Ave Galbina! - Áprily Lajos

Ave Galbina! - Áprily Lajos

Miért dacolsz? Utam csúcsodra törve

Mért állja el makacs hóviharod?

Nem ismersz rám? Te zord fenség hazája,

Nagy tetszhalott! Én te 242d38c stvéred vagyok!

Egy öserö teremtett engem véled:

A nagy, szeszélyes Disharmonia,

S te rám sem ismersz és ellenszegülve

Most visszaversz, fenséges Galbina!?

Magadban állasz, büszke, szent magányban,

Alig ismernek még az emberek,

Ködülte csúcsod gögös büszkeséggel

A viharfelhös ég felé mered.

Magasságod nem sejti még a völgynek

Elrejtett csúcsod kémlelö fia,

De ránk süt majd a nap ködüzö fénye

S ámulni fognak, ugye, Galbina?

Csak végtelenbe nyúló hómezöket

S havas fenyöt lát rajtad most a szem.

De volt nyarad, dalos, virágos korszak,

Én láttam azt, én még emlékezem.

Elhangzott rég a furulya s madárdal,

Robogva gördül most a lavina -

Szivem mennydörgö, gyilkos szenvedélye -

Nem ismersz rám még most se, Galbina?

Ismerj reám! Kifárasztott az élet,

A láz tüzelve ég az arcomon.

Rokkant erömmel hozzád visszatérek,

Hideg kezeddel fogd le homlokom.

Fölzaklatott, hozzád óhajtó lelkem

Hagyd hómezödön megnyugodnia,

Rejts el, hogy gyülölt emberszem ne lásson,

Engedj magadhoz, testvér - Galbina!