Fekete kö - Áprily Lajos

Fekete kö - Áprily Lajos

Hullt, hullt a föld és hullt, hullt a csokor.

Földzuhatagból felcsapott a por.

Nem elég mélye 515e42f k itt a sírhelyek.

Én így temetlek: elmerítelek.

Búmat fekete könek rádkötöm

és lebocsátlak, át a nagy ködön.

Lelkem ködén, míg tested mélyet ér.

Ott fogsz aludni. Homlokod fehér.

A szádon megszebbítö mélabú.

Nyolcvankét éves tündér, öszhajú.

Mély temetö lesz, csenddel gyógyító,

balzsamozó víz, új Szentanna-tó.

Leszállok hozzád engedelmesen

s eldédelgetlek, mint ahogy sosem.

Megint ketten leszünk, ketten csupán,

mint rég, falun, sok téli délután.

Megköszönöm a könnyet és tejet,

egyetlent féltö sok félelmedet.

Megköszönöm a nótát és mesét,

az élet babonás költészetét.

Csukott szemedbe már megmondhatom

egyszerü szóval: Jó voltál nagyon.

S ha néha újra láz jön, új vihar,

s nagy éji nyugtalanság felkavar,

egy mély hullámmal tested felvetem

s a csillagoknak meglebegtetem.