A nemzetközi szerzödés megkötése és biztosítékai

A nemzetközi szerzödés megkötése és biztosítékai

A szerzödö fél

A nemzetközi szerzödést általában államok kötik, de régebben nem minden állam volt cselekvöképes. Voltak olyan államok, akik helyett és nevében más állam, söt más államok voltak jogosítva szerzödést kötni. Pl.:

- Andorra nevében egészen 1993-ig Spanyolország és Franciaország közösen járhatott el, miután egy történeti jogcím alapján a két állam közösen gyakorolt felette védnökséget.

- Nyugat-Berlin nevében és helyette az 1971-es megállapodás értelmében az NSZK volt jogosítva nemzetközi szerzödést kötni.

- 1945-57 között a Saar-vidék helyett és nevében Franciaország rendelkezett szerzödéskötési joggal.

Tehát a jog- és cselekvöképesség a nemzetközi jogban is e 212d33c lválhat. Kivételesen szövetséges államok tagállamai is szerepelhetnek szerzödéskötö félként. Pl.: az 1948-as svájci alkotmány szerint a kantonok gazdasági és határrendészeti szerzödéseket köthetnek ha ez nem sérti a föderáció érdekeit.

Szerzödéskötési joggal rendelkezhetnek felkelö szervezetek is. Bizonyos nemzeti felszabadító mozgalmak, amelyek egyes gyarmati vagy más függö területek felszabadításáért küzdenek, olyan jogokat gyakorolhatnak, mint az államok. Pl.: bár Palesztina nevü állam nincs, de a Palesztin Felszabadítási Szervezet jogalanyiságot gyakorol, söt tagja még nemzetközi szervezeteknek is, mint pl. az Arab Ligának.

Gyakori az az eset, hogy a felkelö szervezet függetlenségi harcot folytat és ilyenkor az államiság bizonyos kritériumait is megszerezheti, így pl. van saját területe, ami gyakran nem is összefüggö, felette ö gyakorol ellenörzést és a lakosság helyi igazgatására valamiféle helyi szerveket is létrehoz. Ennélfogva mint nasciturus állam, a tényleges államiság megszerzése elött szerzödéskötési jogokat is gyakorolhat. Pl.: Bissau-Guinea 1973-ban 1 évvel a portugálokkal folytatott harcának befejezése elött kikiáltotta államiságát és felszabadítási szervezete államként lépett fel az öt államként elismerö államok felé.

Bizonyos nemzetközi szervezetekben, amelyeknek alapokmánya nemzetközi jogszabály, részt vehetnek államisággal nem rendelkezö egységek is, rendszerint szavazati jog nélkül. A Meteorológia Világszervezetnek pl. tagja a francia gyarmat Új-Kaledónia.

A nemzetközi szervezetek is köthetnek nemzetközi szerzödést.

A szerzödéskötési jog az állam szuverenitásából folyó nemzetközi jogi cselekvöképesség egyik legfontosabb megnyilvánulása, azonban a nemzetközi jog nem határozza meg azt, hogy ki van jogosítva ilyenkor az állam nevében eljárni, ezt az államok alkotmányai különbözö módon rendezhetik.

- Nagy-Britannia: a szerzödés megkötésének joga a királyt illeti, de nevében és helyette ezt a jogot a kormány gyakorolja

- USA: az elnök a szenátussal együtt köt szerzödést. A szenátusban 2/3-os többség kell az elfogadáshoz.

- Magyarország: nemzetközi szerzödéskötési joga van az Országgyülésnek, a Köztársasági Elnöknek, és a Kormánynak. A kormány által kötött szerzödéseket szokták kormányközi szerzödésnek nevezni. A kormány ezt a jogát átruházhatja az egyes szakminiszterekre, söt országos hatáskörü szervek vezetöire is.

I. A nemzetközi szerzödések megkötésének folyamata

1. a szerzödés szövegének elkészítése

A nemzetközi szerzödés konkrét létrehozása tárgyalásokkal kezdödik.

- Nemzetközi szerzödést csak kivételesen tárgyal meg az a személy, aki a megkötésére jogosított.

- Kivételesen elöfordulhat, hogy a szerzödéskötéssel kapcsolatos tárgyalásokat az államfö vezeti.

- A leggyakoribb, hogy a tárgyalásokat nem a megkötésre jogosított fél, hanem annak megbízottja, meghatalmazottja végzi. Az 1969-es bécsi egyezmény szerint, ha az államot nem az államfö, a kormányfö vagy a külügyminiszter képviseli, akkor bárki másnak speciális meghatalmazásra van szüksége.

A meghatalmazás egy írásos okmány, melynek pontosan tartalmaznia kell, hogy a küldött mire van jogosítva, csak a tárgyalásokra, vagy a szerzödés elfogadására is.

A szerzödés szövegének letárgyalására meghatalmazás nélkül joga van

az állam diplomáciai képviselöjének, ha azzal az állammal kötik a szerzödést, ahová a képviselö akkreditálva van.

a nemzetközi szervezetek mellé akkreditált állandó képviselet vezetöje is megtárgyalhatja a szervezet által kezdeményezett és annak keretei között elkészített nemzetközi szerzödéseket, de az aláíráshoz többnyire külön meghatalmazás szükséges.

Kétoldalú szerzödések megkötése elött ezeket a meghatalmazásokat ki szokták cserélni. Maga a tárgyalás a felek által meghatározott módon, kötetlen formában történik, erre vonatkozóan nincsenek nemzetközi jogi elöírások.

A többoldalú szerzödéseket rendszerint nemzetközi konferencián készítik elö és tárgyalják meg, erre már bizonyos ügyrendi szabályok szükségesek, amelyeket a konferencia fogad el.

Az ügyrendi szabályok rendezik a szavazás módját, és azt is, hogy a végleges szöveg elfogadásához a résztvevö államok egyhangú szavazata vagy csak egyszerü, netán minösített szótöbbség szükséges. A bécsi szerzödés értelmében ha a felek eltéröen nem állapodnak meg, a szöveg elfogadásához 2/3-os többség kell.

A nemzetközi konferencián a meghatalmazások kicserélése már technikailag megoldhatatlan, ezért rendszerint egy mandátumvizsgáló bizottságot választanak, amelyik ellenörzi, hogy rendben van-e valamennyi delegációnak a meghatalmazása. A meghatalmazás túllépése formai hiba bekövetkezése, az aláírást vagy a szerzödés megkötését érvényteleníti, tehát ha a megbízottnak csak a tárgyalásra vagy a parafálásra van joga, de mégis aláírja a szerzödést, utóbb ez az államát nem fogja kötelezni.

2. a szerzödés aláírása:

Az aláírásra tehát külön meghatalmazás kell.

Ezenkívül az aláírás történhet késöbbi jóváhagyás fenntartásával is. Ez a signatura ad referendum. Ez azt jelenti, hogy a küldött aláírása feltételes és csak akkor válik véglegessé, ha kormánya azt utóbb jóváhagyja küldöttjének referálása alapján. Ezt akkor szokták alkalmazni, ha a küldött nem biztos abban, hogy sikerült-e egy olyan szöveget szerkeszteni, ami megfelel kormánya elvárásainak. A bécsi egyezmény értelmében a signatura ad referendum egyenértékü a parafálással, azaz a szerzödés szövegének elfogadását jelenti. A késöbb megadott jóváhagyás aztán akár a szerzödés végleges megkötését is jelentheti, ha a felek a ratifikáció mellözésében állapodtak meg.

A szerzödés aláírása jogi hatásokkal jár akkor is, ha egyébként nem eredményezi a szerzödés hatályba lépését, tehát ha ratifikáció is szükséges. A Nemzetközi Bíróság szerint az aláírás nem csupán egyszerü formalitás, hanem egy lényeges aktus, amely az aláíró számára ideiglenes státuszt létesít. Ez azt jelenti, hogy a feleknek az aláírás után tartózkodniuk kell minden olyan cselekménytöl, amely a szerzödés tárgyát és célját meghiusítaná.

Ha a küldöttségnek nincs meghatalmazása az aláírásra, akkor rendszerint a szerzödést csak parafálni szokták. Ez azt jelenti, hogy a szerzödés minden oldalát a két szerzödö fél képviselöje kézjegyével látja el. Ekkor a szerzödés szövegében már megállapodtak, magában a szerzödésben azonban még nem, aztán késöbb, amikor a külügyminiszter, kormányfö, stb. hivatalos látogatásra érkezik, akkor rendszerint ö írja alá ezt a szerzödést.

Régen vita volt, hogy a szerzödést hol írják alá. Ezt mára úgy oldották meg, hogy az okmányt 2 példányban készítik, a bal oldalon, tehát az elsö helyen írja alá az egyik állam, a második helyen pedig a másik állam és a másik példányon ugyanezt megfordítják.

Az aláírás egy sor szerzödésnél véglegesen eredményezi a szerzödés létrejövetelét, az ilyen szerzödést nevezik a nemzetközi jogi irodalomban: egyszerüsített formában kötött nemzetközi szerzödésnek. Pl.: az 1936. évi antikomintern paktum.

Az 1969-es bécsi egyezmény szerint a puszta aláírással kötelezövé válik a szerzödés ha

- a szerzödés szövege ilyen hatást tulajdonít az aláírásnak

- a tárgyaló felek ebben megegyeznek

- a szerzödö felek képviselöje államának ezt a szándékát a tárgyalásokon kijelenti, vagy ez kitünik a meghatalmazásból.

A bécsi egyezmény szerint a felek megegyezése alapján kötelezö lehet a szerzödés puszta parafálása is, azaz a parafálás ilyenkor aláírásnak minösülhet.

Bizonyos esetekben nem kell aláírás: a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel kezdeményezett munkaügyi tárgyú egyezményeket az Egyetemes Munkaügyi Értekezlet fogadja el határozat formájában, ezt megküldik a tagállamoknak, és ha azok megerösítik, akkor az egyezmény kötelezö ereje beáll.

3. szerzödések ratifikációja:

Az aláírás tényével azonban a szerzödés nem tekinthetö megkötöttnek, ha az megerösítésre, ún. ratifikációra szorul. A ratifikáció az államfö vagy más erre jogosított szerv részéröl a szerzödés megerösítését jelenti. A ratifikálással ellenörizni lehetett azt, hogy a megbízás pontosan teljesült-e, nem következett-e be tévedés vagy megtévesztés.

A ratifikáció a szerzödés megkötésének normális folyamatát jelenti, amint ezt az Állandó Nemzetközi Bíróság 1929-ben a Nemzetközi Odera Bizottság nevében kimondta: a nemzetközi szerzödés ezzel válik kötelezövé, azaz a ratifikáció a szerzödés hatályba lépésének nélkülözhetetlen feltétele, kivéve néhány speciális esetet, azaz amikor a ratifikálás elutasítása teljesen jogszerü.

Pl.: a versailles-i békeszerzödést az USA elnöke aláírta, de a szenátus a ratifikációt megtagadta az USA számára soha nem lépett életbe.

A ratifikáció elvégzéséhez nincs a nemzetközi jogban semmiféle határidö kikötve. Az állam alkotmánya dönti el azt, hogy ki végzi a ratifikációt. Az államok többségében ma a ratifikáció joga megoszlik a parlament és az államfö között oly formában, hogy fö szabályként ugyan az államfö végzi a megerösítést, de fontosabb szerzödések esetén ez a jog a parlamentet illeti meg.

Magyarországon a szerzödések ratifikációjára az 1982. évi 27. tvr. szerint akkor van szükség, ha:

a szerzödés a Magyar Köztársaság szempontjából kiemelkedö fontosságú

alkalmazásához belsö jogalkotásra van szükség

ebben a szerzödö felek a szerzödésen kívül megállapodtak

a ratifikációt a szerzödés írja elö.

A Bécsi egyezmény szerint a ratifikáció akkor szükséges, ha

- ezt a szerzödés maga írja elö

- szerzödésen kívül a felek ebben megegyeznek

- bármely fél a szerzödést a ratifikáció fenntartásával írta alá

- ha a felek meghatalmazásából kitünik, hogy a küldö állam csak ratifikációval tekinti érvényesnek küldötte aláírását.

A ratifikáció egy külön irat, benne az illetékes szervnek az a nyilatkozata, hogy a jövöben ehhez tartja magát. A ratifikációs okmányt az államfö aláírással és pecséttel látja el. Kivételesen, egyes fontos szerzödéseket a parlament ratifikál, ilyenkor az okmányt a parlament elnöke írja alá. A ratifikációs okmányokat kétoldalú szerzödésnél kicserélik. Többoldalú szerzödésnél egy meghatározott államnak (ez az ún. letéteményes állam), az ENSZ által kezdeményezett szerzödésnél pedig az ENSZ Fötitkárának küldik meg a ratifikációs nyilatkozatot, amely azt elhelyezi az irattárba. Az átvételröl a letéteményes jegyzökönyvet készít és azt valamennyi szerzödö félnek megküldi.

4. csatlakozás:

A szerzödésben való utólagos részvétel a csatlakozás. Csatlakozni csak nyílt vagy félig nyitott szerzödéshez lehet. A csatlakozó teljes jogú fél lesz, a csatlakozás tényéröl a többi államot értesíteni kell. Ezek bármelyikének joga van a csatlakozás ellen tiltakozni, aminek az a jogkövetkezménye, hogy közte és az utólag csatlakozott állam között a szerzödés nem fog életbe lépni. Kétoldalú szerzödéshez általában nem lehet csatlakozni, de ez alól is lehet kivétel a felek akaratának megfelelöen.

A csatlakozás technikailag többféle módon történhet

- külön szerzödést kötnek erröl

nyilatkozat csere útján, azaz egy csatlakozó és egy elfogadó nyilatkozat megtételével

- egyoldalú aktussal, melyet a letéteményes államhoz intéznek és ez utóbbi küld értesítést a szerzödésben részes többi államnak.

A csatlakozási feltételek 2 részre oszthatók

- objektív feltételek

- szubjektív feltételek

Objektív feltételek

Részvétel más korábbi szerzödésben. Revízió alá vett szerzödésnél fordul ez elö. Pl.: az 1936-os montreux-i egyezményhez, annak 27. cikke szerint csak az az állam csatlakozhatott, amelyik a tengerszorosokról kötött 1923. évi szerzödésben is fél volt.

Speciális földrajzi helyzet. Regionális szerzödés esetén a régióhoz való tartozás a csatlakozás feltétele. Pl.: az Afrikai Egységszervezethez csak afrikai ország csatlakozhat.

Etnikai hovatartozás is lehet kivételesen a csatlakozás feltétele. Pl.: az 1945 után megkötött és az Arab Ligát létrehozó szerzödéshez csak arab államok csatlakozhatnak.

Valamely háborúban való részvétel vagy semlegesség ténye. Ilyen a háború után megkötött szerzödéseknél fordulhat elö. Pl.: az 1919. évi Párizsban megkötött légi közlekedés egyezményhez egyrészt a szövetséges államok csatlakozhattak, valamint azok, amelyek nem vettek részt az 1914-1919. évi háborúban.

Tagság valamely nemzetközi szervezetben. A nemzetközi szervezet által kezdeményezett egyezményeknél gyakori ez a csatlakozási feltétel. Pl.: a Nemzetközi Atomenergia Szervezet Statútuma, amelyet 1946-ban, New Yorkban kötöttek meg, nyitva áll az ENSZ vagy a szakosított intézmények tagjai számára.

Szubjektív feltételek:

a szervezetben eredetileg résztvevöktöl érkezö meghívás. Ez a feltétele pl. a NATO-hoz való csatlakozásnak. Amikor SZU 1954-ben kifejezte azon óhaját, hogy csatlakozni kíván a NATO-hoz, azt elutasították, arra hivatkozva, hogy ilyen meghívás a NATO részéröl, tudomásuk szerint nem érkezett a SZU-hoz.

a csatlakozás engedélyezése

5. a szerzödések beiktatása:

A nemzetközi szerzödést az újabb gyakorlat szerint be kell iktatni. Ezt a rendelkezést a titkos diplomácia kiküszöbölése céljából a Nemzetek Szövetségének az Egyezségokmánya tartalmazta. Ez olyan szankciót füzött a beiktatás elmulasztásához, hogy a be nem iktatott szerzödésnek nincs kötelezö ereje.

Az ENSZ Alapokmány szintén kötelezöen elöírja a szerzödések beiktatását, a szankció azonban csupán csak annyi, hogy a be nem iktatott szerzödésekre az ENSZ szervei elött nem lehet, mint érvényes kötelezettségre hivatkozni. Maga a szerzödés a felekre nézve a beiktatás hiányában is kötelezö. Az Alapokmányban említett beiktatási kötelezettség ugyan csak az ENSZ tagokra terjed ki, de miután az 1969-es bécsi egyezmény szintén beiktatási kötelezettséget ír elö, így ma a beiktatás általános szabálynak tekinthetö.

A beiktatott szerzödéseket - amikor egy kötegnyi összegyülik - az ENSZ Fötitkára közzéteszi. A közzététel elvileg az eredeti nyelven történik, jelenleg azonban minden fontosabb szerzödést angol nyelven is közzétesznek és nem csak az ENSZ gyüjteményében, hanem bizonyos kiadványokban is.

II. A nemzetközi szerzödések biztosítékai:

A biztosíték nem azonos a szankcióval, hiszen a biztosítékot olyankor alkalmazzák, amikor a megsértésröl még nincs szó, csupán a megsértést kívánják ezáltal megelözni.

Eskü: a legrégebben alkalmazott biztosítékok egyike. Már II. Ramszesz idején is ismeretes volt. A kereszténység kialakulása után a feudális Európában is mindennapos volt a szerzödés esküvel való biztosítása, amelynek az volt a lényege, hogy a szerzödésszegöt Isten kezébe adták és rábízták a megbüntetését. Miután nem volt ilyen isteni beavatkozásra egyetlen példa sem, fokozatosan megszünt. Utoljára 1777-ben alkalmazták Svájc és Franciaország között.

Túszok szedése: a szerzödés biztosítására a királyi család valamely tagját régen túszként adták a másik szerzödö félnek, amely köteles volt öket rangjuknak megfelelöen tartani. Tulajdonképpen szabadságukban is csak annyiban korlátozták öket, hogy nem hagyhatták el az országot. A szerzödés nem teljesítése esetén kivégezhetök voltak. Jelenleg nem alkalmazzák, utoljára Nagy-Britannia adott 2 fönemest oda túszként Franciaországnak 1748-ban.

Ingó dolgok elzálogosítása: elöfordult kivételképpen, de gyakoribb volt az állami jövedelmek lefoglalása, fölöttük zálogjog gyakorlása. Pl.: a trianoni békeszerzödés jóvátételi rendelkezései biztosítása céljából a magyar állami bevételek és az egész költségvetés a Jóvátételi Bizottság ellenörzése alá került, melynek elsödleges joga volt a követeléseinek kielégítésére ezekböl a bevételekböl. Tehát mintegy zálogjoga volt a magyar állam jövedelmére.

Államterület megszállása: az államterület megszállása, ill. a megszállás attól függö fokozatos megszüntetése, ahogy a szerzödést teljesítik, gyakran volt föleg pénzügyi követelésböl adódó kötelezettség biztosítéka. Pl.: a gyöztes Német Birodalom 1871-ben 5 milliárd frank hadisarcot rótt ki Franciaországra, és annak megszállt területét csak fokozatosan, az összeg kifizetésének üteme szerint ürítették ki.

Garancia: a leggyakoribb és ma is élö és alkalmazható biztosíték. A nemzetközi garancia azt jelenti, hogy egy vagy több állam vállalja, hogy egy harmadik államot teljesítésre fog kényszeríteni, szükség esetén akár eröszakkal is. A kezességhez hasonló, de azzal nem azonos intézmény, ugyanis a kezes az adós helyett teljesít, de a garantáló állam maga sohasem teljesít, csak kényszeríti a kötelezett államot a kötelezettség teljesítésére. A garanciát ha több állam vállalja kollektív, ha valamennyi szerzödö féllel szemben kölcsönösen alkalmazható, akkor kollektív kölcsönös garanciáról van szó. Ilyen garanciát tartalmazott az 1648-as osnabrücki szerzödés is.

A garancia tárgya sokféle lehet:

- állam területi épségét garantálja

- egy állam állandó semlegességének státuszát garantálja

- államkölcsön megfizetése

Kollektív garanciát jelent az ENSZ Alapokmánya is, mely nem csak tagjai, hanem minden állam számára garantálja a területi épséget és a politikai függetlenséget. Ennek a garanciának speciális sajátossága egyfelöl, hogy nem csak tagjainak nyújt garanciát, másfelöl, hogy a garanciát nem egy állam, hanem egy nemzetközi szervezet nyújtja.

Nemzetközi ellenörzés: a garanciánál is hatékonyabb biztosíték. Nemzetközi ellenörzés biztosítja a tengerfenék atommentesítéséröl, vagy bizonyos fegyverek eltiltásáról kötött egyezményeket.

Az ellenörzést végezhetik:

- maguk a szerzödö felek

- nemzetközi szervezet pl.: ENSZ, Nemzetközi Atomenergia Ügynökség

- felek által létrehozott speciális bizottságok