Kis fenyöfa - Áprily Lajos

Kis fenyöfa - Áprily Lajos

Én lankadó virágot

ma nem hozok neked,

még sorsgúnynak vehetné

tövises életed.

A szép tavaszt kivárom,

a langyos felleget,

s elcsöndesült fejedhez

fenyöfát ültetek.

Egyetlenegy fenyöfát

a névtelen sokért,

a fenyvesekbe rejtö

kirándulásokért.

Áldások erdejéért

szerény emlékezés,

egyetlenegy fenyöfa

kevés, nagyon kevés.

De gyantás rejtekéböl

a mult sóhajt reám,

kagyló ölén tovább zúg

a tenger-óceán.

S ha majd távol havasról

vadízü szél suhog,

egyetlenegy fenyöfa

rokon zúgásba fog.

S az illatos viharban

tán én is ott leszek:

Apám, üzennek értünk

a zúgó fenyvesek.

Felhö suhogva hajlik,

ezernyi tü remeg -

s egyetlenegy fenyöben

felzúg az életed.

Kis tövét a földbe tettem,

zsenge szállal ágazót,

öntözgettem önfeledten

s így hullattam rá a szót:

Kis fenyöfa: könnyü lándzsa,

sok nyilacska - nöjetek,

gyenge sarjatok ne bántsa

lombriasztó förgeteg.

És ha nedvet ösztövéren

vén föld nem tud adni még,

szálljatok le mély gyökéren

megkeresni holt szivét.

Annyi élet, annyi álom,

annyi holt vágy szunnyad ott,

szívjatok fel szomju szálon

színt, eröt és illatot.

S elmulásnak barna szárnya

futni fog majd töletek -

mulandóság ostromára

kis fenyöfa, büszke dárda,

sok nyilacska - nöjetek.