online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

A DUNA NEMZETKÖZI REZSIMJE

jogi



Fájl küldése e-mail




egyéb tételek

 
KÖZTISZTVISELŐI JOGVISZONY
AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG A NEMZETKÖZI JOGBAN
A NEM-HAJÓZÁSI CÉLÚ HASZNOSÍTÁSOK JOGÁNAK KODIFIKÁCIÓJA ÉS IDENTIFIKÁCIÓJA
A VÁLASZTOTT BÍRÁSKODÁS
A PACTA SUNT SERVANDA ÉS A TELJESÍTÉS BIZTOSÍTÉKAI
A NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK JOGÁNAK FEJLŐDÉSE ÉS KODIFIKÁCIÓJA
Ha a közös tulajdon természetben megosztas útjan nem szüntethető meg, a bírósagnak arra kell törekednie, hogy az egyik tulajdonostars a masik tulajdon
AZ 1966. ÉVI EGYSÉGOKMÁNYON KÍVÜLI EMBERI JOGI TÁRGYÚ GENERÁLIS SOKOLDALÚ SZERZŐDÉSEK
A PARTI ÁLLAMOK SZUVERENITÁSA ALATTI TENGEREK
A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE A NEMZETKÖZI JOG SZABÁLYAI SZERINT
 
 

A Duna nemzetközi rezsimje



A Duna nem hajózási célú hasznosítására vonatkozó nemzetközi jogalko­tásnak meghatározó sajátossága a kétoldalú határvíz- és vízerő-hasznosítá­si egyezmények vitathatatlan dominanciája, melynek logikus következmé­nye egyrészt az, hogy a Duna vízrendszerének hidrológiai egysége nemzetközi jogi síkon nem jelent meg, másrészt a különböző szerződések területi hatálya alá nem tartozó vizek hasznosítására és védelmére vonatko­zó kifejezett rendelkezések hiányoztak.

Az ígéretes kezdet (Dunai Vízügyi Állandó Műszaki Bizottság = CRED) ellenére a Duna medenceállamai közötti multila­terális szerződések létrehozatalára vonatkozó törekvések vagy szerény eredménnyel jártak (p1. az 1958. évi dunai halászati egyezmény) vagy az 1985. évi bukaresti jogilag nem kötelező deklaráció a dunai országok vízgazdálkodási, különösen szennyezésellenőrzési együttműködéséről), vagy eleve kudarcot vallottak (p1. KGST vízminőségi egyezmény.


A határvízegyezmények 535d33f



A határvízegyezmények 535d33f több nemzedéke különböztethető meg: fokozatosan bővült a szerződési tárgyak köre (pl. szennyezéssel), új jogi kötelezettségek jelentek meg (p1. azonnali értesítés), erősödött jogi jellegük (p1. a viták kö­telező bírói elintézésének kimondásával), visszatükrözték a nemzetközi jog­alkotás ezen területén bekövetkezett fejlődést.

Magyarország határvízegyezményei a következők:

A második nemzedékhez sorolható az 1955. évi magyar-jugoszláv, az 1956. évi magyar-osztrák és az 1976. évi magyar-csehszlovák egyezmény, mely utóbbi 1993 óta Szlováki­ával szemben hatályos. Az új nemzedékhez sorolható az ideiglenes magyar­-, a magyar-szlovén, a magyar-horvát és a legújabb magyar-román egyezmény. Modern megoldásnak minősíthető p1. az 1987. évi kétoldalú regensburgi egyezmény is egyrészt Ausztria, másrészt Németország és az Európai Közös­ségek között a Duna határszakaszáról.

A határvízegyezmények 535d33f legfontosabb közös elemei közé különösen az alábbiak sorolhatók:

A szerződések területi hatálya az ún. határvizekre vonatkozik, mely alatt a határt alkotó vízfolyásokat, illetve a határral metszett vízfolyások - külön­bözőképpen meghatározott - határszelvényeit értik. (E megoldás következ­ménye p1. az, hogy a Duna, valamint a Dráva és a Mura nem esik a magyar­osztrák egyezmény hatálya alá.)

Alapvető cél a határvizek status quojának fenntartása, melyet a vízügyi viszonyok egyoldalú megváltoztatásának, vagy a károkozás tilalmának expressis verbis kimondása biztosít. E megoldásból további kötelezettségek is fakadnak, mint p1. a vízügyi létesítmények és berendezések fenntartása.

Ha szabályozzák a vízkivételt, akkor általában az 50-50% megosztás ér­vényesül (de figyelembe veendő a károkozás tilalma is).

A határvizek vízgazdálkodásának fejlesztéséhez, új műszaki beavatkozá­sokhoz a felek megegyezésére van szükség. A feleket általános együttműködési kötelezettség terheli, mely magába foglalja egyrészt a tájékoztatást, az értesítést, másrészt vegyes bizottságok felállítását. Ez utóbbi keretében konzultálnak és tárgyalnak a határvizek víz­gazdálkodási kérdéseiről és itt születnek a megállapodások, melyeket a kormányoknak jóvá kell hagyni (egyszerűsített formában kötött nemzetközi szerződés!). Megegyezés hiányában a korábbi szerződések szerint a kormá­nyok a vitát diplomáciai eszközökkel rendezik, a Magyarországnak Ukraj­nával, Szlovéniával és Horvátországgal kötött egyezményei erre az esetre előirányozzák a Nemzetközi Bíróság joghatóságát.


A vízerő-hasznosítási egyezmények

A Duna vízrendszere német-osztrák szakaszán a határtérségben megépí­tett vízierőműveknél a koncessziós megoldást alkalmazták..

Miután a Dráva és a Mura nem határt alkotó, hanem határ által metszett folyó, az 1954. évi jugoszláv-osztrák egyezményeknek csak a vízierőmű­vek működtetéséből eredő hatások ellenőrzésével és mérséklésével kell foglalkoznia.

Sui generis jellegű a Duna legnagyobb vízierőművéről és hajózó zsilip­jéről szóló 1963. évi jugoszláv-román Vaskapu szerződéssorozat, melyet az 1977. évi Vaskapu II. megállapodás egészít ki. Miután 2-2 erőmű és ha­józó zsilip épült, nem volt szükség a közös üzemeltetés szervezeti és jogi formáinak kialakítására, mind a megépítésnél, mind az üzemeltetésnél elég a koordináció biztosítása.


Az 1994. évi szófiai egyezmény (vízminőség + fenntartható fejlődés)

Az 1989-1990-es évek történelmi átalakulása, a vízgazdálkodás fejlesztéséhez, különösen a vízminőség védelemhez és a környezet megóvásához fűződő érdekek súlyának növekedése, a nemzetközi jog fejlődése, különösen az EGB 1992. évi helsinki egyezménye együttes hatásaként napi­rendre került a Duna-medence államai közötti vízügyi, vízminőségvédelmi és környezeti együttműködés megteremtése és e célból multilaterális szer­ződés megkötése. Az 1991-ben Budapesten tartott szakértői értekezlet úgy határozott, hogy egyrészt létre kell hozni a Duna ökológiai egyezményt, más­részt külön szerződés foglalkozik a vízminőség-védelemmel és ezen keresz­tül a vízhasznosításokkal. Míg az előbbi területen csak lassú előrehaladás következett be, a másik tárgyalás gyors eredményhez vezetett: a Duna-medence államai 1994­ben Szófiában aláírták a vízminőségvédelmi és vízhasznosítási egyezményt, mely már hatályba lépett. Az egyezmény részese lehet minden Duna menti állam, mely azokat az országokat jelenti, amelyek 2000 km2-nél nagyobb területtel rendelkeznek a Duna-medence területéből. Az egyezmény meghatározza az együttműködés alapelveit, különösen a vízminőség védelem területén. Felállítja az együttműködés intézményrendszerét, ezek: a szerződő fe­lek konferenciája, a bizottság, a tudományos tanács és a titkárság. A viták rendezése végső eszközeként választott bírói eljárást ír elő, il­letve tartalmazza a Nemzetközi Bíróság joghatóságát, melyek azonban a felek egyetértésével jön csak létre.




Az 1948. évi belgrádi egyezmény

Az 1948. évi belgrádi konferencián fogadták el - a nyugati nagyhatalmak tiltakozása ellenére - a parti államok (Csehszlovákia, Magyarország, Jugo­szlávia, Románia, Bulgária és a Szovjetunió) a dunai hajózás rendjéről szó­ló egyezményt, Ausztria 1960-ban csatlakozott az egyezmény­hez. Az 1997. évi budapesti jegyzőkönyvvel az NSZK-t, Horvátországot és Moldáviát felvették a Duna Bizottságba.

A belgrádi egyezmény minden állam kereskedelmi hajói számára biz­tosítja a hajózás szabadságát a nemzetközi Dunán, valamint az egyenlőséget a kikötői díjak és hajózási illetékek tekintetében, így egyrészt harmadik államok javára szóló szerződés, másrészt kiterjed a Passau feletti Duna-szakaszra is, holott Német­ország nem csatlakozott a belgrádi egyezményhez. Csak a parti államok hadihajói közlekedhetnek a Dunán, melyek más parti állam területére kü­lön engedéllyel léphetnek. A parti államok kötelesek a hajózhatóság fenn­tartására és megjavítására.

Az egyezmény felállította a parti államok képviselőiből álló Duna Bizott­ságot (DB, székhelye 1953 óta Budapesten van), mely évenként tartott ülés­szakain teljesíti a rábízott feladatokat és gyakorolja hatáskörét. Munkájában nemzetközi titkárság segíti. Feladatköre: a DB általános felügyeletet gyakorol az egyezmény rendelkezéseinek végrehajtása felett, ezen felül foglalkozik nautikai kérdé­sekkel (hajózási KRESZ, egészségügyi, vám-, rendészeti szabályzatok), hidro­technikai kérdésekkel és ellát szervezési feladatokat (térképek, statisztikák kiadása, stb.). Szerveze­ti döntéseket (a DB elnökének és titkárának megválasztása, az igazgató ki­nevezése, ügyrend, költségvetés) leszámítva a DB csak ajánlásokat fogad el, melyek jogi kötelező erőt akkor kapnak, ha a tagállamok belső jogszabálya­ikba beépítik. A határozatok és ajánlások elfogadásához általában szótöbbség szükséges, a gyakorlatot azonban a konszenzusra törekvés jellemzi.

Az előzőek alapján a DB mint nemzetközi szervezet funkciója a parti ál­lamok tevékenységének koordinálására korlátozódik, nem korlátozza a parti államok joghatóságát, így jelentősen különbözik a Duna nemzetközi rezsim­je hosszú, 1856-tal kezdődő fejlődése során felállított bizottságoktól. Az ún. tengeri Dunára (Galac-Fekete-tenger) létrehozott Európai Duna-bizottság (1856-1938), melynek formális felszámolása csak 1977-ben történt meg, a parti államtól (Törökország, később Románia) függetlenül gyakorolt jogal­kotási, igazgatási és bírói hatáskört. A folyami Duna fölötti ille­tékességgel rendelkező Nemzetközi Duna-bizottságnak (1921-1938) is szé­les körű jogosítványai voltak.

A korábbi bizottságok és a jelenlegi DB közötti másik alapvető különbség az, hogy az előbbiekben nem parti államok is részt vettek. A belgrádi egyez­mény szerződő feleinek köre napjainkban új problémát vet fel: 1997-ig nem­csak Németország nem volt részes állam, hanem az 1989-1991 közötti politi­kai változások következtében vannak olyan nem parti államok, melyek „szerzett jog" alapján tagjai a DB-nek (Cseh Köztársaság, Oroszország). E jogutódlási problémák és a belgrádi egyezmény korszerűsítésének általános igénye mi­att diplomáciai tárgyalások indultak új Duna-egyezmény létrehozására. Az 1997. évi kiegészítő jegyzőkönyv így ideiglenes jellegű.

1992-len üzembe helyezték a Duna-Majna-Rajna csatornát, mely nem­csak a közvetlen összeköttetést teremtette meg Európa legfontosabb két vízfútja között, de fizikai kapcsolatot létesített két különböző folyami jog­rend, a Duna és a Rajna hajózási rezsimje között is. A Rajna rezsimjét az 1868. évi mannhaimi egyezmény hozta létre és állította fel a Központi Raj­na Hajózási Bizottságot (RB, székhelye Strasbourgban van). A Rajna-egyez­mény 1979. évi módosítása jelentősen korlátozta harmadik államok szabad hajózását: a különböző rajnai országok kikötői közötti forgalmat (nagy cabotage) csak rajnai államok (parti államok, ill. EK tagjai) lobogóját vise­16 hajók bonyolíthatnak le, a DRM-csatornát csak azok a hajók használhat­ják, melyek lajstromozó országa és az NSZK nemzetközi szerződést kötött, mely után a tengertől és a tengerig szabadon lehet hajózni (1. magyar-német belvízi hajózási egyezmény - 168/1992. (XII. 22.) Korm. r.). A dunai és rajnai kikötő közötti forgalomhoz a RB külön engedélye szükséges. A Du­nára és a Rajnára vonatkozó technikai normák és jogszabályok különböző­sége miatt szükség van harmonizációra.


1856: Európai Duna Bizottság (hajózás)

1856: Parti Államok Bizottsága

1920: Dunai Vízügyi Állandó Műszaki Bizottság

1921: Párizsi Akta (Nemzetközi Duna Bizottság)


Találat: 2054