A XX. szazad első felének festészete Magyarorszagon

A XX. század első felének festészete Magyarországon

A 20. század első felének magyar művészetet két nagyobb periódusra tagolják. Az első szakasz, a tágabb értelemben vett századforduló, a múlt század utolsó éveit és századunk első két évtizedét 626d38g foglalja magában, a millennium körüli évektől az első világháború végéig terjed. A második szakasza a két világháború közötti korszakot jelenti.

 A századforduló körül kezdte pályáját az erdélyi születésű Nagy István, de a húszas-harmincas években készültek legszebb, legjellemzőbb pasztellképei, mint például a Havasi tájkép (1930 k), a Domboldal nyárfákkal (1927), a Parasztlány köcsöggel (1927 k) az Iskolás fiú (1932 k), amelyekben a látvány leegyszerűsített, geometrikus elrendezése újabb konstruktivista törekvés kiindulópontja lett.

- A római iskola elnevezéssel jelzett irányzat kiemelkedő tehetségű festője Aba-Novák Vilmos volt. A harmincas években több nagy freskómegbízást teljesített ebben a szellemben, de táblaképfestészetével felülemelkedett a szigorúan vett neoklasszicista felfogáson: falusi vásárt, vándorcirkuszt, lacikonyhát ábrázoló, zsúfolt jeleneteinek ironikus torzításokkal élő, groteszk előadásmódja a korszak rendkívül sokoldalú expresszív törekvésével rokonítható.

Vaszary János kései korszakában. könnyed, virtuóz stílust alakított ki, festményei a húszas-harmincas évek modernizálódó polgári életformáját illusztrálják.

Berény Róbert nem tagadhatta meg ugyan teljesen a Nyolcak között kialakult szubjektív expresszionista attitűdjét, de a berlini emigrációból való hazatérése után merőben más hangon szólalt meg; a nagybányai hagyományhoz is visszanyúlva ezekben az években festette néhány mély koloritú, bársonyos hatású remekművét, mint amilyen a Gordonkázó nő (1928), a Kapirgáló

Márffy Ödön festészete, avantgarde korszaka utáni, szubjektív érzések, hangulatok kifejezésének a Párizsi Iskola ízlését tolmácsoló érzékeny eszközévé vált.

Farkas István torz figuráiban és álombeli tájaiban a festő tragikus életérzése fogalmazódott meg.

-Ugyancsak a húszas évek elején bontakozott ki a korszak két nagyhatású festőjének egyéni stílusa: Bernáth Aurél és Szőnyi István, a posztnagybányai festészet legjellegzetesebb képviselői, a Nagybányai Iskolából indultak és pályakezdésük rövid kitérői után az ott kialakult szemléletet fogadták el továbbfejlesztendő hagyományként.

- A korszak expresszionista törekvései Egry József és Derkovits Gyula festészetében csúcsosodtak ki.

-Derkovits Gyula életművében a munkássorsot fogalmazta meg a festészet legkorszerűbb, új jelképeket is teremtő eszközeivel. A montázskompozíció, a több nézőpontos képszerkesztés, a formai és fogalmi tömörítés jellemzi műveit. A Kenyérért, 1930; a Végzés, 1930; a Nemzedékek, 1932; a Vasút mentén, 1932; a Híd télen, 1933 árnyalt képet adnak stílusfejlődéséről.

- Derkovits stílusának nem volt közvetlen folytatója; Dési Huber István áll hozzá a legközelebb.

- Az 1928-ban megalakult szentendrei művésztelepen bontakoztak ki a harmincas évek közepétől a magyar művészet újabb avantgarde törekvései. A szentendrei iskola festészetében három fő irányt lehet megkülönböztetni, amelyeknek stílusjegyei sok esetben keverednek egymással.

Czóbel Béla a francia expresszionizmus, a Párizsi Iskola hatását hozta magával, ezekben az években festményei mind oldottabbá és színesebbé váltak (Kislány, masnival, 1930 k; Csendélet korsóval, 1934).

Barcsay Jenő Szentendre táji és városképi motívumaiból kezdte kialakítani konstruktivista módszerét, amellyel a későbbiek során iskolát teremtett a magyar piktúrában; ennek az átmeneti korszaknak egyik legszebb példája aDombos táj

- Vajda Lajos és Korniss Dezső nevéhez fűződik a szürrealizmus magyar válfajának megteremtése. Ezen a tradíción elsősorban a Szentendrén található magyar és szerb egyházi és népi, naiv művészeti hagyományt értették, erről tanúskodnak Vajdának az ikonfestészettől ihletett Liliomos önarcképe és Maszkos ikonja (1936) s Korniss 1935-ös Szentendrei motivuma.

-Naiv és mágikus stíluselemekből sajátos módon ötvöződött össze a harmincas évek elejétől Szentendrén dolgozó Paizs Goebel Jenő szürrealisztikus festészete.

-Chagall látomásos művészete nyomán festette Ámos Imre a háború embertelensége ellen tiltakozó, tragikus hangú képeit (Égő zsinagóga, 1938;Sötét idők, 1940; Önarckép ravatalon, 1943).