Útravaló - Áprily Lajos

Útravaló - Áprily Lajos

A lélek,

mikor búcsúzva bontja szárnyait,

visz magával a földröl valamit.

Eszmét, melyet világra ö hozott,

virágot, melyet ö virágoztatott.

Én Istenem, én mit vigyek neked?

Nem vihetek én mást, csak verseket.

Kiválasztok pár útamra valót,

a többinél tisztábban dalolót.

S ahol ösvénnyel vár az égi rét,

zenét hallok majd, felséges zenét.

Barátom, aki már elöre ment,

azt a zenét rég hallja odafent.

S ahogy azt a muzsikát hallgatom,

azt a keveset rendre hullatom.

Az a zene csak vallatja velem:

Süket sor... nem merem... ezt sem merem.

S amikor, Uram, hozzád érkezem,

könnyü kezem miatt szégyenkezem.

A választottakból csak egy maradt,

az, melyben elfogtam egy sugarad.

Az, amelyikben elmondtam neked,

hogyan szerettem drága földedet.

S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,

ne ítéld meg nagyon szigoruan.