Ismét viharban - Áprily Lajos

Ismét viharban - Áprily Lajos

Az út, amelyen itt oromra értem,

nem pázsit volt, csak vulkán-lökte kö.

A szirt, mely durván 333c26d megsebezte térdem,

nem nyugtató hely: villámos tetö.

Most is vihar jön. Ködben áll a lábam,

suhognak lenn a vén fenyö-sorok.

Hallom, heregnek Isten pitvarában

a lázadó felhö-komondorok.

Lelkem kibontom a szabad rohamnak,

szél tépi össze kurjantó szavam.

A ködben nagy, szabad szárnyak suhannak,

s a szélnek is szabadság-szagja van.

Hegyet, vihart, villámot fogva szemmel,

itt állok, mint egy régi bujdosó,

s lihegve érzem táguló szivemmel:

mily szent a szent Petöfi-ízü szó!

Hadd zúgjon már a fellegek csapatja,

sziklák echója zengje rá a tust:

a hegy zenéje még egyszer fogadja

a búcsuzó, szilaj romantikust.

Leszállni? Messze lenn, amerre jöttem,

egy foltra még az Isten fénye süt.

Állok, míg megzúdul a menny fölöttem

s arany dárdával egy villám leüt!

Kolozsvár, 1929