kategória | ||||||||||
|
||||||||||
|
||
|
|||||||||||||
Én lankadó virágot
ma nem hozok neked,
még sorsgúnynak vehetné
tövises életed.
A szép tavaszt kivárom,
a langyos felleget,
s elcsöndesült fejedhez
fenyöfát ültetek.
Egyetlenegy fenyöfát
a névtelen sokért,
a fenyvesekbe rejtö
kirándulásokért.
Áldások erdejéért
szerény emlékezés,
egyetlenegy fenyöfa
kevés, nagyon kevés.
De gyantás rejtekéböl
a mult sóhajt reám,
kagyló ölén tovább zúg
a tenger-óceán.
S ha majd távol havasról
vadízü szél suhog,
egyetlenegy fenyöfa
rokon zúgásba fog.
S az illatos viharban
tán én is ott leszek:
Apám, üzennek értünk
a zúgó fenyvesek.
Felhö suhogva hajlik,
ezernyi tü remeg -
s egyetlenegy fenyöben
felzúg az életed.
Kis tövét a földbe tettem,
zsenge szállal ágazót,
öntözgettem önfeledten
s így hullattam rá a szót:
Kis fenyöfa: könnyü lándzsa,
sok nyilacska - nöjetek,
gyenge sarjatok ne bántsa
lombriasztó förgeteg.
És ha nedvet ösztövéren
vén föld nem tud adni még,
szálljatok le mély gyökéren
megkeresni holt szivét.
Annyi élet, annyi álom,
annyi holt vágy szunnyad ott,
szívjatok fel szomju szálon
színt, eröt és illatot.
S elmulásnak barna szárnya
futni fog majd töletek -
mulandóság ostromára
kis fenyöfa, büszke dárda,
sok nyilacska - nöjetek.
Találat: 3691