A tarsadalmak fejlõdési szakaszai

A társadalmak fejlõdési szakaszai

Társadalmi kihívások, máig ható társadalmi problémák

Az emberek mindennapi élete a naponta felmerülõ problémák megoldása körül forog. A társadalom élete, a társadalmi lét is a fejlõdés adott szakszán jelentkezõ problémák megoldására szervezõdik, az adott kor kihívásaira adandó válasz megtalálására irányul. A társadalmi fejlõdés különbözõ szakaszaiban a mindennapi problémákra, pl. a megélhetésre, a védelemre, az idõjárás szélsõséges jelenségeihez való alkalmazkodásra, a járványok leküzdésére, hogy csak néhányat említsünk, a különbözõ korok emberei más-más megoldásokat kerestek és találtak társadalmi berendezkedésüknek (termelési módjuknak, társadalmi szerkezetüknek) megfelelõen. A fejlõdést mindig az vitte elõre, hogy az emberek nem voltak elégedettek a kialakult megoldási módokkal, a társadalmi intézményekkel, társadalmuk berendezkedésével. Mint ahogy jelenlegi egészségi állapotunk nem független a gyermekkorban vagy késõbb kiállt betegségektõl, az éveken át folytatott életmódunktól, mindennapi életünk a múltban történtektõl, tudatunk az átélt élményektõl, hasonlóan a társadalmi fejlõdés korábbi szakaszaiban kialakult társadalmi viszonyok, kultúrák, intézmények egyes elemei ma is hatnak, a korábbi történelmi fejlõdésnek a mára is kiható következményei vannak. A társadalmi fejlõdés egyes szakaszaiban jelentkezõ kihívásokat, megoldási módokat, máig ható következményeket az alábbiakban mutatjuk be.

Európában a társadalom fejlõdésének történeti sémáját tekintve négy fõ szakaszt különíthetünk el:

a kereskedelmi kapitalizmus jegyeivel átszõtt rurális társadalom, (1500-1800-as évek végéig)

az ipari társadalom (1900-1950)

a gondoskodó (jóléti) társadalom (állam), a posztindusztriális társadalom (1950-1980-as évek, egyes elemeiben ma is)

a globalizáció korának társadalma (1970-tõl napjainkig)

1. A rurális (falusi) társadalmak jellemzõi

1.1. A rurális társadalom kialakulása

A rabszolga-tartó társadalmat a feudális társadalom követte, ahol az erõs felügyelet alatt végzett rabszolgamunkát a jobbágyok szabadon, de feudális terhekkel nehezített termelõ tevékenysége (dézsma, robot, röghöz-kötöttség) váltotta fel.

A több száz évet felölelõ korszakban a gazdasági-társadalmi fejlõdés lassú volt, mégis a kereskedelem, valamint a mezõgazdaság fejlõdése, a kézmûipar fellendülése, a mezõgazdasági termékek feldolgozása, az élelmiszeripar (malomipar, szeszipar, bõripar, gyapjúfeldolgozás, stb.) megalapozta az ipari kapitalizmust, ami a világon elõször Európában fejlõdött ki.

1.2 E társadalmi fejlõdési szakasz jellemzõi:

A jövedelem és a gazdaság a mezõgazdaságon és a földtulajdonon alapult.

A civilizációs vívmányokat illetõen Európát a középkorban gyakran megelõzõ Ázsiával (pl. Kínával) szemben a föld használata, megmûvelése egyre nagyobb mértékben egyénileg történt, míg Ázsiában vagy Afrikában kollektív földhasználat volt a gyakorlat. Az egyéni földhasználat Európában megteremtette az egyéni érdekeltséget, növelte a mezõgazdaság teljesítményét.

A munkaképes korú lakosság legnagyobb része a mezõgazdaságban dolgozott.

Jóval csekélyebb részét foglalkoztatta a lakosságnak a kézmûipar, a kereskedelem és a szolgáltatás.

A kevés kézmûipari terméket is fõleg a mezõgazdasági üzemekben állították elõ.

A mezõgazdasági termelés hozama kevés, 949g69j a termékfelesleg csekély volt.

A kézmûipar iránti kereslet csekély, bár stabil volt.

Hiányzott az új termékek iránti kereslet és kínálat.

Az emberek szoros közösségi kapcsolatok között éltek.

Fõleg önellátásra termeltek, a piac csekély szerepet játszott.

A népességnek csak kis hányada volt városi lakos, a városi életforma inkább kivételes volt, mint általános.

A nyugat-európai városok az uralkodó adománya folytán nagyfokú autonómiával rendelkeztek, területükön jogi, társadalmi és gazdasági önállóságot élveztek.

A társadalmi-politikai berendezkedés a feudális birtokon, a földesúri járadékokon alapult. A földbirtoklás egyben politikai hatalmat is jelentett, személyi függések rendszere jött létre, amelynek csúcsán az uralkodó, alján a jobbágyság volt.

A hatalom Max Weber szerint lehet tradicionális, karizmatikus, vagy racionális. A megnevezések a hatalmi típusok társadalmi elfogadtatásának (legitimálásának) a módjára utalnak, arra, hogy miként igazolták a hatalom gyakorlásának a jogosultságát. A rurális társadalomban tradicionális jellegû hatalomgyakorlás volt, a megszokás vagy a mindennapos gyakorlat alapján ítélték meg a hatalmat, amit szentnek és sérthetetlennek tartottak.

Karizmatikus hatalommal háborúk, katasztrófák, éhínség idején kiválasztódott vezetõk rendelkeztek, személyüknek rendkívüli képességeket tulajdonítottak, hatalmuk idõvel tradicionálissá válhatott.

Racionális hatalom: a társadalom és az uralkodó viszonya szerzõdéseken és megállapodásokon alapul. Ezt az alkotmány rögzítette. Az ilyen jellegû hatalom kialakulása már a polgárosodás viszonyaira utal, általánossá az ipari társadalomban vált.

Nagyon kevés ember tudott írni, olvasni.

1.3 Máig ható társadalmi következmények

A parasztság, mint a természeti tényezõktõl nagymértékben függõ (naturális) termelést folytató, nagy létszámú társadalmi csoport fennmaradása Kelet-Közép-Európában a XX. sz. végéig, Nyugat-Európában nyomokban, mint életforma, fõleg a falusi turizmus révén konzerválva jelent napjainkban is társadalmi problémát.

A kereskedelem és az ipar fejlõdése által nem érintett, elmaradott rurális területek valamennyi európai országban megtalálhatók (határmenti térségek, hegyvidéki területek, közlekedési utaktól távol esõ, u.n. közlekedési árnyékban levõ térségek, sarkkörön túli területek, stb.). Ezeknek a hátrányos helyzetû térségeknek a felzárkóztatása ma is napirenden levõ feladat szerte Európában.

2. Az ipari társadalom jellemzõi

2.1 Az ipari társadalom létrejötte

A polgári forradalmak elsöpörték a születési elõjogokon alapuló feudális rendszert, a polgárságot tették a társadalom uralkodó osztályává, létrejöttek a nemzetállamok, megszülettek a polgári demokráciák. A társadalmi viszonyok megváltozása kedvezõ feltételeket teremtett a gazdaság fejlõdése számára is. A kisipar helyett a gyáripar lett a gazdaság meghatározó ága, csökkent a mezõgazdaság jelentõsége, a falvakból nagy számban költöztek városokba az emberek, amely a lakosságot, a gazdaságot, a tudást, az információt, a hatalmat egyre nagyobb mértékben koncentrálta.

2.2 Az ipari társadalom jellemzõ vonásai

Az ipari társadalomban, a XX. sz. elején a munkaképes lakosság többségét a kézmûvesség és az ipar foglalkoztatta, ezek mellett a tercier szektor, a kereskedelem, a gazdasági és a társadalmi szolgáltatásokban dolgozók száma is növekedésnek indult.

A gazdasági növekedés motorja a kitermelõ iparágak, a nehézipar mellett az ipari tömegtermelés, a szalagrendszer lett, ami a történelemben addig ismeretlen termelékenységet produkált. Ez az alapja a tõke nagymértékû felhalmozásának, de jutott ebbõl a forrásból az ipari munkásság életszínvonalának emelésére, a munkásmozgalom által megfogalmazott követelések kielégítésére is.

Az ipari társadalomban a gazdasági szervezõ elvet, a szalagrendszerû tömegtermelést Fordizmusnak is szokták emlegetni.

Henry Ford

A Ford Mûvek által gyártott T-modell: a Ford nevét megörökítõ kiváló termék gyártása a világ elsõ futószalag menti munkamegosztásaként az ipari kultúra modellje lett. Ezek az eljárások az ipari társadalom fontos alkotóelemeivé váltak és hozzájárultak a rendszerezett gondolkodás általános elterjedéséhez, új lendületet adva a kutatásnak és a technológiafejlesztésnek. Hatásaként a fejlõdés az ipari társadalomban rendkívüli mértékben felgyorsult.

Az ipari tömegtermelés sok nyersanyagot dolgozott fel sok energia feldolgozásával. Az ipari fejlõdés hatalmas méretû környezet-szennyezést eredményezett.

Nagy létszámú termelõ szervezetek jöttek létre. A "nagy az szép" jelszava érvényesült. Az egyén csak egy csavar a nagy gépezetben. A munkavállalónak ezt a "csavar" szerepet kell játszania. Csak a saját feladatodat kell maximálisan megoldanod, nem kell tudnod és átlátnod, hogy az egész hogy mûködik. Nem kell gondolkodnod, csak habozás nélkül végrehajtanod, amire fõnökeidtõl utasítást kapsz. Õk helyetted is gondolkodnak. A képzés is egyre specializáltabb lesz, az "erõs csavar egy nagy gépezetben" szerepre készít fel, "szakembereket" nevel. Szakember az, aki egyre kevesebb dologról tud egyre többet. Az egyén univerzális, elviselhetetlen számára az olyan munkamegosztás, amely nem a teljes személyiségére, csupán néhány képességére, esetleg a teljes munkaidejében a szalagon csak néhány mozdulatára tart igényt. Az egyén elidegenülése a munkától mindinkább súlyos zavarok forrásává válik.

A mezõgazdaság termelékenysége gyorsan nõtt, kevesebb ember is el tudta látni mezõgazdasági termékekkel a lakosságot, a népesség egy része feleslegessé vált a falvakban a termelés számára, ezért elvándorolni kényszerültek a városokba.

Csökkent a mezõgazdaságban élõk száma, növekedett az iparban foglalkoztatottak aránya.

A lakosság városba áramlásával a városodás erõteljes. A népesség nagy tömegben koncentrálódott a városokban, a várok népessége "robbanás-szerûen" növekedett.

A falvak népessége csökkent az elvándorlás következtében.

A hagyományos közösségek felbomlottak, lazábbá váltak a korábban a szoros közösségi kapcsolatok.

Egyre növekedett az új termékek száma, köszönhetõen a technikai-technológiai fejlõdésnek. A tudományos-technikai fejlõdés felgyorsult.

Általánossá vált az autó használata, a városok környezeti állapota egyre romlott.

Az iparosodás, a városállamok piacainak egységesülése megteremti a nemzeti piacot. A polgárság háttérbe szorítja a korábbi uralkodó osztályt, az arisztokráciát. Kialakul a nemzet, a nemzeti, irodalmi nyelv és kultúra. Létrejönnek a nemzetállamok. A politikai berendezkedés alapja a nép, mint egész szuverenitása, az alapelv az állampolgárok törvény elõtti egyenlõsége.

Racionális a hatalomgyakorlás, bürokratikus (a politikával hivatásszerûen foglalkozó, képzett, de érdekeit a társadalommal szemben is érvényesíteni akaró hivatalnokokra építõ) kormányzás valósul meg.

A nemzetállamok közötti verseny a nyersanyagforrásokért háborús konfliktusokat szül.

Általánossá válik a közoktatásban való részvétel, az írni-olvasni tudás. Az oktatás próbál lépést tartani a felhalmozódott ismeretanyaggal. Mennyiségi szemlélet érvényesül az oktatásban. A taxatív (lexikon-szerû) tudás átadása jellemzõbb, mint az életben való helytálláshoz szükséges képességek fejlesztése.

Az újságolvasás, a rádió-hallgatás, a televízió-nézés általánossá válik. A tömegkommunikáció, a tömegkultúra terjesztése a gazdaság egyre jövedelmezõbb ágazatává válik.

Hajléktalan Hamburgban

Az ipari társadalom fejlõdésének elsõ szakaszában érvényesülõ széleskörû, tömeges szegénységet a csekély mértékû állami gondoskodás alig enyhíti, ami súlyos társadalmi konfliktusokhoz vezet. Az ipari társadalom fejlõdésének második szakaszában (a II. világháború után) nem kis mértékben a szocialista országok propagandájának ellensúlyozására, a tömegtermelés, a termelékenység növekedése biztosította gazdasági forrásokra támaszkodva növekedett az állami gondoskodás, kiépült a jóléti állam intézményrendszere. A gondoskodó állam jelentõsen csökkentette a szegénység mértékét, de felszámolni nem tudta még az iparilag fejlett országokban sem.

2.3 Máig ható társadalmi következmények

Erõteljes területi egyenlõtlenségek keletkeznek az iparilag fejlett és az ipari fejlõdés által nem, vagy kevésbé érintett területek, régiók, országok között.

A zsúfolt, ipari és közlekedési szennyezéssel, társadalmi problémákkal (szegények, bevándorlók, munkanélküliek nagy száma, dezintegráció, elidegenedés, deviancia, stb.) terhelt nagyvárosok instabil társadalmi állapotot jelentenek.

A fejlett ipari-kapitalista társadalom, a gondoskodó állam, a posztindusztriális társadalom

Az ipari társadalom az 1960-as években érte el fejlõdésének tetõpontját. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején az iparilag fejlett országokban megkezdõdött a gazdaság szerkezeti átalakulása. A fejlett országok lesodródtak az ipari növekedési pályáról, és rákényszerültek egy újra, amit posztindusztriálisnak lehet nevezni. Az így kialakuló társadalmi berendezkedést nevezik még információs társadalomnak, sõt szolgáltatói társadalomnak is, mert a gazdaságban a nehézipar leértékelõdésével párhuzamosan a szolgáltatások, az informatika, a tudás-alapú termelés jelentõsége nõtt meg. Mivel a gazdaság és nyomában a társadalmi fejlõdés kilépett a nemzetállami keretek közül és meghatározó váltak a világpiacon kialakuló viszonyok, a gazdaság után a tudományos-technikai fejlõdés, a közlekedés is egyre inkább Föld-méretekben szervezõdik, szokás ezt a fejlõdési szakaszt a globalizáció korának is nevezni. Az ipari társadalom a fejlett országokban hatalmas gazdaságot halmozott fel, de egyben magában hordozta a ciklikus válságokat is. Az állam a 20. században növekvõ mértékben avatkozott be a gazdasági életbe, keresletet teremtett a vállalatok számára, a tõlük adók révén elvont jövedelembõl fejlesztette a szociális ellátó rendszert, növelte jóléti funkcióját. Ezért gondoskodó, jóléti államról is szoktak beszélni.

Az ipari-növekedési pályáról való lesodródás okai összetettek. Szerepet játszik ebben a technikai fejlõdés is. A termékek értékét egyre kevésbé a felhasznált nyersanyag és energia, és egyre inkább a benne felhalmozott tudás határozta meg. A kitermelõ iparágak, a bányászat, a nehézipar, az energia-termelés veszített jelentõségébõl. Ezzel párhuzamosan a volt gyarmati országok egyre erõteljesebben próbálták megváltoztatni a volt gyarmattartó, fejlett gazdasággal rendelkezõ, nyugati országokkal folytatott egyenlõtlen cserét. Felértékelõdtek a nyersanyagok, az energia-hordozók, - különösen az olaj - megdrágultak. Ezek a folyamatok vezettek az új fejlõdési szakaszhoz.

3.1 A posztindusztriális társadalom jellemzõi

A gazdasági fejlõdés motorja már nem az ipari tömegtermelés, a kitermelõ ipar, a bányászat hanyatlik, a nehézipar szerepe csökken, a gazdaság szerkezete átalakul.

A gazdasági fejlõdés motorja a tudás-intenzív termelés, valamint a szolgáltatói szektor (turizmus, ingatlan forgalmazás, banki szolgáltatások, oktatás, stb.) Tudás-bázisú gazdaság épül ki.

A lakosság több mint fele gazdasági és társadalmi szolgáltatásokból él. (Oktatás, egészségügy, közigazgatás.) E szektorban az állam, a központi és a lokális kormányzat a legfõbb munkáltató.

Az iparban dolgozók aránya csökken.

A gazdasági szerkezetváltás hatására munkanélküliség mértéke megnõ.

A dolgozók képzettségi szintje növekedik. A gazdasági fejlõdés alapja egyre inkább a humán erõforrás fejlettsége.

Információs áradat zúdul az emberekre, az eligazodás a lényeges és a lényegtelen között egyre nehezebb nem csak az átlag ember, de még a mûveltebbek számára is.

A tömegkommunikáció hatalma megnõ. Tömegessé válik a sajtó olvasása, a rádió hallgatása, a televízió nézése. Ez utóbbi válik a legfontosabb szabadidõ eltöltési formává. Az így közvetített kultúra a fogyaszthatóság alapján és kevésbé az értékek mentén szervezõdik. (Tömegkultúra.)

.Az oktatás, a képzés ideje kitolódik. A fiatalok egyre késõbben alapítanak családot. A primer társadalmi kapcsolatok felületesebbé válnak. A válások száma nõ. Növekszik a házasság nélkül együtt élõ párok aránya. A társadalom atomizálódik. Erõteljessé válik az individualizáció. Az önmegvalósítás, mint érték a nõk számára is egyre fontosabbá válik. Az iparilag fejlett országokban csökken a nõk gyermekvállalási hajlandósága. A társadalom elöregedik, az aktív keresõkre egyre nagyobb terhek hárulnak az egészségbiztosítás, a nyugdíjrendszer fenntartásában. A világ szegényebb, iparilag fejletlen részén a lakosság fiatalabb korösszetétele, a nagyobb termékenység a szegénység bõvített újratermelését jelenti, és nem a gazdasági fellendülést szolgálja.

A szabadidõ, mint az önmegvalósítás feltétele is egyre nagyobb értéket jelent. A szórakoztató ipar, a szabadidõ-gazdaság jelentõsége tovább erõsödik.

A városodás (a városok számának, a városban lakók számának és arányának növekedése) megáll, de nõ a városiasodás (a városias életkörülmények elterjedésének) üteme, eléri a falvakat is. Csökken a falvak infrastrukturális elmaradása a városoktól. Erõteljessé válik a szuburbanizáció, város szélére, vagy a város környéki településekre való kiköltözés, a városszéli, kevésbé intenzíven beépített területek iránti igény nõ, a családi házas építési mód felértékelõdik.

Megjelenik a dezurbanizáció folyamata is: a nagyvárosokban a népesség növekedése megáll, sõt nagyobb az elköltözés mértéke, mint az odavándorlás. A lakosság egy része a nagyváros környékén levõ kisebb településekre költözik, vagy a nagyvárosok mellett hoznak létre családi házas szuburbán településeket, bolygó-városokat.

A szociális gondoskodás fejlett rendszere alakul ki (egészségügy, nyugellátás, szociális segélyezés fejlõdése).

A környezet minõsége felértékelõdik, a fenntartható fejlõdés eszméje kerül elõtérbe.

3.2 Ma is ható következmények

A korábbi bányavárosok, nehézipari központok hanyatlása az ipari válság sújtotta területeken instabil állapot kialakulásához vezet. (Munkanélküliség magas szintje, a deviancia növekedése, a fizikai és szociális leromlás egymást erõsítõ spirálja.)

Új társadalmi egyenlõtlenségek keletkeznek, az információs gazdasághoz való kapcsolódás lehetõsége terén, számítógéppel, Internet-kapcsolattal való rendelkezés mentén.

A gazdasági szerkezetváltás, a gyors technológiai fejlõdés költségei kikezdik a jóléti állam alapjait, a szociális kiadásokra kevesebb pénz jut. A növekedés kényszere veszélyezteti a társadalmi stabilitást. Elsõ számú társadalmi problémává a munkanélküliség válik.

4. A globalizáció társadalma

Nem külön fejlõdési szakaszról van szó, mert ma is posztindusztriális fejlõdési pályán haladnak a fejlett országok. A globalizáció ugyanakkor számos ponton módosítja ezt a növekedési pályát, ezért célszerû problémáit külön is tárgyalni.

4.1 A globalizáció, mint társadalmi-gazdasági jelenség

A globalizáció a világméretû integráció folyamata.

Hajtóereje a nemzetközi piac világpiaccá alakulása.

A gazdaság és a társadalom fejlõdése kilép a nemzetállami határok közül. Az árukivitel mellett növekvõ arányban jelenik meg a tõkekivitel. Nemzetközi tõkés társaságok (multinacionális cégek) tömegével jönnek létre, ezek tevékenységét a nemzeti kormányok már kevésbé tudják ellenõrizni. A pénztõke világméretû mozgását az információs technológia megkönnyíti. A spekulációs célú tõkemozgások elszakadnak az árualapoktól. A nemzetállamok már nem, nemzetközi szervezetek még nem tudják kontrolálni a virtuális tõkemozgást, ez idõrõl-idõre tõzsdei válságokat gerjeszt.

4.2 A globalizáció társadalmi következményei

A globalizációnak, - a Föld mértekben elõrehaladó integrációnak egyelõre inkább a negatívumait érzékeljük. Kevésbé tudatosul az emberekben , hogy a technológiai fejlõdés, a kereskedelem, a világpiac bõvülése által nagyobb lett a világ országainak kölcsönös függése egymástól, ez nagyobb mértékû nemzetközi biztonságot jelent katonai szempontból is.

A nemzetközi biztonságot ugyanakkor nagyobb mértékben veszélyeztetik a nemzetközi terrorizmus, a nemzetközi bûnözés, az etnikai konfliktusok, a nyomukban fellépõ, sokszor kezelhetetlen méretû népesség-mozgás, migráció.

A globalizáció felgyorsítja az egységesülést a gazdaságban, a mindennapi életben, a fogyasztásban, az életmódban is.

A gazdaság terén a leggyorsabban a feltörekvõ piacok fejlõdnek (Kína, India).

A harmadik évezred gazdasági növekedésének fõbb tényezõi:

o    A középosztály fogyasztási igénye növekszik.

o    Egyre nagyobb az igény a magasabb életszínvonalra.

o    Terjed a demokrácia, mint politikai rendszer, a diktatúrák visszaszorulnak, bár még korai lenne megszûnésükrõl beszélni.

o    Szabadon áramlik az információ, amely egyre nagyobb mértékben alakítja át a politikai rendszereket (diktatúrák sem tudják az információk megszerzését megakadályozni), nagy hatással van a gazdaságra (e-gazdaság, e-kereskedelem), a mindennapi életre, az életmódra.

o    Az információs technológia szélesebb körû alkalmazása növeli a hatékonyságot és a nyereséget.

Az új technológiák elõnyeit csak akkor lehet kihasználni, ha meg vannak az alábbi feltételek:

o    fejlett infrastruktúra,

o    a lakosság magas iskolai végzettsége,

o    megfelelõ szabályozás.

A globalizáció eddig nem tapasztalt méretû versenyt teremtett a társadalom minden alrendszerében, nem csupán a gazdaságban, hanem a tudományban, a kultúrában, az oktatásban is.

A globalizáció folyamata elkerülhetetlen, minden társadalomnak szembe kell néznie a kihívásaival. Ezek a következõk:

a környezet pusztulása

a médiumok korlátlan hatalma,

a nemzetközi bûnözés megerõsödése,

a nemzetállamok tehetetlenek a globális gazdaság negatív jelenségeivel szemben,

a demokratikus állam elveszti legitimitását,

állandósul a létbizonytalanság, amely egyre inkább a középosztálybeliek életérzése is, a lecsúszástól, az elszegényedéstõl való félelem miatt.

Ha az emberek millióit fosztják meg a szociális biztonságuktól, azt követni fogja a politikai földrengés is - ez a politikai elemzõk véleménye.

A fejletlen országokban a nagy létszámú népességnek lehetetlen munkát adni. A fejlett országokban is az új technológiák nem élõmunka-igényesek, egyre csökken a foglalkoztatottság, különösen az alacsonyabban képzettek szorulnak ki a munkaerõ-piacról.

A munka jövõjérõl tárgyaló amerikai menedzserek és szakemberek szerint az elkövetkezõ évszázadban a munkaképes lakosság 20 %-a elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. A munkavállalók 80 %-a állástalan lesz. A jövõ kérdése ez lesz: "to have lunch or be lunch" azaz vagy te eszel, vagy téged esznek meg. Új társadalmi rendszer körvonalazódik: gazdag országok, említésre méltó középosztály nélkül.

Zbigniew Brzezinski (az egykori amerikai elnök, Jimmy Carter nemzetbiztonsági fõtanácsadója) szerint a lakosság 80 %-nak a "Tittytainment" (elkábító szórakozás + az állam emlõin való élõsködés, segélyekbõl való élés) jut. (A kifejezést, amit Brzezinski használ, szóösszetétel. Az amerikai szlengben a "tits" cicit, nõi mellet jelent, itt a szoptatásra való utalással, az államtól való függést fejezi ki, az "entertainment" szórakozást, szórakoztatást jelent. "Kenyeret és cirkuszt a népnek" római szólás-mondás új változata.)

A menedzserek szerint a globális verseny nyomása alatt levõ vállalatoktól nem lehet elvárni, hogy szociálisan elkötelezettek legyenek, ezért, hogy az állástalanok integrálódjanak, s életük valami értelmet kapjon, ezt a feladatot az önkéntes civil szervezeteknek, a lakóhelyi egyesületeknek, sport kluboknak kell megoldaniuk.

A globális integráció gazdaságfilozófiája a neoliberalizmus. Alaptézise: a piac jó, az állami beavatkozások rosszak. Vezetõ képviselõje: Milton Friedmann. Állami felügyelet helyett dereguláció (minél kevesebb kötöttség) kell, a kereskedelmet és a tõkeforgalmat liberalizálni, az állami vállalatokat privatizálni kell.

A "túrbókapitalizmus" szétrombolja a jólét átcsoportosításával a mûködõképes államot, a társadalom egységét, sokkal gyorsabban, minthogy megszülethetne az új.

A modell az USA. De: az USA-ban a bûnözés járványszerû méreteket ölt. Fegyveres magántestõrökre az amerikai polgárok kétszer annyi pénzt adnak ki, mint amennyit az állam költ a rendõrségre. Az USA, mint modell Európában sem követhetõ. Az USA-ban jórészt az egyénre hárul szociális biztonságának megteremtése, miközben az állam az élet- és vagyonbiztonságot sem tudja garantálni. Európában az állam vállalja magára a szociális biztonság megteremtését, bár ennek terheit egyre nehezebben viseli. Még kevésbé vonzó az amerikai modell a fejletlen országokban, pl. az arab világban, ahol a modernizációra képtelen társadalom által kitermelt vallási fundamentalizmus és fanatizmus dühödten elutasítja a fogyasztói társadalmat, a piacgazdaságot és a demokráciát.

A nemzetközi biztonságot veszélyeztetõ kihívások

A globális társadalmi problémák a nemzetközi biztonságot is veszélyeztethetik. Az USA vezetõ politika elitje abból indul ki, hogy az USA globális nagyhatalmi szerepe miatt a nemzetközi biztonságot veszélyeztetõ tényezõk közvetlenül érintik õket is. Ez a magyarázata annak, hogy rendszeresen készítettnek jelentéseket a kockázati tényezõk alakulásáról. A Globális tendenciák 2015-re c. dokumentumot szakértõk állították össze a CIA megrendelésére. E dokumentum fõbb megállapításai:

Jelenleg 6,1 milliárd ember él a földön, de 2015-e a Föld népessége 7,2 milliárd lesz.

A népesség-növekedés 95%-át a fejlõdõ országok adják.

Elsõsorban a nagyvárosok népessége nõ, ez politikai instabilitáshoz vezethet.

A fejlett országokban az emberek tovább élnek, de a születések száma tovább csökken, a lakosság elöregedik.

Az egészségügyi- és nyugdíjrendszerre nagy terhek nehezednek a fejlett országokban.

A fejletlen országokban a politikai instabilitás, az egyenlõtlen elosztás miatt éhínség is várható.

A fekete-afrikai országokban 2015-re 20%-kal emelkedhet a súlyosan alultápláltak száma.

Az édesvíz-hiány 2015-re a Föld lakosságának a felét érintheti, több, mint 3 milliárd embert, fõleg Közel-Keleten, Fekete-Afrikában és Dél-Ázsiában.

A lemaradó országokban jelentkezõ társadalmi problémák, veszélyek:

o    gazdasági stagnálás,

o    politikai instabilitás,

o    kulturális elidegenedés,

o    politikai, ideológiai, vallási szélsõségek elõretörése,

o    az erõszak terjedése.

Világszerte csökken a kormányok szerepe:

o    Csökken ellenõrzõ szerepük az információk, a technológiák, a bevándorlók, a betegségek, a fegyverek, a pénzügyi mûveletek szabad áramlása felett.

o    A vállalati és nem kormányzati szervezetek egyre nagyobb szerepet játszanak országos és nemzetközi szinten.

A világ vezetõ hatalma változatlanul az Egyesült Államok lesz, de vetélytársai lehetnek: Kína, India, Oroszország, Mexikó, Brazília, az Európai Unió. A fejlett országok közötti háborúk veszélye kizárható. Ezzel szemben növekedhet a regionális konfliktusok veszélye Ázsiában (Kína és Tajvan, India és Pakisztán között), valamint a Közel-Keleten és Afrikában.

5. Az információs társadalom

A posztindusztriális társadalmat információs társadalomként is szokták emlegetni, mondván, hogy az ipar társadalmát az információé követi. Problémáit célszerû részletesebben is tárgyalnunk.

Az információs társadalom létrejöttével kapcsolatos fõbb folyamatok

Az információkezelési eszközök számának és típusainak viharos gyorsaságú növekedése.

A jó döntésekhez szükséges alapvetõ információkhoz való idõ- és tér-független hozzáférés és hozzájutás követelménye egyre inkább túlnõ a védelmi és biztonsági szféra keretein, üzleti és igazgatási szükségletté válik. (Az Internet elõször katonai célokat szolgált, ma már az üzleti szférában, a mindennapi életben is alapvetõ információ forrás.)

A digitálisan leképzett valóság elektronikus jellé alakítva a fény sebességével mozgatható, így immáron célszerûvé vált az információ írásban, képben vagy hangként dokumentált formáját digitális jellé át- és visszaalakítani, és így azt hozzáférhetõvé tenni a mindenkor meghatározott személyi kör számára. A hozzáférés lehetõségének a növelése a demokrácia, az állami élet fejlõdését is jelentheti, ugyanakkor új társadalmi egyenlõtlenségeket is teremthet.

Az információ terjesztése a gazdaság legdinamikusabban fejlõdõ ága, az új lehetõségek mellett új veszélyeket is jelent a társadalomra (e-bûnözés fellendülése.)

A tudás-alapú gazdaságnak és társadalomnak új fajta veszéllyel kell szembenéznie: a digitális lemaradással. Az Internet elérhetetlensége, vagy az IKT ismeretek hiánya akadályozhatja a szociális integrációt, de visszavetheti a gazdasági növekedést is. Ezért az Európai Bizottság a 2004-2006 közötti idõszak e-Learning (digitális tanulás) programjának legfontosabb prioritása a digitális lemaradás elleni küzdelem.

Informatikai és távközlési technológiák használata 2001-2003
 (a lakosság egészéhez viszonyítva)

Forrás: Eurobarometer

Az e-Európa 2002 cselekvési terv, melyet 2000-ben, a feirai uniós csúcson fogadtak el, az internet-kapcsolat kiépítésére összpontosított. Hatvanöt célkitûzésének a többsége megvalósult. Csaknem valamennyi vállalat és iskola, a háztartások jó része rendelkezik internet-hozzáféréssel, kiépült a világ legnagyobb átviteli sávszélességgel rendelkezõ, az uniós felsõoktatási intézményeket és kutatóközpontokat összekötõ gerinchálózat. A várt munkahely-teremtõ és termelékenység-növelõ hatás azonban elmaradt. Az ezt követõ, 2005-ig futó e-Európa 2005 cselekvési terv ezért az internet használatának az ösztönzésére és új szolgáltatások mûködési feltételeinek a kialakítására irányult. A cél modern online közszolgáltatások (e-kormányzat, e-egészségügy, e-oktatás) és dinamikus e-üzleti környezet kiépítése volt versenyképes árakon és biztonságos informatikai infrastruktúrán szolgáltatott szélessávú adatátvitel felhasználásával.

Az Európai Bizottság áttekintette az e-Európa 2005 eddigi végrehajtási eredményeit és több ponton módosította a cselekvési tervet. A módosítások a következõ problémákat igyekeznek hatékonyabban kezelni:

a tagállamok és a regionális önkormányzatok közötti együttmûködés fokozása, a kezdeményezések ugyanis nem lépik át a tagállamok határát,

a tartalomszolgáltatás jelenlegi problémáinak a megoldása (a szerzõi jogok és a felhasználók védelme), ezáltal több és jobb minõségû tartalom hozzáférhetõvé tétele: ez a szélessávú adatátvitel terjedésének kedvez, hiszen senki sem akar sokat várni az igényelt tartalmak letöltésére, tehát jelentõs kereslet keletkezik a szélessávú hozzáférést biztosító szolgáltatásokra,

technológiailag semleges, tehát egyetlen megoldást sem elõnyben részesítõ politika, a különbözõ rendszerek kompatibilitásának a biztosítása,

az informatikai és távközlési ráfordítások megtérülésének biztosítása a termelékenység növekedése, a munkahelyteremtés és a szolgáltatások minõségének a javulása révén,

szorosabb kapcsolat kialakítása a benchmarking és a megvalósítandó intézkedések esetleges módosítása között, az e-Európa hatásának eredményesebb vizsgálata,

az e-Európa a társadalmi kohéziót erõsítõ jellegének az erõsítése (a területi különbségek csökkentése, elsõsorban a szélessávú adattovábbítási infrastruktúra a távoli vidékeken való kiépítése által).

Az információs és kommunikációs technológiák jelentõsen fellendíthetik a gazdaságot és a foglalkoztatást. Az Európai Unióban a GDP növekedésének negyede és a termelékenység növekedésének 40 %-a az ICT-nek (információs és kommunikációs technológia) tulajdonítható. Az iparilag fejlett országok gazdasági teljesítménye közötti különbségeket leggyakrabban az ICT-hez kapcsolódó befektetések, kutatás és felhasználás mértékével, valamint az információs társadalomhoz és a médiához kötõdõ iparágak versenyképességével magyarázzák. Az ICT-szolgáltatások, tudás, médiumok és tartalom egyre jelentõsebb helyet foglalnak el a gazdaságban és a társadalomban.

Információs technológiai kiadások* a GDP %-ában

*(Kiadások: hardver, szerelvények, szoftver és egyéb szolgáltatások

A táblázatból kiolvasható, hogy az EU versenytársainál alacsonyabb mértékben áldoz információs technológiai kiadásokra.

Az elmúlt években az ICT fejlõdése felgyorsult, és mára elérte azt a küszöböt, amely felett az információs társadalom és a média területén már erõteljes növekedésrõl beszélhetünk. Mindezt a nagy sebességû, több eszközt összekötõ kommunikáció elterjedtsége tette lehetõvé. A hagyományos tartalmak (film, videó, zene stb.) mára digitális formában is elérhetõk, és folyamatosan jelennek meg új, már eleve "digitálisnak született" szolgáltatások, mint például az interaktív szoftverek.

Az információs társadalom és a média területén mûködõ szolgáltatások, hálózatok és eszközök digitális konvergenciája végre mindennapjaink valóságává válik: az ICT intelligensebb, kisebb, biztonságosabb, gyorsabb, mindig elérhetõ és könnyebben használható, a tartalom formátuma pedig egyre gyakrabban a térbeli multimédia.

A Bizottság új stratégiai keretet javasolt "i2010: európai információs társadalom 2010" címmel, amely átfogó politikai irányvonalakat fektet le. Feladata elõmozdítani a nyitott és versenyképes digitális gazdaság kifejlõdését, és hangsúlyozni az ICT meghatározó szerepét a társadalmi integrációban és az életminõségben. A megújított lisszaboni növekedési és foglalkoztatási partnerségben kulcsszerepet játszó i2010 az információs társadalomra és az audio-vizuális médiára irányuló európai uniós politikák egységes kezelését célozza.

Az információs társadalom fordulóponthoz érkezett: az elmúlt idõszakban hatalmas technológiai fejlõdés zajlott le, és az ICT napjainkban lép a tömeges alkalmazás szakaszába, aminek eredményeképpen alapvetõen megváltozhat az, ahogyan munkánkat végezzük, életünket éljük és egymással érintkezünk. A gazdag médiatartalom új, változatos formátumokban lesz hozzáférhetõ, és tértõl és idõtõl függetlenül, az egyéni kívánalmak és szükségletek szerint személyre szabottan lesz eljuttatható az egyes polgárokhoz. Mûszaki szempontból a távközlési hálózatok, a médiumok, a tartalom, a szolgáltatások és az eszközök digitális konvergenciájával állunk szemben. A hálózatok fejlesztése az új tömörítési eljárásokkal karöltve új, gyorsabb terjesztési csatornák kialakulását és új tartalomformátumok és szolgáltatások (hangtovábbítás IP-n keresztül, webes televízió, online zene) kifejlõdését hozza magával.

Az új tartalom létrehozása, az új szolgáltatások és az új üzleti modellek gazdasági növekedést és új munkahelyeket eredményeznek. A várakozások szerint például a nyugat-európai online tartalom piaca 2008-ra megháromszorozódik (miközben a fogyasztói rész tízszeresére nõ). Ezek az újdonságok várhatóan az EU GDP-jének már ma is 8 %-át kitevõ ágazat teljes egészében megsokszorozódnak. A digitális konvergencia hatása azonban az egész világon érezhetõ lesz, és megnövekedett, világméretû verseny kialakulásához fog vezetni. Ha Európa teljes egészében ki kívánja aknázni meglévõ gazdasági potenciálját, akkor proaktív politikai hozzáállás szükséges a kedvezõ piaci fejlemények serkentése, illetõleg a tudásalapú társadalom (például az egész életen át tartó tanulás, a kreativitás és az innováció), a fogyasztóvédelem, valamint az egészséges és biztonságos európai információs társadalom elõmozdítása érdekében.