kategória | ||||||||||
|
||||||||||
|
||
Arcod csupa komorság és redö.
Ki vagy, te vézna, sápadtarcu nö?
- A Gond. -
A Gond? És mit akarsz velem?
- A leheletemet rádlehelem. -
Miért?
- Azért, hogy megvakítsalak. -
Pusztulj innen, te boszorkány-alak!
- Csend! Magas parancsot teljesitek. -
Nem engedelmeskedem senkinek!
Ki küld? Ne rejtélyeskedj, mondj nevet!
- Vég-hirdetö vagyok: halál-követ. -
Halál cseléde? Végezz hát velem,
de ne vakítsd meg két látó szemem!
Ne tedd, ha van szívedben irgalom.
Én a halált is látni akarom!
Látni, ahogy láttam az életet,
patakot, forrást, erdöt, réteket,
a várat, mely a csúcsról messze lát,
tavaszok fényét, öszök fátyolát,
eget, villámot, formát és arányt,
és Margitot, a drága, szüzi lányt...
A végsö óra mit érhet nekem,
ha nem búcsúzhatik tekintetem,
s a föld szépségét szemmel nem fogom?
Végezz ki inkább!
- Nincs hozzá jogom.
(Arcára lehel. Faust megvakul.)
Találat: 1834