online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

PÉTER LEVELE

mesék





felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
PÉTER LEVELE
 
bal also sarok   jobb also sarok
PÉTER LEVELE


Igen tisztelt nagyságos asszonyom!

Köszönöm vigasztaló sorait. Mellőztetésem az előléptetésnél nem
lepett meg. Különben is, valahányszor az élet komiszul - bocsánat
a nyers kifejezésért - komiszul elveri rajtam a port, mindannyiszor
egy történettel vigasztalom és sajnálom magam. Ennek a történetnek,
mint kisfiú, főszereplője én vagyok. Hallgasson meg. Sajnáljon,
és sajnálása, amelyet előre is nyugtázok, ismét vigasztalást fog
számomra jelenteni.

Első gimnazista koromban karácsonykor kaptam egy bicskát. Nem mondom,
hogy zsebkés, s ön meg fog ezért nekem bocsátani, mert a nevén óhajtom
nevezni a remek szerszámot. A bicskát, amelyet zsebünkben hordhatunk,
onnan tetszés szerint bármikor kivehetjük. Használhatjuk az éles,
gyönyörűen csillogó pengéit, faraghatunk véle kisebb fakérget, krétát,
ceruzát, végre pedig étkezéseinknél is alkalmazhatjuk.

Őszintén megvallom, hogy fantáziámban a bicska kezdettől fogva nagy
helyet foglalt el. Gyakran álmodtam bicskákkal. Álmomban beszéltem
is róluk, de mindig csak bicskákról szólottam, holott francia
gyakorlatokon a le canifot mindannyiszor illedelmesen tollkésnek
szoktam fordítani, és egy bicska-affairben, amely a tanári kar elé
került, a kihallgatásnál következetesen a zsebkés szót használtam. De
nem is tudtam volna másképp cselekedni. Ha ezt a szót olvastam: le
canif, mindig a tollkés szót láttam; nyomtatásban, amint ott állt a
szótárban:

le canif = a tollkés.

Ellenben a bicska szóra elém tárult az öreg Steszadlek bácsi kirakata,
amely tele volt bicskákkal. Csak bicskákkal. Keresve sem lehetett
volna ott találni egyetlen tollkést se. Volt ott kicsi és nagy bicska,
hosszú és rövid, csontnyelű, ezüstcirádás, de gyenge tollammal nem is
vállalkozhatom e csodabirodalom ecsetelésére.

Szóval, hogy történetem kerekét megindítsam: megkaptam az
óhajtva óhajtott bicskát. Édesapám elvitt Steszadlek bácsihoz,
és kiválasztottam azt, amelyik nekem legjobban tetszett. Nem
részletezem, hogy milyen szent ígéretet tettem, hogy a bicskával
nem fogok házi bútorokat, pl.: a székeket, a szekrényeket, a padlót
stb. összefaragni, hogy vigyázok az ujjamra és a ruhámra, hanem
röviden megemlítem, hogy az én gyöngyháznyelű, háromélű, remek
bicskámat hamarosan meguntam. Ugye, szomorú dolog, asszonyom?
Merthogy nem tudunk élni holmi kiábrándulások nélkül.

Az osztálytársaim között egyik legjobb barátom volt Gyuri. Olyan
Gyuri, amilyenek a Gyurik szoktak lenni; élénk, kövér és pirosarcú
fiú, akiket valamennyien irigyeltünk egy kicsit, mert olyan pompásan
ügyes fiúk. Nem okosak, ez távol áll tőlük, hanem élelmesek és
ravaszok, anélkül, hogy magok is tudnának erről. Nyílt arccal képesek
hazudni, és sose csípi rajta őket senki. Ilyen Gyuri volt az én Gyurim
is, amint mindjárt ki fog derülni.

Először Gyurinak mutattam meg a bicskámat. Nem vette a kezébe. Megnézte,
megkérdezte, hogy mennyibe került, és azt mondta, hogy ezért az árért
szebbet is lehetett volna kapni!

Egy hétre rá történt, hogy Gyuri ceruzájának hegye óra közben eltört.

- Add ide csak, kérlek, a bicskádat - mondta nekem -, mindjárt
visszaadom.

Odaadtam. Amikor az óra végén visszakaptam tőle, így szólt: jó bicska,
de kár, hogy egészen életlen.

Becsületemre mondom, asszonyom, hogy a bicska éles volt, de én abban
a pillanatban már meg voltam győződve, hogy a bicskám az élesség
tekintetében az osztályban az utolsó bicskák között foglal helyet,
és éppen ezért haladéktalanul meg kell élesíteni.

- Élesíttesd meg Tóni bácsinál - ajánlotta nekem Gyuri.

- De nincs ám pénzem!

- Nem baj, adok neked kölcsön.

Gondolkodás nélkül elfogadtam a nagylelkű ajánlatot, és elhatároztam,
hogy a heti pénzemből, ama húsz krajcárokból, amelyet vasárnap reggel
szoktam kapni az édesapámtól, már hétfőn meg fogom fizetni az
adósságomat Gyurinak.

Az adósságomat - képzelheti - nem fizethettem meg. Gyurival ti.
szombaton duplexpartit rendeztünk a gimnáziumudvarban, s én a
pedellus ablakát szerencsésen bevertem. Negyven krajcárba került
a csináltatása, és Gyuritól kellett az összeget felvennem, hogy a
pedellus kárát megtéríthessem, nehogy hozzá még feljelentsen, és
a nyakamba sózzanak egy "osztályfőnökit", tekintve azon körülményt,
hogy az intézeti udvarban egy igazgatói rendelet szerint "tornaórákon
és óraközi szüneteken kívül tanulóknak tartózkodni `szigorúan` tilos".
- Az "engedetlen" tanulóifjak feljelentés esetén az osztályfőnöki
megrovást nem egykönnyen kerülhették ki. És az osztályfőnöki
megrovásról a szülőket bulletinben szokás értesíteni!...

Világos, hogy nem riadtam vissza a legmesszebb menő áldozatoktól
sem, és Gyurinak, mikor zálogba a bicskámat kérte, haladéktalanul
átnyújtottam. Mit is tehettem volna; azzal a mozdulattal - ó,
asszonyom, mennyire látom magam! -, amely a könnyelmű, az ostoba
szegény embert jellemzi, odaadtam gyönyörű bicskámat.

A bicska dolgáról senkinek sem szóltam, és a lelkiismeret csak este
kínzott, amikor lefekvéskor kiszedtem a zsebemből a sok limlomot.
Színes ceruzákat, órakerekeket, ceruzatokokat, noteszeket, amelyek
egy kisfiúnak annyi szép és felejthetetlen mulatságot okoznak, mint
semmi más az életben. Nos, ilyenkor fájt a szívem: hiányzott a
bicska. Egyszer sírtam is, annyira bántott a dolog. De reggelre
megint nem sokat törődtem vele.

Többször komolyan gondoltam rá, hogy a hetipénzemből összespórolom a
horribilis summát, és Gyuritól kiváltom a bicskát. Szó sem volt róla.
Amikor a kezemben volt a pénz, cukrot vettem, megosztottam Gyurival,
de a bicskát nem mertem előhozni. Most már tudom, hogy attól féltem,
hogy Gyuri ki fogja jelenteni, miszerint semmi közöm a bicskámhoz.
Néhány hét múlva Gyuri hozta elő.

- Te, Péter, a bicskaügyet rendbe kell hozni. Én adtam neked negyven
krajcárt. Te már két hónapja tartozol vele. Ha vesszük, a bicska
árának a felét neked már odaadtam, mert ez a bicska, ahogy itt van,
semmi esetre sem ér többet nyolcvan krajcárnál. A köszörűsünktől
kérdeztem meg. Azt mondta, hogy hat hatosért bármikor hoz nekem egy
ilyen bicskát. Most hallgass ide: itt van, még adok neked tizennégy
krajcárt, meg odaadom az én bicskámat, és kvitt.

Ellentmondást nem tűrő, de természetes hangon mondta ezt Gyuri.
Úgy mondta, hogy meg voltam győződve, hogy kitűnő üzletet csinálok.
A bicskája szép volt. Ámbár talán kissé nagyon használt. Azután
csütörtök volt, és ilyenkor tizennégy krajcár igen nagy pénz.

- Add ide - mondtam neki.

Este, amikor már csak három krajcárom maradt, csak este néztem meg a
bicskát. És akkor láttam, hogy az egyik éle törött, továbbá a másik
penge lötyög, és faragásra egyáltalán nem használható. Ekkor mód
nélkül elkezdtem szomorkodni. Először éreztem, hogy csúnyául
becsaptak.

Így jártam én már azóta néhány, sok bicskával, amelyeket az élettől
ajándékba kaptam, s amelyeket könnyelműen elherdáltam. Így történt,
asszonyom, hogy igen korán bele tudtam nyugodni, hogy vannak a
világon Gyurkák és Péterek. És természetesnek találtam, hogy az élet -
küzdelem az efféle bicskák körül, amelyeket a Péterek elvesztegetnek,
s a Gyurkák lassan, ügyesen megszereznek.

...De ugye, megbocsát ezért a közönséges történetért. Az ön kegyeit
nem akarom elvesztegetni, mint a többi sok bicskát.

Kezeit csókolja hű barátja: `Péter`




Találat: 1716







Felhasználási feltételek