A HUMÁNPOLITIKA ESZKÖZRENDSZERE

A HUMÁNPOLITIKA ESZKÖZRENDSZERE

I. A BIZTOSÍTÁSI RENDSZEREK

E fejezet megírásához a következő irodalmakat használtam fel:

• Balogh Gábor - Szűcs László: Társadalom biztosítás nélkül Magvető K. Bp.1990.
• Csaba Iván: Magánbiztosítás és társadalombiztosítás = Esély 1990. 6.
• Zombori Gyula: A társadalompolitikáról Bp. 1991. Kézirat
• Zsubori Ervin: Önkéntes béradás = Figyelő 1994. 4. 1. old.  

Az ember ahhoz, hogy életét fenntartsa elengedhetetlen szükségleteinek kielégítése. A szükséglet-kielégítés általánosan elfogadott módja, hogy bekapcsolódik a termelőfolyamatba, munkát vállal és annak eredményeként realizálódó javakból részesedik. Addig nincs is nagyobb hiba, amíg képes munkavállalásra. A gond ott jelentkezik, ha ez a képessége olyan mértékben változik, hogy lehetetlenné válik számára a további munkavégzés.

A bizonytalanság meghatározó tulajdonsága környezetünknek. A véletlenszerű eseményekhez való alkalmazkodás törekvése az élővilág történetével egyidős. A bizonytalan helyzetben tanúsított magatartás az egyén kockázat-érzékenysége alapján két típusba sorolható. Vannak kockázatkerülő és kockázatkereső emberek. Kockázatkerülő magatartás esetén az egyén többre értékeli a biztonságot, mint a nagyobb nyereséget. További jellemzője, hogy a kockázatok hatásainak csökkentése érdekében az így gondolkozók valamilyen biztosítás megkötésére törekednek. A kockázatkereső magatartású emberek a nagyobb, de bizonytalanabb jövedelmet részesítik előnybe.

A kockázatok csökkenésének léteznek egyéni és kooperatív módszerei. Egyéni módszerekről akkor beszélünk, ha az egyén a különböző javakat a várható szükségleteinek megfelelően tartalékolja. Idetartozik a pénztartalékolás. Ennek előnye, hogy a pénzmegtakarítás lehetővé teszi a későbbiekben jelentkező új szükségletek kielégítését és ugyanakkor a fizetőképesség 444i87e megtartását is biztosítja. Hátránya, hogy inflációs időkben nem képes megvédeni a veszteségektől. Egyéni módszerekhez tartozik a várható veszteségek mérséklése, pl. tűzvédelmi berendezés felszerelésével vagy a kedvezőtlen események bekövetkezési valószínűségének csökkentése riasztó berendezésekkel, a betegségek elkerülése érdekében az egészséges életmód követése. Nagy hátrányuk, hogy a technika fejlődésével folyamatos fejlesztést igényelnek, másrészt különösen a "ritka" veszteségek esetén nagyon költségessé válhatnak.

A kooperatív módszerek kockázatok megosztásán, átruházásán alapulnak. Ide sorolhatóak a biztosítások, hisz a biztosító átvállalja a biztosított kockázatát egy meghatározott összeg befizetése esetén. Ez a kockázatkerülő egyén számára jólétnövekedést eredményez, mert mentesül a jövedelemingadozásoktól, másrészt nem kényszerül a teljes szóba jöhető veszteség egyéni felhalmozására. Kellően nagy számú egyéni kockázat összegyűjtésével az egyéni szinten bizonytalan események a biztosító számára nagy biztonsággal kiszámíthatóvá válnak a nagy számok Bernoulli-féle törvénye alapján.

A biztosításoknak két alapvető típusa van a piaci vagy magánbiztosítás és a társadalombiztosítás.

A piaci, magánbiztosítás jellemzői:

• Önkéntes. A magánbiztosítás szerződéses piaci jellegénél fogva önkéntes. Az egyén maga dönt arról, hogy milyen kockázatra, milyen típusú biztosítást kössön, vagy ne kössön.
• Nyereségre orientált. A kockázatkerülő egyének a várható veszteségüknél nagyobb összeget is hajlandók megfizetni, mivel a biztos jövedelem megvásárlása, a valamivel nagyobb várható jövedelemről való lemondás fejében is kifizetendő számukra. Így a piaci biztosító még adminisztratív költségeit is fedezheti és profitra is szert tesz.
• A biztosítás díja a kockázat bekövetkezésének valószínűségétől függ, egyénenként változó. Pl. életbiztosítás esetén magasabb díjat kell fizetniük az idősebb, rossz egészségi állapotban lévő esetleg dohányzó férfiaknak
• Finanszírozása egycsatornás. A piaci biztosítás a szerződést kötők befizetéseiből illetve e befizetések tőkésítéséből származó hozadékokból finanszírozza szolgáltatásait.

• Gazdálkodási módja tőkefelhalmozó vagy tőkefedezeti. A biztosítók a befizetett járulékot befektetik.                    
• Nem minden kockázatra köthető. Nem köthető biztosítás, ha az események függetlenségének feltétele nem teljesül. A kockázatmegosztás elve, a biztosítás éppen arra épül, hogy nem lesz mindenki egyszerre károsult, vagyis megoszthatóak a kockázatok. Egészségügyi biztosítás esetén ez a probléma jelentkezik járványok, katasztrófák bekövetkezésekor. A munkanélküliség növekedésével a tovagyűrűző hatások egész iparágakat ránthatnak magukkal, és a munkanélküliség okozta keresletcsökkenés további munkanélküliséghez vezet. Nyugdíjbiztosításoknál az infláció okozza a problémát. Az infláció mindenkit érint, olyan társadalmi kockázat, amellyel szemben nem érhető el biztos jövedelem állami eszközök nélkül. Nem köthető akkor sem biztosítás a kockázat bekövetkezésének valószínűségi becsülhetősége korlátozott. Kiszámíthatatlan kockázatok ellen a biztosítók nem kötnek szerződést vagy olyan magas összegben állapítják meg azt, aminek megkötése már nem kifizetődő az egyén számára. Az erkölcsi kockázat is szintén kizáró ok. Ha a biztosítottnak módjában áll befolyásolni a kár bekövetkezését vagy annak nagyságát, akkor erre piaci biztosítás nem köthető. Egészségügyi magánbiztosítás esetén általános túlfogyasztáshoz vezet, ha a harmadik fél "állja a számlát", hisz sem a beteg, sem az orvos nem érdekelt ebben az esetben a költségek csökkentésében.

A biztosítási piacok elégtelensége miatt megoldást jelenthet a biztosítás kötelezővé tétele vagy/és állami megszervezése, azaz a társadalombiztosítás létrehozása. Ennek okai a következőkben foglalhatóak össze:

• Az emberek túl rövidtávban gondolkodnak. Fiatal éveikben - a családalapítás, lakásszerzés idején - nem gondolnak arra, hogy öregkorúkra tartalékoljanak. Az életciklussal nem összhangban lévő megtakarítási szokások -különösen az alacsony jövedelmű, alacsony iskolai végzettségű csoportok esetében - okaként szerepel, hogy az állam úgy is segíti a rászorulókat, így valamilyen minimális jövedelmet az ő esetükben is juttat.  E miatt az állam egyfajta védekezési eszközének tekinthető a társadalombiztosítás.
• A magánbiztosítások nem tudják kezelni az inflációt. Esetleges tönkremenetelük, piaci kudarcuk esetén tömegek maradnának ellátás nélkül. Az állami kötelező biztosítási rendszereknél az állami garanciavállalás biztosítja az ellátásokat.
• Állami, kötelező társadalombiztosítás során beszedett és elosztott jövedelem egyének, régiók vagy generációk között jelentős jövedelem újraelosztást tesz lehetővé. Egyrészt az egyes generációk nyújtanak egymásnak jövedelemtranszfert. Másrészt a jobb és az alacsonyabb jövedelműek számára biztosít jövedelem átrendeződést. Olyan egyének is részesülhetnek ellátásban, akik helyzetükből adódóan a magánbiztosításból kizáródnak. pl. rokkantak, tartósan betegek, özvegyek stb. 
• A biztosítás ára a biztosítottak számának növekedésével csökken. A teljes lakosságra kiterjedő társadalombiztosítás működési költségei alacsonyak. Ameddig a társadalombiztosítás éves bevételének átlagosan 2 százalékát költi működésre, addig a piaci biztosítások esetében ezek a költségek a 40 százalékot is elérhetik.
• A társadalombiztosítás érdekelt a betegség-megelőzésben és az egészségügyi kutatások fejlesztésében, mert így hosszú távon csökkentheti kiadásait. A hatékonyabb gyógyító munka megtakarítást eredményez a táppénzkifizetésekben, a betegségben eltöltött idő lerövidülése növeli a járulék befizetéseket is. Elvben a magánbiztosítók is érdekeltek lennének a megelőzésben, de a kedvező visszahatások eloszlanak az egyes biztosítók között. A pozitív következmények csak beláthatatlanul hosszú idő múlva jelentkeznek.
• A kötelező, állami biztosítási rendszer eredményesen alakíthatja a foglalkoztatáspolitikát. A korkedvezményes nyugdíjazással, előnyugdíjjal, a nyugdíjkorhatár rugalmassá tételével, az anyasági támogatásokkal vagy a járulékfizetés alóli időleges mentességgel visszaszorítható a munkanélküliség és mérsékelhetőek a munkanélküli segélyezés terhei. A jelenleg érvényes jogszabályok szerint előnyugdíj megállapítását az a munkanélküli kérheti, akinek az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb 3 éve hiányzik, aki a kérelem benyújtását megelőzően legalább 6 hónapja munkanélküli járadékban részesült és a munkanélküli járadék folyósítása időtartamának lejártát követő egy éven belül az említett életkort betölti és munkanélküli-ellátásra már nem jogosult, az öregségi nyugdíj megállapításához szükséges 20 éves szolgálati idővel rendelkezik, megfelelő munkahely biztosítására, a képzés lehetőségét is beszámítva nincs kilátása.

A társadalombiztosítási rendszer ellenzői a gazdaságilag káros hatásokat hangsúlyozzák. A bírálók szerint a társadalombiztosítás - főként a nyugdíjrendszer - csökkenti a megtakarításokat. Az a tudat, hogy öregkorban nyugdíj révén rendszeres jövedelmet kap az ember, csökkenti az aktív, dolgozó korban történő megtakarításokat, az időskorra való egyéni tartalékolást. A bírálók másik sokat hangoztatott érve, hogy a társadalombiztosítási járulékok adóként hatnak. Magas járulék befizetési kötelezettség teljesítmény-visszatartáshoz vezet, hisz laza a befizetések és a juttatások közötti kapcsolat. A társadalombiztosítás melletti és elleni érveket számba véve kétségtelen, hogy az államilag kötelező biztosítás mind a munka hatékonysága, mind szociális szempontból nélkülözhetetlen.

A PIACI BIZTOSÍTÁS ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ÖSSZEHASONLÍTÁSA FŐBB JELLEMZŐIK ALAPJÁN

PIACI TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS

RÉSZVÉTEL önkéntes kötelező, nem lehet lemondani

SZERZŐDÉSNÉL kötelező nem kötelező - nincs

ÍRÁSBELISÉG

VALÓSZÍNÜSÉGEK valószínűség számításon másodlagos, nem meghatározó

KALKULÁLÁSA alapul, a biztosítási díj

nagysága függ a kárbekö-

vetkezés valószínűségétől

CÉLJA nyereség elérése nem nyereség az elsődleges célja

pénzügyi szemlélet szociális szemléletű

BIZTOSÍTÁSI jövőbeni, bizonytalan rendszerint jövőbeni, de előre is

ESEMÉNY váratlan látható( pl.öregség) lehet

BEKÖVETKEZÉSE                                                       az öregség kivételével                              

véletlen

SZERZŐDŐ FELEK biztosító, biztosított biztosított, biztosító, állam,

munkáltató

DÍJAT FIZETI biztosított vagy munkáltató biztosított és/vagy munkáltató

és/vagy állam

A DÍJ ÖSSZEGE        a kár bekövetkezésének független a kár bekövetkezésének

FÜGG valószínűségétől valószínűségétől, az egyén jövedelmétől függ

A bizonytalanság kezelésének optimális formája kétségtelenül a több lábon álló biztosítási rendszer, amely a társadalombiztosítás mellett fontos szerepet biztosít a magánbiztosításoknak. Az önkéntes alapon létrejövő biztosítások jobban igazodnak az egyén szükségleteihez. A kiegészítő nyugdíjbiztosítások egyben biztonságot jelentenek a társadalombiztosítási kifizetések bizonytalanságával szemben. Még több kockázatfajta bevonása a kötelező társadalombiztosításba azért nem jöhet számításba, mert nem tartoznak azok közé az alapvető kockázatok közé, amelyek ellen minden bizonnyal a lakosság túlnyomó része biztosítást kívánna kötni. A kötelező, állami biztosítás túl sok kockázati tényezővel való kibővítése jelentősen megemelné a befizetendő járulék összegét, aminek következtében nőne a terheket fizetni nem tudók tábora. További negatív hatása a teljesítmény-visszatartásban mutatkozik. A több lábon álló biztosítási rendszer jobban garantálja az egyének létbiztonságát, mint az egyfokozatú, az egyéni döntéseknek teret nem engedő, monopolizált intézményi megoldás. A bizonytalansági tényező csökkentése érdekében a társadalombiztosítást öngondoskodással lehet kiegészíteni. Magyarországon azokra a kockázatokra, amelyeket társadalombiztosítás is lefed, piaci biztosítás is köthető. Ahhoz, hogy valaki minden különösebb megrázkódtatás és sokk nélkül nyugdíjba vonuljon - állítják a szakértők - nettó éves jövedelmének legalább 80 százalékát kellene nyugdíjként megkapnia. Magyarországon egy 2000-ban nyugdíjba vonult - átlagos jövedelmű kereső - dolgozó 42 évnyi munkásélet után is csak utolsó éves átlagjövedelmének kétharmadára számíthat. Ha csak 25 évet dolgozott, akkor ez az arány alig több mint 50 százalékos, 15 év után kb. 35 százalékos. Ha a munkával eltöltött időt azonosnak tekintjük, abban az esetben az átlagnál ötször nagyobb jövedelműek sokkal inkább megérzik a váltást, nyugdíjuk még négy évtizednyi munkába járás után is csak 44 százaléka lesz a legutolsó aktív év átlagának, ha viszont csak 15 éves munkaviszonnyal rendelkeznek, úgy nyugdíjasként a jövedelmük negyedére esik vissza. (Zsubori Ervin)

A demográfiai trendek ismeretében, a nyugdíjasok helyzete jelentősen nem változik, nem javul. Miközben a gyermekszaporulat évről-évre jelentősen csökken, az ötvenes évek"demográfiai csúcsnemzedéke" az ezredforduló utáni első két évtizedben lép majd nyugdíjas korban. Mindezek következtében tovább romlik majd az aktív/eltartott arány. Ezt a tendenciát az állam adónöveléssel, a társadalombiztosítási járulékok, illetve a nyugdíjkorhatár felemelésével, a szolgáltatások körének csökkentésével némiképp ellensúlyozhatja, ám mindenképpen megnő az állami ellátást kiegészítő-öngondoskodó - nyugdíjrendszer jelentősége.

A. KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJRENDSZEREK

E téma kifejtéséhez az alábbi irodalmakat használtam fel:

• Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény ­­­­= Magyar 

Közlöny 1993. 176. szám

• Hamar Farkas: Sikeres nyugdíjreform = Statisztikai Szemle 2003.12. 1054-1073.old.
• H. Le  Bras: Nyugdíjkorhatár és biológiai életkor = Esély 1992. 2. 29-47. old.
• Kopátsy Sándor: Az ideális tulajdonos = Figyelő 1994. 4. 15. old.
• K. T.: Önsegély a pénztárban átvehető = Figyelő 1993. december 16. 14. old. 
• Makara Klára: Kölcsönös gazdasági segítség = HVG 1993. december 18. 91-92. old.
• Robert Holzmann: A kiegészítő nyugdíjrendszerek, célok, formák, kényszerek ­= Esély 1992. 5. szám
• Zsubori Ervin: Öngondoskodom, tehát leszek = Figyelő 1994. 4. 16-17. old.

Az öregkor kezdetét az emberek általában, de a szakemberek is önkényesen a nyugdíjkorhatár életévére teszik. Annak ellenére történik így, hogy jól tudjuk az életkor nem lehet mércéje az egyén egészségi állapotának. A határvonal sohasem ilyen éles, mégis ezt a küszöböt átlépve az érintettek nagyobbik hányada egy csapásra öregnek és kiszolgáltatottnak érzi magát. Folyamatosan azt éli meg, milyen tehertételt jelent az ő nyugdíja, egészségügyi ellátása az aktív dolgozók, a társadalom számára. Ha az orvostudomány, az egészséges életvitel, a test és a szellem frissen tartása meg is hosszabbíthatja az életet, ahhoz megfelelő nyugdíjra van szükség a korábbinál jóval hosszabb ideig. Az élettartam megnövekedésének egyetlen károsultja lesz, ez pedig a nyugdíjrendszer. Ennek a problémának a megoldásában játszanak rendkívül fontos szerepet a kiegészítő nyugdíjrendszerek. Minden piaci orientációjú, iparosodott társadalomban léteznek kiegészítő nyugdíjbiztosítások.

Egyes országokban a kötelező, állami programokon belül oldják meg azt, hogy a biztosítottak önkéntesen vállalt nagyobb összegben fizetett kiegészítő járulékfizetés ellenében magasabb szintű ellátásban részesülnek. Valamennyi fejlett országban működnek ezen felül önkéntes magán-nyugdíjrendszerek is. A kiegészítő nyugdíjrendszerek jelentősége országonként eltérő, mind a programokban részt vevők részarányával, mind az így nyújtott ellátások összes nyugdíjhoz mért súlyával mérve.

A kiegészítő rendszereken két típus különíthető el.

1. Egyéni nyugellátó programok. E programon belül az egyén határozza meg járulékának és nyugellátásának a szintjét. Saját maga választja meg azt a társaságot, szervezetet, akivel biztosítási szerződését meg kívánja kötni, és személyesen dönt arról is, hogy nyugdíjas korára félretett magtakarításait milyen pénzügyi formák révén kívánja biztosítani.

2. Vállalati nyugdíjprogramok. A humánpolitika igen fontos eszközét jelentik, melyek egyben a vállalat, a munkahely gondoskodását is kifejezik. Azt a szemléletet tükrözik, hogy a munkaadó számára még akkor is fontos dolgozója, amikor már nem aktívkorban van, odafigyelnek rá, nem hagyják sorsára, segítik azokban a nehéz időkben, amikor meg kell válnia volt munkahelyétől, nyugdíjas lesz. A nyugdíjba vonulás anyagi problémájának enyhítésével biztosíthatnak nyugodt időskort.

A vállalati nyugdíjprogramokat az alábbiak jellemzik:

A vállalati nyugdíjprogram kialakításában mind az állam, mind a munkáltatók és munkavállalók érdekeltek. Az állam célja alapvetően az állam költségeinek csökkentése. Valamennyi iparosodott és fejlődő országban a kötelező nyugdíjak jelentik a legnagyobb civil kiadást. A kiegészítő nyugellátások terjedése csökkentheti az állam ez irányú kiadásait, a népesség elöregedésének problémáját hatékonyan kezelő eszköznek tekinthetőek. Valamennyi iparosodott országban jelentős problémát okoz a társadalombiztosítási rendszerek számára az elöregedési folyamat felgyorsulása. A vállalati nyugdíjrendszerek megkönnyítik ennek a problémának a kezelését. A vállalati nyugdíjprogramok foglalkoztatáspolitikai hatása is kedvező. A társadalombiztosítási nyugdíjellátásában az egyén abban érdekelt, hogy minél tovább dolgozzon, míg akkor is, ha már betöltötte a nyugdíjkorhatárt. A nyugdíjszámításoknál szinte mindenütt figyelembe veszik a munkában eltöltött éveket. Mindez arra motiválja a dolgozót, hogy a magasabb összegű nyugdíj megszerzése érdekében tovább dolgozzon. Különösen magas munkanélküliség esetén okozhat feszültséget a munkavállaló és a munkáltató között, ha a magasabb összegű nyugellátás megszerzése érdekében tovább szeretne dolgozni a nyugdíj korhatárt elért dolgozó. A vállalati nyugdíjprogram ösztönzőleg hat a korábbi nyugdíjba vonuláshoz, aminek a munkanélküliek számának csökkenésében van jelentős szerepe.

A vállalati kiegészítő nyugdíjprogram a humánpolitika fontos eszköze. Azt a szemléletet tükrözi, hogy a munkaadó számára még akkor is fontos a dolgozó érdeke, anyagi biztonsága, amikor már nem tagja a munkahelyi kollektívának, mert nyugdíjba vonult. E szemléletű humán menedzselés a munkaadó érdekeit szolgálja azáltal, hogy szakképzett dolgozóit meg tudja tartani. E cél megvalósításához olyan szabályok beépítése szükséges, amelynek értelmében a programból saját elhatározásából kilépő munkavállaló jövedelem-kiesést szenved. Ugyanakkor az idősebb munkavállalókat nyugdíjba vonulásra ösztönzi. Egy megfelelően felépített kiegészítő nyugdíjprogram ösztönzést jelenthet a korai nyugdíjba vonulásra, így a vállalat az idősebb dolgozót fiatalabb, termelékenyebb és olcsóbb - hisz alacsonyabb munkabérért alkalmazhatja, mint idős kollegáját - munkaerővel helyettesítheti.

Alacsonyabb munkabéreket is jelenthet, mert a kiegészítő nyugdíj, mint a visszatartott bér egy formája, a cég hatékonyságának eszköze lehet. Végül a dolgozókat hatékonyabb munkavégzésre ösztönzi. Érdekeltté teszi őket a cég tartós fennmaradásában, hisz tönkremenetel esetén jelentős anyagi veszteséggel kellene számolniuk.

A munkavállaló számára is előnyös. Progresszív személyi jövedelemadó esetén a kiegészítő nyugdíjprogram a jövedelemkiegyenlítés fontos eszköze. Az egyének így elérhetik, hogy aktív életük során, amikor amúgy is magas a jövedelmük és ennek megfelelően magas adókulcs szerint fizetnek, a vállalati nyugdíjbiztosítás járulékát jövedelmükből költség címén vonhassák le a befizetésekkor. Nyugdíjas korukban, amikor aktív korukhoz viszonyítottan jelentősen alacsonyabb a jövedelmük, az ekkor kifizetett összeg után alacsonyabb adókulccsal adóznak. E jövedelemkiegyenlítő hatás felerősödik, ha a kiegészítő nyugdíjjövedelem adómentes.

A kiegészítő program nagyobb rugalmasságot is kínál. Az egyén maga dönti el, hogy a nyugdíjként kifizetett jövedelmét egy összegben kéri, vagy életjáradékra váltja át. A kötelező, állami nyugdíjprogram egyösszegű kifizetést nem tesz lehetővé. További előnye a kiegészítő biztosításnak, hogy a pénzintézetek különböző hitelek felvétele esetében fedezetként elfogadják, minderre az állami nyugdíj esetében nincs lehetőség. Egy állami alapellátás a kiegészítő programokkal és esetleges egyéni megtakarításokkal kedvezőbb nyugdíjaskor sejtet, mint az állami rendszer egyedül.

A munkavállalói érdekképviseleti szervek számára is kedvező a vállalati nyugdíjbiztosítás. Az érdekképviseleti szerveket motiválja a munkavállalók iránti szociális érzékenység, a nyugodt, anyagi problémáktól mentes időskor még aktívkorban történő biztosítása. A kiegészítő biztosítások kapcsán részt vehetnek a kiegészítő programok működésében, és beleszólási joggal rendelkeznek a felhalmozott alapok befektetésére vonatkozó döntésekben.

A VÁLLALATI NYUGDÍJPROGRAMOK FŐBB FORMAI ÉS JELLEGZETESSÉGEI

A külföldi gyakorlat általában a vállalati nyugdíjprogramok két típusát különíti el.

1. Az ellátást meghatározó programok. Jellemzőjük, hogy az egyén és a vállalat is fizet járulékot. Az alkalmazottak általában egységes összegű járulékot fizetnek, ennek összege sem a bérük változásától, sem az esetleges inflációtól nem függ. Az is gyakori, hogy az alkalmazottak egyáltalán nem fizetnek járulékot, a munkáltató egyedül finanszírozza a programot. A munkáltató által fizetett járulék összege a dolgozó bérétől függ, minél nagyobb valakinek a fizetése, annál nagyobb összegben fizet utána a munkaadója. Az évjáradék a nyugdíjba vonulásig a bérhez igazított. Következésképpen a vállalat viseli az előre nem látott társadalmi-gazdasági események kockázatát és nem az egyén. Az előzőekből következik, hogy ha a munkavállaló időközben más vállalathoz megy dolgozni, csak az ő általa befizetett járulék összegét viheti át, a volt cége befizetéseit nem. Az alkalmazottaknak választási lehetőségük van a tekintetben, hogy a teljes ellátás egy részét egy összegben kapják- e meg, vagy ragaszkodnak a havi, rendszeres évjáradékhoz. A döntés attól függ, hogy kap e végkielégítést nyugdíjba lépésekor, milyenek az adózásra vonatkozó szabályok, van-e más megtakarítási lehetősége tartós javak révén és milyenek a volt munkavállalónak az örökhagyási lehetőségei.

2. Járulék-meghatározó programok. Jellemzőjük, hogy mind a vállalat, mind a munkavállaló járulékot fizet az alkalmazott nyugdíjba vonulásáig. A nyugdíjkor fizetendő ellátás összegét a befizetett járulék és az határozza meg, hogy milyen azoknak a pénzügyi eszközöknek a megtérülése, amelyekbe a befizetett alapot fektették. A járandóságot az érdekelt a nyugdíjazáskor egy összegben kapja meg, amit egy biztosító társaságnál életjáradékká alakíthat át. Más választási lehetősége nincs. Ennél a programnál az alkalmazotté a kockázat, hisz a munkáltató semmilyen gazdasági-társadalmi kockázatért nem vállal felelősséget, azaz nem emeli az általa befizetett összeget infláció esetében sem.

Az, hogy egy adott országban a vállalati kiegészítő biztosítások elterjednek-e illetve milyen típusuk kerül bevezetésre, függ attól, hogy

• országosan kötelező, kollektív megállapodáson nyugvó vagy önkéntes programok. Franciaországban országosan kötelező a vállalatok számára a kiegészítő nyugdíjprogramok működtetése.
• továbbá, a társadalombiztosítás milyen szintű ellátást biztosít a nyugdíjasok számára. Ha az állami programok főként az alsóbb jövedelemcsoportokra irányulnak, akkor van társadalmi indokoltsága annak - és valószínűleg erre irányuló politikai nyomás is van -hogy a közepes illetve magasabb jövedelemmel rendelkezők számára is garantáljanak megfelelő nyugellátást a kiegészítő programok révén.
• Adókedvezményben részesülnek- e ezek a programok. Gyakorlatilag minden országban van mód olyan nyugdíjprogram kialakítására, amely a munkáltató és a munkavállaló szabad szerződésén alapul. Elterjedésük akkor várható, ha mind a munkaadót, mind a munkavállalót adókedvezményekkel ösztönzi az állam a programok működtetésére.

A VÁLLALATI KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI PROGRAMOK FŐBB NEHÉZSÉGEI

A programok csak akkor érik el céljukat, az egyén időskori anyagi biztonságának garantálását, ha az adott vállalat -külföldi tapasztalatokat figyelembe véve- legalább 40 évig folyamatosan működik, és az adott cégnél az egyén legalább 15 évig részt vesz kiegészítő biztosításban. A vállalatok várható élettartama ennél minden fejlett piacgazdaságban alacsonyabb különösen átmeneti gazdasági helyzetben, rendszerváltások idején. Így ezek a programok csak abban az esetben lesznek életképesek, ha a kormányzatok kezességet vállalnak a vállalatokért, vagy legalább valamennyi kötelezettséget átvesznek a megszűnt cégektől.

A biztosítottak köre is problémát jelent. Hacsak a kiegészítő programok nem követik szolgai módon az állami alapellátásokat, kötelezővé téve minden alkalmazott biztosítását, részletesen előírva az ellátási szabályokat, akkor biztos, hogy egyes alkalmazottak kimaradnak a kiegészítő módon biztosítottak köréből. A külföldi tapasztalatok szerint ilyen helyzetben a nők, a részfoglalkozásúak és a gyakran munkahelyet változtatók vannak. Ha az államilag garantált nyugdíjrendszer épp ezeknek az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező csoportoknak alacsony összegű nyugdíjat biztosít, akkor ez a kiegészítő biztosítási rendszer még hátrányosabb helyzetbe hozza a kimaradottakat.

Probléma munkaerő mobilitásra gyakorolt hatása is. Mivel ezek a biztosítási rendszerek a munkahelyét változtató egyént még abban az esetben is hátrányos helyzetbe hozzák, ha a korábbi munkaadójánál megkötött biztosítása egy részét át is viheti, a kiegészítő programok igen súlyos hatással vannak a munkaerő mobilitásra. Különösen a jól képzett, magas jövedelemmel rendelkező szakemberek változtatnak emiatt nehezen munkahelyet, hisz az ő veszteségük igen jelentős lehet.

Gondot okoznak a befektetési szabályok, az átláthatóság és az állam ellenőrzési lehetőségei. Az e kérdésre vonatkozó szabályok minden kiegészítő program elengedhetetlen tartozékai. A befektetési szabályokban meg kell határozni, hogy a befizetett pénzeket milyen területekre lehet befektetni. Az átláthatóság és az állam ellenőrzési lehetőségei egyrészt védik a munkavállalót, hisz így biztosítható számára az a garancia, hogy az általa befizetett összeg valóban rendelkezésére fog állni akár évtizedek múlva is. Az állam adókedvezményekkel támogatja a programok megvalósíthatóságát. A kieső adóbevételek miatt szüksége van olyan biztosítékra, hogy a meglévő tőke valóban a deklarált célokra kerül felhasználásra. Szüksége van továbbá annak garantálására is, hogy minél kisebb legyen annak a kockázata, hogy végveszély helyzet alakuljon ki és a kormányzat beavatkozására kerüljön sor.

A legtöbb fejlett piacgazdaságban szerzett tapasztalatok azt támasztják alá, hogy az idős emberek jövedelmi helyzetére csak akkor van jelentős hatása a kiegészítő programoknak, ha több évtizede eredményesen működnek, tehát a bevezetés és a megtérülés közötti idő hosszú.

A KIEGÉSZÍTŐ VÁLLALATI BIZTOSÍTÁSOK TÍPUSAI

A Parlament 1993-ban fogadta el az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvényt. A törvény hatálybalépésével lehetővé vált, hogy az állami társadalombiztosítás által nyújtott nyugdíj, egészségügyi és szociális szolgáltatásokon felül és azt kiegészítve, az állampolgárok önkéntes alapon, anyagi lehetőségeinek megfelelően gondoskodjanak saját magukról. Magyarországon az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak három típusa különböztethető meg.

1. Egészségpénztárak. A tagok egészségvédelmét, szolgáló programokat - rendszeres szűrővizsgálatokat, fogorvosi ellátásokat, sportolási lehetőségeket, üdüléseket - szervez és finanszíroz, illetve egészségügyi szolgáltatásokat vásárol meg - vállalati kórház olcsóbb üzemeltetése, korszerűsítése, rendszeres orvosi ellátás megszervezése önköltséges alapon. A szolgáltatások csak az erre feljogosított egészségügyi szolgáltató szervezetek útján vehetők igénybe.

Az egészségpénztárak elsősorban abban érdekeltek, hogy a tagjaikat jó testi és lelki egészségi állapotban tartsák, megelőzzék betegségek kialakulását. A pénztár ezt azzal is segítheti, hogy rendszeres konzultációkkal ismereteket nyújt a tag egyéni egészségi állapotáról, kockázatairól. Kiegészítő táppénzt is adhatnak betegség esetén, támogatást nyújthatnak gyógyszer és gyógyászati segédeszközök megvásárlásához. Vannak olyan esetek, amikor a beteg kérésére az általánosnál magasabb színvonalú hotelkörülményeket biztosít az egészségügyi intézmény. Ezeknek a pluszszolgáltatásoknak a finanszírozása is történhet egészségpénztáron keresztül. De hozzájárulhat a házi ápolás során felmerülő költségek fedezéséhez is.

Az egészségpénztári gazdálkodás egyik alapvető jellemzője, hogy ezek a pénztárak nem vagyonfelhalmozói, befektetői tevékenységet folytatnak, hanem a befolyt tagdíjakat rövid időn belül a szolgáltatások nyújtása, ig énybe vétele céljából kifizetik. A pénztártag által befizetett tagdíj 30 százaléka a személyi jövedelemadóból leírható, de évente ez az összeg maximum 120 ezer forint lehet. A munkáltató részben vagy egészben átvállalhatja a tagdíjfizetési kötelezettséget, melyet költségként elszámolhat

A cafeteria, a béren kívüli juttatások cégen belüli menedzselésének rugalmas rendszere kiválóan alkalmas arra, hogy a munkatársakat kedvezményesen juttassa egészségügyi vagy wellness-szolgáltatásokhoz. A rendszer lényege, hogy a munkavállalók adott keretösszegen belül maguk állíthatják össze juttatási csomagjukat, s a választható szolgáltatások között az étkezési jegy vagy az utazási támogatás mellett olyanok is szerepelhetnek, mint az egészségpénztári tagság, a fitneszbérlet vagy a wellness-üdülésre is beváltható üdülési csekk. Bár a cafeteriarendszer egyes elemeire különböző adózási szabályok vonatkoznak, szinte mindegyik ilyen támogatásról elmondható, hogy ugyanolyan költség mellett az ilyen "irányított" csatornákon több kerül a munkavállalóhoz, mintha az adott összeget egyszerűen bérként fizettük volna ki minden köztehervonzatával.
Az egészségpénztári befizetések több felmérés szerint is a legnépszerűbb cafeteriajuttatások közé tartoznak, a mindenkori minimálbér összegéig adó- és járulékmentesek. A pénztárba befizetett összeget a kezelési költség levonása után a munkavállaló számos sport- és rekreációs szolgáltatás igénybevételére, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, illetve sportszerek, sportszolgáltatások vásárlására fordíthatja. A pénztárral szerződött orvosoknál magánorvosi vagy természetgyógyászati kezeléseket is igénybe vehet belőle. Bár a 2005. januárban hatályba lépett új szabályozás maximálta a keretből gyógyüdülésre, illetve sportszervásárlásra fordítható összegeket, tehát összességében szűkítette a lehetőségeket, az igénybe vehető szolgáltatások sokszínűsége továbbra is népszerűvé teszi az egészségpénztári tagságot

2. Önsegélyező pénztárak. Készpénz kifizetésével nyújtják szolgáltatásaikat. Kiegészítő ellátást biztosíthatnak megváltozott munkaképesség, átmeneti vagy végleges rokkantás, hozzátartozó elhalálozása, gyermek születése, beteg gyermek ápolás miatti keresőképtelenség és munkanélküliség esetén. Más szociális ellátásokat is biztosíthat, mint például gyógyszer és a gyógyászati segédeszközök árának támogatása. Ezen kívül rendszeres gyermeknevelési támogatást nyújthatnak vagy a lakhatás költségeihez is hozzájárulhatnak. A tagdíjakat és a szolgáltatások értékét, valamint a szükséges alapok nagyságát évente kalkulálni kell. A kiadásokat az összes egyéni számla egyidejű megterhelésével kell fedezni.

3. Nyugdíjpénztárak. A magánnyugdíjpénztárak új elemként jelentek meg, ami azzal járt, hogy 1998. január 1-t követően magánnyugdíjpénztárba való belépés esetén az egyén a kötelezően fizetendő nyugdíjjárulékból meghatározott százalékot tagdíjként a magánnyugdíjpénztárba fizet. A magánnyugdíjpénztári tagság a már aktív dolgozóra nem kötelező, választható. Aki a vegyes rendszert választotta, az a nyugdíjba vonulása után nyugdíjának egy részét a társadalombiztosítástól, másik részét a pénztártól fogja kapni.

A nyugdíjpénztárba befizetett járulék az adott pénztár által meghatározott százaléka egyéni számlára kerül, ami a pénztár befektetési tevékenysége révén hozadékot termel és az egyéni számlán lévő összeget gyarapítja. A nyugdíjkorhatár elérésével a díjfizetési kötelezettség megszűnik és az ekkor számlán lévő összeg képezi a járadékszolgáltatás alapját. Fontos tényező, hogy a pénztárba befizetett összeg örökölhető.

A nyugdíjtörvény szerint a nők nyugdíjkorhatára minden második évben eggyel nő és 2009-ben eléri a 62 évet. A férfiak esetében 2000-től 62 év a korhatár. E kor betöltése előtt is nyugdíjba lehet menni, ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak élni lehet az előrehozott öregségi nyugdíj, illetve a csökkentett összegű előrehozott nyugdíj lehetőségével. Azok, akik korábban mennek nyugdíjba, nagy valószínűség szerint hosszabb időt töltenek nyugdíjasként, azaz a befizetett járulékukat hosszabb időre lebontva - kisebb összegben - kapják meg életjáradék formájában. Ez megfelelő ösztönzést jelent arra, hogy a dolgozók a nyugdíjkorhatárig munkában maradjanak.

Bárki egy időben több azonos típusú, vagy többféle pénztár tagja is lehet. Az adókedvezményt az összes befizetés után igénybe lehet venne, de összege nem haladhatja meg az évi 120 ezer forintot.