajózás,
halászat,
kábel- és olajvezeték lefektetése,
a felette lévö légtér átrepülése,
mesterséges sziget létesítése és
a tudományos kutatás.
A nyílt tenger csak békés célokra használható az 1982. évi egyezmény értelmében, azonban jelenleg ez ellent mond a hadviselés máig hatályos nemzetközi szabályainak amelyek megengedik, hogy a nyílt tengeren az államok hadmüveleteket végezzenek. Pl: falklandi háborúban is ez történt.
A nyílt tengeren egyetlen állam joga sem érvényesül, miután ez nem államterület. A közlekedési, biztonsági vagy mentési szabályokat is a nemzetközi jog határozza meg. A hajózás biztonsága érdekében - a Titanic elsüllyedése után - Londonban egyezményt alkottak 1914-ben (késöbb többször módosították).
Az egyezmény magyar neve: Életbiztonság a tengeren:
meghatározza azokat a biztonsági normákat, amelyeket a hajók tervezésénél, építésénél, felszerelésénél alkalmazni kell.
minden hajó köteles segíteni a bajbajutottaknak.
a rádiózásban bizonyos hullámsávok a rövidhullámon kizárólag vészjelzés leadására vannak fenntartva, és az államoknak egy bizonyos távolságon belül lévö hajóikat kötelezni kell arra, hogy a vészjelzés hallatán a jelzés irányába siessenek.
Joghatóság gyakorlása és jogellenes cselekmények megtorlása a nyílt tengeren
A nyílt tengeren béke idejében a kereskedelmi hajókat lefoglalni, vagy feltartóztatni az idegen hadihajóknak tilos, erre csak saját állam hadihajója jogosult. Idegen hadihajó az idegen kereskedelmi hajótól, csak a lobogó felmutatását kérheti. Kivételesen idegen hadihajó is megállíthat és átvizsgálhat béke idején is kereskedelmi hajót a következö esetekben:
1. Alapos a gyanú rá, hogy az idegen hajó kalózhajó;
2. ha a hajó rabszolga kereskedelemmel foglalkozik;
3. ha a hajó nemzetiség nélküli;
4. ha a hajón kalóz rádió vagy kalóz televízió müködik;
5. ha a hajó, bár idegen lobogót visel, vagy nem vonja fel a sajátját, de valójában ugyanolyon honos mint a hadihajó.
Kalóztevékenység: a tengerjogi egyezmény szerint, egy másik hajó, repülögép vagy ezeken lévö személyek és javaik ellen a nyílt tengeren elkövetett jogtalan eröszak, fogvatartás vagy fosztogatás, amelynek elkövetöje egy hajó vagy magánrepülögép személyzete vagy utasai lehetnek. Kalóztevékenységet fejthet ki továbbá a hadihajó, egyéb állami hajó vagy állami repülögép fellázadt személyzete.
Kalózhajó: olyan magántulajdonban lévö hajó, amelynek célja más hajók, vagy azon lévö személyek elleni eröszak, fosztogatás.
Az idegen hadihajó államának bírósága elött eljárás indítható a nyílt tengeren üzemelö kalózrádiók és kalóztelevíziók ellen.
A nyílt tengeren az idegen hajót üldözni lehet, ha alapos a gyanú, hogy az a parti állam elleni cselekményt követett el. Az üldözést azonban csak akkor lehet elkezdeni, ha a hajó vagy csónakja az üldözés megkezdésének pillanatában az üldözö állam belvizén, parti tengerén vagy csatlakozó zónájában volt. Nyílt tengeren az üldözés ilyenkor folytatható, de az megszakad, ha a hajó saját vagy idegen állam parti tengerére ér. A nyílt tengeren elfogott tettesekkel szemben az üldözö állam épp úgy eljárhat, mintha öket területi vizein fogat volna el, feltéve, hogy:
az üldözést azonnal, tehát az elkövetés idején megkezdte és
az folyamatos, tehát megszakítás nélküli volt.
Üldözni csak hadihajó vagy hadi repülögép jogosult.
Hajók összeütközése: az egyes államok rendszerint belsö szabályok útján rendezik, ezek azonban csak a parti tengerre és a beltengerre vonatkoznak. A nyílt tengerre vonatkozóan a szabályok hiányosságát egy konkrét jogeset vetette fel: Lotus-ügy
Összeütközés esetén a felelös személyek ellen eljárást lehet indítani, de csak a lobogó vagy a felelös személy állampolgársága szerinti állam hatóságai elött.
V. A tengerfenék:
A tengerfenék mint jogintézmény igen friss, az 1982-es Montego Bay-i Tengerjogi Egyezmény hozta létre, mely a "Zóna" kifejezéssel jelöli. Jogi jellegét tekintve nem azonos a nyílt tenger jogállásával, hiszen a Zóna mint az emberiség közös öröksége csak a tengerjogi egyezményben meghatározott kollektív módon használható és aknázható ki.
Jellemzöi
az államok nem szerezhetnek felette szuverenitást
az ide tartozó térségek és eröforrások csak békés célokra használhatók fel
a kihasználás csak egy közös kezelési rendszer útján, azaz egy nemzetközi szervezet útján történhet
a felhasználásnak ésszerünek kell lennie, a meg nem újítható eröforrásokat kimerítés nélkül, a jövö szükségleteire tekintettel kell felhasználni
a felhasználásból származó elönyöket arányosan kell az államok között felosztani.
A Zóna gazdasági kincseinek kiaknázására az egyezmény speciális szerveket hozott létre:
A fö szerv a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság ez Montego Bay-ben, Jamaikában müködik. Ebben minden az egyezményt aláíró állam részt vesz. A hatóság egy nemzetközi szervezet, melynek a szervei: Tanács, Közgyülés, Titkárság
Tanács: 36 választott államból áll. Részben földrajzi megoszlás, részben a legnagyobb termelö, a legnagyobb beruházó állam közül választják. Számos segédszerve van: Kontinentális Talapzat Bizottság, Gazdasági Tervezö Bizottság, Jogi-technikai Bizottság
A viták elintézésére a Montego Bay-i egyezmény Hamburgban 21 tagú Tengerjogi Bíróságot hozott létre.
A bírákat méltányos földrajzi megoszlás alapján 9 évre választják
a határozatképességhez a plenáris ülésen 11 bíró jelenléte szükséges
a felek kérésére 3 föböl álló szakosított kamarákat alakíthat, a vitás feleknek joguk van ad hoc bíró kijelölésére
a Tengerjogi Bíróság hatásköre az ENSZ 1982-es Tengerjogi Egyezményére és az egyezmény céljaival összefüggö más szerzödésekre terjed ki, tehát szigorúan egy kérdéskörre szakosított bíróságról van szó
a Bíróság ezen kívül a Tengerfenék Hatóság Közgyülésének, vagy Tanácsának kérésére tanácsadó véleményt is adhat, olyan kérdésekben, amelyek a Tengerfenék Hatóság müködésével kapcsolatosak
a Tengerjogi Bíróság joghatósága csak a tengerfenék kutatására és hasznosítására kizárólagos, az ilyen vitákat - ha másképpen nem oldható meg - az államok kötelesek is ide hozni, egyéb kérdésekben joghatóságának gyakorlásához a felek beleegyezése szükséges.
szükség esetén a felek 5 tagú ad hoc választott bíróságot is alakíthatnak, söt halászati, környezetvédelmi vagy hajózási kérdések eldöntésére szakértökböl álló speciális választott bíróság is létrehozható.
Döntéseit a Bíróság szótöbbséggel hozza, a kisebbségben maradt bírák különvéleményt csatolhatnak.
VI. Az Északi-tengeri kontinentális talapzat ügye:
Németország vs. Dánia és Hollandia
A probléma történelmi háttere:
Az államok szárazföldi partjai mellett elterülö sekély tengerfenék jogi helyzetének kérdése egészen a 19. századra nyúlik vissza, a kontinentális talapzat jogi helyzetének szabályozását azonban az olajkutatási technológia gyors fejlödése alapozta meg. Elsöként 1945-ben az USA elnöke Truman kijelentette, hogy igényt tart a partja mentén elterülö sekély tengerfenék és altalaja kiaknázására a partjaitól addig, amíg a tenger vize a 200 méteres mélységet eléri. Ehhez a proklamációhoz egy sor állam csatlakozott (pl.: 1945-ben Mexikó, 1948-ban Nagy-Britannia).
1958-ban a Genfi tengerjogi konferencián elfogadott egyezmény a kontinentális talapzatról a kontinentális talapzat fogalmát kiterjesztette a 200 méteres mélységen túlra addig, amíg a természeti kincsek még kiaknázhatóak; tehát a technika pillanatnyi állása határozza meg a még kiaknázható mélység határait.
Az 1950-es években tárták fel az Északi-tenger alatt húzódó sekély tengerfenék köolaj és földgáz lelöhelyeit, ekkor indult meg a parti államok versengése a kitermelés jogáért. Azokra az esetekre, amikor két, egymással szemben fekvö állam tengerpartja között terül el kontinentális talapzat, nem alakult ki a nemzetközi jogi szabály. Így az ilyen helyzeteket az érintett államok kétoldalú megállapodásokban rendezték.
A jogi probléma:
Az Északi-tengeri kontinentális talapzat kiaknázásáról Hollandia és Dánia a 60-as évek elején megállapodtak egymással, de Németországgal csak olyan egyezményeik voltak, amelyek a parti tenger tekintetében rendezték az országok közti határokat. A három ország nem tudott egymással megegyezni. Dánia és Hollandia a genfi egyezményben foglalt egyenlö távolságok elvére, és a közeliség, földrajzi összefüggés elvére hivatkozott. Németország azzal érvelt, hogy ö nem részese a genfi egyezménynek, így nem vonatkoznak rá az abban foglalt alapelvek. Elfogadta a földrajzi összefüggés elvét, de nem értett egyet azzal, hogy neki, a leghosszabb tengerparttal rendelkezö államnak jutna a legkisebb rész, ezért az igazságos és méltányos rendezés és az arányosság elvét alkalmazva kívánta rendezni a kérdést.
A vita rendezése: Nemzetközi Bíróság
Miután a feleknek nem sikerült megegyezniük, a Nemzetközi Bírósághoz fordultak azzal, hogy nyilatkozzon, melyek azok az alapelvek, amelyeket a feleknek az adott ügyben figyelembe kell venniük. (Az ügy érdemi eldöntését nem kérték a Nemzetközi Bíróságtól.)
11986 Angliát Franciaországgal összekötö tengeri alagút tervezése kapcsán merült fel, hogy lehet-e a tengerfenéken állami szuverenitást létesíteni?
2 Az 1982. évi Tengerjogi Egyezmény ettöl eltéröen nem a mélység, hanem a szélesség alapján történö elhatárolást rögzítette.
A bíróság megállapította, hogy:
. a genfi egyezményben szereplö egyenlö távolság elve nem kötelezö az egyezményben nem részes felekre, így Németországra sem;
. nincs a nemzetközi jogban minden esetre alkalmazható elhatárolási módszer, így az elhatárolást a feleknek a méltányosság és arányosság elvének figyelembe vételével kell elvégezniük (az arányosság itt azt jelenti, hogy az egyes államoknak juttatott talapzatnak az állam partvonalának hosszával kell arányosnak lennie.);
. a kontinentális talapzat nem az államterület tengeri folytatása, azon a parti államot nem illeti meg a területi felségjog teljes terjedelmében, így a kontinentális talapzat hasznosításának joga kizárólag a tengerfenék és altalaj gazdasági hasznosítására terjed ki.
A parti államnak ezzel a jogával úgy kell élnie, hogy a talapzat fölötti nyílt tengert (mint res communis omnium usust) mindenki szabadon használhassa, valamint meg kell engednie más államoknak köolajvezetékek, kábelek lefektetését. A kiaknázás joga a parti államot kizárólagosan illeti meg, ha nem él vele, más állam ezt a jogot nem gyakorolhatja.
A probléma megoldása:
Az ítéletben foglaltakat figyelembe véve 1971-ben Németország és Hollandia, ill. Németország és Dánia kétoldalú szerzödésekben rögzítették az Északi-tenger alatti kontinentális talapzat határait. Németország késöbb bekapcsolódott a köolaj és földgáz kiaknázásába, amikor a norvég kontinentális talapzat fúróállomásai által kitermelt köolaj és földgáz szállítására szolgáló vezeték megépült.
Találat: 619
