online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

MÓRICZ ZSIGMOND: AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT

irodalom

Fájl küldése e-mail



egyéb tételek

 
Babits Mihaly
A realizmus
AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS
A REALISTA REGÉNY
MIKSZÁTH KÁLMÁN: A BÁGYI CSODA
Dsida Jenő 1907-1938
Katona József és a korabeli színjatszas
Barokk vonasok a Szigeti veszedelemben:
Áprily Lajos 1887-1967
 
 

MÓRICZ ZSIGMOND: AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT

Intertextualitás a 20. századi elbeszélésben


Tételek:


  1. A regény XX. századi változata
  2. Elbeszélő és elbeszélés viszonya a XX. századi epikában
  3. Tragikomikus hős egy tanult epikus alkotásban
  4. Metaforikus történetalakítás a realista regényben 333g64d
  5. A klasszikus modern regény
  6. Metonimikus és metaforikus történetalakítás egy realista regényben 333g64d
  7. Főhős és mellékszereplők viszonya egy XX. századi regényben
  8. A realista regény
  9. Intertextualitás a XX. századi epikában
  10. A jellemábrázolás eljárásai egy realista regényben 333g64d



Az intertextualitás szövegköziséget, szövegközöttiséget jelent. A latin eredetű elnevezés az 1960-as években terjedt el, elsősorban a posztmodern irodalom sajátosságaként tárgyalták, de valójában mindig az irodalom jellemzője volt. Az intertextualitás különböző szövegek között felismerhető kapcsolat, célzás, utalás, rájátszás, esetleg azonosság. Irodalmi jelenség, melynek következtében az újabb művek olvasatát mindig a korábban olvasott szövegek alapozzák meg. Tekinthető szövegek párbeszédének, melynek során a szövegek egymást értelmezik, új jelentéseket hoznak létre. Az egyik szöveg utal a másikra, a befogadó eszébe juttatja, felidézi azt, gyakran a szerzői szándéktól függetlenül is.


Az intertextualitás értelmezhető szövegalkotó eljárásként is, valamely műbe szó szerint vagy célzásszerűen beépített másik szöveg.


Típusai nehezen különíthetők el, a megkülönböztetésnek nincsenek pontos kritériumai. Néhány fajtájának elnevezése olykor szinonimának is tekinthető. Leggyakrabban előforduló fajtái: idézet (szó szerinti vagy tartalmi), mottó, célzás, utalás, rájátszás, felülírás vagy palimpszeszt (egy korábbi szöveg átírása), parafrázis, paródia, imitáció stb.


Móricz Zsigmond Az Isten háta mögött című regénye Gustave Flaubert (1821-1880) híres művével, a Bovarynéval lép intertextuális kapcsolatba. A francia regény témája a fojtogató vidéki élet és a romantikus álmok közötti ellentét, Móricz műve szintén a tartalmas emberi élettől megfosztott kisvárosi emberek életét mutatja be (erre utal a mű címe is). Arra keresi a választ, hogy mi a különbség a nagy életre vágyó francia asszony és a 20. század elején élő magyar nő sorsa között.


A 48 óra alatt (1910. jún. 7−8.) a felvidéki Ilosván játszódó mű nem események láncolatából, hanem életképekből, jelenetekből áll. Nem csupán a történet a fontos, hanem a mögötte kirajzolódó hangulat, a kisváros –és a század eleji Magyarország– nyomott, sivár, önmagába zárt légkörének megragadása. A cselekmény helyszínei tipikusak: vendéglő, borszagú, füstös lakás, szigorú iskola, utca, amelynek egyik oldaláról átkiabálnak a másikra az emberek. Itt egyszerű a kommunikáció is, üres fecsegésen, pletykálkodáson, tivornyákon kívül semmi lényeges tartalma nincs az emberi kapcsolatoknak és a beszédnek.


A regény a bogaras, öreg tanító, Veres Pál alakjával indul és zárul. Az író nem mélyül lélektani fejtegetésbe, hősét gesztusai, mondatai, magatartása alapján jellemzi. Veres Pál büszke csinos, körüludvarolt feleségére, gondoskodni akar róla, hogy mindig legyen körülötte valaki, az összejövetelek azonban végül mindig nagy ivászatba torkollnak. Most is az ifjú káplánt cipelte el magukhoz, de a tanítóné nincs otthon, ezért keresésére indul. A feledékeny, szórakozott öregember mindenkitől érdeklődik, látták-e valahol, és közben elidőzik mindenütt. A nagyvendéglőben találkozik az új albíróval, aki kívülről érkezett, neve sincs a történetben. Ő az egyetlen műveltebb ember ebben a szellemtelen kisvárosban. Itt találjuk az első utalást Flaubert regényére, a tanítóné ugyanis felkelti az albíró érdeklődését, és Bovarynéra gondol, „akinek az esete oly nagyszerű volt, de amely nem fog ismétlődni soha. Nincsen olyan nagy nő a kisvárosban...Ahhoz, hogy valaki olyan arányúvá fejlődjék, ahhoz valami nagy kultúra kell. (...) Ez már a közönségesség...”




Ez az utalás új olvasatot teremt, s az eddig történtek jelentését megsokszorozva az első fejezet történései alapján megteremtődik az olvasói beállítódás, mely egy házasságtörés történetét várja.


A Bovarynéra tett utalást a mű más pontján is találunk. Veres Pál a nagyvendéglőben meghívja holnaputánra az albírót, ám már másnap összefutnak az utcán. A tanító úgy gondolja, hogy vele beszéli meg unokaöccse, Laci esetét, aki titokban szerelmes a tanítónéba, s hogy jóhírét megvédje, az igazgatót és egyik tanárát is meghazudtolja (letagadja, hogy éjszaka találkozott velük, állítja, hogy otthon volt, és ő segítette ágyba a részeg káplánt), ezért most a kicsapás fenyegeti. Az albíró beszélgetésük során többször is Bovary úrnak szólítja a tanítót („Jó reggelt, Bovary úr!”, „Kedves Bovary úr”) megteremtve ezzel annak lehetőségét, hogy Veres Pált is a Flaubert-regény szereplőjével, Charles Bovaryval összefüggésbe hozva szemléljük.

Az utaláson kívül a tanító alakjának megalkotásakor számos vonatkozásban rájátszik a francia regényre. Charles Bovary neve beszélő név, a latin bos, bovis (ökör) szóból ered. Kétszeresen is illik rá neve, hiszen buta, az orvosi vizsgát a kérdések bemagolásával tette le, szakmájához nem ért, a tévedésből való félelmében enyhe gyógyszereket ír betegeinek, felesége életét sem tudja megmenteni, pedig azt nagyon egyszerűen megtehetné. Ugyanakkor felszarvazzák, azaz nemcsak orvosi, hanem férji mivoltában is nevetségessé válik. Életével elégedett, rajong feleségéért, de mindkétszer maga játssza szeretői kezére. Hozzá hasonlóan Veres Pál is „száraz és egészen műveletlen ember, aki nem képes felfogni az asszonyt”. Azt is csak sejti, hogy „az idegen név valami kicsinylést jelent”. Ő is elégedett életével, felesége udvarlóit maga cipeli haza, az egész alakja nevetséges.


A regény csúcspontja az estébe hajló délutáni összejövetel, amikor hat férfi lesi a tanítóné egy-egy mosolyát. Mindnyájan meg vannak arról győződve, hogy az asszony megkapható, mindenki úgy hiszi, hogy titokban szeretője van. Veres Pálné egyszerre le tudja kötni mindegyik udvarlóját. A férjen kívül jelen van az albíró, akit találkozásukat követően váratlan vendégként visz haza a tanító; később megjelenik a káplán, a pap és Dvihally tanító, és ott van az asztalnál az érettségi előtt álló Laci is.


A tanítóné alakja is számos helyen rájátszik Emma Bovary alakjára, ám számos ellentétet is felfedezhetünk köztük. Ezek szintén jelentésképző erővel bírnak. Bovaryné finom, művelt asszony, zongorázik, lapokat, könyveket rendel, sokat olvas. „Kivételes asszony”– mondják rá. Férjétől elidegenedik, a fojtogató vidéki életből szeretne kitörni, Párizsba vágyik. Mindkét szeretőjében kitörési lehetőséget lát, majd amikor ez általuk nem valósulhat meg, öngyilkos lesz (megmérgezi magát). Vele ellentétben Veres Pálnénak „Primitív s szinte állati szűk gondolatai” vannak, zongorázása klimpírozás. Szegény lány volt, úrilány, a postán dolgozott, innen menekült reménykedve a házasságba. „Érdekes asszony”–hangzik el a vendéglőben. Ő is elvágyódik a nyomasztó kisvárosból, férjétől elidegenedett (nem engedi, hogy karon fogja). Bár a hűtlenség gondolata az előző este is átfutott az agyán, a megvalósítás felé most teszi meg az első lépést. Előbb visszautasítja és ajtót mutat a vén papnak, aki dühösen távozik, de viszi magával a káplánt is. Ezt követően kidobja Dvihallyt –a tanító engesztelve szalad utánuk–, az albíró viszont magától távozik. Megundorodik a helyzettől (Laci konokul ül vele szemben, nem hagyja kettesben az asszonnyal), a kisváros közönségességétől, s maga elé idézi a közjegyzőné törékeny alakját. A tanítóné akkor válik igazán szánandó, tragikomikus figurává, amikor végső keserűségében elhatározza, hogy most először megcsalja férjét, neki azonban ez sem sikerül (Laci nincs a szobájában). Bovarynéval ellentétben ő ideig-óráig sem tud kitörni sorsából, a hűtlenségig el sem juthat. Az az olvasói elvárás tehát, amely egy megcsalás történetét várta az első fejezet alapján, a mű végén nem teljesül. A házasságtörés megtörténik ugyan, de az előrejelzésektől függetlenül, nem azokkal a szereplőkkel, akikkel vártuk (az albíró és a közjegyző felesége révén). Veres Pál megyszégyenülése szintén elmarad. A regényben azonban ezek a be nem következett esmények is jelentést nyernek. Az olvasói várakozás beteljesületlensége a Móricz-regényben megalkotott világ kisszerűségét húzza alá. Az Isten háta mögött tehát többirányú kapcsolatot létesít Flaubert művével: egyrészt megengedi, másrészt kizárja a két mű megfeleltethetőségét. Ez együtt jár a nézőpontok megsokszorozódásval, az olvasó egyrészt a Bovaryné felől értelmezi a művet, másrészt –az eltérések miatt– új olvasat létrehozására kap lehetőséget. Így Móricz regényét a francia regény karikatúrájaként is olvashatjuk: „Micsoda karikatúrája ez a világ, amiben élünk a karikatúrának...”




A mű leginkább azokon a helyeken játszik rá Flaubert regényére, ahol szövegszerűen is megidézi azt, mindkét regényben megtaláljuk például a tükör-jelenetet. Emma a tükör előtt „...bámulva nézte az arcát. Sose volt még ilyen tág, ilyen sötét a szeme, sose látszott még ilyen mélynek. Egész lénye valami megfoghatatlan fényben fürdött, és teljesen átszellemült. Egyre csak azt suttogta: »Szeretőm van! Szeretőm« – s úgy élvezte a gondolatát, mintha csak egy második serdülőkorra ébredt volna.”

Veres Pálné viszont azt látja, hogy egy „teljesen megvénült asszonyarc mered rá a tükörből. A szeme nagy feketekarikás, az arcán mély ránc húzódik le a két szájszél mellett, a nyaka beesett s mély gödre van elöl a kulcscsont öblében.

– Vége a regénynek! - gondolta magában, s úgy emlékezett máris a fiatalságára, az örömre, a szerelemre, mint az öregasszonyok. Érzéstelenül, közönyösen, szívremegés nélkül, szárazon: Bolondság az egész.”


A mű végén ismét a tanítót látjuk, aki az utcán hallja a hírt: a közjegyző az albírót kényes helyzetben találta a feleségével, a férfi kiugrott az ablakon, szerencsétlenül egy farakásra zuhant, és meghalt, az asszonyt pedig férje ölte meg. Hamarosan Veres Pál kerül a társaság középpontjába a vendéglőben, hiszen ő látta utoljára az albírót, aki este kilenc óráig náluk volt.

A regény groteszk komédiával zárul: a tanítóval együtt arról értesülünk, hogy az albíró esetéről tudomást szerezve az elkeseredett Veres Pálné is kiugrott első emeleti lakásuk ablakából, de csak a fenekére esett. A tanítóné tehát nem tud kilépni sorsából, öngyilkossági kísérlete nevetséges. Veres Pál utolsó mondatai, ironikus hatást keltve ismét megidézik Flaubert regényét: az albíró mindig „valami Bovari úrnak szólított, pedig többször mondtam neki, hogy Veres Pál vagyok. Ami mégis nagy különbség!...”




: 3880