Régi varos integet - Áprily Lajos

Régi város integet - Áprily Lajos

Tél zúg felettem. Torlasz minden út

s a gond portyái üznek itt a síkon.

Se vár, se domb. Se fegyver. S egy napon

a szükülö kört mégis átszakítom.

Talán tavasz lesz, útra-lázító.

S mint a vándor, ki hívó dallamot hall,

a hátizsákot vállra szíjazom

s megindulok magamban hosszu bottal.

A pusztákon túl város int nekem,

felette fenyves-csúcsokból sötét sor.

Fekete tornyok, bástya, vont hidak,

pártázatos fal, ágyúrés. Középkor.

Csörren a hídlánc. Pántos kapu döng,

hogy bebocsát az ordas alabárdos.

Benn zsong a nép, a tornyon zene szól:

fényben tavaszt köszönt az ócska város.

A templomból az ös dísszel kilép:

a városbíró. Centumvir-kiséret.

Túl zeng a Cenk s a fényben átölel

a háromszázesztendös mélyü élet.

Riasztott lelkem vassal vértezem,

többet nem játszom majd a csacska rímmel.

Mint aurifaber, mint argentifex

ércet formálok ötvös-öseimmel.

Éjjel sötét bástyából kémlelem

piros villámát messzi préda-tüznek.

Ott a halál jár. Perzselt földeken,

tatárhadakkal hajdúk kergetöznek.

S míg hallom: túl az óriás falon

a század zúg és zúg a Barca-róna,

belül kohótüz és erö dalol

s ölel a vár, a városom. Corona.