Az aranymosó balladaja - Áprily Lajos

Az aranymosó balladája - Áprily Lajos

Laktam hangos zúzók alatt,

aranykincses pataksoron,

és mindig volt aranyporom.

Mindennap megcsodált a nap,

mert látta: dúsan érkezem,

szikrázik mind a két kezem.

S egy lányt küldött a szürkület,

s szólt: Mennyi csillogó arany -

Hogy megszökítné szép hajam!

És sírtak kürt az öszi fák:

aranyporozd be bánatunk,

úgy pompásabban halhatunk.

S futárt küldött a téli nap:

Arany-nábob, ma küldj sokat,

köd kússza már a csúcsokat.

Lány elhagyott, lomb elfagyott,

a nap nem küldött sugarat.

Kincsemböl semmi sem maradt.

S tavasszal jött egy csöpp bogár:

Arany-király, egy porszemet,

megaranyozni testemet.

Aranyhalacska penderült

s kért: Vízeséses, vad helyen

elhullattam egy pikkelyem.

Sírokról jött egy sárga méh

és szólt a zümmögö zene:

A liliomnak kellene.

És hárman szóltak: Nem felelsz?

Mondd meg, hová lett annyi kincs?

És szánva mondtam: Annyi sincs.

És sírva mondtam: Semmi sincs.