online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

Timurlenk

történelem





felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
A TEMETKEZÉSI HELYEKRŐL
Chronica Hungarorum 1473
Balesetek 1960-1970 között
Az Abbaszidak: a kalifatus viragkora (750-935) - iszlam
A KÖZÉP-ÁZSIAI VAGY TURÁNI KUSOK
AZ ŐSHAZÁRA UTALÓ ISMERT ADATOK
TESTVÉRÜLÉS A FÖLDKÖZI-TENGER KELETI PARTVIDÉKÉN
A KURSZKI CSATA
A NAGY HONVÉDŐ HÁBORÚ MÁSODIK IDŐSZAKÁNAK KATONAI, POLITIKAI ESEMÉNYEI
 
bal also sarok   jobb also sarok

Timurlenk

1380-ban kiáltatta ki magát Timurlenk a Csagatáj birodalom emírjévé. Ebben az időben a Kipcsák birodalom ura Toktamis kán volt, akinek ambíciói rövidesen háborúhoz vezettek a két mongol birodalom között. Ez a hadjárat keresztül viharzott a Terek és a Kuma síkságán is. Tehát ha előbb nem, 1395-ben feltétlenül menekülnie kellett volna a katolikus püspökségnek Magyarból, de okmányaink szerint erre a lépésre már 1380 körül sor került. Hová menekülhettek, hová helyezték át a püspökséget Magyarból? Önmagától kínálkozik a kérdésre a felelet: a nehezen megközelíthető hegyekbe. A pápai bullák a kumai magyar püspököket 1380 után már nem magyari, hanem "kumai" vagy a "Káspi hegyek püspökeinek nevezik. Félszázadon át az Elbrusz alján húzódtak meg a kummagyarok püspökei.

Miklós püspök utódja valószínűen Laurentius testvér volt, aki mint első ügyeki püspök 1389-ben halt meg. Vll. Kelemen pápa rendeletére Valle Aretza Jakab ferences testvér vette át az ügyeki püspökséget. Ö mindössze egy évig volt püspök, az utána következő, sorrendben a harmadik ügyeki püspök, Russo Márton testvér pedig hét évig {1389-1396) állott a hegyekbe visszavonult egyház élén. Timurlenk és Toktamis kipcsáki kán ebben az időben vívta sorozatos háborúit egymás ellen és a hegyek megteltek menekülőkkel. Martino Russo 1396-ban bekövetkezett halála után kaffai Bernát, ferences szerzetes került az ügyeki püspökség élére. Három év múlva ő is távozott az élők sorából. Utódja szintén Kaffából került ki, Fr. Joannes Gibiletus-nak, a helybeli ferences hittudományi főiskola professzorának személyében. A ferencesek a temérdek nehézség ellenére is tartották a hegyek között jól kiépített állásaikat, 1420 táján még szilárdan álltak a vártán. 1421-ben még egyszer és utoljára került sor a kumai vagy Káspi hegységi püspök megnevezésére. Ezúttal a kaffai Fr. Ambrosius Scipio költözik be az ügyeki püspöki hajlékba. Ambrus püspöknek azonban már csak a dolgok felszámolásának szerepe jutott. Timurlenk és utódai a XV. század elején ismételt és mind 232e49c erőteljesebb támadásokat intéztek a kaukázus vidéki hittérítői körzetek ellen. A szerzetesek utánpótlásáról szó sem lehetett. Róma is belátta; a helyzet tarthatatlan. A század közepére már a szonnamenti Kliszi és Magyar Ügyek tornyában is elnémultak a harangok.




Timurlenk (vagy Timur Gurgán) egy tatár törzsfőnök fia volt, aki a történelem legnagyobb hódítói közé tartozik. Hatalmas sereget gyűjtött és ügyes diplomáciával, bámulatos stratégiai érzékkel meghódította Ázsia nagy részét. Bennünket életének az a tíz esztendeje érdekel, amely alatt négy hadjáratban a Kipcsák birodalmat semmisítette meg. Toktamis kán, a Kipcsák birodalom feje Timurlenknek köszönhette hatalmát. Timur barátságára támaszkodva 1382-ben Oroszországra támadt, s bár Susdal és Rjazan fejedelmei igyekeztek őt feltartóztatni, mindent elpusztítva és felégetve, Moszkva ellen vonult és a várost 1387 augusztus 26.án földig hamvasztotta. A sikerén elbizakodott Toktamis elpártolt jótevőjétől, Timur-tól, haddal ellene fordult s Aszerbidzsánba rontott. Timur Tebrisz felé sietett, mert a támadó már odáig jutott. Timur fia, Mirza Miransah vezette azt a sereget, amely - miután Toktamist a Kur folyón túlra szorította - Derbendig üldözte a megvert kipcsák hadat. Toktamis kénytelen volt békét kémi és Timur ezúttal hajlandónak is mutatkozott megbocsátani.

De Toktamis nem törődött bele a függőségi viszonyba, amely Timurlenkhez fűzte. 1388 végén hadat gyűjtött és Timur ellen vonult. Toktamis egyike volt a történelemben ismert leghatalmasabb kipcsáki kánoknak. A tatár törzshad mellett tekintélyes számú hűbéres, vagy szövetséges nép fegyveres serege is támogatta vállalkozásában. A leigázott orosz fejedelmek Toktamis-hoz csatlakozni kényszerültek. Az oroszokon kívül Toktamist segítették a kaukázusi kisebb hegyi népeken kívül a cserkeszek, alánok, a krimi tatárok és a kumai magyarok is. Egészen természetes, hogy a közös érdek Toktamis táborába szólította őket.

Toktamis tehát a kipcsák, orosz, alán, cserkesz, magyar, nogáj, kumük, krimi tatár, stb. lovasokból álló hadával Timur ellen vonul, de ekkor sem került sor végérvényes leszámolásra. Egy év múlva, 1390-ben Timur újra Toktamis ellen hadba szállt: Khodzsenten át Taskentbe érkezett, de súlyosan megbetegedett. Felgyógyulása után három kipcsáki herceg útmutatása mellett indult tovább. 1391. június 18-án a Káma- Bjelája torkolatánál megütköztek és Toktamis vereséget szenvedett. Mindamellett ez a győzelem sem volt Toktamis-ra megsemmisítő hatással. Timur el is határozta a végérvényes leszámolást, de előbb Perzsiát és Georgiát akarta leigázni. Ez a nagy hódítónak három esztendei hadakozásába került.

Végre 1395 februárjában adta ki parancsát Timur a Bagdad közelében lévő Szamara melletti gyülekezésre. Mihelyt együtt volt a sereg, megkezdődött az ötnegyedéves hadjárat, amely romba döntötte a Kaukázus vidékének egész kultúráját. A sereg a Vaskapunak nevezett erődnél lépte át a régi kaukázusi vonalat. Derbend előtt ezer kaiták harcos akarta feltartóztatni Timur seregét, de ezeket mind egy szálig levágták, Derbendet elfoglalták és felégették. Így nyitva volt előttük az út észak, azaz a Kuma síksága felé. Rövidesen elesett Tarku, majd Tarkhisz (Terki) is. Itt  értesült Timur a vele szembenálló Toktamis csapatainak helyzetéről. Április 15-én hajnalban Timur serege élén megrohamozta a szekértáborba zárkózott kipcsáki sereget, amely nem bírt ellenállni a rohamnak, hamarosan szétszóródott, így Timur hadainak az üldözés jutott feladatul. Az üldözésben Timur megosztott seregének egy részét Temir Kutluj Aghlen kán vezette. Pár nap alatt Magyarban voltak. 1395. április 17-20-a lehetett, amikor Timurlenk serege végigsöpörte Magyar környékét.

Timur úgy tervezte, hogy az 1395-96. évi telet a kumai magyarok földjén tölti. Azonban Omar Taban nevű alvezére, Mahmudi magyari népbíró (kelanter) tudósítása alapján, olyan értesítést hagyott hátra számára a város magyar lakosságának magatartására vonatkozóan, hogy addigi szándékától elállva, parancsot adott Magyarnak földig való lerombolására. Ez a szörnyű parancs 1396. január elején hangzott el Magyarban a kumamenti magyarok földjén, Jeretány fejedelem országában. Kummagyaria megsemmisült.

Mindazokat az utazókat, akik a XVIII. és XIX. század folyamán megfordultak Magyar város romjai között, egyaránt foglalkoztatta az a kérdés, hogy hová lett ennek az "egykori pompás nagyvárosnak" több tízezer lelket számláló lakossága. Minket, mivel tudjuk, hogy lakosai atyáink testvérnépe voltak, fokozottabban érdekel a kérdés.

Gärber szerint (1726-27) Magyar lakói a cserkesz hegyekbe menekültek és az ő idejében utódjaik lassanként visszatértek a romokhoz. Gmelin viszont úgy tudja (1772), hogy az ingus nép tartja magát a magyarbeliek utódjának. Karamsin orosz történetíró szerint a város lakói Perzsia felé menekültek. Az ingus néptörzs az egykori Kummagyaria szomszédságában, a   mai kis kabardok földjén lakik. Szálláshelyeik felnyúlnak a jég borította hegyekig. Bálint Gábor, néhai kolozsvári egyetemi tanár, helyszíni tanulmányai alapján, a kabardokban vélte megtalálni a magyarok utódait. Az abházok és az oszétek (alánok) hagyományaiban egyaránt él az a tudat, hogy ők egykor Magyarban laktak. Lehetséges, hogy néhány kummagyar nemzetség ezekhez a szomszédnépekhez menekült.

Mindenesetre feltűnő, hogy a mai abház, oszét és kabard női díszruhák hajszálra ugyanolyanok, mint amilyennek Ibn Batuta a magyarbeli magyar királynő ruháját 1333-ban leírta.

Miért?

Hogyan lehetséges az, hogy a magyarságnak kb. a fele (a besenyő támadás elől a Kaukázus irányába kitért rész) nyom nélkül eltűnhetett a XIV.-XV. század fordulóján és csak a XX. század közepén kezdte keresni őket egy "kontár, autodidakta" történész, Bendefy László?

Ez a kérdés választ követel, még akkor is, ha az fenyeget és a következtetés ítél!

Ahhoz, hogy Árpád-házi királyaink helyzetét megértsük, alaposan át kell tanulmányozzuk Fehér Mátyás Jenő alapvető munkáját a "Középkori Magyar inkvizíció"-t.

Bennük nem volt hiba! Sajnos, a magyar középosztály történelmi műveltsége (talán önhibáján kívül ) nem áll arányban azzal a roppant felelősséggel, amely a magyar sors formálásáért terheli. Ezért nem keresi a választ az imént feltett kérdésre: Miért? Miért?

"A középkor hajnalán a keresztény vallás egyeduralma rendíthetetlen. Nem tűr ellenvetést, elutasító bírálatot még kevésbé. Az egyházat "hódolat illeti, nem bírálat". Aki nincs vele, ellene van, aki ellene van, az eretnek. Nemcsak az "Eclesia universalis", az általános egyház ellenfele, hanem a világi hatalomé is. Az egyház és a császárság vagy királyság közös ellenségét az eretneket ekkor még az utóbbi hallgattatja el." (Fehér) Felújulnak az őskeresztényeket üldöző pogány Nérók és Diokleciánok borzalmai. De itt is az a helyzet, mint a rámai cirkuszok arénáiban: "a vértanúk vére az eretnekségek magjává válik". A halálraítéltek énekszóval mennek a máglya tűzébe, átszellemült fanatizmusuk lassan átragad a népre. A pápa látomásban szenvedi végig Szent Péter templomának omladozását, mígnem két, koldusruhába öltözött egyházi férfialak oda nem ugrik és vállukat a falaknak vetve fenntartják azokat. A két koldus Assisi Poverellója és Castilia kékszemű szentje, Domonkos. Ez a két rend adta "a hit védő öklei"-t, az egyház janicsárjait, a kor legkiválóbb hitvitázóit. A legfontosabb az első időkben az eretnekek könyveinek és írásainak megsemmisítése, hogy megfosszák őket lelki táplálékaiktól. A főinkvizítorok legtöbb esetben idegen származású szerzetesek sorából kerültek ki, akik mindenben a pápaság irányítását és parancsát tartották mérvadónak. Magyar vonatkozásban különleges küldetésük is volt: ellenőrizték királyaink keleti kapcsolatait, amelyek főképp még az Árpád-korban többféle vonatkozásban számottevők voltak.



Nem téveszthetjük szem elől a magyarság "megkeresztelkedése" esetében a tényt: idegenek ültek a nyakunkba a vallás ürügyével. A településtörténet mai eredményei alapján gigászi feladatra vállalkozott az újdonsült magyar egyház, hogy a keresztény vallást és változatait (bizánci és manicheusi formáját) már részben ismerő, részben gyakorló népet "Krisztus karámjába" terelje. Államot alkotni a 108 nemzetségből, ahol minden törzs a közös vérképlet és hagyomány alapján állva még külön gyepűvel is elzárta magát a többitől, magában véve is megoldhatatlan feladatot rótt István királyra. A rendeletekre köböl épített templomok még nem oldották meg a kereszténység gyökérverését.

Egy új vallás felvételekor a legfontosabb az emberi meggyőző erő, a lelket megfogó beláttatás. De hiányzott a magyarnyelvű papság. A legelső magyarok az új hit szolgálatában a Gellért legendában szereplő marosvári új keresztények fiai, akiket a velencei származású püspök szentelt pappá. A bencés apátságok egész sor olasz-német papsága mellett mint nagy csoda - hét magyar tolmács. Mindössze ennyi az egész megindulás.

Őseink már korán nemesebb, "felsőbb vallás" (Toynbee) hatása alá kerültek. Láttuk, hogy a "Notitia Episcopatuum" szerint már a VIII. század közepén a Kubán mentén keresztény onogur és hun püspökség működött. Őseink szükségszerűen kapcsolatba kellett kerüljenek Mani vallásával is. A "török vallás" tudatát még a honfoglalás után is megőrizte Szent Gellért munkája őseink hitéről. A manicheus jelző azért szerepel olyan sűrűn inkvizíció jegyzőkönyveiben még a XllI. században is, mert a nyugati latin műveltségű papoknak teljesen idegen volt maga az ősi magyar rovásírás és még inkább annak tartalma. Gondolattársítással az ősi "törők vallást" jelképező írásokat minden habozás nélkül "manicheus"-nak ítélték, ami egyenlő volt a máglyatűzzel. Ezért égnek meg máglyán az első magyar könyvek és írások: érthetetlenek az idegennek. Érthetetlen, tehát eretnek!

A legzaklatottabb népréteg a besenyők népe. Külön nép a magyar nemzet testében. De a vére ugyanaz: török faj és az a jelleme is; egy a gondolatviláguk végső eredője: a dac. Kemény és hajthatatlan. Ragaszkodása ősi, Ázsiából átmentett hitéhez rendíthetetlen, mint honfoglaláskori vezére Thonuzoba, akit Szent István élve eltemettetett nejével együtt, akinek szerencsétlen sorsát a "parasztok fecsegő énekeiből" Anonymus fordította le ékes latin rigmusokban:

Dum Stephanus verba vitae predicaret

Et hungaros baptisaret,

Thonuzoba in tide vanus

Noluit esse Christianus,

Sed eum cum uxore vivus

Ad portum Obad est sepultus.

Magyar eredetkutatási szempontból Mani követői a VI. század végén jelentős eredményeket értek el azzal, hogy megtérítették a nagy Ujgur, ó-török állam fejét Biku kánt, aki egyszersmind államvallássá is tette birodalmában a manicheizmust. Már 762-ben a kolostorok egész során alapították, főképp az ujgur főváros, Turfán vidékén. Szerepük az ó-török irodalomban rendkívül nagy. Ők vezették be és fejlesztették tovább az ó-török rovásírás elődjét. Ismertető jelük a két jobb tenyér egymásba csapása - kézfogás - volt, amit előttük egyetlen nép sem ismert. Aszketikus életüknek legszebb példatára a turfáni kolostorromokban talált, Kutlug asszonynak tulajdonított "Bűnbánati ima". Szerepelnek ebben az ó-török (kök-török) nyelven írt szövegben Kutlug fia Daramis és leánya Kutad is. "Orvis"-nak nevezi benne a gyógyító, szemfényvesztő kuruzslókat, "szatócs"-nak a házaló kalmárokat. A legnagyobbnak vélt bűnt a "hazug" fogalommal jelölték.

A sok könyv és irattöredék, amelyeket a turfáni és környékbeli kolostor-romokból, száraz homokkal eltemetett városok falai alól századunk fordulóján feltártak, tele van egy letűnt, nagy kultúra nyomaival. Legfontosabb az összes turfáni irat közül a Von Le Coq francia származású tudós által talált és feldolgozott "Barlaam legenda" töredék. 1905. nyarán ásták ki Bulajuk kolostorának romjaiból. Tudományos kiértékelése 1923-ban Jelent meg, de kapcsolatait a magyar ősi irodalommal még alig érintették. Ez a Barlaam töredék és kísérő szövege a tudós V Le Coq szerint: "feljogosít bennünket arra a megállapításra, hogy manicheusok és nem a keresztények voltak a Barlaam-legenda elterjesztői Európában. Ezek alapján kiegészíthetjük a megállapítást: egyetlen európai nép sem kapta első kézből az ó-török irodalmon keresztül jövő legendaciklust, csak a magyar. Az Altaj és Kaukázus vidékéről hozták magukkal őseink a hitvilágukat erősen befolyásoló manicheizmus hatásával együtt.

A kievi várban már manicheusoknak nevezi a magyar vezető réteget, tehát Álmos családját, Photius bizánci pátriárka. Ő a "Kata Manicheon" írásában a Mani- féle tanítás lényegét a következőkben jelöli meg: két legfőbb lény, a Theos és a Satanas, létezik, örök időktől fogva, teremtetlen erőként. Az első a jó, a második a rossz elemet jelenti. De mindegyiknek rendelkezésére áll, mint segítő eszköz, egy rajtuk kívülálló szellemi erő, aki jó elemnél, az Istennél mint "karpós"-"gyümölcs" szerepel és mindenben az ő irányítását követi. Ennek a szellemi lénynek, mint egy isteni küldöttnek, hódoltak - a szerző szerint - "a kievi vár török népe és vezérei".



László Gyula kimutatta, hogy középkori templomaink Szt. László freskói valójában egy ősi, keleti eredetű mitológiai történetet elevenítenek meg: a világosság és a sötétség küzdelmét, amelynek hősét, a fény bajnokát, a kereszténység felvétele után, Szt. Lászlóval azonosították. Ez a motívum ősi közös mitológiai alapra megy vissza, amelyet először Ahura Mazda és Ariman kozmikus harcában foghatunk meg.

Ezek az adatok is kiegészíthetők azzal, hogy mind a kozmikus párbaj, mind pedig annak szimbólikus megjelenítése, az állatküzdelem, visszavezethető a Kr. e. 4-3. évezredbeli szumér pecséthengerekig és ettől az időtől kezdve később is folyamatosan vezető szerepet játszottak az elő-ázsiai gliptikában, különösen a hurri-urartui művészetben, amely tudvalévőleg a szkíta állatstílus alapjait képezte.

Irodalmi átörökítésben Gilgames fegyvertelen mérkőzése Enkiduval az első rituális küzdelem, amit ismerünk. Majd Gilgames és Enkidu harca a démoni Humbabával és az "égi biká"-val ez első kozmikus párbaj, amely utóbbinak meghökkentően pontos késői magyar párhuzama a táltosok viaskodása a felhőkön szálló fekete bikával, amikor sokszor maguk is bikaalakot vesznek fel. Ezt a mondat elemet vö. a számos korai szumér pecséthengeren látható állatküzdelmekkel, amelyeken részben állat-, részben emberfejű bikák harcolnak egymással.

Népünk minden kultúrmegmozdulását, művészi alkotásait, legendáit nyugati mércével méri a hivatalos tudós gárda. Pedig keleten is voltak már sokkal előbb, mint nyugaton magasfokú kultúrák, a kereszténység dogmákba merevedett tanításaitól elütő tiszta erkölcsű vallások, keleti fantázia szőtte színes legendák, hősi eposzok és a magyar nép, amely "mint tövis fúródott Európa szívébe a IX. század végén" hosszú vándorútján, nem ment el mellettük érzéketlen közönnyel. A magyar népléleknek éppen származása miatt felfokozott kultúrigényei voltak.

A tatárok kultúrapusztításával kapcsolatosan vegyük szemügyre Halagu kán szerepét. 1260-ban elfoglalva a szíriai Alamus várat, ahol már akkor a muzulmán világ hatalmas csillagvizsgáló intézete működött, áttelepítette a több, mint 400,000 kötetnyi könyvtárat, amelyet a tatárjárás Kelet-Európában és a kaukázusi államokban harácsolt Bayantu kán (uralkodott 1310-1320), Anjou-házi királyaink kortársa, Csosif Odsir kolduló szerzetessel ezer példányban nyomtatta ki "stupával" az egyik legnépszerűbb vallási könyvet és ingyen szétosztatta a pásztornép között. A "véletlenek törvényszerűsége" úgy akarta, hogy abból az ezer példányból a turfáni őskolostorok homokba temetett romjai alatt egyetlen megmaradjon és ez a példány is csak 22 oldalnyi töredék az eredeti 168-ból.

Voltak magyar könyvek és írások már a XII. században is. Elég csak a Nyulak-szigetén élt és halt nagy magyar vezeklőnek, Árpádházi Margit-nak a szentté avatási perét bevezető jegyzőkönyvek tanúságát felidézni. Mikor a XVII. században Lósy esztergomi prímás parancsára felnyitották Margit koporsóját, teteme mellett találtak egy 1271. augusztus 1-éről dátumozott iratot. A pápai szentté avató vizsgáló-bizottság jegyzőkönyve volt ez. Az egyik tanú szerint a kolostorban ősi idők óta, még mikor az apácák a veszprémi közösségben éltek, tehát a XIII. század legelején, magyarul olvasták a Passiót, Krisztus szenvedéseit.

A Barlaam- motívumok korai jelentkezése irodalmunk anyanyelvűsége hajnalán arra enged következtetni, hogy a magyarság már jóval a honfoglalás előtt, első kézből kapta ezt a legenda- csoportot és azt már a VIII. században nemcsak a magáénak mondhatta, hanem tovább is fejlesztette. Eredet-legendáink, mint Emese álma, Hunor és Magyar leányszöktetése, stb. legnagyobb turkológusaink szerint manicheusi "emanációs motívumok". A honfoglaló magyarság hitéletében jelentős nyomokat hagyott hátra a manicheista ősi vallás, mint eszmei hordozója, irodalmi terjesztője a Barlaam- legendák koszorújának és az inkvizítorok és krónikásaink ismerték eredetlegendáink manicheusi eredetét és annak "eretnek' élét.

Mindezekből következik, hogy a magyarság között gyökeret vert "eretnekség" régebbi a Szt. István által ránk erőltetett "kereszténység"-nél, ez kimerítette a Toynbee által meghatározott "felsőbb vallás fogalmát. Ezen "eretnekség" kiirtásával semmisültek meg ősi mondáink, szájhagyományunk gyöngyszemei, táltosok tudása, stb. Isteni csoda, hogy népdalaink megmaradtak. Az idegen szemléletnek a maga részéről igaza volt: ha a kereszténység "védőpajzsának" használt magyarságot meg akarták tartani e szerepében, el kellett vágni azt a köldökzsinórt, amely bennünket Ázsiához kötött; az egész Európát jelentő pápaságnak közbe kellett lépnie és a betolakodott "barbár"-ral kellett elháríttatni az ázsiai "barbárság" veszélyét.

A Kelet és Nyugat között megtelepült magyarságot a pápaság mindig bizalmatlansággal nézte és kezelte. De a XIII, század volt talán a legnagyobb bizalmatlanság kora a pápaság részéről Magyarország felé. A magyar egyháztörténelem legszomorúbb évszázada ez. Ami sem azelőtt, sem azután nem történt meg, II. Andrást két ízben is kiközösítették a pápák és vele az egész ország népét. A kiközösítést idegen főpapok hajtották végre ugyanabban az évben, amikor éppen II. András király leányát, Szent Erzsébetet, IX. Gergely 1235. május 26-án, az év pünkösdjén szentté avatta. A világraszóló ünnepségeken minden aprócska német birodalmi herceg teljes joggal részt vehetett, csak a kiközösített magyar apa, II. András és fia, IV. Béla nem vehettek részt a családi ünnepségeken. A szentté avatási bulla sorra veszi Erzsébet erényeit, megemlíti, hogy Thüringia fejedelemasszonya volt, de még csak egy szóval sem emlékszik meg magyar származásáról, királyi szüleiről. Egyébként Szent Erzsébet " lelki vezetője", Németország hírhedt inkvizítora, Marburgi Konrád, sokszor véresre korbácsolta a magyar király leányát, akinek a szenvedéseiről atyja, II. András értesülve, elküldte bizalmi emberét, a Miskolc nembéli Panityot, hogy az özvegyet Magyarországra hozza. Erzsébet nem akart szülőföldjére jönni és nagy szegénységben halt meg.

A magyar királyt és népét a pápák semmibe veszik. Pedig éppen II. András volt az, ki 20 000 könnyű magyar lovasával még a Szentföldet is bejárta. Keresztes hadjáratát a nyugati történelem még a "kisebb" hadjáratok sorában sem említi meg. Róma minden magyar ügybe beleszólt. Nem jó szemmel nézték a pápák még Júlián keleti útját sem, keleten maradt testvérnépünk felderítésére éppúgy, mint féltékenyek a Miskolc nembéli Panity küldöttségére 1259-ben Kublaj tatár kánhoz. A pápaság bizalmatlansága a magyarsággal szemben abban tetéződött, hogy a XIII. század elején idegen származású főpapság kezébe adta az ország vallási ügyeinek intézését, akik azonban nem maradtak meg egyházi funkcióik mellett, hanem kezükbe vették az ország politikai, sőt részben gazdasági ügyeinek irányítását is. Ezt a helyzetet és a korabeli és a magyar egyház belső ügyeinek megítélésére legjobban illetékes Paulus Hungarus bolognai egyetemi tanár ítéli el feljegyzett előadásaiban már 1221-ben mielőtt megalapította volna Magyarországon a Domonkos-rendiek tartományát és megszervezte volna az inkvizíciót. "Az Anglikus érsek nem ismeri a magyar népet, nem beszélt annak nyelvét, akiknek pásztorául rendelte őt az Isten. De vajon rendelhet-e Isten olyan pásztort, akinek a bárányok nem ismerik a szavát?"



Magyarországi Pál mester panasza és kesergése nem alaptalan. Csak folytatása Bánk bán keservének. A tanárok ismerik a politikai hátteret és óvatosan bírálgatják a pápa nem tetszését a magyarság keleti kapcsolatainak kiépítésében. Pál mester a kor ütőerén tartja ujjait. Az ifjúságra roppant hatással van a majdnem "szabadelvűnek" bélyegezhető magyarországi egyházi élet kemény bírálata, annak nemzetietlen magatartása miatt. Meráni Gertrud meggyilkolásával a már-már mindent meghódító germán szellem megtorpan ugyan, de helyét ismét idegenek, a "leodiumiak", a flamand városok papjaiból verbuválódott új vezetőréteg foglalja el. Pál mester alapította meg a domonkosok magyar tartományát és ő lett az első főinkvizítor is, de működése nem tetszett Rómának, mert II. Endrével személyes barátságban volt.

Valószínűleg a királyi udvarban és az olasz orvosokkal vitatkozva írta meg a magyar inkvizíció alapvető, irányító munkáját a "Monita" című tanulmányt, amelynek a töredékeiből is egy faját védő, még a mai vizsgálódó előtt is "szabadelvűnek" mondható okfejtéssel a természetes gyógymódszerek mellett tör lándzsát.

Ez a "szelíd" módszerű inkvizíció nem sokáig maradt érvényben, mert Pál mester utódja, a német származású Teuton János 1232 óta már a "merev" Marburgi Konrád féle német módszereket alkalmazta a magyar földön még itt-ott lappangó ősi-hiten levők ellen. Az "Intelmek" fényt vetnek arra is, hogy az országban nem volt egységes nézet a táltosokkal kapcsolatban.

Magyar Pál mester II. András udvarában élt és ő maga is az ősi soron szerzett ázsiai örökség védelmében állt ki, amikor az "Intelmek"- ben a sámánok gyógyításairól megemlékezik. Nem tudták fajának szeretetét kioltani belőle a királyi udvar olasz orvosai sem, akik kénytelenek a híres egyetemeken szerzett tudásuk mellett eltűrni, hogy a táltosok véleményét is meghallgassák, sőt kérjék adandó esetekben.

Az "Intelmek" szerzője az általa képviselt "szelídebb" módszerű hitvédelmi eljárással nagyon kihívta maga ellen a pápaság bizalmatlanságát is, mert elítélte az erőszak és a fenyítések alkalmazását.

Mint láttuk, Magyar Pál-t 1234-ben Teuton János követte a főinkvizítori tisztségben. János fráter utóda 1243-ban Lombardiai Péter lett. Hiányzott belőle elődje kegyetlensége. Az eddigi szokások szerint ő is a király legközelebbi környezetéhez tartozott és a Székesfehérvárott Ievő királyi udvar káplánja, IV. Béla lelki tanácsadója volt. Legfőbb feladata az eretneknyomozás mellett IV. Béla keleti kapcsolatainak ellenőrzése volt, az esetleges házasságok terén. A királynak tíz, egyesek szerint tizenkét gyermeke volt, köztük csak két fiú, a későbbi V. István és a még atyja életében elhalt ifjabb Béla. A mély vallásosság, amely a királyi családot övezte, sőt Szent Erzsébet, IV. Béla nővérének nagy kultusza sem tudta enyhíteni a pápaság bizalmatlanságát az ázsiai származású magyar uralkodócsaláddal és népével szemben.

A tatárok közeledésének hírére indultak útnak az első keleti kutatók 1235-ben, fráter Ottó és később Júlián barát, hogy az ázsiai részeken fennmaradt "Magna Hungariát" felkeressék. Róma nem nézte jó szemmel ezeket a vállalkozásokat, tartva attól, hogy a magyarság egyesül testvérnépével és feladja a nyugatot védő bástya szerepét.

Lombard Péter fráter hosszú ideig tartózkodott a királyi udvarban. Barátsága a királyi családdal annyira erős volt, hogy a pápa bizalma megrendült benne arra a lehetőségre gondolva, hogy magyar érdekek befolyása alá került. Az utód ismét egy lombardus, Cremonai János fráter. Ő is a királyi udvarban élt, de feladatát a király keleti kapcsolatai ellenőrzésében nem töltötte be olyan lelkiismerettel, ahogy a pápai udvar várta tőle. Ugyanis elsőszámú feladata még mindig IV. Béla keleti kapcsolatainak ellenőrzése volt. Már II. Endrének is felkínálta Ikonum szultánja, hogy gyermekeik házassága révén kössenek kölcsönös érdekszövetséget. Cremonai János 1258-ban két rendtársát nagy sietve küldi a pápai udvarba, mert Bukharából Dzsingisz kán unokája, Hulagu követei érkeztek Bélához. A király mindenkit kizárt fogadásukról, csak a tolmácsok maradhattak a tárgyalásokon, hogy azok bizalmas természete ki ne derüljön. A két szerzetest Ausztriában II. Ottokár cseh király katonái elfogták. Bár a követek nem tudták, milyen szándékkal érkeztek a tatárok, II. Ottokár éles elmével kitalálta a valószínűséget és panaszos, majdnem feljelentésszerű levelet küldött a szerzetesekkel IV Sándor pápának. Felhívta a figyelmét a nagy veszélyre, amit a magyar király és a tatárok családi kapcsolatai jelenthetnének.

A főinkvizítor miután e tárgyalásokról nem tudott más módon értesülést szerezni, kiközösítéssel fenyegette meg a tolmácsok egyikét, hogy vallomásra kényszerítse. A tatár kán ajánlatot tett a magyar királynak, hogy a két népet házassággal közelebb kellene hozni egymáshoz. Felajánlotta, hogy fia kössön házasságot Béla király egyik leányával, vagy ha erre nincs mód, akkor felajánlja leánya kezét ifjabb Bélának. IV. Sándor levele pár hónap múlva már fenyegeti Bélát egy ilyen terv megvalósítása esetén.

Kun László halála után az inkvizíció szinte "politikai bűnösöket" hajszoló szervvé változik, Főképp a keleti kultúrkapcsolatok megszüntetésére hoznak rendeleteket és nagyszabású könyvrazziákkal irtják a muzulmán szellemű írásokat.


Találat: 1434







Felhasználási feltételek