online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

A csoportjelenségek: hatékonysag, konformitas, közvélemény és a szervezeti konfliktusok

szociológia



Fájl küldése e-mail



egyéb tételek

 
H. BERGFELD: FIATAL FELNŐTTEK SZEMÉLYISÉG- ÉS HITKRÍZISEI
A ciganysag Magyarorszagon . Ki a cigany?
A MAGYAR NÉP EREDETE
ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS
Szalasi viszonya kortarsaival
Esettanulmany - Roma gyermekek az óvodaban
A viselkedéskultúra alapjai
A csoportjelenségek: hatékonysag, konformitas, közvélemény és a szervezeti konfliktusok
 
 

A csoportjelenségek: hatékonyság, konformitás, közvélemény és a szervezeti konfliktusok.


A csoportjelenségek kategóriájába azokat a jelenségeket soroljuk, amelyek a csoport működésében érhetők tetten, e folyamatban fejtenek ki determináló, ill. befolyásoló hatást. A legfontosabbak:

Csoporthatékonyságon a csoport teljesítőképességét értjük. A csoporthatékonyság mégsem csupán az egységtől függ, hanem a tevékenység jellegétől és a tagok teljesítőképességétől is. A csoportos helyzetben jellemző erőmegsokszorozódás csak abban az esetben érvényesül, ha a tevékenység additív vagy diszjunktív jellegű. Additív tevékenység pl: egy erdei szemételtakarítási akció, amelyben minden résztvevő ugyanazt a munkát végzi. A kollektív erőkifejtés itt ténylegesen megsokszorozza az összteljesítményt. A diszjunktív jellegű munkáknál a nagyobb h 818j96i atékonyságot az eredményezi, hogy az együttesben akadnak kiemelkedő teljesítményekre képes tagok, akik jelentősen javítják az átlagol. Minél nagyobb a csoportlétszám, annál inkább valószínűsíthető ilyen kiemelkedő képességű csoporttag létezése. A csoport fölénye azonban inkább azzal magyarázható, hogy egy kollektívának több jó ötlete lehet a teljesítmény növelésére, mint az egyes személyeknek. A csoport a hibák felismerésére és korrigálására is alkalmasabb. Az egyént pedig olyan helyzetekben is képes motiválni, amelyekben az egymagában nem sokra menne. A csoport teljesítménye ezért minőségi többletet mutat a kreativitást igénylő feladatok esetében is. Az ilyen feladatok elvégzésében specializálódnak a szerepek, minden tag abban működik közre, amiben a legtöbbet tudja nyújtani. Az ún. konjunktív jellegű tevékenységek esetében a csoport már inkább akadályozója, mint elősegítője a hatékonyságnak. A kollektívának a legkisebb teljesítményű taghoz kénytelen igazodni. Pl: egy falazóbrigád gyakorlottabb és szakmailag kezdőnek számító tagjainak kell együtt dolgozniuk, s a munka csak akkor tekinthető befejezettnek, ha minden egyes brigádtag elvégzi a számára megállapított penzumot. A csoporthatékonyság alakulására hatással van a megelégedettség, a biztonság, a csoport vonzereje, megtartóképessége is. Ha a csoport tagjai elégedettek az elvégzendő munka jellegével, az ösztönzéssel, a vezetés stílusával, mindez önmagában is jelentősen emelheti a hatékonyság szintjét. A csoport által nyújtott biztonság, az objektív és szubjektív tényezők által sugárzott vonzerő a csoporthoz tartozás érzését, a csoportban maradás óhaját válthatják ki az egyes tagokból, erősíthetik azok termelési kedvét. Jótékony hatással lehetnek a csoportteljesítmények alakulására a tagok egyéni sajátosságai is, az egyéni rugalmasság, az alkalmazkodóképesség, a fizikai és szellemi teherbíró képesség. A társak puszta fizikai jelenléte önmagában is ingerként hat, motiváló szerepet tölt be az egyén teljesítőképességében, egyfajta versenyhelyzetet jelent, amely a sikertelenség elkerülésére, a fokozottabb kockázatvállalásra késztet, azonkívül izgalomemelkedéssel is jár, mert az egyén értékelésre számít. Társas hatást a társadalomlélektan facilitációnak nevezi. Ez a hatás a feladat jellegétől függően javíthatja, de ronthatja is az egyén teljesítményét. Rutinszerű feladat esetén a teljesítőképesség nő, bonyolultabb feladat végrehajtása során a társas hatás teljesítményt csökkentő tényezőként funkcionál.



A konformitás fogalmának mindennapi értelmezése általában pejoratív (rosszalló, lekicsinylő). A legtöbben megalkuvásra gondolnak. A társadalomlélektani értelmezés a harmóniához szükséges egyensúly megteremtésének eszközeként kezeli a fogalmat. Olyan alkalmazkodó viselkedést ért alatta, amely ne csorbítja az egyén személyiségmivoltát, nem igényli a környezeti elvárások szolgai teljesítését. Az egyéni célkitűzések, szándékok valóra váltása, az igények kielégítése a környezet hatékony közreműködése nélkül aligha teljesülhet. E közreműködés ellentételezéseként azonban a környezet is elvárja saját igényeinek teljesítését. (más kérdés, hogy belső igényünk is elfogadtatni magunkat a környezettel) a konformitás lényege tehát e kettős igény rugalmas, alkalmazkodó viselkedéssel való kielégítése. Azért sem lehet egyoldalúan negatív jelenségként kezelni, mert vannak olyan helyzetek, amikor a másokhoz való alkalmazkodás egyenesen kívánatos, mivel közmegegyezésen alapul (pl: közlekedésben elvárt viselkedési szabályok követése). Az hogy kit és mikor tartanak konformistának, az adott helyzettől, ill. a minősítőtől függ. Egyes esetekben az emberek azért követik gondolkodás nélkül az elvárt mintát, mert ez az egyedüli biztos támpontjuk arra vonatkozóan, hogy mit is kell tenniük. Akinek hisznek a szakértelmében és megbízhatóságában, annak szívesebben engedelmeskednek. Konformista a magatartásuk az embereknek olyankor is, amikor kedvező megítélésben kívánnak részesülni, ill. amikor valamilyen hátrányos helyzetet próbálnak elkerülni. Ez utóbbi esetek már kétségtelenül a konformitás negatív változata felé hajoló megnyílvánulások. Ezek a csoporton belüli konformitásra is érvényesek. Itt azonban van egy olyan jelenség (a csoportnyomás), amely a tagokból egyenesen kikényszeríti a normáknak megfelelő alkalmazkodó viselkedést. A csoporton belüli konformitás nem nő egyenes arányban a létszámmal. A konformitás nem függ az intelligenciától. A konformisták az eredetiséget igénylő feladatokat rosszabb hatásfokkal oldják meg, mint a nonkonformisták. A konformistáknak csekély a feszültségtűrő képességük, hajlamosak a lekicsinylő önértékelésre, kerülik a nyílt véleményalkotást igénylő helyzeteket, a döntési szituációkban habozók. Általában tekintélytisztelők, jellemző rájuk az előítéletesség is. A nonkonformisták gyakran tapintatlanok, ingerlékenyek, vakmerőek, követelőzők, és a szélsőségekre is elég nagy hajlandóságot mutatnak. A csoportnyomásnak ellenállók többnyire magabiztos, individualista egyének, a csoportnyomásnak engedők viszont bizonytalan, kisebbrendűségi érzéstől gyötört emberek.

A csoportközvélemény a kollektíva közös véleményét, nézetét tükrözi egy-egy meghatározott étmában, pl: a csoport életvitelében, társas kapcsolataiban, mindennapi tevékenységében előforduló problémákkal összefüggésben. Időnként egyéni, magánéletbeli és más (a csoportot közvetlenül nem érintő) kérdésekben is szárnyra kaphat a csoportközvélemény. A csoporton belül is sokféle funkciója lehet. Fontos szerepet tölthet be a csoportcélok megfogalmazásában, a cselekvési tervek kialakításában, a döntések előkészítésében és megalapozásában. Kritikai jellegével segítheti a különböző problémák és konfliktusok feltárását, eszköze lehet a csoport öntisztulásának, és szentesítve az egyes nézeteket, szankcionálhat is, megtorolhatja a többségi állásponttól való eltéréseket. A csoportközvélemény sajátos megnyilvánulási formája az általánosabb szóbeli formán kívül a néma orientáció, amely ugyanolyan nyomást képes gyakorolni a kollektívára. A csoportközvélemény intenzitása egyébként a tagokra gyakorolt hatásán, ill. aktív képviselőinek a számarányán mérhető le. Akkor hatékony, ha a csoportot közvetlenül érintő lényeges kérésekben a többség véleményét tükrözi. A közvélemény természeténél fogva teljesen sohasem egységes. Alkotói maguk a csoporttagok, közülük is elsősorban a hangadók, ill. a vezető.

Szervezeti konfliktus minden csoporton belül előforduló konfliktus. A kollektívában felszínre kerülő konfliktusok is lehetnek kétszemélyesek, gyakoribbak a kettőnél több személy , ill. az egyén és a csoport között kialakuló összeütközések. A csoporton belüli konfliktusok személyes, szituációs vagy strukturális természetűek. Személyes jellegű konfliktus forrása lehet pl. egy egyéni (a csoporttársaknak nem tetsző) megnyilvánulás, hozzáállás személyészlelési hiba. Szituációs ok lehet az egymástó való fokozottabb függés, az egyéni feladatok nem egyértelmű elhatárolása, az információhiány, a közös döntéshozatal kényszere, és az hogy az egyéni rossz teljesítmény gátolja a csoport többi tagját a számukra kijelölt feladat sikeres elvégzésében. Strukturális jellegű konfliktus forrása pl. a koordinációban előforduló probléma, a kölcsönös egymásrautaltság, a szolgálati út betartásának az elmulasztása, a hatáskör túllépése. A csoporton belüli konfliktus dinamikus folyamat, amely egymástól jól elkülöníthető szakaszokra bontható. A folyamat a megelőző állapottal indul, ezek azok a körülmények, amelyek a konfliktushoz vezethetnek. Itt még csak a konfliktus lehetősége áll fenn. Ahhoz, hogy a konfliktus ténylegesen kialakulhasson, az érintettekben tudatosulnia kell a fenyegetettségnek. Ha e felismerés kapcsán a felek együttműködési szándékot mutatnak, a folyamat nem folytatódik (kompromisszum megkötése követi). Ha viszont érzelmileg reagálnak a kialakult helyzetre, viszonyuk feszültté válhat, ami azonban megegyezéssel vagy problémamegoldással még mindig kezelhető. A tényleges konfliktus akkor áll elő, ha a felek cselekvőleg lépnek fel önmaguk védelmében. Ez megnyilvánulhat egyszerű összeszólalkozásban, de súlyosabb sértegetésben is. A vitatkozás eredményeként kompromisszum is létrejöhet, és a felek természetesen le is győzhetik egymást. A konfliktus kiteljesedésével, majd nyugvópontra jutásával a folyamat nem zárul le. Általában minden konfliktusnak vannak mellék-, ill. utóhatásai. Ha nem született az egymással szemben állók számára kielégítő megoldás, kapcsolatuk megromlik, sértődöttség, harag marad vissza, ami újabb lappangó konfliktus kiváltója lehet. Az átélt konfliktus utóhatások nélkül is egy időre mindenképpen eltávolítja egymástól az érintetteket. Az, hogy végül is milyen előjelű lesz a konfliktus utóhatása, az érintettek korábbi kapcsolatának jellegétől és természetesen a személyes tulajdonságoktól az együttműködési készségtől, a segítőkészségtől, a toleranciától, az empátiás képességtől) is függ. Akkor fejtenek ki egyértelműen romboló, bomlasztó hatást, ha a csoporttagok a belső csatározásokkal vannak elfoglalva, ha sok kérdés magad megoldatlanul. A konfliktusok ez esetben sorozatban jelentkezhetnek, s ezek egyidejű, párhuzamos kezelése már megoldhatatlan feladat elé állíthatja a csoportot. A csoportkonfliktusok között is akadnak olyanok, amelyek kifejezetten előnyösek a kollektíva számára. A sikeres működésnek ugyanis kedvez, ha olykor felszínre kerülnek és összeütköznek a különböző nézetek, érdekek, s ebből valamilyen egyezség jön létre. A javító, jobbító célzatú kezdeményezések folytán keletkezett konfliktusok is többnyire pozitív kimenetelűek, még akkor is, ha átmenetileg egyeseket kizökkentenek a megszokott, kényelmes helyzetből. Az ilyen ellentétek a csoport szempontjából mindenképpen előrevivők építő jellegűek, tehát hasznosak.





Találat: 1749