BEAUMARCHAIS

Egy őrült nap

avagy

Figaro házassága

Fordította:

Forgách András

SZEMÉLYEK

ALMAVIVA GRÓF, Andalúzia tartományi főbírája

GRÓFNŐ, a felesége

FIGARO, a gróf inasa, a kastély várnagya

SUZANNE, a grófnő első komornája, Figaro jegyese

MARCELLINA, házvezetőnő

ANTONIO, a kastély kertésze, Suzanne nagybátyja, Fanchette apja

CHÉRUBIN, a gróf első apródja

BARTOLO, sevillai orvos

BAZILIO, a grófnő zenetanára

DON GUSMAN DE HÜBELE, a törvényszék alelnöke

DUPLA-MARÉK, írnok, Don Gusman titkára

AJTÓNÁLLÓ

NAPLOP, pásztorfiú

PÁSZTORLÁNY

PEDRILLO, a gróf lovásza

Néma szereplők

CSELÉDEK

PARASZTASSZONYOK

PARASZTOK

Történik Aguas-Frescas kastélyában, három mérföldre Sevillától

ELSŐ FELVONÁS

Félig bebútorozott szoba, középen betegnek való nagy karosszék. Figaró a padlót méri. Suzanne, egy tükör előtt, a menyasszonyi fejdíszül szolgáló kis narancsvirágcsokrot tűzi a hajába.

ELSŐ JELENET

Figaro, Suzanne

FIGARO            Az tizenkilencszer huszonhat láb.

SUZANNE         Idenézz, Figaro; mit szólsz a fejdíszemhez így jobban áll?

FIGARO            (megfogja a kezét)

Csodásan, egyetlenem! Ez a pompás szűzi virágcsokor egy szép lány hajában - lehet ennél kedvesebb látvány egy szerelmes vőlegény szemének a házassága reggelén?...

SUZANNE         (hátrább lépve) Mondd, fiam, mit méricskélsz te ott?

FIGARO            Azt nézem, kicsi Suzanne-om, hogy jó lesz-e itt az a szép ágy, amit a kegyelmes úrtól kapunk.

SUZANNE         Ebben a szobában?

FIGARO            Ezt a szobát adja nekünk.

SUZANNE         Hát nekem nem kell.

FIGARO            Miért?

SUZANNE         Mert nem kell.

FIGARO            És még miért?

SUZANNE         Mert nem tetszik.

FIGARO            Indokot kérek.

SUZANNE         De ha nincs kedvem megindokolni?

FIGARO            Így néz ki, mikor egy nő már biztos a dolgában!

SUZANNE         Ha bizonygatnám, hogy okom van rá, elismerném, hogy tévedhetek. Parancsolód vagyok, vagy sem?

FIGARO            És neked épp a kastély legkényelmesebb szobája ellen van kifogásod, amelyik a két lakosztály közé esik?

SUZANNE         Mondjuk éjjel az úrnőnek valami baja van, csenget és hipp-hopp! - két lépéssel bent vagy nála. Akar valamit a kegyelmes úr? Elég, ha megrázza a csengőt - és én, tipp-topp! - három ugrással nála termek.

SUZANNE         Úgy van! De ha egy reggel azért rázza meg, hogy téged valami fontos megbízatással rettentő sürgősen elküldjön valahova, és - hipp-hopp - két lépéssel az ajtónál terem, és - tipp-topp - három ugrással az...

FIGARO            Mit akarsz ezzel mondani?

SUZANNE         Tessék nyugodtan végighallgatni.

FIGARO            De mi történt? Jézusmária!

SUZANNE         Csak annyi, barátocskám, hogy Almaviva gróf ráunt már a környék szépéire, belefáradt a széptevésbe, és úgy döntött, megtér kastélyába, de nem ám a saját feleségéhez, nem, mert a te kicsikédre vetett szemet, értesz? Na és ez a szálláshely, ez neki e célból éppen megfelel. És e hűséges Bazilio, ez a tisztességes lánykereskedő, az én széplelkű énekmesterem, ezt duruzsolja mindennap a fülembe, amikor leckét veszek tőle.

FIGARO            Bazilio? Az én szívbéli jó barátom? Frissen tört vesszővel tesszük majd ruganyosabbá elpuhult izomzatod, te drága lélek...

SUZANNE         Te tényleg azt hitted, te kis naiv, hogy a hozományt a két szép szemedért meg a viselt dolgaidért kapom?

FIGARO            Tettem annyit, hogy azt hihessem.

SUZANNE         Hogy a jófejű emberek mennyire vakok néha!

FIGARO            Beszélik.

SUZANNE         De van olyan, aki nem is hagyja, hogy felnyissák a szemét.

FIGARO            Az bolond.

SUZANNE         Hát akkor tudd meg, hogy egy négyszemközt eltöltött negyedórácskát akar tőlem cserébe, persze titokban, még régi, nagyúri jogán... Ugye tudod, mi ez a kínos dolog, amiről beszélek?

FIGARO            De még mennyire! Ha nem törölte volna el ezt a szégyenletes előjogot a házassága napján, hát soha ezen a birtokon el nem vettelek volna.

SUZANNE         Nagyon bánja már, hogy eltörölte, és az én közreműködésemmel akarja visszaállítani, még ma.

FIGARO            (a fejét vakarja) Egészen belelágyult a fejem, és e mögött a boltozatos homlok mögött most egy fia...

SUZANNE         Ne vakard már!

FIGARO            Talán veszélyes?

SUZANNE         (nevet) Nem, csak a végén még ki talál rügyezni, és az emberek - tudod milyen babonásak!...

FIGARO            Kinevetsz, te cafat? De szívesen elkapnám a gigáját ennek a nagy szélhámosnak - becserkészném és még az aranyait is elhappolnám.

SUZANNE         Pénz és intrika: elemedben vagy, látom!

FIGARO            Nem a szégyen tartana vissza.

SUZANNE         Talán a félelem?

FIGARO            A veszély az nem számít - megúszni és a javunkra fordítani, az a művészet! Mi sem egyszerűbb, mint éjjel belopakodni valakihez, megszöktetni a feleségét és aztán száz korbácsütést inkasszálni a fáradtságért; ez a balfácánok műfaja. De... (bentről csöngetnek)

SUZANNE         Tessék, felébredt a grófnő, és arra kért, hogy föltétlenül vele beszéljek legelőször az esküvőm reggelén.

FIGARO            Hát e mögött meg mi lappang?

SUZANNE         A pásztor szerint ez szerencsét hoz az elhagyott hitvesekre. Ágyő, kis fi, fi, Figarom. És törd a fejed a dolgunkban, hallod?

FIGARO            Akkor csókolj meg, hátha megjön az eszem.

SUZANNE         A szeretőmet? Ma reggel? Még csak azt kéne! Mit szólna hozzá este az uram? (Figaro megcsókolja) Nocsak! Nocsak!

FIGARO            Neked fogalmad sincs róla, mennyire szeretlek.

SUZANNE         (megigazítja ruháját) Mikor hagyja végre abba, maga rámenős alak, hogy ezzel üldözzön reggeltől estig?

FIGARO            (rejtélyes képpel) Majd ha estétől reggelig szabad lesz bizonyítanom... (újra csengetnek)

SUZANNE         (távolabbról, ujját az ajkára téve) Íme, a csókja, uram; egyébbel nem szolgálhatok.

FIGARO            (utána fut) Álljon meg! Tőlem nem ilyet kapott maga!

MÁSODIK JELENET

Figaro, egyedül

FIGARO            (egyedül) Elbűvölő lányka! Csupa kacagás, természetesség, derű, csupa szellem, báj, szerelem! És emellett tisztességtudó...(élénken járkál föl-alá, kezét dörzsöli) Kegyelmes uram, kegyelmes uram, drága kegyelmes uram! Szóval nekem adja... és el is veszi? Nem ment a fejembe, hogyha kinevez várnagynak, akkor mért visz magával a követségbe, és mért csinál belőlem gyorsfutárt? Értem már, gróf úr: ez három előléptetés egyszerre: ön meghatalmazott és rendkívüli nagykövet, én amolyan lóhalál-politikus, Suzanne-om meg az ügyeletes háziasszony, afféle zsebnagykövetné, és aztán lódulj futár! míg én elügetek balra, méltóságod jobb útra téríti a kedvesemet! míg én a sárban töröm magam az ön családja dicsőségének növelésére, méltóságod az én családom növelése érdekében fejt ki dicséretes buzgalmat! szép kis kölcsönösség! De kegyelmes uram, ez a hivatallal való visszaélés. Egyidőben intézni Londonban urának és szolgájának ügyeit, idegen udvarban egyszerre képviselni a királyt és engem, ez több a soknál, úgy bizony! - Ami meg téged illet, Bazilio! drága kicsi gazember fiam! akasztott ember házában fogsz te kötélről énekelni, hallod?... Vigyázzunk, színleljünk, ahogy ők, hadd sétáljanak egymás csapdáiba. Légy résen Figaro uram a mai napon! Mindenek előtt siettesd a kis háziünneped óráját, így biztosabb az esküvőd; rázd le Marcellinát, aki teljesen beléd van habarodva; vágd zsebre a pénzt és az ajándékokat; a gróf úr kisded szenvedélyeinek szabj új irányt: lásd el Bazilio baját alaposan és...

HARMADIK JELENET

Marcellina, Bartolo, Figaro

FIGARO            (félbeszakítja magát) ...Nicsak, a dagadt doktor; így lesz teljes az ünnep. Á, jó napot, drága szerelmetes doktorom! Csak nem Suzanne-nal kötött nászom híre hozta a kastélyba?

BARTOLO         (megvetéssel) Szó sincs róla, drága uram.

FIGARO            Pedig nagyvonalúságra vallott volna.

BARTOLO         Úgy van, és hülyeségre is.

FIGARO            Mikor én olyan szerencsétlenül megzavartam az önét.

BARTOLO         Van még számunkra valami mondanivalója?

FIGARO            Pedig megvendégelnénk az öszvérét is!

BARTOLO         (dühösen) Mit jártatja itt a száját! Hagyjon minket békén!

FIGARO            Most haragszik, doktor? A maguk fajta nehéz eset! Nem esik meg a szíve a szerencsétlen állatokon... komolyan... mintha csak emberek volnának! Ég áldja Marcellina, még mindig be akar perelni? Hol nincsen szerelem, gyűlölet mit ér? A doktor úr ítéletére bízom magam.

BARTOLO         Ez meg mit jelentsen?

FIGARO            Majd a hölgy megmagyarázza.

NEGYEDIK JELENET

Marcellina, Bartolo

BARTOLO         (Figaro után néz) Ez a nyikhaj ez sosem változik! Ha nem égetik meg elevenen, ennek nem fog lesülni a képéről a bőr, ezt megmondom előre.

MARCELLINA  (maga felé fordítja) Hát itt van végre-valahára, örök doktorom? Még mindig olyan hűvös és merev? Felfordulhat, aki arra vár, hogy maga mentse meg az életét - pedig hiába volt olyan vigyázatos, csak egybekeltek a fiatalok!

BARTOLO         Szurkálós kedvében van, mint mindig! Végtére is ki miatt kellett ilyen lóhalálában idejönnöm? Csak nem a gróf urat érte egy kis baleset?

MARCELLINA  Nem, doktor úr.

BARTOLO         Vagy Rozina, a hamis grófné esett az ágynak, hála Isten?

MARCELLINA  Majd eleped.

BARTOLO         Miért?

MARCELLINA  Hanyagolja az ura.

BARTOLO         (boldogan) Ó, méltó hitvese bosszút áll értem!

MARCELLINA  Meg nem tudnám mondani, milyen ember a gróf: egyszerre féltékeny és kicsapongó.

BARTOLO         Unalomból kicsapongó, hiúságból féltékeny: nagy ügy.

MARCELLINA  Ma például hozzáadja Figarójához a mi Suzanne-nunkat, ráadásul mindenfélével elhalmozza az egybekelésük örömére...

BARTOLO         Ami nyilván őexcellenciája miatt lett olyan sürgős!

MARCELLINA  Nem egészen; de azért őexcellenciája is szeretné megünnepelni az eseményt, titokban, a menyasszonnyal...

BARTOLO         A Figaro úréval? Azzal még ezt a vásárt is nyélbeütheti.

MARCELLINA  Bazilio szerint korántsem.

BARTOLO         Az az akasztófavirág is itt lopja a napot? Ez egy igazi bűntanya! Mit keres az itt?

MARCELLINA  A bajt - másnak. De még ennél is kellemetlenebb az utálatos udvarlása, amivel szünet nélkül üldöz.

BARTOLO         Én a maga helyében már hússzor is megszabadultam volna az udvarlásától!

MARCELLINA  De hogy?

BARTOLO         Feleségül mennék hozzá.

MARCELLINA  Olcsó és gonosz tréfa ez uram; ilyen alapon ön is rég megszabadulhatott volna tőlem, hát nem? Hát nem szent kötelessége lett volna, hogy elvegyen? Ennyit ért a sok fogadkozás? És elfelejtett szerelmünk gyümölcse, a kis Emmanuel? Mi lett belőle? Már csak miatta is, nem feleségül kellett volna vennie?

BARTOLO         (leveszi a kalapját) Azért hivatott Sevillából, hogy ezekkel a sületlenségekkel beszélje tele a fülem? Látom, megint kitört magán a házasodási mánia.

MARCELLINA  Jó, ne többet erről. De ha már semmi sem bírhatja rá, hogy engem, amint az illem diktálná, feleségül elvegyen, legalább segítsen abban, hogy megtegye valaki más.

BARTOLO         Ki lehet az az Istentől, asszonytól elhagyott árva lélek?...

MARCELLINA  Ki lehetne más, doktor úr, mint az a csinos, az a derék, az a szeretnivaló Figaro?

BARTOLO         Az a zsivány?

MARCELLINA  Sosincs rossz kedve, mindig vidám; élvezi a jelent, a jövő éppoly kevéssé nyugtalanítja, mint a múlt, sziporkázó szellem és nagyvonalú, nagyvonalú...

BARTOLO         Mint egy tolvaj.

MARCELLINA  Mint egy nagyúr. Szóval elbűvölő, de közben egy igazi szörnyeteg!

BARTOLO         És Suzanne?

MARCELLINA  Nem szerzi meg magának az az álnok perszóna, ha maga segít nekem, kis doktorom, hogy a Figaróval kötött szerződésemet érvényesíthessem.

BARTOLO         A házassága napján?

MARCELLINA  Bontottak már fel ilyet későbben is: és ha nem félnék egy kis női titokba magát beavatni!...

BARTOLO         Lehetnek-e orvos előtt asszonynak titkai?

MARCELLINA  Ah, hisz maga előtt, tudja, nincsenek! Mert forróvérű a nő, de félénk is. Sokszor ellenállhatatlan vágy taszít minket a gyönyör felé, de még, a kalandvágyóbb asszonyban is megszólal ilyenkor egy titkos hang, és ezt mondja neki: "Szép akkor is lehetsz, ha erényed nincs - de a jó hír, drága kincs". S mivel a jó hír drága kincs, és minden nő meg van győződve a fontosságáról, ijesszünk Suzanne-ra azzal, hogy nagydobra verjük a neki tett ajánlatokat.

BARTOLO         Mire lesz ez jó?

MARCELLINA  A megszégyenüléstől való félelmében továbbra is elutasítja a grófot, az meg bosszúból engem segít majd az ő házasságuk ellenében, s így az én esküvőm válik bizonyossá.

BARTOLO         Mond valamit. A kutyafáját, nem is olyan rossz! Ahhoz a csirkefogóhoz adom vén gazdasszonyomat, aki segített megszöktetni fiatal kedvesemet.

MARCELLINA  (gyorsan) És aki külön élvezi, hogy megcsalt reményeimben.

BARTOLO         (gyorsan) És aki a zsebrevágott száz aranyammal még ma is fájdítja a szívemet.

MARCELLINA  Valóságos kéjmámor!...

BARTOLO         Megbüntetni a gazembert...

MARCELLINA  Hozzámenni, doktor, hozzámenni.

ÖTÖDIK JELENET

Marcellina, Bartolo, Suzanne

SUZANNE         (kezében széles szalaggal átkötött női fejkötő, karján női ruha) Hozzámenni! Hozzámenni! Kihez? Az én Figaromhoz?

MARCELLINA  (cipősen) Miért is ne? Hisz maga is hozzámegy!

BARTOLO         (nevetve) Mérgében milyen jól vág a nő esze! Arról a boldogságról beszéltünk éppen, szép Suzanne-kám, ami Figaróra vár maga mellett.

MARCELLINA  Nem beszélve a kegyelmes úrról, akiről jobb ha hallgatunk.

SUZANNE         (bókol) Szolgája, Madam; megjegyzéseit mindig fűszerezi egy kis epe.

MARCELLINA  (bókol) Az öné, Madame; de hol itt az epe? Tán egy szabadszellemű nagyúr nem engedheti meg magának, hogy némi része legyen az élvezetben, amit a szolgáinak szerez?

SUZANNE         Amit ő szerez?

MARCELLINA  Igen, madame.

SUZANNE         A féltékenységét, madame, ország-világ ismeri, de Figaróra formált jogát nincs aki elismeri.

MARCELLINA  Elismertetni az ön módszereivel nem volna túl nehéz, Madame.

SUZANNE         Ó, ehhez a módihoz csak a kitanult nőszemélyek értenek, Madame.

MARCELLINA  A naiv gyermek! Ártatlan, mint egy nyugalmazott bíró!

BARTOLO         (félrevonja Marcellinát) Agyő, szép mátkája Figarónknak!

MARCELLINA  (bókol) S titkos arája a kegyelmes úrnak.

SUZANNE         (bókol) Aki önt nagyrabecsüli, Madame.

MARCELLINA  (bókol) Szeretetére is méltatna kissé, Madame?

SUZANNE         (bókol) E tekintetben, nem lehet kívánnivalója, Madame.

MARCELLINA  (bókol) Igazán milyen csinos, Madame!

SUZANNE         (bókol) Fáj is emiatt a feje, Madame!

MARCELLINA  (bókol) És főleg jó hírnek örvend mindenütt!

SUZANNE         (bókol) Az csak a vén satrafáknak fontos.

MARCELLINA  (vérig sértve) Vén satrafák! Vén satrafák!

BARTOLO         (megállítja) Marcellina!

MARCELLINA  Menjünk, doktor; mert nem állok jót magamért. Jó napot, Madame.

HATODIK JELENET

Suzanne, egyedül

SUZANNE         Isten vele, Madame! Vén fontoskodó! Nem félek a mesterkedéseidtől, nem ér el hozzám a dühöd. - Nézd a vén boszorkát! Mert néhány könyvbe beleszagolt és sikeresen megkeserítette az úrnőm ifjúságát, ő akar itt uralkodni a kastélyban? (a kezében tartott ruhát egy székre dobja) Már nem is tudom mért jöttem ide.

HETEDIK JELENET

Suzanne, Chérubin

CHÉRUBIN        (futva) Hű, Suzanne-kám! Már két órája lesem a perét, hogy egyedül kapjalak! De szörnyű! Te férjhez mész, én meg elmegyek.

SUZANNE         Éppen az én esküvőm távolítja el a kegyelmes úr első apródját a kastélyból?

CHÉRUBIN        (szánalmasan) Suzanne, el vagyok bocsátva.

SUZANNE         (utánozza) Chérubin, el tudom képzelni.

CHÉRUBIN        Tegnap este ott talált Fanchette-nél, az unokahúgodnál. Csak az esti ünnepségre szánt ártatlan kis szerepét próbáltuk: iszonyú dührohamot kapott, amikor meglátott ! - Takarodjon! mondta, maga kis... Ki sem merem ejteni azt a durva szót egy nő előtt. Távozzon; holnaptól nem alszik a kastélyban. Ha az úrnő, az én szépséges keresztanyám nem csitítja le, kész, vége Suzanne-kám, örökre megfoszt a boldogságtól, hogy téged láthassalak.

SUZANNE         Hogy engem láthasson? Engem? Most én vagyok soron! Hát már nem az asszonyom után sóhajtozik nagy titokban?

CHÉRUBIN        Jaj, Suzanne-kám, ő olyan jó és olyan szép! Csak olyan... tiszteletet parancsoló!

SUZANNE         S mivel én nem vagyok az, velem merészelhet így...

CHÉRUBIN        Jól tudod, te nagy gonosz, hogy én még merészelni sem merészelek. Hogy te milyen boldog vagy! Bármikor láthatod őt, beszélhetsz vele, reggel te öltözteted, este te vetkőzteted, kikapcsolod az egyik kapcsot a másik után... Jaj, Suzanne-kám, mit nem adnék... Mit tartasz ott a kezedben?

SUZANNE         (gúnyolódva) Ó jaj, a boldog főkötő s a szerencsés szalag, kik a szépséges keresztanya hajzatát éjszakára beköthetik...

CHÉRUBIN        (élénken) Az éjszakai szalag! Add nekem, kis szívecském.

SUZANNE         (elkapja előle) Még mit nem! Az ő kis szíve! Mi ez a bizalmaskodás? Komolyan, ha nem egy ilyen taknyos mondta volna... (Chérubin kikapja a kezéből a szalagot) Hé, a szalag!

CHÉRUBIN        (a karosszék körül fut körbe) Majd azt mondod, nincs meg, elszakadt, elveszett. Mondj, amit akarsz.

SUZANNE         (a nyomába ered) Három-négy éven belül, annyit mondhatok, a legnagyobb kis csibész lesz magából!...Visszaadja végre a szalagot ? (vissza akarja venni)

CHÉRUBIN        (kivesz egy románcot a zsebéből) Kérlek, hagyd nálam, Suzanne! Cserébe odaadom ezt a románcomat; és míg szépséges asszonyod szomorú emléke kísér majd minden pillanatomban, a te emléked lesz az egyetlen vidám fénysugár, ami felderíti a szívemet.

SUZANNE         (kikapja kezéből a románcot) Hogy felderítse a maga szívét, kis csirkefogó! Azt hiszi, most is Fanchette-jével beszél; rajta kapják nála; és közben meg az úrnőm után sóhajtozik, de úgy mellékesen nekem is csapja a szelet!

CHÉRUBIN        (felajzva) Így igaz, esküszöm! Már azt sem tudom, ki vagyok; egy ideje érzem, hogy a mellemben minden összekavarodik; olyan izgatott vagyok; ha csak meglátok egy nőt, a szívem kalapálni kezd; a kéj és a szerelem szavakra majd kiszökik a helyéből és ugrál összevissza. És közben hajt belül hogy kimondhassam végre: "szeretem magát!", ezt hajtogatom egyedül bolyongva a parkban, az asszonyodnak, neked, a fáknak meg a felhőket űző szélnek, az viszi tova kósza szavaim. - Tegnap például Marcellinával találkoztam...

SUZANNE         (nevetve) Ah, ah, ah, ah!

CHÉRUBIN        Miért is ne? Hisz nő! Lány! Lányka! Nő! Be édes ez a szó! Milyen érdekes, milyen izgató!

SUZANNE         Ez megkergült.

CHÉRUBIN        Fanchette aranyos; ő legalább végighallgat; de te nem vagy az, nem!

SUZANNE         Nagyon sajnálom; figyeljen csak ide, uram! (el akarja kapni tőle a szalagot)

CHÉRUBIN        (körbefut előle) Hogyisne! Nem kapod meg, hallod, csak az életemért cserébe! De ha neked ez kevés, még ezer csókot is kaphatsz érte. (most ő üldözi Suzanne-t)

SUZANNE         (körbefut előle) Ezer pofont kaphat, ha hozzám mer érni. Bepanaszolom az asszonyomnál, nem hogy könyörögni nem fogok magáért, de így szólok a kegyelmes úrhoz: "igaza van, kegyelmes úr, üldözze el innen ezt az enyveskezűt; küldje vissza a szüleihez ezt a rosszcsontot, úgy tesz, mintha bele szeretett volna az úrnőmbe, és közben engem akar állandóan csókolgatni."

CHÉRUBIN        (észreveszi a belépő grófot, rémülten veti magát a karosszék mögé) Végem van!

SUZANNE         Hú de megijedt!

NYOLCADIK JELENET

Suzanne, a gróf, Chérubin, elrejtőzve

SUZANNE         (észreveszi a grófot) Hú!...(a karosszékhez megy, hogy eltakarja Chérubint)

GRÓF                (közeledik) Mi lett Suzette? Magadban beszélsz, és a kis szíved olyan izgatott... persze érthető... egy ilyen napon, mint ez a mai...

SUZANNE         (zavartan) Mit kíván tőlem a kegyelmes úr? Ha velem találják, még...

GRÓF                Mélységesen lesújtana, ha itt találnának veled, de hisz ismered irántad való érzéseimet. Bazilio nyilván nem hagyott kétséget szerelmem felől. Csak egy percem van, hogy mindent megmagyarázzak. Hallgass meg. (beül a karosszékbe)

SUZANNE         (élénken) Nem hallgatom.

GRÓF                (megfogja a kezét) Csak egy szóra. Tudod, hogy a király kinevezett londoni követének. Magammal viszem Figarót. Kitűnő állást adok neki; és mivel a feleség kötelessége, hogy kövesse urát...

SUZANNE         Mernék csak beszélni!

GRÓF                (közelebb vonja magához) Beszélj, drágám, beszélj; mától kiváltságod lesz ez, élj vele, amíg csak élek.

SUZANNE         (rémülten) Abból nem kérek, kegyelmes uram, abból nem. Hagyjon engem, könyörgöm!

GRÓF                De előbb beszélj.

SUZANNE         (dühösen) Már nem tudom, hogy mit akartam mondani.

GRÓF                Az asszonyok kötelességéről volt szó.

SUZANNE         Na jó! Mikor a kegyelmes úr a doktor házából megszöktette az asszonyát, és aztán szerelemből feleségül vette és a kedvéért eltörölte azt a förtelmes kiváltságot...

GRÓF                (vidáman) Ami úgy megkeserítette a lánykák szívét! Ó, Suzette! bájos egy kiváltság volt az! Ha szürkületkor lejönnél csacsogni velem erről, a kertbe, olyan árat adnék e semmi kis kegyért...

BAZILIO            (kintről) A kegyelmes úr nincs a lakosztályában.

GRÓF                (feláll) Kinek a hangja ez?

SUZANNE         Milyen szerencsétlen vagyok!

GRÓF                Menj, ne engedj be senkit.

SUZANNE         (zavartan) S önt hagyjam itt?

BAZILIO            (kint kiabál) A kegyelmes úr a kegyelmes asszonynál volt, de már kijött tőle: mindjárt megnézem.

GRÓF                Hova bújjak? A karosszék mögé! Gyatra kis rejtekhely; szabadulj meg tőle gyorsan. (Suzanne a gróf útjába áll, a gróf gyengéden félretolja, Suzanne hátrál és így a gróf és a kis apród közé kerül; de míg a gróf lekuporodik és elfoglalja a helyét, Chérubin előpattan és rémülten térdepelve beleugrik a karosszékbe és ott meglapul. Suzanne fogja a magával hozott ruhát, betakarja vele az apródot és a karosszék elé áll.)

KILENCEDIK JELENET

A gróf, Chérubin, elbújva; Suzanne, Bazilio

BAZILIO            Nem látta a kegyelmes urat, kisasszony?

SUZANNE         (nyersen) Mért kellett volna látnom? Hagyjon békén.

BAZILIO            (közeledik) Ha megvolna a magához való esze, kisasszony, nem hüledezne így a kérdésemen. Egyébként Figaro keresi a kegyelmes urat.

SUZANNE         Azt keresi, aki a legnagyobb rosszakarója maga után?

GRÓF                (félre) Hadd lám, hogy szolgál engem.

BAZILIO            Ha a feleségnek jót akarunk, ezzel vajon rosszat akarunk a férjnek?

SUZANNE         A maga rémes elvei szerint nem, romlott kerítő.

BAZILIO            De hát mit kívánnak öntől, ami ne pazarolna másra? Egy bájos kis ceremónia után holnaptól úgyis előírják, ami még tegnap tilos volt.

SUZANNE         Nyomorult!

BAZILIO            A komolyan vehető dolgok között a házasság lévén a legnevetségesebb, az jutott eszembe...

SUZANNE         (magából kikelve) Valami iszonyatos aljasság, az biztos! Ki engedte, hogy bejöjjön ide egyáltalán?

BAZILIO            Kis hamis! Nem kell izgulni. Csak az lesz itt, amit maga is akar. És ne higgye, hogy szerintem Figaro a kegyelmes úr terveinek legfőbb akadálya; ha ez a kis apród nem volna...

SUZANNE         (félénken) Don Chérubin?

BAZILIO            (utánozza) Chérubino di amore, aki szüntelenül maga körül forgolódik és aki ma reggel, amikor kijöttem magától, akkor is itt settenkedett, hogy beszökhessen; talán ez sem igaz?

SUZANNE         Aljas rágalom! Menjen innen, maga sötét alak!

BAZILIO            Sötét alak úgy látszik az, aki világosan lát. És az a rejtélyes románca, az nem magának szól?

SUZANNE         (dühösen) Naná, persze, nekem!.

BAZILIO            Hacsak nem a grófnőnek írta! Tény, hogy az asztalnál majd felfalja a szemével, miközben felszolgál!. Jobban tenné, ha nem játszana a tűzzel - a gróf irgalmatlan e tárgyban.

SUZANNE         (felháborodva) Tudja, milyen aljasság magától, hogy ilyesmit terjeszt ennek a szerencsétlen gyermeknek az elvesztésére, aki amúgyis kiesett a gazdája kegyeiből?

BAZILIO            Talán én találtam ki? Hisz mindenki erről beszél.

GRÓF                (felemelkedik) Hogyhogy mindenki erről beszél?

SUZANNE         Egek!

BAZILIO            Hoppá!

GRÓF                Gyorsan, Bazilio, dobjátok ki innen!

BAZILIO            Igazán bánom, hogy rosszkor jöttem!

SUZANNE         (zavarban) Istenem! Istenem!

GRÓF                (Bazilionak) Úgy látszik rohama van. Ültessük a karosszékbe.

SUZANNE         (vadul ellöki) Nem akarok leülni. Szabadon járkálnak ide - micsoda aljasság ez?

GRÓF                De hisz ketten vagyunk veled, drágám. Nincs veszély.

BAZILIO            Roppantul sajnálom, hogy a füle hallatára így tréfálkoztam az apródon, csak azért tettem, hogy kipuhatoljam az érzelmeit; hisz végülis.

GRÓF                Ötven arany, egy ló, és mars vissza a szüleihez.

BAZILIO            Kegyelmes uram, egy kis tréfáért?

GRÓF                Tegnap a kertész lányával kaptam rajta a kis nőfalót!

SUZANNE         Fanchette-tal?

GRÓF                A lány szobájában.

SUZANNE         (felháborodva) Ahol a kegyelmes úrnak is volt némi keresnivalója?

GRÓF                (vidáman) Az ilyen célzás kedvemre való.

BAZILIO            Jó előjel.

GRÓF                (vidáman) Dehogy. Az én korhely kertészemet, a te Antonio bácsikádat kerestem, hogy utasításokat adjak neki. Kopogok, jó sokára nyílik az ajtó: az unokahúgod, kővé dermedve állott, gyanút fogok, beszélni kezdek hozzá, és, míg szóval tartom, körülnézek. Az ajtó mögött volt valami függöny, egy ruhafogas, tudomén, teleaggatva göncökkel; én, mintha mit sem sejtenék, lassan, óvatosan, felemelem a függönyt (a mozdulatot utánozva felemeli a ruhát a karosszékről) és kit látok. (észreveszi az apródot) ah.

BAZILIO            Hoppá!

GRÓF                Hát ez felér vele.

BAZILIO            Még jobb is.

GRÓF                Hát ez bámulatos, kisasszony! Csak az imént lett menyasszony és máris kezdi? Azért kívánt egyedül maradni, hogy az apródomat fogadja? És ön, uram, nem akar változtatni a viselkedésén? Az hiányzott magának, hogy a keresztanyjára való tekintet nélkül szemtelenül kikezdjen az első komornájával? A barátja feleségével? Nem tűrhetem, hogy az én szeretve tisztelt Figaróm ilyen fondorlatnak essen áldozatul. Veled jött be, Bazilio?

SUZANNE         (felháborodva) Nincs itt se fondorlat, se áldozat! Végig itt volt, míg mi beszéltünk.

GRÓF                (feldúlva) Bár hazudnál! Legkegyetlenebb ellensége sem kívánná neki ezt a balszerencsét.

SUZANNE         Arra kért, szóljak az úrnőnek, hogy járjon közbe önnél az érdekében. Az ön érkezése annyira megzavarta, hogy elbújt a karosszékben.

GRÓF                (tajtékozva) Pokoli ravaszság! Hisz mikor bejöttem, rögtön beleültem.

CHÉRUBIN        Jaj, kegyelmes uram, akkor én még mögötte remegtem.

GRÓF                A másik gazság! Hisz az előbb én magam bújtam oda.

CHÉRUBIN        Bocsánat, de akkor én már benne lapultam.

GRÓF                (magából kikelve) Ez egy valóságos vízisikló ez a kis. kígyó! Kihallgatott minket!

CHÉRUBIN        Ellenkezőleg, kegyelmes úr, mindent elkövettem, hogy semmit se halljak.

GRÓF                Halandzsa! (Suzanne-hoz) Nem mész Figaróhoz feleségül.

BAZILIO            Csillapodjon, jönnek.

GRÓF                (kihúzza Chérubint a karosszékből és talpra állítja) Lenne képe itt maradni, az egész világ szeme láttára!

TIZEDIK JELENET

Chérubin, Suzanne, Figaro, a grófnő, a gróf, Fanchette, Bazilio, szolgák, fehérbe öltözött parasztasszonyok és parasztok.

FIGARO            (kezében fehér tollakkal és fehér szalagokkal díszített női fejék, a grófnőhöz beszél) Csak ön, asszonyom, csak ön tudja kieszközölni számunkra ezt a kegyet.

GRÓFNŐ           Láthatja gróf úr, nemlétező befolyást tulajdonítanak szerény fejemnek, de mivel kérésüket méltányosnak találtam.

GRÓF                (zavarban) Nyilván méltányos, ha.

FIGARO            (halkan, Suzanne-nak) Tarts ki mellettem, segíts.

SUZANNE         (halkan, Figarohoz) Úgyse jutsz semmire.

FIGARO            (halkan) Csak tarts ki.

GRÓF                (Figarohoz) Mit kívántok?

FIGARO            Kegyelmes úr, az ön jobbágyai, mélységesen meghatódva ama megalázó kiváltság eltörlésétől, melyet a kegyelmes asszony iránti szerelmében.

GRÓF                Jól van, jól van, azt a kiváltságot már eltöröltük; mit akarsz mondani?

FIGARO            (kaján ravaszsággal) Csak azt, ideje hogy a világ is megismerje jóságos urunk nemes szívét; s nekem van abban a szerencsében részem, hogy ma, először én ünnepelhetem meg ezt az eseményt, éspedig az esküvőmön.

GRÓF                (még nagyobb zavarban) Csúfolódsz, barátom! Ennek a szégyenletes kiváltságnak az eltörlésével csupán a tisztességnek tartoztam. Szép nőt spanyol úr enélkül is meg tud hódítani; mert szolgai kötelességgé silányítani a legelső, a legédesebb kegyet - az lehet vandál zsarnokság, de sohasem egy értelmes kasztíliai nemes szentesített joga.

FIGARO            (kézenfogja Suzanne-t) Engedélyezze hát, hogy ez az ifjú teremtés, kinek ártatlanságát megkímélte az ön bölcsessége, itt, nyilvánosan vehesse át az ön kezéből a szűzi fejéket, melyet, tiszta szándéka szimbólumaként, fehér tollak és fehér szalagok díszítenek - legyen ez a szertartás ezután része minden esküvőnek és négysoros kardal idézze az emlékét, míg a világ világ.

GRÓF                (zavarban) Ha nem tudnám, hogy a szerelmes, a zenész meg a költő minden hóbortját meg kell bocsátani.

FIGARO            Csatlakozzatok hozzám, barátaim!

MIND EGYÜTT Kegyelmes úr! Kegyelmes úr!

SUZANNE         (a grófnak) Mért hárítja el a dicséretet, amit valóban kiérdemelt?

GRÓF                (félre) Az álnok!

FIGARO            Vessen rá egy pillantást, kegyelmes úr; csinosabb menyasszony aligha tanúsíthatná áldozatának nagyságát.

SUZANNE         Rólam semmit, csak az ő erényeit magasztaljuk!

GRÓF                (félre) Ez az egész egy komédia.

GRÓFNŐ           Csatlakozom hozzájuk, gróf úr; ez az ünnepi szokás mindig drága lesz a szememben, mivel irántam érzett hajdani vonzalmát tanúsítja.

GRÓF                Mely ma is elevenen él bennem, asszonyom, s ha engedek, ezért teszem.

MIND EGYÜTT Vivát!

GRÓF                (félre) Megfogtak. (fennhangon) Hogy a szertartás még fényesebb legyen, javaslom, halasszuk estére. (félre) Kerítsük elő gyorsan Marcellinát.

FIGARO            (Chérubinhoz) Na, kis gézengúz! Maga nem örül velünk?

SUZANNE         Kétségbe van esve; a kegyelmes úr elbocsátotta.

GRÓFNŐ           Jó uram, kérem bocsásson meg neki.

GRÓF                Nem érdemli meg.

GRÓFNŐ           Hisz oly fiatal még!

GRÓF                Nem olyan fiatal, mint hiszi.

CHÉRUBIN        (remegve) A nagylelkű megbocsátás kiváltságáról nem mondott le uram, mikor feleségül vette az úrnőt.

GRÓFNŐ           Ő csak arról mondott le, ami mindannyiótok életét megkeserítette.

SUZANNE         Ha a kegyelmes úr lemondott volna a megbocsátás jogáról, nyilván ez volna az első, amit titokban vissza akarna állítani.

GRÓF                (zavarban) Nyilván.

GRÓFNŐ           De mért is kellene visszaállítani?

CHÉRUBIN        Léhán viselkedtem, így igaz, kegyelmes uram; de nem követtem el soha a legkisebb indiszkréciót...

GRÓF                Jól van, elég már...

FIGARO            Miről beszél ez?

GRÓF                (élénken) Elég már, elég, mindenki megbocsátást sürget a számára, hát megbocsátok, sőt, tovább megyek: egy egész századot adok neki az ezredemben.

MIND EGYÜTT Vivát!

GRÓF                De az a feltételem, hogy azonnal útrakel és csatlakozik a sereghez Katalóniában.

FIGARO            Holnap, kegyelmes úr.

GRÓF                (makacsul) Így akarom.

CHÉRUBIN        Engedelmeskedem.

GRÓF                Búcsúzzon el keresztanyjától és kérje a pártfogását. (Chérubin féltérdre ereszkedik a grófnő előtt, de képtelen megszólalni)

GRÓFNŐ           (megindultan) Mivel már egyetlen napig sem marasztalhatjuk tovább körünkben, induljon, fiatal barátom. Új hivatás szólítja; legyen rá méltó. Hozzon dicsőséget jótevőjére. Őrizze meg emlékezetében a házat, ahol annyi elnézéssel voltak ifjúsága iránt. Legyen engedelmes, becsületes és bátor; sikereinek együtt örülünk majd.

GRÓF                Ugyancsak meghatódott asszonyom.

GRÓFNŐ           Nincs okom tagadni. Ki tudja, mi vár a gyermekre, akit ilyen veszélyes pályára vetett a sorsa. Hisz szegről-végről a rokonom, sőt: a keresztfiam.

GRÓF                (félre) Látom már, Baziliónak volt igaza. (fennhangon) Fiatalember, ölelje meg Suzanne-t... utoljára.

FIGARO            Hogy érti, kegyelmes uram? Csak benéz majd hozzánk a télen! Csókolj meg engem is, kapitány! (megöleli) Agyő, kis Chérubinom. Az életed mostantól alaposan megváltozik, gyermekem. Azám! Nem sündörögsz többé a nők szobái körül egész nap; nem eszel több lekváros buktát, meg uzsonnára krémest! Vége a pirospacsinak, az ipiapacsnak. Igazi katonák közé mégy, a kutyafáját! A bőrük cserzett, a ruhájuk rongyos; egy jó nagy nehéz puska a vállra; jobbra át, balra át, előre a dicsőségért; meg ne botolj az úton; ha csak egy jól célzott lövés el nem...

SUZANNE         Fúj, borzalom!

GRÓFNŐ           Micsoda jóslatok!

GRÓF                De hol van Marcellina? Elég furcsa, hogy nincs köztetek!

FANCHETTE     A falu felé indult, kegyelmes úr, a tanyai ösvényen át.

GRÓF                És mikorra várható?

BAZILIO            Amikor Isten is úgy akarja.

FIGARO            Bár úgy akarná, hogy sose akarná.

FANCHETTE     A doktor úr karonfogva vitte.

GRÓF                (élénken) Itt van a, doktor?

BAZILIO            Marcellina rögtön megkaparintotta magának...

GRÓF                (félre) Soha jobbkor nem jöhetett volna.

FANCHETTE     Nagyon bele volt melegedve, ahogy ment, jó hangosan beszélt, aztán megállt, széttárta a karját, így... erre a doktor úr, hogy lecsillapítsa, így csinált a kezével: de ő annyira, de annyira mérges volt! Folyton Figaro bácsikámat emlegette.

GRÓF                (megfogja Fanchette állát) Majd csak lesz. a bácsikád...

FANCHETTE     (Chérubinra mutatva) És meg tetszett bocsátani, kegyelmes úr, a tegnapiért?.

GRÓF                (félbeszakítja) Na szervusz, szervusz kicsim.

FIGARO            Az a bolond, szerelmes vére fűti; csak megzavarta volna az esküvőnket.

GRÓF                (félre) Meg fogja zavarni, arról kezeskedem. (fennhangon) Jöjjön, asszonyom, menjünk be. Bazilio, majd nézzen be hozzám.

SUZANNE         (Figaronak) Odatolod a képed hozzám, fiam?

FIGARO            (halkan, Suzanne-nak) Jól behúztuk a csőbe, mi?

SUZANNE         (halkan) Ennivaló vagy! (mind el)

TIZENEGYEDIK JELENET

Chérubin, Figaro, Bazilio - míg mennek kifelé, Figaro megállítja és visszavezeti kettejüket.

FIGARO            Mielőtt elfelejtem, fiúk: tehát meglesz ez a szertartás és utána következik este a lakodalmam; rögzítsük teendőinket, nehogy úgy járjunk, mint a színészek, akik azon a napon játszanak a legrosszabbul, mikor a kritikus a legéberebb. Minket nem ment a másnapi előadás, nem ám, tanuljuk be hát mai szerepünket alaposan.

BAZILIO            (kaján ravaszsággal) Az enyém nehezebb, mint hinnéd.

FIGARO            (mutatja, a másik háta mögött, hogy majd jól elveri) Nem is sejted még, milyen nagy sikered lesz.

CHÉRUBIN        Barátom, elfelejted, hogy én utazom.

FIGARO            Pedig a legszívesebben itt maradnál!

CHÉRUBIN        De még milyen szívesen!

FIGARO            Egy kis furfang kell ide. Ne zúgolódj az utazás miatt. Vállra az utiköpenyt; poggyászod rakd fel mindenki szemeláttára, lássák a lovadat a kerítésen túl; vágta a tanyáig; gyere vissza gyalog a kertek alatt; a kegyelmes úr majd azt hiszi, elmentél; csak ne kerülj a szeme elé én majd megbékítem az ünnep után, azt magamra vállalom.

CHÉRUBIN        De Fanchette még mindig nem tudja a szerepét!

BAZILIO            Hát mi az ördögöt tanít neki, mikor nyolc napja el sem mozdul mellőle?

FIGARO            Ma már úgysincs más dolgod, adj neki még egy leckét, ráadásul.

BAZILIO            Legyen óvatos, fiatalember, legyen óvatos! Az apa nagyon elégedetlen; a kislány kapott már néhány nyaklevest; maguk nem tanulnak: Chérubin! Chérubin! Bajba kerül a kicsike maga miatt, ha nem vigyáz! Addig jár a korsó a kútra.!

FIGARO            Ez a félnótás már megint az ócska közmondásaival jön! Hé! Te nagyokos! Mit mond a nép az ő nagy bölcsességében? Addig jár a korsó a kútra, míg.

BAZILIO            Meg nem telik.

FIGARO            (távozóban) Nem is hülyeség, komolyan mondom, nem is akkora hülyeség!

MÁSODIK FELVONÁS

Pompás hálószoba, alkóvos ággyal, ami előtt emelvény áll. A bejárati ajtó jobbra hátul; az öltözködőfülke balra elől. A háttérben ajtó vezet a cselédszobákhoz. A másik oldalon ablak.

ELSŐ JELENET

Suzanne, a grófnő - jobbról jönnek be

GRÓFNŐ           (egy alacsony, párnás karszékbe veti magát) Csukd be az ajtót, Suzanne, és részletesen mondj el mindent.

SUZANNE         Nem titkoltam el semmit a kegyelmes asszony előtt.

GRÓFNŐ           Suzanne, mondd: tényleg el akart csábítani?

SUZANNE         Ó, dehogy. A kegyelmes úr nem csinál akkora felhajtást egy cseléd miatt: csak meg akart vásárolni.

GRÓFNŐ           És a kis apród végig ott volt?

SUZANNE         Vagyis a karosszék mögött. Azért jött, hogy járjak közbe önnél az érdekében.

GRÓFNŐ           De mért nem fordult közvetlenül hozzám? Hát én elutasítottam volna, Suzanne?

SUZANNE         Én is ezt mondtam, de ő úgy el volt szontyolodva, hogy el kell mennie és itt kell hagynia a kegyelmes asszonyt: Jaj, Suzanne-kám, ő olyan jó és olyan szép! csak olyan... tiszteletet parancsoló!

GRÓFNŐ           Tényleg ilyen volnék, Suzanne? Én, aki őt mindig a szárnyaim alá vettem.

SUZANNE         Aztán meglátta a kezemben a kegyelmes asszony szalagját és valósággal rávetette magát...

GRÓFNŐ           (mosolyog) A szalagomra...? Gyerek!

SUZANNE         Vissza akartam tőle szerezni; védte, mint egy oroszlán, a szeme úgy ragyogott... Csak az életem árán kapod vissza, mondta, és valósággal erőszakot tett azon a kedves, vékony hangocskáján.

GRÓFNŐ           (álmodozva) És aztán, Suzanne?

SUZANNE         Aztán, kegyelmes asszonyom, ki tud ráncbaszedni egy ilyen kisördögöt? Hogy a keresztanyám így, meg hogy mennyire szeretném úgy; és mivel még a kegyelmes asszony szoknyájának a szegélyét sem merné csókkal illetni, hát folyton engem csókolgatna, engem.

GRÓFNŐ           (álmodozva) Hagyjuk... hagyjuk ezeket a bolondságokat. És végülis, szegény Suzanne-om, mit mondott neked az uram?

SUZANNE         Azt, hogy ha nem hallgatom meg, akkor Marcellinát fogja támogatni.

GRÓFNŐ           (felkel és járkálni kezd, miközben sűrűn legyezi magát) Engem már egyáltalán nem szeret.

SUZANNE         De akkor mért ilyen féltékeny?

GRÓFNŐ           Mint minden férj, kedvesem! Pusztán hiúságból. Az a baj, hogy túlságosan is szerettem! Elkényeztettem a gyengédségemmel, kifárasztottam a szerelmemmel; ez volt az egyetlen nagy hibám: de nem hagyom, hogy megbűnhődj az őszinteségedért; hozzámégy Figaróhoz. Csak ő tud segíteni rajtunk: idejön?

SUZANNE         Ha már látta, hogy kimennek a vadászatra.

GRÓFNŐ           (legyezi magát) Nyisd ki egy kicsit a kertre néző ablakot. Olyan hőség van itt!...

SUZANNE         Mert olyam hévvel tetszik beszélni meg járkálni. (kinyitja az ablakot)

GRÓFNŐ           (hosszan elábrándozva) De legalább ne kerülne folyton... A férfiak az igazi bűnösök!

SUZANNE         (az ablaknál állva kiabál) Na végre! A kegyelmes úr épp most lovagol át a konyhakerten, nyomában Pedrillo és kettő, három, négy vadászkutya.

GRÓFNŐ           Akkor hát van időnk. (leül) Kopogtak, Suzanne?

SUZANNE         (szalad kinyitni és énekel) Ó, ez az én Figaróm! Á, ez az én Figaróm!

MÁSODIK JELENET

Figaro, Suzanne, a grófnő, ülve

SUZANNE         Kedvesem! Végre itt vagy! A kegyelmes asszony már olyan türelmetlen!...

FIGARO            És te, kicsi Suzanne-om? - De a kegyelmes asszony se izgassa magát. Mert miről is van szó? Egy kis semmiségről. A gróf úrnak megtetszett a mi szép, fiatal jegyesünk és megkívánja, szeretne lefeküdni vele - hát ez csak természetes,

SUZANNE         Természetes?

FIGARO            Ezért aztán kinevez engem gyorsfutárrá, az én kis Suzanne-omat meg követségi titkos tanácsossá. Nagyon jól ki van ez találva.

SUZANNE         Fejezd már be.

FIGARO            De mivel Suzanne nem fogadja el a kinevezési okmányt, ő Marcellina elképzeléseit támogatja, ez magától értetődik. Bosszút az ember úgy szokott állni, hogy annak tesz keresztbe, aki neki tett keresztbe. Értem? Más is így, mi is így. Kéremszépen, ennyi volna.

GRÓFNŐ           Hogy képes ilyen nyeglén beszélni olyasmiről, amin mindannyiunk boldogsága áll vagy bukik?

FIGARO            Nyeglén, kegyelmes asszonyom?

SUZANNE         Ahelyett, hogy átéreznéd bajunkat...

FIGARO            Nem elég, hogy foglalkozom vele? Vegyük át a gróf úr szisztémáját. Mi majd úgy vesszük el a kedvét attól, ami a miénk, ha amiatt izgul majd, ami az övé.

GRÓFNŐ           Szép, szép, de hogyan?

FIGARO            Már meg is történt, asszonyom: rossz hírét költöttem önnek.

GRÓFNŐ           Nekem? Megkergült?

FIGARO            A cél az, hogy ő kergüljön meg.

GRÓFNŐ           Hát nem tudja, milyen féltékeny?

FIGARO            Annál jobb: az ilyeneket úgy csavarhatjuk az ujjunk köré, ha felkorbácsoljuk a vérüket; a nők nagymesterek ebben! És mikor már teljesen ki vannak borulva, elég egy aprócska hadicsel és az orruknál fogva oda visszük őket, ahova akarjuk, el egészen a Guadalquivir partjára. Bazilio most kapott egy levelet, amiből az fog a kegyelmes úr tudomására jutni, hogy ma este, a bál alatt, egy gáláns lovag teszi önnél tiszteletét.

GRÓFNŐ           Így játszik az igazsággal egy tisztességes nő rovására?

FIGARO            Kevesen vannak, asszonyom, akikkel ezt meg mertem volna tenni, félek ugyanis, hogy igazat hazudnék.

GRÓFNŐ           Most legyek hálás?

FIGARO            De mondja meg őszintén, hát nem kedves időbeosztást csináltam neki? Egész nap a saját felesége mellett áll majd lesben, pedig legszívesebben az enyémmel cicázna. Már nem tudja, hova fusson: lovagoljon emerre? Leselkedjen amarra? Annyira összezavarodott - tessék csak megfigyelni - hogy kint rohangál a mezőn és egy szegény tapsifülest hajszol halálra, aki pedig igazán nem tehet semmiről. Elérkezik az esküvőm órája, nem találhat újabb kifogást; és a kegyelmes asszony miatt megakadályozni se merné.

SUZANNE         Ő nem, de majd Marcellina, ez a széplélek, az majd meg meri tenni, ne félj.

FIGARO            Brr. Ez engem is eléggé nyugtalanít, nem vitás. Te csak üzend meg a kegyelmes úrnak, hogy szürkületkor ott leszel a kertben.

SUZANNE         Komolyan mondod?

FIGARO            De még milyen komolyan! Aki nem vág semmibe, az nem is jut semmire és nem is jó semmire. Ez a jeligém.

SUZANNE         De szép!

GRÓFNŐ           Mint az ötlete: maga tényleg hagyná Suzanne-t odamenni?

FIGARO            Azt már nem. Majd ráadjuk Suzanne ruháját valaki másra: ha rajtacsípjük, kimászhat belőle a gróf?

SUZANNE         De kire?

FIGARO            Chérubinra.

GRÓFNŐ           Hisz elutazott.

FIGARO            Nem hinném. Szabad kezet kapok?

SUZANNE         Hát, ha egy kis intrikáról van szó, azt rá lehet bízni nyugodtan.

FIGARO            Kettőt, hármat, négyet is egyszerre; jól összekuszálni a szálakat, hadd legyen minél nagyobb a gubanc. Én udvaroncnak születtem.

SUZANNE         Pedig azt mondják, hogy az nagyon nehéz mesterség.

FIGARO            Vedd el, tedd el, csikard ki, - ebben áll a nagy titok.

GRÓFNŐ           Olyan magabiztos, hogy a végén még nekem is kedvet csinál hozzá.

FIGARO            Épp ez a célom.

SUZANNE         Hogy szól a terv?

FIGARO            Míg a kegyelmes úr nincs idehaza, elküldöm hozzátok Chérubint: fésüljétek meg, öltöztessétek fel, én majd eldugom valahová, kiokosítom; és aztán kezdődhet a tánc, kegyelmes uram! (el)

HARMADIK JELENET

Suzanne, a grófnő, aki ül

GRÓFNŐ           (kezében a szépségflastromos doboz) Istenem, Zsuzsikám, hogy nézek ki!... és ez a fiatalember mindjárt itt lesz!...

SUZANNE         Hát nem az a célja, asszonyom, hogy kigyógyuljon a fiatalember?

GRÓFNŐ           (álmodozva ül a kistükre előtt) Nekem?... Majd meglátod, hogy megmosom a fejét.

SUZANNE         Énekeltessük el vele a románcát, (odaadja a románcot a grófnőnek)

GRÓFNŐ           De nézd meg, hogy áll a hajam...

SUZANNE         (nevet) Ezt a két rakoncátlan fürtöt lesimítom és máris jobban megy majd az a fejmosás.

GRÓFNŐ           (magához tér) Mit mondott, kisasszony?

NEGYEDIK JELENET

Chérubin, szégyenlősen, Suzanne; a grófnő, aki ül

SUZANNE         Lépjen be, kapitány úr, a kegyelmes asszony fogadja önt.

CHÉRUBIN        (remegve lép közelebb) Ah, a kétségbeesésbe kerget ez a megszólítás, asszonyom. Arra int, hogy itt kell hagynom ezt a helyet... A keresztanyámat, aki annyira... jóságos!...

SUZANNE         És annyira szép!

CHÉRUBIN        (egy sóhajjal) Ah! igen.

SUZANNE         (utánozza) Ah! igen. A kis ártatlan, azzal a képmutatóan hosszú szempillájával. Gyerünk, szép kék madaram, énekelje el a románcot a kegyelmes asszonynak.

GRÓFNŐ           (kinyitja a románcot) Hogy kitől van... ez a...?

SUZANNE         Tessék nézni, hogy elpirult a bűnös! Nem lángbaborult az egész arca?

CHÉRUBIN        Talán az is tilos... a gyöngéd érzés...

SUZANNE         (Chérubin orra alá dugja az öklét) Kitálalok mindjárt, jómadár!

GRÓFNŐ           Szóval... elénekli?

CHÉRUBIN        Ó, asszonyom, úgy remegek!...

SUZANNE         (nevetve) Nyaf, nyaf, nyaf, nyaf, nyaf, nyaf, nyaf - ez a kegyelmes asszony parancsa! A szerény szerző! Majd én kisérem.

GRÓFNŐ           Vedd a gitáromat. (a grófnő ül, kezében a szöveggel, amit a szemével követ. Suzanne a grófnő karosszéke mögött áll, a grófnő válla fölött nézi a kottát és az előjátékot játsza. A kis apród a grófnő előtt áll földresütött szemmel. A tabló Vanloo "Spanyol társalgás" c. képe nyomán készült metszetet idézi)

ROMÁNC

(Dallam: Marlbrough s'en va-t-en guerre)

l.

Lélekszakadva visz lovam

(A szívem, a szívem jaj oda van!)

Tévelygek úton-úttalan

Egy délceg paripán.

Egy délceg paripán

Körülfon a magány,

Forrás vizére szomjasan

(A szívem, a szívem jaj odavan!)

A drága emlék megrohan,

S zokogás tör reám.

Zokogás tör reám,

Meg is halok talán,

S egy fába vésem komoran

(A szívem, a szívem jaj odavan!)

A drága nevet én magam;

Jön arra egy király.

Jön arra egy király,

Bárókkal oldalán,

S királyné szól míg elhalad

(A szívem, a szívem jaj meghasad!)

- Könnyedbe, mondd, mért fúl szavad,

Szép apród, mondd, mi fáj?

Szép apród, mondd, mi fáj

Ezt hallanunk muszáj.

- Uralkodónőm, halld magad

(A szívem, a szívem jaj meghasad!)

Keresztanyámért, ki mint a nap,

Fáj a szívem s szól a szám!

Fáj szívem s szól a szám,

Elpusztulok talán.

- Szép apród, szegény boldogtalan

(A szívem, a szívem jaj odavan!)

Kívül az egy keresztanyán

Akad még annyi lány.

Akad még annyi lány;

Királynő oldalán,

Heléna, lásd, máris szabad

(A szívem, a szívem jaj megszakad!)

Holnap egy kapitány fess veje vagy,

Megházasítlak ám.

Megházasítlak ám.

- Igent nem mond a szám,

Mert láncaimat vonszolom

(A szívem, a szívem jaj hova von!)

Inkább öljön meg bánatom,

De vigaszt nem talál.

GRÓFNŐ           Milyen ártatlan..., milyen érzelmes.

SUZANNE         (egy karosszékre fekteti a gitárt) Hát ami az érzelmeit illeti, ez a fiatalember már... Idefigyeljen, kapitány úr, most az esti mulatság kedvéért megnézzük, jó-e magára valamelyik ruhám, rendben?

GRÓFNŐ           Félek, nem lesz jó rá.

SUZANNE         (az apródhoz méri magát ) Pedig egyformák vagyunk. Húzzuk le először is a köpenyét. (leveszi róla)

GRÓFNŐ           És ha jön valaki?

SUZANNE         Mi rosszat csinálunk mi? Bezárom az ajtót. (odafut) De előbb még a haját akarom megnézni.

GRÓFNŐ           Az öltözködőasztalomon ott az egyik fejkötőm. (Suzanne belép az öltözködőfülkébe)

ÖTÖDIK JELENET

Chérubin, a grófnő, ülve

GRÓFNŐ           Egészen a bál pillanatáig nem tudhatja meg a gróf, hogy ön itt maradt a kastélyban. Majd azt mondjuk neki, hogy a kinevezési oklevél elküldése adta az ötletet...

CHÉRUBIN        (megmutatja neki) Sajnos, asszonyom, már nálam van; Bazilio adta oda, a gróf nevében.

GRÓFNŐ           Máris? Nem vesztegették az idejüket. (megnézi) Annyira siettek, hogy lefelejtették róla a pecsétet.

HATODIK JELENET

Chérubin, a grófnő, Suzanne

SUZANNE         (nagy fejkötőt hoz) A pecsétet? Miről?

GRÓFNŐ           A kinevezésről.

SUZANNE         Máris?

GRÓFNŐ           Ezt mondtam én is. Ez az én fejkötőm?

SUZANNE         (leül a grófnő mellé) A legszebb. (szájában gombostűkkel énekel) Fordítsd arcod, énfelém Jean de Lyra, szép legény. (fésüli az apródot) Asszonyom, nézze milyen aranyos!

GRÓFNŐ           Igazítsd meg a gallérját, hogy nőiesebb legyen.

SUZANNE         (megigazítja) Tessék... de nézze csak ezt a kis taknyost, hogy ez lánynak milyen csinos! Még a végén komolyan féltékeny leszek rá. (megfogja Chérubin állát) Meg ne próbálj ilyen csinos lenni!

GRÓFNŐ           Te bolondos! Hajtsd vissza a ruha ujját, így jobban. érvényesül a csipke... (Suzanne feltűri) Mit visel ez a karján? Egy szalagot!

SUZANNE         Ráadásul az önét, asszonyom. Most legalább a saját szemével láthatta, kegyelmes asszony, hogy igazat mondtam. Megmondtam neki, hogy elárulom! Ha a gróf úr akkor nem jön, biztos, hogy visszaszerzem tőle; vagyok olyan erős, mint ő.

GRÓFNŐ           Véres ! (leveszi a szalagot(

CHÉRUBIN        (szégyenkezve) Ma reggel, indulásra készen, a lovam álladzó láncát igazgattam; elrántotta a fejét és a zabla felsértette a karomat.

GRÓFNŐ           Nem szokás szalaggal bekötni a...

SUZANNE         Főleg nem lopott szalaggal. - Nézzük csak, mit csinált az az álladzó, vagy nyáladzó, a lónak a fejszerszámja, vagy mi? Nem ismerem ki magam a lószerszámok között. - Ah! milyen fehér a karja! Mint egy nőé! Még fehérebb, mint az enyém! Nézze csak, asszonyom! (összehasonlítja őket(

GRÓFNŐ           (fagyos hangon) Inkább hozza. ide az angoltapaszt a toalettasztalkám fiókjából. (Suzanne tarkón csapja az apródot és nevet; Chérubin a két kezére esik. Suzanne belép az öltözőfülkébe(

HETEDIK JELENET

Chérubin, térden, a grófnő, ülve.

GRÓFNŐ           (egy pillanatig hallgat, a szalagot nézi. Chérubin majd felfalja a tekintetével) Ami ezt a szalagot illeti, uram... ez e legkedvesebb színű szalagom... és nagyon bosszantott, hogy elveszett.

NYOLCADIK JELENET

Chérubin, térden, a grófnő, ülve, Suzanne

SUZANNE         (visszajön) És mivel kössük be a karját? (odaadja a grófnőnek az angoltapaszt és az ollót(

GRÓFNŐ           Úgyis mész a holmidért, végy le egy szalagot egy másik főkötőről.

KILENCEDIK JELENET

Chérubin, térden, a grófnő, ülve

CHÉRUBIN        (lesütött szemmel) Amelyiket elvették tőlem; az egy pillanat alatt meggyógyított volna.

GRÓFNŐ           Mi módon? (mutatja az angoltapaszt) Ez többet ér.

CHÉRUBIN        (habozva) Ha egy szalag... a fejét... vagy a bőrét érintette valakinek...

GRÓFNŐ           (közbevág) ...Akit az illető nem ismer? És az jó a sebre? Erről e tulajdonságáról eddig nem hallottam. Majd kipróbálom ezen, ami e maga karját kötötte át. Ha megkarcol...ja valamelyik szolgálómat valami, megnézem milyen hatása van.

CHÉRUBIN        (megrendülten) A szalag itt marad, és én, én elmegyek.

GRÓFNŐ           De nem örökre.

CHÉRUBIN        Olyan boldogtalan vagyok!

GRÓFNŐ           (megindultan) Tessék, most sír! Az a gonosz Figaro tehet róla, a jóslataival!

CHÉRUBIN        (felajzva) Bár úgy halnék meg, ahogy ő jósolta! A halálom előtt egy pillanattal az ajkam ki merné végre mondani, hogy...

GRÓFNŐ           (a szavába vág, miközben letörli Chérubin könnyeit) Hallgasson, hallgasson gyermekem! Egy csöpp esze sincs, ha így beszél. (kopognak az ajtón, a grófnő felemeli a hangját) Ki kopog így?

TIZEDIK JELENET

Chérubin, a grófnő; a gróf, kintről

GRÓF                (kint) Mért van bezárkózva?

GRÓFNŐ           (megzavarodva feláll) A férjem! Úristen!... (Chérubinhoz, aki szintén felkelt a helyéről) És maga itt van ingujjban, a karja és a nyaka meztelen! Ez a szörnyű rendetlenség, a névtelen levél, és ez a féltékeny őrült!...

GRÓF                (kintről) Nem nyitja ki?

GRÓFNŐ           Az a helyzet, hogy... egyedül vagyok.

GRÓF                (kint) Egyedül van? És kivel beszél?

GRÓFNŐ           (keresgélve a szavakat) ...Gondolom - önnel...

CHÉRUBIN        (félre) Azok után, ami tegnap meg ma reggel történt... itt helyben megöl! (az öltözködőfülke felé szalad, belép és behúzza maga után az ajtót(

TIZENEGYEDIK JELENET

A grófnő

GRÓFNŐ           (az öltözőfülkéhez szalad, kiveszi az ajtó kulcsát és szalad ajtót nyitni a grófnak) Jaj, milyen vigyázatlanság! Milyen vigyázatlanság!

TIZENKETTEDIK JELENET

A gróf, a grófnő

GRÓF                (zordonan) Önnek nem szokása, hogy így magára zárja az ajtót!

GRÓFNŐ           (zavartan) Épp... épp ruhákat próbálgattam... igen, ruhákat próbálgattunk Suzanne-nal; és egy pillanatra kiment a szobájába.

GRÓF                (vizsgálgatja) Az arca meg a hangja izgalomról árulkodik!

GRÓFNŐ           Ebben nincs semmi... semmi különös az égvilágon... biztosíthatom... ugyanis éppen önről beszéltünk... kiment a szobájába, mondom...

GRÓF                Szóval rólam beszéltek! ... Visszaűzött a nyugtalanság; épp lóra szálltam, mikor egy levelet nyomtak a kezembe, nem hiszem el ugyan, ami benne van, de mégse hagy nyugodni.

GRÓFNŐ           Hogyan, uram?... milyen levelet?

GRÓF                Tudomásul kell vennünk, asszonyom, hogy magát vagy engem sötét alakok vesznek körül! Figyelmeztettek, hogy a mai napon valaki, akiről azt hiszem, távol van, a közelébe próbál férkőzni.

GRÓFNŐ           Bárki legyen is az a vakmerő, ide kellene behatolnia, mert feltett szándékom, hogy egész nap ki sem mozdulok a szobámból.

GRÓF                Ma este sem, Suzanne esküvőjére sem?

GRÓFNŐ           A világ minden kincséért sem; nagyon rosszul érzem magam.

GRÓF                Szerencsére van doktor a házban. (az apród feldönt egy széket az öltözködő fülkében) Mi volt ez a zaj?

GRÓFNŐ           (még zavartabban) Zaj?

GRÓF                Valaki feldöntött egy bútort.

GRÓFNŐ           Én... én semmit sem hallottam...

GRÓF                Nyilván valami más köti le erősen a figyelmét!

GRÓFNŐ           A figyelmemet! Micsoda?

GRÓF                Valaki van a fülkében, asszonyom.

GRÓFNŐ           Mi... ki lehetne ott ön szerint, uram?

GRÓF                Ezt én kérdezem öntől - én csak most jöttem.

GRÓFNŐ           De hát... nyilván Suzanne az, aki válogat a ruhák között...

GRÓF                Az előbb azt mondta, hogy kiment a szobájába.

GRÓFNŐ           Kiment... vagy be oda; már nem tudom hová.

GRÓF                Ha ez valóban Suzanne, ekkor mért jött ennyire zavarba?

GRÓFNŐ           Zavarba a komornám miatt?

GRÓF                Hogy a komorna miatt-e, azt nem tudom, de hogy zavarba jött, az biztos.

GRÓFNŐ           Az biztos, hogy megzavarta a fejét ez a lány, és nálam sokkal többet foglalkozik vele.

GRÓF                Annyira foglalkoztat, asszonyom, hogy ebben a szent pillanatban látni akarom.

GRÓFNŐ           Meghiszem, hogy gyakran akarja látni; de a gyanúsítása teljesen alaptalan...

TIZENHARMADIK JELENET

A gróf, a grófnő, Suzanne, karján a holmikkal belép és beteszi a hátsó ajtót.

GRÓF                Annál könnyebb lesz eloszlatni. (beszól a fülkébe) Jöjjön ki Suzanne; megparancsolom. (Suzanne megáll a háttérben, az alkóv közelében(

GRÓFNŐ           De hisz télmeztelen, uram; illik így rátörni egy nőre? Azokat a holmikat próbálta fel éppen, amiket az esküvőjére kap tőlem; bemenekült, amikor meghallotta önt.

GRÓF                Ha fél is mutatkozni, beszélni azért beszélhet. (a fülke ajtaja felé fordul) Válaszoljon Suzanne; maga van bent? (Suzanne gyorsan elbújik hátul az alkóvban(

GRÓFNŐ           (élénken, a fülke felé fordulva) Suzanne, megtiltom, hogy válaszolj. (a grófnak) A zsarnokságnak is van határa!

GRÓF                (indul a fülke felé) Hát jó! Ha nem felel, megnézem én magam, akár meztelen, akár nem.

GRÓFNŐ           (az útjába áll) Máshol azt csinál, amit akar, de remélem, hogy nálam...

GRÓF                Én meg azt remélem, hogy egy percen belül megtudom, ki ez a rejtélyes Suzanne. Látom, hiába is kérném öntől a kulcsot! De van biztos módja annak, hogy benyomjuk ezt a gyenge kis ajtót. Hé , valaki!

GRÓFNŐ           Idecsődíti az embereit, botrányt csinál a puszta gyanú miatt, azt akarja, hogy az egész kastély rajtunk köszörülje a nyelvét?

GRÓF                Rendben, asszonyom; nem is kell ide senki más, máris megyek és hozom, ami kell... (indul kifelé, aztán visszajön) De mivel, szeretném, ha minden ugyanígy maradna, lenne szíves feltűnés nélkül velem tartani, ha már annyira el akarja kerülni a botrányt?... Ezt a kicsiséget remélem nem tagadja meg!

GRÓFNŐ           (zavartan) Ki merne ellenkezni önnel, uram?

GRÓF                Ah, majd elfelejtettem a cselédszoba ajtaját; bezárom, így még teljesebb igazságot szolgáltathatok önnek. (bezárja a hátsó ajtót és kiveszi belőle a kulcsot)

GRÓFNŐ           (félre) Micsoda végzetes könnyelműség!

GRÓF                (visszatér a grófnőhöz) Most, hogy be van zárva ez a szoba is, kérem, karoljon belém. (hangját megemelve) és ami az öltözőbeli Suzanne-t illeti, lesz szíves engem megvárni és más baj nem érheti, amikor visszajövök, mint hogy...

GRÓFNŐ           Felháborító, uram, ez az egész... (a gróf kivezeti és kulcsra zárja, az ajtót(

TIZENNEGYEDIK JELENET

Suzanne, Chérubin

SUZANNE         (előjön az alkóvból, a fülke felé fut és a kulcslyukon át beszól) Nyissa ki, Chérubin, nyissa ki gyorsan, én vagyok az, Suzanne, nyissa ki és tűnjön el.

CHÉRUBIN        (kijön) Jaj, Suzanne-kám, micsoda borzalmas jelenet!

SUZANNE         Tűnjön el, egy perce sincs!

CHÉRUBIN        (rémülten) De merre?

SUZANNE         Fogalmam sincs, csak tűnjön el.

CHÉRUBIN        De ha nincs hol?

SUZANNE         Az iméntiek után magát egyszerűen agyonveri és nekünk is végünk. - Fusson, mondja el Figarónak...

CHÉRUBIN        A kertre néző ablak talán nem túl magas. (odafut és kinéz(

SUZANNE         (rémülten) Egy egész emelet! Kizárt dolog! Ah, szegény úrnőm! és a házasságom, ó egek!

CHÉRUBIN        (visszajön) A dinnyeágyásokra nyílik; egy-két ágyás sínyli csak meg...

SUZANNE         (sikoltva tartja vissza) Kitöri a nyakát!

CHÉRUBIN        (átszellemülten) Belevetném magam, Suzanne, még a lángörvénybe is, csak ne hozzak bajt rá... Ez a csók majd szerencsét hoz. (megcsókolja Suzanne-t és nekifutásból kiugrik az ablakon)

TIZENÖTÖDIK JELENET

Suzanne

SUZANNE         (rémülten felsikolt) Ah!... (egy pillanatra lerogy egy székbe. Aztán láthatóan erőt véve magán az ablakhoz megy, kinéz és visszajön) Már messze jár. A kis haszontalan! Van olyan fürge, mint amilyen csinos! Ha ennek nem lesz a nőknél sikere... Gyorsan, bújjunk a helyére. (belép a fülkébe) Most már betörheti az ajtót, gróf úr, ha ez örömet szerez a gróf úrnak; pusztuljak el, ha egy szót is kiejtek a számon! (bezárkózik(

TIZENHATODIK JELENET

A gróf, a grófnő, visszajönnek a szobába

GRÓF                (kezében feszítővas, amit a karosszékbe hajít) Minden úgy van, ahogy hagytuk. Asszonyom, mielőtt kénytelen lennék feltörni az ajtót, kérem, gondoljon a következményekre. Utoljára kérdem, hajlandó kinyitni?

GRÓFNŐ           De uram, miféle szörnyű indulatok mérgezhetik meg ennyire két ember között a bizalmat? Ha a szerelme váltana ki önből ilyen dühöt, bármilyen értelmetlen is, megbocsátanám; az érzésére való tekintettel lenyelném a sértéseit. De hogy puszta hiúságból ilyen messzire menjen egy tisztességtudó férfi...

GRÓF                Szerelem vagy hiúság, azonnal nyissa ki az ajtót, ha nem akarja, hogy én...

GRÓFNŐ           (elébe áll) Uram, könyörgöm, ne tegye. Hát el tudja képzelni, hogy valaha is megfeledkezzem arról, amivel magamnak tartozom?

GRÓF                Ahogy tetszik, asszonyom, de előbb látni akarom ki van odabent.

GRÓFNŐ           (riadtan) Látni fogja, uram, ígérem. De előbb hallgasson végig... nyugodtan.

GRÓF                Tehát mégsem Suzanne?

GRÓFNŐ           (félénken) De nem is olyasvalaki... aki miatt félnivalója lehetne... egy kis trétára készültünk... igazán egy kis ártatlan tréfára, ma estére... és megesküszöm, hogy...

GRÓF                Megesküszik?

GRÓFNŐ           Hogy nem akartuk önt megbántani, sem én, sem az a másik ember.

GRÓF                (gyorsan) A másik ember? Férfi az illető?

GRÓFNŐ           Gyermek még, uram.

GRÓF                Kicsoda?

GRÓFNŐ           Alig merem kimondani a nevét!

GRÓF                (őrjöngve) Megölöm

GRÓFNŐ           Istenem, istenem!

GRÓF                Beszéljen végre.

GRÓFNŐ           Az ifjú... Chérubin...

GRÓF                Chérubin! Az a kis sunyi! Tehát a levél és a gyanú is beigazolódott.

GRÓFNŐ           (összekulcsolja a kezét) Ó, uram, nehogy azt higgye...

GRÓF                (toppant a lábával, félre) Mindenütt ebbe az átkozott apródba ütközöm! (fennhangon) Nyissa ki, asszonyom, rajta; most már mindent tudok. Ön nem lett volna olyan meghatott a reggeli búcsúzkodásnál; ő pedig eltávozott volna, amikor parancsoltam; ön nem hordott volna össze annyi mindent Suzanne-ról; és végül ő sem rejtőzött volna el ilyen alaposan, ha nem valami bűnös dologban mesterkedtek volna.

GRÓFNŐ           Félt, hogy felingerli, ha meglátja.

GRÓF                (magánkívül üvölti az öltözőfülke felé) Gyere már ki, te kis szerencsétlen!

GRÓFNŐ           (derékon fogja a grófot és elhúzza onnan) Remegek érte, féltem a dühétől. Ne higgyen az igaztalan gyanúnak, könyörgök; és ha némileg ziláltnak találja a külsejét...

GRÓF                Ziláltnak a külsejét!

GRÓFNŐ           Sajnos, igen; éppen női ruhába készült öltözni, a fején az én fejkötőmmel, ingujjban, kabát nélkül, a gallérja nyitva, a karja meztelen, épp fel akarta próbálni a...

GRÓF                És ön egész nap a szobájában akart maradni! Milyen feleség az ilyen? Hát most majd maradhat... lesz ideje bőven... de előbb elkergetem ezt a kis kígyót, hogy soha többé ne kerüljön az utamba.

GRÓFNŐ           (térdre veti magát, a karját felemeli) Gróf úr, kímélje meg ezt a gyermeket, sose bocsátanám meg, ha miattam...

GRÓF                Ez a rémüldözés is csak az ő bűnét súlyosbítja.

GRÓFNŐ           Nem ő a bűnös, már elment, amikor visszahívattam.

GRÓF                (dühöngve) Keljen már fel... Álljon félre... Van képed egy másik férfiért könyörögni!

GRÓFNŐ           Legyen! Félreállok, uram, tessék, sőt, odaadom önnek az öltöző kulcsát is; de a szerelmünkre kérem...

GRÓF                Szerelmünk? Te hűtlen!

GRÓFNŐ           (feláll és odaadja neki a kulcsot) Ígérje meg, hogy futni hagyja ezt a gyermeket, nem bántja; és ha azután sem tudom meggyőzni, rajtam nyugodtan kitöltheti a haragját...

GRÓF                (elveszi a kulcsot) Nem érdekel, amit mond.

GRÓFNŐ           (egy párnázott székbe veti magát, zsebkendőjét a szemére szorítja) Istenem! Elpusztul.

GRÓF                (kinyitja az ajtót és hátrahőköl) Suzanne!

TIZENHETEDIK JELENET

A grófnő, a gróf, Suzanne

SUZANNE         (nevetve jön elő) Megölöm, megölöm. Tessék csak megölni ezt a csúnya apródot!

GRÓF                (félre) Micsoda lecke! (a grófnőre néz, aki szintén meg van döbbenve) És ön? Ön is úgy tesz, mint aki nem hisz a szemének?... Talán van még bent valaki. (belép)

TIZENNYOLCADIK JELENET

A grófnő, aki ül, Suzanne

SUZANNE         Szedje össze magát, asszonyom, már messze jár, kiugrott...

GRÓFNŐ           Jaj, nem is élek, Suzanne.

TIZENKILENCEDIK JELENET

A grófnő, aki ül, Suzanne, a gróf

GRÓF                (az öltözőfülkéből zavart arckifejezéssel lép elő. Rövid szünet után) Nincs ott senki, úgy tűnik, ezúttal tévedtem. - Asszonyom?... Kitűnő komédiás, mondhatom.

SUZANNE         (vidáman) És én, kegyelmes uram? (a grófnő, a szájára szorított zsebkendővel ül, hallgat, össze akarja szedni magát)

GRÓF                (közeledik a grófnőhöz) Csak ugratott asszonyom?

GRÓFNŐ           (némileg összeszedi magát) Mért is ne, uram?

GRÓF                Rémes viccei vannak! És mi volt a célja, ha szabad érdeklődnöm?...

GRÓFNŐ           Talán meg kéne hatódnom ezektől a beteges túlzásaitól?

GRÓF                Betegesnek nevezi, ami a becsületembe vág?

GRÓFNŐ           (fokozatosan visszanyeri a nyugalmát) Azért lettem a felesége, hogy soha felém se nézzen, de közben egy perc nyugtot se hagyjon a féltékenységével? Ezt a kettőt is csak maga tudja összehozni.

GRÓF                Ez kíméletlenség öntől, asszonyom.

SUZANNE         Talán ha hagyta volna, hogy becsődítse ide az egész cselédséget.

GRÓF                Igazad van, nekem van okom a szégyenkezésre... Sajnálom, de teljesen össze vagyok zavarodva!...

SUZANNE         Lássa be, gróf úr, hogy rászolgált egy kicsit!

GRÓF                De te mért nem jöttél elő, amikor hívtalak? Te rosszaság!

SUZANNE         Javában öltözködtem, tele volt a szám gombostűvel, ráadásul a kegyelmes asszony megtiltotta, és meg is volt a jó oka rá

GRÓF                Ahelyett, hogy folyton a hibáimat emlegetnéd, inkább segíts őt megbékíteni.

GRÓFNŐ           Nem, uram, egy ilyen sértésre nem lehet fátylat borítani. Zárdába vonulok, az Orsolyákhoz, nagyon is belátom, hogy itt az ideje.

GRÓF                És nem bánná meg, képes volna rá?

SUZANNE         Abban biztos vagyok, hogy az a nap nagy sírások kezdete volna.

GRÓFNŐ           Nem számít, Zsuzsi; inkább jöjjön a megbánás, de nem süllyedek odáig, hogy neki megbocsássak; vérig sértett.

GRÓF                Rozina!...

GRÓFNŐ           Én már nem az a Rozina vagyok, akit egykor üldözött a szerelmével! Én a szegény Almaviva grófnő vagyok, az elhagyott, szomorú feleség, akit már nem szeret.

SUZANNE         Asszonyom!

GRÓF                (könyörögve) Könyörüljön rajtam.

GRÓFNŐ           Maga sem volt könyörületes.

GRÓF                Ráadásul ez a levél... Vérbeborult tőle az agyam!

GRÓFNŐ           A beleegyezésem nélkül írták.

GRÓF                Hát tudott róla?

GRÓFNŐ           Az a hebehurgya Figaro...

GRÓF                Ő is benne volt?

GRÓFNŐ           ...adta Baziliónak.

GRÓF                Aki nekem azt mondta, hogy egy paraszttól kapta. Na te álnok zenész! Kétkulacsos gazember! Te fizetsz meg mindenért?

GRÓFNŐ           Bocsánatért könyörög, de ugyanezt másoktól megtagadja: ez jellemző a férfiakra! Ha valaha is hajlandó lennék megbocsátani önnek a levél okozta ballépését, ragaszkodnék ahhoz is, hogy mindenki kapjon kegyelmet.

GRÓF                Úgy legyen; tiszta szívemből, grófnő. De hogyan lehet jóvátenni egy ilyen megalázó hibáit?

GRÓFNŐ           Mely mindkettőnket magaláz.

GRÓF                Csak engem egyedül, mondja nyugodtan. - De még mindig nem megy a fejembe, hogy képesek a nők ilyen gyorsan és pontosan eltalálni a helyzet megkívánta hangot és arckifejezést. Elpirult, zokogott, eltorzult az arca... Esküszöm, még most is olyan.

GRÓFNŐ           (erőltetett mosollyal) Elpirultam... mert rosszul esett a gyanúsítása. Mikor lesz végre elég kifinomult egy férfi ahhoz, hogy meg tudja különböztetni egy bűnös lény zavarát a becsületében megbántott lélek felháborodásától?

GRÓF                (mosolyogva) Na és a zilált külsejű apród, ingujjban, félmeztelenül.

GRÓFNŐ           (Suzanne-ra mutat) Itt áll ön előtt. Nem is örül neki, hogy őt találta a másik helyett? Nem szokta bánni, ha vele hozza össze a sors.

GRÓF                (még hangosabban nevet) És a könyörgése, azok a színlelt könnyek...

GRÓFNŐ           Megnevettet, pedig nincs túl sok kedvem hozzá.

GRÓF                Azt hisszük értünk valamicskét a politikához, és kiderül, hogy csak kezdők vagyunk. Önt, asszonyom, önt kellett volna a királynak londoni nagykövetté kineveznie! Úgy látszik, a gyengébb nem alaposan kitanulta a színlelés művészetét, ha már ilyen tökélyre fejlesztette.

GRÓFNŐ           Mindig a férfiak kényszerítenek rá.

SUZANNE         Legyünk csak egyszer becsületszóra a foglyaik, majd meglátják, hogy mi álljuk is a szavunkat.

GRÓFNŐ           Fejezzük be itt, gróf úr. Meglehet, túl messzire mentem, de ilyen komoly dologban az én bocsátanom talán megszerzi nekem is az önét.

GRÓF                Ha megismétli, hogy megbocsát.

GRÓFNŐ           Mondtam volna ilyet, Suzanne?

SUZANNE         Én nem hallottam, asszonyom.

GRÓF                Mondja már ki végre.

GRÓFNŐ           Talán megérdemli, szívtelen?

GRÓF                Igen, mert megbántam.

SUZANNE         Feltételezni, hogy egy férfi van a kegyelmes asszony öltözőfülkéjében!

GRÓF                Kegyetlenül megbüntetett érte!

SUZANNE         Kételkedni a szavában, mikor azt mondja, a komornája van ott!

GRÓF                Nem tudom kiengesztelni semmivel, Rozina?

GRÓFNŐ           Hogy én milyen gyenge vagyok, Suzanne-om! Milyen rossz példát mutatok neked! (kezét nyújtja a grófnak) Ki hisz majd ezután a nők jogos dühében?

SUZANNE         Nem számít, úgyis mindig ez e vége, kegyelmes asszonyom! (a gróf forrón megcsókolja a felesége kezét)

HUSZADIK JELENET

Suzanne, Figaro, a grófnő, a gróf

FIGARO            (kifulladva jön) Azt mondják, a kegyelmes asszony rosszul lett. Iderohantam... de boldogan látom, hogy nem igaz.

GRÓF                (szárazon) Micsoda figyelmesség.

FIGARO            Csak a kötelességemet teszem. És mivel nem történt semmi, közölhetem a kegyelmes úrral, hogy mindkét nembeli összes ifjú jobbágyai odalent vannak, hegedűkkel és dudákkal, a kíséretemben és csak a pillanatra várnak, amikor az ön engedélyével jegyesemet odavezethetem a...

GRÓF                És ki vigyáz addig a grófnőre a kastélyban?

FIGARO            Vigyázni rá? Hisz nem beteg!

GRÓF                Valóban; és az ismeretlen férfi, aki meg fogja környékezni?

FIGARO            Miféle ismeretlen férfi?

GRÓF                Akiről abban a levélben van szó, amit Baziliónak adtál.

FIGARO            Ki mondja ezt?

GRÓF                Egyébként is tudom, te csibész, de a képed is elárulja, hogy hazudsz.

FIGARO            Akkor hát nem én hazudok, hanem a képem.

SUZANNE         Hagyd már, szegény Figaróm, kár az ékesszólásért, mindent elmondtunk.

FIGARO            Mi az a minden? Úgy bántok velem, mint egy Bazilióval!

SUZANNE         Hogy te írtad azt a bizonyos levelet, hogy elhitesd a kegyelmes úrral, hogy a kis apród lesz az öltözőben, pedig csak én zárkóztam be oda.

GRÓF                Erre mit tudsz mondani?

GRÓFNŐ           Nincs mit titkolni, Figaro, vége a tréfának.

FIGARO            (próbálja megfejteni) Vége a... tréfának?

GRÓF                Igen, vége. Mit szólsz hozzá?

FIGARO            Csak azt, bár elmondhatnám ezt az esküvőmről is; és ha kegyeskedne elrendelni...

GRÓF                Beismered végre a levelet?

FIGARO            Mivel a kegyelmes asszony is így akarja, és Suzanne is így akarja, és ön is így akarja, hát nekem is így kell akarnom: de az ön helyében, kegyelmes uram, egy árva szót sem hinnék el abból, amit most beszélünk.

GRÓF                Lehazudja a csillagot is az égről; kezdem nagyon unni.

GRÓFNŐ           (nevet) Szegény fiú! Mért akarja arra kényszeríteni, hogy igazat mondjon?

FIGARO            (halkan, Suzanne-nak) Én csak figyelmeztettem a veszélyre; ennyit megtehet egy úriember a másikért.

SUZANNE         (halkan) Láttad a kis apródot?

FIGARO            (halkan) Csupa horzsolás.

SUZANNE         (halkan) Szegény pára!

GRÓFNŐ           Induljunk, gróf úr; ezek ketten égnek már a vágytól, hogy egybekeljenek: érthető, hogy türelmetlenek! Nyissuk meg az ünnepséget!

GRÓF                (félre) És Marcellina, Marcellina... (fennhangon) Előbb... szeretnék átöltözni.

GRÓFNŐ           A háznép miatt? Én talán átöltöztem?

HUSZONEGYEDIK JELENET

Figaro, Suzanne, a grófnő, a gróf, Antonio

ANTONIO         (félig becsípve, egy összetört cserép violát hoz) Monsigneur! Monsigneur!

GRÓF                Mit akarsz, Antonio?

ANTONIO         Egyszer már tessék végre rácsot tetetni az ablakokra az ágyásaim fölött. Mindenféle dolgokat kidobálnak innen: az előbb egy egész férfit kidobtak.

GRÓF                Innen?

ANTONIO         Most tessék már megnézni, hogy elintézték a violámat.

SUZANNE         (halkan, Figaronak) Vigyázz, Figaro! Vigyázz!

FIGARO            Kegyelmes uram, nem józan ez már korareggel óta.

ANTONIO         Nagy tévedés! Ez még a tegnapi. Mindig elhamarkodottan ítélkeznek az emberfiáról.

GRÓF                (hévvel) Az a férfi! Az a férfi! Az hol van?

ANTONIO         Hogy hol van?

GRÓF                Igen.

ANTONIO         Ezt mondom én is. Tessék nekem előteremteni. A cselédje vagyok a kegyelmes úrnak, egyedül gondozom a kegyelmes úr kertjét; erre belezuhan egy férfi, és tessék már megérteni. lőttek a jóhíremnek.

SUZANNE         (Figaronak) Tereld el a figyelmét, tereld el!

FIGARO            Mondd, te folyton iszol?

ANTONIO         Ki is készülnék, ha nem innék.

GRÓFNŐ           De így, minden ok nélkül?

ANTONIO         Az ember fia szomjúság nélkül is iszik és az év minden napján párosodik: ez különbözteti meg az állattól, asszonyom.

GRÓF                (élénken) Válaszolj már, vagy elcsaplak.

ANTONIO         Tán bizony el is mennék?

GRÓF                Hogyhogy?

ANTONIO         (megérinti a homlokát) Ha a kegyelmes úrnak hiányzik egy kereke, és nem tart meg egy ilyen jó cselédet, én nem ettem meszet, hogy elcsapjak egy ilyen jó gazdát.

GRÓF                (dühösen megrázza) Szóval azt mondod, hogy az előbb kidobtak egy férfit ezen az ablakon!

ANTONIO         Igen, excellenciás uram; egy perce sincs, fehér mellény volt rajta, de elfutott, isten uccse, mint a nyúl.

GRÓF                (türelmetlenül) És utána?

ANTONIO         Utána futottam én volna szívesen, de úgy bevertem a kezem a kerítésbe, hogy a zsibbadástól se kezét, se lábát nem tudom mozdítani ennek az ujjamnak. (megmutatja az ujját)

GRÓF                De legalább felismernéd azt az embert?

ANTONIO         Naná, hogy! Ha láttam volna!

SUZANNE         (halkan, Figarohoz) Nem látta.

FIGARO            Sok hűhó egy cserép virágért! Mennyi kell a violádért, te üvöltő dervis? Kár tovább keresni kegyelmes uram: én ugrottam ki.

GRÓF                Hogy ön?

ANTONIO         Mennyi kell a violádért, te üvöltő dervis? Jól megnőttél azóta; mert én ugyan jóval kisebbnek meg véznábbnak láttalak.

FIGARO            Magától értetődik; az ember ugrás közben összehúzza magát.

ANTONIO         Én meg aszondom, hogy ez inkább az a. nyápic kis apród volt, ha már.

GRÓF                Chérubint akarod mondani?

FIGARO            Persze, direkt azért vágtatott vissza a lován, Sevillából, ahova talán már meg is érkezett.

ANTONIO         Ó nem, én ezt nem mondtam, nem én; lovat nem láttam ugrani, mert azt is megmondanám.

GRÓF                Csak bírjam türelemmel!

FIGARO            A hölgyek szobájában tartózkodtam, fehér mellényre vetkőztem a nagy melegben!. Suzanne-ácskámra vártam, amikor egyszercsak meghallom a kegyelmes úr hangját, akkora lármát csapott, magam sem tudom miféle félelem kerített hatalmába, már a levél miatt is; és be kell vallanom ezt a botorságot: gondolkodás nélkül kiugrottam az ágyásokra, meg is ficamodott a jobb lábam egy kicsit. (dörzsöli a lábát)

ANTONIO         Hát, ha te voltál az, illik visszaadnom ezt a fecni papírost, ami esés közben pottyant ki a mellényedből.

GRÓF                (ráveti magát) Add ide. (kitekeri és összehajtja)

FIGARO            (félre) Most megfogott.

GRÓF                (Figaronak) Ijedtedben csak nem felejtetted el, mi áll ebben az iratban, és azt sem, hogy hogyan került a zsebedbe?

FIGARO            (zavartan kotorászik a zsebeiben, mindenféle papírokat húz elő) Nyilván nem. Csak hát annyi van belőle. Annyi mindennel kell törődnöm. (nézi az egyik papírt) Ez? Ó, ez Marcellina levele, négy teljes oldal, nagyon szép levél.! Ez meg nem annak a szegény, bekasztlizott vadorzónak a kérvénye?. Nem, az itt van.A kiskastély bútorainak a leltára a másik zsebemben volt.(a gróf újra szétnyitja a kezében tartott iratot)

GRÓFNŐ           (halkan, Suzanne-nak) Istenem, Suzanne, ez a tiszti kinevezés!

SUZANNE         (halkan, Figaronak) Mindennek vége; ez a kinevezés!

GRÓF                (újra összehajtja) No, nagyokos, nem találod ki?

ANTONIO         (közelebb megy Figarohoz) Kegyelmes úr azt kérdezi, hogy nem találod-e ki?

FIGARO            (ellöki) Pfuj, te tahó - ne beszélj, az orrlyukamba.

GRÓF                Nem rémlik, mi volt?

FIGARO            Á, á, á, ah! Povero! ez annak a szerencsétlen kölyöknek a kinevezése, odaadta és elfelejtettem neki visszaadni. Ó, ó, ó, ó, oh! hogy én mekkora szamár vagyok! Mihez kezd most a kinevezése nélkül? Gyorsan utána kell.

GRÓF                És miért adta oda neked?

FIGARO            (zavarban van) Az volt a. kívánsága, hogy tegyenek rá, még valamit.

GRÓF                (nézi a papírt) Erről nem hiányzik semmi.

GRÓFNŐ           (halkan, Suzanne-nak) A pecsét.

SUZANNE         (halkan, Figaronak) A pecsét hiányzik.

GRÓF                (Figaronak) Nem válaszolsz?

FIGARO            Csak egy kis apróságról van szó. De azt mondja, ez a szokás.

GRÓF                Szokás, szokás! Mit szokás?

FIGARO            Rátenni a kegyelmes úr pecsétjét. Persze lehet, hogy nincs is rá szükség.

GRÓF                (Újra kinyitja a papírt és dühében összegyűri) Úgy látszik, meg van írva, hogy ne tudjak meg semmit. (félre) Ez a Figaro irányítja őket, nem bírok velük! (mérgesen elindul kifelé)

FIGARO            (megállítja) Itthagy bennünket, és nem rendeli el az esküvőmet?

HUSZONKETTEDIK JELENET

Bazilio, Bartolo, Marcellina, Figaro, a gróf, Naplop, a grófnő, Suzanne, Antonio; a gróf szolgái és jobbágyai

MARCELLINA  (a grófnak) Ne is rendelje el, méltóságos úr! Mielőtt neki kedvezne, tegyen igazságot a mi ügyünkben. Ugyanis kötelezettségei vannak velem szemben.

GRÓF                (félre) Ütött a bosszú órája.

FIGARO            Kötelezettségeim? Mifélék? Megmagyarázná?

MARCELLINA  Meg is magyarázom, te hitszegő! (a grófné leül egy párnás karosszékbe. Suzanne mögötte áll)

GRÓF                Miről van szó, Marcellina?

MARCELLINA  Hivatalos házassági ígéretről.

FIGARO            Egy egyszerű elismervényről, amit egy kölcsön fejében adtam.

MARCELLINA  (a grófnak) Amiben ki van kötve, hogy elvesz feleségül. Nagyságod a tartomány főbírája.

GRÓF                Forduljon a bírósághoz, ott mindenkinek igazságot szolgáltatok.

BAZILIO            (Marcellinára mutatva) Ezesetben megengedi méltóságod, hogy én is érvényesíthessem jogaimat Marcellinára?

GRÓF                (félre) Na lám, itt az én jómadár postásom.

FIGARO            A másik bolond!

GRÓF                (dühösen, Bazilionak) A jogaid! A jogaid! Jókor kerülsz a szemem elé, ostobaság atyamestere!

ANTONIO         (összecsapja a kezét) Hogy eltalálta rögtön! Illik rá nagyon!

GRÓF                Marcellina, mindent felfüggesztünk jogcímed megvizsgálásáig, melyet a nagy tárgyalóteremben ejtünk meg nyilvánosan. Derék Bazilio! Hűséges és megbízható segítőtársam! Te pedig a városba mész és összeszeded a törvényszéki bírókat.

BAZILIO            Marcellina ügyében?

GRÓF                És idehozod a parasztot is, akitől a levelet kaptad.

BAZILIO            Ha ismerném.

GRÓF                Ellenszegülsz?

BAZILIO            Nem azért jöttem a kastélyba, hogy küldönc legyek.

GRÓF                Hát minek?

BAZILIO            Mint a falu értő orgonaművésze, a kegyelmes asszonyt okítom csembalóra, szolgálóit énekelni, az apródokat mandolinozni tanítom; fődolgom pedig méltóságod társaságát gitárommal szórakoztatni, amikor méltóságod ezt elrendelni méltóztatik.

NAPLOP            (előrelép) Elmék én, naccságos úr, ha parancsója.

GRÓF                Hogy hívnak, mit csinálsz?

NAPLOP            A nevem Naplop, naccságos úr, én vagyok a kis kecskepásztor, a tűzijátékhoz rendeltek be. Ünnep van máma a nyájba; és aszt is tudom, hun árusítják azokat a fránya pöröket a faluban.

GRÓF                Tetszik, hogy ilyen buzgó vagy; eredj: de te (Bazilionak) elkíséred ezt az urat, és gitároddal szórakoztatod végig az úton, Ő is a társaságomhoz tartozik.

NAPLOP            (boldogan) Ó, hogy én is a.(Suzanne leinti, a grófnőre mutatva)

BAZILIO            Hogy én kísérjem Naplopot gitáron?.

GRÓF                Ez a dolgod. Indíts, vagy elcsaplak. (el)

HUSZONHARMADIK JELENET

Mindenki, kivéve a grófot

BAZILIO            (magában) Nem megyek fejjel a falnak, nem töröm össze magam, nem vagyok én.

FIGARO            Csak egy korsó.

BAZILIO            (félre) Ahelyett, hogy az ő házasságát mozdítanám elő, az enyémet fogom összehozni Marcellinával. (Figarohoz) Ne kapkodj el semmit, hallod, míg vissza nem jövök. (elmegy hátra a gitárért, felveszi a karosszékről)

FIGARO            Elkapkodni? Menj csak bátran, ne félj; még ha soha többé nem jössz is vissza. Látom, nincs nagy kedved az énekléshez; kezdjem én?. Rajta, vidáman, jó hangosan, la-mi-la, a jegyesemért. (hátrálva táncol és az alábbi seguidillát énekli. Bazilio kíséri, a többiek követik)

SEGUIDILLA

Nem nézek én a pénzre,

Suzanne-om szívére,

Vágyakozom

Zom, zom, zom

Zom, zom, zom

Zom, zom, zom

Zom, zom, zom

Kell a kedvessége,

Az életem fénye.

A szép amazon

Zon, zon, zon

Zon, zon, zon

Zon, zon, zon

Zon, zon, zon.

(a zaj elhalkul, a többit már nem hallani)

HUSZONNEGYEDIK JELENET

Suzanne, a grófnő

GRÓFNŐ           (a párnázott karosszékben) Csinos kis jelenetet rendezett nekem ez a te szeleburdid azzal a levelével.

SUZANNE         Ha látta volna a saját arcát, kegyelmes asszonyom, amikor kijöttem az öltözőből! Először csak elborult, mintha felhő szállt volna rá; de aztán szép lassan piros lett - piros, piros!

GRÓFNŐ           Szóval az ablakon ugrott ki?

SUZANNE         Habozás nélkül, a kis édes! Kiröppent.mint egy méhecske!

GRÓFNŐ           A legrosszabbkor jött ez a kertész! Elhagyott minden erőm. Egy árva szót sem tudtam volna kinyögni.

SUZANNE         Ellenkezőleg, asszonyom; végre láttam, hogy a nagyvilági életben milyen könnyen esik az előkelő hölgyek szájából a szemrebbenés nélküli hazugság.

GRÓFNŐ           Gondolod, hogy a gróf elhitte? És ha megtalálja a gyermeket a kastélyban?

SUZANNE         Majd elintézem, hogy olyan jól elrejtsék...

GRÓFNŐ           El kell innen mennie. Mindazok után, ami az imént történt, gondolhatod, hogy nincs semmi kedvem őt küldeni a kertbe helyetted.

SUZANNE         De az az egy biztos, hogy én sem megyek. Így hát az esküvőm már megint...

GRÓFNŐ           (felkel) Várj... és mi lenne, ha helyette, vagy helyetted én mennék oda?

SUZANNE         Ön, asszonyom?

GRÓFNŐ           Így a legkisebb a kockázat... A gróf sem tagadhatja le... Megbüntetni a féltékenységéért és rábizonyítani a hűtlenségét, ez aztán... Rajta: az első szerencsés véletlen megerősít abban, hogy megkísértsem a másodikat. Azonnal tudasd vele, hogy lemész a kertbe. De egy szót se, senkinek...

SUZANNE         És Figaro?

GRÓFNŐ           Nem, nem. Nem akarom, hogy beleavatkozzon... Kérem a bársonyálarcomat és a nádpálcámat; kimegyek a teraszra, hogy végiggondoljam ezt az egészet. (Suzanne bemegy az öltözőfülkébe)

HUSZONÖTÖDIK JELENET

a grófnő, egyedül

GRÓFNŐ           Elég vakmerő a tervecském! (megfordul) Ó, szalagom! Szépséges szalagom! Elfeledkeztem rólad! (felveszi a karosszékről és feltekeri) Többé nem válok meg tőled... Emlékeztetni fogsz a jelenetre, amikor az a szerencsétlen gyermek... Látja, gróf úr, mit művelt... És én! Én mit művelek?

HUSZONHATODIK JELENET

A grófnő, Suzanne

A grófnő lopva a keblébe rejti a szalagot.

SUZANNE         Itt a pálca és az álarc.

GRÓFNŐ           Ne felejtsd, megtiltottam, hogy egy szót szólj róla Figarónak.

SUZANNE         (vidáman) Asszonyom, csodás a terve. Én is átgondoltam. Kiengesztel, felold, beteljesít; és akármi lesz is a vége, én biztosan férjhez megyek. (megcsókolja az úrnője kezét. Kimennek)

A két felvonás között a szolgák berendezik a nagy tárgyalótermet: két támláspadot hoznak az ügyvédek számára, azokat a színpad két szélén úgy teszik le, hogy mellettük szabad maradjon a járás. Hátra, középen, kétlépcsős dobogó kerül, erre a gróf karosszékét teszik. Elől, oldalt helyezik el az írnok asztalát és zsámolyát. Hübele, valamint a többi bíró ülőhelyét a grófi dobogó két oldalán teszik le.

HARMADIK FELVONÁS

Terem a kastélyban, az úgynevezett trónterem, ami most a törvényszéki tárgyalás terméül szolgál; oldalt baldachin alatt a király arcképe

ELSŐ JELENET

A gróf, Pedrillo, ingujjban, csizmában, kezében lepecsételt csomag.

GRÓF                (gyorsan) Megértettél?

PEDRILLO        Meg, excellenciás uram. (el)

MÁSODIK JELENET

A gróf, egyedül

GRÓF                (egyedül, kiabál) Pedrillo?

HARMADIK JELENET

A gróf, Pedrillo, aki visszajön

PEDRILLO        Excellenciás uram?

GRÓF                Nem látott senki?

PEDRILLO        Egy lélek se.

GRÓF                Az arabs paripát vidd.

PEDRILLO        A kerítésnél vár felnyergelve.

GRÓF                Aztán keményen, egyhuzamban Sevilláig.

PEDRILLO        Könnyű út, csak három mérföld.

GRÓF                Amint ott vagy, megtudod, hogy megérkezett-e az apród.

PEDRILLO        A fogadóba?

GRÓF                Igen. De ami a legfontosabb: hogy mikor érkezett?

PEDRILLO        Értem.

GRÓF                Add át neki a kinevezést és gyere vissza hamar.

PEDRILLO        És ha nincs ott?

GRÓF                Akkor még gyorsabban vágtass vissza és számolj be róla. Mehetsz.

NEGYEDIK JELENET

A gróf, tűnődve járkál fel-alá

GRÓF                Nagy butaság volt Baziliót elküldeni!... A harag rossz tanácsadódó. - Itt van először is ez a levél, ami arra figyelmeztet, hogy a grófnő becsületére törnek; mikor jövök, a komorna bezárkózik, az úrnője megrémül, vagy csak úgy tesz, mintha megrémülne; egy férfi kiugrik az ablakon, de utána egy másik vallja be. vagy csak úgy tesz, mintha ő ugrott volna ki. Elvesztettem a fonalat. Túl sok itt a homályos pont. Ha egy parasztom csúnyán él - kit érdekel? Olyanok is! De a grófnő! És ha egy gátlástalan alak mégis megpróbálná, mi jut az eszembe? Ha az embert elönti a vér, esküszöm, még a legfegyelmezettebb képzelet is csapongani kezd, mint egy álom. Jól szórakozott rajtam a grófnő, alig leplezte az örömét! - Tud magára vigyázni; a becsületem tehát. Az ördög tudja, mennyit ér! Másfelől mit értem el? Mi van, ha az a kétszínű Suzanne elárulta a titkomat?. Miért is ragaszkodom ehhez a pillanatnyi szeszélyhez? Már százszor is megpróbáltam szabadulni tőle. A bizonytalanság furcsa játékai! Ha simán megkapnám, ezerszer kevésbé kívánnám. - Ez a Figaro is hogy megvárakoztat! Óvatosan ki kell fürkésznem - (Figaro megjelenik a háttérben) majd úgy terelem a beszélgetést, hogy kiszedjem belőle, tud-e Suzanne iránti szerelmemről, vagy sem.

ÖTÖDIK JELENET

A gróf, Figaro

FIGARO            (félre) Szóval ez a nagy helyzet.

GRÓF                Ha egy szót is megtudok tőle.

FIGARO            (félre) Sejtettem én azt

GRÓF                Akkor szépen elvetetem vele a vénséget.

FIGARO            (félre) Bazilio úr szerelmét?

GRÓF                Aztán majd kitalálom, hogy mi legyen a leányzóval.

FIGARO            (félre) Legyen a feleségem, kéremszépen.

GRÓF                (megfordul) Hogy? Mi? Mi van?

FIGARO            (előrejön) Hivatni méltóztatott.

GRÓF                De mit mondtál az előbb?

FIGARO            Nem mondtam semmit.

GRÓF                (megismétli) A feleségem kéremszépen.

FIGARO            Ez.ó, ez egy hosszabb szöveg vége volt: Ezzel keresse meg a feleségem, kéremszépen.

GRÓF                (járkál) A felesége. Nagyon kíváncsi volnék, mi az a fontos dolog, ami feltartja uraságodat, mikor hivatom?

FIGARO            (úgy tesz, mintha a ruháját igazgatná) Bepiszkoltam magam, mikor ráestem azokra az ágyásokra; ezért átöltöztem.

GRÓF                És ez egy teljes órájába került?

FIGARO            Kerül, amibe kerül.

GRÓF                A cselédek, nálunk úgy látszik tovább öltözködnek, mint az urak. Mert nincsen inasuk, hogy segítsen neki.

GRÓF                De még mindig nem értem, mi kényszerített arra, hogy az értelmetlen veszélyt vállalva kiugorj.

FIGARO            Veszély! Ez úgy hangzik, mintha valami örvény nyelt volna el elevenen.

GRÓF                Szándékosan értesz félre, hogy félrevezess, szemtelen szolga! Pontosan tudod: nem az izgat, hogy kiugrottál, hanem az, mért ugrottál ki!

FIGARO            Kap egy hamis hírt, dühöng, jön is már, mindent elsöpörve, mint a morenai zuhatag; egy férfit keres, meg kell találnia mindenáron; ha kell, betöri az ajtókat, ledönti a falakat! Véletlenül ott tartózkodom, ki tudja, nagy felindulásában talán.

GRÓF                (közbevág) A lépcsőn is elmenekülhettél volna.

FIGARO            Hogy elkapjon a folyosón, mi?

GRÓF                (dühösen) A folyosón! (félre) Elönt a vér, és nem tudom meg, amit szeretnék.

FIGARO            (félre) Engedjük közelebb, de játszunk óvatosan.

GRÓF                (enyhülten) Nem is ezt akartam mondani, hagyjuk ezt. Szerettelek volna. Igen, szerettelek volna Londonba vinni magammal, mint a gyorsfutáromat. de ha alaposabban belegondolok.

FIGARO            A kegyelmes úr meggondolta magát?

GRÓF                Először is, egy szót se tudsz angolul.

FIGARO            Dehogynem. Goddam.

GRÓF                Nem értem.

FIGARO            Azt mondom, hogy tudom azt, hogy Goddam.

GRÓF                Na és?

FIGARO            Szép kis nyelv ez az angol, a fenébe! Kevéssel is sokra juthat benne az ember. A Goddam-mel Angliában bárhol, bármit el lehet érni. - Jó zsíros sült csirkére fáj a foga? Menjen be az első kocsmába, és csak ezt mutassa a pincérnek (nyársat forgat) Goddam! És máris hozzák a sózott marhalábat, kenyér nélkül. Csodálatos! Burgundira vagy rozéra vágyik? Szeretne felhajtani egy pohárkával? Elég csak ennyi (dugót húz ki a palackból) Goddam! És már hozzák is a sört, ekkora cinkorsóban, hogy csak úgy csorog a habja! Isteni! Összefut egy csinos nőszeméllyel, aki lesütött szemmel, hátrafeszített könyékkel tipeg és himbálja egy kicsit a csípőjét is hozzá? Tegye minden ujját kedvesen az ajkára - Ah Goddam! - Lekever egy akkora pofont az embernek, mint egy rakodómunkás. Ez is bizonyítja, hogy megértette. Az igazsághoz tartozik, hogy az angolok néha beszúrnak egy-egy szót ide-oda beszéd közben: de nem vitás, hogy a Goddam! nyelvük alapvetése; és ha a kegyelmes úr csak emiatt hagyna Spanyolországban.

GRÓF                (félre) El akar jönni Londonba; nem járt el a nő szája.

FIGARO            (félre) Azt hiszi, nem tudok semmit; dolgozzuk meg, beszéljünk a szájíze szerint.

GRÓF                Mi oka lehetett a grófnőnek arra, hogy így a bolondját járassa velem?

FIGARO            Kegyelmes uram, állítom, hogy ezt jobban tetszik tudni nálam.

GRÓF                Minden kívánságát teljesítem, elhalmozom ajándékokkal.

FIGARO            Adni ad, de közben hűtlen hozzá. Mit ér a fölösleg, ha hiányzik, ami kell?

GRÓF                . Azelőtt mindent elmondtál nekem.

FIGARO            Most sem hallgatok el semmit.

GRÓF                Mennyit kaptál a grófnőtől a cinkosságodért?

FIGARO            Mennyit kaptam öntől amikor kimentettem őt a doktor karjai közül. Kegyelmes úr - kár megalázni azt, aki minket szolgál, csak rossz cseléd lesz belőle.

GRÓF                Miért van mindenben, amit csinálsz, valami sunyiság?

FIGARO            Aki keresi, meg is találja a hibát.

GRÓF                Pocsék egy híred van!

FIGARO            És ha jobb vagyok, mint a hírem? Olyan sok nagyúr mondhatja ezt el magáról?

GRÓF                Százszor is láttam, hogy szerencsét próbálsz, de sose jártál az egyenes úton.

FIGARO            Hogy képzeli, kegyelmes uram? Itt van a tömeg: mindenki fut, tolong, lökdösődik, könyököl, egymás hegyén-hátán, néhánynak sikerül, a többit eltapossák. Ami engem illet, én ebből kiszállok, inkább lemondok róla.

GRÓF                A szerencséről? (félre) Ez új.

FIGARO            (félre) Most én jövök. (fennhangon) Excellenciád rám bízta a kastély várnagyi tisztét; ez egy remek állás, ha nem is leszek fontos híreket szállító futár, boldogan éldegélek a feleségemmel, Andalúzia szívében.

GRÓF                És mi akadályozna meg abban, hogy magaddal hozd Londonba?

FIGARO            Annyiszor el kellene válnom tőle, hogy végül már torkig lennék az egésszel.

GRÓF                Egy kis ésszel és kitartással nálam az előmeneteled is biztosítva lenne.

FIGARO            Ész és előmenetel? Csúfolni tetszik? Középszerűség és talpnyalás, azzal az ember mindent elérhet.

GRÓF                .alattam még a politikába is beletanulhatnál.

FIGARO            Azt már tudom.

GRÓF                Mint az angol nyelv alapvetését?

FIGARO            Igen, de ezzel nincs mit hencegni. Annyi az egész, hogy hallgasd el, amit tudsz, és beszélj arról, amit nem tudsz; hogy értsd, amit nem értesz, és ne halld, amit értesz; bírj mindig többet, mint amennyi erődből telik; tudd, hogy a nagy titok abban áll, hogy nincs titok; zárkózz be nagy komolyan és hegyezd a tollad, add üres fejjel a mélyet; jól-rosszul játszd meg a személyiséget; küldj szét kémeket, és jutalmazz árulókat; törj fel pecsétet, sikkassz el levelet; silány eszközeidet szentesítse céljaid nagyszerűsége: ez a politika, akasszanak fel, ha nem így van!

GRÓF                Amiről te beszélsz, az az intrika!

FIGARO            Politika, intrika, egykutya: édestestvérek, csinálja, aki akarja. Jobb szeretem, hej, a szeretőmet! Ahogy a jó Henrik királyról szóló dal mondja.

GRÓF                (félre) Szóval maradni akar. Értem.Suzanne elárult.

FIGARO            (félre) Lépre csalom és a saját játszmájában verem meg.

GRÓF                Szóval azt hiszed, hogy megnyered a pert Marcellina ellen?

FIGARO            Csak nem tart bűnösnek, mert nem kérek abból a vénlányból, miközben excellenciád sorba elhappolja előlünk a fiatalokat?

GRÓF                (csúfondárosan) A törvény székében a bíró nem a saját érdekeit nézi, csak a törvény szellemét.

FIGARO            Elnéző a nagyokkal, szigorú a kicsikkel.

GRÓF                Azt hiszed tréfálok?

FIGARO            Ki tudja azt, kegyelmes uram? Tempo e galantíuomo, mondja az olasz; az idő mindig igazat mond, tőle majd megtudom, ki akar nekem rosszat és ki jót.

GRÓF                (félre) Tehát mindent elmondtak neki; elveszi a vén csoroszlyát.

FIGARO            (félre) Valamiben mesterkedik; mire jött rá?

HATODIK JELENET

A gróf, egy lakáj, Figaro

LAKÁJ               (bejelenti) Don Gusman de Hübele.

GRÓF                Hübele?

FIGARO            Ő bizony. Körzeti bíró, törvényszéki alelnök, és a bírói tanácsadó testület tagja.

GRÓF                Várjon. (a lakáj el)

HETEDIK JELENET

A gróf, Figaro

FIGARO            (Egy darabig nézi az eltűnődő grófot) .Ez minden, kegyelmes úr? Óhajt még valamit?

GRÓF                (magához tér) Hogy én?. Kértem, hogy rendezzék be ezt a termet a nyilvános tárgyalás céljára. Hiányzik még valami? Itt a nagy karosszék önnek, kényelmes székek állnak a bírói testület rendelkezésére, az írnoknak itt ez a zsámoly, ez a két pad az ügyvédeké, az előkelőbbek elöl foglalnak helyet, a söpredék hátul. Küldöm a takarítókat. (el)

NYOLCADIK JELENET

A gróf, egyedül

GRÓF                Teljesen összezavart ez a gazember! A vitában mindig ő kerekedik fölém, a sarokba szorítja az embert. Na, jómadár és jómadárka? Összejátszotok ellenem? Legyetek barátok, szeretők, bármik, nekem mindegy, de a kutyafáját, férj-feleség, az bizony.

KILENCEDIK JELENET

Suzanne, a gróf

SUZANNE         (kifulladva) Monsigneur. bocsánat, Monsigneur.

GRÓF                (ingerülten) Valami baj van kisasszony?

SUZANNE         Most haragszik?

GRÓF                Óhajt valamit?

SUZANNE         (félénken) Az asszonyomnak migrénje van. Csak azért szaladtam, hogy kölcsönkérjem, a kegyelmes úr éteres üvegcséjét. Máris hozom vissza.

GRÓF                (odaadja) Nem kell, tartsd meg nyugodtan, hamarosan neked is szükséged lesz rá.

SUZANNE         Egy magamfajta egyszerű lánynak migrénje? Ez a betegség csak a szalonokban ragadós.

GRÓF                És ha a fülig szerelmes menyasszony elveszti a jövendőbeli.

SUZANNE         De hogyha kifizetem Marcellinát abból a hozományból, amit ígérni tetszett.

GRÓF                Amit én tetszettem ígérni, én?

SUZANNE         (lesüti a szemét) Ha jól értettem a kegyelmes urat.

GRÓF                Igen, ha megértenél végre, akkor.

SUZANNE         Excellenciádra hallgatni kötelességem, vagy nem?

GRÓF                Te kis kegyetlen! Mért nem mondtad eddig?

SUZANNE         Mikor van késő igazat mondani?

GRÓF                Lejössz a kertbe szürkületkor?

SUZANNE         Nem arra járok minden este?

GRÓF                Ma reggel nagyon csúnyán bántál velem.

SUZANNE         Ma reggel? - És az apród a szék mögött?

GRÓF                Igaza van; kiment a fejemből. De mért utasítottad el olyan makacsul Baziliót, aki a nevemben...?

SUZANNE         Mi szükség van itt egy Bazilióra?...

GRÓF                Megint igaza van. De attól tartok, hogy egy bizonyos Figarónak mindent elmondtál!

SUZANNE         Persze, persze, elmondok neki mindent - kivéve azt, ami nem rá tartozik.

GRÓF                (nevet) Édesem! Szóval megígéred? Ha nem tartod meg a szavad, értsük jól egymást, szívem: ha nincs randevú, nincs hozomány, és nincs házasság se.

SUZANNE         (bókol) Ha nincs házasság, nincs úri kiváltság sem, nagyuram.

GRÓF                Honnan veszi ez ezeket? Komolyan, a végén még belehabarodok. Az asszonyod várja már az üvegcsét...

SUZANNE         (nevetve visszaadja neki) Beszélhettem volna a gróf úrral ürügy nélkül?

GRÓF                (meg akarja csókolni) Ennivaló teremtés!

SUZANNE         (kisiklik) Jönnek.

GRÓF                (félre) Az enyém. (kisiet)

SUZANNE         Rohanok beszámolni a kegyelmes asszonynak.

TIZEDIK JELENET

Suzanne, Figaro

FIGARO            Suzanne! Suzanne! Hova sietsz annyira a kegyelmes úrtól?

SUZANNE         Ne félj a peredtől, most nyerted meg. (kiszalad)

FIGARO            (a nyomában) De legalább áruld el, hogy...

TIZENEGYEDIK JELENET

A gróf, egyedül

GRÓF                (visszajön) Most nyerted-meg! - Szóval lépre csaltak! A két pimasz! Megbánjátok ti ezt még... Az ítélet támadhatatlan lesz és igazságos... De ha mégis kifizetné azt e vénlányt?... ugyan miből?... de ha mégis... Akkor még mindig kéznél van a büszke Antonio, akinek a szemében Figaro egy senki, hogy jön ahhoz, hogy elvegye az unokahúgát? Ezt a rögeszméjét kell ápolni egy kicsit... Miért is ne? Az intrika tágas mezején sok minden megterem... gondozni kell egy tökfej hiúságát is. (kiált) Anto... (látja, hogy Marcellina és társai jönnek. El.)

TIZENKETTEDIK JELENET

Bartolo, Marcellina, Hübele

MARCELLINA (Hübelének) Hallgassa meg az ügyemet, tisztelt uram.

HÜBELE            (talárt visel és enyhén hebeg) Te-essék! Mo-ondja el szo-óbelileg.

BARTOLO         Házassági ígéretről van szó.

MARCELLINA  Pénzkölcsönnel kombinálva.

HÜBELE            É-értem, etcetera, satöbbi.

MARCELLINA  Nem, etcetera az nincs, uram.

HÜBELE            É-értem: tehát elhozta a pé-énzt.

MARCELLINA  Nem, uram; én kölcsönöztem.

HÜBELE            É-értem. Most tehát vissza-kö-öveteli.

MARCELLINA  Nem, uram; azt akarom, hogy feleségül vegyen.

HÜBELE            É-értem, é-értem: ő el akarja ve-enni magát.

MARCELLINA  Nem, uram; ezért van ez az egész per.

HÜBELE            Ne-ekem akarja me-egmondani, hogy miért van a pe-er?

MARCELLINA  Nem, uram. (Bartolónak) Hol vagyunk? (Hübelének) Maga fog itt ítélkezni?

HÜBELE            E-ez-ért vettem az állásomat, nem?

MARCELLINA  (sóhajtva) Nagy szégyen, hogy ezt is pénzért árusítják.

HÜBELE            I-igaza van, jobb lenne, ha ingyen adnák. Ki az a-alperes?

TIZENHARMADIK JELENET

Bartolo, Marcellina, Hübele, Figaro, aki a tenyerét dörzsölgetve jön be.

MARCELLINA  Ez a hitszegő ember az, uram.

FIGARO            (nagyon vidáman) Talán zavarok? - Őméltósága azonnal itt lesz, tanácsos úr.

HÜBELE            Láttam már ezt a fi-fi-fickót valahol?

FIGARO            A felesége őnagyságánál szolgáltam, Sevillában, tanácsos úr.

HÜBELE            Mi-mi-mikor is?

FIGARO            Majd egy évvel a kisebbik fia születése előtt, tanácsos úr, nagyon szép gyerek lett, büszke vagyok rá.

HÜBELE            Ő a le-egszebb mind közül, igen. Ha-allom itt is ki-iteszel magadért?

FIGARO            Kedves öntől. Szót sem érdemel.

HÜBELE            Házassági ígéret! Sze-egényke.

FIGARO            Bíró úr...

HÜBELE            Nem látták vé-életlenül a ti-itkáromat, azt a jó-ófiút?

FIGARO            Dupla Marék urat, az írnokot?

HÜBELE            Igen, ő az, aki duplán fölöz le minden hasznot.

FIGARO            Fölöz? Szerintem letarolja az utolsó szemig. Voltam én már nála a kivonat, na meg a pótkivonat ügyében is, ahogy dukál.

HÜBELE            A fo-ormákat be-e kell tartani.

FIGARO            Úgy van, bíró uram: tudnivaló, hogy aki pereskedik az a lényeggel törődik, a törvényszék meg csak a formára ügyel.

HÜBELE            Nem is olyan bá-árgyú ez a fiú, mint amilyennek lá-átszik. Na, barátocskám, mivel ennyire értesz ho-ozzá, go-ondunk lesz az ügyedre.

FIGARO            Méltányos ítéletére bízom magam, uram, holott ön a bíróság tagja.

HÜBELE            Hogyan?... Igen, a bíróság tagja vagyok. De ha ta-artozol és ne-em fizetsz?

FIGARO            Bíró úr is beláthatja, hogy az éppen olyan, mintha nem tartoznék.

HÜBELE            Vi-ilágos. - Várjunk csak, mit mond ez?

TIZENNEGYEDIK JELENET

Bartolo, Marcellina, a gróf, Hübele, Figaro, ajtónálló

AJTÓNÁLLÓ     (a gróf előtt jön, kiált) Őkegyelmessége, a gróf úr!

GRÓF                Talárban, itt, Hübele uram? A ház belső ügyéről van szó. Jó lett volna az utcai ruha is.

HÜBELE            Gróf úr, igazán kedves. De e-enélkül ki nem, te-eszem a lábam hazulról; csak a forma kedvéért, akarom mondani, a forma fontossága miatt! Van aki kineveti a bírót, ha rövid ruhában látja, de remeg a talár puszta látványától is. A fo-orma, a fo-orma!

GRÓF                (az ajtónállónak) Kezdődjön a tárgyalás.

AJTÓNÁLLÓ     (ajtót nyit, rikolt) A tárgyalás megkezdődik!

TIZENÖTÖDIK JELENET

Az előbbiek, Antonio, a kastély személyzete, ünneplőbe öltözött parasztok és parasztasszonyok; a gróf a nagy karosszékbe ül, Hübele egy székre mellette; az írnok az asztala mögötti zsámolyra; a bírók, az ügyvédek a padokra; Marcellina Bartolo oldalára; Figaro a szemközti padra; leghátul állnak a parasztok és a szolgaszemélyzet.

HÜBELE            (Dupla-Maréknak) Dupla-Marék, sorold az ügyeket.

DUPLA-MARÉK  (egy papírról olvassa) Nemes, igen nemes, végtelenül nemes Don Pedro George, Hidalgo, Los altos, y montes fieros, y otros montes bárója, Alonzo Calderon, ifjú színpadi szerző ellen. Tárgy: halvaszületett komédia, melynek szerzőségét kölcsönösen tagadják, illetve a másiknak tulajdonítják.

GRÓF                Mindkettejüknek igaza van. A bíróság nem illetékes. Ha újabb művet alkotnának közösen, elrendelem, azért, hogy a mű némi nyomot hagyjon a nagyvilág emlékezetében, a nemes adja hozzá a nevét és a költő a tehetségét.

DUPLA-MARÉK  (egy másik papírról olvas) André Petrutchio, földműves; a tartományi adóbeszedő ellen. Tárgy: erőszakos behajtás.

GRÓF                Nem vagyok illetékes. Jobbágyaimat jobban szolgálom, ha a királytól védem meg őket. Tovább.

DUPLA-MARÉK  (harmadik papírt vesz fel. Bartolo és Figaro felállnak) Zöldvéry Barbe-Agar-Raab.Madeleine-Nicole-Marcellina nagykorú hajadon (Marcellina feláll és köszön) Figaro... ellen - keresztnév helye üres?

FIGARO            Anonim.

HÜBELE            A-a-nonim! Há-át ez meg miféle védőszent?

FIGARO            Az enyém.

DUPLA-MARÉK  (ír) Figaro Anonim ellen. Származása?

FIGARO            Nemes.

GRÓF                Te nemesember vagy? (az írnok írja)

FIGARO            Ha az ég is úgy akarta volna, herceg fia lehetnék.

GRÓF                (írnoknak) Tovább.

AJTÓNÁLLÓ     (rikoltja) Csendet, uraim!

DUPLA-MARÉK  (olvas) ...tárgy: nevezett Figaro házassága elleni nevezett Zöldvéry által emelt kifogás. Felperes védője doktor Bartolo, nevezett Figaróé magamaga, amennyiben a bíróság ezt a szentesített szokás és az ítélőszéki joggyakorlat ellenére megengedi.

FIGARO            Ez a szentesített szokás, Dupla-Marék uram, legtöbbször csak profán visszaélés; mert még a kevéssé felkészült al- avagy felperes is jobban ismeri a maga ügyét, mint sok hideg verítékben úszó, torka szakadtából üvöltöző ügyvéd, aki mindennel tisztában van, kivéve a tényállást, mit számít neki, ha a védence tönkremegy, a közönség unatkozik és a bíróság elalszik; az ilyenek olyan felfuvalkodottak és dagályosak, mintha ők írták volna az Oratio pro Murénát. Az esetet kevés szóval elmondhatom, igen tisztelt bíróság...

DUPLA-MARÉK  Takarítsa meg azt a keveset is, ön nem a felperes, ön itt csak védekezhet. Lépjen elő, doktor úr és olvassa fel a házassági ígéretet.

FIGARO            Úgy van, ígéretet!

BARTOLO         (felteszi a szemüvegét) Egyértelmű ígéretet.

HÜBELE            Lá-ássuk tehát.

DUPLA-MARÉK  Csendet, uraim.

AJTÓNÁLLÓ     (rikolt) Csendet!

BARTOLO         (olvas) "Alulírott elismerem, hogy Zöldvéry ésatöbbi Marcellina kisasszonytól, az Aguas-Frescas kastélyban kétezer frissen vert-aranypiasztert átvettem; mely összeget kívánságára itt helyben visszafizetem, hanem akkor hálám jeléül feleségül is veszem, satöbbi, aláírás. Figaro" Indítványozom, hogy az alperes egyenlítse ki tartozását, teljesítse ígéretét és viselje a per költségeit. (szónokol) Tisztelt bíróság... Soha figyelemreméltóbb esetet nem tárgyalt a magas törvényszék! S mióta Nagy Sándor házasságot ígérvén a szép Thalestrisnek.

GRÓF                (közbeszól) Mielőtt továbbmennénk, ügyvéd úr, megállapíttatott a kereset jogosultsága?

HÜBELE            (Figaróhoz) É-él ki-ifogással a fe-elolvasottakkal szemben?

FIGARO            Csak annyiban, tisztelt bíróság, hogy rosszindulat tévedés vagy figyelmetlenség következtében hiba csúszott a felolvasásba; mert itt nem az áll hogy: "mely összeget.visszafizetem, HANEM akkor hálám jeléül feleségül is veszem" hanem az: " visszafizetem, S HA NEM, akkor hálám jeléül feleségül veszem" - és ez nem egészen ugyanaz.

GRÓF                Mi van az okiratban: HANEM vagy S HA NEM?

BARTOLO         HANEM.

FIGARO            S HA NEM.

HÜBELE            Du-upla Marék, olvassa fel maga.

DUPLA-MARÉK  Ez a legbiztosabb, mert a felek olvasás közben gyakran szándékosan tévednek. (olvas) E, e, e, Zöldvéry, e, e, e, Marcellina kisasszony, e, e, e, megvan! "mely összeget kívánságára itt helyben visszafizetem, HANEM..., S HA NEM... HANEM..." - micsoda macskakaparás... és van itt egy paca is.

HÜBELE            Egy pa-aca? É-értem.

BARTOLO         (szónokol) Fenntartom, hogy kopulatív konjunkció esete áll fenn, mely összekapcsolja a mondat megfelelő részeit: kifizetem a kisasszonyt valamint feleségül is veszem

FIGARO            Fenntartom, hogy diszjunktív negáló konjunkció esete áll fenn, mely a tagmondatokat tagadólag szétválasztja; amennyiben nem fizetem ki a leányzót, annyiban feleségül veszem; ez az okostóni, sőt, okosabb tóni, ha még egyszer meg mer szólalni latinul, hát én görög vagyok; kiütöm a nyeregből.

GRÓF                Most hogyan döntsük el ezt a kérdést?

BARTOLO         Hogy kettévágjuk, tisztelt bíróság, és ne gyötörjük egymást egy szó miatt, elismerjük, hogy a S HA NEM esete áll fenn.

FIGARO            Vegyék jegyzőkönyvbe.

BARTOLO         Csatlakozunk. Ez a hitvány menedék nem menti meg a bűnöst: nézzük meg közelebbről. (olvas) "mely összeget kívánságára visszafizetem, s ha nem akkor, hálám jeléül feleségül is veszem," - Ez éppolyan, mintha azt mondanánk: "Az érvágás után azonnal megkönnyebbül, s ha nem akkor, egy óra múlva" - tehát "mindenképpen". Vagy: "a tamarintea hatása a székrekedésre mindjárt jelentkezik, s ha nem akkor, másnap", vagyis mindenképpen, elkerülhetetlenül, vagyis az eredeti mondat értelme: "visszafizetem, s ha nem is ugyanakkor, de feleségül veszem, hálából" - ez világos, mint a nap. Mi nem ragaszkodunk a fizetség és a házasság egyidejűségéhez, de ahhoz igen, hogy a szerződésbe foglalt pontok mindegyike teljesíttessék.

FIGARO            Szó sincs róla, a mondat értelme a következő: "a betegség megöli, ha nem, akkor az orvos", ha nem az egyik, akkor a másik, de inkább az orvos. Más példa: "írj rossz műveket, ha nem, akkor gáncsolni fognak az ostobák". Vagy rosszat írok, ha nem akarom, hogy bántsanak, vagy jót, és akkor bántani fognak. Abban bizakodott, Bartolo mester, hogy elfelejtettem a mondattant? Tehát, még egyszer: fizetek, vagy ha nem, vessző, akkor hálából feleségül veszem.

BARTOLO         (gyorsan) Utána van a vessző.

FIGARO            (gyorsan) Előtte van a vessző. Előtte van a vessző, ha nem, tisztelt bíróság, akkor feleségül veszem.

BARTOLO         (gyorsan az írásba pillant) Sehol sincs vessző, tisztelt bíróság.

FIGARO            (gyorsan) De volt, tisztelt bíróság. Egyébként házasság esetén is vissza kell fizetni?

BARTOLO         (gyorsan) Igen; ebben a házasságban nem lesz vagyonközösség.

FIGARO            (gyorsan) Ágyközösség se, ha a házasság nem biankó csekk. (a bírók felkelnek és halkan tanácskoznak)

BARTOLO         Szépen rendezi a tartozását!

DUPLA-MARÉK  Csendet, uraim.

AJTÓNÁLLÓ     (rikácsolva) Csendet!

BARTOLO         Ezt nevezi adósságfizetésnek ez az utolsó!

FIGARO            Védő úr, csak nem saját ügyében szól itt?

BARTOLO         A hölgy védője vagyok.

FIGARO            Joga van hülyéségeket beszélni, de a piszkolódást azt fejezze be. Amikor a bíróságok lehetővé tették, hogy harmadik személy szólhasson a peres felek nevében, tartva azok túlzott indulatától, ez nem azért történt, hogy a semleges védőkből büntetlenül szitkozódó kiváltságosok legyenek. Ez a legnemesebb intézmény lealacsonyításával volna egyenlő. (a bíróság továbbra is halkan tanácskozik)

ANTONIO         (Marcellinának, a bírókra mutatva) Mit gagyorásznak ezek össze annyit?

MARCELLINA  A főbírót megvesztegették, az megvesztegeti a többit, és én elvesztem a perem.

BARTOLO         (halk, komor hangon) Tartok tőle.

FIGARO            (vidáman) Bátorság, Marcellina!

DUPLA-MARÉK  (feláll, Marcellinához) Ez már mégiscsak sok! Feljelentem önt, és a bíróság becsületének védelmében követelem, hogy a másik ügy előtt ebben hozzanak határozatot.

GRÓF                (visszaül) Nem, írnok úr, az engem ért rágalom fölött nem mondok ítéletet. Spanyol bírónak nincs oka pirulni ázsiai törvényszékeken honos túlkapások miatt: van itt egyéb visszaélés elég. S hogy az egyiknek máris elejét vegyem, döntésemet meg fogom indokolni; a törvény ellensége a bíró, aki erre nem hajlandó. Mit követelhet a felperes? Házasságot fizetés elmulasztása esetén; az egyik kizárja a másikat.

DUPLA-MARÉK  Csendet, uraim.

AJTÓNÁLLÓ     (rikácsolva) Csendet!

GRÓF                Mit mond erre az alperes? Hogy személyes szabadságához ragaszkodik; megadatik neki.

FIGARO            (vidáman) Nyertem!

GRÓF                De minthogy a szövegben ez áll: "mely összeget kívánságára visszafizetem, s ha nem, akkor hálám ,jeléül feleségül veszem, satöbbi", a bíróság tehát arra kötelezi az alperest, hogy a kétezer aranyat fizesse ki felperesnek, s ha nem, vessző, akkor vegye el feleségül, még a mai napon. (feláll)

FIGARO            (elhűlve) Vesztettem.

ANTONIO         (boldogan) Csodálatos ítélet.

FIGARO            Mért olyan csodálatos?

ANTONIO         Mert mostantól nem vagy ez unokaöcsém. Örök hálám, Monseigneur.

AJTÓNÁLLÓ     (rikácsol) Hagyjuk el a termet! (az emberek kimennek)

ANTONIO         Mék, elmondom a húgomnak.

TIZENHATODIK JELENET

A gróf, fel-alá járkál, Marcellina, Bartolo, Figaro, Hübele bíró

MARCELLINA  Végre fellélegzem!

FIGARO            Én pedig megfulladok.

GRÓF                (félre) Édes a bosszú. Micsoda megkönnyebbülés.

FIGARO            (félre) Hol késik ez a Bazilio, aki Marcellina házasságát akarta megakadályozni; hol marad? (a grófhoz, aki távozik) Kegyelmes uram, már itthagy minket?

GRÓF                Az ítélet elhangzott.

FIGARO            (Hübelére) Persze, mert ez a hólyag albíró...

HÜBELE            Én vagyok ho-ho-hólyag?

FIGARO            Ki más? Úgyse veszem feleségül. Nemesember vagyok. Már csak ezért se. (a gróf megáll)

BARTOLO         De elveszi.

FIGARO            Nemesi szüleim beleegyezése nélkül?

BARTOLO         Nevezze meg őket! Mondja meg, hol vannak!

FIGARO            Csak még egy kis időt kérek: már nyomon vagyok; tizenöt évi állhatatos keresés után.

BARTOLO         Mit vág föl! Egy árvaházi gyerek!

FIGARO            Talált, sőt, lopott gyerek, doktor úr!

GRÓF                (visszajön) Lopott, talált - hol a bizonyíték? Még a végén azt kürtöli világgá, hogy megsértették a jogait.

FIGARO            Ha a csipkés pólya, a hímzett takaró és az arany ékszerek, amiket a rablók rajtam találtak, nem bizonyítanák is magas származásomat, az elővigyázatosság, hogy ismertetőjelekkel látnak el, magában is tanúsítaná, hogy milyen drága voltam a szüleim szemében: és ráadásul itt ez a hieroglifa a karomon. (a jobb karját le akarja mezteleníteni)

MARCELLINA  (élénken felugrik) Egy spatula? A jobbkarodon?

FIGARO            Honnan tudja, hogy az?

MARCELLINA  Istenem ! Ez ő!

FIGARO            Igen, én én vagyok.

BARTOLO         (Marcellinának) Ki? Hogy ő?

MARCELLINA  (élénken) Ő Emmanuel.

BARTOLO         (Figarónak) Cigányok loptak el?

FIGARO            (lázas izgalomban) Egy kastély közelében. Drága doktor, ha visszaad nemes családom kezébe, szabjon olyan árat, amilyet akar; előkelő szüleim nem számolják majd az aranyat.

BARTOLO         (Marcellinára mutat) Íme az anyád.

FIGARO            A nevelőanyám?

BARTOLO         Az anyád.

GRÓF                Az anyja!

FIGARO            Ezt fejtse ki.

MARCELLINA  (Bartolora mutat) Íme, az apád.

FIGARO            (kétségbeesve) Jaj nekem!

MARCELLINA  Hát nem súgta meg a szíved ezerszer?

FIGARO            Nem, soha.

GRÓF                (félre) Az anyja!

HÜBELE            Vi-ilágos, nem ve-eheti feleségül.

BARTOLO         De én sem.

MARCELLINA  Maga sem? És a fia? És az esküje?

BARTOLO         Nem voltam eszemnél, Ha a feltörő emlékek köteleznék az embert, feleségül vehetné a fél világot.

HÜBELE            És ha mindent ilyen a-alaposan megvizsgálnánk, se-enki nem venne el se-enkit.

BARTOLO         Az ismert botlások! Siralmas ifjúság!

MARCELLINA  (lassan belemelegszik) Siralmas, de még milyen siralmas! Nem tagadom vétkeimet, melyek itt, lám, a napvilágra kerültek! Pedig nagyon kegyetlen dolog harmincévi tisztességes élet után bűnhődni értük. Én erényes életre születtem és úgy is éltem, míg a magam feje után éltem. De a szép illúziók, a tudatlanság és nélkülözés korában, egyik oldalon a csábítók hada, másikon a fojtogató nyomor, hogyan küzdjön meg az ember lánya egyszerre annyi ellenségével? És mindig az ítél a legszigorúbban fölöttünk, aki életében talán tíz másikat is a romlásba döntött!

FIGARO            A bűnös bocsát meg a legkevésbé, ez már szabály.

MARCELLINA  Hálátlan a férfi? Rosszabb annál! Mert ő megveti azt, akivel eljátszadozott, az áldozatát! Titeket kell megbüntetni a mi ifjúkori botlásainkért, titeket, meg a hivatalaitokat, ahol olyan elbizakodottan formálnak rólunk ítéletet, de vétkes hanyagságuk megfoszt a megélhetés tisztes esélyétől. Van munka az ilyen sorsverte lányok számára? Természetes joguk volna, hogy ők készítsék a női holmikat. De erre ma ezrével képeznek ki férfiakat.

FIGARO            (haraggal) Még a katonákat is hímzésre fogják!

MARCELLINA  (felhevülten) A férfiak még a módosabb családokban sem veszik emberszámba a nőket; elhalmozzák a tisztelet minden jegyével, de valójában szolgaságban tartják; ha a pénzünkről van szó, kiskorúaknak számítunk, de ha hibázunk, nagykorúak vagyunk a büntetésben; akárhogy is nézem, a férfiak viselkedése velünk szánalmas és undorító!

FIGARO            Igaza van !

GRÓF                (félre) Nagyonis igaza!

HÜBELE            I-istenem! De még milyen igaza.

MARCELLINA  Törődünk is fiam, egy ilyen ember ítéletével? Ne azt nézd, honnan jöttél, hanem azt, hogy hová mész; ez az egy számít. Pár hónap múlva nagykorú lesz a menyasszonyod, nem függ senkitől, csak saját magától; ő elfogad, arról kezeskedem. Gyengéd hitvesed és szerető édesanyád vesz majd körül, egyik jobban kényeztet, mint a másik. Légy elnéző irántuk, örülj az életnek: légy vidám, szabad és jó mindenkihez: mást nem is kér anyád az élettől.

FIGARO            Minden szavad aranyat ér, mama, megfogadom a tanácsaidat. Milyen ostoba is tud lenni az ember! Ezer és ezer éve forog a világ és én azzal gyötröm magam, hogy az időtlen idők óceánjában azt a harminc vacak évemet, ami már úgyis elszállt, kinek köszönhetem? Akinek fáj, a lelke rajta. Mit kínozzuk magunkat egy életen át, mért törjük magunkat szüntelenül, mint a hajóvontató lovak, akik nem tudnak soha megállni, és akkor is jár a lábuk, mikor végre megpihenhetnének. Mi csak várjuk ki a sorunkat.

GRÓF                Ez az ostoba história felborítja minden számításomat.

HÜBELE            (Figaróhoz) És a nemesi származás? É-és a kastély? Ez az i-igazságszolgáltatás megtévesztése.

FIGARO            Csinos kis ostobaságot akart velem éppen elkövettetni ez az igazságszolgáltatás! És ráadásul kiderült, hogy akit vacak száz aranyért már vagy húszszor majdnem agyonütöttem, az az apám! De mivel az ég megóvta becsületemet egy kínos kalandtól, kérlek bocsáss meg apám... És te, anyám, csókolj meg... anyai szereteted minden melegével... (Marcellina a nyakába ugrik)

TIZENHETEDIK JELENET

Bartolo, Figaro, Marcellina, Hübele, Suzanne, Antonio, a gróf

SUZANNE         (futva jön, kezében erszény) Monseigneur! Várjon! Ne adja őket össze: kifizetem azt az asszonyságot az úrnőmtől kapott hozományból.

GRÓF                (félre) Pokolba az úrnőddel! Úgy látszik minden összeesküdött ellenem... (el)

TIZENNYOLCADIK JELENET

Bartolo, Antonio, Suzanne, Figaro, Marcellina, Hübele

ANTONIO         (észreveszi, hogy Figaro átöleli Marcellinát; Suzanne-nak) Fizetni, mi? Odasüss!

SUZANNE         (megfordul) Eleget láttam. Menjünk, bácsikám.

FIGARO            (megállítja) Kérlek, ne menj. Mit látsz tulajdonképpen?

SUZANNE         Azt hogy vak voltam, és te meg gyáva.

FIGARO            Sem ezt, sem azt.

SUZANNE         (dühösen) És azt is, hogy milyen szívesen veszed feleségül, ha már így ölelgeted.

FIGARO            (vidáman) Ölelgetem, de mégse veszem el. (Suzanne el akar menni, Figaro visszatartja)

SUZANNE         (megpofozza) Ne nyúljon hozzám, maga utolsó!

FIGARO            (a társasághoz) Ez hát a szerelem? Mielőtt örökre elválnánk egymástól, nézd meg jól ezt a drága asszonyt.

SUZANNE         Nézem.

FIGARO            És milyennek találod?

SUZANNE         Borzalmasnak.

FIGARO            Éljen a féltékenység! Nem hízeleg senkinek.

MARCELLINA  (kitárt karokkal) Öleld meg anyádat, édes Suzanne-kám! Ez a gonosz kötekedő, ez az én kicsi fiam.

SUZANNE         (hozzászalad) Az édesanyja! (egymás karjába borulnak)

ANTONIO         És ezt csak úgy nagy hirtelen...?

FIGARO            ...Tudtam meg.

MARCELLINA  (boldogan) Nem csapott be az én szerelmes szívem, csak azt nem tudta, miért szeret: a természetet nem lehet becsapni.

FIGARO            Bennem meg a józan ész szólalt meg édesanyám, amikor ösztönösen elutasítottam a közeledését, de gyűlölni nem gyűlöltem, különben nem kértem volna kölcsön...

MARCELLINA  (visszaadja neki az írást) Ez a tiéd, vedd vissza, fogadd el tőlem nászajándékul.

SUZANNE         (odadobja neki az erszényt) Vedd ezt is.

FIGARO            Hálás köszönetem.

MARCELLINA  (lelkesülten) Lánynak balszerencsés voltam, nem sok híján szánalmas asszony lett belőlem; és most én vagyok a legboldogabb anya ezen a földön! Csókoljatok meg, gyermekeim; rátok pazarlom minden gyengédségemet. Milyen boldogság! Meglátjátok majd mennyire foglak szeretni!

FIGARO            (ellágyulva, telivér élénkséggel) Hagyd abba, drága édesanyám, hagyd már abba! Vagy azt akarod, hogy kicsorduljon életem első könnye a szememből? De ezek örömkönnyek legalább. Milyen mafla is vagyok! Már majdnem elszégyelltem magam miattuk: éreztem, ahogy az ujjaim között végigcsorognak (széttartott ujjait mutatja) és balgamód vissza akartam tartani! Vetkőzz, szemérem! Hadd sírjak, hadd nevessek egyszerre; amit most érzek, az nem esik meg kétszer az emberfiával. (anyját és Suzanne-t kétfelől magához öleli)

MARCELLINA  Kicsikém!

SUZANNE         Kedvesem!

HÜBELE            (zsebkendővel törölgeti a szemét) Mi van velem? É-én is hü-ülye vagyok?

FIGARO            (lelkesülten) Nem félek kihívni már a sorsot - támadj bánat, ha mersz, állok elébe, két ilyen kedves lénnyel az oldalamon.

ANTONIO         (Figaróhoz) Nem kell ez a sok firleflanc. Ami meg a házasságot illeti, előbb ugye a szülők szoktak megházasodni, igazam van? A kedves papa és mama nem tart kézfogót?

BARTOLO         Száradjon le a kezem, mielőtt egy ilyen semmirekellő anyjának odanyújtanám.

ANTONIO         (Bartolónak) Tehát csak olyan ridegapja neki? (Figarónak) Ezesetben ne is beszéljünk róla, galambom.

SUZANNE         De bácsikám...

ANTONIO         Hát csak nem adom a testvérhúgom édes gyerekét egy senkifiához?

HÜBELE            Maga a-agyalágyult - hát o-olyan nem létezik, hogy valaki ne valaki gyereke legyen!

ANTONIO         Lárifári!... Nem kapja meg sose! (el)

TIZENKILENCEDIK JELENET

Bartolo, Suzanne, Figaro, Marcellina, Hübele

BARTOLO         (Figarónak) Legjobb lesz, ha keresel valakit, aki örökbefogad. (el akar menni)

MARCELLINA  (Bartolo után szalad és átkarolva visszahúzza) Várjon, doktor, hova megy?

FIGARO            (félre) Az összes félkegyelmű azon van Andalúziában, hogy megakadályozza az esküvőmet.

SUZANNE         (Bartolónak) Drága jó apuskám, hisz ez a maga fia.

MARCELLINA  (Bartolónak) Az esze, a tehetsége, az alakja - tiszta apja.

FIGARO            (Bartolónak) És egy fillérjébe sincs magának.

BARTOLO         És a száz aranyam, amit zsebrevágott?

MARCELLINA  (simogatja) A gondját viseljük majd, apuka!

SUZANNE         (simogatja) Úgy fogjuk szeretni, drága jó apuka!

BARTOLO         (ellágyulva) Apa, apuka, apuska! Hát én még a bíró úrnál is nagyobb ökör vagyok (Hübelére mutat) Úgy bánnak velem, mint egy gyerekkel. (Marcellina és Suzanne megcsókolja) Hohó, még nem mondtam igent. (megfordul) De hova lett a kegyelmes úr?

FIGARO            Fussunk utána; csikarjuk ki belőle a végső szót. Ha újabb intrikán töri a fejét, kezdhetünk mindent előröl.

MIND EGYÜTT Fussunk, fussunk. (kisodorják magukkal Bartolot)

HUSZADIK JELENET

Hübele, egyedül

HÜBELE            Még a bíró úrnál is nagyobb ökör vagyok. I-ilyesmit e-estleg go-ondolhat az e-ember, de... Nem valami u-udvariasak a népek errefelé. (el)

NEGYEDIK FELVONÁS

Girlandokkal, virágokkal, égő csillárokkal, gyertyatartókkal feldíszített hosszú ünnepi terem. Jobbra elől asztal, rajta írószerszámok, mögötte karosszék.

ELSŐ JELENET

Figaro, Suzanne

FIGARO            (átkarolja Suzanne-t) Elégedett vagy, szerelmem? Csak jobb belátásra bírta az én aranyszájú anyám a doktorát; hiába berzenkedik ellene, feleségül veszi; ezzel a te kötekedő bácsikád is le lesz szerelve; most már csak őkegyelmessége dühöng, mert az ő házasságukkal révbe ér a miénk is. Nem is örülsz, hogy ilyen jól alakult?

SUZANNE         Olyan furcsa ez az egész.

FIGARO            Inkább vidám. Mi csak egy kis hozományt akartunk kipréselni őexelenciájából; eddig már kettő is hullt az ölünkbe, és egyik se tőle. Téged egy vetélytársnő üldözött, engem egy fúria gyötört - és mára kiderült róla, hogy a legeslegjobb anya a földön! Tegnap még úgy voltam, mint az ujjam, mára már mindkét szülőm megvan, nem olyan fényesek, igaz, mint amilyenekkel szívesen eldicsekedtem volna; de nekünk így is jók, mi nem vagyunk nagyigényűek, mint a gazdagok.

SUZANNE         De amire törekedtél, kedvesem, amire számítottunk, abból nem lett semmi.

FIGARO            A véletlen, kicsim, ügyesebb volt nálunk. Ez a világ rendje. Az ember küzd, tervez, megfeszül, a sors meg, puff, elintézi: és a vérszomjas hódító, aki az egész világot elnyelné, meg a jámbor világtalan, aki a kutyájára bízza magát, egyformán játékszerek a sors kezében, sőt, a világtalant gyakran jobban eligazítja, kevésbé vezeti félre a kutyája, mint azt a másik vakot a környezet. - Ami pedig a kedves kis világtalant, a szerelmet illeti... (gyöngéden átkarolja Suzanne derekát)

SUZANNE         Engem más nem is érdekel!

FIGARO            Akkor hadd legyek én a kiskutya, aki odavezeti őt a drága pici kapudhoz; és hadd lakjunk ott életünk végéig.

SUZANNE         (nevet) Ámor és te?

FIGARO            Én és a szerelem.

SUZANNE         És nem néztek új szálláshely után?

FIGARO            Ha rajtakapnál, jöjjön akár százezer udvarló...

SUZANNE         Folyton túlzol; az igazat mondd.

FIGARO            Ez a legigazabb igazság!

SUZANNE         Fúj, te égetnivaló, hát több is van belőle?

FIGARO            De még mennyire. Amióta az emberek felismerték, hogy a tegnapi butaságokból lesznek a mai bölcsességek, és hogy az elterjesztett kis hazugságok idővel szörnyű-nagy igazságokat teremnek, azóta se szeri, se száma az igazságnak. Az egyiket ugyan ismerik, de senki nem meri terjeszteni, mert nem minden igazság kimondható; a másikat dicsérik, de nem hisz benne senki, mert nem minden igazságban éri meg hinni; a lángoló fogadkozások, az anyák fenyegetései, az iszákosok esküje, a hatalom ígérgetése, a kereskedőink alkudozása, mind ide tartoznak, és még sorolhatnám. De színtiszta igazság csak egy van: a szerelmem az én Suzanne-om iránt.

SUZANNE         Örülök a rakoncátlan jókedvednek - azt mutatja, hogy boldog vagy. Akkor most térjünk rá esti találkámra a gróffal.

FIGARO            Ne térjünk rá soha többé; majdnem túl nagy árat fizettem érte - egy egész Suzanne-t.

SUZANNE         Már nem akarod, hogy odamenjek?

FIGARO            Ha szeretsz, Suzanne, add a szavad: nem mész, ott egye a fene - ez lesz a büntetése.

SUZANNE         Nehezen egyeztem bele, úgyhogy könnyen lemondok róla. Felejtsük el.

FIGARO            De igazán?

SUZANNE         Én nem vagyok olyan, mint ti, nagy bölcsek: számomra csak egy igazság létezik.

FIGARO            És szeretsz majd egy kicsikét?

SUZANNE         Nagyon.

FIGARO            Az nem elég.

SUZANNE         Hogyhogy?

FIGARO            A szerelemben, tudod, a sok is kevés.

SUZANNE         Én nem értek ezekhez a rafinált dolgokhoz, de azt megmondhatom előre, hogy én csak a férjemet fogom szeretni.

FIGARO            Ha állod is a szavad, csodálatos kivétel leszel. (meg akarja csókolni)

MÁSODIK JELENET

Figaro, Suzanne, a grófnő

GRÓFNŐ           Megmondtam, éreztem: akárhol is vannak, együtt vannak. Ejnye, Figaro, hisz minden kettesben töltött perccel önmagát, a házasságát, a saját jövőjét rabolja meg. Egyébként is: már türelmetlenül várják.

FIGARO            Igaza van, kegyelmes asszony, elfeledkeztem magamról. Megyek és kimentem magam. (magával akarja vinni Suzanne-t is)

GRÓFNŐ           (Suzanne-t visszatartja) Ő majd később megy.

HARMADIK JELENET

Suzanne, a grófnő

GRÓFNŐ           Minden megvan a ruhacseréhez?

SUZANNE         Nem kell semmi, asszonyom, a találka elmarad.

GRÓFNŐ           Csak nem meggondoltad magad?

SUZANNE         Nem én, hanem Figaro.

GRÓFNŐ           Becsapsz.

SUZANNE         Jóságos Isten!

GRÓFNŐ           Figaro nem az az ember, aki elszalaszt egy ilyen hozományt.

SUZANNE         De hát mit képzel, kegyelmes asszonyom?

GRÓFNŐ           Csak azt, hogy miután megegyeztél a gróffal, most már bánod, hogy beavattál a terveibe. Kiismertelek. Hagyj békén. (el akar menni)

SUZANNE         (térdre veti magát) Az égre kérem, mindenre, ami szent! Nem tudja, milyen fájdalmat okoz ezzel Susanne-nak, asszonyom! Mikor annyi jóval elhalmozott és még hozományt is adott!

GRÓFNŐ           (felemeli) De hát... nem is tudom, hogy mit beszélek! Hiszen én megyek helyetted a kertbe, kis szívem; nem veszíted el a férjedet, csak segítesz visszaszerezni az enyémet.

SUZANNE         Úgy megrémített asszonyom!

GRÓFNŐ           Mert teljesen kelekótya vagyok. (megcsókolja Suzanne homlokát) Hol lesz a randevúd?

SUZANNE         (megcsókolja a grófnő kezét) Csak annyit értettem, hogy valahol a kertben.

GRÓFNŐ           (az asztalra mutat) Fogd a tollat, adjuk meg pontosan a helyet.

SUZANNE         Írjak neki?!

GRÓFNŐ           Muszáj.

SUZANNE         De legalább a kegyelmes asszony...

GRÓFNŐ           Magamra vállalok mindent. (Suzanne leül, a grófnő diktál) Új szöveg az ismert dallamra: .Gyönyörű lesz, az óriásgesztenyék alatt. Gyönyörű lesz az est...

SUZANNE         (ír) Az-óriás gesztenyék alatt.És aztán?

GRÓFNŐ           Azt hiszed, nem ért ennyiből?

SUZANNE         (újraolvassa) Aha. (összehajtja a levelet) De mivel zárjam le?

GRÓFNŐ           Egy gombostűvel, siess: azzal fog válaszolni. Írd a hátára: Küldje vissza a pecsétet.

SUZANNE         (nevetve írja) Ja úgy! A pecsétet... Ez mulatságosabb, mint az a másik pecsét!

GRÓFNŐ           (fájdalmas emlékezéssel) Ah!

SUZANNE         (keresgél) Nálam most nincs gombostű!

GRÓFNŐ           (kihúz egyet a köpenyéből) Vedd el ezt. (kebléből földre hull az apród szalagja) A szalagom!

SUZANNE         (fölveszi) Hisz ez a kis tolvajé! Csak nem volt olyan kegyetlen, hogy...?

GRÓFNŐ           Talán a karján hagytam volna? Jól néznénk ki. Add vissza!

SUZANNE         A kegyelmes asszony nem hordhatja ezt a vérrel szennyezett szalagot.

GRÓFNŐ           (visszaveszi) Nagyon jó lesz Fanchette-nak... Ha majd megint virágot hoz...

NEGYEDIK JELENET

Fiatal pásztorlány, Chérubin, lánynak öltözve, Fanchette és sok hasonlóan öltözött lány, kezükben csokrokkal; a grófnő, Suzanne

FANCHETTE     Itt vannak a lányok a faluból, virágot hoztak a kegyelmes asszonynak.

GRÓFNŐ           (gyorsan összemarkolja a szalagot) Bűbájosak! Sajnálom, hogy nem ismerlek mindnyájatokat közelebbről, kicsikéim. (Chérubinra mutat) Ki ez a helyes kislány, aki olyan szemérmesen elhúzódik?

PÁSZTORLÁNY  Az unokahúgom, kegyelmes asszony; most jött, a lakodalomra.

GRÓFNŐ           Milyen bájos. Húsz csokrot úgysem tudnék viselni, tiszteljük meg hát a vendéget. (elveszi Chérubintól a csokrot és homlokon csókolja) Hogy elpirult! (Suzanne-nak) Te nem úgy látod, Zsuzsi, hogy nagyon hasonlít valakihez?

SUZANNE         Csakugyan, a megszólalásig.

CHÉRUBIN        Ó, ez a csók, ezt nem is reméltem volna!

ÖTÖDIK JELENET

A kislányok, köztük Chérubin; Fanchette, Antonio, a gróf, grófnő, Suzanne

ANTONIO         Aszondom én, kegyelmes uram, hogy itt van köztük: a lányomnál öltöztették át, még ott van minden holmija. Ez itt a tiszti kalapja, ezt kivettem a kupacból. (közelebb lép, mindent lányt megnéz, felismeri Chérubint, leveszi róla a fejkötőjét, Chérubin hosszú copfja a vállára hull. A fejébe nyomja a tiszti kalapot és azt mondja) A hétszázát! Itt van, e, a tiszt úr!

GRÓFNŐ           (hátrahőköl) Szent Isten!

SUZANNE         Kis hülye!

ANTONIO         Mondtam én mindjárt, hogy ő az!...

GRÓF                (haragosan) Nos, asszonyom?

GRÓF                Nos, uram! Láthatja hogy önnél is jobban meglepődtem, és legalább annyira felháborít, mint önt.

GRÓF                Látom; és ma délelőtt?

GRÓFNŐ           Hibát követnék el, ha továbbra is félrevezetném. Valóban nálam járt akkor. Ott fogtunk abba a kis csínybe, amit ezek a gyerekek fejeztek be; éppen öltöztettük, amikor meglepett minket: ön oly könnyen elveszti a fejét! a gyermek menekült, én zavarba estem, a többi az általános felfordulásból következett.

GRÓF                (bosszúsan, Chérubinhoz) Miért nem utazott el?

CHÉRUBIN        (lekapja fejéről a kalapját) Kegyelmes uram...

GRÓF                Megbűnhődsz az engedetlenségedért

FANCHETTE     (szeleburdian) Kegyelmes uram, tessék meghallgatni! Valahányszor megölelt engem a kegyelmes úr, ugye tetszik emlékezni, mit tetszett mindig mondani: Ha szeretni fogsz, kicsi Fanchette mindent megkapsz tőlem, amit csak akarsz.

GRÓF                (elvörösödik) Ezt mondtam volna?

FANCHETTE     Ahelyett, hogy meg tetszene büntetni Chérubint, inkább tessék minket összeadni, és én a bolondulásig szeretni fogom a kegyelmes urat.

GRÓF                (félre) Mindenkit megbabonáz ez a kölyök?

GRÓFNŐ           Nos, uram; úgy látszik ön következik; ez a gyermeki vallomás, mely éppoly ártatlan, mint az enyém, két dolgot tanúsít egyszerre: ha fájdalmat okozok önnek, ezt sohasem teszem szándékosan, ön viszont mindent elkövet, hogy újra meg újra megsebezze a szívemet.

ANTONIO         Hát még a kegyelmes úr is? A szentségit! Majd helyrepofozom ezt a kis betyárt, ahogy szegény megboldogult édesanyja tette volna!... Még nem esett meg a baj, nem azér, de a kegyelmes asszony is tudja, mi van, ha megnő a kislány...

GRÓF                (csüggedten, félre) Egy rossz szellem fordít mindent ellenem!

HATODIK JELENET

Lányok, Antonio, Chérubin, Figaro, a gróf, a grófnő, Suzanne

FIGARO            Kegyelmes uram, ne tessék feltartani a lányokat, mert nem tudjuk elkezdeni sem az ünnepet, sem a táncot.

GRÓF                Táncolnál? Nem mondod komolyan! Hisz akkorát estél ma reggel, hogy kificamítottad a jobb lábadat!

FIGARO            (mozgatja a lábát) Egy kicsit fáj még; semmi az egész. (a lányoknak) Gyertek, szépségeim, gyertek!

GRÓF                (maga felé fordítja) Nagy szerencséd volt, hogy azok az ágyások olyan porhanyósak.

FIGARO            Szerencsém az tényleg volt, különben...

ANTONIO         (maga felé fordítja) Még össze is húzódzkodott, úgy esett le a földre.

FIGARO            Ha ügyesebb vagyok, nyilván a levegőben maradok! (a lánykákhoz) Jönnek már, kisasszonyok?

ANTONIO         (maga felé fordítja) Eközben a kis apród Sevilla felé vágtatott?

FIGARO            Vágtatott vagy ügetett!...

GRÓF                (maga felé fordítja) És a kinevezése végig a te zsebedben volt?

FIGARO            (némileg döbbenten) Természetesen, de mi ez kihallgatás? (a kislányokhoz) Gyerünk, gyerekek!

ANTONIO         (kézenfogja Chérubint) Itt van egy kislány, aki azt állítja, hogy az én leendő unokaöcsém az egy hazug ember.

FIGARO            (meglepetéssel) ...Chérubin!... (félre) A kis hülye majom!

ANTONIO         Pedzed már?

FIGARO            (keresgélve) Pedzem... pedzem... És mit énekelt a kicsike?

GRÓF                (szárazon) Nem énekel, hanem azt beszéli, hogy ő ugrott a viola-ágyásokra.

FIGARO            (eltűnődik) Vagy úgy! Azt beszéli?... Akkor biztos úgy is van. Amiről nem tudok, azt nem vitatom.

GRÓF                Szóval ő is, te is?...

FIGARO            Miért ne? Néha valósággal elfogja az embert az ugorhatnék: gondoljon Panurge birkáira; és ha a kegyelmes úr dühöng, nincs ember, aki ne kockáztatná inkább...

GRÓF                Egyszerre, mindketten?

FIGARO            Ha úgy hozza, több tucat is kiugrott volna; de mit számít ez kegyelmes uram, ha egyszer senki sem sérült meg? (a kislányoknak) Gyerünk, mi lesz már!

GRÓF                (magánkívül) Talán színházban vagyunk? (kintről harsonaszó hallatszik be(

FIGARO            Megadták a jelet az ünnepi bevonulásra. A helyetekre, szépségeim, a helyetekre. Jer, add a karod, Suzanne. (mind elfutnak, Chérubin marad ott egyedül, a fejét lehajtja)

HETEDIK JELENET

Chérubin, a gróf, a grófnő

GRÓF                (Figaro után néz) Láttak már ilyen gátlástalan alakot? (az apródnak) Ami pedig őalamusziságát illeti, ne játssza itt nekem a szégyenlőst, öltözzön át egykettőre, többé ne lássam ma este.

GRÓFNŐ           Unatkozni fog szegényke.

CHÉRUBIN        (szeleburdian) Unatkozni? Én? A homlokomon annyi boldogsággal, ami száz év börtönt is megér! (felteszi a kalapját és elszalad)

NYOLCADIK JELENET

A gróf, a grófnő

A grófnő nem beszél, csak hevesen legyezi magát

GRÓF                Mi ez a boldogság a homlokán?

GRÓFNŐ           (zavartan) Az... első tiszti kalapja, nyilván; a gyerekek mindenből játékot csinálnak. (el akar menni(

GRÓF                Nem marad velünk, grófnő?

GRÓFNŐ           Tudja, hogy nem érzem jól magam.

GRÓF                Csak egy pillanatra maradjon, a pártfogoltja kedvéért, különben még azt hinném, haragszik.

GRÓFNŐ           Itt jön a két menyegzői menet, üljünk le, fogadjuk őket.

GRÓF                (félre) Menyegző! El kell tűrni, amit nem tudunk legyűrni!

KILENCEDIK JELENET

A gróf, a grófné, ülnek; induló ütemben szól a Folies d'Espagne

MENET

MEZŐŐRÖK, vállukon puska.

PANDÚROK, BÉKEBÍRÁK, HÜBELE.

PARASZTOK, PARASZTASSZONYOK, ünnepi viseletben.

KÉT FIATAL LÁNY, kezükben a fehér tollakkal díszített szűzi fejék;

KÉT MÁSIK, a fehér fátyollal;

KÉT MÁSIK a kesztyűt és s menyasszonyi csokrot hozza.

ANTONIO, mint násznagy, kézenfogva vezeti SUZANNE-t.

KÉT MÁSIK FIATAL LÁNY      másik fehér fejéket, fátylat, csokrot hoznak, az elsőkhöz hasonlókat, Marcellina számára.

FIGARO     násznagyként vezeti MARCELLINÁT, a menetet a DOKTOR zárja be, hatalmas virágcsokorral a kezében. Ahogy a fiatal lányok a gróf előtt elhaladnak, a szolgáinak átadják a Suzanne-nak és Marcellinának szánt díszeket.

A parasztok és parasztasszonyok sorba állnak a terem két oldalán, fandangót járnak, kasztanyettet csörgetnek; utána kettős riturnell következik, ezalatt vezeti Antonio Suzanne-t a gróf elé, aki előtt Suzanne letérdepel. Míg a gróf Suzanne fejére teszi a fejéket, a fátylat és átadja neki a csokrot, két lány énekli a következő duettet:

Ifjú mátka, dicsérd az úrt ma énekeddel,

Mert feladja ím rádformált jogát,

S a gyönyör felett aratott győzelemmel

Hitvesednek szűz-tisztán ad át.

Suzanne térdepel, és a dal utolsó soránál megrántja a gróf kabátja szárát, megmutatja neki a kezében tartott levelet; ezután a nézők felőli kezét a fejéhez emeli, ahol a gróf úgy tesz, mintha megigazítaná a fejéket; Suzanne odaadja neki a levelet.

A gróf titokban a keblébe rejti; befejeződik a duett; a menyasszony felemelkedik és nagyot pukedlizik a gróf előtt.

Figaro érkezik, átveszi Suzanne-t a gróf kezéből és a terem másik oldalára vonulnak, Marcellina mellé.

Ezalatt újabb fandangót táncolnak.

A gróf, akinek sürgős, hogy elolvassa Suzanne levelét, a színpad elejére jön, előveszi a levelet; de miközben kihúzza, olyan mozdulatot tesz, mint aki kegyetlenül megszúrta valamivel az ujját; rázogatja, nyomogatja, szopogatja és a tűvel lezárt levélre nézve így szól:

GRÓF                (a zenekar ezalatt pianissimóban játszik, csakúgy mint Figaro mondatai alatt) A fene vigye el a nőket, hogy mindenbe tűt kell szúrniuk! (ledobja a tűt a földre, azután elolvassa a levelet és megcsókolja(

FIGARO            (aki ezt végignézte, így szól anyjához és Suzanne-hoz) Ez biztos egy szerelmeslevél lesz, az egyik lányka csúsztathatta a kezébe menet közben. Gombostűvel volt lezárva, ami kegyetlenül megszúrta.

A tánc újra kezdődik: a gróf, aki elolvasta a levelet, most megfordítja, és látja, hogy vissza kell küldenie a pecsétet válaszul. Keresgél a földön, végül megtalálja a tűt, amit a kabátujjába tűz.

FIGARO            (Suzanne-nak és Marcellinának) Minden drága neki, ami a szeretett lényhez tartozik. Tessék, most még a tűt is felszedi. Mulatságos egy pofa!

Ezalatt Suzanne jeleket vált a grófnővel. A tánc véget ér, a kettős riturnell kezdődik.

Figaro most Marcellinát vezeti a gróf elé; abban a pillanatban, amikor a gróf elveszi a fejéket és elénekelnék a duettet, kiáltozások szakítják meg a szertartást.

AJTÓNÁLLÓ     Megállás, uraim, megállás! Ide úgyse fértek be mindannyian... Őrség! Őrség! (a mezőőrök odasietnek(

GRÓF                (felkel) Mi történik ott?

AJTÓNÁLLÓ     Kegyelmes uram, megjött Bazilio úr, nyakán az egész nagyközséggel, akik hallgatják ahogy énekel.

GRÓF                Bejöhet, de egyedül.

GRÓFNŐ           Engedje meg, hogy visszavonuljak.

GRÓF                Nem fogom elfelejteni a kedvességét.

GRÓFNŐ           Suzanne?... Majd később visszajön. (félre, Suzanne-hoz) Menjünk ruhát cserélni. (el, Suzanne-nal)

MARCELLINA  Csak azért jön, hogy bajt keverjen.

FIGARO            Majd elvesszük tőle a kedvét.

TIZEDIK JELENET

Az előbbiek, kivéve a grófnőt és Suzanne-t; Bazilio, kezében a gitárja; Naplop

BAZILIO            (belép, a darabvégi vaudeville dallamára énekel) Ti megbántott és hűséges szívek, Kiket megperzselt a szalmalángja, Ne átkozzátok szerelmeitek, Ha kedvet kaptak egy kis változásra! Két szárnyat kapott Ámor, de minek?

Ha nem a szálldosásra?

Ha nem a szálldosásra?

Ha nem a szálldosásra?

FIGARO            (elindul felé) Igen, két szárnyat kapott Ámor, ráadásul a szálldosásra, valóban - de mit akarsz ezzel mondani?

BAZILIO            (Naplopra mutat) Én csak bebizonyítom engedelmességemet a kegyelmes úr iránt és énekemmel szórakoztatom ezt a társaságához tartozó urat - tehát elvárom, hogy szolgáltasson nekem is igazságot.

NAPLOP            Hát nem volt nagy szórakozás, nagyságos úr, hallgatni a kornyikálását.

GRÓF                Mit kívánsz, Bazilio?

BAZILIO            Hát csak azt, ami jár, Marcellina kezét; és tiltakozom...

FIGARO            (közeledik) Uram, látott már sültbolondot?

BAZILIO            Uram, most is látok egyet.

FIGARO            Mivel ilyen jó tükör a szemem, tanulmányozhatod a következményeket is benne. Ha csak egy pillantást is mersz vetni e nagyságos asszonyra...

BARTOLO         ?De miért? Hagyd beszélni...

HÜBELE            (kettejük közé áll) Há-át szabad i-ilyet két jo-óbarátaak...

FIGARO            Mi, barátok?

BAZILIO            Nagy tévedés!

FIGARO            (gyorsan) Mert teleírt pár füzet kottát?

BAZILIO            (gyorsan) Mert lehozta bökversét az újság?

FIGARO            (gyorsan) Sramlizenész!

BAZILIO            (gyorsan) Kultúrvigéc!

FIGARO            (gyorsan) Hangversenytermek réme!

BAZILIO            (gyorsan) Lovasfutárok krémje.

GRÓF                (ülve) Szemtelenek vagytok mind a ketten.

BAZILIO            Folyton piszkol!

FIGARO            Ha volna még mit kenni rá!

BAZILIO            Azt terjeszti rólam, hogy hülye vagyok.

FIGARO            Ne a visszhangot, magadat okold.

BAZILIO            Mikor a tanítványaim tehetsége színpadért kiált...

FIGARO            Üvölt.

BAZILIO            Megint kezdi!

FIGARO            De ha egyszer így igaz? Herceg vagy talán, hogy a talpad nyalják? Viseld el az igazságot, nyomoronc! Ha már nem tudsz fizetett hízelgőt tartani. Ha meg annyira félsz tőlünk, mért jössz ide, hogy elrontsd az ünnepet?

BAZILIO            (Marcellinának) Nem azt ígérte, hogy ha négy év múltán sem talál társat magának, nekem adja a kezét?

MARCELLINA  De mi volt a feltételem?

BAZILIO            Hogy amennyiben megtalálja elveszett fiát, őt örökbefogadom.

MIND EGYÜTT Megvan!

BAZILIO            Ezen ne múljon!

MIND EGYÜTT (Figaróra mutatnak) Ő az.

BAZILIO            (rémülten hátrál) Az ördög!

HÜBELE            (Baziliónak) I-inkább lemond a kedves mamájáról

BAZILIO            Van annál kínosabb, mintha egy ilyen lókötő apjának hiszik az embert?

FIGARO            Van, ha a fiának nézik. Ne nevettess.

BAZILIO            (Figaróra mutat) Ahol ez az ember valaki, ott én kijelentem, hogy senki vagyok. (el )

TIZENEGYEDIK JELENET

Előbbiek, kivéve Baziliót.

BARTOLO         (nevet)

FIGARO            (fickándozik örömében) A végén mégis hozzájutok a feleségemhez!

GRÓF                (félre) Én meg a szeretőmhöz. (felkel)

HÜBELE            (Marcellinának) És mindenki e-elégedett.

GRÓF                Írják meg a két szerződést; aláírom.

MIND EGYÜTT Vivát! (kimennek)

GRÓF                Pihennem kell egy órát. (indul a többivel)

TIZENKETTEDIK JELENET

Naplop, Figaro, Marcellina, a gróf

NAPLOP            (Figaronak) Én meg menek a nagy gesztenyefákho, segíteni a tűzijátéknál.

GRÓF                (futva visszajön) Ki adta ezt az idióta parancsot?

FIGARO            Mi vele a gond?

GRÓF                (élénken) A grófnő nem érzi jól magát - ő honnan nézi végig a tűzijátékot? A teraszon kell megcsinálni, szemben a lakosztályával.

FIGARO            Megértetted, Naplop? A teraszon.

GRÓF                Még hogy a gesztenyefák alatt! Micsoda ötlet! (el, félre) Majdnem füstbe ment a találkám.

TIZENHARMADIK JELENET

Figaro, Marcellina

FIGARO            Nézzenek oda, hogy törődik a feleségével (ki akar menni)

MARCELLINA  (megállítja) Csak még két szót, fiam. Szeretnék tisztázni veled valamit. Becsapott a szívem, igazságtalan voltam bájos feleségeddel szemben: azt hittem összeszűrte a levet a gróffal, hiába tudtam Baziliotól, hogy hallani sem akart róla.

FIGARO            Rosszul ismered a fiadat, ha azt hiszed, hogy az ilyen női indulatok hatni tudnak rám. Engem a legfifikásabb nő sem tud megtéveszteni.

MARCELLINA  Ehhez tartsd magad mindig, fiam, mert a féltékenység...

FIGARO            ...a bomlott elme betegsége, hiúság buta szüleménye. Nekem erről megvan a magam filozófiája... s az megingathatatlan; ha Suzanne mégis megcsalna egy szép napon, előre megbocsátom neki: úgysem lesz könnyű dolga... (megfordul és észreveszi Fanchette-t, amint jobbra-balra tekingetve valakit keresgél)

TIZENNEGYEDIK JELENET

Figaro, Fanchette, Marcellina

FIGARO            Nocsak... hallgatózik a kishúgom?

FANCHETTE     Nem én: azt nem illik.

FIGARO            Mondják - de mivel hasznot hajt, a kedvéért az emberek inkább elfeledkeznek az illendőségről.

FANCHETTE     Csak kerestem valakit.

FIGARO            Kis képmutató! Nagyon jól tudod, hogy nincs itt az illető.

FANCHETTE     Kicsoda?

FIGARO            Chérubin.

FANCHETTE     Nem is őt keresem, mert azt jól tudom, hogy ő hol van; hanem Suzanne nénikémet.

FIGARO            És mit akar tőle az én kishúgom?

FANCHETTE     Neked, bácsikám, elárulhatom. - Csak... csak egy gombostűt akarok neki visszaadni.

FIGARO            (élénken) Egy gombostűt! Egy gombostűt!... És ki küldi neki, te kis béka? A te korodban elkezdeni ezt a mesters... (összeszedi magát és kedvesen mondja) ...amivel megbíznak azt rendesen elvégzed, ugye Fanchette? Az én csinos húgocskám igazán készséges...

FANCHETTE     Akkor kire haragudott meg annyira? Már megyek is.

FIGARO            (visszatartja) Na, még ne, hisz csak tréfáltam. Ugye a gombostűt azért adta a kegyelmes úr, hogy visszaadd Suzanne-nak; egy levélke volt összetűzve vele; láthatod, mindent tudok.

FANCHETTE     Ha ilyen jól tetszik tudni, akkor mért tetszik kérdezni?

FIGARO            (keresgéli a szavakat) Csak mert mulatságos volna megtudni, hogyan bízott meg téged a kegyelmes úr ezzel a feladattal

FANCHETTE     (naivan) Úgy volt, ahogy mondani tetszett: Fogd, kis Fanchette, add ezt a tűt a szép kuzinodnak, és csak annyit mondj, hogy ez a nagy gesztenyefa pecsétje...

FIGARO            A nagy...?

FANCHETTE     Gesztenyefáé. De azt is hozzátette: vigyázz, ne lásson meg senki.

FIGARO            Fogadj is szót, kishúgom: szerencsére nem látott meg senki. Végezd el szépen, ami a feladatod, de semmi olyat ne mondj Suzanne-nak, amit nem parancsolt meg a kegyelmes úr.

FANCHETTE     Mért mondanék? Bácsikám úgy látszik gyereknek néz. (ugrándozva kiszalad)

TIZENÖTÖDIK JELENET

Figaro, Marcellina

FIGARO            Nos, anyám?

MARCELLINA  Nos, fiam?

FIGARO            (mint aki nem kap levegőt) Hogy az a...! Mi ez, mi történik itt...?

MARCELLINA  Mi történne? Mi van? Valami baj van?

FIGARO            (szívére tett kézzel) Ólomsúllyal nehezedik rám, amit most hallottam.

MARCELLINA  (nevet) Az a nagy magabiztosságod csak felfújt léggömb volna? Egy gombostű és vége!

FIGARO            (őrjöngve) De ez az a gombostű volt anyám, amit felszedett a földről!...

MARCELLINA  (arra emlékeztetve, amit az előbb Figaro mondott) A féltékenység? Nekem erről megvan a magam filozófiája, anyám... s az megingathatatlan; ha Suzanne mégis megcsalna egy szép napon, előre megbocsátom neki...

FIGARO            (élénken) Ó, anyám, az ember mindig úgy beszél, ahogy a szíve diktálja: a legridegebb bíró is másként látja a törvényt, ha magát kell védenie! - Már nem csodálkozom, mért volt olyan ingerült a tűzijáték miatt. - Ami pedig azt a gombostű-szurkáló kicsikémet illeti, hiába ábrándozik a gesztenyéről! Annyira már hozzám tartozik, hogy vérbeboruljon tőle az agyam, de annyira még nem, hogy ne szabadulhatnék meg tőle, és ne vehetnék el egy másikat...

MARCELLINA  Ez már igen! Tegyünk tönkre mindent, a puszta gyanú miatt. Mi bizonyítja, hogy téged vezet az orrodnál fogva és nem a grófot, megmondanád? Megfellebbezhetetlenül ítélsz, mielőtt megvizsgáltad volna az ügyét. Ha egyáltalán odamegy a találkára, tudod-e, mik a szándékai, mit fog majd mondani és mit csinál? Megfontoltabb embernek hittelek.

FIGARO            (áhítattal csókol kezet Marcellinának) Igaza van, anyám, igaza, nagyon igaza, tökéletese igaza. De azért az ember ne tagadja meg a természetét, mama! Csak jobb lesz tőle. Rendben: mielőtt bármit tennénk vagy ítélkeznénk, vizsgáljuk meg a tényeket. Tudom, hogy hol lesz a találka. Agyő, anyám. (el)

TIZENHATODIK JELENET

Marcellina, egyedül

MARCELLINA  Ég veled. - És én is tudom. Most, hogy őt így lecsitítottam, nézzünk Suzanne után; vagyis inkább figyelmeztessük; olyan kedves teremtés! Ha nem ugraszt minket senki össze, csak össze tudunk mi fogni, szegény, elnyomott nők, ellenetek, ti büszke, ti félelmetes... (nevetve) de végül mégiscsak együgyű férfiak (el)

ÖTÖDIK FELVONÁS

Tér a gesztenyefák alatt, egy park közepén; két pavilon, kioszk, vagy kerti házikó áll jobb- és baloldalon; a színpad mélyén díszesen művelt tisztás, elől fűsáv. A színpad sötét.

ELSŐ JELENET

Fanchette, egyedül

FANCHETTE     (egyik kezében két sütemény és egy narancs, a másikban égő lampion) Azt mondta, a baloldali pavilonban lesz. Ez az. - De ha mégse jön el, akkor mit tegyek... Ezek a gonosz cselédek a kamrában, nekem még egy narancsot és két szem süteményt sem akartak adni! - Kinek lesz, kisasszony? - Kinek, hát valakinek! - Tudjuk ám, kinek. - És ha úgy van is? Csak mert a kegyelmes úr nem akarja látni, muszáj neki éhenhalnia? - Egy nagy puszit kellett adnom érte!... Ki tudja? Talán majd tőle visszakapom. (észreveszi Figarot, aki őt figyeli - felsikolt) Ah! (elfut és beszalad a baloldali pavilonba)

MÁSODIK JELENET

Figaro, vállán nagy köpeny, szemébe húzott széles kalap; Bazilio, Antonio, Bartolo, Hübele, Naplop, egy csapat szolga és paraszt.

FIGARO            (eleinte egyedül) Ez Fanchette! (sorban végigméri az érkezőket és komoran így szól) Jó napot, urak, jó estét - mind itt vagytok?

BAZILIO            Mind, akiket sürgősen iderendeltél.

FIGARO            Hány óra lehet most körülbelül?

ANTONIO         (a levegőbe kémlel) A holdnak már föl köllött volna gyünni.

BARTOLO         Miféle sötét dologra készülsz te? Úgy nézel ki, mint egy összeesküvő!

FIGARO            (izgatottan) Ha nem tévedek, ugyebár ti egy lakodalom miatt jöttetek a kastélyba?

HÜBELE            U-úgy van.

ANTONIO         A parkba indultunk, ott akartuk megvárni a jelet az ünnepségre.

FIGARO            Akkor itt a helyetek, uraim; ezen a szent helyen ünnepeljük meg majd a tisztességes leányzót, akit ma feleségül veszek és vele együtt a derék nagyurat, aki őt magának kiszemelte.

BAZILIO            (eszébe jut, mi történt napközben) Aha, mindent tudok. Hallgassatok rám, húzódjunk odébb, egy találkáról van szó; majd elmondom részletesen.

HÜBELE            (Figaróhoz) Ma-ajd visszajövünk.

FIGARO            Ha szólítalak, azonnal jöjjetek; és mondjatok el akárminek, ha nem lesz itt részetek egy épületes kis színielőadásban.

BARTOLO         Ne feledd, hogy okos ember nem kezd a nagyokkal.

FIGARO            Nem felejtem

BARTOLO         És hogy az adu mindig náluk van - mert erősebbek.

FIGARO            Na meg csalnak is, rendesen. De azt se feledd, hogy a pipogyával minden gazfickó elbánik.

BARTOLO         Bezony.

FIGARO            S én, ha nem is kékvérű, de Zöldvéry vagyok, anyám után.

BARTOLO         Ezt megszállta ördög.

HÜBELE            Me-eg bizony.

BAZILIO            (félre) Szóval a gróf meg Suzanne összeszűrték a levet a hátam mögött? Annál jobban örülök ennek az egész felfordulásnak.

FIGARO            (a szolgákhoz) Nektek nem megparancsoltam, csiszlikek, hogy fényesre világítsátok nekem az egész környéket? Aki a kezem közé kerül, annak meg vannak számlálva a napjai... (elkapja Naplop karját és megrázza)

NAPLOP            (sírva-ríva megy ki) Áu! Állat, barom!

BAZILIO            (távozóban) Isten tartsa meg a jókedvedet, férjek gyöngye (mind el)

HARMADIK JELENET

Figaro, egyedül

FIGARO            (járkál a sötétben, rettentő komoran mondja) Asszony, asszony, asszony! Esendő, csalfa lény!... Minden teremtett állat az ösztönére hallgat: ti arra, hogy csalni kell? Hiába unszoltam a grófnő előtt, hallani sem akart róla; ezzel szemben az esküvő kellős közepén, pont mikor hűséget esküdött... Az meg nevetett, míg olvasta a levelet, az az álnok. Úgy álltam ott, mint egy hülye... Nem, tisztelt gróf úr, nem kapja meg... ' nem lesz a magáé! Nagyúr az lehet, de nagy szellem soha! Legyen csak büszke a vagyonára, a rangjára, a kitüntetéseire, a hivatalára! De mondja, mit tett ön azért, hogy ilyen magasra jutott? Vette magának a fáradtságot, volt szíves megszületni. Pedig milyen középszerű! Nekem meg, a fene vigye el! több észre és körültekintésre volt szükségem ahhoz, hogy kiemelkedjem a szürke tömegből, hogy egyáltalán életben maradjak, mint amennyivel száz évig is elkormányozzák Spanyolországot; és most maga akar velem kikezdeni? Jönnek... Ez Suzanne... nem, senki... Pokolsötét az éj! Még félig se vagyok férj, de máris beleestem a legostobább férjszerep­be! (leül egy padra) Van-e abszurdabb sors, mint az enyém? Azt se tudom, ki szült, banditák elrabolnak, annak nevelnek engem is, de megundorodom az egésztől, valami tisztességes foglalkozásra vágyom - de mindenhol ajtót mutatnak! Kémiai tanulmányokba vetem magam, tanulok hozzá gyógyszertant, sebészetet, de még egy nagy úr protekciója is alig volt elég ahhoz, hogy pályámat elkezdhessem, - mint lódoktor. - Mivel nem akarom tovább szomorítani a beteg állatok életét, és hogy ki­próbáljam a legellentétesebb foglalkozást, bevetem magam a színház világába: úgy kellett, mint malomkő a nyakamba! Összecsapok egy komédiát a hárem-erkölcsökről; spanyol íróként, gondolom, nyugodtan gúnyt űzhetek Mohamed prófétából: erre jön egy követ... azt se tudom, honnan, feljelent, hogy költészetem sérti a Magas Portát, Perzsiát, az Ind félsziget jelentős részét, egész Egyiptomot, Barca, Tripoli, Tunisz, Algír és Marokkó királyságát: és tessék, kis komédiámat máglyára vetik, hogy a mohamedán hercegek kedvébe járjanak, akik nyilván olvasni se tudnak, és egyetlen vágyuk, hogy korbáccsal kékre püföljék a hátunkat és közben azt üvöltsék: "keresztény kutyák!" - Ha megalázni nem is lehet a szellemet, meghurcolni azt igen. - Orcám beesik, tartozom a háziúrnak: már látom jönni a rémséges végrehajtót, a parókájába tűzött tollal, beleremegek, és túl is teszem magam az egészen. Akkoriban vita folyt, a gazdagság természetéről, de mivel elmélkedni olyan dolgokról is lehet, amik nincsenek az ember birtokában, bár egy fillérem sem volt, írok egy dolgozatot a pénz értékéről és a tiszta bevételről, mire látom, hogy a kocsi előtt, amiben visznek, leeresztik egy nagy erőd felvonóhidját, ahová belépve felhagytam minden reménnyel és lemondhattam a szabadságról. (felkel) Csak egyszer elkaphatnék egy ilyen újsütetű nagy embert, aki könnyű szívvel tesz tönkre másokat; jól megmondanám neki a véleményemet amikor egy kiadós kegyvesztettség kigyógyítja a gőgjéből. Megmondanám, hogy a kinyomtatott ostobaságoknak nincs semmi jelentősége, csak ott, ahol tilos a terjesztésük, hogy a bírálat szabadsága nélkül mit sem ér a hízelgő magasztalás; és hogy csak a kicsi ember fél a kicsi betűktől. (visszaül) Elegük lett abból, hogy egy ilyen ingyenkosztost tovább tartsanak és egy szép napon kitettek az utcára; és mivel ebédelni akkor is kell, ha az ember éppen nincs börtönben, megint kihegyezem a tollamat, mindenhol érdeklődöm, mi újság; mondják, hogy pénzügyi visszavonultságom idején Madridban új rendszert léptettek életbe, bevezették a szabadkereskedelmet és ez a sajtótermékekre is vonatkozik, azzal a kikötéssel, hogy írásaimban nem említem sem a hatóságokat, sem a vallást, sem a politikát, sem az erkölcsöket, sem hivatali személyeket, sem a hiteltestületeket, sem az operát, sem egyéb látványosságokat, sem senkit, akinek bármilyen véleménye van, egyébként mindent szabadon kinyomtathatok, mindössze két-három cenzor felügyelete alatt. Élni kívánván az édes szabadsággal, kis időszaki kiadvány megjelentetését hirdetem meg, úgy vélem senki vizeit nem zavarom, ha újságomat Limlomnak nevezem el. Huhh! Ezer zugfirkász támad rám; betiltanak; ott állok megint munka nélkül! ­ Teljes volt a kétségbeesésem, mikor valaki rám gondolt egy állás betöltésénél, de sajnos megfeleltem: számolni kellett tudni, egy táncost vettek fel a helyemre. Nincs más hátra, lopni kell; szerencsejátékban adom a bankot; fordul a kocka! a legjobb helyeken vacsorázom, és úgynevezett előkelőségek tárják ki előttem otthonuk kapuját, hogy odabent legombolják rólam a nyereség háromnegyedét Magas lóra ülhettem volna; kezdtem, megérteni, hogy a meggazdagodáshoz elég ügyesnek és nem kell okosnak lenni. De mivel körülöttem mindenki csal lop és hazudik, és egyedül tőlem várják el, hogy becsületes legyek, megint csak én fizettem rá. Már azon vagyok, hogy búcsút intek ennek a szép világnak, le a víz fenekére, amikor egy jóságos istenség eszembe idézi első foglakozásomat, fogom újra a felszerelést, a fenőszíjat, a reményeket a gőzfejűekre hagyom, szégyenemet az út közepén, mert az csak kolonc a gyalogosnak, városról városra járva borotválok és végre gondtalanul megélek. Nagyúr utazik át Sevillán, felismer, én megházasítom, és cserébe, mert fáradozásaim révén jutott a feleségéhez, most hozzá akar jutni az enyémhez! Megintcsak intrika és újabb viszontagságok! A szakadék szélén állok, és abban a szent pillanatban, amikor feleségül venném a saját anyámat, szép sorban előkerülnek a szüleim. (felkel és egyre jobban belemelegszik) Fellángol a vita. Ki volt az? ő volt? Én voltam? Te voltál? Hát akkor kicsoda? (visszazöttyen a padra) Milyen bizarr ez az egész!) Hogy kerültem én ebbe? Mért ez történt velem, és mért nem valami más? Ki mérte mindezt szegény fejemre?) Mivel nem szabadon választottam utamat, nem tudom, hogyan térhetnék le róla; virággal hintettem tele, amennyi csak jókedvemből tellett, de a jókedv, amiről most beszélek, az enyém-e? Enyém-e bármi? Enyém-e ez az én, ami úgy foglalkoztat? Ami kezdetben csak ismeretlen részecskék formátlan halmaza; később magatehetetlen, nyomorult pondró; később bolondos kis állat; végül gyönyörre vágyó fiatalember, aki tud élvezni, ehhez megvan minden adottsága; minden mesterségbe belevágott, mert élni muszáj - hol úr volt, hol szolga, ahogy a sorsnak tetszett! - Ambiciózus, de csak hiúságból; szorgalmas, ha a szükség úgy hozza; ám alapvetően mégiscsak lusta... a henyélést élvezi a legjobban! A veszély szónokká teszi; a jókedv költővé; ha az alkalom kívánja, zenész; ha rájön a bolondóra, szerelmes; mindent láttam, mindent végig­csináltam, mindent felhasználtam. De mára szétfoszlott minden illúzióm, és kiábrándultam... Kiábrándultam!... Kiábrándultam!... Suzanne, Suzanne, Suzanne! kegyetlenül meggyötörsz!... Lépteket hallok... Jönnek. Itt a mindent eldöntő pillanat! (visszahúzódik a jobboldali első színfal mögé)

NEGYEDIK JELENET

Figaro; a grófnő, Suzanne ruháiban; Suzanne, a grófnőruháiban; Marcellina.

SUZANNE         (halkan, a grófnőnek) Igen, Marcellina azt mondta, hogy Figaro itt lesz.

MARCELLINA  Itt is van; halkítsd le a hangod.

SUZANNE         Az egyik tehát hallgatózik, a másik pedig mindjárt itt lesz; kezdjék el.

MARCELLINA  Hogy mindent halljak, elrejtőzöm a pavilonban. (bemegy a pavilonba, ahova Fanchette ment be)

ÖTÖDIK JELENET

Figaro, a grófnő, Suzanne

SUZANNE         (hangosan) Asszonyom, hogy reszket! Talán fázik?

GRÓFNŐ           (hangosan) Párás az este, visszafordulok.

SUZANNE         (hangosan) Ha a kegyelmes asszonynak nincs szüksége rám, egy pillanatra itt maradnék levegőzni, a fák alatt.

GRÓFNŐ           (hangosan) Még meghűlsz nekem, hűvös a szél.

SUZANNE         (hangosan) Már hozzászoktam.

FIGARO            Hozzá hát! (A Figaróval szemközti színfal mögé megy)

HATODIK JELENET

Figaro, Chérubin, a gróf, a grófnő, Suzanne - Figaro és Suzanne a saját oldalukon a színpad elejére jönnek -

CHÉRUBIN        (tiszti öltözetben, vidáman dúdolja a románc dallamát) La-la-la-la-la-la-la stb., stb.

Keresztanyámért, ki mint a nap

Fáj szívem, s szól a szám.

GRÓFNŐ           (félre) A kis apród!

CHÉRUBIN        (megáll) Valaki jár itt; usgyi, gyorsan be a rejtekhelyemre, ahol a kis Fanchette... Egy nő!

GRÓFNŐ           (meghallja) Szent Isten!

CHÉRUBIN        (előredőlve kémlel a sötétbe) A szemem káprázik? Ez a tolldíszes fejék, mely felvillant a félhomályban, azt súgja nekem, hogy ez csak Suzanne lehetett.

GRÓFNŐ           (félre) Ha most jönne a gróf!... (a gróf feltűnik a háttérben)

CHÉRUBIN        (a grófnőmellé lép és megfogja a kezét, az védekezik) Igen, ezt a bájos leánykát Suzanne-nak hívják: kit téveszthetne meg puha kezecskéje, a rátörő remegés, a szívem hangos dobbanása! (a szívére akarja szorítani a grófnő kezét de az elhúzza)

GRÓFNŐ           (halkan) Menjen innen.

CHÉRUBIN        Ugye megesett rajtam a szíved, az hozott ide, a búvóhelyem közelébe?

GRÓFNŐ           Rögtön jön Figaro!...

GRÓF                (közeledik, félre) Nem Suzanne-t látom ott?

CHÉRUBIN        (a grófnőnek) Figarotól nem félek, mert nem is rá vársz te itt.

GRÓFNŐ           Hát kire?

GRÓF                (félre) Valaki van ott vele

CHÉRUBIN        Hát a Monseigneure, te gyalázatos, aki ma reggel kért tőled találkát, mikor én a karosszék mögött lapultam.

GRÓF                (félre, dühöngve) Már megint ez az átkozott apród!

FIGARO            Hallgatózni arany.

SUZANNE         (félre) A kis fecsegő!

GRÓFNŐ           Nagyon lekötelezne, ha magamra hagyna.

CHÉRUBIN        Kérem előbb engedelmességem díját.

GRÓFNŐ           (rémülten) Mit képzel?

CHÉRUBIN        Előbb húsz csókot a te kontódra, aztán százat a szépséges úrnődére.

GRÓFNŐ           Van képe?

CHÉRUBIN        Van képem, igen: te a grófnőt helyettesíted a grófnál, én pedig a grófot nálad; aki pedig pórul jár, az csakis Figaro.

FIGARO            (félre) Kis csirkefogó!

SUZANNE         (félre) Pimasz, mint egy apród! (Chérubin meg akarja csókolni a grófnőt; a gróf közéjük lép, ő kapja a csókot)

GRÓFNŐ           (hátrál) Egek!

FIGARO            (félre, hallva a csókot) Szép kis alakot vettem feleségül! (hallgatózik)

CHÉRUBIN        (kitapogatja a gróf ruháját, félre) Ez a kegyelmes úr! (beszalad a pavilonba, ahol már ott van Fanchette és Marcellina)

HETEDIK JELENET

Figaro, a gróf, a grófnő, Suzanne

FIGARO            (közeledik) Most pedig...

GRÓF                (azt hiszi, az apródnak mondja) Hogy uraságod meg ne duplázza a csókjai számát. (azt hiszi Chérubinnak ad egy pofont)

FIGARO            (közvetlenül mellette áll, ő kapja) Au!...

GRÓF                ... Itt van az elsőért máris a fizetség.

FIGARO            (odébbáll, az arcát dörzsöli, félre) Nem minden arany, ami hallgatózás.

SUZANNE         (hangosan felnevet a másik oldalon) Hahahahahahahaha!

GRÓF                (a grófnőhöz, akit Suzanne-nak vél) Mi ütött ebbe az apródba? Kap egy rettenetes nyaklevest és kacagva menekül!

FIGARO            (félre) Hát ha még ő kapta volna!...

GRÓF                Ez tűrhetetlen! Egy lépést sem lehet már tenni... (a grófnőnek) De hagyjuk ezt a gyerekséget; ne rontsa el az örömömet, hogy itt találtalak.

GRÓFNŐ           (Suzanne beszédmódját utánozza) Hitte volna?

GRÓF                Az ötletes levélkéd után! (megfogja a grófnőkezét) Te remegsz?

GRÓFNŐ           Az előbb nagyon féltem.

GRÓF                Nem azért kaptam én a csókot, hogy téged megfosszalak tőle. (megcsókolja a homlokát)

GRÓFNŐ           Szabad ezt?

FIGARO            (félre) Riherongy!

SUZANNE         (félre) De édes!

GRÓF                (megfogja a felesége kezét) Milyen puha a kezed, milyen selymes a bőröd; mennyivel szebb a te kezed, mint a grófnőé!

GRÓFNŐ           (félre) Mit tesz az elfogultság!

GRÓF                Van ilyen rugalmas, gömbölyű karja? Ilyen kecses és furfangos ujjai?

GRÓFNŐ           (Suzanne hangján) És a szerelme...?

GRÓF                A szerelem... csupán a szív regénye; valódi történet benne a gyönyöré: az térdepelted eléd.

GRÓFNŐ           Már nem szereti?

GRÓF                Nagyon szeretem: de három évi együttlét olyan tiszteletreméltóvá tud tenni egy házasságot!

GRÓFNŐ           De mi az, ami hiányzik belőle?

GRÓF                (simogatja) Amit benned megtalálok, szépségem...

GRÓFNŐ           De mondja meg.

GRÓF                ...Mit tudom én... Kevesebb egyhangúság, kihívóbb viselkedés, az a nem-tudni-mi, amitől vonzó valaki; hogy néha elutasít, nem tudom...A feleségeink azt hiszik, azzal már mindent megtettek, hogy szeretnek közlik is velünk, hogy szeretnek, de mennyire szeretnek! (már amennyiben szeretnek(, és aztán olyan készségesek, folyton-folyvást és szünet nélkül oly fáradhatatlanul szolgálatkészek, hogy egy szép estén, nem kis meglepetésre, a csömör kopog az ajtón a boldogság helyett.

GRÓFNŐ           (félre) Micsoda lecke!

GRÓF                Nézd, kicsi Suzettem, már milliószor megfordult a fejemben, hogy mi csak azért keressük máshol a gyönyört, amit náluk nem találunk mert nem tanulmányozzák a tetszeni tudás művészetét, hogy életben tartsák, megújítsák, újra meg újra felszítsák a szerelmes vágyakozást, hogy úgy mondjam birtoklásuk varázsát a változatosság révén.

GRÓFNŐ           Minden rajtuk múlna?...

GRÓF                (nevetve) És a férfiakon semmi? Változtassuk meg talán a természetet? A mi dolgunk az, hogy megszerezzük őket, az övék pedig...

GRÓFNŐ           Az övék pedig...?

GRÓF                Hogy megtartsanak. Ezt túl sokszor elfelejtik.

GRÓFNŐ           Hát én nem fogom.

GRÓF                Sem én.

FIGARO            (félre) Sem én.

SUZANNE         (félre) Sem én.

GRÓF                (megfogja a felesége kezét) Visszhang van itt. Beszéljünk halkabban. De neked ne legyen ilyesmire gondod, te a szerelemre születtél, a lényed csupa tűz, csupa báj, s ha ehhez hozzájön még egy szösszenetnyi szeszély, te leszel a legingerlőbb szerető a világon! (megcsókolja a homlokát) Egy kasztíliai szava megmásíthatatlan, kedves Suzanne. Íme az arany, amit ígértem, visszaváltom vele az édes óra jogát, amit önként adsz nekem. De mivel megfizethetetlen a kegy, melyben részesítesz, fogadd el ezt a briliánst is, viseld szerelmem zálogaként.

GRÓFNŐ           (bókol) Suzanne mindent elfogad.

FIGARO            (félre) Az utolsó!

SUZANNE         (félre) Ez is megy a többihez.

GRÓF                (félre) Haszonleső; annál jobb.

GRÓFNŐ           (hátranéz) Fáklyákat látok.

GRÓF                A nászünnepre készülődnek: mit szólnál ha betérnénk egy pillanatra az egyik házikóba, és továbbengednénk őket?

GRÓFNŐ           Sötét van odabent.

GRÓF                (gyengéden bevonja) Mért baj az? Nem olvasni akarunk.

FIGARO            (félre) Ez képes és bemegy! Jól sejtettem. (előlép)
GRÓF (kiereszti a hangját, ahogy megfordul) Ki járkál itt?

FIGARO            Nem járkál, hanem érkezik!

GRÓF                (halkan, a grófnőnek) Ez Figaro!... (elfut)

GRÓFNŐ           Megyek én is. (belép a jobboldali pavilonba, míg a gróf eltűnik a színpad mélyén lévő fák között)

NYOLCADIK JELENET

Figaro, Suzanne, a sötétben

FIGARO            (azt nézi, hova tűnt a gróf és a grófnő, akit még mindig Suzanne-nak vél) Nem hallok semmit; nyilván bementek; jól nézek ki. (más hangon) Ti kétbalkezes férjek, akik kopókat béreltek és hónapokig gyötritek magatokat a szörnyű gyanúval, és nem tudtok rájönni semmire, mért nem utánoztok engem? Én már az első nap szaglászok a feleségem után, kihallgatom; egy pillanat alatt lehull a lepel, mindent tudok. Ragyogó dolog a bizonyosság, az ember legalább tudja magát mihez tartani. (élénken járkál) Hálaisten, evvel sincs több gondom; kit érdekel, hogy becsapott? Az a fő, hogy elkaptam őket.

SUZANNE         (halkan előrejön a sötétben, félre) Megfizetsz a gyanúsítgatásáért. (a grófnő beszédét utánozva) Ki jár ott?

FIGARO            (szertelenül) Ki jár ott? Hát aki tiszta szívéből azt kívánja, bár vitte volna el a pestis, mikor született...

SUZANNE         (a grófnőhangján) De hiszen ez Figaro!

FIGARO            (odanéz és élénken mondja) Kegyelmes asszonyom!

SUZANNE         Halkabban.

FIGARO            (gyorsan) Az ég vezette ide a kegyelmes asszonyt! Mit gondol, hol van most a kegyelmes úr?

SUZANNE         Érdekel is engem az a szívtelen! Mondd...

FIGARO            (még gyorsabban) És a hitvesem, Suzanne, mit gondol, hol van most?

SUZANNE         Ne olyan hangosan!

FIGARO            (nagyon gyorsan) A kis Suzanne, akit mindenki olyan tisztességesnek tartott, aki megjátszotta a nagy ártatlant. Együtt bezárkóztak oda. Mindjárt kiabálni kezdek.

SUZANNE         (kezével fogja be Figaro száját, elfelejti elváltoztatni a hangját) Ne kiabáljon.

FIGARO            (félre) Ez Suzanne! Goddam!

SUZANNE         (a grófnőhangján) Mért olyan nyugtalan?

FIGARO            (félre) Az áruló! Túl akart járni az eszemen?

SUZANNE         Bosszút kell állnunk, Figaro.

FIGARO            Ég a vágytól, asszonyom?

SUZANNE         Nem volnék nő, ha nem így lenne. A férfiak száz módot is tudnak a bosszúra.

FIGARO            (bizalmasan) Ketten is elegen leszünk hozzá, asszonyom. A női módszer... az mindennel felér.

SUZANNE         (félre) De szívesen pofon vágnám!

FIGARO            (félre) Nem is lenne rossz, még a nászéjszaka előtt...

SUZANNE         Mit ér az ilyen bosszú, ha nem fűszerezi egy kis szerelem!

FIGARO            Ha nem érzi, asszonyom, ennek csakis a tiszteletem az oka.

SUZANNE         (éllel) Lehet, hogy őszinte, de nekem elég kényszeredettnek tűnik a vallomása.

FIGARO            (komikus hévvel, térdenállva) Imádom magát, kegyelmes asszonyom. Vegye tekintetbe az időt, a helyet, a körülményeket, és talán majd pótolja a szívében élő csalódás a bókjaimból látszólag hiányzó szenvedélyt.

SUZANNE         (félre) Viszket a tenyerem!

FIGARO            (félre) Úgy ver a szívem!

SUZANNE         De uram, gondolt-e már arra...

FIGARO            Igen, asszonyom, már gondoltam rá.

SUZANNE         ...Hogy a harag és a szerelem...

FIGARO            Nem tűr halasztást. A kezét, hölgyem?

SUZANNE         (a saját hangján, miközben egy pofont kever le neki) Nesze!

FIGARO            Ah! demonio! Micsoda pofon!

SUZANNE         (még egyet ad neki) És ehhez mit szólsz?

FIGARO            Ki-kinek-miért-mikor, az ördögbe is? Mi van ma? Pofozónap?

SUZANNE         (minden mondatnál megüti) Hogy ki-kinek-mikor-miért? Hát Suzanne, és most, és neked - nesze a gyanakvásodért, nesze a bosszúért, az árulásért, a trükkjeidért, a sértéseidért, a terveidért. Ez hát a szerelem? Mondod-e még úgy, mint ma reggel?

FIGARO            (nevetve felemelkedik) Santa Barbara! Igen, ez a szerelem. Ó boldogság, ó, gyönyörűség! Százszor is boldog Figaro! Üss-verj csillagom, abba ne hagyd! De ha már csupa véraláfutás a testem, nézz jó szemmel kicsi Suzanne a legboldogabb férfira, akit nő valaha is jól eltángált.

SUZANNE         A legboldogabb? Te sötét szélhámos; Hát nem elcsábította volna a grófnőt azzal a szédületes gügyögésével, hogy majdnem elfeledkeztem magamról és elmentem vele a grófnő helyet?

FIGARO            Ne ismertem volna föl az én édesem hangját?

SUZANNE         (nevetve) Felismertél? Ezért még bosszút állok!

FIGARO            Elpüfölni az embert és utána még neheztelni is rá, ez tényleg nőre vall. De mondd, minek köszönhetem, hogy itt látlak, mikor azt hittem, hogy bent vagy a gróffal? És hogy kerül rád ez a ruha, ami úgy félrevezetett, és most ártatlanságod fényes bizonyítéka?

SUZANNE         Ártatlan az te vagy, hogy ilyen naivan belesétáltál a másnak állított csapdába! Tehetünk róla ha egy róka helyett kettőt fogtunk?

FIGARO            És ki fogja a másikat?

SUZANNE         A felesége.

FIGARO            A felesége?

SUZANNE         A felesége.

FIGARO            (mint egy őrült) Figaro, Figaro! Akaszd föl magad; ezt nem tudtad volna kitalálni! - A felesége? Ó, nálunk tizenkétezerszer, sőt, tizenötezerszer eszesebb asszonyok! Az előbbi csókokat tehát nem más kapta, mint...

SUZANNE         A kegyelmes asszony.

FIGARO            És az apródét?

SUZANNE         (nevet) Azt a kegyelmes úr.

FIGARO            És délelőtt, a karosszék mögött?

SUZANNE         Senki.

FIGARO            Biztos ön ebben?

SUZANNE         (nevet) Ma pofoneső lesz, Figaro.

FIGARO            (megcsókolja Suzanne kezét) A tieid igazi, gyöngyszemek. De a grófé az tisztességes nyakleves volt.

SUZANNE         Gyerünk, alázkodj meg, te gőgös!

FIGARO            (amit mond meg is csinálja) Úgy van, térdre, hajts fejet, görnyedj, hasalj!

SUZANNE         (nevet) Ez a szegény gróf! Mennyire igyekezett.

FIGARO            (térdre tápászkodik) Elcsábítani a saját feleségét!

KILENCEDIK JELENET

A gróf jön hátulról, a jobboldali pavilon felé tart, Figaro, Suzanne.

GRÓF                (magában) Hiába kerestem a fák közt, lehet, hogy bement ide.

SUZANNE         (Figarónak, halkan) Ez ő.

GRÓF                (kinyitja a pavilon ajtaját) Itt vagy, Suzette?

FIGARO            (halkan) Keresi, én meg azt hittem, hogy...

SUZANNE         Nem ismerte meg.

FIGARO            Adjuk meg a kegyelemdöfést? (megcsókolja Suzanne kezét)

GRÓF                (megfordul) Egy férfi a grófnő lábainál!... És nincs nálam fegyver! (közelebb jön)

FIGARO            (feláll, elváltoztatott hangon) Bocsásson meg asszonyom, hogy szokásos találkánkat az esküvő napjára időzítettem.

GRÓF                (félre) Ez az alak volt az öltözőfülkében. (a homlokára csap)

FIGARO            De még egy ilyen ostoba félreértés sem akadályozhatja meg vágyaink beteljesülését.

GRÓF                (félre) Dögvész, halál, pokol!

FIGARO            (a házikó felé vezeti Suzanne-t, halkan) Szitkozódik. (fennhangon) Siessünk asszonyom, köszörüljük ki a reggeli csorbát, amikor ki kellett ugranom az ablakon.

GRÓF                (félre) Végre minden kiderült.

SUZANNE         (a jobboldali pavilon előtt) Mielőtt utánam jönne, nézzen körül, nem követtek-e. (Figaro homlokon csókolja Suzanne-t)

GRÓF                (felkiált) Bosszút! (Suzanne beszalad a házba, ahova Fanchette, Marcellina és Chérubin mentek be)

TIZEDIK JELENET

A gróf, Figaro. A gróf megragadja Figaro karját.

FIGARO            (szörnyű rémületet színlelve) Hisz ez a gazdám!

GRÓF                (felismeri) Te gazember! Most meg vagy! Emberek, ide! Hahó, ide!

TIZENEGYEDIK JELENET

Pedrillo, a gróf, Figaro

PEDRILLO        (lovaglócsizmában) Csakhogy megtaláltam a kegyelmes urat!

GRÓF                Hál'Isten, ez Pedrillo. Egyedül vagy?

PEDRILLO        Most jöttem Sevillából, lóhalálban.

GRÓF                Állj ide mellém és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

PEDRILLO        (torkaszakadtából üvölti) Egy árva apródot sem találtam!!! Itt a csomag!!!

GRÓF                (ellöki) Barom!

PEDRILLO        A kegyelmes úr mondta, hogy ordítsak,

GRÓF                (még mindig fogja Figarót) Hogy meghallják és idejöjjenek. - Hé, emberek; ide, ide! Mindenki!

PEDRILLO        Figaro is itt van, meg én is, mi baja a kegyelmes úrnak?

TIZENKETTEDIK JELENET

Az előbbiek, Hübele, Bartolo, Bazilio, Antonio, Naplop; az egész lakodalmas nép beszalad, fáklyákkal.

BARTOLO         (Figarónak) Látod, amint jelt adtál máris jöttünk...

GRÓF                (a baloldali pavilonra mutat) Pedrillo, állj az ajtó elé. (Pedrillo odamegy)

BAZILIO            (halkan, Figaróhoz) Rajtakaptad Suzanne-nal?

GRÓF                (Figaróra mutat) Ti pedig fogjátok közre ezt az embert! Az életetekkel feleltek érte!

BAZILIO            Ha! ha!

GRÓF                (dühöngve) Kuss! (Figaróhoz, jeges hangon) Lovag úr, hajlandó válaszolni a kérdéseimre?

FIGARO            (hidegen) Mi mást tehetnék, uram, hiszen ön itt mindenki felett uralkodik, kivéve saját magát.

GRÓF                (fékezve magát) Magamat kivéve?

ANTONIO         Ez már beszéd.

GRÓF                (megint dühbe gurul) De ami a legjobban felbőszít, az az, ahogyan megjátsza itt a nagy egykedvűt.

FIGARO            Nem vagyunk mi katonák, akik nem tudják, miért ölnek, és miért kell meghalniuk. Ami engem illet, én tudni akarom, hogy mért dühöngök, ha már dühöngök.

GRÓF                (magánkívül) Megőrülök! (összeszedi magát) Jóember, ne játsza meg magát! Volna szíves elárulni, ki volt az a hölgy, akit az imént ebbe a pavilonba vezetett?

FIGARO            (gonoszul a másikra mutat) Abba ott?

GRÓF                (gyorsan) Ebbe itt!

FIGARO            Vagy úgy. Egy ifjú hölgyet, aki kitüntetett a kegyeivel.

BAZILIO            (döbbenten) Hoppá!

GRÓF                Hallották, uraim?

BARTOLO         (döbbenten) Hallottuk.

GRÓF                (Figarónak) És az ifjú hölgy, tudomása szerint, nincs másutt elkötelezve?

FIGARO            (hidegen) Tudtommal egy nagyúr járt utána egy darabig, de aztán vagy elhanyagolta, vagy én jobban tetszettem neki, mert ma már engem tüntet ki a kegyeivel.

GRÓF                (élénken) Kitünt... (összeszedi magát) Legalább őszinte! mert amit most bevallott, uraim, azt esküszöm, a saját fülemmel hallottam, éspedig a cinkosa szájából.

HÜBELE            Ci-inko-osa!

GRÓF                (magánkívül) Ha már a szégyenem nyilvános, legyen nyilvános a bosszúm is!

TIZENHARMADIK JELENET

Előbbiek, a gróf nélkül

ANTONIO         Nagyon helyes.

HÜBELE            (Figaróhoz) Most akkor ki vo-olt a másik fe-eleségével?

FIGARO            (nevetve) Egyikünknek sem volt ebben az örömben része.

TIZENNEGYEDIK JELENET

Az előbbiek, a gróf, Chérubin

GRÓF                (a pavilonban beszél, valakit húz kifelé, akit még nem látunk) Ne ellenkezzen asszonyom, ön elveszett, ütött az utolsó órája! (kijön, anélkül, hogy megnézné) Milyen szerencse, hogy nincs élő záloga e meggyűlölt kapcsolatnak...

FIGARO            (felkiált) Chérubin!

GRÓF                Az apródom?

BAZILIO            Ha! ha!

GRÓF                (magánkívül, félre) Már megint ez az elátkozott apród! (Chérubinnak) Mit művelt maga odabent?

CHÉRUBIN        (félénken) Elrejtőztem, ahogy parancsolni tetszett.

PEDRILLO        Ezért kellett agyonhajszolni azt a szegény lovat!

GRÓF                Eredj, Antonio; vezesd bírája elé a gyalázatost, aki megszégyenített.

HÜBELE            A kegyelmes asszonyt keresi ott méltóságod?

ANTONIO         A szakramentumát, a gondviselés akarta így; amit itt a környéken tetszett mostanában művelni...

GRÓF                (dühöngve) Befelé! (Antonio bemegy)

TIZENÖTÖDIK JELENET

Előbbiek, kivéve Antonio

GRÓF                Meglátják uraim, hogy az apród nem egyedül volt odabent.

CHÉRUBIN        (félénken) Kegyetlen sors lett volna osztályrészem, ha egy együtt érző lélek nem édesíti meg keserűségét.

TIZENHATODIK JELENET

Előbbiek, Antonio, Fanchette

ANTONIO         (kézen fogva hoz valakit, akit még nem látunk) Rajta, kegyelmes asszony, ne kéresse magát, jöjjön ki, hisz tudjuk, hogy bement.

FIGARO            (felkiált) A kis kuzin!

BAZILIO            Ha! ha!

GRÓF                Fanchette!

ANTONIO         (megfordul és felkiált) A teringettét, méltóságos uram! Nem jó tréfa volt engem beküldeni, hogy most az egész világ láthassa, hogy az én lányom okozta az egész kavarodást!

GRÓF                (magánkívül) Honnan tudhattam volna, hogy odabent van? (be akar menni)

BARTOLO         (elé lép) Engedje meg gróf úr, ez a helyzet egyre zavarosabb. Én még nem vesztettem el a hidegvéremet. (bemegy)

HÜBELE            A szálak e-egyre kuszábbak.

TIZENHETEDIK JELENET

Előbbiek, Marcellina

BARTOLO         (bent beszél, aztán kijön) Ne féljen, asszonyom, nem bántja senki. Felelek érte. (megfordul és felkiált) Marcellina!...

BAZILIO            Ha, ha!

FIGARO            (nevet) Ez maga a téboly! Anyám is benne van?

ANTONIO         Ez csak egyre rosszabb lesz!

GRÓF                (magánkívül) Kit érdekel? A grófné...

TIZENNYOLCADIK JELENET

Előbbiek, Suzanne, Suzanne legyezője az arca előtt.

GRÓF                Na végre! Előjött! (erőszakosan karon ragadja) Mit gondolnak, uraim, mit érdemel egy gyűlöletes... (Suzanne térdre veti magát a gróf előtt, a fejét lehajtja) Nem és nem! (Figaro térdre veti magát a másik oldalon)

GRÓF                (még hangosabban) Nem és nem! (mindenki térdreveti magát, Hübele kivételével)

GRÓF                (magánkívül) Még ha százan kérnétek, akkor sem!

TIZENKILENCEDIK ÉS EGYBEN UTOLSÓ JELENET

Az előbbiek; a grófnő kijön a másik pavilonból

GRÓFNŐ           (térdre veti magát) Hogy többen legyenek, csatlakozom.

GRÓF                (nézi a grófnőt és Suzanne-t) Mi ez, mit látok?

HÜBELE            (nevet) A mindenit! E-ez a kegyelmes asszony.

GRÓF                (fel akarja emelni a grófnőt) Mi? Ez ön volt, grófnő? (könyörgő hangon) Csak a nagylelkű bűnbocsánat...

GRÓFNŐ           (nevetve) Nem és nem! mondaná maga az én helyemben; és én, ma már harmadszor, feltétel nélkül megadom. (felemelkedik)

SUZANNE         (felemelkedik) És én is.

MARCELLINA  (felemelkedik) És én is.

FIGARO            (felemelkedik) És én is; visszhang van itt! (mindenki felemelkedik)

GRÓF                Visszhang! - Túl akartam járni az eszükön és ők úgy bántak velem, mint egy gyerekkel!

GRÓFNŐ           (nevetve) Ne bánja, gróf úr.

FIGARO            (térdét kalapjával porolva) Egy ilyen nap, mint a mai, a legjobb iskola egy nagykövetnek.

GRÓF                (Suzanne-nak) És a gombostűvel összetűzött levélke?...

SUZANNE         A kegyelmes asszony diktálta.

GRÓF                Akkor a válasz is neki jár. (kezet csókol a grófnőnek)

GRÓFNŐ           Mindenki megkapja, ami neki, jár. (az erszényt Figarónak, a briliánst Suzanne-nak adja)

SUZANNE         (Figarónak) Még egy hozomány.

FIGARO            (megütögeti a kezében levő erszényt) A harmadik. Ezt volt a legnehezebb összehozni.

SUZANNE         Mint a házasságunkat.

NAPLOP            És a menyasszony harisnyakötőjét megkapom?

GRÓFNŐ           (előrántja a keblében őrizgetett szalagot és a földre dobja) A harisnyakötő? Rajtam a menyasszony ruhája tessék! (a fiúk föl akarják kapni)

CHÉRUBIN        (aki a legéberebb, odafut, felkapja és így szól) Aki ezt akarja, annak tőlem kell elszednie.

GRÓF                (nevetve, az apródhoz) Csiklandós uraság, megmondaná végre, hogy mit talált olyan mulatságosnak abban, hogy pofonvágták?

CHÉRUBIN        (hátrál, félig kivonva kardját) Engem, ezredes úr?

FIGARO            (komikus haraggal) Az én képemen csattant; így tesznek igazságot a nagyok!

GRÓF                (nevet) Az ő képén. Ah, ah, ah, mit szól ehhez az én édesem?

GRÓFNŐ           (Tűnődéséből felriadva, mély átéléssel) Igen, kedves gróf, egy életen át, és fenntartás nélkül, erre megesküszöm.

GRÓF                (a bíró vállára csap) És önnek, kedves de Hübele úr, mi a bírói véleménye a dolgok jelen állásáról?

HÜBELE            E-erről az e-egészről, gróf úr kérem?. Há-át nem is tudom ho-ogy mit mondjak: ez az álláspontom...

MIND EGYÜTT Bölcs ítélet!

FIGARO            Szegény voltam: megvetettek. Látták, hogy eszem is van: meggyűlöltek. Most, hogy szép feleségem és csinos vagyonom lett...

BARTOLO         (nevetve) Megnyered mindenki szívét.

FIGARO            Lehetséges ez?

BARTOLO         Ismerem az embereket.

FIGARO            (a nézőket üdvözölve) A feleségemet és a vagyonomat kivéve mindenem az önöké.

VÉGE