online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

STÍLUSSZINTÉZIS CSOKONAI KÖLTÉSZETÉBEN

irodalom

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
A realizmus
JÓKAI MÓR: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI
Edgar Allan Poe A műalkotas filozófiaja
Vörösmarty Mihaly 1800-1855
Barokk vonasok a Szigeti veszedelemben:
Balassi Balint 1554 – 1594
József Attila 1905-1937
Szilagyi Domokos 1938-1976
A homéroszi eposzok embereszménye, értékrendje és szerkezete, magatartasok és értékrendek ütközése a görög tragédiaban
A felvilagosodas eszméi az európai irodalomban ( Voltaire és Rousseau )
 
 

STÍLUSSZINTÉZIS CSOKONAI KÖLTÉSZETÉBEN

Költészete rendkívül széles skálán mozog: verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti törekvése. A különböző stílusirányok nem egységbe forrasztva, hanem egymás mellett és után élnek nála. Egyszerre volt született őstehetség (poeta natus) és az esztétikai tudományokban jártas tudós költő (poeta doctus).

A barokkos hagyományból indult el, magába szívta a klasszicizmus elemeit is, de ott él költészetében a rokokó a maga kellemvilágával, kecsesé miniatűr formáival és sajátos örömkultuszával s ennek egyik kiágazásaként az anakreoni dalok (népiesség) vidám életérzése. 1795-ig nagy költői erővel szólaltatta meg a francia felvilágosodás legfőbb eszméit s élete vége felé hangot kap költészetében a rousseau-i szentimentalizmus panaszos hangja, magányba menekülő kiábrándultsága, halálvágya is.

FELVILÁGOSODÁS ÉS KLASSZICIZMUS

Az iskolai versfeladatoknak, "dolgozatoknak" két fő típusuk volt: a sententia (szentencia): az antik költők bölcs mondásainak, tanításainak részletező kifejtése a retorika szabályai szerint s a pictura (piktúra): természeté tájak, évszakok, emberek leírása. E két verstípus vegyítéséből, határainak elmosódásából nő ki a 90-es évek első felének nagy filozófiai lírája, melyben egyértelműen, nyílt bátorsággal szólaltatja meg a felvilágosodás legfőbb gondolatait. Ismerte Rousseau fontosabb műveit, tanulmányozta Voltaire alkotásait, olvasott részleteket az Enciklopédiából. Kiemelkedő alkotásai e témakörben a Konstancinápoly és Az estve. E két vers egyúttal a felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli. A Konstancinápoly Voltaire egyházellenességét, csipkelődően szellemes gunyorosságát és optimista racionalizmusát visszhangozza, A Konstancinápolyban az elképzelt Kelet színpompás leírása szinte észrevétlenül hajlik át valláskritikába, a végén pedig a felvilágosodás általános győzelmének hite szólal meg.


Az estve pedig Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet, a természetes állapot idilli harmóniáját hirdeti. A "pictura" a vers első harmadában a térbeli szerkezet érvényesül, a tenger felől közelít a városhoz, majd a konstancinápolyi utcák színes forgatagát villantja fel a dúsgazdag törökök kérkedő pompájával. Ezután egy belső, intim térbe kalauzol a leírás, a szultán háremébe. Az eddigi, inkább ámulatot sugalló-színlelő színes leírás komolyságát itt a csintalan érzékiség váltja fel. A zárt térből újra a szabadba jutunk a leírás tárgya most a roppant templomok kérkedése, a mecsetek meghökkentő mérete. A leírást követő elmélkedő részben (sententia) az időbeli szerkezeti elv érvényesül (jelen, múlt, jelen, jövő). A templomok bemutatása filozófiai általánosításba vált át. A vallási fanatizmus sötétségének ostorozása közben a felvilágosodott költő felidézi az eszményített múltat, a rousseau-i ősállapotot, amikor még "Állott a Természet örök építménye". Az emberi társadalom megromlásának a következménye a vallás megjelenése. "A lenyomott értelem" szüleménye az a korlátolt bigottság, mely egy ígért túlvilági paradicsom reményében nyomorúságossá teszi az emberi életet. A költeményt boldogító látomás zárja le az új világról, melyben a Természet "örök törvénye" fog uralkodni, s megvalósulhat a minden embert és népet egybeölelő testvériség eszménye.

Az estve Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet, a természetes állapot idilli harmóniáját hirdeti vonzó természetleírás és keserű társadalombírálat által: a természet romlatlanságát, a természetes állapot idilli harmóniáját állítja szembe az emberi társadalom romlottságával. A nappali világosság és az éjszakai sötétség közti napszak, az alkony, az "estve" tündérien szép leírásával indul a költemény (pictura). Ebben az átmeneti időszakban feldúsulnak ugyan a természeti szépségek, de a nappaltól való búcsúzás szomorgó-vidám melankóliával is telíti a tájat. A legelső sorokban a színhatások vizuális élménye az uralkodó: a tündöklő fény halovánnyá fakul, a horizont pirult, a felhők szegélye pedig aranyos lesz. Most a hanghatások zenei elemei jelennek meg: a madárkák "búcsúzó nótát" énekelnek, a kis filemile kisírja magát… Romlatlan, idilli harmónia uralkodik a természetben, az alkonyati erdőben. Ebbe az ideálvilágba menekül a költő, a sebzett ember vigasztalásért, lelki enyhülésért, hiszen a fájdalom, megbántottság az ember osztályrésze, ezek ismeretlenek a természeti környezetben. A látványt és a zenei hanghatásokat illatérzetek egészítik ki ebben a részben ("mennyei illat", "fűszerszámozott") mintegy élvezve a különböző érzékelések gyönyöreit. Bánat és vigasz, szomorúság és ennek oldódása teszi érthetővé a "vidám melankólia" (mélabú) jelzős szerkezet ellentmondását: a zsibbasztó emberi görcsök csak a természet "kies szállásain" engedhetnek fel. Kiszakad a költőből a panasz: "e világba semmi részem nincsen." A világ, az értelem fényét nélkülöző emberi közösség annak a másiknak, a természetinek az ellentéte, a fény helyett sötétség; az édes koncertek helyett lárma. A szépséget elpusztította a durvaság, a közönségesség, az erkölcsi-társadalmi rút, a harmóniából diszharmónia lett. A további eszmefuttatásban a közismert rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon ("az enyim, a tied") megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. A befejezés tulajdonképpen keserű sóhaj: az ősi idill maradványa, a közös kincs csupán a természet szépsége: az "arany holdvilág", az "éltető levegő".

Mindkét költemény versformája a páros rímű tizenkettes, a versek felépítése könnyen követhető, logikus gondolatmenetet mutat.

A ROKOKÓ

A rokokó - a barokknak ez a késeié monumentalitását elvesztő változata - Csokonai számára a szépség s a boldogság világát jelentette, felülemelkedést a köznapi élet szféráján. A rokokó életérzés örömkultuszának megfelelően legfőbb tárgyköre az epekedő, enyelgő, boldog és viszonzottnak érzett szerelem, olykor a finom erotika. Jellemző ezekre a versekre a miniatűr-forma, a szimultán (bimetrikus) ritmussal előállított sodró zeneiség, a változatos ritmika alkalmazása, a csilingelő rímjáték, a finomkodó könnyedség, a mesterkéltség dacára is valami egészen spontán báj. A barokk és a klasszicizmus heroikus istenvilága is átalakul: az istenek közül főleg Venus, Ámor, Flóra (a virágok istennője), Hébe (az ifjúság istennője) szerepelnek bennük díszítő kellékként. A mohó életigenléssel függ össze az érzékeléssel: a látással, hallással, ízleléssel, szaglással kapcsolatos élvezetek költői kiaknázása. Verseiben gyakori rokokó motívum a virágok bűbájos szépségében való gyönyörködés (rózsa, tulipán, jácint, nárcisz).



A Tartózkodó kérelem. Lényege, "mondanivalója" megejtő nyelvi dallamában, eleven, friss zeneiségében rejlik. Csupa játékos vidámság, táncos jókedv ez a miniatűr remekmű. Kettős hangszerelésű a ritmikája: sorait egyszerre lehet ütemhangsúlyosan és időmértékesen is skandálni (szimultán verselés). Kétütemű nyolcasok (4/4) és hetesek (4/3) váltakozásából épül fel egy-egy versszak keresztrímekkel összefűzve. De ugyanezek a sorok az időmértékes ritmusnak is tökéletesen megfelelnek. Az uralkodó versláb a ionicus a minore: u u _ _. "A hatalmas szerelemnek/ Megemésztő tüze bánt." A vers zenei hatását felerősítik a tiszta rímek is. A vers alapja egy metafora: "a szerelem tűz". De vonzó szépsége, üde bája éppen abban áll, ahogy a költő jókedvűen, önfeledten eljátszik ezzel a képpel: kibontja és továbbfejleszti. Ha a szerelem tűz, akkor égő sebet ejt, s erre a fájdalomra gyógyír csak a "gyönyörű kis tulipánt"-nak becézett kislány lehet. Tekintetében lobog a tűz, de szerelmes szavai ("ajakid harmatozása") csökkenthetik ennek ártó hatását. Az enyelgő szerelmes viszontszerelmet kér kedvesétől, enyhítő orvosságot lüktető sebére, s igenlő válaszáért csókokat ígér. A költői udvarlásban megbújó bókokat az utolsó strófa keresztény "angyali" és antik "ambrózia" szavai elmélyítik, ünnepélyessé színezik.

A ROUSSEAU-I SZENTIMENTALIZMUS

Lilla szerelme - néhány hónapra - boldogságba ringatta Csokonait. Lilla elvesztése szétzúzta a víg poéta mítosz-ábrándjait, visszavetette a komor életbe. A rokokó kecses-játékos verseinek örömérzetét a kiábrándult csalódás váltotta felé s ez új irányt adott költészetének. A Lilla-ciklus harmadik könyvének végére helyezte a románc lezárásaként A Reményhez írott költeményét. Ez az ő szerelmének igazi "verskoporsója": elbúcsúzik benne mindattól, ami életét tartalmassá tette: jókedvtől, reményektől, szerelmektől s költészetétől is, a "bájoló lágy trilláktól". A teljes lemondást, a reménytelenséget és halálvágyat csengő-bongó, a rokokó könnyedségét megőrző forma fejezi ki, s így az érzelmi-gondolati tartalom - látszatra - ellentétbe kerül a külső formával. A ritmus mindvégig trochaikus lejtésű. A hosszú strófák első felében 6-5 szótagos sorok váltakoznak. Ezt a szabályszerűséget töri meg a 9. és 11. sor: ezek az eddigi hat szótag helyett nyolc szótagból állnak. A 13. sortól kezdve ismét 6 és 5 szótagos sorok következnek. A keresztrímek négysoronként váltják egymást (abab-cdcd-efef-ghgh). A 9. sortól kezdve (a versszakok második felében) mindig új gondolati-érzelmi egység kezdődik, s így a szakaszok két-két formailag is elkülönülő részből ötvöződnek össze. Tudatosan átgondolt, logikus a vers szerkezete is: az 1. és a 4. szakasz tartalmi és érzelmi párhuzamot alkot, a közbezárt 2. és 3. strófa pedig hangulati ellentétet, éles kontrasztot fejez ki. A költő egy elvont fogalomhoz fordul, a megszemélyesített Reményt szólítja meg. A Remény jelenléte a dialógus lehetőségét hordozza magában, ám a megszólítotté bár mindvégig jelen van, néma marad. A párbeszéd nem alakulhat ki, így a költemény fájdalmas monológ. Az első strófában nemcsak megszólítja, hanem be is mutatja a Reményt. Nem is isten, csak annak látszó; elomló tünemény, hiszen a földiek teremtménye; csalfa és vak. Mégis hatalommal rendelkezik a boldogtalanok felett: szép szavakkal ("sima szájjal") kecsegteti, hitegeti őket. A csalódott és kiábrándult lélek ingerülten utasítja vissza csalóka próbálkozásait: a kétségbeesés mélyébe zuhanva m r reménykedni sem akar. A második versszak a rokokó készlettárából is ismert képpel, a tavaszi virágoskert kibomló pompájával jellemzi életének bizakodó, reményekkel teli, szép ábrándokat szövögető korszakát. Különösen megragadó és merészen újszerű a következő szimbolikus értelmű kép: "Rám ezer virággal szórtad a tavaszt." Költői terveinek megvalósulással áltató ígéreteit a viszonzott szerelem koronázta meg: boldogsága kiteljesült. A következő szakasz az előző képsort a visszájára fordítja: álmainak összeomlását, a reményeitől megfosztott lélek sivárságát a kert téli pusztulásával, az értékeit vesztett természet kietlenségével ábrázolja. A strófa második része visszakapcsol az előző szakasz soraira: a szerelem még kárpótolhatta volna művészi vágyainak kudarcaiért, a "gyöngykoszorúk" (hírnévé dicsőség) elvesztéséért. A befejező versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesítése a halálvággyal: a veszteségek sorozata után az élet értelmetlenné lett. Az utolsó sorok a természet és közvetve az emberi világ kiüresedéséről s önmagának a világtól való elidegenedéséről vallanak. Ezután hangzik el a szívbe markoló fájdalmas búcsú mindattól, ami az életet értelmessé és emberivé tette.



A tihanyi Ekhóhoz című vers strófaszerkezete itt is újszerű és meglehetősen bonyolult. A költemény nem is igazi ekhós versé mely a 16-17. században volt divatos. Ezekben a visszhang válasza más értelemben, feleletként, csattanóként ismételte meg az előző sor végét. Az elégia megszólítottja (címzettje) a visszhangé az Ekhóé ki istennőként, segítő nimfaként jelenik meg mint Tihany "rijjadó leánya". A vers indítása nem felszólítás, inkább kiáltó könyörgés. Az 1-2. versszakban a költő (a versben beszélő) saját élethelyzetét mutatja be: a füredi parton, Tihannyal szemben - kirekesztve az emberi közösségből, távol a Füreden vigadó boldogoktól - a sorsüldözött ember a "magános árva szív" segítségül hívja az Ekhót. Azt kéri, hogy panaszait felerősítve sokszorozza meg, kiáltsa világgá. A megfogalmazás nyelvi eszközei a szentimentalizmus irányzatának ismert motívumai: a halvány holdnak fényén elhagyottan sírva sír, elpusztult reményét jajgatja el. A második szerkezeti egység a 3-6. versszakokat foglalja magában. A harmadik szakasz panaszos kérése erőteljes felszólítássá tágul. A "szegény boldogtalan" a maga jajait csak a természetre bízhatja, tőle várhat együtt érző rokonszenvet. A panaszáradat oka nem Lilla: a szerelmi csalódás csak az az utolsó csepp volt, mely véglegesen tudatosította veszteségeit. A 7-10. strófák új emberi tartalmakat tárnak fel: már nem a Nimfának panaszkodik, hanem az őt bántó világon való felülemelkedés önérzetével vonja le végső következtetéseit. A megbántott költő "rejtek" érdemeinek elismerését és igazolását a távoli jövőtől, a "boldogabb időtől" várja. Az a biztos hit zárja ezt az elégikus hangú ódát, hogy a távoli jövő felismeri benne előfutárát, s még az "együgyű" (egyszerűé dísztelen) sírhalma fölé boruló fa is "szent lesz tisztelt" hamvaiért.

A NÉPIESSÉG

A népiesség is fellelhető Csokonai sokszínű művészetében. A népdalokat is gyűjtő Csokonai írt olyan költeményeket is, amelyekben már a magyar parasztdalok nyelve, ízlése is jelen van. Népies helyzetdalaiban, életképeiben (Parasztdalé Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz) már Petőfi elé készíti az utat. Szegény Zsuzsi, a táborozáskor című verse a későbbi katonadalokra emlékeztetnek, hiszen a kedves szomorkodik amiatt, hogy párja megkapta a behívót. A sírás, ölelés, parancsolat, pántlika, búcsúzás jellegzetes kifejezések, melyek itt megjelennek. A gerlice-metafora, a viola-szín művészi jelző, mind a későbbi népdalok jellegzetes elemei. Nemcsak a vers szóképei, stílusalakzatai (párhuzam: „Indúlt lelkem bús nótára,/ Érva gerlice módjára.”, fokozás: „Tíz rózsát hinték lovára,/ Százannyi csókot magára.”) által lesz népiessé, hanem a ritmusa (4/4-es ütem), ríme (aabb-párosrím) miatt is.


: 13089