online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 




































 
 

William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

könyvek

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
 
 

William Shakespeare:



SZENTIVÁNÉJI ÁLOM






SZEMÉLYEK



THESEUS, Athén ura



EGÉUS, Hermia atyja


LYSANDER | szerelmesek Hermiába

DEMETRIUS |


PHILOSTRAT, ünnepélyrendező Theseusnál

VACKOR, ács

GYALU, asztalos

ZUBOLY, takács

DUDÁS, fúvó-foldozó

ORRONDI, üstfoldozó

ÖSZTÖVÉR, szabó

HIPPOLYTA amazonkirálynő, Theseus menyasszonya

HERMIA, Egéus leánya, szerelmes Lysanderbe

HELÉNA, szerelmes Demetriusba

OBERON, tündérkirály

TITANIA, tündérkirályné

PUCK, vagy ROBIN-PAJTAS


BABVIRÁG |

PÓKHÁLÓ | tündérek

MOLY |

MUSTÁRMAG |


PYRAMUS |

THISBE |

FAL | a közjáték személyei

HOLDVILÁG |

OROSZLÁN |

Más tündérek, királyuk és királynéjok kíséretében

Theseus és Hippolyta kísérői


Szín: Athén és egy közeli erdő





ELSŐ FELVONÁS


I. SZÍN



`Athén. Terem Theseus palotájában.

Theseus, Hippollyta, Philostrat és kísérők jőnek`


THESEUS

Gyorsan közelget; szép Hippolytám,

A nászi óra; négy boldog nap új

Holdat derít föl; ah, de mily soká

Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam,

Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,

Ki egy fiú örökjén teng sokáig.

HIPPOLYTA

Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,

S elálmodozza négy éj az időt;

És akkor a hold, mint az égre újan

Felvont ezüst ív, fogja nézni dús

Menyegzőnk éjjelét.

THESEUS Eredj, Philostrat,

Serkentsd örömre Athén ifjait;

Ébreszd föl a kedv játszi szellemét:

A méla bút űzd a halotti házhoz,

Sápadt alakja nem közénk való.


`Philostrat el`


Kard volt ugyan kérőm, Hippolyta,

Bántalmakon vevém szerelmedet;

De a menyegző más hangból megyen:

Az fény, az ünnep, az vigság legyen.


`Egéus, Hermia, Lysander és Demetrius jőnek`


EGÉUS

Üdv és szerencse, nagyhirű vezér!

THESEUS

Üdv, jó Egéus; nos mi jót hozasz?

EGÉUS

Panasszal és bosszúsággal teli

Jövök leányom, Hermiám iránt.--

Demetrius, állj elő. -- Kegyelmes úr,

Ez az, kinek nejűl igértem őt.

Lysander, állj elő: s ez itt, uram,

Ez bűvölé meg gyermekem szivét:

Te, te Lysander, adtál néki verset,

S váltál szerelmi zálogot vele:

Te zöngted a holdfénynél ablakán

Álhangon álszerelmed énekit;

Bokréta, hajlánc, gyűrü, pipere,

Nyalánkság és tanult fogásid által

(Mi balga lyánynak mind nyomós követ),

Képzelme mássát te orroztad el;

Csellel csenéd ki gyermekem szivét,

S tetted fanyar-dacossá ellenem

Az engedelmest. -- Én tehát, uram,

Kegyelmes úr, ha itt, fejedelmi színed

Előtt se vállalná Demetriust:

Athéne ős jogán követelem,

Hogy mint enyémmel bánhassak vele,

S vagy e derék ifjúnak adjam őt,

Vagy a halálnak, mit törvényeink

Rögtön fejére szabnak íly esetben.

THESEUS

És Hermia? Fogadj szót, szép leány.

Nézd úgy atyádat, mint istent, kitől

Eredtek összes bájaid; igen,

Kinek viasznyomása vagy te csak,

És akitől függ, épen hagyni a

Nyomott ábrát, vagy eltörölni azt.

Demetrius jeles, derék fiú.

HERMIA

Lysander is.

THESEUS Magában ő is az:

De nem birván atyád igésetét,

A másikat kell tartanod jelesbnek.

HERMIA

Ó, bár szememmel nézné őt atyám!

THESEUS

Jobb, hogy te nézd atyád eszével őt.

HERMIA

Kérem, bocsásson meg, fenséges úr.

Én nem tudom, mi tész ily vakmerővé,

Szemérmem is hogyan engedheti

Ily körben érzelmimről szólanom;

De kérem, hadd tudjam, kegyelmes úr,

Mi az, mi éshet, legrosszabb, ha én

Demetriushoz nőül nem megyek.

THESEUS

Halállal halni meg, vagy mindörökre

Száműzni férfi-körből tenmagad.

Vess hát sziveddel számot, Hermia,

Vizsgáld meg ifju pezsgő véredet:

Lesz-é erőd, ha most szót nem fogadsz,

Viselni vesztaszűzek öltönyét,

Sötét zárdába csukva, holtodig

Sivár apáca lenni s elhaló

Himnuszt rebegni meddő holdvilágon.

Háromszor áldott, ki vését leküzdve

E szűzi pályát híven futja meg;

Hanem letörve mégis boldogabb

A rózsa, mint ha szűz tövissein

Áldott magányban nő, él és hal el.

HERMIA

Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,

Mintsem lemondjak szűzi szép jogomról

E férfiért, kinek gyülölt igáját

Szivem hódolva el nem ösmeri.

THESEUS

Időt adok még a megfontolásra:

S majd a jövő újholdkor - az napon,

Mely szép arámmal engem összefűz

Örök frigy által - vagy halálra készülj

Mint engedetlen ősz atyád iránt,

Vagy hogy Demetriusnak nője léssz;

Vagy a Diána oltárán örökre

Sivár, magános életet fogadni.

DEMETRIUS

Hajolj, szép Hermia; s te is, Lysander,

Add fel jogomnak áligényedet.

LYSANDER

Birod, Demetrius, atyja szerelmét;

Hagyd nékem a leányét; vedd el apját.

EGÉUS

Gúnyos Lysander! jó, ő birja hát

Szerelmem, és ez néki adni kész,

Ami enyém! A lány enyém; azért

Demetriusra átruházom őt.

LYSANDER

Uram! vagyonra, vérre nem vagyok

Alábbvaló; szerelmem gazdagabb;

Van birtokom, csakoly jól rendezett,

(Ha nem különben) mint Demetriusnak;

És ami több, mint mind e kérkedés,

Engem szeret szépséges Hermia.

Mért hát feladni gyáván jogomat?

Demetrius, szemébe mondom ezt,

Nedár leányát, a bájos Helénát

Szerelmi csábitással megnyeré;

S az most eped szegény, híven eped,

Bálványozásig, e rossz hűtlenért.

THESEUS

Hallottam erről, volt is szándokom

Beszélni, megvallom, Demetriusszal;

De szorgos ügybajom közt feledém. --

Azonban, jer velem, Demetrius,

Egéus, jertek mindketten velem:

Egy kis magános lecke vár reátok. --

Te meg, szép Hermia, szeszélyidet

Atyád parancsának rendeld alá,

Másképp Athéne zord törvénye (melyet

Nem áll jogomban meglágyítani),

Halálra, vagy rideg életre szán. --

Hát te, szerelmem?. . . Jer, Hippolyta;

Jerünk, Egéus és Demetrius:

Egy s más dologra majd nászunk körül

Használni foglak, s holmit közleni,

Mi bennetek közelről érdekel.

EGÉUS

Tisztünk parancsol, vágyunk vonz követni.


`Theseus, Hippolyta, Egéus, Demetrius és kíséret el`


LYSANDER

No édes?. . . arcod mért ily halovány?

Rózsái mért hervadnak ily hamar?

HERMIA

Tán mert eső nincs rájok, bár szemem

Viharja őket váltig öntözi.

LYSANDER

Ó, jaj ! a hű szerelmek folyama,

Amennyit én olvastam, vagy regében

Hallottam, kényelmes nem volt soha;

De majd a vérség volt különböző --

HERMIA

Ó, fájdalom! nagy lenni a kicsinyhez.

LYSANDER

Majd korra nézve állt be akadály --

HERMIA

Ó, bosszuság! vén lenni ifjuhoz.

LYSANDER

Majd a rokonság választása dönte --

HERMIA

Ó, kész pokol! szeretni más szemévei.

LYSANDER

Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,

Halál, betegség, harc rohanta meg,

S percig-valóvá tette, mint a hang,

Mint árny, tünővé; mint álom, röviddé!

S mint villám fénye kormos éjszakán,

Mely pillanatra földet és eget

Föltár, de míg ezt mondanók: nini!

Már a sötétség torka nyelte be.

Ily gyorsan elvész minden, ami fény.

HERMIA

Ha hát a hű szerelmet akadály

Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;

Azért tanítson tűrni e kisértet,

Ha már ez oly szokott szerelmi baj,

Mint álom, ábránd, vágy, könnyek, sohaj,

Szegény szerelmünk útitársai.

LYSANDER

Jó hitben élsz: de halld csak, Hermia.

Van nékem egy jó néném, aki özvegy,

Dús jövedelmü, és gyermektelen:

Lakása innen hét mérföld csupán;

S engem szeret, mint egyetlen fiát.

Ott elvehetlek, édes Hermiám,

Athéne zord törvénye ott nem ér.

Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel

Atyád lakából, és ama ligetben,

Mely városunkhoz egy mérföldre van,

(Hol téged egykor s a kedves Hélénát

Találtalak volt május ünnepén)

Ott várni foglak.

HERMIA Jó Lysanderem !

Esküszöm Ámor legfeszesb ivére

S aranyhegyű nyilára itt neked;

A hű galambra, mit kedvell Cythére,

S mindenre, ami forraszt szíveket;

A tűzre, mely lángolt Didó alatt,

Midőn a csalfa trójai szaladt;

Amennyi férfi-hit már szegve lőn,

Mely számra több, mint nő valaha tőn:

Hogy holnap éjjel a mondott helyen

Hű kedvesed bizonnyal megjelen.

LYSANDER

Úgy legyen, édes. Ím, Heléna jő.


`Heléna jő`


HERMIA

Hová sietsz, Heléna, szép-magad?

HELÉNA

Szépnek gunyolsz? Vedd vissza "szép" szavad:

Boldog szép! mert szeret Demetrius,

Kit szép szemednek sarkcsillagja húz;

S ajkad zenéje dallamosb neki,

Mint kis pacsirta zengő éneki

A pásztornak, midőn zöld bársony a

Vetés, s rügyedzik a galagonya.

Ragály ragad: ó, bár ragadna rám

Arcod, beszéded is, szép Hermiám!

Fülemre szózatod, szemed szememre,

Ajkamra nyelved bájos zöngedelme!

Ha volna egy világom: mind elédbe

Raknám, az egy Demetriust kivéve.

Ó, mondd: hogyan nézsz rá? mi a cseled,

Mellyel szivét úgy megbilincseled?

HERMIA

Mordan tekintek rá, mégis szeret.

HELÉNA

Ó, hogy mosolyom annyit nem tehet!

HERMIA

Ha megszidom, szerelme a viszonzás.

HELÉNA

Ó, bár imámba volna ennyi vonzás!

HERMIA

Utánam jár, ha mégúgy megvetem.

HELÉNA

S engem kerül, ha mégúgy szeretem!

HERMIA

Nem én hibám, Heléna, hogy imád.

HELÉNA

Csak bájodé : ó, voln' enyém hibád !

HERMIA

Légy nyugton: engem ő nem lát soha;

Lysander és én szökünk innen tova.

Amíg Lysandert nem láttam, Helén,

Athént paradicsomnak képzelém:

S ó, lásd, szerelmünk mennyi kéjt adott,

Hogy üdvem így pokollá válhatott.

LYSANDER

Heléna, tőled mért titkoljuk el:

Holnap, ha Phoebe éji útra kel,

S ezüst arcával habtükörbe néz,

S hig gyöngye a mezőn elhintve lész --

Midőn a biztos éj lesz csak tanúnk,

Athéne kapuin elillanunk.

HERMIA

És a ligetben, hol friss ibolyán

Szoktunk heverni pázsit nyoszolyán,

Kiöntve gondtól dadogó szivünk --

Lysander és én össze ott jövünk;

S onnan, Athénének fordítva hátot,

Megyünk keresni új hont, új barátot.

Isten veled, barátnőm; zárj imádba;

S Demetrius szeressen még, imádva.

Légy ott, Lysander; holnap éjfelig

Szemeink egymás kéjét nem ízlelik. `(El)`

LYSANDER

Ott édes, ott. Élj boldogul, Helén,

Demetrius viszonzó kebelén. `(El)`

HELÉNA

Mily boldog némely ember! Engem éppen

Oly szépnek tart mindenki Athenében;

Mit ér? Demetrius izlése más

Csak ő nem tudja, mi köztudomás.

S mint ő csalódik Hermia kecsét

Nagyítva: túlzom én az ő becsét.

Naggyá, dicsővé tesz a szerelem;

Nem szeme lát, csak szíve -- s ez okon

Festik Cupídót szárnnyal, de vakon;

Elméje van s balúl itél vele:

Szárny, szem nekűl: ez a hóbort jele.

Gyereknek is jól mondják annyiban,

Hogy oly könnyelmű választásiban,

És, mint játszó gyerek szavát szegi,

Játszik hitével, sosem áll neki:

Demetrius is, míg nem látta őt,

Hogy' szórta esküit, mint jégesőt!

S alig sütött Hermia fénye ki,

A jég elolvadt: zápor hull neki!

Most a szökést megyek tudtára adni;

Majd éjjel a ligetbe fog szaladni

Utána; s ha ezért hálája vár rám,

Nagy áron vettem, a féltés nagy árán;

De látnom azt, ha majd a távozó

Üresen tér meg -- oly jutalmazó! `(El)`





2. SZÍN



`Szegényes lak Athénben

Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi és Ösztövér jőnek`



VACKOR

Itt az egész társaság?

ZUBOLY

Legjobb lesz, olvasd fel őket névről névre, lista szerint.

VACKOR

Itt vagyon a lista mindazon férfiak nevéről, kik egész Athénben képesnek

találtattak, hogy e mi komédiánkban, a fejedelem és fejedelemné előtt,

menyegzőjük estvéjén föllépjenek.

ZUBOLY

Először is, Vackor barátom, halljuk, miről traktál a darab; aztán olvasd

a játszók neveit, s a többi.

VACKOR

No hát, a darab. -- Egy igen siralmas komédia, Pyramus és Thisbe

borzasztó kegyetlen haláláról.

ZUBOLY

Mondhatom, igen jó darab és furcsa. No mármost, Vackor barátom, szólítsd

a játszókat lista szerént. -- Sorba, urak!

VACKOR

Feleljen hát ki-ki, amint szólítom. Zuboly Miklós, takács.

ZUBOLY

Jelen. Mi a szerepem? s tovább.

VACKOR

Te, Zuboly, Pyramusnak vagy beírva.

ZUBOLY

Mi az a Pyramus? szerelmes vagy zsarnok?

VACKOR

Szerelmes bizony, ki csupa szerelemből gavallérosan megöli magát.

ZUBOLY

No lesz sírás, ha azt amúgy istenigazában eljátssza az ember; ha én azt

eljátszom, lesz drága dolog a nézők szemének; vihart indítok,

szánakozást gerjesztek, néminemű részben. Halljuk a többit: -- azonban

legfőbb gusztusom van zsarnokot játszani: Herkulest pompásan játszanám,

vagy egy oly szerepet, melyben törni-zúzni kell mindent.

"A bérc dühöng,

S a sziklatönk

Rombolva döng

A börtön zárán:

És Fébusch gyors

Kereke forg, s

Jó vagy bal sors

Támad sugárán. "

Ez egyszer a fellengős! -- No, olvasd a többi játszót. -- Ez már

Herkuleshez illő düh, zsarnoki düh; a szerelmes inkább csak pityereg.

VACKOR

Dudás Ferenc, fúvó-foldozó.

DUDÁS

Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR

Te Thisbével birkózol meg.

DUDÁS

Mi az a Thisbe? Kóbor lovag?

VACKOR

Dehogy! Kisasszony, akibe Pyramus belészeret.

DUDÁS

Menkőbe! ne adj nekem leányszerepet, hisz már ütöget a bajuszom.

VACKOR

Az mindegy, játszhatod álarcban, hisz te oly véknyan tudsz beszélni,

ahogy akarsz.

ZUBOLY

Ha el lehet takarni a képem: ide nekem Thisbét is! Rettentő vékony

hangon tudok beszélni: "Tisbí! Tisbí! -- Ah, Pyramis, ídes kincsem!

Tisbéd hív; híved szíve hív! "

VACKOR

Nem, nem. Te Pyramust játszod, te pedig, Dudás, Thisbét.

ZUBOLY

No jó. Tovább.

VACKOR

Ösztövér Róbert, szabó.

ÖSZTÖVÉR

Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR

Ösztövér Róbert, te a Thisbe anyját fogod játszani. -- Orrondi Tamás,

üstfoltozó.

ORRONDI

Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR

Te meg a Pyramus apját; én magam a Thisbe apját. -- Gyalu asztalos, te az

oroszlán szerepét. Most már, úgy hiszem, rendben van az egész kormédia.

GYALU

De le van írva az oroszlán szerepe? Ha le van, kérlek, add ide, mert

kissé nehéz fejem van.

VACKOR

Játszhat'd azt `extempore`, hiszen csak ordítni kell.

ZUBOLY

Ide nekem az oroszlánt is. Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt

kiáltja rá: "Ordítson még egyszer! Ordítson még egyszer !"

VACKOR

De már minek ordítnál oly rettenetest; még holtra ijesztenéd a

fejedelemnőt s az asszonyságokat, hogy elkezdenének sikoltozni: s akkor

nem kéne több, hogy mind felaggassanak bennünket.

MIND

Bizony, fel is aggatnának, egy lábig.

ZUBOLY

Elhiszem azt, barátim; mert ha az ember a nőket eszökből kiriasztja,

csupán annyi eszök marad, hogy bennünket felkössenek; de forcírozom a

hangomat, oly szendén fogok ordítni, mint a szopós galamb; úgy fogok

ordítni, mintha csalogány volnék.

VACKOR

Te nem játszhatol egyebet Pyramusnál; mert Pyramus kedves arcú legény;

nyalka legény, minőt csak nyári napon láthatni; igen szeretetreméltó

úrfi; tehát mindenesetre Pyramust kell játszanod.

ZUBOLY

Jó, elvállalom. De milyen szakállal lesz legjobb játszani?

VACKOR

Hát amilyennel tetszik.

ZUBOLY

Eszerint, vagy szalmaszín szakállal adom, vagy narancsszín szakállal,

vagy tulipiros szakállal, vagy franckoronaszín szakállal, vagy csupa

sárgával.

VACKOR

A francok közül némelyiknek már egy szál szőre sincs: akár sima állal

játszanád. -- De urak! itt a szerep; kérlek, követlek, kényszerítlek,

holnap estig jól bemagoljátok, s akkorra gyűljünk össze a várligetben,

a várostól egy mérföldnyire; ott, a szép holdvilágon, megtarthatjuk a

próbát; mert ha a városban gyűlnénk össze, nyakunkra jönne valaki s az

egész dolog kipattanna. Addig én összeírom a darabhoz kellő

requisitumokat. Kérlek, el ne maradjatok aztán.

ZUBOLY

Ott leszünk; mert ott a próbát nagyobb obscoenitással és kurázsival

lehet tartani. Minden ember hozzálásson; tanulja be, mint a

karikacsapás; adieu.

VACKOR

A fejedelem cserfájához gyűlünk.

ZUBOLY

Jól van, jól! törik-szakad.


`Mind el`





MÁSODIK FELVONÁS

I. SZÍN



`Erdő Athén kőzelében

Egy tündér és Puck jőnek szembe`


PUCK

Hohó, szellem! hová mégy?

TÜNDÉR

Hegyen át, völgyön át,

Tüskön-bokron keresztül,

Berken át, kerten át,

Tűzön-vízen keresztül,

Járok, hol madár se volt,

Sebesebben mint a hold.

Tündér királyné az asszonyom,

Fűre gyöngyét én harmatozom;

Testőre a sok kankalin,

Aranyköntöst reájok ád,

A pettyek rajta: mind rubin,

Azokba rejti illatát.

Most itt nehány csöpp harmatot szedek,

S gyöngyűl akasztom a kikircs fülébe;

Jó éjt, rüpők szellem: én már megyek,

Mert jő királyném és tündéri népe.

PUCK

Ma a királynak lesz itt mulatása,

Vigyázz, hogy a királynét meg ne lássa;

Mert Oberon dúl-fúl rá amiatt,

Hogy Indiából egy királyfiat

Magának apródul elszöktete;

Sosem volt íly szép váltott gyermeke,

S nagy a fiúért Oberon haragja,

Szeretné, hogy legyen vadász-lovagja:

De a királyné csak nem engedi,

Felkoszorúzza, s úgy szeretgeti.

S nem jőnek össze rezgő csillagoknál

Azóta, rónán, berken vagy pataknál

Civódás nélkül; s ez oly iszonyú,

Hogy a tündér mind makkopáncsba bú.

TÜNDÉR

Vagy én csalódom, szemre-főre, vagy

A csintalan, gonosz manó; te vagy,

Kit a nép Robin-pajtásnak nevez;

Ki pórleánynak rémülést szerez;

Malmot megindít; tejfölt megszedi;

Nőt lelke-fogytáig köpülteti;

Higgadni a sört meg nem engedi;

Tévútra csal vándort, s kineveti.

De ki Hobgoblin, édes Puck neven

Szólít, segíted; dolga jól megyen:

Nem az vagy-é?

PUCK Találtad, cimbora.

Hát én vagyok az éj víg vándora,

Ki Oberont is megnevettetem,

Ha a zabszúrta mént rá-rászedem,

Nyerítve hozzá mint szép kancaló;

Vagy, ha tütüzget holmi vén anyó,

Vackor gyanánt rejt a kancsó-fenek,

Iváskor én ajkához billenek,

Hogy a sör mind aszú keblére fut.

Mesél egy néni szörnyü szomorút

S engem néz háromlábu zsámolyul:

Kibiccenek alóla; felborul,

Óbégat és majd megful, úgy köhög;

A többi oldalához kap, röhög,

Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet

Mond rá, hogy ily jól sose nevetett. --

De félre, tündér: itt jön Oberon.

TÜNDÉR

Bár csak ne! mert amott meg asszonyom.


`Egyfelől Oberon kiséretével, másfelől Titánia

a magáéval jőnek`


OBERON

Üdvöz `ne` légy, gőgös Titánia.

TITÁNIA

Hah! féltő Oberon! Tündérim, el!

Kerülni esküvém ágyát s körét.

OBERON

Várj, semmi asszony. Nem vagyok urad?

TITÁNIA

Én akkor asszonyod; de jól tudom még,

Midőn Tündérhonból elillanál,

S ültél egész nap mint Corin, dudálva

Zabszár tilinkón, s a szép Phillidának

Szerelmet búgva. Mért jössz most ide

Legtávolabb fokárul Indiának,

Hanemha, mert a pozsgás amazon,

Harcos, kemény-övedzős szeretőd

Kél egybe Theseusszal? és te jössz

Megáldni sok örömmel ágyokat.

OBERON

Hogy tudsz, ha orcád van, Titánia,

Hippolytával így faggatni, tudván,

Hogy én tudom szerelmed Theseushoz ?

Nem te család el szürke éjen őt

Az elrabolt Perigenéia mellől?

Vagy hitszegővé nem te tetted, Aegle,

Szép Ariadne s Antiop' iránt?

TITÁNIA

Mindezt csupán féltésdühöd koholta:

S azon nyárkezdet óta nem jövénk

Mi össze halmon, völgyön, síkon, erdőn,

Köves patak, vagy szittyós és körül,

Vagy szirtszegélyü tengerpartokon

Szél füttye mellett körben lejteni,

Hogy zsémbed a vigalmat el ne rontsa.

Igy a hiába sípoló szelek

Mintegy bosszúra, dögvészes ködöt

Szoptak fel a tengerből, mely leesvén

Úgy feldagaszta minden kis folyót,

Hogy büszkén múlta feljül partjait:

Hiába vonta jármát az ökör,

Földműves ingyen izzadt; és a zöld

Vetés ifjan, szakáll nélkül, rohadt meg.

Üres az ól a vízbefúlt mezőn,

A mételyes nyáj hízlal varjakat;

Iszap borítja a pásztor-tekét,

S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen

Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.

Nem ér halandó ember víg telet,

Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;

Miért is a hold, e folyam-királynő,

Sápadt dühében mossa a leget

S bőven tenyésznek csúzos nyavalyák:

Igy minden évszak önmérsékletét

Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér

Hull a friss rózsa karmazsin ölébe;

S az agg Hyems jeges tar homlokát

Szép nyári bimbók illatos füzére.

Övedzi, csúfra mintegy. A tavasz, nyár,

Termékeny ősz, komor tél megcseréli

Szokott mezét; s a megdöbbent világ

Nem tudja, melyik másik, ez vagy az.

S im, a gonosznak mind e fajzata

Kettőnk viszályos harcából eredt:

Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.

OBERON

Hozd jóra hát megint; hisz rajtad áll.

Mért bántsa Oberont Titánia?

Hisz én csak egy kis váltott gyermeket

Kérek, hogy apródom legyen.

TITÁNIA Ne is szólj:

Országodért sem én azt a fiút.

Az anyja rendem hölgye volt, kivel

Gyakran csevegtem éjjel India

Balzsam-legében és gyakorta űlénk

Együtt a Neptun sárga fövenyén,

Kisérve szemmel a kalmár hajót;

S nevettük, a vitorla hogy dagad,

Ledér szelektől hogy lesz viselős;

Mit ő, kis úszó léptekkel haladva,

(Mert keble már ifjammal dús vala)

Utánzott a fövényparton, csigáért

E!-elhajózva, meg-megtérve, mintha

Nagy útról jőne, kinccsel gazdagon.

De, mert halandó, meghalt e gyerekkel,

S az ő kedvéért tartom a fiút,

S az ő kedvéért nem válok meg attól.

OBERON

Meddig kivánsz maradni e ligetben ?

TITÁNIA

Tán míg a Theseus nászéje tart.

Ha tetszik holdfényen kört lejteni

S vigalmainkat nézni, jer velünk;

Ha nem, kerülj, mint én fogom tanyád.

OBERON

Add nékem a fiút, s megyek veled.

TITÁNIA

Országodért sem én. - Tündérek el!

Ha nem megyek, látom, civódni kell.


`Titánia és kísérete el`


OBERON

Jó, hát eredj: nem mész ki e ligetből,

Míg e dacért meg nem kinoztalak.

Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe,

Midőn leültem egyszer a fokon

S hallék egy cselle hátán hableányt,

Ki olyan édes dallamot lehellt,

Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára,

S több csillag őrülten rohant le, hogy

A hableány zenéjét hallja?

PUCK Jut.

OBERON

Azon időben láttam én (te nem),

Repűlni a föld s a hűs hold között

Tegzes Cupídót: biztos célba vőn

Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;

Pattant az ívről a szerelmi vessző,

Átfúrni képes százezer szivet:

De láttam, a tűz-nyíl hogyan aludt ki

A vizenyős hold szűz sugáriban,

S a fejedelmi papnő elhaladt

Szűz gondolattal, szerelem nekűl.

Szemmel kisértem az eső nyilat:

Egy kis virágra hullt az nyúgoton,

Tejszín előbb, most bíbor sebben ég:

Hivják a lányok "égő szerelemnek",

Hozz ily virágot, hisz mutattam egyszer:

Alvó szemekre csöppenő leve

Nőt, férfit őrjöngő szerelemre gyújt

Az ébren elsőbb látta lény iránt.

Hozz ily füvet nekem, s légy itt, mire

A leviathán egy mérföldet úsz.

PUCK

Övet kerítnék negyven perc alatt

A föld körül. `(El)`

OBERON Ha nálam e virág,

Lesem, mig elszunnyad Titánia,

S akkor szemébe csöppentem levét,

S az első tárgyat, mit ébredve meglát

(Oroszlán, medve, farkas vagy bika,

Majom vagy fürge pávián legyen),

Szerelme vad hevével üldözi;



S addig szeméről e bájt nem veszem le

(Mert más virággal könnyü tennem azt),

Míg át nem adja nékem a fiút.

Hanem ki jő itt? Látatlan vagyok,

S kihallgatom, miről foly a beszéd.


`Demetrius jő, Heléna követi`


DEMETRIUS

Ne fuss utánam, mondom, nem szeretlek.

Hol van Lysander és szép Hermia?

Azt én ölöm meg, ez engem megöl.

Ugy mondtad, e ligetbe szöktenek,

S ím, itt vagyok, dühös vad e vadonban,

Mert Hermiámat nem találom itt.

Lódulj! el innen, és ne űzz tovább.

HELÉNA

Te vonzasz engem, ércszivű delej;

De nem vasat vonzsz, mert az én szivem

Hű mint acél: szűnj meg hát vonzani

S nem lesz erőm követni tégedet.

DEMETRIUS

Csábítlak én? Szépen szólok veled?

Nem mondom a legőszintébb valót,

Hogy nem szeretlek, nem tudlak, soha?

HELÉNA

De én azért is még jobban szeretlek.

Vadászebed vagyok, Demetrius,

Minél inkább versz, én hizelkedem;

Bánj mint ebeddel: rúgj, üss engemet,

Mellőzz, veszíts el; azt engedd csupán,

Méltatlanúl bár, hogy kövesselek.

Mit kérjek ennél hitványabb helyet

Szerelmedben (s ez drága hely nekem!)

Hogy bánj velem, ne jobban, mint ebeddel?

DEMETRIUS

Ne szítsd tovább lelkem gyülöletét:

Ha látlak is, rosszul vagyok belé.

HELÉNA

És én, ha nem látlak, vagyok roszúl.

DEMETRIUS

Nagyon kitetted nőiségedet:

Elhagyni a várost, s személyed annak

Kezébe adni, aki nem szeret;

Az éji alkalomra s egy vadon hely

Kísértetése bízni könnyeden

Szép szűziséged gazdag értekét.

HELÉNA

Erényed a kezesség efelől.

Nincs éj nekem, ha látom arcodat.

Most sincs köröttem éj, úgy gondolom;

Nem is hiányzik társaság ez erdőn,

Te vagy szememben az egész világ:

Ki mondaná hát, hogy magam vagyok,

Midőn egész világ néz itt reám?

DEMETRIUS

Én elfutok s elbúvok a csalitba,

Itt hagylak, a vadak kényére mindjárt.

HELÉNA

A legvadabbnak sincs oly kő szive.

Ám fuss, ha tetszik; fordul a mese,

Apollo elfut s Daphne kergeti,

Ölyvet galamb űz, s a szelídke gím

Tigrist vadász. Ó, céltalan sietség!

Ha gyávaság üldöz s erő szalad.

DEMETRIUS

Én nem vitázok itt tovább; eressz;

S ha még utánam jősz, nem állok érte,

Hogy e vad erdőn bántatlan maradsz.

HELÉNA

Ó, jaj! templomba, városon, mezőn

Bántasz te engem. Píh, Demetrius!

Sértéseid botrányt hozók nememre:

Szerelmünkért mi nők nem víhatunk,

Nem kérhetünk, csak kérőt fogadunk;

De én követlek, s menny lesz a pokol,

Ha majd kezedtől szívem haldokol.


`Demetrius és Heléna el`


OBERON

Menj, nimfa, menj: ő még nem hagyja el

E berket, hogy te futsz, ő esdekel.


`Puck visszajő`


Itt a virág? Légy üdvez, gyors követ.

PUCK

Igen, ihol van.

OBERON Kérlek, add ide.

Van egy kies part, hol kakukfü nő,

Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,

Fölötte sűrü loncból mennyezet,

Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet:

Ringatva ott szunnyad tánccal, zenével

Titánia egy kissé minden éjjel;

Ott vedli tarka bőrét a kigyó,

Mely gúnya éppen egy tündérre jó:

Én ott szemére hintem a levet

S betölti szívét ocsmány képzelet.

Ne, végy belőle, járd el ezt a berket:

Egy athenéi hölgy szeretve kerget

Egy gőgös ifjat, ki nem tűrheti:

Kend meg szemét, s vigyázz, ha fölveti,

A hölgyet lássa. Hisz megösmered

Athéni öltözetről embered.

Hajtsd végre gonddal, s a legény a nőt

Jobban szeresse, jobban mint ez őt.

S találkozol kakasszóig velem. `(El`

PUCK

Ne félj, királyom; szolgád ott terem. `(El)`





2. SZÍN



`A liget más része

Titánia jő, kísérettel`


TITÁNIA

No még egy körtánc, egy tündéri dal,

És akkor, egy perc harmadára, el:

Ki férget ölni pézsmák bimbain

Ki bőregérrel víni szárnyakért,

Hogy kis manóim öltönyt kapjanak;

Ki meg elűzni a lármás bagolyt,

Mely itt huhogva nagy szemet mereszt

Vigalmainkra. Most egy altató dalt;

És dolgotokra mind, hadd nyúgoszom.


`Tündérek dala`


ELSŐ TÜNDÉR

Kettősnyelvü pettyes kígyók,

Tüskedisznók, innen el;

Félre undok poc, vakondok,

Asszonyunkhoz ne közel!

KAR

Philoméla dalabáj

Zengje lágyan: lullabáj

Lulla, lulla, lullabáj,

Semmi bű

Semmi báj

Asszonyunkra itt ne szállj;

Jó'tszakát, lullabáj.

MÁSODIK TÜNDÉR

EI, szövő pók, itt ne járj,

Hosszulábu nagy kaszás;

Félre, dúgó éjbogár,

Csiga, féreg, minden más.

KAR

Philoméla dalabáj,

Zengje lágyan: lullabáj,

Lulla, lulla, lullabáj,

Semmi bű

Semmi báj

Asszonyunkra itt ne szállj;

Jó'tszakát, lullabáj.

ELSŐ TÜNDÉR

Minden úgy van, amint kell.

Álljon őrt egy, és mi el!


`Tündérek el. Titánia alszik

Oberon jő`


OBERON `(a virágot Titánia szemébe facsarván)`

Amit e szem ébren lát,

Annak hasson bűve rád,

Azt szeresd meg, azt imádd;

Tigris, medve, macska bár

S lenne vadkan, leopárd:

Véld, hogy az szerelmi pár.

Kelj, ha ilyes erre jár. `(El)`


`Lysander és Hermia jőnek`


LYSANDER

Fáradt vagy e bolygásban, angyalom,

El is tévedtem, azt se titkolom.

Várjunk, pihenjünk, Hermiám, ha tetszik.

Míg a nap enyhadó sugára tetszik.

HERMIA

Legyen, Lysander: nézz más fekhelyet,

Én e halomra hajtom fejemet.

LYSANDER

Egy hant legyen kettőnk párnája itt:

Egy szív, egy ágy, két kebel és egy hit.

HERMIA

Nem úgy, Lysander: ha szeretsz, galambom,

Feküdj odább, ne ily közel, ha mondom.

LYSANDER

Ó, kedvesem, hiszen ne értsd balul,

Amit szerelmem esd ártatlanul.

Szivem sziveddel, mondom, olyan egy,

Hogy már a kettő nem két-számba megy:

Egy eskü lánca fűzi kebelünk:

Két kebel egy hit: összes lételünk.

Hagyj hát fekünnöm e közelb helyen,

S bár helyet adsz, nem lészek helytelen.

HERMIA

Lysander szójátékot űz velem.

De, jó barátom, hogyha engemet

Szeretsz, odább feküdj, s tarts illemet,

Amennyi távolt ifju és leány

Közt a világi tisztesség kiván,

Azt tartsd meg, édes; most jó éjszakát.

Tartson szerelmed az életen át.

LYSANDER

Ámen imádra; áment rebegek:

Éltem szakadjon, ha törvényt szegek.--

Most minden enyhét öntse rád az álom.

HERMIA

Felét a jókivánónak kivánom.


`Elalusznak. Puck jő`


PUCK

Összejártam a cserét,

S athenéit nem lelék,

Hogy szemén a fűlevet

Megpróbáljam, mit tehet.

De ni, Éj és Csend! ki ez?

Rajta athenéi mez:

Uram ifja lesz, ki bánt

S gúnyol egy athéni lányt;

S íme, a szüz is ledőlt,

Ágya nyirkos, durva föld.

Szende lélek! hogy fekszel

E pimaszhoz oly közel?

Hé! kölök! tartsd a szemed:

Hintem rá e báj-levet;

Majd ha ébred ez a szem,

Űzze álmát szerelem.

Ébredj föl, ha távozom,

Mert reám vár Oberon. `(El)`


`Demetrius jő és Heléna futva`


HELÉNA

Ölj meg, csak állj meg, jó Demetrius.

DEMETRIUS

Lódulj, ha mondom, mert vesztedre futsz.

HELÉNA

Ó, a sötétben hagynál? azt ne tedd.

DEMETRIUS

Maradj; ne merj követni engemet.


`Demetrius el`


HELÉNA

Ó! e futásban már alig lehellek.

Minél tovább esdem, még úgy se kellek.

Boldog Hermia, bárhol pihen ő,

Mert van szemében áldott vonzerő.

Hol vette tényét? haj! nem sós könyektől.

Gyakrabban ázott az enyém ezektől.

Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,

Hisz tőlem a vad is rettegve fut;

Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed

S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.

Mely gaz tükör vett rá csalóka fénnyel,

Mérkőznöm Hermia csillagszemével!

De ki ez itt? Lysander, fekve! holt?

Vagy alszik? -- Sebje nincsen; vés se folyt. --

Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.

LYSANDER `(fölserken)`

A tűzbe érted, angyalom, ha kérsz.

Heléna! átvilágló tünemény!

Természet túltesz a mű remekén:

Kebledben ím a szívet látom én.

Hol van Demetrius? Hah, mint ohajtom,

Hogy e hitvány nevet kioltsa kardom!

HELÉNA

Ne mondj, Lysander, ó, ne mondj ilyet.

Szeresse Hermiát: ó, Istenem!

Mit bánod azt te? Hermia tied,

Te érd meg azzal.

LYSANDER Én? ővéle? Nem!

Sőt bánom útált perceim körében.

Nem Hermiát, Helénát szeretem.

Hollót galambért ki nem ad cserében?

A férfi vágya értelmét uralja,

S te vagy különb leány, eszem bevallja.

Idővel érik a gyümölcs, növény:

Éretlen ifju voltam eddig én;

De most a férfikor teljéhez érve,

Az értelem lőn vágyaim vezére,

S hí szép szemedhez, hol a szerelem

Édes kalandját írva föllelem.

HELÉNA

Ó, mért születtem én ily hetyke gúnyra!

Tőled kivált, velem így bánni csúnya!

Nem elég hát, ifjú ember, nem elég,

Hogy egy édes pillantást sem nyerék,

Nem is fogok, Demetrius szeméből --

Hanem te is gúnyt űzsz e gyöngeségből?

Fáj tőled ezt, nagyon fáj hallani,

Csúf módra így szerelmet vallani.

Élj boldogul: ámbár -- zokon ne essék --

Több nálad, úgy hivém, a szívnemesség.

Ó, hogy a nő, kit ifja megvetett,

Más férfinál sem nyer kiméletet! `(El)`

LYSANDER

Nem látta ezt. -- Aludj csak, Hermia,

Többé Lysander rád se néz soha;

Mert mint ha édest élvezénk sokat,

Annál erősebb undor látogat;

Vagy mint tévelygés, melyet az eretnek

Elhágy, legundokabb a rászedettnek:

Úgy te is, én csömöröm, tévhitem,

Légy meggyülölve -- de kivált nekem.

És te, szerelmem összes indulatja,

Tiszteld Helénát, légy az ő lovagja. `(El)`

HERMIA `(felsikolt)`

Ne hagyj, Lysander! kígyó -- istenem;

Hamar, hamar! ni hol csúsz, keblemen.

Ó, boldog isten, milyet álmodám!

Hogy reszketek belé most is; no lám.

Úgy tetszett, kígyó rágja szívemet,

És te mosolygva nézted vesztemet.

Lysander! nincs sehol? Mindenható !

Nem hallja? itt hagyott? se hang, se szó.

Lysander, szólj! édes Lysanderem,

Az égre, szólj! megöl a félelem.

Nincs válasz? -- értem; hűtlen itt hagyál:

De fölkereslek: vagy te, vagy -- halál! `(El)`





HARMADIK FELVONÁS


I. SZÍN



`Ugyanott. A tündérkirálynő alva.

Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi,

Ösztövér jőnek`


ZUBOLY

Mind itt vagyunk ?

VACKOR

Top, top; és ez itt rettentő jó hely a próbára. Ez a kis zöld gyep a

színpad, ott az a galagonyabokor öltözőszoba; s egészen úgy csináljuk,

mint majd a fejedelem előtt.

ZUBOLY

Hallod-e, Vackor ?

VACKOR

No mit akarsz, buksi Zuboly?

ZUBOLY

Van ebben a mi Pyramus és Thisbéről szóló komédiánkban egy is, más is,

ami sehogy sem fog tetszeni. Egy az, hogy Pyramusnak, mikor magát

megöli, kardot kell rántani s ezt az asszonyságok ki nem állják soha.

Mit szólatok ehhez?

ORRONDI

Istenbi'on! kényes dolog.

ÖSZTÖVÉR

Gondolnám, hagyjuk ki végül a gyilkosságot.

ZUBOLY

Világért se! van egy ötletem, az helyreüt mindent. Írjatok nekem egy

prológust; amely prológusban legyen benne, hogy mi senkiben sem teszünk

kárt a karddal; hogy Pyramus nincs is megölve igazán: és nagyobb

bátorság okáért hozzátehetjük, hogy én, Pyramus, nem Pyramus vagyok ám,

hanem Zuboly takács. E majd kiugratja a félszet belőlük.

VACKOR

Jó, a prológus meglesz; nyolc- meg hatlábú versben kell írni.

ZUBOLY

Sose azt! toldj hozzá kettőt; legyen nyolc meg nyolc.

ORRONDI

Hát az oroszlántól nem ijednek meg az asszonyságok?

ÖSZTÖVÉR

Én tartok tőle, mondhatom.

ZUBOLY

Uraim, meg kell fontolni a dolgot. Isten őrizz, asszonyok közé oroszlánt

vinni; rettentő ám az; mert nincs borzasztóbb féreg, mint az eleven

oroszlán; erről tennünk kell.

ORRONDI

Hát egy másik prológusban ő is mondja meg, hogy ő nem valóságos

oroszlán.

ZUBOLY

Nem úgy; meg kell mondani a nevét, és a fél pofája hadd lássék ki az

oroszlán tarkója megől; maga is szólaljon meg a nyíláson keresztül, így

vagy ilyetén defectussal, mondván: "Asszonyaim, vagy: szép hölgyeim,

bátorkodom óhajtani, vagy esedezni, vagy könyörögni: ne féljenek, ne

reszkessenek: itt az életem az önökéért. Holtig sajnálnám, ha igazi

oroszlánnak néznének: nem, én nem vagyok afféle izé: ember vagyok mint

más"; akkor aztán megmondhatja, hogy ő senki egyéb, mint Gyalu

asztalos.

VACKOR

Jó, legyen úgy. De két bökkenő van még: egy az, hogy viszünk a terembe

holdvilágot; mert tudjátok, hogy Pyramus holdvilágon beszélget

Thisbével.

GYALU

Süt a hold akkor este, mikor játszunk?

ZUBOLY

Naptárt ide, naptárt! keressük ki a naptárban; hadd lám a holdvilágot,

hadd lám a holdvilágot.

VACKOR

Igen, süt akkor.

ZUBOLY

No hát, a nagy játszóterem ablakának egyik szárnyát nyitva kell hagyni,

azon besüthet a hold, ha tetszik neki.

VACKOR

Igen; vagy hát valaki fölléphet egy tüskebokorral s lámpával, és

mondhatja, hogy ő a hold személyét kifigurázni vagy prezentálni jött.

Hanem más bökkenő is van: fal is kell a nagy terembe; mert amint a

história tartja, Pyramus meg Thisbe falhasadékon beszélgetnek.

GYALU

Falat pedig sose cipeltek oda be. -- Mit mondasz erre, Zuboly?

ZUBOLY

Hát valaki prezentáljon falat is; legyen rajta egy kis mész, egy kis

sár, egy kis habarcs, amivel jelentse, hogy ő fal; és tartsa `így` az

ujjait, a nyíláson aztán susoghat Pyramus meg Thisbe.

VACKOR

Ha ez elsűl, minden jól van. No már most üljön le minden ember s nézze

a szerepét. Pyramus, kezdd el. Ha vége a mondókádnak, eredj ama bokor

mögé; így a többi is, amint végszava következik.


`Puck jő hátul`


PUCK

Miféle rongyon-gyúlt lármás had ez,

Királyném nyughelyéhez ily közel? --

Még színdarab ? ... No, hallgató leszek,

S tán működő is, ha lesz rá okom.

VACKOR

Beszélj, Pyramus. Thisbe hátrább álljon.

PYRAMUS

"Mint a virágok háj-illatja, Thisbe:"

VACKOR

Báj, báj!

PYRAMUS

" -- báj illatja, Thisbe:

Szép Thisbe, édes párád olyatén.

De ha! neszt hallok: várj csak engem itt be,

Egy pillanatban itt leszek megén." `(El)`

PUCK

Ritkítja párját ez a Pyramus ! `(El)`

THISBE

Hát én mondjam már?

VACKOR

Hogy a gutába ne! hisz értsd meg, azért megy el csak, mert

valami neszt hall s megnézi, de mindjárt visszajő.

THISBE

"Tündöklő Pyramus, te liliomlevél,

Szép, mint dicső bokrán a szép piros rúzsa;

Te fürge, fiatal, te drágakő; juhbél!

Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha,

Találkozunk, Pyramus, a Nina sírján --"

VACKOR

"Ninus sírján", hé. De azt még nem kell mondanod, azt Pyramusnak

fogod felelni. Hanem te csak fúvod az egész szerepet, végszavastul,

mindenestül. -- Pyramus, jelenj! végszavad elmondták; ez volt: "nem

fárad soha"

THISBE

Ó -- "Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha."


`Visszajő Puck és Zuboly szamárfővel`


PYRAMUS

"Thisbém, ha szép vagyok, tied vagyok csupán --"

VACKOR

Ó, szörnyű látvány! kísértet! csoda! Fussunk, urak! gyorsan, urak!

segítség!


`A játszók elfutnak`


PUCK

Kergetlek, űzlek, fel s alá vezetve,

Sáron-vizen, tüskén-bokron, gazon;

Majd ló leszek, majd kan, majd szörnyü medve

Majd meg kutyává, tűzzé változom:

S nyerít, ugat, röfög, dörmög, lobog

Ló, eb, kan, medve, tűz, utánatok. `(El)`

ZUBOLY

Hová szaladnak? Ahá! ez csak dévajkodás: meg akarnak

ijeszteni.


`Orrondi visszajő`


ORRONDI

Zuboly! téged megbabonáztak: mit látok a fejeden! `(El)`

ZUBOLY

Mit hát! a magad szamárfejét, tudod-e?


`Vackor visszajő`


VACKOR

Isten legyen irgalmas neked, Zuboly! téged kicseréltek. `(El)`

ZUBOLY

Értem a kujonságot. Szamárrá akarnak tenni, hogy megijesszenek, ha

tudnának; de azért se mozdulok innen, akármit csinálnak. Itt sétálok

fel s alá, s danolok, hadd hallják, hogy nem félek. `(Dalol)`


A hím rigó, mely fekete!

Narancsszinű a szája;

Mely szép a húros énekel

Ökörszem pici szárnya.

TITÁNIA

Mi angyal ébreszt a virágos ágyból?

ZUBOLY

Pinty és veréb, pacsirtafi,

S igazmondó kakuk:

Dalára egy férj sem meri

Mondani, hogy: "hazug!"

mert igazán, ki is merne tréfálni egy olyan bolondos madárral? ki

merné meghazudtolni, ha mindig kiabálja is: ko-ku?

TITÁNIA

Kérlek, nemes halandó, énekelj:

Fülem szerelmes ígéző dalodba,

S erőltet szép erényid ereje

Első látásra már bevallanom,

Esküdve, hogy szeretlek, angyalom!

ZUBOLY

Pedig úgy tetszik, asszonyom, kevés oka van rá; azonban, igazat szólva,

ész és szerelem mai napság ritkán tartanak együtt. Sajnos, hogy valamé'k

jó szomszéd össze nem barátkoztatja őket. Lám, tudok én furcsát is

mondani, ha kell.

TITÁNIA

Te éppen oly bölcs vagy, mint aminő szép.

ZUBOLY

Egyik se biz én; de ha annyi eszem volna, hogy kitalálnék ebből az

erdőből: úgy éppen elég volna magam szükségére.

TITÁNIA

Ó, e ligetből mért kivánkozol?

Akarsz, nem: itt maradsz, nem távozol.

Szellem vagyok, de nem közrendbeli;

Országomat örök nyár kedveli

És én szeretlek; jőjj hát, jőjj velem;

Tündérim oldalodhoz rendelem,

Hogy hozzanak mélyből számodra gyöngyöt;

Virágágyon dalok szunnyasszon el;

S megfinomítom halandó göröngyöd,

Hogy szállni tudj a lég tündérivel.

Pókháló! Moly! Mustármag! Babvirág!

ELSŐ TÜNDÉR

Itt vagyok.

MÁSODIK TÜNDÉR

Én is.

HARMADIK TÜNDÉR

Én is.

NEGYEDIK TÜNDÉR Mit tegyünk?

TITÁNIA

Ez úrnak szépen udvarolni kell:

Ugrálni ösvenyén, cikázva menni;

Szedret, barackot, epret néki szenni,

Szőlőt, fügét, s bármit kivánjon enni.

Vadméhe sejtjét odvából kicsenni,

Viaszkos combjukat mécsül kivenni

-- Egy fénybogár-szem fog gyujtója lenni --

Azzal kisérni ágyba majd, pihenni;

Ott egy-egy lepkeszárnnyal megjelenni

S legyezve, a holdfényt szemére menni

Nem hagyni. Most egy bók, szépen köszönni.

ELSŐ TÜNDÉR

Üdv halandó!

MÁSODIK TÜNDÉR

Üdv!

HARMADIK TÜNDÉR

Üdv!

NEGYEDIK TÜNDÉR

Üdv!

ZUBOLY

Követem szépen uraságtokat. Kérem, uraságod neve?

PÓKHÁLÓ

Pókháló.

ZUBOLY

Óhajtom bővebb ismeretségét, édes Pókháló úr. Ha elvágom az ujjamat,

leszek oly bátor. Ön neve, tisztelt férfiú?

BABVIRÁG

Babvirág.

ZUBOLY

Ajánljon, kérem, édesanyjának, Babhéj asszonyságnak, s édesatyjának,

Babhüvely úrnak. Édes Babvirág úr, önnel is óhajtok közelebbről

megismerkedni. S az ön neve, könyörgök, uram?

MUSTÁRMAG

Mustármag.

ZUBOLY

Édes Mustármag úr, jól ismerem az ön türelmét: az a semmirekellő óriás

marhaszelet sok nemes urat fölemészt az ön családjából. Mondhatom,

nemegyszer könnyet facsart szememből az ön rokonsága. Óhajtom bővebb

ismeretségét, kedves Mustármag úr!

TlTÁNIA

Jerünk; vigyétek lugosomba le.

Homályosan néz a hold könny miatt,

S ha ő sír, sír minden virág: s jele,

Hogy egy letört szüzességet sirat.

Nyelvét lekötvén, halkan el vele!


`Mind el`




2. SZÍN



`A liget más része. Oberon jő`


OBERON

Ugyan fölébredt-é Titánia;

S mi tűnt először a szemébe, melyen

Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?


`Puck jő`


Itt jő futárom. -- Nos, bohóka szellem,

Mi újság e varázsliget körül?

PUCK

Királyném szíve egy szörnyért hevül.

Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad

Az álom-órán, ím, nem messze onnat

Egy durva kézmüves ringyrongy sereg,

Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,

Gyűlt össze, próba végett egy darabra,

Mit Theseusnak szánt a nászi napra.

E vastagbőrüekből egy szikár,

Ki Pyramus szerepét fútta már,

Jelenet végin a bokorba mén;

Igy rá büvös hatalmat nyertem én,

S vállára nyomtam egy szamárfejet:

Most jő Thisbének újra felelet

S az én játszóm kilép. A többi meg,

Mint egy vadászt sejtő, vadlúd-tömeg,

Vagy rőtlábú varjak csoportja, mely

Lövés után károgva röppen el,

S széledve söpri a híg levegőt:

Úgy futnak el mind, megpillantva őt.

Én űzöm: bukdosik egymáson ált',

Ki tolvajt, ki segítséget kiált.

Így halva el érzésök, szellemök,

Az érzéketlen támad ellenök:

Megtépi tüske, gally, s egy-egy darab

-- Itt köntös-ujj, ott föveg -- elmarad.

Mig őket én igy kergetem agyon

S szép Pyramust változva ott hagyom:

Véletlenül ébred Titánia,

És egy szamárba kell bódulnia.

OBERON

Jobban ütött ki, hogysem gondolám.

De csöppentél az atheni szemébe

Szerelmi nedvet, mint parancsolám?

PUCK

Aludva leltem; és ott közelébe

Van a leány is (ebben sincs hiba),

Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.


`Demetrius és Hermia jőnek`


OBERON

Állj félre: itt jön az én emberem.

PUCK

A nőszemély az, de a férfi nem.

DEMETRIUS

Ó, mért orcázod, aki úgy szeret!

Ily szóval öld megölő ellened.

HERMIA

Köszönd, ha szidlak: mást érdemlenél,

Mert félek, átkomra méltót tevél.

Ha meggyilkoltad álmában Lysandert,

S vérben bokáig vagy: gázold a tengert,

És ölj meg engem is.

Fényéhez a nap oly hű nem vala,

Mint Hermiához ő. S elillana,

Mig én aludtam? ... Inkább elhiszem,

Hogy a kerek föld átlyukad, s ezen

Keresztülbúvik az éjféli hold,

Hogy elbámul délben az ántipód.

Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,

Gyilkos lehet csak ily halotti színben.

DEMETRIUS

Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;

Kegyetlenséged átveré szivem,

S te, gyilkosom, te szép vagy, mint maga

Amott Venus tündöklő csillaga.

HERMIA

S hogy illik e beszéd Lysanderemre?

Add vissza, jó fiú; mondd, hol van? merre?

DEMETRIUS

Kutyáknak adnám inkább tetemét.

HERMIA

Kutya! ne bosszants, hogy szűz illemét

Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?

Ember se légy hát emberek előtt.

Ó, mondj valót ez egyszer kedvemér':

Ébren, ugy-é, ránézni sem merél,

S álmába mérted rá a hős csapást?

Egy féreg, egy kigyó se tenne mást!

Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a'

Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.

DEMETRIUS

Kár így tüzelni ok nélkül, leány:

Lysander vére nem kiált reám,

Nem is tudom, hogy meghalt volna már.

HERMIA

Ó, monddsza, kérlek: jól van, ugyebár?

DEMETRIUS

S ha megsugom, mi a jutalmazás?

HERMIA

Felszabadítlak, hogy többé ne láss. --

Utált körödből most megyek tova;

Ha él, ha nem: engem ne láss soha. `(El)`

DEMETRIUS

Minek kövessem, míg igy dühödik:

Jobb ittmaradnom egy kis ideig.

Búm a teherrel súlyosbnak találom,

Mellyel adós neki a bukott álom;

Hadd rója most le, vagy csak részbeli

Kamatját is: hagyom törleszteni. `(Lefekszik)`

OBERON

Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!

Most egy igaz szerelmest a nedű

Varázsa által megront bűvöd, és

A hű lett csalfa, nem a csalfa hű.

PUCK

Rendes dolog: hogy míg hű marad egy,

Az eskübontó milliókra megy.

OBERON

Repülj szélgyorsasággal e cserén át

Ne nyúgodj, míg föl nem leled Helénát,

Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,

Halvány szegényke, szenved annyi bajt.

Te holmi káprázattal csald elő,

Ha ez fölébred, már itt legyen ő.

PUCK

Futok, repűlök; így ni, la!

Gyorsabban, mint tatár nyila. `(El)`


OBERON

Bíborszínü kis virág,

Melyet Ámor íve lőtt,

Önts szemére báj-erőt,

Hogy, ha ébred s látja őt,

Benne leljen égi nőt,

Mint ott Vénus, oly dicsőt.--

No, ha ébredsz s látod őt,

Tőle kérd a gyógyerőt.


`Puck visszajő`


PUCK

Tündér táborunk feje!

Ím Heléna, és vele

Az elvétett hű legény,

Ki szerelmet esd szegény.

Nézzük: úgye? furcsa baj:

Be bolond az ember faj!

OBERON

Állj idébb; a neszre majd,

Melyet ütnek, ébred ez.

PUCK

S kettő egy után sohajt;

E bizony jó tréfa lesz.

Nincs nekem oly mulatság

Mint az összevisszaság.


`Lysander és Heléna jőnek`


LYSANDER

Csak azt ne mondd, hogy gúnyból hódolok;

Gúny és nevetség nem hullajt könyet;

Nézd, sírva esküszöm, s amely dolog

Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.

Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak

Őszinte zálogit igaz szavamnak?

HELÉNA

Mind többre-többre mén az álkodás.

Eskü öl esküt: ó, ördögi szentség!

Mind Hermiáé volt e fogadás:

Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;

Tedd serpenyőbe az enyim, s övét,

Egyforma könnyűk, mint hitvány meséd.

LYSANDER

Nem volt eszem, hogy néki esküvém.

HELÉNA

Most sincs, ha megtöröd, azt mondom én.

LYSANDER

Demetrius nem érted, érte lángol.

DEMETRIUS `(felserken)`

Helén, te nimfa, istennő, remek!

Ó, mert mihez hasonlók e szemek!

Kristály ehhez sár. Ó, és hogy dagad

E csókoló cseresznye : ajakad !

Taurus hegyormán a fehér fagyott hó,

Mit a fölszél tisztára söpre, holló

A te kezedhez. Ó, e fejdelem-

Fehér színt hagyd csókkal pecsétlenem!

HELÉNA

Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;

Csúfot belőlem űzni terv szerint;

Ha lovag-érzés volna bennetek,

Nem hagyna ily bántalmat tennetek.

Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem

Birtok, csupán gúnyt űzve kettesen?

Volnátok férfi, mint így szemre-főre,

Tekint'nétek bizony a gyenge nőre

Miért ez eskü, bók, túlzó magaszt,

Midőn gyűlöltök szívből, tudom azt.

Vágytársak lévén Hermiát szeretni,

Vetélkedtek Helénát kinevetni.

Be hősi tett, be férfias merény,

Könnyet facsarni gúnnyal egy szegény

Leány szeméből! Tenné azt nevelt

Igy sértegetni gyönge szűz kebelt,

Csak, mert türelmét szegni kedve telt?

LYSANDER

Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;

Tudom, hogy Hermiáért ég szived,

S én tiszta szívből önként rád hagyom,

Szerelméből ami részem vágyon,

S Helénához te hagyj egész jogot,

Kit szeretek, halálig is fogok.

HELÉNA

No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.

DEMETRIUS

Lysander, csak maradj Hermia mellett,

Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.

Őnála vendég volt szivem, de már

Helénájához megtért, mint haza,

Ott is marad.

LYSANDER Helén, nem igaz a!

DEMETRIUS

Meg ne hazudtold, ha nem ismered

-- Mert meglakolsz -- igaz hűségemet. --

Ott jön a kedves, ki téged szeret.


`Hermia jő`


HERMIA

Az éj, ki a szem tisztét elveszi,

Fülünk hallásra élesbbé teszi,

S amennyi részben csökkenté a látást,

A hallószervnek ád megannyi rá'dást.

Szemem, Lysander, téged nem lele,

Fülem hangod nyomán vezérele.

De mér' hagyál ott oly gyöngédtelen?

LYSANDER

Maradhat-é, kit űz a szerelem?

HERMIA

Lysandert tőlem szerelem? Miféle?

LYSANDER

Saját szerelmem: a bájos Heléne,

Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg,

Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.

Mit jársz utánam? vagy nem érted el,

Hogy útálatból szöktem tőled el?

HERMIA

Nem, e szavad nem érzésből jövő.

HELÉNA

No lám! ez is egy összeesküvő.

Ó, értem, hárman összefogtatok,

Hogy velem ily galádul bánjatok.

Rossz Hermia, te hálátlan leány!

Együtt ezekkel fúvod a követ,

Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?

Hát mind ama közös terv, fogadott

Testvéri hűség, jól telt kedves órák,

Midőn szidtuk a gyorslábú időt,

Ha válni kelle -- mind felejtve van?

El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?

S midőn, két művész istennő gyanánt,

Együtt teremténk tűvel egy virágot,

Egy mintaképről, és egy pamlagon,

Egy dalt csicsergve, egy hangkulcs szerint,

Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk

Csak egy lett volna. -- Így növénk együtt,

Mint összeforradt két cseresznye, mely

Elválva látszik, válva mégis egy;

Mint egy kocsányon termett pár bogyó;

Ránézve két test, benne szív csak egy;

Vagy mint címerben lévő két paizs,

Egy úr sajátja, egy sisak födi.

S te szétszakítnád régi szent frigyünk,

Hogy sértegetni férfiakhoz állj?

Ez nem barátság, nem leányhoz illő:

Ezért nemünk is megró, nemcsak én,

Habár csak én érzem bántalmidat.

HERMIA

Bámúlok e tüzes beszédiden;

Nem én gunyollak: úgy látszik, te engem.

HELÉNA

Hát nem te kiszletéd gúnyból reám

Lysandert, hogy szemem s arcom dicsérje?

S Demetriust, a másik kedvesed,

(Ki az imént még lábbal rugdosa)

Hogy nimfa, égi, istennő, remek

Névvel ruházzon? Mért beszél ily'et,

Ha gyűlöl engem? És mért, hogy Lysander

Tagadja lángját, mellyel keble dús

Irántad, és nekem szinlel szerelmet,

Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?

Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,

Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,

De, hogy viszonzás nélkül kell szeretnem,

Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.

HERMIA

Nem foghatom meg, amiket beszélsz.

HELÉNA

Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket

S vond félre a szád, ha háttal leszek;

Csak integessetek; szép tréfa ez,

Jól végrejátszva krónikába méltó.

Ha volna érzés, illem bennetek,

Nem tűztök engem ilyen célra ki.

Jó mulatást; egyrészt magam hibája;

Enyhíti majd távollét, vagy halál.

LYSANDER

Várj, szép Heléna! halld mentségemet.

Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!

HELÉNA

Ez már dicső!

HERMIA Ne gúnyold, édesem!

DEMETRIUS

Ha nem fog a késés: megtiltom `én`.

LYSANDER

Tilalmad annyi, mint kérése volt:

Fenyegetésed nem hatalmasabb,

Mint az ő léha esdeklései.

Helén, szeretlek, mondom, életemre!

S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom

Az ellen, ki tagadná, hogy szeretlek.

DEMETRIUS

No, én azt mondom hogy jobban szeretlek.

LYSANDER

Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.

DEMETRIUS

Jer hát --

HERMIA Lysander, mit jelentsen ez?

LYSANDER

Odább, te szerecsen!

DEMETRIUS Nem! nem fog ő --

Csak úgy mutatja; teszed úgye, mintha

Jönnél, de nem jössz. Gyáva hős, eredj!

LYSANDER

Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!

Mert úgy lerázlak, mint hitvány kigyót.

HERMIA

Mily durvaság ez? Hogy váltál ilyenné,

Kedves?

LYSANDER Kedves? odább, cirmos tatár!

Te undok gyógyszer, te gyülölt ital!

HERMIA

Nem tréfa ez?

HELÉNA Dehogynem; a tiéd is.

LYSANDER

Demetrius, én állok a szavamnak.

DEMETRIUS

`Kötés` jobb volna; mert lám visszatart

Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.

LYSANDER

Mi! Hát megüssem, megverjem. megöljem?

Bár gyűlölöm, csak nem bántom talán?

HERMIA

Bánthatsz-e jobban, mint gyülöleteddel?

Gyülölsz! miért? Ó, jaj! mi dolog ez?

Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?

Rútabb se volnék tán, mint azelőtt.

Hisz még szerettél csak ez éjjel is,

S elhagytál volna, (ó, ne adja Isten!),

Nem tréfa ez?

LYSANDER Akár megesküszöm.

Én többé látni sem óhajtalak.

Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;

Nem tréfa, szent való, elhidd bizonnyal:

Gyülöllek és Helénát szeretem.

HERMIA

Ó, jaj ! -- te szemfényvesztő! te virágmoly!

Szerelem tolvaja te! Azért jövél,

Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?

HELÉNA

Szép, szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöpp

Leány-szemérem, vagy tartózkodás?

Nem nyugszol, amig gyöngéd nyelvem is

Ki nem tör ellened? Te váz, te báb, te!

HERMIA

Még báb ? dehogy! Most értem a bibét:

Ő termetünket hasonlíttatá

Egymással össze: hogy ő lám magas,

Ő ilyen-olyan szál derék személy,

Mig végre győzött nyurga termete. --

Azért növél hát oly nagyot kegyében,

Mert én ily törpe, ily kicsiny vagyok?

Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?

Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny,

Hogy fel ne érje körmöm a szemed?

HELÉNA

Kérlek, ha gúnyolódtok is, urak,

Ne hagyjatok: sosem voltam hamis

Civódni, mint ő, semmi hajlamom,

Igazi lány vagyok a gyávaságban:

Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.

S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb,

Birok vele.

HERMIA Kisebb! no lám, megint.

HELÉNA

Ne bosszankodjál, édes Hermiám,

Hisz jól tudod, mindig szerettelek,

Sosem vétettem, őrzém titkaid,

Kivéve most egyszer Demetriusnak

Sugtam meg éji elszökésteket.

Ő jött utánad, én meg őutána;

De elszidott, s ijesztgetett nagyon,

Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.

Most hát, ha békén hagytok, elmegyek,

Bolondságimmal, vissza Athenébe,

És nem bolyongok itt. Eresszetek:

Lám, mily bohó és együgyű vagyok.

HERMIA

No hát eredj. Ki gátol, hogy ne menj?

HELÉNA

Ez a bohó szív, amely ittmarad.

HERMIA

Lysandernél, ugy-é?

HELÉNA Demetriusnál.

LYSANDER

Ne félj, Heléna: egy ujjal se bánt.

DEMETRIUS

Nem ám! dacára, hogy `te` pártolod.

HELÉNA

Jaj, ez nagyon gonosz, ha megharagszik,

Szilaj volt már az oskolában is.

S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.

HERMIA

Megint kicsiny? alacsony meg kicsiny?

Eltűritek, hogy így csúffá teszen?

Bocsássatok rá.

LYSANDER Elmenj, törpe jószág!

Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,

Te makkopáncs.

DEMETRIUS Be kész vagy egy olyan

Mellett, ki megveti szolgálatod.

Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;

Pártját se fogd, mert hogyha még iránta

Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,

Torkodra forr.

LYSANDER No már nem csüng nyakamban.

Kövess, ha mersz; lássuk, melyőnk joga

Helénához különb: enyim? tied?

DEMETRIUS

Kövesselek? lépért tartok veled.


`Lysander és Demetrius el`


HERMIA

No, szép kisasszony! ez mind a te műved.

Csak ne osonj el.

HELÉNA Nem hiszek neked,

S gyülölt körödben nem időzhetek.

Kezed cibálni gyorsabb, mint enyém,

De lábam hosszabb, így elfutok én. `(El)`

HERMIA

S mit mondjak erre? Csak bámulok én. `(El)`

OBERON

Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,

Vagy készakarva is dévajkodol.

PUCK

Árnyak királya, hidd meg, tévedés.

Nem azt mondád-e, hogy megismerem

Athéni öltözetrül emberem?

És annyiban nem jártam el hibásan,

Hogy átheni szemére hullt varázsam;

És annyiban még jó, hogy így esett,

Mert e kocódás furcsa egy eset.

OBERON

Most viadalra helyet nézni járnak:

Vess hát, Robin; az éjre felleg-árnyat;

A csillagos menny boltját vastagon

Fedd barna köddel, mint az Acheron,

Vezesd tévútra úgy e két konok

Szerelmest, hogy veszitsenek nyomot.

S majd a Lysander hangját vedd elő,

Bosszantsd Demetriust, míg tűzbe jő;

Majd mint Demetrius, szórj szitkokat,

Csald messzi egymástól az ifjakat,

Mig homlokukra, verdő szárnyon, ólom

Lábbal csúsz a halált utánzó álom:

Akkor Lysandernek facsard szemébe

Ezt a füvet: van oly erő levébe,

Hogy róla minden bűbáj tűnni fog

S a szemgolyó szokott fénnyel forog.

Ha ébrednek, mind e visszavonás

Álom legyen csak, meddő látomás.

És Athenébe visszatérjenek,

Halálig tartó frigyben éljenek.

Mig ebbe' jársz, én elkérem, megyek,

Királynémtól az indus gyermeket;

Szemét az ocsmány bű alól feloldom,

S szent lesz a békesség, a régi módon.

PUCK

Uram, siessünk; ím gyorsan szegik

Az éj sárkányi a föld fellegit;

Im Aurora követje már közelget,

Fényes világa minden kósza lelket

A cinterembe űz; s a kárhozottak

Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,

Mind féregágyba visszamentenek,

Hogy a napfény ne lássa szégyenek,

Mely napvilágról önkint számüzé

S örökre az éj árnyai közé.

OBERON

De mi nemesebb szellemek vagyunk,

Mert én a Hajnal kedvesével is

Gyakran vadászva járom a pagonyt,

Míg napkelet kapúja lángot ont,

S tengerre tárva ékes szárnyait,

Arannyá festi Zöld hullámait.

Te mindazáltal ne időzz, siess,

Hogy virradatra készen itt lehess. `(El)`

PUCK

Fel s alá, fel s alá,

Hordom őket fel s alá;

Falu, város fél, ha lát;

Goblin, hurcold fel s alá!

Itt jő egyik.


`Lysander jő`


LYSANDER

Hol vagy, Demetrius, te büszke? szólj!

PUCK

Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?

LYSANDER

Megyek, no!

PUCK Jer hát; víni jobb e hely

S egyenlőbb.


`Lysander a hang után el. Demetrius jő`


DEMETRIUS Hé! Lysander! hát felelj.

Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugye?

Hová rejtéd a bőröd? Itt vagy-e?

PUCK

Te gyáva szájhős! teli kérkeded

A bokrokat s a csillagos eget:

S nem mersz kiállni? jer, gaz fattyuja!

Vesszőre várlak: mert hitvány pulya,

Ki fegyvert vonna rád.

DEMETRIUS Ott vagy? megállj!

PUCK

Kövesd a hangom: víni jobb e táj.


`Demetrius és Puck el. Lysander visszajő`


LYSANDER

Ő fut előlem, mégis ő dacol,

Amerre hí, megyek, s nincs ott sehol.

A gazfi gyorsabb lábú, mint magam,

Váltig futottam, de ő meg rohan;

El is buktam: sötét van, zord a hely;

Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel. `(Lefekszik)`

Csak egyszer lássam szürke fényedet:

Majd megtalálom, hogy megemleget. `(Elalszik)`


`Puck és Demetrius visszajő`


PUCK

Ha! ha! ha! nyúlszivű; lám elmaradsz!

DEMETRIUS

Várj meg, ha mersz, no! de jól tudom azt,

Csak bújsz előlem, zugról zugra mész,

S nem mersz megállni, hogy szemembe nézz.

No, merre vagy hát?

PUCK Itt la: ide gyer!

DEMETRIUS

Nem; mert bolonditsz. De nem viszed el:

Csak én szemedbe lássak napvilágon!

Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadtságom

E gyepre hosszan nyúlni kényszerít.

Várj el, mihelyt a napfény közelít. `(Lefekszik s elalszik)`


`Heléna jő`


HELÉNA

Ó, terhes éj! hosszú, unalmas éj!

Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,

Hogy hazatérjek a nap fényinél

Ezektől, kiket köröm úgy riaszt.

S te, ki nem mindig futsz a bú szemétől,

Ó, vonj el, álom, a magam körétől.


`Elalszik`


PUCK

Még csak három? Egy híján

Kétszer kettő férfi, lány,

Jön az is, de halovány.

Ámor úrfi nagy zsivány,

Tőle ily bolond a lyány.


`Hermia jő`


HERMIA

Soha ily aléltság! ennyi leverő!

Megtépve tüskén, ázva harmaton:

Nem járni, bennem csúszni sincs erő;

Lábam nem oly gyors, mint kivánatom.

Virradtig itten egyet pihenek.

Ég, óvd Lysandert, ha megküzdenek! `(Lefekszik)`


PUCK

Úgy, úgy,

Jól aludj:

Hadd kenem

Szerelem-

Vert szemedre

Gyógyszerem.


`( A nedvet Lysander szemébe facsarva)`


Ha ébredsz,

Érezz

Nagy gyönyört

A gyülölt

Régi kedves bájain.

Édes álom elmultával

Teljesüljön a nótával:

"Kiki a maga párjával";

Jancsi Pannit nyerje meg,

Zsák a foltját lelje meg;

Hím a nőstényt vigye haza,

S ne legyen panasza.


`Puck el. Lysander, Demetrius stb. alva maradnak`





NEGYEDIK FELVONÁS


I. SZÍN


`Ugyanott

Titánia és Zuboly jő, tündér-kísérettel;

hátul Oberon láthatatlanul`



TITÁNIA

Jer, ülj le mellém e virágpadon,

Én kedves orcád majd simogatom

És pézsmarózsát tűzdelek hajadba,

Szép nagy fülednek csókra csókot adva.

ZUBOLY

Hol van Babvirág ?

BABVIRÁG

Tessék.

ZUBOLY

Vakard a fejem, Babvirág. -- Hol van mosziő Pókháló?

PÓKHÁLÓ

Tessék.

ZUBOLY

Mosziő Pókháló; édes mosziő, vegye a fegyverét s öljön le nekem egy

vöröscombú poszméhet valami bogáncskóró tetején; aztán, édes mosziő,

hozza ide nekem a limpes-lompos mézet. De ne törje magát nagyon, mosziő;

és vigyázzon, mosziő, hogy a lépet se törje ám el; sajnálnám, ha

bekeverné magát a mézzel, signor. -- Hol van mosziő Mustármag?

MUSTÁRMAG

Tessék:

ZUBOLY

Adja az öklét; mosziő Mustármag. Kérem, ne cerimóniázzon, édes mosziő.

MUSTÁRMAG

Mit tetszik parancsolni?

ZUBOLY

Semmit, édes mosziő, csak hogy segítsen Pókháló úrfinak kaparni.

Borbélyhoz kell mennem, mosziő; mert úgy sejtem, rettentő szőrös a

pofám, pedig én oly csiklandós szamár vagyok, hogy mihelyt a szakállam

viszket, mindjárt vakarnom kell.

TITÁNIA

Nem óhajtasz zenét, édes galambom?

ZUBOLY

Nagyon zenére termett fülem van: hadd szóljon hát a doromb!

TITÁNIA

Vagy, édesem, nem ennél valamit?

ZUBOLY

De biz igen, egy mérce abrakot; valami jó száraz zabot megropogtatnék.

Úgy veszem észre, nagy étvágyam volna egy kötél szénára; csak nincs

párja a jó édes szénának.

TITÁNIA

Kalandor szellemim közől egyet

Elküldök új dióért az evethez.

ZUBOLY

Jobban esnék egy vagy két marok száraz bükköny. De kérem, hagyja meg

a cselédinek, senki se háborgasson: nagy expozíciót érzek az alvásra.

TITÁNIA

Aludj hát, én meg karjaimba fonlak.

Tündérim el, el mind! ki merre lát.

Ekkép szövődik a lonc, a folyondár

Gyöngéden össze; így gyürűzi a

Szil kérges ujjait a nő-borostyán.

Ó, hogy szeretlek! ó, hogy olvadok!


`Elalusznak. Puck jő`


OBERON `(kilép)`

Itt vagy, Robin? Ládd, ládd, be gyönyörű!

Már szánni kezdem őrült kínjait;

Imént a sűrüben előtaláltam,

E csúf bolondnak szedve illatot:

Megtámadám és összekoccanánk,

Mert éppen akkor tűze friss, szagos

Virágfüzért bozontos üstökére;

S mely másszor a bimbókon keleti

Gyöngyszem gyanánt duzzadva áll, a harmat,

Az most a gyönge kis virág szemén

Mint könyü rezge, a szégyen miatt.

Midőn kedvemre jól lekorholám,

S ő szép szavakkal engesztelve kért,

Én sürgetém a váltott gyermeket;

Id'adta mindjár' és el is vitette

Szellemlakomba gyors tündérivel.

Most, a fiú enyim levén, szeméről

E csúnya rontást én is elveszem;

Te meg, fiam, Puck, ez athénei

Fejéről vond le azt a furcsa bőrt,

Hogy, ha fölébred, mint a többiek,

Hadd térjen ő is Athenébe meg,

S ne jusson e kaland eszébe, csak

Mint egy rossz álom zaklatásai.

De már feloldom a tündérkirálynét.

Légy, minő vagy, kedvesem!

Láss, mikép látsz rendesen.

Diána füve Ámor virágát

Győzze le tüstént, rontsa varázsát.

Ébredj, királyném, szép Titánia!

TITÁNIA

Ó, milyen álmok! kedves Oberon:

Mintha szamárba lettem vón' szerelmes.

OBERON

Ott fekszik a hű.

TITÁNIA De hogy eshetett ez?

Mily undorodva néz most rá szemem!

OBERON

Csak csendesen ! -- Vedd le a főt, Robin.

Zenét, királyné, mely jobban leverje

A rendes álomnál érzésöket.

TITÁNIA

Zenét! Zendüljön altató zeném!

PUCK

Ha ébredsz, pislogj a magad szamár szemén.

OBERON

Zenét! -- Királyném, fogd kezem s jövel:

A föld, melyen alusznak, ringjon el.

Most a szivesség köztünk újra kel,

S holnap, ha Theseus nászt ünnepel,

Éjfélkor ott legyünk, s vig táncra fel!

Áldást, szerencsét rájok adni kell.

Im e szerelmes két pár hű kebel

Hős Theseusszal szintén összekel.

PUCK

Szellemek királya! halld:

Hallom a pacsirta-dalt.

OBERON

Úgy, királyném, szaporán

Lebbenünk az éj után,

Kerüljük a földgolyót,

Sebesebben, mint a hold.

TITÁNIA

Jer, királyom; s szállva majd

Fejtsd meg ezt az éji bajt:

Alva hogy juték ide,

E halandók közibe?


`Mind el

Kürtharsogás

Theseus, Hippolyta, Egéus, kíséret jőnek`


THESEUS

Menjen, az erdészt hívja valaki.

Bevégezők e hajnal ünnepét

S minthogy korán van és elég idő,

Hadd hallja mátkám az ebek zenéjét. --

Le kell nyaklózni a völgyben nyugotra.--

Hívjátok, mondom, a vadászt hamar. --

Mi, szép királyném, a tetőre hágunk

S hallgatjuk a zenélő zűrzavart,

Mit a visszhang s kutyáim serge tart.

HIPPOLYTA

Ott voltam egyszer Cadmus- s Herculessel,

Midőn medvét hajtottak spártai

Ebekkel Creta erdein: sosem

Hallottam oly szép hősi zajt: az erdők,

A lég, a forrás, minden ott körül

Egy lármahang volt. Nem hallék soha

Oly zengő zűrzavart, oly méla dörgést.

THESEUS

Az én kutyám is mind spártai faj,

Lefüggő száju, sárga mind; s fülökkel

Lesöprik a fűről a harmatot;

Leppentyüik mint a thessal bikáé

Lassúk futásra, de szájuk harang:

Alább-alább mind. Úgy, hogy összezengőbb

Vonítást kürtre nem hallott soha

Se Creta, Sparta, sem Thessalia;

Itélj, ha hallod. -- Ej, miféle nimfák?

EGÉUS

Uram, ez itt az én leányom, alva,

E meg Lysander; az Demetrius;

Amaz Heléna, ősz Nedár leánya:

Csudálkozom, hol járnak itt rakáson.

THESEUS

Úgy lesz, korán fölkeltek, nézni május

Ez ünnepét, s meghallva szándokom,

Előre jöttek, itt üdvözleni. --

De szólj, Egéus, nem ma van kitűzve

Hogy válaszát kimondja Hermia?

EGÉUS

Ma van, kegyelmes úr.

THESEUS

Jőjjön vadásznép, és kürtölje fel.


`Kivül kürtszó és zaj

Demetrius, Lysander, Hermia és Heléna felriadnak`


THESEUS

No, jó reggelt, fiúk. Bálint-nap elmúlt:

S még csak most párosodnak e rigók?

LYSANDER

Uram, bocsánat!


`Térdre esnek`


THESEUS Kérem, álljatok fel.

Tudom, vetélytársak valátok együtt:

Hogy a csudába hát e szép barátság?

Hogyan fér össze gyűlölet s vetély,

Hogy együtt hálnak és egyik se fél?

LYSANDER

Uram, zavartan, félálomba, fél-

Imette szólok: egy lelkem hite!

De nem tudom, hogyan jövék ide;

Úgy gondolom (hazudni nem szeretnék,

Úgy van -- hogy is van? már emlékezem),

Én Hermiával szöktem e ligetbe,

Hogy Athenéből oly vidékre fussunk,

Hol az athéni törvény szigora --

EGÉUS

Elég! elég! Uram, hallottad ezt!

Törvényt kivánok, törvényt a fejére.

Szökni akartak, lásd, Demetrius,

Igy téged, engem is megrablani,

Téged arádtól és engem szavamtól,

Adott szavamtól, hogy lányom tiéd.

DEMETRIUS

Uram, Heléna megmondá nekem

Szándékukat s hogy e ligetbe szöktek;

És én követtem őket dühösen,

Engem pedig szerelmes szép Heléna.

De jó uram, nem t'om mi csoda által

(Mert csoda volt); szerelmem Hermiához

Mint hó elolvadt, s most olyan nekem,

Mint holmi játékszer emléke, mely

Kicsiny koromban vágyam célja volt;

Most minden érzés, hű erély, szivemben,



Szememnek tárgya s minden győnyöre

Csupán Heléna. Ő volt jegyesem,

Mielőtt csak láttam volna Hermiát:

De megvetém e tápot, mint beteg;

Gyógyulva megjött a természetes

Iz; most kivánom, érzem, jól esik,

S hozzá örökre hű is maradok.


THESEUS

Jó sors hozott így össze, hű szivek,

De majd beszéltek erről többet is. --

Egéus, én megmásitom szavad,

Mert még ma e két pár, együtt velünk,

Oltár előtt örökre egyesül.

S minthogy a reggel java elhaladt

A célbavett vadászat elmarad.

Jerünk Athénbe vissza, édesem,

Hármas menyegzőt ülni fényesen. --

Jer, Hippolyta.


`Theseus, Hippolyta, Egéus, kíséret el`


DEMETRIUS

Előttem ez mind elfut, összefoly,

Mint felhővé mosódó messzi helység.

HERMIA

Nekem meg olyan, mintha két szemem

Kettőzve látna mindent.

HELÉNA Nékem is:

Meg mintha kincset leltem volna, mely

Enyém is, mégsem az: Demetriust.

DEMETRIUS

De hát ébren vagyunk? tudjátok azt?

Úgy rémlik, egyre alszunk, álmodunk.

Vagy itt volt és hivott a fejdelem?

HERMIA

Itt ám, atyám is.

HELÉNA Meg Hippolyta.

LYSANDER

S azt hagyta: menjünk oltárhoz velök.

DEMETRIUS

Úgy hát nem álmodunk. Jerünk utána;

Majd elbeszéljük álmunkat menet.


`El mind. Zuboly fölébred`


ZUBOLY

Aztán, ha végszavam következik, hívjatok, s jelenek: a legközelebbi

így van: "Szépséges Pyramus." -- Hé! ha! hó! -- Vackor Péter! Dudás,

a fúvó-foldozó! Orrondi, az üstfoldozó! Ösztövér! -- Isten engem! most

elszöktek, itt hagytak alva. Rettentő különös látásom volt. Azt

álmodtam, hogy ész legyen, aki megmondja, micsoda álom volt az: az ember

csupa sült szamár, ha azt az álmot meg akarja fejteni. Úgy tetszik,

mintha én, izé -- nincs élő teremtés, aki megmondhassa, mi voltam én. Úgy

tetszik, mintha ... mintha nekem, izé -- de az ember futóbolond, ha meg

akarja mondani, mim volt nekem. Ember szeme nem hallott olyat, ember

füle nem látott olyat, ember keze nem képes azt ízlelni, se nyelve

felfogni, se szíve kimondani, milyet álmodtam én. Rábeszélem Vackort,

csináljon egy nótát erről az álomról; e legyen a címe: `Zuboly álma`,

mert még most is zubog a fülem belé; s eldallom egyik jelenet végén a

fejedelem előtt: vagy talán, hogy annál tetszősb legyen, Thisbe halálán

fúvom el. `(El)`




2. SZÍN



`Athén. Szoba Vackor lakásán.

Vackor, Dudás, Orrondi, Ösztövér jőnek`


VACKOR

Küldtetek Zubolyékhoz? Hazakerült már?

ÖSZTÖVÉR

Híre-hamva sincs. Kétségkívül transportálták.

DUDÁS

Ha meg nem jő, vége a darabnak. Sose megy el; ugye nem?

VACKOR

Lehetetlen; egész Athénben nincs ember, ki Pyramust eljátssza, csak ő.

DUDÁS

Úgy van; egyedül neki van legtöbb esze minden athéni kézműves közt.

VACKOR

Meg a legderekabb személye is hozzá; kellemes hangra nézve pedig

valóságos musta.

DUDÁS

Akarnád mondani, `mustra`: hisz a musta, isten akárhova tegye!

csizmadia-jószág.


`Gyalu jő`


GYALU

Urak, a fejedelem most jő a templomból, s vele együtt még két vagy három

úri pár is kelt össze. Ha komédiánk elsül, a fejünk se fáj többé.

DUDÁS

Szegény buksi Zuboly! Oda a tíz garas napidíj élethosszant!

mert sose kerülte volna el a tíz garas napidíjat; itt a nyakam,

hogy a fejedelem megadta volna neki a tíz garas napidíjat

Pyramusért, meg is érdemlette volna; tíz garas mindennap

egy Pyramusért, vagy semmi.


`Zuboly jő`


ZUBOLY

Hol vannak a pimaszok? hol vannak a nyúlszívűek?

VACKOR

Zuboly! -- Ó, szívemelő nap! ó, áldott óra!

ZUBOLY

Uraim, csodát beszélek; de ne kérdjétek, mit, mert ne legyek becsületes

athéni ember, ha megmondom. Különben előadok mindent, úgy, ahogy

történt.

VACKOR

Halljuk hát, kedves Zuboly!

ZUBOLY

Tőlem ugyan egy szót se. Csupán annyit akarok mondani, hogy a fejedelem

megebédelt. Rajta, szedni-vedni holmitokat! jó madzagot szakállaitokra;

új galandot cipőitekre; aztán, egy-kettő! a palotához; ki-ki fussa át a

szerepét; mert egy szó mint száz, a darab el van fogadva. Thisbe

mindenesetre tisztát vegyen; aki pedig az oroszlánt játssza, le ne

találja vágni a körmét, hadd lógjon ki az oroszlán körme gyanánt. No meg

aztán, színész barátim, ne egyetek se vöröshagymát, se fokhagymát, hogy

kellemes legyen a leheletünk, akkor bizonyára megdicsérnek, hogy

kellemes a komédia. De szót se többet: el, el!


`Mind el`





ÖTÖDIK FELVONÁS


I. SZÍN



`Athén. Terem Theseur palotájában.

Theseus, Hippolyta, Philostrat, urak és kísésők jőnek`


HIPPOLYTA

Csodát beszélnek e szerelmesek.

THESEUS

Csodát, de nem valót: én nem hiszem

Ez agg meséket s tündér babonát.

Bolond s szerelmes oly fövő agyú

S ábrázó képzetű, hogy olyat is lát,

Mit józan ész felfogni képtelen.

Az őrült, a szerelmes, a poéta

Mind csupa képzelet: az egyike

Több ördögöt lát, mint pokolba férne;

Ez a bolond; nem másképp a szerelmes:

Cigánynőből is Helenát csinál;

Szent őrületben a költő szeme

Földről az égre, égből földre villan,

S mig ismeretlen dolgok vázait

Megtestesíti képzeletje, tolla

A légi semmit állandó alakkal,

Lakhellyel és névvel ruházza fel.

A képzelődés oly játékot űz,

Hogy, ha örömre gyullad a kebel,

Megtestesíti ez öröm okát;

Vagy képzeletben, éjjel megijedve,

Mily könnyen lesz egy-egy bokorbul medve?

HIPPOLYTA

De amint elbeszélik e kalandot,

S mily változáson ment érzelmök át,

Több az, mint puszta játszi képzelet,

S biztos valóvá nő ki az egész;

Mindenesetre különös, csodás.

THESEUS

Itt jőnek éppen víg kedvvel s örömmel.


`Lysander, Demetrius, Hermia és Heléna jőnek`


Vígan, barátim! vígság, szerelem

Környezze szívetek.

LYSANDER Több várja minden

Fejdelmi lépted, ágyad, asztalod!

THESEUS

Lássuk: mi lesz ma, tánc, vagy álcajáték,

E három óra évhosszát elölni

Az estebéd meg a fekvés között?

Hol a fejdelmi ünnep-rendező?

Mi van bohóság? Nincsen színdarab,

Egy óra kínját megenyhíteni?

Hol van Philostrat?

PHILOSTRAT Im! kegyelmes úr.

THESEUS

No, hát miféle tréfád van ma este?

Zenéd, vagy álcád? Szólj! Hogy csalni meg

A lomha estét mulatság nekűl?

PHILOSTRAT

Im az időtöltések címsora:

Válaszd ki, fönség, mit kivánsz elébb. `(Papírt nyújt)`

THESEUS `(olvas)`

"A centaurok csatája; hárfa mellett

Énekli egy athéni eunuch."

Nem kell: el is beszéltem már arámnak,

Dicsőítvén bátyámat, Herculest.

"A részeg baccháns-asszonyok dühe

Midőn széttépik a thrák énekest."

Ez régi nóta, már akkor dalolták,

Hogy én először Thébét megvevém.

"A hármas-három Múzsa, a minap

Koldulva elhalt Tudományt kesergi."

Afféle gúnyvers, csípős, kritikus lesz,

Nem a mi vidám nászunkhoz való.

"Unalmas kurta színmű: Pyramus

És Thisbe; szörnyü víg tragédia."

Tragédia s víg! kurta és unalmas!

Az annyi, mint tüzes jég, barna hó.

Hogy fér meg együtt e megférhetetlen?

PHILOSTRAT

Uram, vagy tíz szó az egész darab,

Rövidnek már rövidebb nem lehet;

De még tíz szóval is hosszú nagyon,

Ezért unalmas; mert egész darabban

Nincs egy helyes szó, egy illő szerep.

Szomorújáték is, fejdelem, mivel

Magát leszúrja benne Pyramus.

Láttam a próbán, s meg kell vallanom,

Könnyes szemekkel: de vígabb könyűt

Sosem facsart még jóizű kacaj.

THESEUS

Mik a szereplők?

PHILOSTRAT Kérges tenyerű

Munkások Athenében, kik előbb

Észbéli munkát nem tettek soha,

S rövid elméjök most agyoncsigázák

E színdarabbal, nászod ünnepére.

THESEUS

De úgy megnézzük.

PHILOSTRAT Nem, felséges úr!

Nem érdemes; én végighallgatám,

Semmit sem és az, semmit a világon,

Hacsak kínjokba nem gyönyörködöl,

Mint eltanúlák s gyötrék magokat

Szolgálatodra.

THESEUS Már meghallgatom:

Mert semmi áldozat nem helytelen,

Ha együgyű sziv nyújtja s hódolat.

Menj, hívd be; fogjunk helyet, asszonyim.


`Philostrat el`


HIPPOLYTA

Én szánva nézem a verdő nyomort

S szolgálatában megszakadt hüséget.

THESEUS

Olyat nem is fogsz látni, édesem.

HIPPOLYTA

Azt mondja, semmit nem tudnak, de semmit.

THESEUS

Annál nemesb e semmit jól fogadnunk.

Fölvenni, amit ők elejtenek:

S mi a szegény hűségtől nem telik,

Kegy-számba tudni azt, nem érdeműl.

Amerre jártam, sok tudós nagy ember

Kigondolt üdvözléssel jött elém;

Sápadni láttam őket és remegni,

Pontot csinálni mondat közepén,

Gyakorlott szájjal, félsz miatt, hebegni

És végre némán abbahagyni -- nem

Köszöntve engem. Hidd el, édesem,

Hogy mégis üdvözölt e hallgatás,

Mert a szerényen rettegő alázat

Jobb szónok énelőttem, mint kereplő

Nyelvével a tolárd ékesbeszéd.

A szótlan együgyűség, szeretet,

Sokat mond nékem, bárha keveset.


`Philostrat jő`


PHILOSTRAT

Fönség! ha tetszik, itt van a prológ.

THESEUS

Jöjjön be.


`Harsonák

A Prológ jő`


PROLÓG

"Ha nem tetszünk, nincs más kívánatunk.

"Ne véld, uram, hogy jöttünk sérteni,

"Csak kimutatni. Jó akaratunk

"Ezen végcéllal fogjuk kezdeni.

"Tekintse fönség, hogy célunk elérve,

"Magas tetszése lévén jutalom,

"Az nem sok. Amit tehetünk kedvére,

"Nem tesszük. Azért, hogy szállja unalom.

"Készen a játszók; mindjárt kezdik el,

"S megtudja minden, amit tudni kell."

THESEUS

Nem ponton áll meg a jámbor sehol.

LYSANDER

Úgy nyargalá meg prológusát, mint egy szilaj csikót: nem bírta

megállítani. Jó tanulság ez, fönséges úr, nem elég csak beszélni,

helyesen is kell.

HIPPOLYTA

Valóban, úgy játszott prológusán, mint fuvolán a gyermek: hangot bírt

adni, de dallamot nem.

THESEUS

Egy összebomlott lánc volt e beszéd,

Minden szem összefügg, mégis zavart. --

Mi lesz most?


`Pyramus, Thisbe, Fal, Holdvilág, Oroszlán jőnek

mint néma csoportozat`


PROLÓG

"Nagysádtok e dolgon csudálkozhat nagyon,

"Míg kiderül minden, ami rejtve vagyon.

"Ez ifju Pyramus, bárki megtudhatja

"És e szép leányzó Thisbe, nem tagadja.

"Ez a sáros, meszes férfiu fal légyen,

"Mely a szeretőket választja irégyen,

"Melynek hasadékán két szerető szája

"Suttogott örömmel, senki ne csudálja.

"Ez, akinél lámpás, bokor van és kutya,

"A holdat jelenti; mert mindenki tudja,

"Holdvilágon összejőni nem rettegtek;

"Az Ninus sirjához találkozót tettek.

"Ez ocsmány bestia, név szerint oroszlán,

"Az elébb jött Thisbét, ottan kalandozván,

"Megriasztá, vagyis majd holtra ijeszté;

"Futtában szegény a kendőjét elveszté;

"Melyet összetépvén annak véres szája,

"Imhol jő Pyramus deli szép formája.

"Hű Thisbe kendőjét ott leli vérében,

"Mártja kemény kardját kínos kebelében.

"Egy eperfa alatt szegény Thisbe várta,

"Tőrt von az is, meghal. Ami vagyon hátra,

"Azt oroszlán, hold, fal, és a két szeretők

"Elmondják bővebben, mert ittmaradnak ők."


`Prológ, Pyramus, Thisbe, Oroszlán, Holdvilág el`


THESEUS

Csodák csodája lesz, ha az oroszlán

Megszólal.

DEMETRIUS Ne csodáld, uram: miért ne

Ez egy oroszlán, míg oly sok szamár?

FAL

"Ez komédiának úgy kivánja rendi,

"Hogy én legyek a fal, bizonyos Orrondi;

"Mégpedig e falat úgy képzelni tessék,

"Hogy azon egy nyílás, vagy repedés essék,

"Melyen is keresztül Pyramus meg Thisbe,

"Az két hív szerető susogának ki s be.

"E habarcs, e malter, e tégla mutatja,

"Hogy én vagyok a fal: nyelvem se tagadja,

"S íme, az hasadék jobb és bal kezemen,

"Suttoghatnak által szeretők amelyen."

THESEUS

Ki várna többet sártól meg polyvától?

DEMETRIUS

Ez a legelmésb közfal, fenség, melyet valaha beszélni hallottam.

THESEUS

Pyramus közelít a falhoz: csendesség!


`Pyramus jő`


PYRAMUS

"Ó, mogorva gyász éj! hogy feketébb sincsen!

"Ó, éj, ki mindig vagy, mikor nappal nincsen!

"Ó, éj! iszonyú éj! Ó, ja-ja-jaj! Héj, be

"Félek, hogy Thisbének nem jutok eszébe! --

"És te, ó, fal! ó, fal! drága kedves válasz!

"Mely az ő telekjök s a mienk közt állasz;

"Ó, fal! ó, te kedves, mindennél drágább fal!

"Mutass egy repedést, hogy pislantok által.


`Fal kiterjeszti az ujjait`


"Köszönöm! Jupiter áldjon, fal barátom!

"Hah de ni, mit látok? Thisbémet nem látom!

"Megcsaltál, gonosz fal! semmi jót nem látok:

"No hát minden köved verje meg az átok!"

THESEUS

Úgy gondolom, a fal, mint érző lény, visszaszidhatná.

PYRAMUS

Nem ott! uram; nem szabad neki. -- "Meg az átok" Thisbe végszava, most

mindjárt jelenése lesz, én pedig lesem a falon. No lám! rittig, ahogy

mondtam. Ahol jön ni!


`Thisbe jő`

THISBE

"Ó, fal, te ki gyakran hallád panaszomat,

"Hogy elzárod tőlem szép Pyramusomat:

"Cseresznyeajakam hányszor ért csókolva

"Kövedhez, amelyet sár fog össze s polyva!"

PYRAMUS

"Minő hangot látok! hadd pislogok is be:

"Nem hallom-e ott meg Thisbe arcát. -- Thisbe !"

THISBE

"Te vagy, édes rózsám? Úgy gondolom innét."

PYRAMUS

"Gondolj, amit akarsz, hozzám van szerencséd;

"S valamint Limander, szeretlek oly nagyon."

THISBE

"Én is mint Heléna, míg sors nem üt agyon."

PYRAMUS

"Cofalus Procrushoz nem olyan hű, mint én."

THISBE

"Mint Cofalust Procrus, úgy szeretlek szintén."

PYRAMUS

"Ó, hát adj egy csókot ezen a rossz falon!"

THISBE

"De nem éri ajkad, csak a meszet nyalom."

PYRAMUS

"Tudod mit? Gyerünk ki az Nina sírjához."

THISBE

"Élek, halok! várj el a nagy eperfához."

FAL

"Eszerint a falnak nincs több mondókája,

"S így a fal, mármint én, elmehet dolgára."


`Fal, Pyramus és Thisbe el`


THESEUS

Most hát a két szomszéd közötti válaszfal leomlott.

DEMETRIUS

Mi haszna, fönség, ha a fal még azután is tud hallgatózni?

HIPPOLYTA

Sose hallottam ily ostoba silányságot.

THESEUS

Az effélének a legjava is csak árnyék, s a legrossza nem rosszabb, ha

képzelődés pótolja.

HIPPOLYTA

Csakhogy a mi képzelődésünk ám, nem az övék.

THESEUS

Ha mi rosszabbat nem képzelünk róluk, mint ők magukról, úgy ők nagyon

jeles férfiak. Itt jön két nemes barom, egy hold és egy oroszlán.


`Oroszlán, Holdvilág jőnek`

OROSZLÁN

"Asszonyaim, kiknek gyönge szive retteg,

"Ha egy egér cincog, egy pici szörnyeteg,

"Gondolom, reszketnek most vacogó foggal,

"Mert egy vad oroszlán bőg veszett haraggal.

"De Gyalu vagyok én, az asztalos, íme!

"Nem vad oroszlánnak nősténye, se híme:

"Mert ha én most élő oroszlánná válnék,

"Baj volna, mit uccse! magam is sajnálnék."

THESEUS

Igen nyájas bestia és jó lelkiösmeretű.

DEMETRIUS

Ily becsületes bestiát még nem láttam, fenség.

LYSANDER

Ez az oroszlán, bátorságra nézve, igazi róka.

THESEUS

Az ám; szerénységre pedig liba.

DEMETRIUS

Nem áll, fenséges úr; mert bátorsága nem emeli szerénységét, márpedig

a róka elemeli a libát.

THESEUS

De bizony szerénysége sem emeli bátorságát, valamint a liba sem emeli

el a rókát. Hagyjuk abba; bízzuk szerénységére, s halljuk a holdat.

HOLDVILÁG

"A kétszarvú holdat e lámpás jelenti;"

DEMETRIUS

Úgy hát szarvainak a homlokán kellene lenni.

THESEUS

De nem újhold; szarvai látatlanok ottan körül.

HOLDVILÁG

"A kétszarvú holdat e lámpás jelenti;

"Én holdbeli ember vagyok, egyéb senki."

THESEUS

Ez a legnagyobb hiba valamennyi közt. Az embert a lámpába kellene dugni;

különben hogy lehet holdbeli ember?

DEMETRIUS

Nem mer belebújni a gyertyától; mert lám, csupa füstölgő kanóc.

HIPPOLYTA

Be únom ezt a holdat; bárcsak változnék már!

THESEUS

Szegény elmevilága mutatja, hogy már fogytán van; de csupa

udvariasságból is be kell várnunk, míg elapad.

LYSANDER

Tovább, Hold!

HOLDVILÁG

Nincs egyéb mondanivalóm, csak hogy ez a lámpás a hold; én a holdbeli

ember vagyok; ez a tüskebokor az én bokrom; ez a kutya az én kutyám.

DEMETRIUS

No hát mindennek a lámpásban kellene lenni, mert mindezek a holdban

vannak. De csendesség! Ihol jő Thisbe.


`Thisbe jő`


THISBE

"Ez a Nina sírja. -- De hol az én rózsám?"

OROSZLÁN

"Ó-ó."


`Oroszlán ordít, Thisbe elfut`


DEMETRIUS

Helyes a bőgés, Oroszlán!

THESEUS

Helyes az elfutás, Thisbe!

HIPPOLYTA

Helyes a világítás, Hold! -- Igazán, a hold igen kedvesen süt.


`Oroszlán összetépi Thisbe fátyolát s el`


THESEUS

Helyes a tépés, Oroszlán!

DEMETRIUS

Aztán jöve Pyramus.

LYSANDER

És elinalt az oroszlán.


`Pyramus jő`


PYRAMUS

"Köszönöm, kedves hold, napsugáraidat.

"Köszönöm, hold, tisztán fénylő világodat,

"Hogy kegyed tündöklő aranyozott árja

"Hű Thisbe személyét szemem elé tárja.

"De hó! mi baj!

"De nézd, mi jaj!

"Mi szörnyü fájdalom!

"Szem, látod ezt?

"Még sem meredsz?

"Ó, kincsem, angyalom!

"Kendőd lehullt:

"Hah! vérbe fúlt?

"Ti fúriák, jövel!

"Ó, végzet! sors!

"Ölj, vágj, taposs;

"Rontsd, zúzd, oltsd éltem el!"

THESEUS

E fájdalom, meg egy kedvesünk halála akárkit is szomorúvá tenne.

HIPPOLYTA

Vesszek el, ha nem szánom az istenadtát.

PYRAMUS

"Ó, természet! hogy is szültél oroszleánt,

"Mely így csúffá tegye a legszebb szép leányt,

"Ki szebb, mint amennyi -- azaz már csak vala --

"Élt, szeretett, bájolt, kacsintott valaha.

"Hullj könny! szakadj!

"S te kard, akadj

"Pyram' keblébe, így!

"Itt balra, hol

"A szív dobol.

"Meghalok: így, így, így.

"Már meghalék,

"Elpatkolék!

"Lelkem az égbe száll;

"Aludj ki, nyelv!

"Hold, fuss, el, el!

"Hal -- ál! hal -- ál! -- hal -- ál!" `(Meghal)`


`Holdvilág el`


THESEUS

Nem hal-áll, hanem ember-áll, mert emberül megállá a sarat.

LYSANDER

Nem is ember áll, mert meghalt és így eldőlt.

DEMETRIUS

De egy seborvos még feltámaszthatja, s akkor kisül, hogy szamár áll.

HIPPOLYTA

De minek megy el a holdvilág, mielőtt Thisbe visszajőne s keresné

kedvesét?

THESEUS

Megtalálhatja csillagfénynél is. Itt jön már; az ő keserve bevégzi

a darabot.


`Thisbe jő`


HIPPOLYTA

Egy ilyen Pyramusért nemigen érdemes soká keseregni, remélem, kurta

lesz.

DEMETRIUS

Egy porszem is lenyomná a mérleget, ha serpenyőbe vetnők: Pyramus-e

különb, vagy Thisbe. Amaz férfinak: "Isten ótalmazz!" emez nőnek:

"Isten irgalmazz!"

LYSANDER

Már észrevette azokkal a kedves szemeivel.

DEMETRIUS

És ekképp nyögdel, `videlicet`.

THISBE

"Alszol, tubám?

"Mit! halva tán?

"Pyramus! kelj na fel:

"Hah! néma? holt? ...

"Ah, síri bolt

"Fedje szép szemed el?

"E liljom-ajk,

"Cseresznye-orr,

"Kökörcsin-sárga kép:

"Nincs, nincs sehun!

"Szemed lehuny:

"Volt bár, mint zöld hagyma, szép.

"Ó, három lány!

"Téj-halovány

"Kezű párkák, elé!

"Mártsátok e

"Vértóba be,

"Ha élte selymét elszelé.

"Nyelv, szót se, csitt!

"Hű kard, be itt!

"Thisbének halni kő ...

"Isten veled

"Mind, ki szeret!

"Adjő, adjő, adjő!" `(Meghal)`

THESEUS

Már csak az Oroszlán meg a Holdvilág maradt, a holtakat eltakarítani.

DEMETRIUS

No meg a Fal.

ZUBOLY

Nem a! kérem alássan. A fal, mely atyjaik telkét választá, le van

döntve. -- De nem méltóztatik megnézni az epelógust, vagy meghallgatni

két emberünk bergomaszka táncát?

THESEUS

Csak epilógust ne! kérlek; egy ilyen játék nem szorul mentségre. Semmi

mentség! hiszen, ha minden szereplő meghal, egyiket sem illő gáncsolni.

De, isten engem! ha az, ki e darabot írta, Pyramust játssza s végül

Thisbe harisnyakötőjére felakasztja magát; úgy ez felséges egy tragédia

lett volna; de így is nagyon hű és remek volt az előadás. Hanem lássuk

a bergomaszkot; az epilóg maradhat.


`Tánc`


Tizenkettőt szólt a vasnyelvü éjfél. --

Alunni, hívek; szellemóra ez.

Félő, a reggelt akképp túlheverjük,

Amint időn túl virrasztók ez éjt.

E kézzelfogható vaskos darab

Jól megcsalá a lomhalábu estét. --

Barátim, ágyba. -- Két hétig legyen

Mulatság, dáridó völgyön-hegyen.


`Mind el`




2. SZÍN


`Puck jő`


PUCK

Már üvölt az oroszlán,

Holdra ordit éh csikasz;

Durva szántó horkolván

Terhes napra nyugszik az.

Már üszökben ég a tűz;

Vijjog a harsány kuvik,

Nyavalyást kétségbe űz:

Szemfedővel álmodik.

Már az éjnek e szakán

Nyitva minden sírverem:

Jár a lélek mind ahány,

Népesűl a cinterem.

És mi, hármas Hekaté

Hintajával kik futunk,

Mint az álom, mint az éj:

Most, tündérek, vígadunk.

Szent e hajlék, e küszöb --

Csitt egér! egy hang se több --

Engem küldtek seprüvel

Hogy porát söpörjem el.


`Oberon és Titánia kisérettel jőnek`


OBERON

Álmos itt tűz, kandalló:

Fény lobogjon, bűv-sugár;

Lejtsen a tündér s manó,

Mint bokorrul kismadár.

És e víg dalt, fel s alá

Ropja rá mind, s mondja rá.

TITÁNIA

Szak szerint előbb te dalld:

Minden szóra zönge dalt:

Míg tündérid kara lejt

És megáldjuk ezt a helyt.


`Ének`


OBERON

Most e házban szélt veszünk,

Napköltéig itt leszünk. --

A fő-ágyhoz legelébb!

Hintsen áldást rá e nép:

Hogy a sarj, mi ott terem,

Legyen boldog, végtelen.

Mind a három ifju pár

Hű legyen, míg földön jár;

Soha tőlük származót

Ne gyalázzon testi folt:

Anyajegy, nyúlajk, sömör,

Rácsudállott szem-csömör

S mi anyákat szégyenít,

Magzaton ne legyen itt. --

Fűharmattal szentelünk;

Minden tündér jő velünk,

Kiki szentel egy szobát,

S megáldjuk e palotát:

Lakja mindig béke, csend,

S legyen áldott ura bent.

Most szállj;

Meg se állj;

Reggelig hozzám találj.


`Oberon, Titánia, kíséret el`


PUCK

Ha mi árnyak nem tetszettünk,

Gondoljátok, s mentve tettünk:

Hogy az álom meglepett,

S tükrözé e képeket.

E csekély, meddő mesét,

Mely csak álom, semmiség,

Nézze most el úri kegy,

Másszor aztán jobban megy.

S amint emberséges Puck

A nevem: ha megkapjuk,

Hogy most kímél a fulánk,

Jóvátesszük e hibánk,

Máskint a nevem ne Puck

Legyen inkább egy hazug.

Most uraim, jó'tszakát. --

Fel, tapsra hát, ki jó barát,

S Robin megjavitja magát. `(El)`



-oOo-

Találat: 1476