|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |  | |
|
| ||
 |  |
|
||||||||||
A háború fogalma, megindítása, és a hadiállapot jogkövetkezményei
I. A háború fogalma:
Az ENSZ Alapokmánnyal a támadó háború tilos cselekménnyé vált, így a háborúra vonatkozó nemzetközi szabályok azt határozzák meg egyrészröl, hogy az egyébként tilos cselekményt hogyan kell szabályosan végrehajtani annak érdekében, hogy ne kelljen felelni a támadó államnak egy külön jogsértés miatt, ami egyébként a háborús represszáliát vonja maga után, másrészt, hogy a megtámadott állam a jogosan viselt háború során (jogos védelmi helyzet) milyen tevékenységet fejthet ki. A jogtalan háború is annak dacára, hogy megszegtek nemzetközi kötelezettséget, alá van vetve tehát a háború törvényeinek. Természetesen a megtámadott állam részéröl teljesen jogos maga a háború viselése, a megtámadott állam ugyanis a jogos védelem állapotában van, de ez sem mentesí 222e44c ti öt az alól, hogy betartsa a hadviselés nemzetközi jogi szabályait.
A háború fogalmáról általánosságban azt lehet mondani, hogy a 2 vagy több állam közötti fegyveres küzdelmet nevezzük háborúnak. Különbséget kell azonban tenni a háború jogi állapota és a háború tényleges állapota között. A háború jogilag beáll a fegyveres támadással vagy hadüzenettel ez a hadiállapot, de az is lehetséges, hogy a hadüzenetet nem követi konkrét fegyveres összeütközés. A fegyveres összeütközés ténye sem jelent feltétlenül háborút. Ismeretes az ún. határincidens, amikor csak kisebb egységek vesznek részt a fegyveres összecsapásban, de mivel a háború fogalmának nem szükségszerü ismérve, hogy az állam teljes haderejével részt vegyen benne, így nehéz eldönteni, hogy milyen mérvü fegyveres összeütközés az, amely már nem határincidens, hanem háború.
A háború fogalmánál különbséget kell tenni a háború tényleges állapota és a háború jogi állapota között:
A jogi állapot a hadiállapot, mely az ellenségeskedés megkezdésétöl vagy a hadüzenettöl a békeszerzödés megkötéséig tart.
A háború tényleges állapotát már a fegyverszüneti egyezmény is megszünteti.
Az agresszív háború általános tilalmát az 1928. évi párizsi paktum vagy Kellogg-Briand paktum mondta ki [15 állam írta alá, majd az aláírók száma '39-re 63-ra nött]. Ennek a paktumnak az értelmében az államok lemondanak a háborúról, mint a nemzetközi politika eszközéröl, elítélik a háborúnak a nemzetközi viszályok céljából való igénybevételét, és a jövöben minden, közöttük felmerülö vitát békés eszközökkel oldanak meg.
Az egyezmény nem tartalmazott szankciót, így gyakorlati haszna sem volt jelentös, azonban a náci háborús bünösök felelösségre vonásakor a nürnbergi perben erre hivatkoznak, hogy Németország megszegte ezt, mivel Németország ezt a paktumot egyszerüen elfelejtette felmondani.
1933-ban a genfi leszerelési konferencián Szovjetunió javaslata alapján az minösül agresszornak, aki:
hadat üzen egy másik államnak
fegyveres erövel más állam területére behatol, akár hadüzenet nélkül is
támadást hajt végre, az államterület, az állam hajója vagy repülögépe ellen
az állam tengerpartját vagy kikötöjét blokád alá helyezi
olyan fegyveres bandákat támogat a területén, amelyek más államba betörni kívánkoznak ill. ez a céljuk.
Ezt a javaslatot a konferencia nem fogadta el. Azonban számos olyan 2 oldalú szerzödésbe bekerült, amelyet a SZU kötött szomszédos államokkal, így ez regionális jogi fogalomnak tekinthetö.
Az agresszió általános fogalmát az 1974. évi 3314. számú ENSZ határozat adja meg:
Agresszió: fegyveres erö alkalmazása valamely állam részéröl egy másik állam szuverenitása, területi épsége vagy politikai függetlensége ellen, vagy az ENSZ Alapokmányával össze nem férö bármely más módon.
Elkövetési magatartása
a) Invázió vagy támadás, katonai megszállás, területrész vagy a teljes terület erö alkalmazásával történö annektálása.
b) Bombázás egy másik állam területén, vagy fegyverhasználat másik állam területe ellen.
c) Fegyveres erök blokád alá helyezik egy másik állam kikötöjét, partvidékét.
d) Fegyveres erök megtámadják egy másik állam szárazföldi, légi, vagy tengeri eröit, tengeri és légi flottáját.
e) A fegyveres eröket, melyek a fogadó ország területén tartózkodnak, a megegyezés megszegésével használja fel, vagy az egyezmény lejárta után is tovább ott tartják öket.
f) Ha egy állam megengedi, hogy területét, melyet egy másik állam rendelkezésére bocsátott, a másik állam agressziós cselekmény elkövetésére használja fel egy harmadik állam ellen.
g) Fegyveres csoportok, zsoldosok küldése másik állam ellen, melynek magatartása kimeríti a fentiekben felsorolt cselekményeket.
Az agresszió a nemzetközi béke elleni büntette, amely nemzetközi felelösséget szül, nem lehet és nem szabad semmiféle területszerzést vagy különleges elönyt, amely agresszió következménye jogosnak elismerni.
Az államok közötti baráti kapcsolatok alapelveiröl 1970-ben elfogadott 2625. számú közgyülési határozat további tiltott magatartásokat sorol fel, amelyek ugyan nem minösülnek agressziónak, de ellentétesek az eröszak tilalmának alapelvével:
támadó háború propagálása
eröszak alkalmazásával járó represszália
egy másik államban kormányellenes felkelés vagy polgárháború szervezése, támogatása, vagy éppen az abban való közvetlen részvétel
a gyarmati és fajüldözö rendszerek elnyomása ellen, vagy idegen uralom más formái ellen harcoló népek függetlenségi, vagy felszabadító mozgalmával való fegyveres szembenállás.
A hadviselés nemzetközi jogi szabályainak a kialakulása és forrásai:
1899-ben az I. Hágai békekonferencián, melyet ugyan nem kodifikációs céllal hívtak össze, elfogadtak 3 jelentös egyezményt, amely a hadviselés addig csak szokásjogban rögzített szabályait kodifikálta.
A II. Hágai békekonferencián 1907-ben 13 egyezményt fogadtak el, melyböl 12 hatályba is lépett: ezek az egyezmények föleg a tengeri háborúra, a semlegességre vonatkozó ma is hatályos szabályokat jelentik.
Ezek során megtiltották a mérges gázok és az ún. dum-dum lövedék használatát.
A két hágai békekonferencián alkotott hadviselési szabályokat nevezik összefoglaló néven hágai jognak és mai is hatályban vannak Ezek tehát azokat az eljárásokat és fegyvereket határozzák meg, melyek segítségével a háborút jogszerüen lehet folytatni. A hágai egyezmények hatékonyságát erösen csökkenti az azokban található si omnes klauzula, ami azt jelenti, hogy a hadviselési szabályok az aláíróra is csak akkor kötelezöek, ha az összeütközésben résztvevö valamennyi felet kötelezik. Ha tehát az összeütközö felek egyike nem részese ezeknek az egyezményeknek, akkor azok betartására senki sincs kötelezve.
A hágai jog mellett létezik az ún. genfi jog is, amelyik azokat az egyezményeket tartalmazza, amelyek a háború áldozatait védik, ezeket nevezik más szóval humanitárius nemzetközi jognak.
1864. Hága szabályozás a sebesültekre és a betegekre vonatkozóan.
1929. Genf az I. vh. tapasztalatait felhasználva rendezték a sebesültek, betegek, hadifoglyok jogi helyzetét.
1949 a II. vh. tapasztalatai alapján 4 egyezményt fogadtak el:
o a polgári lakosság védelméröl szóló egyezmény
A humanitárius jogból, már hiányzik a si omnes klauzula, így az államokat nem mentesíti betartásuk alól, ha ellenfeleik egyike nem ismeri el ezeket a szabályokat.
A humanitárius jog fejlesztése során megtiltottak bizonyos hadviselési módokat és fegyvereket és ezzel enyhítették azokat a szenvedéseket, amelyeket ezek a fegyverek a háború áldozatainak okoznának. Ilyen tilalmat jelentett pl. az 1925-ben Genfben elfogadott jegyzökönyv, amelyben a gázfegyverek korábbi tilalmát kiegészítették a baktérium-fegyverek tilalmával. 1977-ben elfogadott V. genfi egyezmény a háború szabályait fejlesztette tovább, míg a VI. genfi egyezmény az államon belüli fegyveres konfliktusok jogára vonatkozóan tartalmaz szabályokat.
II. A háború megindítása és a hadiállapot jogkövetkezményei:
A háború indítására vonatkozóan a nemzetközi jog legrégibb intézménye a hadüzenet, már az ókori görög városállamok ismerték.
Grotius: "a háború indításához nyilvános deklaráció intézése szükséges a megtámadni szándékolt államhoz"
a hadüzenetet elöírta 1907-ben a III. hágai egyezmény is, amely szerint a hadüzenetröl a semleges államokat is értesíteni kell. Az értesítés elmulasztásának azonban nincsenek jogi következményei.
A hadüzenet egyoldalú akaratnyilvánítás, aminek az a tárgya, hogy az egyik állam a másikat meg fogja támadni. A szabályok szerint az okot is meg kell jelölni, hogy ha esetleg a másik fél ezt teljesítené, így a hadüzenet következményei elkerülhetök lennének.
Az ultimátum tulajdonképpen feltételhez kötött hadüzenet, amelyben meghatározzák, hogy mennyi idö alatt kell a feltételt teljesíteni, amelynek megtagadása esetén a hadiállapot bekövetkezik. A nemzetközi jog nem írja elö, hogy milyen idötartamra szólhat az ultimátum, sem azt, hogy a hadmüveleteket a hadüzenet után mennyi idövel lehet megkezdeni.
Miután a hadüzenet lehetöséget ad a megtámadni szándékolt félnek, hogy mozgósítson, ezért már a múltban is gyakori volt, hogy a háborút a hadüzenet vagy az ultimátum elött megkezdték.
A háború bekövetkezése jogi és tényleges következményekkel jár
Alapvetö és elsödleges következmény, hogy a felek között minden hivatalos kapcsolat megszakad, azaz a diplomáciai, konzuli kapcsolatok, továbbá a kereskedelem, hírközlés, stb. megszakadása, azonban vannak kivételek pl.: az 1980-89. közötti Irak-Irán háborúban fennmaradt a diplomáciai kapcsolat.
Háború idején gyakori, hogy a diplomáciai és konzuli képviseletek épületeit egy semleges államra bízzák, akin keresztül bármely kérdés megoldására idölegesen kapcsolat létesíthetö.
Variációk:
1. A felek ugyanazt az államot bízzák meg: 1911-1912. évi olasz-török háborúban mindkét felet Németország képviselte.
2. Más-más semleges államot bíznak meg: 1904-1905. évi orosz-japán háborúban Japán az USA-t, Oroszország Franciaországot kérte fel érdekei képviseletére.
3. A felek több államot bíznak meg az érdekképviseletre: 1898. évi spanyol-amerikai háborúban Spanyolország érdekeit az USA-ban Franciaország és az Osztrák-Magyar Monarchia képviselte.
4. Egy semleges állam több, akár ellentétes oldalon álló felet képvisel: a II. világháborúban olyan kevés semleges állam maradt, hogy azok egyszerre több, akár egymással szemben álló állam érdekeit képviselték, így Svájc 35, Svédország 28 hadviselö állam érdekeit képviselte.
A hadviselö felek területén rekedt ellenséges állampolgárokkal kapcsolatban régebben a kiutasítást alkalmazták, azonban az újabb gyakorlat az internálás (pl.: az USA a II. vh. idején a Csendes-óceán partvidékéröl 120 ezer japánt internáló táborokba vitt). A cél, hogy a kiutasított állampolgár hazájában ne tudjon a hadseregbe belépni.
Az internálás során a családot együtt kell tartani. Az internált személy dolgozni nem köteles. Sokszor alkalmazták internálás helyett a rendöri felügyelet intézményét, vagyis azoknak meghatározott idönként jelentkezniük kellett a rendörségen (Magyarország nem internálta az I. vh. alatt az antant itt rekedt polgárait, azok csak rendöri felügyelet alá kerültek.).
Az ellenséges állampolgárok vagyona kényszerkezelés alá vehetö, ha nem tartózkodnak ott, csak a vagyonuk van az ellenséges állam területén. A vagyonukat jogszerüen elkobozni nem lehet, ami gyakran nem érvényesült (pl.: II. vh., Brazília a lefoglalt és eladott vagyonból a német tengeralattjárók áldozatait kárpótolták). Jogszerüen kobozhatók el azonban az ellenséges állam tulajdonában levö javak. Az ellenséges polgárok szerzödéseit semmisnek tekintik továbbá (pl.: II. vh. USA, Kanada, Nagy-Britannia). Korábban az ellenséges külföldinek még a perindítást sem tették lehetövé.
A békeszerzödés megkötése után általában a polgárok javainak visszaadása tárgyában külön szerzödést kötnek, különintézkedéseket tesznek.
A hadiállapotnak a nemzetközi szerzödésre gyakorolt hatása 3 féle lehet
megszünik, vagy
felfüggesztödik, vagy
alkalmazásra kerül.
A hírközlési, postai, hajó- és légiforgalmi összeköttetés megszünése azt jelenti, hogy az esetleges ilyen kapcsolatok csak semleges államokon keresztül történhetnek. A háború kitörésével az államok meg szokták tiltani az ellenséggel folytatott kereskedelmet.
A háború indítása következtében mindazon államok, amelyek abban nem vesznek részt, a semlegesség jogi státuszába kerülnek. Speciális semlegességet próbált kialakítani a II. vh.-ban Olaszország, amelynek vezetöje Mussolini 1939-ben olyan nyilatkozatot tett, hogy nem hadviselö fél Olaszország. A semleges államok gyakran semlegességi nyilatkozattal igyekszenek magukat elhatárolni a hadviselöktöl. A semlegességi nyilatkozat megtétele nem jelent viszont védelmet az esetleges katonai müveletekkel szemben, tehát a nyilatkozat önmagában nem képes garantálni a semlegességet. Ilyen semlegességi nyilatkozatot tett Belgium is, de a németek ettöl még megtámadták a II. vh.-ban.
Találat: 529
