online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

Szalasi viszonya kortarsaival

szociológia



Fájl küldése e-mail



egyéb tételek

 
H. BERGFELD: FIATAL FELNŐTTEK SZEMÉLYISÉG- ÉS HITKRÍZISEI
A ciganysag Magyarorszagon . Ki a cigany?
A MAGYAR NÉP EREDETE
KÁBÍTÓSZEREK - A KREATIVITÁS MÍTOSZA ÉS A ROMBOLÁS VALÓSÁGA
ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS
Szalasi viszonya kortarsaival
 
 

Szálasi viszonya kortársaival


Bevezető az írásos változathoz: Az alább lejegyzett gondolatok ugyanebben a leosztásban már előadások formájában elhangzottak, ám most - közkívánatra – igyekszem a már bevált sémát írott formában is közkinccsé tenni.

Mindenek előtt tételként kell leszögeznünk, hogy Szálasi Ferenc izzó küldetéstudatában nem kaptak helyet a demokratikus elvek, hanem minden helyzetben megmaradt vezérnek. Ennek megfelelően kell tehát kezelnünk azt a magatartást is, amit bajtársai iránt tanúsított: aki nem tudott teljes mértékben együttműködni, esetleg szembefordult vele, az könnyen Szálasi bizalmi körén kívül találta magát. Elmondhatjuk tehát, hogy olykor talán túl kemény is volt, nem tudván sikerrel alkalmazni a kifinomult diplomáciát. Arra mindenesetre nem vállalkozhatunk, hogy ezen szigorú hozzáállás hasznosságát elbíráljuk, hiszen a legjobb indulatú kutatások ellenére is sok még a fehér folt a korszak történetében.

Szálasi ugyanakkor egészen nagylelkűen viselkedett ellenfeleivel, sőt ellenségeivel szemben is, akikkel a nemzet érdekében újra- és újra hajlandó volt tárgyalásokba bocsátkozni, sőt megbocsátani. A sors fintora, hogy az ellenfelek többsége is ugyanúgy bűnhődött a közös ellenség bosszúja során...




Baky László: A Szálasi által vezetett Hungarista Napló szerint szabadulása után Szálasi elutasította Rupprecht Olivérnek, a Magyarság című szélsőjobboldali lap kiadójának, illetve Bakynak, a lap igazgatójának állásajánlatát. Szálasi első nyilvános fellépése bizonnyal nem elégítette ki a felfokozott várakozást, mert végül a korábban elutasított páros felajánlkozását is elfogadta, igaz, korántsem eredeti feltételekkel. A Napló itt arról ír, hogy Bakyék el vannak keseredve, amiért Szálasi elutasította ajánlatukat, pedig a felkínált állással a PV anyagi helyzetét igyekeztek stabilizálni. Szálasi azonban függetlenségének megtartásával érvel, illetve, hogy az anyagiak nem érdeklik. Mindez persze lehet Szálasi önértékelésének túlzott foka is, mindenesetre valamivel később mégis elfogadta Bakyék közeledését. Azt mindvégig tudta, hogy a lap német hivatalos köröktől kap pénzbeli támogatást, ami nagymértékben rányomja bélyegét annak arculatára. Találó kijelentése szerint – amellyel Hubay siet egyetérteni – a Magyarság páratlan oldalait Berlinben, a párosakat a Belügyminisztériumban szerkesztik.

Valamivel később Szálasi meg is találta a megoldást az ellenfél energiájának hasznosítására. A Napló szerint felhatalmazta Hubayt, hogy szerződés alapján állítsa be a Magyarságot a NYKP hivatalos lapjaként. Az említett „beállítás” azonban nem ment könnyen. A Napló tanúsága szerint továbbra is harcolni kellett a német befolyás ellen: „úgy látszik, Berlinnek nagyobb szava van, mint Rupprechtnek vagy Bakynak.”

Baky a NYKP-ban sem örvendett túlzott népszerűségnek, ellenlábasai főként Hubay Kálmán, Mokcsay Dezső, és Gruber Lajos voltak, beugrasztónak tartották. Szálasinak még azt a vizsgálóbírói kivizsgálói jegyzőkönyvet is bemutatták, amelyben a Vannay-puccsban való részvétele miatt a vizsgálóbíró is beugrasztónak titulálta Bakyt. A pártból egyedül Ruszkay Jenő vette védelmébe, négyszemközt megjegyezve Szálasinak, hogy egykori vezérkariként tudhatná, hogy egyes esetekben szükség is van beugratásra, tehát Bakyt is eszerint kell megítélni. Szálasi persze mindezt jól tudta, de a Baky-ellenes csoportnak adott igazat. Mindenesetre nem rúgta ki, ahhoz túl értékes embernek találta. Inkább olyan szerepkört kívánt neki juttatni, ahol képességeit megfelelően kamatoztathatja. Az ügy rövid távú lezárásaként Szálasi nem sokkal később, összehívatta az érintetteket, és felszólította Hubayékat, hogy adják írásba a Bakyval szembeni kifogásukat. Mivel ezt senki sem vállalta, a PV lezártnak tekintette az ügyet, s ily módon elégtételt adott Bakynak, aki ezt elfogadta.

Az idő előre haladtával ha nem is a rendőrspicli szerepkört illetően, de Hubayéknak lett igazuk, mivel Baky hűsége agyaglábúnak bizonyult. Érthetetlen viszont, hogy amikor bizonyíték is volt a kezükben, a sokkal kipróbáltabb hungaristáknak számító Hubay-Mokcsay-Gruber csoport miért nem vállalta a nyílt konfrontációt. Lehetséges megoldásként két variáció áll rendelkezésünkre: az ellenlábasok tartottak Baky belügyis összeköttetéseitől, vagy egyszerűen a berögzült pártfegyelem miatt nem folytatták a furkálódást. Szálasi számára értékes volt a nyugdíjas csendőrtiszt, 323g66d illetve a sokat hangoztatott nemzetiszocialista is lehetett összetartás az enyheség oka.

1941 nyarán került újra napirendre Baky ügye a NYKP berkeiben. Szálasi most félreérthetetlen bizonyítékokat kapott arra vonatkozóan, hogy a Baky-Rupprecht páros a párt szétrobbantását készíti elő. A postai lehallgató szolgálatban dolgozó párttagok ugyanis átadták a PV-nek azoknak a telefonbeszélgetéseknek szó szerinti szövegét, melyeket Baky folytatott le Rothennel, és amelyek Szálasit csak „dalai láma” néven tisztelik. Ruszkay minderről értesülve újra védelmébe vette Bakyt, és ezúttal Rupprechtet is. Azt javasolta Szálasinak, hogy Rupprechtet küldjék összekötőként Berlinbe, tehetős emberként ezt igazán megteheti. Bakynak viszont jobboldali körökben meglévő összeköttetéseit kell felhasználni, így neki a MÉP-et szánta Ruszkay. Szálasi most is Ruszkayra hallgatott, így taktikai okokból továbbra is meghagyta a pártban a két renitenst. Bakyra most igazán nagy jelentőségű feladatot bíztak: használja fel a Keresztes-Fischer belügyminiszterrel való ismeretségét, hogy ezáltal Szálasi végre bebocsátást nyerjen Horthyhoz.

1941 őszén a Baky-Rupprecht duó vezetésével tizenegy nyilas parlamenti képviselő egyszerűen faképnél hagyta Szálasit, és parlamenti szövetségre lépett a MMP-el. Szálasi az eseményeket továbbra is a német imperialista körök munkájának tudta be.

1944. máj. végén került újra előtérbe Baky, mivel 1944 márciusában váratlanul elfoglalta a Belügyminisztérium államtitkári székét. Innen bőven akadt rá alkalma, hogy egykori pártja ellen munkálkodjon, ezért Szálasi Horváth Sándor képviselőt küldte hozzá. Horváth a pártban a szervezett munkásság helyettes vezetője volt, s ebben a minőségében kereste fel Bakyt, hogy az internált hungaristák ügyében kilincseljen. A követjárás nem járt eredménnyel. Szálasi az erről értesülve azzal zárta a témát, hogy Baky kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, viszont minden NYKP-HM-ellenes tettét a németekre akarja hárítani, s mivel mérhetetlenül magabiztos volt, mindezt még nyíltan közölte is Horváthtal, s rajta keresztül a PV-vel is.

A Baky-ügy újjáéledésével kapcsolatban Szálasi német képviseletnél Höttlel is tárgyalt. Neki is kifejtette azon nézetét, hogy a renegáttá lett nyilas valójában Himmler embere, akinek célja az NYKP-HM felszámolása. Höttl az elhangzottak nagy részét beismerte, bár Bakynak a párt és a mozgalom megfojtására irányuló törekvéseit messzemenő túlzásnak tartotta, legalábbis ezt nyilatkoztatta ki tárgyalópartnerének. Szálasi erre abba próbált belekapaszkodni, hogy így viszont Baky visszaél Himmler bizalmával és a tőle kapott hatalommal.

Baky ellehetetlenítésére utolsó kísérletként Szálasi 1944. jún. 16-án Sztójaynak is elmondta az államtitkárról hallottakat, de nagy csalódására nem következett be változás, mivel a miniszterelnök „nem látott elég okot arra”, hogy tisztségéből elmozdítsa Bakyt.



Balogh István ifj.: A hazai nemzetiszocialista erők többhetes előkészítő tárgyalások után 1937. okt. 24-én a budai Vigadóban rendezett gyűlésen deklarálták a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megalakulását. Az új párt hét kisebb-nagyobb frakció egyesüléséből jött létre, köztük az ifj. Balogh István-féle Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt is.

Az együttműködés nem tartott sokáig, ti. 1937. nov. 28-án Debrecenben az MNSZP Balogh-féle csoportjának gyűlésén Horthyt érdemei elismeréseként királynak ismerték el, és „Éljen I. Miklós király!” jelszóval röplapokat osztogattak. Mivel Szálasi az államfői hatalom kérdésében a király személyét és időszerűtlen problémának tekintette, a zavart okozó Baloghot és néhány társát a pártfegyelem súlyos megsértése miatt kizárta az MNSZP-ből



Basch Ferenc dr. A ’30-as évek végétől egyre jobban aktivizálódó hazai német népcsoport – bár élesen bírálták a kormány tevékenységét - közönnyel konstatálták az MNSZP betiltását. Dr. Basch Ferenc Berlinbe küldött jelentései ráadásul komoly ellenszenvről tanúskodnak, mert Basch féltette tőle a német népcsoport törekvéseit.

Szálasinak Teleki Pál min. elnökkel is megpróbált bejutni, hiába. A hozzá való bejutása a tárgyalás sikertelenségének ellenére is nagy eredmény, mert a min. elnök túlontúl is finnyás volt tárgyalópartnerei tekintetében. Nem tudott vele leülni pl. Basch sem, aki a sikertelen kísérlet után már Szálasihoz fordult. A találkozót a volksbundisták és a nyilasok tettlegességig fajuló összetűzéseinek aggasztó híre előzte meg. Szálasi maga igyekezett békességre inteni a szervezett német népcsoport ellen felbőszült híveit. Megjelent Budaörsön, pont az incidensek egyik tűzfészkében, és az összegyűlt 50-60 párttag előtt beszédében kifejtette az NYKP és a Volksbund tagsága közötti jó viszony fontosságát.

Az első Basch-Szálasi tárgyalás pontos ideje nem ismert. Basch itt azzal nyitott, hogy a bécsi szerződés értelmében a magyarországi népcsoport immár birodalmi védelem alatt áll, vezérüknek pedig egyedül Hitlert hajlandóak elismerni. Szálasi diplomatikusan fejtette ki ellenvéleményét. Igyekezett együttérzéséről biztosítani partnerét, de ugyanakkor arról is meggyőzni, hogy a hungarista berendezkedés valamennyi népcsoportnak megfelelő jogokat fog biztosítani. A vita mégis kiéleződött, mert Basch az ideológiát kezdte boncolgatni. Tagadta a hungarizmus nemzetiszocialista voltát, és igyekezett felnagyítani a német származású hungarista vezetők arányszámát. Szálasi azonban szárazon csak a bécsi szerződésre hivatkozott, amely fehéren-feketén lefekteti, hogy ki számít németnek. Basch így nem tudta megszerezni a svábok közötti szervezkedés jogát; sőt, Szálasi pártja külön német tagozatába hívta a svábokat.

A hatalomátvételt követően a korábbi ellenlábas Basch elsők közt sietett tiszteletét tenni a NV-nél, aki szívesen fogadta a népiségvezetőt. Összeborulásuk azonban nem altatta el végleg azokat az antihungarista sváb hangokat, amik továbbra is viszolyogtak Szálasi személyétől, illetve az eszmétől.

1944 végén-1945 elején Basch ismét tárgyalt Szálasival, ezúttal Brennbergbányán. Sem a pontos dátum, sem a megbeszélés konkrét tárgya nem ismeretes. Annyi napvilágra került, hogy Basch a volksbundistáknak is hasonló előjogokat követelt, mint amilyeneket a hungaristák is élveztek a különböző élelmiszerek és közfogyasztási cikkek elosztásánál. Basch még mindig nem tett le arról, hogy Szálasi a német eredetű nyilasokat engedje át a volksbundnak, de az NV továbbra is ragaszkodott a bécsi szerződéshez, s nem vett tudomást az új típusú toborzási egyezményről, amely már a származást vette alapul. Szálasi ugyanakkor egyfajta gesztusként, a jan. 14-i rendelkezésében meghívta Bascht a koronatanácsba, ami ekkorra viszont már elvesztette jelentőségét.



Beregfy (Berger) Károly Katonatisztként és hadiakadémiai tanárként 1944 előtt nem politizálhatott nyíltan. A nemzetiszocialista kibontakozási tárgyalásokon azonban szinte mindig felmerült a neve, mint lehetséges honvédelmi miniszter, és Szálasi okt. 16-án ki is nevezte.

1944 végére a német vezetés a küszöbön álló budapesti harcok eredményes előkészítésének meggyorsítása érdekében fogadta Szálasit és a kíséretébe jelölt katonákat és politikusokat. Beregfy honv. min. is tagja volt a delegációnak. A látogatás végeztével a bizakodó hangulat betetőzéseként Szálasi kijelentette, hogy bízik abban, hogy Hitler különbékét köt az angolszászokkal, és együtt fordulnak a szovjetek ellen. Ezzel összefüggésben kijelentette, hogy a szó sem eshet a honvédség nyugati fronton való bevetéséről, és utasította is Beregfyt ezen elgondolásnak a németek felé való közlésére.

A hadi helyzet súlyosbodása aztán további szigorítást hozott magával: már okt. 30-án napvilágot látott az első hivatalos megnyilatkozás, ami a kormány nyugatra költöztetését hivatott előkészíteni. Szálasi Bergfyt arra utasította, hogy a minisztériumok csak szűk törzseket tartsanak a fővárosban, a többi részt pedig telepítsék ki. A cselekvés dinamikájára jellemző, hogy nov. 3-án ki is jelölték azok felvevőhelyeit.

1945. jan. 18-án három új alapot hirdetett meg a NV, amit minden hungaristára nézve kötelezőként akart elismertetni. Az első alap a minisztertanács, a második a háromtagú kormányzótanács Csia, Beregfy és Rajniss tagságával, valamint a kormány további tagjainak lehetséges részvételével. Ennek a testületnek lett volna hivatása az államfői jogok gyakorlása, amíg a kérdés véglegesen nem tisztázódik, valamint az országtanácsot és a parlamentet helyettesítve Szálasi tanácsadójaként közreműködni. A NV azonban az egyéni vezetés és az egyéni felelősség hitvallása alapján azonban rendre megkerülte, mellőzte ezeket a szerveket. A formai szabályok túlbonyolítására jellemző, hogy a kormányzótanács tagjai állva kellett hogy fogadják őt, majd engedélyének megadása után a résztvevők 15 perces időkerettel gazdálkodva véleményt formálhattak a napirendi pontról. Vita kizárva, közbeszólási joga csak Szálasinak volt. A továbbiakban tilos a dohányzás, valamint a felesleges beszéd.

A harmadik, említett alap az ún. nemzetvezetői csúcs volt, amit az olasz minta ihlethetett. Ezt a szervet Szálasi a pártapparátusból kívánta kialakítani és a későbbiekben arra támaszkodni.

Szálasi még januárban megüzente a németeknek Beregfy által, hogy az ő tudta nélkül az SS-be igazoló tisztek elveszítik állampolgárságukat és magyar rendfokozatukat, illetményt pedig nem kapnak. Továbbá utasította Beregfyt a hadúri jogát megsértő magyar SS-tisztek rendfokozatuktól való megfosztására, és a Honvédségből való kitaszításukra, ill. elbocsátásukra.

A mindvégig csak elméletben létező hungarista szabadságharcos mozgalommal megegyező feladatot voltak hivatottak ellátni az un. kopjások is, akiket a KABSZ képezett ki 1944. novemberétől. Hasonló célzattal Beregfy is kapott ilyen parancsot Szálasitól. Fel is állt egy kb. 500 főt számláló különítmény KABSZ tagokból és a fegyveres erők tiszti állományú tagjaiból.

Az ausztriai emigráció során fenntartott kapcsolatuk során Veesenmayer szapulta a honvédséget, és ezen belül is Beregfy hozzáállását, de Szálasi mindkét támadottat megvédelmezte.

Szálasi az egyre szaporodó nehézségek sodrában kinyilatkoztatta, hogy 1945. máj. 1-én új kormányt kíván felállítani. Erre az eseményre többek között Beregfyt is elvárta. A kormányzótanács tagjai ua. új feladatköröket kaptak: Beregfy maradt a hds. élén, melynek fontos feladata lett már a menekült nemzetrész védelme is, valamint az NV és kísérete számára a felvevő terület előkészítése.  



Budinszky László dr. 1943-ban a NYKP képviselőcsoportja nevében Szőlllősi Jenő, dr. Csia Sándor, és dr. Budinszky emlékirattal fordultak Horthyhoz, melyben megállapították, hogy a parlamentarizmus válságban van, a németellenes erők népfrontba tömörültek, a parasztságot a Parasztszövetségben akarják megszervezni, és ezen csoportok ereje a szovjetek sikerei és az angolszászok észak-afrikai partraszállása folytán megnövekedett. Mindezek leküzdésére a memorandum írói a „munkaképtelen parlament” helyett tekintélyelvre épülő rendszert javasoltak, természetesen a Kormányzó és a nemzet közös akaratából. A javaslatban innen már csak egy lépés volt a német vagy az olasz példa követése, tehát – kimondatlanul is – Szálasi hatalomra segítése. Ezért is siettek kiemelni a nyilasok kormányzóhűségét, miszerint a hungarizmus szervezett mozgalma „várja Főméltóságod parancsait”. Horthy szokásához híven mindezt válaszra sem méltatta. Szálasi nem hagyta annyiban a dolgot, máj. 7-én saját kezűleg aláírt memorandumban javasolta a Kormányzónak új választások kiírását, ellenkező esetben pedig némi fenyegető mellékízzel a kormány lemondását és helyét tetterős csoportnak való átadására szólít.

A kibontakozási-tervezetekben igazságügyi min.-ként szinte mindig és mindenütt Budinszky neve merült fel, és a hatalomátvétel után ki is nevezte.

Budinszky már igazságügy-miniszterként szót emelt a szövetséges pártok képviselőinek az NYKP-be való átléptetésére, amit azonban Szálasi elvetett. Ehelyett inkább törvénycikket alkottatott „a nacionalista és szocialista eszméért küzdő pártok, egyesületek, és mozgalmak érdemeinek megörökítéséről”, melyben a NYKP-HM mellett helyet kapott a MMP, a MNSZP, a Nemzeti Szövetség, valamint a Volksbund.



Csia Sándor dr.: Ismeretségük arra az időre nyúlik vissza, amikor Szálasi még aktív vezérkari tisztként felmérni igyekezett a hazai belpolitikai viszonyokat. Ezt elferdítette Györki Imre szoc. dem. politikus, valamint Pethő Sándor újságíró, melyek rágalmaira reagálva Szálasi mindkettőjüket kihívta párbajra. Párbajsegédjéül dr[1]. Csia Sándort választotta.

A hazai nemzetiszocialista pártok 1937-es fúziós szerződésével Szálasi célja nyilvánvalóan a felszínen maradás és a politikai bázis szélesítése volt. Csia Sándor és Széchenyi Lajos a vezető helyettesi posztokat kaptak az új pártban.

Szálasi s1940-es kiszabadulása után viszonylag hosszú ideig nem járt az Andrássy út 60.-ban lévő pártközpontban. Erre első alkalommal okt. 7-én került sor szerény ünnepség keretében. A hungarista induló és a Hiszekegy elhangzása után Csia üdvözölte a PV testvért, és fogadott neki örök hűséget „erős testvéri öleléssel”. Ez a bensőséges mozzanat a gyakorlatban is kifejezésre került: miután 1941 végén Hubay is kiszabadult a börtönből, Szálasi legfelsőbb titkos tanácsot alakított pártja vezetésén belül. A tanácsba legrégibb, legkipróbáltabb híveit és harcostársait invitálta meg, úgymint Csia, Henney, Ruszkay, Hubayt.

A klessheimi találkozó után Szálasi legelső lépése volt, hogy felküldte a Várba Ambróczy kabinetiroda főnökhöz Szőllősit és Csiát, hogy jelentse meg a Kormányzónál: „a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom, valamint a PV személye rendületlenül állhatatos hűséggel viseltetik az Államfő és a Nemzet irányában”.

A kibontakozási tárgyalások felgyorsulásával Csia azt javasolta Szálasinak, hogy a hungaristák tartsanak igényt miniszteri tárcákra, úgymint a belügyire, az igazságügyire, valamint a kultuszra és a propagandára. A gazdasági tárcák vállalását Csia sem javasolta Szálasinak, amit az meg is fogadott.

Már 1944. okt. 16-án megjelent Szálasi azon rendelete, hogy kormányzói felhatalmazást kapott, és hogy Beregfy, Csia, Rajniss részvételével megalakítja a kormányzótanácsot.

Több jel utal arra, hogy Szálasi nem elégedett meg a nemzetvezetői cím adta lehetőségekkel, hanem a régi nádori hivatal feltámasztásával akart nagyobb mozgásteret kialakítani magának. Erre nem csak önmagát tartotta a legalkalmasabbnak, mivel helyettesét, Csiát is jelöltette volna még a tisztségre.

Mattsee-ban a kormányzótanács tagjai új feladatköröket kaptak, ezen belül Csia a szabadságharcos mozgalom vezetését. Jóllehet nem volt katonai szakértő, hanem csak az I. vh.-s fronttapasztalataira hagyatkozhatott, töretlenül bírta a NV bizalmát.



Gömbös Gyula vit., jákfai Szálasi még aktív vezérkari tiszt korában vitaesteket szervezett, melyek helyszínéül az I. vegyesdandár tiszti étkezdéjének és a közeli Belvárosi kávéház törzsasztalai szolgáltak. Szálasi az itt betöltött vezérszerepe és nézetei radikális nézetei miatt került először konfliktusba a felső vezetéssel, köztük Gömbös Gyula honv. miniszterrel.

Szálasi a szüleihez írott levélben számolt be az első konfrontációról. Felvázolta, hogy Gömbös milyen jóindulattal fogadta, egyszersmind szemére hányta, miszerint rendőri titkos jelentés szól Szálasi titkos politikai összeesküvésben való vezető részvételéről. Ennek állítólag az a volt célja, hogy a kormányt megbuktassa, és új rendszer alapjait rakja le. Szálasi megvédte ártatlanságát, bár a fennálló rendszerrel szembeni ellenérzéseinek hangot adott. Gömbös mindezt elfogadta, bár megfenyegette Szálasit, hogy „ha még egyszer ilyen ügyben elém kerülsz, kötelet kapsz a nyakadba.”

A súlyos kérdés megtárgyalása után Gömbös megkérte Szálasit, hogy elméleti munkásságának eddigi eredményeit mutassa be neki, mert a benne lévő hasznos dolgokat át kívánja venni. A kihallgatást végül mégis sokat sejtető, profetikus intelemmel zárult: „Az én helyembe pedig csak akkor jössz, ha én elmentem. Előbb nem.”

A későbbiek során a Gömböstől kapott fejmosás sem változtatta meg Szálasi nézeteit, csak megerősítette azon elgondolását, hogy a politikát választja új hivatásául. A fiatal vezérkari tiszt mindenesetre az érdeklődés középpontjába került, a kormány igyekezett a lehető legtöbb információt begyűjteni róla. Már jóval Gömbös halála után történt, hogy titkárát, vit. Szakváry Emilt utasították, írja le részletesen néhai főnöke és Szálasi kapcsolatát. Szakváry csak alátámasztani tudta Szálasi és Gömbös különös, mégis mély tiszteletre alapozott kapcsolatát, amit esküvel is megerősített.



Horthy Miklós vit., nagybányai: Mivel 1936 okt.-ben Gömbös belehalt régi vesebetegségébe, az utódlási kérdés pedig bizonytalanná tette a belpolitikai helyzetet, Szálasi alkalmasnak ítélte a pillanatot arra, hogy kísérletet tegyen Horthy megközelítésére egy válságkezelő tervvel, amely őt különleges pozícióba juttatná a Kormányzó oldalán. Okt. 8-án előzetes egyeztetés alapján kihallgatáson volt Keresztes-Fisher Lajosnál, a Kormányzó katonai irodafőnökénél. Itt Szálasi kormányzói audencia kieszközölését kérte az altbgy.-tól, hogy kifejthesse nézeteit és megtehesse javaslatait Horthynak. Keresztes-Fisher kívánságára Szálasi már másnap átadott egy Emlékeztetőt, melyben mondandójának lényegét rögzítette. Kétséges, hogy az Emlékeztető eljutott-e a címzetthez, az azonban bizonyos, hogy itt elindul az a hét és fél éves kísérletsorozat, ami a kormányzói kihallgatást célozza. A memorandumban Szálasi kifejtette, hogy szerinte a Kormányzó elszakadt a nemzettől, tekintélye megingott. Horthy alaphibája, hogy „régi kultúralapon”, azaz a bethleni kormányzati rendszer alapján akarja vezetni az országot, továbbá teljesen elavultnak nyilvánította a liberális alapú közgazdaságot is. Szálasi megoldási javaslatának lényege az volt, hogy Horthy a hds.-re támaszkodva számolja fel az eddig fennálló alkotmányos rendet, beleértve a parlamentarizmust is. Egyidejűleg vegye át a hatalmat, amelyet ezután III. Viktor Emánuel olasz király vagy Hindenburg néhai német bir. elnök példájára ráruház egy olyan férfiúra, „aki erőteljesen kivezeti a nemzetet a válságból”, ahogy Mussolini és Hitler is tették. Ezen a sajátos Horthy-Szálasi dualizmuson alapuló elképzelés a Kormányzó névleges államfői tisztével és Szálasi tényleges diktátori hatalmával Szálasi elképzeléseinek az alapját alkotta egészen 1944. szeptemberéig.

Az idősebb katonatisztek közül is többeket megérintettek a nyilas gondolatok, köztük bádoki Soós Károly ny. gyal. tábornokot, egykori Nemzeti Hadsereg-beli tisztet és császárvadászt. 1936-37 folyamán Szálasi több alkalommal is tájékoztatta nézeteitől a tbk.-ot, aki helyesléssel fogadta őket. Soós teljes mértékben Szálasi gondolatmenetét tolmácsolta Horthynak, miszerint követni kellene a német és olasz példát. A nyilasoknak szervezkedési szabadságot, Szálasinak kormányzói audenciát kívánt kieszközölni, mire Horthy meglehetően vehemensen reagált. Mint azt közölte: „Nem áll szóba olyan emberrel, aki kormányzói székéből ki akarja emelni, családja ellen merényletet készít elő.” Az a mai napig rejtély, hogy Horthy mire alapozta ezeket a súlyos vádakat.

1941 őszén Szálasi két alkalommal újból megkísérelte a Horthy színe elé jutást, amely próbálkozás eredménytelenségének okát Uray István, a Kabinetiroda főnöke közölte Szálasival. Az indoklás szerint a Kormányzó „megjelölt belpolitikai jellegű kérdésekben nem fogadja.” További indoklás szerint az államfő hatalmát kizárólag az országgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja, a kérdéseket tehát „a miniszterelnök elé kellene vinni”. Szálasi ezt figyelmen kívül hagyva 1941. dec. 5-én újabb kérelmet nyújtott be Horthyhoz, melyben a Bárdossy-kormány munkáját meglehetősen negatív szemszögből minősítette, ám ahogy az várható volt, a levél a benne leírtak helyessége ellenére is megmaradt a pusztába kiáltó szó hálátlan szerepében.

Az 1944. ápr. 13-án lezajlott Szálasi-Sztójay Döme tárgyalást követően Szálasi Vajna Gábort bízta meg a min. elnökkel folytatandó további tárgyalásokkal, hogy a kormányzói kihallgatást előkészítsék. A folytatásra két hetet kellett várniuk, ápr. 27-én Vajna megjelent a Miniszterelnökségen. Sztójay jó véleménnyel nyilatkozott a PV-ről, majd a meghívás igazi okának közlése előtt még megkérdezte, hogy amennyiben a Kormányzó fogadná a PV-t, az esemény megtörténtéig számíthatnak-e a nyilas sajtó hallgatására. Vajna természetesen hallgatásukról biztosította Sztójayt, aki erre már közölte vele, hogy aznap az államfő kinyilatkoztatta a Szálasival való találkozási hajlandóságát. Az események váratlan felpörgésével Szálasinak már csak hat-hét napja maradt, hogy felkészülhessen a Horthyval való találkozóra. Tervei szerint az általános politikai elképzelések mellett előterjeszti személyi javaslatait is. Hogy ez minél sikeresebb legyen, máj. 1-re rendkívüli Legfelsőbb Titkos Párttanácsot hívott egybe Csobánkára. Az ülés apropóját az adta, hogy lefektetésre kerüljenek azok az alapelvek, amik szerint a kormányzóval való tárgyalást Szálasi lefolytatni kívánta. Mivel értesült Horthy monológra való hajlandóságáról, igyekezett felkészülni arra, hogy fontos kérdésekről ő is beszélhessen. Fő témának a nemzetiszocializmust, valamint a „magyar-német érdek-, társ- és sorsközösség”et, ill. a hungarizmust tekintette. Az eredeti sorrend szerint Szálasi le akarta tisztázni, hogy az országban az egyik hatalmi tényező Horthy személye, a másik pedig az NYKP, majd – hirtelen csavarként – az 1940-es kormányzói kegyelem szerepelt a rangsorban, egyszersmind fel kívánva hívni a figyelmet a pillanatnyilag is fegyházban sínylődő hungaristákra. Szálasi Horthy elé terjesztendő elgondolása szerint az alkotmány csak addig maradhat érvényben, amíg az a nemzet érdekeit szolgálja, és ha erre már alkalmatlan, azt azonnal meg kell változtatni. Ha pedig a Kormányzó és családja követni akarja a nemzet akaratát, azt csakis az alkotmány megváltoztatásával lehetséges, ezt a Horthy családnak is be kell látnia. Szálasi az elvi kérdések ilyen tisztázása után kérést tervezett intézni Horthyhoz, hogy Sztójayval együttműködve hadd dolgozhasson ki javaslatot a régi rendszer felszámolására, a háromhatalmi egyezményen alapuló totális erőkifejtésre, valamint „a háború utáni ténykedések” előkészítésére. Mindezen feladatok végrehajtására Szálasi egyenesen a nemzettől kéri a felhatalmazást, a népszavazás jól ismert elképzelésével. A személyi kérdések felmerülését Szálasi a fenti pontok eredményes megvitatásától tette függővé, ezzel összefüggésben a saját személyét, valamint pártját érintő esetleges kinevezésekre vonatkozó magas igényeit fenntartotta. Önmagának a Kormányzó személye körüli beosztást képzelt el, az NYKP pedig esetleg csak, mint koalícióalkotó párt jöhetne számításba.

A kormányzói kihallgatás időpontja végül máj. 3-ra, realizálódott. Szálasi leírása szerint az Ambrózy kabinetfőnöknél való jelentkezése után a kormányzói dolgozószobába vezette miközben a kabinetfőnök bizalmasan, megsúgta a vendégnek: „Utánad nem jön senki, nyugodtan beszélhettek.” Horthy korábbi ellenszenvéből kiindulva valószínűsíthető, hogy ez a befejezést illető kevésbé kötött időpont nem az udvariasságból fakadt, hanem csak a véletlen műve. Szálasi belépve csak a szoba közepéig jutott, mivel Horthy elébe ment. A PV karlendítéssel, és „Kitartás! Éljen Horthy!” üdvözléssel köszöntötte az államfőt, aki kezet nyújtott neki. Érdemi eredmény azonban nem született, jóllehet Szálasi most is optimistán fogta fel az eredményt. Szálasi Horthyról alkotott véleménye szerint a Kormányzó jó egészségnek örvend, bár fáradt és érzékeny, a kihallgatás alatt háromszor is elfakadt sírva. A PV érzékelte ua. azt is, hogy az államfő a háttérből komoly befolyásnak van kitéve, aminek enged is. Ez az oka a németekben való csalódottságának is, aminek egyetlen ellenszere „a kibontakozás létrehozása az Államfő és a Nemzet közös akaratából”.

A Kormányóval való új (1944. aug. 28.) találkozóra Szálasi továbbra is lelkiismeretesen készült. Ismertetni akarta Horthyval az addig lezajlott koalíciós tárgyalások ajánlatait, valamint ki kívánta fejezni nagyra tartott államfőjének az iránta tanúsított hűségét – amennyiben az hajlandó felszámolni a klikkuralmat, és kitart a németek mellett. A kormányzói kihallgatást megelőző órák eseményeit a Napló órákra lebontott pontossággal rögzítette. E szerint reggel 9 órára a légiriadó lehetőségére való tekintettel Szálasi és vezető párttagok közül Kemény Gábor és Kovarcz Emil Kemény lakásán jöttek össze megbeszélésre. Szálasi előérzete rosszat súghatott, mivel arra utasította Kovarczot, hogy ha ő és Kemény nem érkeznének vissza időben a kihallgatásról, úgy Kovarcz mozgósítsa a pártszolgálatosokat, „erőszak alkalmazására”. Kemény előzetes feladatként kapta, hogy a kihallgatásra menetel tényét, valamint az óvintézkedéseket közölje Veesenmayerrel.

Közben arra is fény derült, hogy miért tolódott el egy órával a kormányzói kihallgatás időpontja: 16:15-kor ugyanis Horthy Veesenmayert fogadta Szálasi helyett. A hír hallatán a nyilas vezetők gyanakvása csak fokozódott, arra gondoltak, hogy a Kormányzó és a követ esetleg most beszélik meg a PV letartóztatását. Szálasi mindenesetre időben megjelent, hogy az államfő végre fogadja. Hosszú várakoztatás után végül a másodjára megadott időpontban, 17:15-kor bebocsátást nyert a kormányzói dolgozószobába. A Napló általi megfogalmazás szerint a „négyszemközti beszélgetés a helyzetről” mindössze 35 percen át tartott.

A második Horthy-Szálasi találkozóról a Kormányzó emlékiratában furcsa módon nem tesz említést. Szálasi leírása szerint a kihallgatás Ambróczy irodájában zajlott le, ahol nyoma sem volt a máj. 3-i kihallgatás nyugodt, higadt Horthyjának. Remegő kezével, verítékező homlokával kimerült, zaklatott ember benyomását keltette. Az természetesnek is tekinthető, hogy az őt tisztelő Szálasi a kézfogás alkalmával feszes „vigyázz”-ba vágta magát, Horthy viszont úgy viselkedett, mint egy beosztott katona a felettes tiszttel szemben, mivel a vigyázzállást hirtelen viszonozta. Szálasi most is hálája kinyilvánítással kezdte a beszélgetést, megköszönve azt a kezdeményezési engedélyt, amit alapul használhatott fel a további küzdelmeihez, valamint azt az engedélyt, hogy pártjával részt vehet a kormányban. Szálasi bevezetője után most is a tőle megszokott világnézeti fejtegetésbe kezdett, kihangsúlyozva annak élet-halál fontosságát. Mindezek fényében azt javasolta Horthynak, hogy a NYKP-HM legteljesebb támogatása mellett „álljon a Nemzet élére” – de Horthy nem reagált a javaslatra. Szálasi felhatalmazást kért a Kormányzótól, hogy a magyar politikai élet vezető férfiaival tárgyalhasson, és hogy a kibontakozást az államfőnek javasolhassa. Itt Szálasi szándékosan elhallgatott, de Horthyra nem hatott a hatásszünet, szó nélkül ment el ez mellett a javaslat mellett is. Mint ha mi sem történt volna, Szálasi tovább folytatta gondolatmenetét, a kormány tagjaival is legálisan kívánt tárgyalni, amihez szintén államfői felhatalmazást kért. Horthy itt végleg tanúbizonyságot tett arról, hogy gondolatai egészen máshol kalandoztak: hirtelen idegesen félbeszakította tárgyalópartnerét, és a hadi helyzetet kezdte ecsetelni. Bírálta a német hadvezetést, különösen Hitlert. Sajnálkozva észrevételezte, hogy a háborúnak hamarosan vége lesz – tehát egyértelműen a németek vereségével számolt. Mentegetőzésként hatott Horthynak azon fejtegetése, ami a politikai helyzet nehézségeit taglalta, a bukott és tehetetlen politikusokkal és a román eseményekkel érvelve. Kijelentése szerint ezért kísérletezik most azzal, hogy saját maga állítson fel kormányt, amely összetételénél fogva már pusztán adminisztrációs feladatokat lát majd el. A parlament munkáját annak fontosságának ellenére is szüneteltetni fogja, és innentől kezdve egy, Szálasi füle számára már ismerősen csengő szólamhoz nyúlt; a VH határainkat ostromló hadműveleteit emlegetve, amik ennek az egész rendkívüli állapotnak az okozói. Itt viszont már Szálasi szakította félbe az államfőt, figyelmeztetve az Alkotmányra letett esküre. Ha már a hatalmi tényezőket át kell rendezni, azt Szálasi javaslata szerint némiképp óvatosabban kellene, hogy ezzel se nyújtsanak támadási felületet „olyanok számára, akik a precedenseket mindenkor örömmel veszik”. Horthy erre a felvetésre az 1939: II. tc.-re célozva arra hivatkozott, hogy ő tulajdonképpen alkotmányosan jár el. Bizonyára a politikai tevékenység korlátozásához visszakanyarodva, Horthy azt kérte Szálasitól, hogy pártja „maradjon csendben, és őrizze meg nyugalmát.” Ezt Szálasi vállalta, de rögtön meg is jegyezte, hogy nemzetiszocialista magatartásukért többen internálást szenvedtek, ill. szenvednek, amit Horthy egy sokak által sokszor alkalmazott módszert alkalmazott a kérdés semlegesítésére; megígérte, hogy utánanéz az ügynek. Szálasi még mindig a felhatalmazások kérésénél tartott, legújabban arra vonatkozóan, hogy Hitlerrel is megbeszélhessen néhány lényeges kérdést; úgymint Magyarország és a magyar nép sorsa a háború után. Ezt Szálasi azért tartotta fontosnak, mert ezek szerint szándékozott alakítani a Kormányzó felé irányuló lépéseit. Horthy itt kivételesen válaszolt: nem emelt kifogást az indítvány ellen, mindössze egy hónapnyi türelmi időt kért a kérdés ilyen módon való tisztázására. A kihallgatás végén Szálasi némi cinizmussal fűszerezve, de tiszteletteljesen engedelmet kért Horthytól, hogy az általa máj. 3-án említett angol mondást most Szálasi idézhesse: „Wait and see!” – „Várni és meglátni!” A PV Naplóban rögzített véleménye változatlan a Kormányzó személyének megtörtségét illetően, de ezt most már saját, személyes tapasztalatai is alátámasztották. Új meglátás, hogy Horthy már nem hisz a németek győzelmében, és itt fogamzódott meg Szálasi azon gyanúja, hogy az Államfő súlyos lépésre szánta el magát, még ha a megvalósítást még csak fontolgatja is. További új, de mindenképpen helyes megállapítás, hogy Horthy csak időt akar nyerni, és az aktuális kormány ennek az időhúzásnak az eszköze, még ha az ügyeket nem is akarja alkotmányosan tovább vinni. Mindezekből Szálasi fegyvert kovácsolt, mivel azt a következtetést vonta le, hogy az államhatalom piszkos eszközeinek alkalmazása megadja a jogosultságát annak, hogy a NYKP is hasonló módszerekhez nyúljon. A fentiekre azonban még a hatalomátvétel forradalmi zűrzavarában sem került sor, jelezve Szálasi maradék tiszteletét Horthy iránt.



A volt államfő közel egy évtizeddel később, emigrációban írt emlékirataiban sem mulasztja el Szálasit befeketíteni. Pl. nem tudni, hogy honnan vette azon értesülését, hogy a felfejlesztett Szálasi-naplót szerzője valamennyi friss házasnak kötelező nászajándékba szánta; miként a Mein Kampfot a Harmadik Birodalomban.


Hubay Kálmán Szálasi 1938-40-ben börtönbüntetését töltötte, és a fegyházból értelemszerűen nem tudott részt venni pártja irányításában, így a vezetési feladatok Hubay vállán nyugodtak. Neki és a többi hungaristának azonban még fegyencként is azt a feladatot szánta, hogy „a kormányváltozásból legteljesebb rendszerváltozás is legyen.”

A szervező-egyesítő munka eredményeként a Ruszkay vezette MNSZP 1940. szept. 27-én egyesült a NYKP-val. Szálasi pártbeli titulusa ekkor „vezető tv.”, akinek irányítása alatt egy kipróbált tagokból, felé személyenként is felelős tanácsszerv is működött. A tanácsszerv tagjai ekkor: dr. Csia, Hubay, Ruszkay, gr. Széchenyi Lajos. A szervezési munka folytatásaként Szálasi rendezte az 1939. nov.-ben kilépett képviselők ügyét. Az érintetteknek gyakorlatilag bűnbánatot kellett gyakorolniuk, mivel egy hűségnyilatkozat aláírására kötelezték őket, amiben a tévelygőknek bocsánatot kellett kérniük „Hubay Kálmán, dr. Csia Sándor, Széchenyi Lajos, Mokcsay Dezső, Gruber Lajos testvérektől” . Szálasi nem véletlenül maradt le erről a listáról, elvégre az említett kihágás időpontjában ő fegyházban sínylődött.

A szabadulás utáni első Hűség Háza-beni látogatás során Szálasi legelsőként Hubaynak köszönte meg, hogy megtartotta az esküt, amit Gömbös sírjánál tettek.

Szálasi felhatalmazta Hubayt, hogy szerződés alapján állítsa be a Magyarságot a NYKP hivatalos lapjaként. Az említett „beállítás” azonban nem ment könnyen. A Napló tanúsága szerint továbbra is harcolni kellett a német befolyás ellen: „úgy látszik, Berlinnek nagyobb szava van, mint Rupprechtnek vagy Bakynak.” A hírek szerint Berlinben bolonddá is nyilvánították Szálasit, aminek tisztázására Hubay, Ruszkay, és még mások is kérték a PV-t, hogy vizsgáltassa meg magát német orvosokkal. Szálasi ebbe nem egyezett bele; mondván, hogy a bolondnak mindig szerencséje van, és ő jól érzi magát ebben a „bolondságában”.

Hubay dr. Vágó Pállal közösen olyan nemzetiségi törvényjavaslatot nyújtott be a Parlamentben, ami már átlépte a hatalom tűrőképességének határár, és mindkét képviselő elveszítette mandátumát. Hubay nem sokkal később börtönbe került, majd miután 1941 végén kiszabadult, Szálasi legfelsőbb titkos tanácsot alakított pártja vezetésén belül. A tanácsba legrégibb, legkipróbáltabb híveit és harcostársait invitálta meg, köztük Hubayt. Az első megbeszélésre Ruszkay lakásán került sor, ahol Ruszkay sietett megragadni az alkalmat, hogy kinyilvánítsa a NYKP és a MMP-nek egyesítésének fontosságát. A PV mindezt lehurrogta, mire Hubay Ruszkay védelmére kelve kijelentette, hogy ha Ruszkay ez miatt kilép a pártból, ő követi. A helyzetet egyedül Szálasi tekintélye stabilizálta, de ez a tekintélyelvű rendteremtés nem lehetett tartós.

1942 elején már rendkívül kiélesedett Szálasi és Hubay viszonya. A Napló szerint Hubay és neje maguk köré gyűjtötték a párton belüli elégedetlenkedők táborát, sőt társaságban ki is jelentették, hogy „Szálasi nem egészen normális.” Szerintük a PV egy fegyházbeli látomására alapozta eltökéltségét, ahol állítólag megjelent neki Szűz Mária, a további kitartásra serkentve. Továbbá gr. Széchenyinek „ennek a részeges kelekótyának” kormányzói, özv. gr. Telekinénak pedig a koronát, és ezzel királynői rangot kínált. A végső szakítás innentől vált elkerülhetetlenné. 1942. febr. 23-án Szálasi Ruszkay lakására kérette Hubayt, Csiát, és Henneyt. A találkozó oka az volt, hogy Hubay és Ruszkay emlékiratot szerkesztettek, amely szerint a németek határozottan kívánják a NYKP és MMP blokkba tömörülését, s ennek a pártszövetségnek egy harmadik személy általi vezetését. Mindennek egyetlen makacs akadálya maga Szálasi, akinek ráadásul semmilyen bel- vagy külpolitikai súlya nincsen. Ez a megmozdulás szokatlan Szálasitól, mivel elvből elutasított minden ilyen mellékutas, ravasz megoldást, viszont nem volt más lehetősége arra, hogy tisztázza, ki is van vele, illetve ki van ellene. A Napló leírása szerint Szálasi nekiszegezte a kérdést a renitenskedőknek, hogy kívánnak–e még együtt dolgozni vele a jövőben, vagy fenntartják az emlékiratban leírtakat. Mivel mindketten kiálltak nézeteik mellett, Szálasi távozásra szólította fel őket, amit ők tudomásul is vettek. A döntés véglegességét illusztrálva Szálasi kijelentette Csiának, hogy számára Hubay éppúgy meghalt, mint ahogyan korábban meghalt Taby és Baky.

Utolsó kísérletként Szőllősi, Csia és Mohay próbálkozott Hubay és Szálasi kibékítésével, sikertelenül. Hubay a PV fegyházbüntetése alatt végzett „egybentartó” munkája révén szerzett elévülhetetlen érdemeket, de Ruszkayval együtt kikoptak a PV kegyeiből, amikor egyre türelmetlenebbül sürgettek olyan lépéseket, ami elvfeladással, s ezáltal a hungarizmus kicsavarásával lett volna egyenlő. Szálasi pedig nem a mennyiségre, hanem sokkal inkább a minőségre törekedett. Szálasi szerint Hubay és Ruszkay „igen alacsony ösztönökre és alacsonyrendűségre valló vezércikket” írtak a Magyarság-ban. Az említett cikkben mindketten azt magyarázgatták, hogy miért is zárta ki őket Szálasi az NYKP-ból. Hubay és Ruszkay távozását követően, 1942. ápr. Szálasi beszédben tett jelentést a Nagytanácsnak az általa is észlelt pártválságról. A válságot négy okra vezette vissza, melyből legfontosabbnak a klikkvezetők eddigi tevékenységét tartotta. A további három ok szerinte a Baky-Pálffy-Hubay csoport hungarizmust megtagadó magatartása, az ő hitvesztésük a külső segítség nélküli kibontakozásban, valamint a MMP-vel való feltétlen blokkalakításra való törekvés voltak.

1944-re Szálasi Ruszkayt, Hubayt, Bakyt, Málnásit és Tabyt ismét olyan személyeknek nevezett, akik a szemében már meghaltak, bár a megbocsátás jegyében kilátásba helyezte, hogy „a halottak feltámaszthatóak”. Hubay esetében erre a feltámasztásra csak kevésbé látványosan került sor; a kibontakozási tárgyalásokon Hubay neve csak napilap-engedély kapcsán merült fel, ám a hatalomátvétel után sem kapott jelentősebb szerepet.


Imrédy Béla dr., vit., ómoraviczi: Darányi Kálmán kormánya 1938. máj. 1-én lemondásra kényszerült. Utódjának, Imrédy Bélának elsődleges feladata a nyilasok kordába szorítása volt.

A rendkívül rövid idő, két hét leforgása alatt elfogadtatott ún. „rendtörvények” az új kormány harcias nyilasellenességét fejezték ki. Továbbá internálótáborokat létesítettek, az ítélőtáblák székhelyén öttagú ún. különbíróságokat állítottak fel a politikai perek gyorsabb lefolytatására, megszigorították a sajtórendészetet, valamint az államfogház-büntetéseket börtön- és fegyházbüntetésekkel váltották fel. Az intézkedés „eredményét mutatja”, hogy ebben az időben a börtönben ülő politikai foglyok nagy része hungarista volt.

Szálasi mindezeket mintha megsejtette volna, menyasszonyával, Lutz Gizellával közölte először később elhíresült mondását: „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!” Eleinte internálástól félt, és megtette a szükséges ellenlépéseket. Az internálásra nem került sor, viszont 1939. febr. 23-án feloszlatták az Nemzeti Szocialista Magyar Pártot.

Imrédy célja Szálasi semlegesítése, annak reményében, hogy ezzel pártja és mozgalma, valamint a velük hasonló nézeteket valló szervezetek is szétesnek. Szálasi fel is panaszolta egy törvényszéki beadványában, hogy ismételten tárgyalásokat folytattak vele, és mivel nézeteiből nem akar engedni, „vagy kompromisszumokat kötni a jelenlegi rendszerrel”, felújították a megbeszélések idejére felfüggesztett rendőrhatósági, illetve bűnvádi eljárásokat.

Szálasi ellen 1937-38-ban két vonulatban zajlottak le perek. Az egyik sorozat tárgyát izgatási ediktumok képezték, míg a súlyosabb ügy a NAP tevékenységének törvénytelen részei miatt indított bűnvádi eljárás volt. 1937. máj. 19-én Szálasit a bp.-i büntetőtörvényszék „hitfelekezet elleni” és „erőszakos felforgatásra való” izgatás miatt 3 hónapi fogházra, 3 évi hivatalvesztésre, és politikai jogainak 3 évre való felfüggesztésére ítélte. A fővárosi ítélőtábla nov. 28-án a szabadságvesztést 2 hónapra mérsékelte, végrehajtását 3 évre felfüggesztette és a mellékbüntetéseket mellőzte. A Kúria 1938. jan. 26-án jogerősre emelte a másodfokú ítéletet. Egy másik izgatási ügyben a törvényszék Szálasit ugyanazon a napon a Kúria Töreky-tanácsa 1 hónapi fogházra ítélte, a Tábla ezt 8 napra enyhítette, majd 1939. aug. 9-én a Kúria visszaállította az 1 hónapra szóló ítéletet. Ugyancsak 1 hónapot szabtak ki 1938. márc. 21-én szintén izgatásért a törvényszéken, ezt a felső bíróságok is jóváhagyták. A rövid időre szóló szabadságvesztések letöltését Szálasinak nem kellett külön-külön megkezdenie, mert mire azok jogerőre emelkedtek, már megkezdte a NAP-ügyben kiszabott fegyházbüntetésének letöltését. A budapesti törvényszék ugyanis 1937. nov. 29-én 10 hónapi államfogházra ítélte. A Tábla azonban 1938. júl. 6-án lényegesen súlyosbította az első bíróság ítéletét. A vádlottat az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására és megsemmisítésére irányuló bűntettben találták bűnösnek, ezért 3 évi fegyházra, valamint 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlásának ugyanennyi felfüggesztésére ítélték.

A börtönévek alatt megszületett a mártír Szálasi portréja, ami kiváló propagandafegyver volt.

Az 1940-es esztendő belpolitikai eseménye volt, hogy az Imrédy-Rátz vezette politikai csoportosulás és kormánypárt között olyan nagymértékben kiéleződött az ellentét, hogy Imrédy kilépett a Magyar Élet Pártjából, és 18 képviselőtársával okt. 19-én megalakította a Magyar Megújulás Pártját. Imrédy nyilatkozatában hitet tett a nemzetiszocializmus vezető ereje mellett, majd virágnyelven az eszmei közösséget is felvállalta. Szálasi mindezt nem volt hajlandó tudomásul venni, mivel az új pártot csak afféle reformerőként fogta fel, amelyre nincsen szükség. Szerinte, ha Imrédy az új koreszméhez akar csatlakozni, a NYKP-ban a helye, nem pedig holmi öszvér pártot alakítani. Szálasi tehát most is, mint életében már annyiszor, felégette a középúthoz vezető hidat.

Ruszkay azonban már 1940. okt. elején kísérletet tett egy Szálasi-Imrédy találkozó megrendezésére. A felvetést hallva Szálasit szinte elhagyta a béketűrése, és vehemensen kijelentette, hogy még friss fegyházszaga van, amit annak az embernek köszönhet, akit utál. Végül nem zárkózott el egy esetleges találkozótól, ehhez azonban időt kért, míg megnyugszik.

A nyilasok részéről további akadályt jelentett, hogy Imrédyt állítólagos zsidó beütése miatt is meglehetős ellenszenvvel fogadták. Az érem másik oldalán sem volt sokkal jobb a helyzet, mivel Imrédy egyszerűen Szálasi szellemi képességeit tartotta csekélynek ahhoz, hogy egy asztalhoz leüljön vele. Ruszkay diplomáciai érzékét dicséri, hogy a találkozó végül létrejött. Szálasi azzal a reménnyel indult el, hogy sikerül Imrédytől érdemleges választ kapnia az 1938-ban tanúsított viselkedésének okaira, esetleg bocsánatot kér, és együttműködést ajánl.

A találkozó a Napló beszámolója szerint meglehetősen kínos hangulatban, bár a kölcsönös tegező megszólítás révén egyszersmind őszinte és közvetlen modorban indult. Imrédy sután, mosolyogva megkérdezte Szálasit, hogy hogyan érezte magát a fegyházban. A kérdés kétértelmű, lehet baráti, és gúnyos célzatú egyaránt. Szálasi - talán ezért is – úrrá lett hirtelen fellobbanó haragján, és sommás válaszként megmutatta partnerének aranyfogait, miket – ismeretlen okból – a fegyházéveknek köszönhet, és hozzátette, hogy majd egyszer benyújtja a számlát azoknak, akik ezt okozták. Imrédy a figyelmeztetést nem vette tudomásul, vagy inkább nem vette magára. A beszélgetés végül három órán át tartott általános politikai és társadalmi kérdésekről. Imrédy kérdéseket tett fel, amikre Szálasi válaszolva azt a benyomást szerzi, hogy tárgyalópartnere tanulja a nemzetiszocializmust, mint afféle becsvágyó politikai tanuló. Mikor Imrédy német hivatalos személyiségekkel való vacsorameghívására hivatkozva távozni készül, megjegyzi, hogy a helyzetet úgy látja, mint Szálasi, csak nagyobb hangsúlyt helyez a parasztságra. Meggyőződésének adott hangot, miszerint a nemzet érdekében együtt fognak haladni. Szálasi erre a rengeteg régi sérelmet egy csapásra félretéve kijelentette, hogy bár élete legnagyobb szenvedéseit Imrédynek köszönheti, és nemrég legszívesebben megfojtotta volna, most a nemzet érdekében megbocsát.

Imrédy viselkedése, mint bukott min. elnök és kiugrott kormánypárti politikus szalmaszálként kapaszkodott a népszerűsége addigi csúcsán álló Szálasiba, tehát viselkedése érthető. Szálasi köztudomásúan megfontolt viselkedésébe azonban nem illik ez a hirtelen elhatározás, hogy tegnapi legnagyobb ellenségével folytatott háromórányi beszélgetés után egy csapásra kezet nyújtson neki. A naivitás bélyege is legfeljebb csak egy bolsevista rövidlátással és rosszindulattal megvert embertől származhat, aki nincsen tisztában a megoldást jelentő a hősi életszemlélet egyik alapelemével: a saját érdekek háttérbe szorítása a nemzet érdekében.

Folytatódtak a tárgyalások a hungaristák és az imrédysták között. Szálasi továbbra is merev álláspontot képviselt abból a szempontból, hogy Imrédytől valamiféle magyarázatot kap 1938-as min. elnökként tanúsított magatartásáért a nyilasokkal szemben. Ebből a kikötésből csak Ruszkay hosszas rábeszélése után engedett, úgy döntve, hogy egyelőre eltekint Imrédy elégtételadásától.

Imrédy szerint azonban csak az MMP-nek van programja, míg a nyilasoknak nincsen. Szálasi viszont elméletének elorzásával vádolta Imrédyéket, akárcsak régebben Gömböst. Ruszkay elgondolása már sokkal diplomatikusabb, simulékonyabb volt. Szerinte először a két párt közti programegyeztetésre volna szükség, és ezután lehetne a következő lépésen elgondolkodni. Alapvető ellentét volt ugyanis az összekovácsolandó pártok között, hogy Imrédy szerint csak az MMP-nek van programja, míg a nyilasoknak nincsen. Szálasi viszont elméletének elorzásával vádolta Imrédyéket, akárcsak régebben Gömböst. Ruszkay mindezek miatt a PV hozzájárulását kérte ahhoz, hogy vit. Barabás Emil ny. altbgy. személyében külső segítséget is igénybe vegyenek. Az altbgy. tulajdonképpen kiegészítő személy hivatott lenni, mivel egy olyan bizottságba szánták neki a póttag szerepét, amely rajta kívül Ruszkayból és Rátz Jenőből hivatott felállni. A hármas bizottság a pártprogram felülvizsgálatát végezte, hogy ezzel is elősegítsék az egyesüléshez vezető folyamatot. Vita csak Rátz személye körül pattant ki, mivel Szálasi – katonai mivoltát itt sem megtagadva – Imrédy írásos hozzájárulását követelte Rátz számára, hogy a bizottsági munkákban részt vehessen. A problémát most is Ruszkay befolyása oldotta meg: figyelmeztette Szálasit, hogy ne avatkozzanak ilyen mélységben az MMP belügyeibe, mert ehhez nincsen joguk. Szálasi mindezt elfogadta ugyan, bár némi keserű szájízzel megjegyezte, hogy kisstílű intrikus társaságnak tekinti Imrédyt és híveit. Ezek a kérdések is olyan feszültségeket gerjesztettek azonban, amit nem lehetett félvállról kezelni. Egyik ilyen „alaki kérdés” volt többek között az, hogy Szálasi ne ragaszkodjon a hungarizmus kifejezéséhez, a két párt összemelegedéséig el kell azt hagyni. Másik ilyen kényes kérdésköröket vetett fel az is, hogy a NYKP ne szervezkedjen a kisebbségek körében, továbbá Szálasi engedjen az államfő kérdésében kifejtett merev álláspontjából. Mindezek a kérdések valóságos szitkozódásra hergelték Szálasit, mivel szerinte Imrédyék „cselédlépcsős” politikát folytatnak, és „ki akarják herélni” a hungarizmust. Mint kijelentette, nem hajlandó olyan egyesülésre, melynél ő is és mozgalma is öngyilkosságot követ el csak azért, hogy egy fajilag és politikailag kétes férfinak tegyen szolgálatot.

Ennek ellenére is szaporodtak azonban a MMP-vel való egyesülés hívei, még magában a hungarista vezérkarban is.

Szálasi új megbízásként utasította Ruszkayt, hogy hozzon össze közte és Imrédy között bizalmas légkörű, négyszemközti megbeszélést. A megbeszélés célja az elvi kérdések megvitatása, hogy az egyesülés nyugodt mederbe kerüljön. Szálasi elvi kérdései Imrédy állítólagos zsidó beütésű származása, a min. elnökként tanúsított hozzáállása a hungaristákhoz, illetve a hungarizmussal való azonosulás körül forogtak. Szálasi csakis ezen elvi kérdések tisztázása után mutatott hajlandóságot szoros együttműködésre. Ez az együttműködési szándék azonban nem volt azonos a fúzióval, csak annyit takart, hogy a két pártvezér minden alapvető szabályt kettesben megbeszél.

A koalíciós egyeztetések során Imrédy neve, mint kiváló pénzügyi szakemberé, több alkalommal is felmerült, mint lehetséges pénzügyminiszter, ám nem nevezték ki annak.

Szálasi kiadatása után is tisztelettel emlékezett meg az időközben kivégzett Imrédyről.



Kovarcz Emil: A régi fehérterrorista tiszt a Ludovika Hadiakadémián tanított, ill. a csendőrségtől való nyugdíjba vonulása után a HM mozgalmistáit vezette. Egy merényletkísérlet vádja miatt külföldre kellett menekülnie.

1942 késő tavaszán Szálasi kísérletet tett, hogy a világnézeti testvérpárttal, az NSDAP-vel felvegye a kapcsolatot. A feladatra Gál Csaba és Vajna Ernő kapott megbízást. A terv lényege az volt, hogy Ausztrián titokban átutazva német területen élő emigráns nyilasok, Kovarcz Emil és Nesz Károly segítségével veszik fel a kapcsolatot a németekkel. Kalandos és viszontagságos útjuk hiábavalónak bizonyult.

A kibontakozási tervek és álláspontok, valamint a személyi kérdések körvonalozódása után Szálasi parancsára a vezető tv.-ek megkezdték a leendő szövetségesekkel való tárgyalásokat. Az időközben hazatért Kovarcz a Rajniss Ferenccel való megegyezést kapta feladatául.

A hatalomátvételt követően Kovarcz vadonatúj megbízatást kapott: országmozgósítási miniszter lett.

Okt. 20-án Szálasi Kovarcz társaságában végigjárta a minisztériumokat, hogy az ország gazdasági és katonai potenciáljáról összképet kapjanak. Csak a Honvédelmi Minisztériumra három napot áldoztak, tehát igyekeztek alapos munkát végezni. Kérdést csupán az vet fel, hogy miért pont Kovarcz volt Szálasi állandó kísérője ezeken az utakon, aki korábbi pályájánál fogva „csak” a katonai természetű ügyekhez értett. Célszerűbb lett volna minden minisztériumba az adott témára szakosodott minisztert vinni, bár ezeknek akkoriban túlontúl is bőven volt munkája.

A magyar ifjúság egyes korosztályait 1945 kora tavaszán kitelepítésre kötelezték, ami vitát eredményezett az NYKP-ban is. dr. Gera József ellenezte az intézkedést, míg a sarkosabb természetű Kovarcz annak keresztülvitelét erőltette. A vitát végül a panaszos szülői levelek hatására maga Szálasi vágta ketté azzal, hogy leállította a kérdéses korosztályok áttelepítését.

A NV már korábban is elkönyvelte magában a lehetőséget, hogy az ország hosszabb-rövidebb időre szovjet megszállás alá kerül, így már itthon is foglalkozott a hungarista szabadságharcos egységek felállításának gondolatával. A feladat Kovarcz hatáskörébe tartozott, ezen belül pedig Sütő Gyulának kellett a jövendő egységeket felkészítenie.



Lakatos Géza vit., lófő csíkszentsimoni: Horthy utolsó tartaléka. A rendszer kétségbeesett reakcióiként értékelhető az is, hogy Horthy aug. 24.-én diktatórikus módon feloszlatott valamennyi pártot. A 29.-én felállt Lakatos-kormányt Szálasi így már egyenesen „plutokrata-judaista bábkormány”-nak bélyegezte.

1944. okt. 1-én a magyar belpolitikában bombaként robbant a hír: Faragho Gábor altábornagy a kormányzóságon dolgozó Tost alezredes kíséretében Szlovákia felé átlépték a magyar határt, és Horthy megbízásából megkezdték a tárgyalásokat a szovjetekkel. Állítólag amikor Lakatos ezt megtudta, teljesen belefehéredett, és gyorsan kijelentette, hogy semmit sem tud az egészről. Ezt Szálasi elképzelhetőnek is tartotta, mivel nem látott a min. elnökben annyi kezdeményezőkészséget, hogy önállóan ilyen lépésre szánja el magát. Lakatos személye felé ua. a nyilasok nem tápláltak különösebb ellenszenvet.



Lutz Gizella Szálasi 1927. májusában megismerkedett az akkor 21 éves Lutz Gizella tisztviselőnővel. Az akkor még csak vezérkari szds. Szálasi után horribilis összegű, 60.000 pengő[2] kauciót kellett volna letennie a Lutz családnak, amire képtelenek voltak. Szálasi saját állítása szerint 1938-ig önmegtartóztatásban élt, és csak 1945. ápr. 29-én kötöttek házasságot Matsee-ben. A NV végrendeletében minden szellemi alkotásának – mivel anyagi javakat nem halmozott fel – egyedüli örökösének feleségét tette meg.

Gyermekük nem született, sőt Szálasi sokáig önmegtartóztatásban élt menyasszonyával, amely tényeket ugyancsak kikezdtek a bolsevikok. Sulyok Dezső szerint ennek az a oka, hogy Szálasinál már az I. vh.-s frontszolgálata során un. háromkeresztes vérbajt állapítottak meg. A NV viszont csupán azért nem akart gyermeket, hogy rá való hivatkozással a felesége ne tántoríthassa el megkezdett útjáról. Ezen felfogás egyébként Hitlerével rokon.



Mecsér András: Szálasi a fegyházból való kiszabadulása után a nála jelentkező szélsőjobbos vezetők kilincselő-dömpingjében nem fogadta el többek között Mecsér András közvetítési ajánlatát a náci népi mozgalom és a HM között. Mecsér azonban hazaáruló módon gondolta az NSDAP-vel való kapcsolatfelvételt, ti. a magyar nép évszázados harcaiból következő fáradtságára hivatkozva kifejtette, hogy a zsidóságon kívül nincsen vezető rétege, ezért a koreszme népi államokat követel. Ez a régi magyar vármegyerendszerhez lenne hasonlítható, csak „népi alapon” alakulnának német főispán és népi alispán vezetésével. A közvetítői szerep vállalását a Szálasihoz fűződő régi barátságával indokolta, ugyanakkor egyenesen kérte is Szálasit a tervezet elfogadására.

Az idő előre haladása aztán nem adott lehetőséget a különösebb válogatásra, így 1944. júl. 16-án 11 órakor szálasi megbízásából Kovarcz kereste fel Mecsért a svábhegyi szanatóriumban. A látogatás oka korántsem a betegeskedő ellenlábas iránti jó szándék volt, a megbeszélés tárgyát ugyanis Sztójay levegőben lógó leváltása, és az ezzel összefüggő személyi kérdések képezték. Amikor Kovarcz mindezt megjelentette a PV-nek, az Kovarczra bízta, hogy tudassa Mecsérrel; amennyiben elvállalja a kormányelnökséget, a PV támogatni fogja. Mecsér végül gazdasági csúcsminiszterként került előtérbe, de ebbe pozícióba sem emelték be.

Mecsér a kibontakozás végóráiban elismerte Szálasi vezető szerepét, mivel Winkelmann rendőrfőnökkel és Veesenmayer birodalmi megbízottal való tárgyalásai vehemensen kifejtette a kibontakozással kapcsolatos rövid véleményét: „fenét kell ide Jurcsek vagy ő, ide csak Veesenmayer és Szálasi kell!”

Mecsért 1945-ben végül berlini követként találjuk, ami jóval szerényebb beosztás a korábbiakhoz képest.



Pálffy Fidél gr.: A hazai nemzetiszocialista erők 1937. okt. 24-én deklarálták a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megalakulását. A fúzióban nem vett részt gr. Pálffyék, csak az Egyesült Nemzeti Szocialista Párt néven működő szervezetének egyik főkerülete. Szálasi megfigyelése szerint „Pálffy maga becsületesen igyekszik, hogy a súrlódásokat enyhítse, és az ellentéteket áthidalja nemzetiszocializmus német gyakorlata és a hungarizmus között.” Ugyanakkor örökös töprengései miatt Szálasi „a Mozgalom Hamletje” humoros elnevezést ragasztotta a nyilaskeresztes grófra.

Szálasi Pálffyt évekig nem, vagy csak mint ellenlábast vette számításba. A kibontakozási kormánylistákon végül mint tárca nélküli miniszter, ill. vallás- és közoktatásügyi miniszter került számításba, ám okt. 15.-e után mégis földművelésügyivé avanzsált.

Egy félig már így is megszállt, súlyos háborút vívó ország vezetősége nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy kerülje a radikális módszerek alkalmazását, ezért Szálasi előkészíttette a fúziót a NSZP és a KABSZ szervezeteivel. A korábbi rivális pártvezérek – gr. Pálffy és dr. Ney - aláírásukkal ellátott közleményt adtak ki, melyben a sorsdöntő órákra hivatkozva tagjaikat az NYKP-HM-be való belépésre szólítanak fel.

1946. márc. 1. estéjét Pálffy már a siralomházban töltötte, és Szálasi erről értesülve igyekezett is könnyíteni ártatlannak tartott bajtársa sorsán: tíz cigarettát küldött neki a fegyőrrel. Azt, hogy az elítélt vajon megkapta-e a börtönben olyannyira értékes ajándékot, nem tudhatjuk...



Rajniss Ferenc A már sokat emlegetett fúzióban nem szerepelt Rajniss 1936 októberében létrejött Nemzeti Frontja. Ezt látszik magyarázni Rajniss 1945-ben kelt saját bevallása, mely szerint szervezetével együtt Szálasi-ellenességre helyezkedett, viszont ő maga alkalomadtán ki is állt mellette.  

A megbízható, használható egykori imrédysták bevonásával megvalósulhatna a Baky-klikk elszigetelése, aminek érdekében a kezdő lépéseket Kovarcz vállalta. Szálasi válaszában nem emelt kifogást a felvetés ellen. A PV-i engedély birtokában Kovarcz szinte azonnal felvette a kapcsolatot Rajnissal, mint az MMP vezető személyiségével. 1944. aug. 12-én a lakásán kereste fel Rajnisst, mivel az elutazást helyezett kilátásba. Kovarcz célzott kérdésként tette fel tárgyalópartnerének, hogy ezek után elismeri-e Szálasi döntésének helyességét, amikor pártját szándékosan kihagyta a koalíciós tárgyalásokból. Rajniss készséggel igazat adott a PV-nek, amit jól kihasználva Kovarcz hatásos agitációba kezdett vezére és annak programja mellett.

Szept. 16-án létrejött a németek által is szorgalmazott Rajniss-Szálasi találkozó, ezúttal a Szt. Miklós utcai PV-i szálláson. A tárgyalás 11 órától, 11:30-ig tartott. A két politikus álláspontja nagyjából fedte egymást, mivel Rajniss is egy zsidó-angolszász cimboraság bábjának tekintette Horthyt, ami miatt a Kormányzó először elveszítette cselekvőképességét, majd kétszínű játékával katasztrófa szélére sodorta az országot. A kibontakozás tehát egyetlen személy, Horthy eltávolításával végrehajtható lenne. Szálasi végül kijelentette, hogy a németek melletti állásfoglalás mellett egy olyan kormányt kíván felállítani, amelynek tagjai szakértelmükkel és politikai állásfoglalásuk állhatatosságával az átlagon felül állnak, valamint élvezik a Nemzet bizalmát is. Szálasi mindezzel egyetértett, és a parlamentnek az ellenzék által való összehívását javasolta, hogy így tisztázhassák a Kormányzó alkotmány- és törvényellenes lépéseit. Rajniss ezzel olyan szinten egyetértett, hogy tudomására adta partnerének: az erre irányuló első lépéseket már meg is tette. A továbbiakban kölcsönösen megbeszélték, és egymás nézeteit elfogadták az elkobzott pártvagyonok visszaszerzése, a hazai bolsevistákkal szembeni magatartás, valamint a KABSZ felhasználhatóságának ügyében. A tárgyalás lezárásaként kölcsönösen megállapodtak a múlt lezárásában, és az együttműködés megalapozásában. A megegyezés érzelmi alapjaként a felek végül bocsánatot kértek egymástól.

A magyar képviselőház négyhavi szünetet követően, szept. 21-én aggasztóan súlyos katonai és diplomáciai helyzetben ült össze. Szálasi mindezzel kapcsolatban utasította Szőllősit, mint a parlamenti nyilas képviselőcsoport vezetőjét a Rajnissal való állandó kapcsolattartásra. Szálasi ugyanakkor kijelentette, hogy a MMP-nek csak azt a részét hajlandó elismerni, ami Rajniss vezetése alatt áll. Ennek folyományaként erősíteni igyekezett politikai szövetségese MMP-s súlyát. Az utasítások végrehajtásában Szálasi most is szigorú pártfegyelmet követelt meg, az irányelvek esetleges változtatása is csak az ő külön hozzájárulásával volt elvileg keresztülvihető. Minderről az eredményesebb együttműködés érdekében tájékoztatni kellett Rajnisst is.



A kibontakozási tervek és álláspontok, valamint a személyi kérdések körvonalozódása után Szálasi parancsára a vezető tv.-ek megkezdték a leendő szövetségesekkel való tárgyalásokat. Kovarcz a Rajniss-sal való megegyezést kapta feladatául.

1945-ben, immár Ausztriában a kormány soraiban is ellenkezésre talált a NV több rendelete. Rajniss márc. 10-i, Szombathelyen bejegyzett naplófeljegyzéséből tudjuk, hogy az egyik minisztertanácson a NV személye körüli miniszter felhívta a kormánytagok figyelmét a NV azon kívánságára, hogy mindannyian vezessenek naplót. Rajniss ezt magában „pokoli örmény nagyzolás”, „agybajos kívánság” jelzőkkel illette, de egyszersmind elismerte, hogy feladatok hiányában tulajdonképpen nagyon is ráér írni. A NV-i óhaj mögöttes szándéka azonban rejtve maradt előtte: Szálasi felismerte, hogy micsoda morális veszélyeket rejt az, amikor valaki unatkozni kezd.



Rátz Jenő vit., nagylaki: Ő volt az első a katonai vezetők közül, aki Szálasi politikai ambícióival szembesült, ám kevésbé volt vele toleráns, mint Gömbös.

A sikeres vezérkari vizsga a párizsi katonai attaséi kinevezést is magával hozta Szálasinak, aminek ő egyáltalán nem örült. Ennek okát nyíltan meg is vallotta Rátznak: ő nem lesz hajlandó „a magyar kormány disznóságait” külföldön képviselni.

Szálasi 1938-ban a nemzetközi válságjelek alapján gondolta azt, hogy hamarosan kirobban egy háború, amelyben majd személye és mozgalma is vezető szerephez jut. Saját erejét azonban nem érezve elégnek, új, befolyásos szövetségest keresett. Felkereste az akkor már altbgy.-i rangban lévő honvédvezérkari főnököt, Rátz Jenőt, hogy felvázolja neki elképzelését. E szerint a hungarista rendszer megvalósulása esetén Szálasié lenne a politikai, Rátzé pedig a katonai vezetés. Az altáborngy elméletileg nem is utasította el az együttműködést, így már új alapja is volt a felfokozott várakozásnak.

Míg a PV csendesen a belső szervezet megerősítésén fáradozott, Ruszkay továbbra is az imrédysták táborául szolgáló MMP-t kívánta a Nyilaskeresztessel egyesíteni, hogy így létrejöhessen a két legnagyobb magyar szélsőjobboldali párt fúziója. Imrédy megkörnyékezése helyett azonban mellékútra lépett, s így annak addigra alvezérévé avanzsált Rátz Jenőt hozta össze egy randevú erejéig Szálasival 1941 elején. A beszélgetés formáját a felek aktív kori rangjának megadása is meghatározta, tábornok,- ill. őrnagy úrnak titulálva egymást. Szálasi még 1937-ben megkereste az akkor még aktív katona Rátzot, azzal az ajánlattal, hogy Rátz „tapossa ki a hadsereget”, majd ő ugyanezt megteszi a nemzettel. Erre a régi ajánlatra emlékeztette a Rátz tárgyalópartnerét, s kifejezve azon sajnálkozását, hogy az ajánlatot nem követte tett. Most viszont, mint nyug. katonatiszt, és mint bukott politikus Szálasi és pártja segítségére számítana, hogy a MMP-vel majd rendet teremtenek. Elismeri, hogy a hungaristáknál vannak a tömegek, az MMP-t viszont a „fejek” pártjának tartja. Elgondolása szerint meg kell „fejelni” a tömegeket, tehát a nyilasok működjenek együtt az imrédystákkal. Szálasi erre rögtön gyanút fogott, mivel nem hajlandó pártját feláldozni Imrédy céljai érdekében. Taktikátlanul bár, de legalább becsületesen előadja tehát saját ajánlatát: Imrédy híveivel együtt lépjen be az NYKP-ba, mert együttműködésről csakis így lehet szó. Rátz innentől kezdve defenzívába szorult, ugyanakkor kerülte az egyértelmű válaszokat, csak ködös hasonlatokkal példálózott.

1944-ben a koalíciós tárgyalások Rátz-féle verziójának lényeges eleme az lett volna, hogy a szélsőjobboldali pártok oszlassák fel önmagukat, adják fel pártirodáikat és jelvényeiket. Záró mozzanatként Szálasi utasításának eleget téve Vajna ápr. 19-én írásban is közölte az elutasító választ, amit Rátz tudomásul vett.

Szálasi a németekkel való tárgyalások során kijelentette, hogy Rátz részvételéhez is ragaszkodna a kormányban, mint honv. min. – ez azonban gyorsan megváltozott, Rátz nem jutott tárcához.



Rothen Ferenc: A hazai nemzetiszocialista szerveződésekben átmenetileg új társadalmi bázist jelentettek a magyarországi németek nemzetiszocialista érzelmű elemei is. Kormányértesülések szerint ugyanis a svábokat tömörítő Volksdeutsche Kameradschaft tagjai azt a birodalmi utasítást kapták, hogy amíg létre nem tudják hozni a saját, magyarországi német nemzetiszocialista pártjukat, lépjenek be a Magyar Nemzeti Szocialista Pártba. Ez okból kifolyólag került Szálasival kapcsolatba Rothen Ferenc is, aki eleinte még Németországban is hűen propagáltatta a Hungária Egyesült Földek gondolatát. Mint később kiderült, ez az elvhűség meglehetősen agyaglábúnak bizonyult.

A börtönből való szabadulás után Szálasi felmérte a belpolitikai helyzetet, miszerint Rothen Ferenc a német nemzetiszocialista gyakorlat felé próbálja orientálni Szálasit.

Később sem maradt pozitív figura Rothen, bár Szálasi nem illeti gyalázkodó jelzőkkel, és nem becsüli le semmilyen tekintetben. A száraz tények szerint Rothent Szálasi bebörtönzésekor internálták, de sikerült Németországba szöknie. Itt ajánlotta fel a német hivatalos köröknek, hogy Szálasit beállítja saját céljaiknak. Mikor aztán a kísérletek kudarcot vallottak , Rothen Szálasit elmebajosnak mondta, hogy saját presztízse ne sérüljön.

A továbbiakban Rothen nem is jutott érdemi szerephez.



Ruszkay Jenő: Szálasi nem sorolja ugyan a „belső vajúdás jelei” közé, de logikájánál fogva oda is tartozhatna az a tény, hogy a fegyházból való szabadulása után a hazai nemzetiszocialista erők vezetői egymás után igyekeztek hitet tenni személyének mártír mivolta mellett.

Közülük is kiemelkedik Ruszkay Jenő, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt vezetője, aki – Karsai Elek szerint Himmler birodalmi SS vezető utasítására – meleg hangvételű levélben köszöntötte a frissen szabadult Szálasit. Ruszkay az udvariassági levélformula után rögtön a lényegre tér: szerinte valamennyi magyarországi nemzetiszocialista erőnek Szálasi vezetése alatt kellene egyesülnie, amit a belső intrikák felszámolása és a megtérőknek való megbocsátás árán lenne keresztülvihető. A levélíró minderre felajánlja közreműködését, amit nem sokkal később valóra is váltott, mégpedig igen jó eredménnyel.

A felvázolt folyamat lefolytatására Ruszkay szerint igen kevés idő, mindössze 4-5 hónap áll rendelkezésre. Szálasi most sem tanúsított túl gyors reakciókészséget, annál is inkább mivel még mindig a helyzet felmérésével foglalatoskodott pártjában, és azon kívül. Közben Ruszkayn kívül más nemzetiszocialista és szélsőjobboldali vezetők is igyekeztek befolyásukat kiterjeszteni Szálasinál, aki szinte mindenkit elutasítóan kezelt.

Az ún. egységesítő rendelet értelmében a megnövekedett párt neve megmaradt NYKP, viszont – mint látható – Ruszkay rögtön előkelő pozícióba emelkedett. A párt felépítése tehát továbbra is megőrizte a NAP óta jellemző katonás, hierarchizált jellegét, Szálasi nem változtatott a jól bevált struktúrán.

A magas kapcsolatokkal rendelkező Ruszkay nem tétlenkedett, és eredményesen dolgozott: sikeresen kiharcolta Szálasi számára egy kihallgatást Telekinél. Hivatalos politikai körökben nagy visszhangot keltett az ügy, de a találkozó mégis létrejött. A Napló tanúsága szerint a beszélgetésen Szálasin és Telekin kívül Ruszkay is részt vett.

Szálasi szabadulása után viszonylag hosszú ideig nem járt az Andrássy út 60.-ban lévő pártközpontban. Erre első alkalommal okt. 7-én került sor szerény ünnepség keretében. Az ünnepi beszédek során Szálasi külön kiemelte Ruszkay munkáját is, melynek eredményeként létrejöhetett a magyar nemzetiszocialista pártok egyesülése.

Bár Szálasi többek között Imrédyvel sem akart szóba állni, Ruszkay már okt. elején kísérletet tett egy Szálasi-Imrédy találkozó megrendezésére. Ruszkay diplomáciai érzékét dicséri, hogy a találkozó végül - semleges területen, Ruszkay lakásán – létrejött. Karsai Elek szerint a találkozókat szervező Ruszkay sakkmesteri bravúrral mozgatta az események szereplőit, mindenki csak az ő nagyszabású játszmájának bábuja. Ez az állítás azonban már logikai és lélektani szempontból sem állja meg a helyét. Ruszkay jó kapcsolatai és személyes tehetsége révén valóban tudott bizonyos hatást gyakorolni Szálasira, de nem tudta beárnyékolni annak gondolkodását és cselekedeteit. Ellenkező esetben találtunk volna erre való utalást a Naplóban, amiben Szálasinak szinte valamennyi lélekrezdülése nyomon követhető. Egy olyan erős jellem, mint amilyen például Szálasi is volt, ugyan hogyan is hagyta volna befolyásolni magát? Vagy ha egyes személyek esetében el is fogadjuk az állítást, hogyan húzhatnánk rá a sakkfigura sablonját mindenkire?

Míg a PV csendesen a belső szervezet megerősítésén fáradozott, Ruszkay továbbra is az imrédysták táborául szolgáló MMP-t kívánta a Nyilaskeresztessel egyesíteni, hogy így létrejöhessen a két legnagyobb magyar szélsőjobboldali párt fúziója.

A PV 1941. márc. végén már bizonyíthatóan a németek felé is lépett, most is Ruszkay szervezésében. Ajánlata egy világnézeti alapon szerveződő hungarista légió felállításáról szólt, melyet a német hadvezetőség tetszés szerinti területen vethetne be. Feltételei: Németországban alakuljon meg a hazai szigorú törvények miatt, kapjon modern fegyvereket, magyar pk.-ok, és vezényleti nyelv alatt szolgáljon. Ruszkay konkrét szervezésszaki tervezettel is előállt, e szerint egy magyar és egy német ajkúakból álló zászlóaljról lett volna szó, kizárólag magyar vezetés alatt. Ezen a kísérletnek tekintett szervezések kiértékelése után esetlegesen hungarista hadosztályok felállítását is kilátásba helyezték. A németek mindezt udvariasan elhárították.

Szálasi és pártjának helyzete a szabadulását követő kedvező pozícióhoz képest rendkívül megromlott. A mártírglória megkopóban, a németek és olaszok felé nem sikerült nyitni, az NYKP ereje és egysége pedig megrendült. Ruszkay volt az, aki továbbra is igyekezett védeni Szálasit, és tovább buzgólkodott a MMP a NYKP-vel való összekovácsolásán.

Még 1941-ben történt, hogy Ruszkay négyszemközt közölte Szálasival Albrecht fhcg. közeli Németországba utazásának tervét. Ennek kapcsán Ruszkayn keresztül kérdezte a PV-t, hogy amennyiben sikerül Hitlernél kihallgatást nyernie, képviselheti-e a Pártot, és ha igen, milyen irányelvek alapján. Ennek megfelelő ellátásához egy emlékeztető összeállítását kéri a hazai belpolitikai helyzetről, ami alapján eljárhat. Továbbá támogatná-e a Párt és a Mozgalom abban az esetben, ha a kormányzói posztért indulna? A PV mindettől elhatárolódott.

1941 őszére folytatódtak a tárgyalások a hungaristák és az imrédysták között. Szálasi továbbra is merev álláspontot képviselt abból a szempontból, hogy Imrédytől valamiféle magyarázatot kap 1938-as min. elnökként tanúsított magatartásáért a nyilasokkal szemben. Ebből a kikötésből csak Ruszkay hosszas rábeszélése után engedett, úgy döntve, hogy egyelőre eltekint Imrédy elégtételadásától. Ruszkay elgondolása már sokkal diplomatikusabb, simulékonyabb volt. Szerinte először a két párt közti programegyeztetésre volna szükség, és ezután lehetne a következő lépésen elgondolkodni. Alapvető ellentét volt ugyanis az összekovácsolandó pártok között, hogy Imrédy szerint csak az MMP-nek van programja, míg a nyilasoknak nincsen. Ruszkay mindezek miatt a PV hozzájárulását kérte ahhoz, hogy vit. Barabás Emil ny. altbgy. személyében külső segítséget is igénybe vegyenek. Az altbgy. tulajdonképpen kiegészítő személy hivatott lenni, mivel egy olyan bizottságba szánták neki a póttag szerepét, amely rajta kívül Ruszkayból és Rátzból hivatott felállni.

Szálasi új megbízásként utasította Ruszkayt, hogy hozzon össze közte és Imrédy között bizalmas légkörű, négyszemközti megbeszélést. A megbeszélés célja az elvi kérdések megvitatása, hogy az egyesülés nyugodt mederbe kerüljön. Szálasi elvi kérdései Imrédy állítólagos zsidó beütésű származása, a min. elnökként tanúsított hozzáállása a hungaristákhoz, illetve a hungarizmussal való azonosulás körül forogtak. Szálasi csakis ezen elvi kérdések tisztázása után mutatott hajlandóságot szoros együttműködésre. Ez az együttműködési szándék azonban nem volt azonos a fúzióval, csak annyit takart, hogy a két pártvezér minden alapvető szabályt kettesben megbeszél. Ruszkay szerint a magas mércét felállító feltételek Imrédy hiú természetén el fognak bukni. Ráadásul Imrédy nem is volt hajlandó Szálasit fogadni.

Habsburg Albrecht főherceg 1941-ben látogatást tett a Harmadik Birodalomban. Nem ismerjük németországi útjáról való hazatérésnek időpontját, mindenesetre rögtön beszámolt Ruszkaynak a tapasztaltakról. A hallottakat Ruszkay azonnal továbbadta Szálasinak. Az Albrecht által hozott hírek szerint a magyarországi nemzetiszocialista pártokat a németek csak abban az esetben lennének hajlandóak segíteni, ha azok egyesülnek, vagy legalábbis a legszorosabb blokkba tömörülnek. Szálasi erre megkérdezte Ruszkayt, hogy ki kért német segítséget? Ruszkay ezután további, még az előző felvetésnél is képtelenebb ötlettel állt elő, miszerint Albrecht fhcg. már származása miatt is komoly tekintély, ráadásul polgári házassága miatt nem számít népidegennek, valamint népszerű katonai körökben. Mindezért üdvös lenne, ha az MMP és az NYKP egyesülése után ő állna a pártszövetség élére. Ez a vezető szerep Ruszkay elgondolása szerint abból állt volna, hogy a fhcg. afféle döntőbíróként lépne fel a Szálasi és Imrédy között felmerülő vitás ügyekben, s így döntését mindkét félnek el kellene fogadnia. A pártközi bíráskodásban Albrecht segítségére lehetne Rátz, valamint álszerényen Ruszkay is ide sorolta magát. A belőlük álló bizottság jelentené a legfelsőbb vezetést, ahová később mindkét párt jelöltethetne tagokat. Mindezen Szálasi érthető módon megrendült. Valószínűleg ekkor fogamzódott meg az egyre inkább renegáttá váló Ruszkayval való szakítás gondolata. Helyesen felismerte annak veszélyét, hogy Ruszkay az egységesített szélsőjobboldali pártok vezetését átjátszhatja Imrédy, vagy esetleg Albrecht kezébe, s így a hungarizmus célkitűzései is kisiklanak.

Horthy 1941. jún.-ban töltötte be 73. életévét, s ez az aggastyáni kor már önmagában felvetette az utódlás kérdését. A kormányzó helyettesi törvényjavaslat benyújtása után Ruszkay erőteljesen agitálta Szálasit, hogy az imrédysta képviselőkkel együtt a nyilasok is jelentsenek be különvéleményt a helyettes személyét illetően. Szálasi ezt azzal hűtötte le, hogy mivel csak egy törvényjavaslatról van szó, tehát képtelenség meghatározott személy ellen fellépni. A szélsőjobb jelöltjeként felmerült Albrecht neve, őt azonban Szálasi pártbeli ismeretlensége miatt nem lehetne rögtön előtérbe helyezni, egyébként pedig az államfő kérdéséről vallott nézete a régi maradt. Ruszkay ere önmagából kifordulva, dühösen követelni kezdte, hogy akkor legalább ifj. Horthy István ellen induljon fekete propaganda, hogy a párt így is megmutassa erejét. Szálasi ehhez tényanyagot kért, mivel nem akart pletykákra építeni. Ruszkay pártérdekekre hivatkozva görcsösen ragaszkodott a lejárató kampányhoz, mire Szálasi azzal intette le, hogy a Párt érdekeit egyedül ő őrzi.

Nem sokkal később Ruszkay újból felkereste a PV-t, és mintegy emlékeztetőül kijelentette neki, hogy Imréydék teljesen Albrecht vonalára álltak, őt kívánják kormányzó helyettesnek. Szálasi erre elismerte Imrédy és Ruszkay politikusi zsenialitását, de mint kijelentette, nem tatja a rendszert annyira ostobának, amely segítségével más is meg legyen választható Horthy Istvánon kívül. Ruszkay ennek ellenére sem hagyta abba az erőszakoskodást, de ez Szálasinál süket fülekre talált. Ruszkay azt hozta fel érvként a Kormányzó fia ellen, hogy az részegen angol dzsesszzenére angol dalokat énekelt az Arizónában, és ő (ti. Ruszkay) nem hajlandó egy ilyen embert szolgálni. Szálasi válasza most is hideg és kijózanító volt: felszólította Ruszkayt, hogy hozzon elé csak egyetlenegy embert, aki mindezt a saját szemével látta, és ne tizedszájból hallott információkkal próbálkozzon.

Nem tudni, hogy Ruszkay tudott-e róla, de tény, hogy bizonyos szintű fekete propaganda mégis indult Horthy István ellen, amit Sütő Gyula irányított. Szálasi erre kizáratta Sütőt az NYKP-ból. Szálasi elvhűségére nagyban rásegített az a tény is, hogy az ifj. Horthy világnézeti nevelését Vajna próbálta meg alakítani. Az alvezér Szálasi tudta nélkül kezdett magánakcióba, Sorg Antal építész közvetítésével. Célja az volt, hogy a leendő helyettes államfőt felvilágosítsa a NYKP célkitűzéseiről, hogy így legalább a nemzetiszocialista ráhatás is érvényesüljön, ne csak a zsidó befolyás. Noha Vajna ezen lépése magánakció volt, Szálasi ezért egyáltalán nem neheztelt, sőt Ruszkay illetéktelen beavatkozását élesen elutasította. Mint kifejtette neki, végre itt a régen várt lehetőség, hogy – most talán a fián keresztül - közelebb férkőzzenek Horthyhoz, és ezáltal a kibontakozás létrejöhessen. Ruszkay mindezt végighallgatva nem tehetett mást, mint hogy ismét felpaprikázva távozott.

A feszültségeket Szálasi és régi alvezére között tovább növelte, hogy a budapesti hivatalos német diplomácia a MMP-t vette csak figyelembe, Szálasi viszont nem volt hajlandó engedni következetességéből, nem hallgatva még Hubayra sem. Mindez Hubay mellett nagyon elkedvtelenítette Ruszkayt is, ezért utóbbi felkereste a PV-t. Felpanaszolta, hogy a németek csak az imrédystékat hívják meg vacsorákra, a nyilasokat pedig nem veszik figyelembe. Szálasi erre ironikusan reagált, mondván, hogy ha Ruszkay annyira vacsorázni szeretne, meghívja ő magához, amennyiben megelégszik vele.

A végső szakítás innentől vált elkerülhetetlenné. 1942. febr. 23-án Szálasi Ruszkay lakására kérette Hubayt, Csiát, és Henney Árpádot. A találkozó oka az volt, hogy Hubay és Ruszkay emlékiratot szerkesztettek, amely szerint a németek határozottan kívánják a NYKP és MMP blokkba tömörülését, s ennek a pártszövetségnek egy harmadik személy általi vezetését. Mindennek egyetlen akadálya maga Szálasi. A Napló leírása szerint Szálasi nekiszegezte a kérdést a renitenskedőknek, hogy kívánnak–e még együtt dolgozni vele a jövőben, vagy fenntartják az emlékiratban leírtakat. Mivel mindketten kiálltak nézeteik mellett, Szálasi távozásra szólította fel őket, amit ők tudomásul is vettek.

Később berlini követként Ruszkay neve merült fel, ám ő az SS-ben folytatta pályafutását.

1945 tavaszára számos probléma mutatkozott a Waffen-SS magyar hadosztályai körül is. Szálasi még januárban megüzente a németeknek Beregfy által, hogy az ő tudta nélkül az SS-be igazoló tisztek elveszítik állampolgárságukat és magyar rendfokozatukat, illetményt pedig nem kapnak. Mindez most sem történt ok nélkül; a magyar katonai szervek ugyanis Ruszkay és klikkjének németországi szervezkedését jelezték Szálasinak. Ruszkay ekkor már mint SS-tbk. ténykedett, és ezen minőségében márc. 8-án közölte Grassy Józseffel, a Hunyadi-ho. pk.-val, hogy Himmler őt – ti. Ruszkayt – bízta meg a frissen megalakult magyar fegyveres SS-főfelügyelőség vezetésével. Ruszkay levelében nem mulasztotta el Szálasit és intézkedéseit, mint – szerinte - a nemzetiszocializmusra veszélyes tényezőket szapulni. A válasszal Szálasi sem maradt adós. Utasította Beregfyt a hadúri jogát súlyosan megsértő SS-tisztek – köztük Ruszkay – rendfokozatuktól való megfosztására, és a honvédségből való kitaszításukra. A fenti intézkedések azonban még mindig enyhének voltak tekinthetőek, mivel a rebellis tisztek állampolgárságának elvesztése szóba sem került.

Az utolsó kormányszintű megbeszélésre 1945. máj. 1-én került sor Mattsee-ben. Beregfy többek között azt is jelentette, hogy nemrég Ruszkayval tárgyalt. Az öreg renegát most jó angol kapcsolatait kínálta Szálasinak, aki azonban már nem hitt neki. Kikötése az volt, hogy Ruszkay lépjen ki az SS-ből, és tegyen őreá esküt – erre viszont már nem került sor, noha Szálasi komolyan foglalkozott az angolszászok felé való nyitással.



Szabó László Szálasi mintha megsejtette volna az Imrédy-kormány kemény antihungarista intézkedéseinek jelentőségét, eleinte internálástól félt, és megtette a szükséges ellenlépéseket. Szabó László római katonai attasétól bizalmas hangvételű levelekben érdeklődött, hogy számíthatna-e Olaszországban politikai menedékjogra, és ha igen, vajon kiadnák-e Magyarországnak? Az internálásra nem került sor, viszont 1939. febr. 23-án feloszlatták az NSZMP-t, amely márc. 15-én Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom néven újjáalakult, s így részt vett a „pünkösdi” választásokon.

Később új lehetőséget jelentett hogy ifj. Horthy István mellé Szabó László római katonai attasét osztották be katonai tanácsadóként. Szálasi Szabónak üzent, hogy „tekintse feladatának ifj. Horthy István hungarista szellemben való felvilágosítását, ezenkívül készítsen elő beszélgetési lehetőséget Szálasi és ifj. Horthy István között.” Szabó mindezt elvállalta, és egyetértését fejezte ki az elgondolással kapcsolatban, mindössze időt kért hogy összemelegedhessen az ifjú Horthyval. A PV minderre aug. 1-ig szabott határidőt. A várható eredményt aztán a kormányzó helyettes aug. 20-án, a keleti fronton bekövetkezett hősi halála is meghiúsította.

1944-ben a PV tájékoztatta Szabót, ekkor már mint a Fasiszta Köztársaság új követét a márc. 19-i német bevonulásról, több fontos tárgyalásáról, valamint a júniusi Baky-féle puccskísérletről. Külpolitikát illetően kifejtette nézetét a magyar-horvát-olasz viszonyról, valamint az olasz fasiszta államalakulat gazdasági megsegítéséről Magyarország részéről. Az már a történetírás kisebb katasztrófája, hogy a fenti érdekes támpontok nem szerepelnek a Napló publikált kiadásában... Az eszmefuttatás végén az ekkorra már gesztusértékűvé alacsonyult, Mussolini és az olasz nép iránti hűségnyilatkozatát bízta Szabóra, aki válaszában homályos, de mindenekelőtt kedvező információkkal látta el Szálasit.

Szabó neve 1944. okt.-ben még felmerült, mint külügyminiszter, de jelentősebb pozíciót mégsem kapott.



Szőllősi (Naszluhác) Jenő Az eredetileg jómódú makói patikus részt vett a Hubay és Ruszkay visszatérítését célzó eredménytelen kísérletben. A kizárásokat a PV úgy értékelte a Naplóban, hogy legfeljebb tíz képviselőt tart meg. Csak Szőllősi rimánkodásának engedett, és tartotta meg azokat a „létszámon felülieket”, akik kijelentették, hogy maradni akarnak, és mindenben alávetik magukat a PV akaratának. Ruszkay és elvbarátai helyét Szőllősi látszott átvenni abban, hogy kérte Szálasit egy Imrédyék felé teendő közeledő lépésre. Szálasi csodával határos módon rábólint a kérésre, mert – mint írja – „unja már ezt az egész labdázást, amit vele művelnek”. Szőllősi dolgavégezetlenül tért vissza az önkéntes kiküldetésből, s az eredménytelenséget a PV rögtön le is olvasta róla. Imrédy elutasító magatartásában Szálasi ismét csak az MMP-vezér intrikáit látta meg, nem pedig a lenézést és a NYKP-HM vesztét váró álláspontot. A válság után Szálasi véleménye szerint félévnyi időre lesz szükség, míg a kedélyek megnyugszanak, és minden újra a rendes kerékvágásban fog folyni.

Szálasi az 1942-es belpolitikai kudarcok után 1943. elején nem csak a német, hanem az olasz világnézeti testvérpárt felé is fokozott figyelemmel fordult. Személyes megbízásából Szőllősi adta át a magyarországi olasz nagykövetnek az NYKP emlékiratát, mely a két párt közötti együttműködés lehetőségét taglalta. A nagykövet udvariasan egyetértett, és megígérte a emlékirat továbbítását. Ugyancsak Szőllősi Wolf német követségi tanácsosnak is átadta az említett emlékiratot, valamint elméletileg megkapta a japán követ is, de erről nincsen nyom a Naplóban.

A nyilas párttagok kompromisszumokra hajlamos csoportja, név szerint Szőllősi, Vajna, Gergely Gyula, és dr. Vágó a németekkel való eredményesebb kapcsolatfelvétel érdekében felújították az összeköttetést az 1942. febr. 25-én kizárt Ruszkayval. Mivel azonban joggal tartottak a PV ellenkezésétől, „a cél szentesíti az eszközt” elv alapján mindezt titokban tették.

A németek 1944. márc. végén már nem csak hazai, hanem birodalmi körökből is hajlandóságot mutattak Szálasi és hívei iránt, mivel előzetes megbeszélés alapján márc. 30-án a PV és öt alvezére egyenruhába öltözve várta a Britannia Szállóban a megbeszélt találkozót Veesenmayer követtel. Az utolsó pillanatban azonban Ruszkay telefonált a Britanniába, s a birodalmi megbízott üzenete értelmében a tárgyalás időpontját másnap 1 órára halasztotta. Szálasi erre még 11 órára magához kérette a jelenlévőket, és bejelentette, hogy megváltoztatja az eredeti tervet. Az új felállás válasznak tekinthető a német halasztásra, mivel azzal bízta meg Szőllősit, hogy egyedül menjen e megbeszélt tárgyalásra, és jelentse ott be, hogy a PV magának tartja fenn a jogot arra, hogy az NYKP vezérkarát a birodalmi megbízottnak bemutassa. Szőllősi tehát igen kellemetlen helyzetbe került, amikor ezt egyedül kellett mindezt bejelentenie Ruszkay, Veesenmayer, valamint egy SS-tábornok, és egy német konzulátusi tisztviselő társaságában.

A kibontakozási tárgyalások során a miniszterelnöki- és a miniszterelnök-helyettesi, valamint a külügyminiszteri pozíciókba Szálasi mindig Szőllősit jelölte.

Szálasi az 1944. aug. 23-i román árulás, és az ezt követő súlyosbodó hadi helyzettel kapcsolatban utasította Szőllősit, mint a parlamenti nyilas képviselő csoport vezetőjét a Rajnissal való állandó kapcsolattartásra. Minderről az eredményesebb együttműködés érdekében tájékoztatni kellett Rajnisst is, valamint Szőllősinek még parlamenti beszédeiről is írásbeli jelentést kellett beadnia.

Szálasi 1944. okt. elejétől az SS védenceként kvázi tétlenségre volt kárhoztatva. Szeptember utolsó napjaiban csak a kibontakozás személyi alapjait rakta le – elméletben. Ebben nyújtott neki értékes segítséget Szőllősi, akit a szélsőjobboldali képviselők felé teendő lépések megtételére utasított az „egységes magaviselet érdekében”. Szőllősi ennek szellemében el is készítette a Nemzeti Akarat Frontja nevet viselő egységtervezet alapító okiratát, az ún. Egységokmányt. A nyilatkozat aláírói kötelezték magukat a teljes erőbevetéssel való összefogásra, mely kiterjed mind az Európaközösségre, mind pedig a belső- és külső honvédelemre. A tömörülés korábbi párthovatartozásra való tekintet nélkül tárt karokkal fogadott mindenkit, aki hajlandó volt az együttműködésre.

1945. febr. 27-én Sopronban terjesztették a képviselőház elé a „Budapest védőinek hősies és áldozatkész” magatartását méltató törvényjavaslatot. Budinszky módosítási indítványa után Szálasi és Szőllősi közösen adták be a törvényjavaslatot, amit az 50 képviselő meg is szavazott.

A NV bizalma Szőllősi iránt 1945. ápr. 26-ról 27-re virradó éjjel csúcsosodott ki. Szálasi ekkor kivétette a koronázási ékszereket az eredeti acélládából, és Szőllősi min. elnök, valamint két koronaőr jelenlétében Mattsee határában elásatta. Ők lettek így azon kevesek, akik tudták államiságunk zálogának rejtekhelyét.



Sztójay (Sztojakovics) Döme 1944. pr. 13-án 19 órakor a PV Csia és Vajna jelenlétében megjelent a Miniszterelnökségen, hogy Sztójayval tárgyalást folytassanak le. Sztójay szívélyesen fogadta tárgyalópartnereit, és miután a min. elnök a PV javaslatára a négyszemközti megbeszélés mellett döntött, Csia és Vajna eltávozott. Az új miniszterelnökkel való jó kapcsolat kiépítése azért is volt fontos, mert ő még egyaránt bírta a Kormányzó, és a németek bizalmát is. Az első tárgyalás Szálasi és Sztójay közt 75 percig tartott. Szálasi sietett leszögezni, hogy jövetelének célja elsősorban a Horthynál való kihallgatás elérése, és Edmund Veesanmayer német követ biztatta arra, hogy a min. elnök személyén keresztül próbálkozzon. A kormányzói audencia célja lenne többek között az is, hogy tisztázódhasson annak ténye, hogy az államfő saját elgondolása alapján, vagy Bethlen és utódai sugalmazására utasította-e vissza Szálasi kísérleteit már 1936 óta a meghallgatásra. A válaszra Szálasi 10-14 napos határidőt gondolt elfogadhatónak, mire Sztójay ígéretet tett a tőle telhető lépések megtételére. Kérésére kifejtette a min. elnöknek mondandójának lényegét: a hungarista világnézetről és a szükségesnek ítélt nemzetiszocialista kibontakozásról, aminek megnyerni szándékszik Horthyt is. Sztójay mindezt írásba foglalva elküldeni kérte Vajnával, továbbá itt tudta magához ragadni végre a kezdeményezést a beszélgetésben. Rákérdezett Szálasi véleményére a márc. 22-e után kialakult helyzetről, tehát saját kormányáról. A PV természetesen hűségéről és jó szándékáról biztatta a min. elnököt, ugyanakkor ismét hangot adott ellenszenvének a kormányban lévő Baky, Rátz, és Jaross személyét illetően.

Szálasi a tárgyalást követően még aznap este tollba mondta Vajnának a Sztójaynak kifejtendő alapelveket, valamint megbízta a fontos iratok összegyűjtésével. A Napló lapjain a PV jó benyomásainak, és a min. elnök becsületességébe vetett hitének adott hangot.

A minél gyorsabb nemzetiszocialista kibontakozás keresztülvitele érdekében Szálasi szükségesnek tartotta, hogy Sztójay a Kormányzótól felhatalmazást kapjon a Ház feloszlatására.

A PV felvetette, hogy Sztójay kitart-e Horthy mellett, amire az határozott igennel felelt. A PV erre feltárta, hogy értesülései vannak a Kormányzót illetően. Szerinte Rátz min. elnök helyettes olyan kijelentést tett, hogy amennyiben az államfő lemondana, az sem okozna fennakadást, mivel nyolc napon belül megválasztanák az új kormányzót. Továbbá Zeöld Imre Péter, a Pártszövetség egyik országgyűlési képviselője kijelentette, hogy a NYKP rosszul teszi, hogy nem akar egyesülni a többi szélsőjobboldali párttal, mert így csak a Kormányzó malmára hajtja a vizet. Szálasinak arról is tudta volt, hogy egyes felderítő szervek kutakodni kezdtek Albrecht fhcg. múltjában, illetve azt is vizsgálják, hogy tett-e németellenes kijelentést, valamint alkalmazottaival szemben tanúsított-e antiszociális magatartást. Mindezek kapcsán Szálasi kijelentette Sztójaynak, hogy a NYKP nem fogja engedni, hogy az államfő személyéhez hozzányúljanak, mert Horthy saját kijelentése szerint sem kíván leköszönni tisztségéről.

Szálasinak azért is volt ilyen hangsúlyos Sztójay személye is, mert kijelentése szerint „nagyon szeretné, ha a jelenlegi helyzetből való kibontakozást a miniszterelnökkel egyetemben, ketten hajtanák végre.” Sztójay viszont most is az összefogás témáját vette elő, amit Szálasi az államfői kihallgatás ismertetéséhez kötötte ennek megfontolását. Rögtön hozzá is tette, hogy értesülése szerint a pártközi összefogás Bárdossy vezetése alatt jönne létre, és ezt ő igen szerencsés dolognak tartaná. A felmerülő egyeztető tárgyalásokon ugyanakkor szerencsésnek vélné Sztójay jelenlétét is, hogy így megismerhesse „a Nemzet minden kérdését, és dönteni tudjon.”

Az 1944. máj. 3.-i kormányzói kihallgatás beígért elemzésére máj. 11-én került sor Szálasi és Sztójay között. Leglényegesebb pontok a Horthy család és a nemzet jövőbeni viszonya, valamint „az Államfő és a Nemzet közös akaratból történő kibontakozás”, továbbá a kormányzói engedély a németek felé való kezdeményezésre a kibontakozás érdekében. Sztójay az említett pontokra rákérdezett, bővebb kifejtést kért. Szálasi szerint a kibontakozás érdekében totális erőbevetésre van szükség, amennyiben ez mégsem történne meg, úgy politikai felhatalmazás nélküli hivatalnokkormány válik szükségessé. Az ilyen megoldás sem zárhatná ki azonban a nemzetiszocialista felvilágosító munkát, hogy a nemzet későbbre tolódott átállása szilárd alapokat kaphasson.



A hadi helyzet egyértelmű romlása nem csak a tárgyalások sűrűsödését vonta maga után, hanem magánál Sztójaynál is felvetődött a jobboldali erők egyesítése. Olyannyira, hogy ez utóbbi törekvésnek ő maga lett legelső zászlóvivője. Ebből a megfontolásból máj. 13-án magához kérette Szálasit és Vajnát, és 15 percig tárgyalt velük a Min. elnökségen. Itt a min. elnök nyíltan hitet tett a szélsőjobboldali egység mellett, elrettentő példaként említve a mohácsi csatát megelőző időket. A katonai helyzet vázolásakor már Szálasi is foglalkozott a románok esetleges árulásával, számolva annak veszélyével. Mindezek miatt hajlandó még egy utolsó kísérletet tenni az összefogás létrehozására, amelynek tárgyalásaira összehívná az érintett pártok vezetőit, s így a PV részvételére is kiemelten számít. Szálasi válaszában kifejtette helyeslését, de a tőle megszokott változtatási hajlamnak engedve közölte Sztójayva, hogy maga helyett Vajnát fogja küldeni. Az ügy előremozdítása érdekében ígéretet tett a kibontakozási terv elkészítésére, egészen pontosan annak személyi és tárgyi részeit illetően.

Nem sokkal később Szálasi saját kezdeményezéséből tárgyalt Sztójayval, pontosabban közölte vele a jobboldali erőegyesítésre vonatkozó elutasító álláspontját. Sándor-palotai jövetelének másik célja ugyanakkor az volt, hogy egy levelet személyesen adhasson át. A levél tartalma tulajdonképpen egy terv volt, ami a nemzet totális hadba állítását, a termelést illető irányelveket, illetve a kibontakozás személyi és tárgyi feltételeit tartalmazta. A terv elkészítését Szálasi Sztójaynak azon döntéséhez kötötte, hogy a min. elnök döntse el, a NYKP-HM az ország „politikai, gazdasági és társadalmi életének felelős irányításában, vezetésében, szervezésében és ellenőrzésében” részt vegyen. A pártpolitikai helyzet ezzel kapcsolatban is hidegen hagyta Szálasit. A Sztójayhoz személyesen vitt levéllel azonos időben a PV levelet intézett Horthyhoz is, melyben tájékoztatta a min. elnökkel folytatott tárgyalásáról, valamint ismételten kinyilvánította az államfő és a nemzet iránti hűségét.

Horthy válasza nem ismert, Sztójay azonban sértve érezte magát, amiért Szálasi Csia és Vajna jelenlétében visszautasította ajánlatát, ezért máj. 21-én levelet intézett a PV felé. Ebben közvetlen hangnemben „Kedves Barátom” megszólítással illette Szálasit, bár a folytatás már inkább a kényszeredett udvariasságot tükrözi. Felemlegeti ugyanis a PV-nek, hogy hivatalba lépése óta a jobboldali erők összefogására törekedett. Éppen ezért tekinti szerencsétlennek, hogy épp az NYKP képviseltette magát ilyen mértékben visszafogottan, egy egyszerű megfigyelővel, aki ráadásul a bevezető elhangzása után távozott. Mindenesetre a kibontakozásra vonatkozó elképzeléseit – írásban – továbbra is várja Szálasitól. A válasz meglepte Szálasit, véleménye szerint a válaszlevél tartalmát „valaki sugalmazhatta a miniszterelnöknek, mert a miniszterelnök mind ez ideig mindenkor egyenesen döntött minden kérdésben, ebben a válaszlevélben viszont teljesen elmellőzte az egyenes választ, tehát kertel, ami egyedül és kizárólag Imrédy befolyására vezethető vissza.”

Baky ellehetetlenítésére utolsó kísérletként Szálasi 1944. jún. 16-án Sztójaynak is elmondta a belügyi államtitkárról hallott negatív információkat, de csalódására nem következett be változás, mivel a min. elnök „nem látott elég okot”, hogy tisztségéből elmozdítsa Bakyt.

A nyilasok részéről elgondolásában nem kellően támogatott, és ezért vérig sértett Sztójay négyheti várakoztatás, vagy inkább hatásszünet után volt hajlandó fogadni Szálasit, a beszélgetés ezúttal négyszemközt zajlott le.

Szálasi korábban írásban feltette a kérdést a min. elnöknek, hogy szükségesnek tartja-e az NYKP-HM részvételét a kormányban és a hatalomban. Erre a nagy horderejű kérdésre Sztójay kitérően válaszolt, de Szálasi ennek ellenére is kifejtette azon nézetét, hogy koalícióban csak vezető szerep esetén lennének hajlandóak részt venni. A PV magabiztossága csak olaj volt a tűzre, a még jobban megsértődött min. elnök már nem óhajtott Szálasival érdemi kérdésekről értekezni, pláne nem arról, hogy Horthy már némi jelét adta a PV kihallgatása felőli szándékának, pedig ez kormányválságot is előidézett. Inkább végighallgatta tárgyalópartnere gondolatmenetét, ami érdeklődése híján monológgá fajult. Hogy megerősítse az iránta megnyilvánuló bizalmat, kijelentette, hogy az országban a min. elnök személyét élesen elválasztják a kormány tagjaitól, mert megbíznak benne, amit annál kevésbé lehet elmondani kormányának tagjaira. Szálasi a fagyos hangulatú kihallgatást most is jóhiszeműen ítélte meg. Véleménye szerint a kormányfő súlyos helyzetben van, mert egyik oldalról a Baky-Imrédy cimboraság fenyegeti kelepcékkel, másik oldalról egy teljesen tehetetlen kormányzati rendszerrel kell a német követeléseket kielégítenie. A tárgyalással mindazonáltal igen elégedett volt, mivel annak írásos példányát megküldte mind Horthynak, mind pedig Sztójaynak. Noha a min. elnök ígéretet tett arra, hogy hamarosan válaszol a PV kibontakozással kapcsolatos kérdéseire, erre még sokáig kellett várnia.

Az egységesülni látszó szélsőjobboldal fekete báránya, állandóan kötözködni látszó tagja most is a nyilasok tábora volt. Alighanem Szálasi utasítására jelentette ki Szőllősi, hogy az NYKP addig nem foglalhat állást, amíg a PV választ nem kap a jún. 16-án a min. elnöknek feltett kérdéseire. Sztójay némi kertelés után alvezérei útján meginvitálta Szálasit a Min. elnökségre a kérdések tisztázása céljából.

A PV a meghívásnak természetesen eleget tett, s a min. elnökkel való új találkozó 1944. júl. 20-án 10:45 től 12:10-ig zajlott. Itt Sztójay ismét kifejtette, miért is tartja szükségesnek a pártközi együttműködést. Indokul most is az ország nehéz helyzetét hozta fel, ami áldozatokat követel. Ennek megfelelően Szálasi válasza is meglehetősen sablonosra sikerült, kiegészülve a szélsőjobboldali ellenlábasainak szapulásával. Némi fenyegető hangsúllyal megtoldva azt is kijelentette, hogy aki nem lép be az általa létrehozott és irányított koalícióba, az „Nagykanizsára fog kerülni, hogy nemzetiszocialista tisztességet tanuljon.” Tasnádi Nagy András egységtervezetét egyszerűen Imrédy szellemi termékének jogutódjaként értékelte. Figyelemre méltó, hogy a PV ezen a tárgyaláson minden eddiginél erősebb hangnemet ütött meg, ami türelmének végét és a kormányfőbe vetett bizalmának megrendülését mutatja. A PV a min. elnököt a szakminiszterek közötti rend megteremtésére szólította fel, valamint az államfő és a nemzet felé teendő döntő lépések megtételét indítványozta. Horthy számára a kérdés valóban sorsdöntő lett volna, meg kellett volna válaszolnia, hogy alkotmányos államfőként kívánja-e az ügyek további vitelét, a nemzetnek pedig a bizalom választásokon való kinyilvánítása jutott volna feladatul. Sztójay erre most is a háborús viszonyok okozta nehézségekkel érvelt, de Szálasi ezt egyszerűen megoldotta: mivel itt mindenki azt mondja, hogy a nemzet mellette áll, nem lehetne kérdéses a választások kiírása. Amennyiben ez az út nem minősül járhatónak, Szálasi egy adminisztratív kormány létrehozását tartotta volna megfelelőnek Sztójay vezetésével, aki az államtitkárok munkáját irányítaná. Szálasi egyre fokozódó türelmetlenségének legékesebb jele, hogy kifakadt Sztójaynak, hogy elege van az örökös könyörgésből Horthy, Sztójay, és Veesenmayer felé a kibontakozás érdekében. Mindezek mellett a nyilas megbízottak nem fogják aláríni a Tasnádi Nagy-féle összefogás tervezetet, bár az NYKP változatlan bizalmáról és az igazságért való harc folytatásáról biztosította Sztójayt.

Szálasi júl. 25.-én tárgyalt Veesenmayerrel, kormánylistát mutatva be neki. E szerint a miniszterelnök: Sztójay. A PV másnap, júl. 26-án felkereste Sztójayt, tájékoztatván a követnek tett javaslatáról. Sztójay ezt végighallgatva már szinte könyörgött Szálasinak, hogy legalább nézze át még egyszer az egységtervezetet, és nyilvánítson róla véleményt. A PV ezt megígérte de kijelentette, hogy a rögzített elgondolásaiból nem fog engedni.

Valamivel később a leendő új koronaőrök listájának összeállításánál Szálasi a katolikus felekezet részéről Sztójayt jelölte első körben, ám végül nem jutott szerephez, talán betegsége miatt sem.



Teleki Pál gr., széki: Ruszkay harcolta ki Szálasi számára az antihungarista miniszterelnöknél a kihallgatást, ami már önmagában is eredmény. Hivatalos politikai körökben nagy visszhangot keltett az ügy, de a találkozó létrejött, Teleki 1940. okt. 5-én fogadta a NYKP vezetőjét. Szálasi elsőként itt is azon kívánságának adott hangot, hogy szeretne a Kormányzó színe elé kerülni, amely alkalmat arra is megragadna, hogy megköszönje az államfői kegyelmet. Ez után az egy helyben való menetelés után Szálasi kendőzetlenül kijelentette Telekinek, hogy a fegyházban csak durvább lett, egyébként nem változott. A hungarizmust továbbra is ugyanúgy fogja hirdetni, mint eddig, tette. A hatalomért továbbra is csak legális eszközökkel fog harcolni, mindaddig, míg a kormányzat is megmarad vele és mozgalmával szemben a törvényes eszközöknél. A fentiekből láthatjuk, hogy Szálasi most is nyers őszinteséggel adta elő mondandóját – még ha ez egyáltalán nem is volt taktikus lépés. Teleki viszont már magán viseli a tapasztalt politikus jegyeit: uralkodik érzelmein, konkrét válaszokat pedig nem ad, ígéreteket viszont annál inkább tesz. A kihallgatást követően nem sokkal később Teleki Zsindellyel üzent Szálasinak, miszerint felmentve érzi magát a neki tett ígérete alól, hogy Horthynál beajánlja, mivel Szálasi megszegte azon ígéretét, hogy a nyilasok a képviselő házban mindaddig nem támadják, míg Szálasi a Kormányzó elé nem terjeszti kérését, és az döntést nem hoz. Mivel azonban ilyen ígéret nem hangzott el, Telekit egyszerűen hazugságon, de legjobb esetben is ferdítésen kaptuk! A Napló szerint a miniszterelnök viselkedésének oka a Szálasi szabadulását követő országos méretű felbolydulás. Szálasinak a Telekihez való bejutása a sikertelenség ellenére is nagy eredmény, mert a min. elnök túlontúl is finnyás volt tárgyalópartnerei tekintetében.

Érdekes Szálasi későbbi reakciója Teleki öngyilkosságának hírére, amit legérdemesebb szó szerint idézni: „Teleki Pál öngyilkosságot követ el, ezzel kapcsolatba az egyház bolonddá nyilvánítja , különben nem temetheti el. A magyar föld mint bolondot nyilvánítja vissza. Nyugodjék békesebben, mint ahogyan visszahagyta az országot.”



Vajna Gábor: Szálasi 1940 dec.-ben összesítette a szabadulása óta eltelt időszak tapasztalatait, amiket saját pártjában és mozgalmában, illetve a szélsőjobboldali ellenzéknél észlelt. Felsorolta a legfontosabb klikkeket, mely szerint Vajna Gábor klikkjében szinte az összes hírszerző benne van.

Szálasi Horthy-család iránti hűségére nagyban rásegített az a tény is, hogy az Horthy István világnézeti nevelését Vajna próbálta meg alakítani. Az alvezér Szálasi tudta nélkül kezdett magánakcióba. Célja az volt, hogy a leendő helyettes államfőt felvilágosítsa a NYKP célkitűzéseiről, hogy így legalább a nemzetiszocialista ráhatás is érvényesüljön. Noha Vajna ezen lépése magánakció volt, Szálasi ezért kivételesen nem neheztelt, sőt Ruszkay illetéktelen beavatkozását élesen elutasította.

Szálasi egyre fokozódó türelmetlenségének jele, hogy az egységesülési tárgyalások határozatlanságát látva az eszmecseréről eltávozva, Szálasi már a Sándor-palota egyik tanácstermében tájékoztatta Kovarczot és Vajnát a megbeszélés eredményéről, illetve utasította őket az egységtervezet aláírásának megtagadására. Vajna újra megbízást kapott egy új kormányzói kihallgatás kieszközölésére, mégpedig rövid határidővel.

Új csavart jelentett, hogy Baky 1944. aug. elején zsíros állásokkal kínálta meg dr. Vágó Pált és dr. Budinszky Lászlót, az NYKP kevéssé exponált tagjait, elismert szakembereit. Mindketten Vajnának tettek jelentést, amiknek Vajna akkora horderőt tulajdonított, hogy a küldöttekkel azonnal kiment Szálasihoz. A PV álláspontja egyértelmű volt: amennyiben az érintettek elfogadják a megbízásokat, úgy azonnal lépjenek is ki a Pártból. Természetesen ilyen szándékot egyikük sem fontolgatott, viszont Szálasi be is tiltotta a további tárgyalásokat Bakyék felé. A partizánakciót vállalók tehát elég olcsón úszták meg a tárgyalási kalandot, amihez befolyásának bevetésévek nagyban hozzájárult Vajna is.

A töretlen munka és hűség elismeréseként a hatalomátvétel után Szálasi belügyminiszterré nevezte ki Vajnát, aki társaihoz hasonlóan nyakig merült a munkába. A felfegyverzett Nemzetszolgálat nov. 3.-a után felvette a Fegyveres Nemzetszolgálat nevet. A régi-új testület tisztjeit Vajna terjesztette fel, de Szálasi nevezte ki.

Az ország elhagyása előtt Szálasi elrendelte a HM 18-32 éves tagjainak, valamint a rendőrségi- csendőrségi állományúak, és fegyveres nemzetszolgálat tagjainak a honi partizánmozgalomra való mozgósítását, melynek tagjainak kiképzésével Otto Skorzenyt kívánták megbízni - legalábbis erre utal az, hogy Szálasi utasítására Vajna és dr. Jancsuskó Gábor tárgyalásokat kellett kezdeményezzen a tiszttel.

Szálasi szerint a tárgyaláson bajtársai közül egyedül Vajna vallotta meg igazán a hungarizmust, a többiek inkább megtagadták azt, vagy nem vallottak színt.



Veesenmayer, Edmund dr.: A Harmadik Birodalom magyarországi nagykövete 1943. karácsonyán nagy terjedelmű, hungaristaellenességgel átitatott jelentésben számolt be novemberi tárgyalásairól. A PV-t „félig örmény, félig pedig szlovák” származásúnak állítja be, és Salazy-ként említi, aki Veesenmayer szerint saját mozgalmának szétverője.

A 1944. márc.-i klessheimi Horthy-Hitler találkozót követően, Veesenmayer már a „Turán” a különvonaton jelentkezett a Kormányzónál mint Hitler teljhatalmú megbízottja, hogy megkezdje a tárgyalásokat az új kormány megalakításáról. Az ismertebb szélsőjobboldaliak közül csak Imrédy neve merült fel, míg Szálasit meg sem említették. Ez a helyzet gyorsan változott, mivel a németek 1944. márc. végén már nem csak hazai, hanem birodalmi körökből is hajlandóságot mutattak Szálasi és hívei iránt, mivel előzetes megbeszélés alapján márc. 30-án a PV és öt alvezére egyenruhába öltözve várta a Britannia Szállóban találkozót a követtel. Az utolsó pillanatban azonban Ruszkay telefonált a Britanniába, s a birodalmi megbízott üzenete értelmében a tárgyalás időpontját másnap 1 órára halasztotta. Szálasi erre még 11 órára magához kérette a jelenlévőket, és bejelentette, hogy megváltoztatja az eredeti tervet. Az új felállás válasznak tekinthető a német halasztásra, mivel azzal bízta meg Szőllősit, hogy egyedül menjen e megbeszélt tárgyalásra, és jelentse ott be, hogy a PV magának tartja fenn a jogot arra, hogy az NYKP vezérkarát a birodalmi megbízottnak bemutassa.

Ápr. 1-én, került sor az első Szálasi-Veesenmayer tárgyalásra. Még ez sem zajlott azonban zökkenőmentesen, mivel aznap délután fél ötkor Haller, a német követség tisztviselője a birodalmi megbízott azon üzenetét adta át a PV-nek, hogy indiszkréció útján a tárgyalás kiszivároghatott, mert már városszerte beszélnek róla. Azonkívül az is tudomására jutott Veesenmayernek, hogy az NYKP holnap, vasárnap tüntetést akar szervezni, így a nagykövet arról értesíti leendő tárgyalópartnerét, hogy a nyugodt körülményekre való tekintettel ma, szombaton 19 órakor tartsák meg a megbeszélést. Veesenmayer ezzel ismét riposztozott.

Szálasi egy másik találkozó alkalmával megemlítette az országépítés szervezetének meglétét. A kiváló, ugyanakkor ismeretlen, és a nyilasok számára éppen ezért ütőképes szakembergárda létezésének felfedésével próbálta zsarolni Veesenmayert, miszerint ők az ő utasítására nem foglalják el a számukra kijelölt vagy felkínált beosztásokat. Az ebből származó következményekért Szálasi teljes felelősséget vállalt, ami az adott helyzetben inkább hangzott fellengzős, mint felelős kijelentésnek. Veesenmayer minderre kijelentette, hogy a felsoroltak nem ismeretlenek számára, és azt is jól tudja, hogy ez a fegyver egy idő után hatástalanná válik, mivel az érintett szakemberek sem élhetnek örök visszavonultságban. A birodalmi megbízott ezen kijelentése több mint meglepő, inkább elgondolkoztató. Ismerve a nyilas illetékesek Szálasihoz fűződő feltétlen hűségét, valamint jó konspirációs technikájukat, Veesenmayer reakciója inkább a gyors, hidegvérű reagálás blöffje lehetett, mint a tények valós ismeretén alapuló válasznak.

A tárgyalás ilyen jellegű fordulata után Szálasi teljes joggal tette fel a kérdést: „a német vezetés mit akar?” A PV-nek ekkor már ugyanis voltak olyan információi, amik arra utaltak, hogy Hitler „imperialista módon” akarja újrarendezni Európát. A Birodalom Magyarországgal szembeni magatartása többeket, köztük számos nyilast is aggodalommal töltött el, s maga Szálasi csak nehézkesen tudta őket megnyugtatni. Veesenmayer erre elfogadható, világos válasszal szolgált: Németország rendet szeretne minden országban, a népektől pedig azt várja, hogy ezt a rendet önerejükből teremtsék meg. Amennyiben ez nem valósulna meg, úgy Németország maga lép közbe. Szálasi ettől az egyenes felvilágosítás válaszaként kijelentette, hogy a német kényszer beavatkozás megadta a szükséges alapokat ahhoz, hogy a megingás vagy árulás gondolata nehogy még egyszer felmerüljön. Folytatásként egy összeurópai nemzetiszocialista kongresszus összehívását tartotta volna szükségesnek, melynek helyszínéül Németország valamelyik városa szolgált volna. Veesenmayer ezt sokkal udvariasabban kezelte ugyan, mint a szavazás felvetését, mivel üdvös dolognak tartotta a gondolatot, de újra a háborús erőfeszítések fokozására helyezte a fő hangsúlyt. Ez már sok volt a birodalmi követnek, próbálta a tárgyalást győztesen, az utolsó szó megtartásával befejezni, így az idő előre haladtára hivatkozva elbocsátotta a PV-t. Szálasi tehát szívós, rámenős tárgyalópartnernek bizonyult, mivel egy olyan, magára valamit is adó diplomata, mint Veesenmayer, nem rekeszt be egy tárgyalást ilyen átlátszó indokkal.

Szálasi az 1944. júl. 24.-i kormányzói állásfoglalást a belpolitikai kibontakozás irányába teendő lépésekre megadott engedélyként értelmezte, ezért már rögtön másnap, júl. 25-én lépéseket tett Veesenmayer felé. A követnek felvázolt elképzelése szerint a belpolitikai kibontakozásnak koalíciós alapon kell létrejönnie, mégpedig úgy, hogy a háború időtartamára lényegesebb személyi változások nélkül meg tudjon maradni, szakértelme és személyi összetétele pedig a nemzet valamennyi rétegének nyújtson megnyugvást.

Veesenmayer diplomáciai téren nem látta szükségesnek, hogy elkísérje Szálasit Horthyhoz, viszont tudatta vele, hogy ő aznap délben kihallgatásra fog menni az államfőhöz, aminek tartalmáról tájékoztatja Szálasit. A helyzet ingatagságára való tekintettel viszont felajánlotta a PV-nek és a vezető párttagoknak a német követség által nyújtható menedékjogot, továbbá anyagi segítséget az NYKP-nek, hogy annak mozgását megkönnyítse. (Szálasi mindezt csak udvariasan megköszönte – hol van tehát a „guruló márkák” elméletének életképessége?) Veesenmayer azonban nem pusztán ajánlatokat tett, rögtön egy új, bár burkolt kibontakozási variációra kezdett utalásokat tenni. Felkérte ugyanis Szálasit, hogy az hívjon meg magához vezető jobboldali politikusokat, „akiknek megmagyarázná a helyzetet és kezdeményezésének célját.” Ez a lépés nem tekinthető másként, mint hogy Veesenmayer szemében már nem maradt más, a kibontakozást sikeresen lebonyolítani képes magyar politikus, mint Szálasi.

Sztójay hivatalos lemondásának híre 16 órakor megerősítést nyert, folytatásként pedig az új kormány 18 órakor letette a hivatali esküt. Közben arra is fény derült, hogy miért tolódott el egy órával a kormányzói kihallgatás időpontja: 16:15-kor ugyanis Horthy Veesenmayert fogadta Szálasi helyett. A hír hallatán a nyilas vezetők gyanakvása csak fokozódott, arra gondoltak, hogy a Kormányzó és a követ esetleg most beszélik meg a PV letartóztatását.

Ugyanezen a napon került sor egy újabb Szálasi-Veesenmayer tárgyalásra. Ez lett volna az a bizonyos vacsoraalkalom, aminek során az aktuálpolitikai helyzetet szándékoztak átbeszélni. A nagykövetnek azonban váratlanul a Főhadiszállásra kellett repülnie, ezért a találkozóra Rekowski konzul lakásán került sor. Veesenmayer bejelentette, hogy a helyzetre való tekintettel a Führer kívánságára Szálasit azonnali hatállyal német fegyveres védelem alá helyezik, amíg Veesenmayer a Főhadiszálláson tartózkodik. Egyben a birodalmi megbízott feladata lett az is, hogy közölje a PV-vel: a német kormány Magyarországon egyedül Szálasit tekinti minden vonatkozásban felelős tényezőnek. Veesenmayer titoktartási kötelezettségre való utalás után közölte Szálasival, hogy Vörös Jánod válaszolt neki a német csapatoknak a magyar határok védelmére való felhasználásával kapcsolatban. A válasz szerinte olyan élt tartalmazott, ami arra enged következtetni, hogy a csapatok visszatartásának politikai indítéka van. A német követ erre írott válaszát kizárólag a PV-vel osztotta meg, amit neki fel is olvasott. Ennek lényege az volt, hogy nem a német kormány kölcsönzött politikai ízt ennek a kérdésnek, és a példát nem is akarja átvenni a magyar kormánytól.

A történtek alapján világossá vált, hogy a német-magyar viszony ismét borulékonnyá vált, a nagyköveti kiutazás pedig indokolt lett. Szálasit minderre való tekintettel kérte meg Veesenmayer, hogy fogadja el a védőőrizetet. Ezután Veesenmayer rátért a kibontakozással kapcsolatos legkényesebb kérdésre, tehát a Kormányzó szerepének taglalására. Elsősorban a kérdés alkotmányjogi, technikai vonatkozásaira volt kíváncsi, valamint a bővebben meg nem határozott „egyéb” feltételekre, továbbá Szálasi véleményét az előkészületek feltételeiről. Szálasi véleménye szerint Horthy az átálláshoz megnyerni immár szinte lehetetlenség. Ezzel Veesenmayer is egyetértett, de abban is megegyeztek, hogy nem szabad a békés rezsimváltás esélyét sem elvetni, ezért első előfeltételként el kell távolítani az államfő környezetéből az őt káros irányba befolyásoló személyeket. Személyét csak a nagytakarítás elvégzése után lehet számításba venni, bár itt Veesenmayer e téren már kétségének adott hangot, valamint rögtön ki is húzta magát ezen feladat alól. Szerinte mindezt csak olyasvalaki hajthatná végre, aki alkotmányos, magyar, és a Kormányzó híveként ismert ember, ez viszont megkérdőjelezné a kísérlet sikerét.

Rendkívül érdekes a svájci követ, Jaager őrgy. véleménye, akinek utolsó, nov. 7-én kelt magyarországi jelentése, Szálasival foglalkozott. A jelentés szövegét érdemes idéznünk: „Tudomásomra jutott, hogy a hatalomátvétel után néhány nappal Szálasi magához hívatta a német követet, és ama óhajának adott kifejezést, szeretne mielőbb Hitlerrel találkozni. Veesenmayer azt válaszolta: a Führer igen el van foglalva, és egyébként sem ildomos, hogy egy újdonsült államvezető, alig egy-két héttel a hatalom birtokában, Hitlert felkeresse. Szálasi erre igen feldühödött, és kijelentett, nem tűri, hogy őt Berlinben holmi quislingként kezeljék. Ő igenis egyenrangú Hitlerrel, sőt, az eszméért ő többet szenvedett, mint a Führer, aki csak másfél évig ült börtönben, mialatt ő, Szálasi három esztendőt töltött elzárva[7]. Veesenmayer vegye tudomásul, hogy ő a háborúhoz addig nem ad magyar katonát, amíg Magyarország területi kívánalmait Hitlerrel nem rögzíti. Mindezek után Veesenmayer gondolkodóba esett, Rajniss kultuszminiszterért küldött, aki neki annak idején megírta, hogy Szálasi nincs már teljes birtokában szellemi képességeinek, és azt kérdezte tőle: kivel lehetne Szálasit, mint államfőt felváltani. Rajniss József főherceget ajánlotta, akit a német követ fel is keresett, és aki hajlandónak mutatkozott a tisztséget vállalni. Amikor azonban nem sikerült neki a felsőház tagjai sorából egy nyilas nemzeti szövetséget oppozícióként életre hívni, magas korára hivatkozva visszakozott a német felkérés elől. Maga helyett fiát, Ferencet ajánlotta. Őt viszont Veesenmayer nem találta megfelelőnek.”

Kétségtelen, hogy a Führer Veesenmayeren keresztül sokáig halogatta a személyes találkozót. Erre okot szolgáltatott a nov. közepén levonuló náthája, valamint az ardenneki offenzíva előkészítésének terhe.

Ápr. 17-én Szálasi tárgyalást folytatott Veesenmayerrel. A német követ három dologra volt kíváncsi:

a NV milyen álláspontot foglal el, bukás esetén az angolszász vagy a szovjet megszállás lenne-e a kevésbé rossz? Veesenmayer szerint a szövetségesek győzelme esetén a szovjetek és az angolszászok úgyis egymásnak esnek, így a fogságba esett nemzetiszocialista vezetőkre még nagy szükségük lesz az angolszászoknak.

Második kérdés: megoldható lenne-e, hogy az áttelepült magyarok kitérjenek a szovjet előrenyomulás elől, míg az angolszászt bevárják?

Végül Veesenmayer felhívta partnere figyelmét a koronázási ékszerek és a nemzeti aranykincs fontosságára. Javasolt egy területet az NV-nek, ahová szerinte a kincseket szállítani kellene, sőt ezt már – önhatalmúlag!- meg is beszélte Temesváry Lászlóval, így a szállítás is folyamatban van.

Válaszában Szálasi szókimondóan kijelentette, hogy a bolsevizmus ellen akár az ördöggel – tehát az angolszászokkal – is szövetkezni fog. Maga is biztos volt a szövetségesek két pólusának összetűzésében, de ezt megtoldotta még annyival, hogy biztos a nemzetiszocialista eszme alapjainak kényszeredett angolszász átvételében. A NV-i választ végig sem várva, Veesenmayer közbevágott. Szapulta a honvédséget, és Beregfyt, de Szálasi mindkét támadottat megvédelmezte. Veesenmayer vészjóslóan azt is felvázolta, hogy Hitler Berlinben marad, mert a hősi halált választja. Ezzel kívánja lezárni a nemzetiszocializmus első szakaszát, amit a sokkal nagyobb virágzás követ majd. Szálasi erre közbevetette, hogy a maradék német területeket egy kézben össze lehetne fogni, de mint erre Veesenmayer kinyilatkozta, a teljhatalomra kiszemelt Göring már elmenekült.  

A követet a vérbírósági tárgyaláson tanúként hallgatták meg, ahol tovább ártott Szálasinak.


Retkes Tamás

történész





Csia Sándort Laczkó Miklós egyik művében vitézként említi doktor helyett. Ezzel a nézettel másutt nem találkozni, bár a vitézi és a doktori címet párhuzamosan is lehetett birtokolni, ill. használni.

Az összeg értékének érzékeltetéséhez egy köznapi példa: a korszakban egy vidéki napszámos 1-2 pengő napszámra számíthatott.

Más forrás szerint ez az összeg 100.000 pengő lett volna. Ld.: Dr. Frank László: Zöld ár. Zrínyi katonai kiadó, Bp. 1975. 175. p.

Ez a legsúlyosabb fokozat.

lásd: Mecsér András és Michaelis próbálkozásai.

Teleki római katolikus vallású volt, s itt az öngyilkosságot igen szigorúan kezelik. A korabeli halotti anyakönyvi kivonatokba ezért ilyen jellegű megjegyzésszöveggel látták el a bejegyzést: „Tettét pillanatnyi elmezavarában követte el.”

Szálasinak most is tökéletesen igaza volt, mivel nem csak a börtönben eltöltött ideje volt hosszabb Hitlerénél, hanem a fogvatartása körülményei is sokkal mostohábbak voltak. Míg Hitler gyakorlatilag kényelmes házi őrizetben ült, addig Szálasi fegyenc volt.

Találat: 1941