A XVII.-XVIII. század magyar műzenéje

A XVII. században a három részre szakadt Magyarország megszilárdult. A törökök az ország középső részén hatalmukat véglegesnek tekintették. Elterjesztették sajátos keleti kultúrájukat, amelynek fönnmaradt emlékei napjainkban is a török uralomra emlékeztetnek.

A Dunántúl és a Felvidék nagy része a Habsburg Birodalomhoz tartozott. A török elleni harc, a val 121j95b lásháborúk, az elnyomás, a birtokaitól megfosztott nemesség elégedetlensége a nemzeti érzést, a függetlenség utáni vágyat erősítette. A Habsburg-házzal való szembefordulás kulturális téren is érezhető volt. A főnemesi rezidenciákon (rezidencia: királyok és főurak állandó lakhelye) - Esterházy, Thököly, Bethlen Gábor udvarában - élénk zenei élet folyt. Szerződtetett muzsikusok, zenekarok működtek. Egyre gyakrabban fogadtak magyar lantosokat és énekmondókat a külföldi muzsikusok helyett.

A kor hangszeres zenéjének emlékét a korabeli kódexek, kéziratok őrizték meg, sajnos azonban csak töredékek maradtak fenn. (A kódex kézzel írott könyv. Egy-egy fejezet nagyméretű, gazdag díszítésű kezdőbetűjét inciálénak nevezzük. Ezek valóságos kis remekművek, miniatűrök. A kódexeket általában szerzetesek írták, az inciálé rajzait az illuminátor, azaz a díszítőmester festette.)

A XVII. sz. magyar zenei hagyományát a szomszédos nemzetiségekével együtt négy kézirat őrzi:

Kájoni kódex

Egyik legfontosabb forrásunk, kéziratos könyv. Lejegyzője Kájoni János erdélyi ferences rendi szerzetes és orgonista. Nevéhez fűződik több nagyjelentőségű zenei gyűjtemény összeállítása. E kódex népies táncdallamokat, valamint egyházi és világi énekeket is tartalmaz. (pl. Apor Lázár tánca, Chorea)

Vietorisz kódex

(tabulatúrás könyv) kb. 168O-ból

tabulatúra  = a hangszeres zene írásos rögzítésének módja XV.-XVII. században, a hangjegyeket számok, betűk és egyéb jelek pótolták. A tabulatúra késői leszármazottja a gitár mai zenei jelrendszere.

E kéziratos könyvet a felvidéki Vietorisz családról nevezték el. Több magyar, latin és szlovák nyelvű világi és egyházi énekeket, táncokat, trombitadarabokat, és virágénekeket is tartalmaz. (pl.: Áll előttem egy virágszál)

Lőcsei tabulatúrás könyv

A Felvidéken a XVII. sz. második felében készült ez a gyűjtemény. Szepességi német és lengyel dallamok mellett díszítéses, figurációs magyar tánczenét is felölel. Ez a gyűjtemény eredeti virginálkompozíciókat és átiratokat is tartalmaz. (A virginál téglalap alakú csembaló típusú billentyűs hangszer.)

Soproni Stark-féle virginálkönyv

Főleg német dallamok gyűjteménye, de található közöttük négy magyar tánczene is.

Még egy kiemelkedő műzenei alkotást kell megemlíteni a XVII. századból, Esterházy Pál: Harmonia Caelestis

Esterházy Pál (1635-1713) nádor, hadvezér, költő és magas fokú zenei műveltséggel rendelkező zeneszerző volt egyszemélyben. Valószínűleg bécsi tartózkodása alatt ismerkedett meg a kor olasz oratóriumstílusával. A Harmónia Caelestis 55 darabból álló latin nyelvű szólóhangra, énekkarra és zenekarra íródott oratórikus mű 1711-ben jelent meg Bécsben.

1868-ban Buda visszafoglalásával megkezdődött hazánkban a török uralom összeomlása. Velünk együtt ünnepelt az egész keresztény világ. Mindez magával vonta viszont, hogy a töröktől megszabaduló országban a Habsburg-ház hatalma megerősödött. Az új uralom ellen  nemzeti mozgalom indult, amelynek részesei voltak a parasztok, később a velünk együtt élő nemzetiségek és a haladó szellemű nemesek is. A históriás énekek - mint kurucdalok - új lelkesítő szöveggel ismét föléledtek. Ezeket általában diákok, katonák szerezték. Hazaszeretetre, hősies harcra buzdítottak.

A Rákóczi szabadságharc levelére után (1711) erősödött az elnyomás, ebben a társadalmi helyzetben a kulturális élet kétirányú volt:

A főnemesek ismét Bécs felé fordultak, és a főúri udvarok az idegen kultúra központjai lettek, ahol virágzó, európai szintű zenei élet alakult ki. Neves külföldi művészek állandó vendégei, közreműködői voltak a kastélyok zenei rendezvényeinek.

A köznemesség passzív ellenállást tanúsított, segítette a kollégiumok és az iskolák haladó törekvéseit. A szatmári béke után (1711) a magyar zenei hagyományok őrzését és fejlesztését a kollégiumokban találjuk. A kollégiumi zenekultúra írásos emlékeit a melodáriumok őrzik. (Ezekben az iskolai énekanyagon kívül zsoltárok, kurucdalok, alkalmi énekek, új stílusú népdalok, többszólamú kórusművek, valamint verbunkos dallamok voltak találhatóak.) Az egyházi iskolákban kedvelték a diákszínjátszást. A drámákat zenés betétek tették változatossá. A tánc közjátékként szerepelt.