online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

ÉNSZERKEZET, ÖNTEREMTÉS - JÓZSEF ATTILA ÜZENETE

irodalom



bal sarok

egyéb tételek

jobb sarok
 
A realizmus
Jules Verne: A dunai hajós
Kanyadi Sandor 1929 -
A REALISTA REGÉNY
Dsida Jenő 1907-1938
SAMANIZMUS
A KOMMUNIKÁCIÓ FOLYAMATA
József Attila 1905-1937
DRÁMAI KÖLTEMÉNY
 
bal also sarok   bal jobb sarok

ÉNSZERKEZET, ÖNTEREMTÉS - JÓZSEF ATTILA ÜZENETE


"És mire valók a költök ínséges idöben?" - idézte Hölderlin kérdését a 20. század egyik legnagyobb filozófusa 1936-ban. Heidegger ebben a Rilkéröl szóló tanulmányában arról beszélt, hogy a modern költö a fájdalom, a halál és a szerelem megmutatkozását teszi lehetövé, ad valami olyan beszédkeretet, amelyben újra és újra megtaláljuk önmagunkat. Ma, a költészet napján, József Attila születésének századik évfordulóján idöszerü újra kimondani e kérdést és a verseken át megfogalmazni rá valamiféle választ.



I. BEVEZETŐ


Mint minden nagy költö, József Attila küldetése is abban áll, hogy sorsmodellt, önértelmezési alapot ad nekünk, kései utódoknak. József Attila költöi nagyságával mindig tisztában voltunk, de igazi jelentöségének megértése talán csak e majd száz évnyi távlatból lehetséges: a magyar költészetben egy személyben hozta létre azt a költöi forradalmat, az én, a személy azon új látásmódját, olyan újfajta önmagunkat, amelyet vele majdnem egy idöben Európa és Amerika legjelentösebb kortárs költöi is felfedeztek. Ez az új poézis lesz a magyar költészet következö 50-70 évének meghatározó tendenciája, továbblépési iránya is. "Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma - költök tudják csak igazán! - egész világ a birtoka: füszálak és csillagok, söt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet töle" - írta 1962-ben Pilinszky János József Attiláról.


Lelki, kulturális történetünk kutatói késö modernnek nevezik ezt a világlátást, egy olyan átfogó szemléletmódot, amely egész a huszadik század végéig uralkodó háttere volt életünk, létünk megértésének.


Elöadásomban József Attila fantasztikus teljesítményének az útját szeretném végigkövetni, azt próbálom megmutatni, hogy költöi formákkal, képekkel, a nyelv varázsával a költö hogyan jelöli ki a modern ember lehetöségét, útjait önmaga felfedezésére.


II. A MODERN KÖLTÉSZET POZÍCIÓJA


A költészet kezdettöl fogva valahol a személyességgel, az énnel volt kapcsolatos. Az "én" azonban, mint autonóm létezö, mint fontos vonatkoztatási pont, amely köré az életünket építjük, meglehetösen késöi fejlödés, az elmúlt néhány száz év következménye. Korábban ugyanis minden személyes a környezet, a közösség, az életet szervezö transzcendencia dolgaira épült, és csak mintegy színezte az élet közös menetét. A modern ember azonban óriási váltást élt át, alapvetöen megváltozott, mikor ez a személyesség, bensöség másodlagosból elsödlegessé válik, az élet egésze ennek a hangsúlyos centrumnak a müködéseként bomlik ki. Talán Szent Ágoston volt az elsö, aki a bensöségnek ezt a szerepét érzékelte ("Ne fordulj kifele; fordulj vissza önmagadba. Az ember bensöjében rejlik az igazság" - írta), de igazából a romantika kora volt az, amely a személyesség autonóm létét és meghatározó szerepét kifejezte. A 19. század második felének költészete, a pszichológia tudományának megszületése vagy éppen Freud pszichoanalízise mind ennek a folyamatnak a produktuma. A 20. század elejének ebböl a szempontból az volt az újdonsága, hogy az én-t, a személyt nem a nevelödés, képzés eredményeként gondolta el, hanem mint önteremtö, önreflexív eröt. Joyce Ifjúkori önarcképe vagy Musil Törless iskolaévei címü regénye ennek a fordulatnak a dokumentumai, e regények ifjú hösei elutasítják környezetüket, és saját belsö világukból próbálják megteremteni önmagukat. Ez az a kor, amelyben az én, a szelf egy belsö forma, szerkezet eszméjében jelenik meg.


A költészet ebböl a szempontból kulcsjelentöségü. Az a modern korban megszületö bensöséges hang, amit lírának nevezünk, ennek a rendkívül jelentös fordulatnak a terméke, magának az autonóm énnek a sokfele hallható, de mégis itt, a versekben legtisztábban megformálódó hangja. A költészet egy olyan beszédmód, amely a személyességet dolgozza ki, személyes létünk létrehozza a lírát, és a líra segít személyességünket megragadni, elgondolni, elemeivel, összefüggéseivel szembesülni. A modern költészetet gyakran úgy határozzák meg, hogy az egy belsö monológ kihallgatása. A 20. századi költö azonban sokszor már nem kezdeményezöje, hanem tárgya, helye ennek a monológnak, és döbbenettel érzi, hogy belöle egy belsö hang beszél, szóvá szilárdul általa valami olyan, ami addig kimondhatatlan volt. Bizonyos értelemben a költö maga is Másikként találkozik saját belsö élményeivel, de ugyanúgy, ahogy mi, kései utódok az ö verse olvasásakor, már ö maga is úgy érzi, hogy ez egy boldogítóan vagy ijesztöen ismerös másik.


Aki dudás akar lenni,

pokolra kell annak menni,

ott kell annak megtanulni,

hogyan kell a dudát fújni.


- idézte ezt a pásztortánc-részletet József Attila 1934-es kötete mottójaként. Az alvilági dudás a mélységet persze önmaga lelkében, e lélek bonyolult, olykor pokolian kínzó szóvá, nyelvvé változtatásában érte le.


III. JÓZSEF ATTILA HELYE A MODERN KÖLTÉSZETBEN



József Attila 17 évesen, 1922 öszén érkezik meg a magyar költészetbe, ekkor jelenik meg Szegeden elsö kötete Szépség koldusa címmel. Az a költészet, amely számára magyarul adott, elsösorban Ady költészete, a Nyugat folyóiratának poétikája és persze elsö nagy pártfogójának, Juhász Gyulának a versei.


A modern ezen korábbi irányát szimbolizmusnak, impresszionizmusnak, dekadenciának nevezik. Az individuum eme új, Párizsból induló Baudelaire-hez, Rimbaud-hoz köthetö elgondolása a személyes lét lényegét már nem külsö történetekben, jellemzö eseményekben találja meg, hanem a bensö lényegi energiái segítségével teremt egy álomhoz, fantáziához hasonló, mégis m 818b16i inden eddiginél mélyebbre hatoló költöi világot. Eltüntetik a valóságot, a realitást a versböl azért, hogy egy sokkal lényegibb értelmet mutathassanak meg. Eltüntetik a személyt, a valós beszélöt azért, hogy önmaguk lényének megköltésével a személyesség, az egyéniség új lehetöségeit ragadják meg. Európában mindez a 19. század végén történik, ekkor a szürke környezet realitása helyett a hangulat, a benyomás uralkodik mindenen, a fények és árnyak játékán keresztül a szubjektív a költészetben, a festészetben, a zenében és persze a mindennapi élet sok részletében is elárasztja, átalakítja a világot.


Alig ötven év alatt azonban ez az látásmód beteljesítette küldetését, és a 20. század elején valami más formálódik meg. Újfajta müalkotások születnek, amelyek szikár szerkezeteket mutatnak, eltüntetik a beszélö jelenlétét, a hangulatot, a személy jelenlétét. A festészetben már a 19. század utolsó éveiben, Cézanne csendéleteivel megszületik egy új látásmód, mely a kivetített hangulat helyett a dolgok és lelkek belsö, rejtett struktúráját, formáját kezdi kutatni.


A költészetben kicsit késöbb, a háború után Rilke és még inkább Ezra Pound és T. S. Eliot költészetében formálódik meg az új poétikai gondolkodás. 1922-ben jelenik meg Eliot Átokföldje címü hosszú verse, amely a háború utáni, késö modern költészet radikálisan újító mintapéldájává vált. Elöadásomban azt szeretném megmutatni, hogy a magyar költészetben József Attila alig néhány évvel késöbb ugyanezt a lépést tette meg, és igazából ennek az új késö modern költészetnek a megformálásával lett a magyar irodalom kiemelkedö szereplöje.


Az elsö világháború után a magyar költészetben, a szimbolikus-szecessziós látásmód Ady, Babits, Kosztolányi költészetének magas színvonala, jelentös hatása miatt uralkodó maradt.


Ilyen verseket ír József Attila is költöi pályája kezdetén. Ám igen korán, már 1923-1924-ben más hangok is keverednek költészetében: az expresszionizmus kirobbanó energiája vagy a minden külsö és belsö rendet, versi formát szétbontó avantgárd irányzatok, a konstruktivizmus, vagy éppen a dada (a magyar költök közül Kassák Lajos) hatása jelenik meg verseiben. A kozmosz éneke címü versben még ezt az igazi impresszionisztikus, szecessziós képet olvashatjuk:


Csak halk éjfélutáni éjszakán,

Mint szunnyadó kedvest meleg leány,

Cirógatja gyötört szivük az álom.


S mint éjjel-nyíló áloé-virágon,

A kertben, úgy csókolnak elheverten


Az "éjfélutáni éjszaka", a "gyötört szív", az "áloé-virág", a kert, az álomszerüség és az analógiákra, hasonlatokra épülö szerkezet tipikus szecessziós-szimbolikus beszédmódot mutat. De a költö megírja ugyanezt a képet az avantgárd költöi technikájával is (Esti felhökön):


a szemhéj selyemüvegböl van simogat ha lecsukjuk de azért tovább látunk

az áloé másodpercenként virágzik álmainkban

ismeretlen kedvesünkkel hálunk ö az aki cirógatván figyelmeztet

ha takarónk lassacskán lecsúszik


A két képet azonossága ellenére is egy világ választja el egymástól. Az utóbbi példában felbomlanak a képek, a rendek, megmagyarázhatatlan összefüggések teremtödnek, eltünik a kötött forma, a ritmikusan ismétlödö sorhossz és a költöi hangulat helyett valami szétszedö, szétesö lendület lesz mindenen uralkodóvá. Az avantgárd azonban csak egy átmeneti állomás József Attila költészetében, egy olyan kísérlet, amely megmutatja a szecessziós szimbolikus költöi beszéd alkalmatlanságát, de nem kínál végleges megoldást a bensö új problémáinak kimondására.


A folyamatos költöi kutatás 1925. márciusára hozza meg az elsö jelentös eredményt, akkor mintegy húszéves születésnapjára önmagának adott ajándékként születik meg a Tiszta szívvel, amely József Attila egyik legfontosabb verse lett. A különleges pozíciója e versnek már abban is érzékelhetö, hogy a benne elöször és átfogóan megteremtett látásmód majd csak 1927-1928 körül válik költönk átfogó lírai stratégiájává, de ez a vers addig is és utána is állandóan visszatérö példája, alapja költöi gondolkodásának. József Attila rendkívül tudatos költö volt, 1926 végén egy Párizsból küldött levélben határozottan megfogalmazza a váltást, azt, amely az új magyar költészetet teremti meg:


"A romantika - mely Bécsben még lényeges alkatrésze volt érzéseim és ebböl következöen gondolkodásom struktúrájának - elillant belölem, s ami még megmaradt volna, azt akarattal fújtam széjjel. Azaz semmi sincs, amit megokolás nélkül leírnék, csupán azért mert tetszik..."


A "romantika" a szimbolikus-szecessziós költöi beszédmód, Ady, Babits verselési módja, a megokolás nélkül áradó hangulatok, érzések világa. Ezzel szemben áll a minden ízében megokolt, azaz megformált, megszerkesztett vers. Erre költönk egy népdalt hoz fel példának:


"De van egy (s valószínüleg több) magyar népdal, amelyet itt zarathusztrai magányomban állandóan fuvok: Nagykállóban egy torony van - Közepében egy óra van - Köröskörül aranycsipke - Rászállott egy bús gerlice. - Hát itt a népköltö egy bötüt sem mond arról, hogy fáj a szíve (amilyen elemekböl ma már Freud és a pszichoanalitikusok tanainak ismerete után könnyü verset írni s az ilyen versek egymástól csupán nyelvileg különböznek), ez a vers csupán tényekben állítja magát, pedig költöje biztos hogy nem ismerte a konstruktivizmust. De ismerte a konstruktivitást."


A "fáj a szíve" újra a hangulatok, az éjszaka nyíló áloé virágok költészete lenne, amellyel szembe van állítva a "konstruktivitás", a szerkesztettség. Saját költészete kapcsán a következö döntésre jut:


"arra törekedtem, hogy minél tényszerübben fejezzem ki az elmondandót, még pedig a szimbólumi lehetöségek kizárásával, vagyis hogy az elmondott tény minden mellékgondolat kizárásával jelentse az érzést..."


Abszolút világos beszéd: célja a kora-modern költészet legfontosabb eszközének, a szimbólumnak a kizárása, a tárgyak titokzatos lelke helyett ettöl kezdve a tárgyak lényegi szerkezete lesz a döntö, valami mélyre hatoló tényszerüség, a világ nagyon pontos poétikai felmérése a cél. Ez a költészet "minden mellékgondolatot kizár", a lehetö legszigorúbban csak azt mondja, amit mondani kell, azért, hogy a belsö világ tárgyiasult rendje a lehetö legtisztábban megjelenhessen.


IV. JÓZSEF ATTILA KÖLTŐI ÉNTEREMTÉSÉNEK ÖT LÉPCSŐFOKA


A továbbiakban azokat a lépéseket követem, amelyekben József Attila ezt a radikálisan új költészetet létrehozta.


Az elsö lépés egy fantasztikus, zseniális pillanat, annak a személyesség-modellnek a megteremtödése, amelyre aztán minden további lépés, egy teljes költöi világ épülhet.


A második lépés egy korai kísérlet arra, hogy az én ilyen tiszta szerkezete hogyan valósulhat meg, hogy kaphat testet az életben, elsönek a szerelemben.


A harmadik lépés már a szerelem érvénytelenítödése után kiviszi ezt az ént a világba, és úgy gondolja, hogy a lét teljessége azt jelenti, hogy van egy olyan konstrukció, ami egyszerre az énben és a világban is jelen van. Az érett József Attila igazi nagy teljesítménye ennek felfedezése a Téli éjszaka, az Óda, az Eszmélet típusú versekben.


A negyedik lépés 1934 körül történik, amikor egyre több jel utal arra, hogy ez a belsö-külsö párhuzam, a létet megalapozó törvény, rend nem müködik. A költö egy új személyes, belsö tárgyi rendet keres.


Végül ötödik lépésként beszélek arról, hogy ez a belsö tárgyi rend sem bizonyult megnyugtatónak, és egy majdnem hallucinatorikus újraírással a költö saját testén, öngyilkosságán keresztül írja meg utolsó versét.


IV. 1. A KÉSŐ MODERN ÉNSZERKEZET FELFEDEZÉSE


Az elsö lépés egyetlen vershez, egy zseniális pillanathoz kapcsolható, 1925 márciusában jelenik meg a Tiszta szívvel. Lehet, hogy egyáltalán nem túlzás azt mondani, erre a 16 soros rövid költeményre épül az egész József Attila-i újító költészet. Magának a versnek a sorstörténete is különös. Egy szegedi lapban jelenik meg elöször, egy másik szinte azonnal nekitámad, és az akkor egyetemista költöt magához rendeli professzora, Horger Antal, és kijelenti, hogy aki ilyen verset ír, az nem méltó arra, hogy tanár legyen. József Attila számára fontos a vers, elküldi a Nyugatnak, de Osvát nem fogadja. Ignotus viszont egy modern versröl szóló, a Nyugatban megjelenö esszéjében egészében idézi és gyönyörüszépnek mondja a verset. Hatvany egy kritikájában a háború utáni nemzedék legfontosabb dokumentumának tartja. De József Attila is sokat foglakozik vele, 1929-es verseskötetének címévé teszi elsö sorát, söt még az 1934-es Medvetánc kötetnek is korábban Tiszta szívvel volt a tervezett címe. Horger esete elökerül a Születésnapomra címü versben 1937-ben, és az egész történet, Horger, Ignotus és Hatvany említésével elmesélödik ugyancsak 1937-ben a Curriculum vitae-ben. A Tiszta szívvel sorsvers, egyszerre vált József Attila önteremtésének és egy új személyesség megalkotásának példájává. Kérdés tehát, mit talált meg ez a vers?



TISZTA SZÍVVEL


Nincsen apám, se anyám,

se istenem, se hazám,

se bölcsöm, se szemfedöm,

se csókom, se szeretöm.


Harmadnapja nem eszek,

se sokat, se keveset.

Húsz esztendöm hatalom,

húsz esztendöm eladom.


Hogyha nem kell senkinek,

hát az ördög veszi meg.

Tiszta szívvel betörök,

ha kell, embert is ölök.


Elfognak és felkötnek,

áldott földdel elfödnek

s halált hozó fü terem

gyönyörüszép szívemen.



A vers a magyar költészetben, söt a világirodalomban is kiemelkedö példája annak a gesztusnak, amelyben az én, a személy önmagát önmagából teremti meg, Horger Antal professzor helyesen érzékelte, hogy valami radikálisan új attitüd állítása történik itt, amely ellentétes a nevelésre, képzésre épülö, az ösök tradícióján nevelödö személy eszméjével. A vers üzenete azonban sokkal több valami kamaszos lázadás kirobbanásánál. Ha figyelünk rá, egy új struktúrát, az én radikálisan új elképzelését, eddig nem ismert mélyrétegét hallhatjuk ki a versböl.


A struktúra egyik kulcseleme a "szív" motívum, mely pontosan ennek az új énnek a képe. Háromszor ismétlödik, kétszer a "tiszta szívvel", egyszer pedig mint "gyönyörüszép szívemen". A "szív" ott van a vers legelején, a címben, és ez a költemény utolsó szava is. A harmadik elöfordulás, a "gyönyörüszép szívemen" a vers fordulópontján van, az aranymetszés helyén, a 11. sor elején található, ez választja el a vers állapotszerü elsö részét a történetböl álló másodiktól.


Az 1-10 sor egy különös létállapot rajza. Érdemes megfigyelni, hogy a szöveg milyen messze van a szokásos képekkel, költöi hangulatokkal teli lírai mütöl, a szavak tárgyiasan jelölök, egyszerüen felsorolják, hogy mi az, amivel a költö nem rendelkezik. A poétikusság - amit minden régi és mai olvasója is érzékel - máshonnan származik: a megszerkesztettségböl, a végtelenül letisztított tárgyias elemek kapcsolatrendszeréböl, az ismétlések és váltások, azonosságok és ellentétek finom hálójából.


Az elsö szakaszban az elsö "nincsen" az apa figurája, aki szokásosan a rend, a morál forrása, az élet grammatikájának képviselöje. A második "nincsen" az anya, aki az ölelés, a szeretet, a vágy megtestesítöje lenne. Egy átfogóbb, társadalmibb szinten ugyanez a kétféle, apai és anyai pozíció jelenik meg az isten és a haza jelölöjében. E négy elem az élet, az identitás társas kiképzödésének elutasított, vagy sokkal inkább: nem is létezö forrásai. A következö két sor tárgyai, a bölcsö és a szemfedö két olyan dolog, amit a világ az élet kezdetén és végén ad, a csók pedig a beszélö által adott szerelem, a szeretö pedig a neki adott szerelem. Tökéletes, matematikai konstrukcióban jelenik meg a személyesség, pontosabban a személyesség ilyen konstrukciójának a tagadása.


Minden ilyen jelenség, amely az ént, a társas világban létezö személyt kialakítja (hisz ezekböl állunk, apából, anyából, istenböl, hazából, bölcsöböl stb.) a "nincsen" azonosságában, viszonyában van, azaz valami semmi, valami üresség fölé feszítödnek ezek a struktúrák, ellentétviszonyok ki. És mindez nem a személy akarata, hanem valahogy létezése sajátja, hisz ö elutasíthatja az apai és anyai hatalmat, a hitet és hazát, de nem utasíthatja el saját létének kezdetét és végét, hisz az mindenkinek adott, nem választható.


A második szakasz tovább viszi a személy eme fura meghatározását, és itt a "nincsen" gesztusa tovább mélyül. A "nem eszek" orális megfosztottság, az ember legelsö vágya marad itt kielégítetlen. Nem a szegény költöröl van azonban itt szó, hisz azt írja, "se sokat, se keveset", talán pont annyit, amennyit muszáj. Nem egy belsö böjtröl van itt szó? A test átadásáról a semminek? Hisz a böjtnek az a funkciója, hogy a személy felszínes gondolattalan jólétéböl valami rejtett tartalom, mélység fele irányítson. Ez a két sor, az evés az anyai világhoz köt, a következö kettö, a hatalom pedig újra az apaihoz. Az életem, a bennem, létemben kialakult energia, az engem teremtö vágy, mely minden ember életében abszolút és eltulajdoníthatatlan, itt eladhatóvá válik, eltüntethetövé lesz a nincsenben. De pontosan az eladás lehetetlensége vezet egy olyan gesztushoz, amely a végsö vevöt találja meg, a ördögöt. Ez a furcsa üzlet, a személyes létezés ökonómiája a nincs istenéhez, a tagadás szelleméhez vezet.


Mi történt eddig? Jelek, tárgyak hálóját kaptuk, olyan szerkezetet, amely szokásosan a személyes létezés elengedhetetlen eleme. És ez a háló mint egy vetítövászon fed el és mutat meg valami olyat, amely nincs itt, csak a "nincsen"-nek, a "nem"-nek a tükrében érzékelhetö. A vetítövászonra feltett, megtagadott dolgok mögött kell, hogy legyen egy személyes tartás, egy saját kimondatlan belsö konstrukció, rend, ahol ezt a rendkívül veszélyes elutasítást meg lehet tenni.


A 11. sorban a "tiszta szívvel" szópár ismétlése az eddigi strukturált állóképpel szemben egy történetet indít el, mely ebböl a nincsenböl, az ördögiböl, az elutasításból bomlik ki. Két sorban megtudjuk, hogy ö mit csinál (betörök, ölök), majd újabb két sorban azt, hogy mit tesznek vele a mások (elfognak, felkötnek, földdel elfödnek), végül az utolsó két sor hoz valamiféle eredményt, valahova elvezet ez a nincsen-világ. Igen, pontosan oda, ahonnan az egész indult, a szívhez jutunk, mely itt már nem tiszta, hanem "gyönyörüszép". A záró színtér azonban több annál, mint maga szív, hisz van valami, a "halált hozó fü", amely teremtménye a szívnek, vagy éppen jele, megjelenési formája. A szív a föld alatt van, a föld vonala választja el megjelenési formájától, a halált hozó fütöl. A kettö együtt különös páros, az egyik a szív az örök élet, a föld alól is feltörö energia, amelyböl a másik öröklétü (mindig megújuló) dolog, a halál, a halált hozó fü születik.


Nem könnyü válaszolni arra, hogy mi is lehet a "szív" fogalma a versben. Biztos, hogy nem a szeretet szimbóluma ez, nem is a morálé, etikáé, hiszen pontosan ezek elutasítása történik meg nevében. A szív valószínü ahhoz hasonlóan tiszta, ahogy Immanuel Kant használta egykor e szót, A tiszta ész kritikája címü unkájában. Kant akkor letisztította a megismerést a legabsztraktabb, a legvégsö formára. Valahogy József Attila is ezt csinálja, a végsökig letisztított, tárgyias, de formális személyességet ragadja meg, és létrehozza a tiszta szív kritikáját.


IV. 2. AZ ÚJ ÉN MEGVALÓSULÁSI LEHETŐSÉGE A MÁSIK ÁLTAL - A SZERELEM KÍSÉRLETE


Pszichoanalitikusok beszélnek erröl a mély, szó elötti belsö konstrukcióról, primér nárcisztikus identitásnek nevezik, mely valóban a világ dolgaival való találkozás elött formálódik meg bennünk. Ezt a csak tagadással körvonalazható alapstruktúrát sejti meg József Attila ebben a versében. Ettöl a pillanattól, a Tiszta szívvel megszületésétöl kezdve minden költöi törekvése egyetlen kérdésre irányul: ha ilyen az én, a személy alaprajza, akkor ennek a rendkívül telített, súlyos semminek-valaminek az alapján hogyan lehet valamiféle rendet, formát, egy megfelelö mélységü, de hatékony, életképes ént és sorsot kiépíteni. Az én kiépítése mindig azzal a kutatással jár, hogy meg kell találni azokat a további párhuzamos életstruktúrákat, létszinteket, amelyek építököveivel, viszonyaival egy értelmes sors, valamiféle feladat, perspektíva megteremthetö.


Az 1927-1928-as években ez a struktúrateremtö létszint, az a rend, amely megfelelöen reagál a semmire, és hozzásegít egy mély, átfogó személyesség létrehozásához, a szerelem lesz. Nárcisszosz tükrét itt a Másik mint tükör váltja fel: "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat". A szerelem kapcsolatában, legalábbis ideig-óráig, úgy tünik, hogy létezhet valami mélységes rend, valami csend és nyugalom, mindig öröknek tünö, persze mindig csak idölegesnek bizonyuló teljesség. Különös az, hogy a szerelem ilyen megváltó szerepe József Attila számára mindig valamiféle melankóliával járt, a teljesség pillanatait mindig a halál, az elmúlás képei veszik körül.


IV. 3. AZ ÉN ÉS A VILÁG PÁRHUZAMA - A TÁRGYIAS KÖLTÉSZET KITELJESEDÉSE


1929 elejétöl a szerelemben való hit meggyengül és helyébe egy másfajta önmegvalósítás, társadalmi szerepvállalás, a világ, a közösség rendjének felismerése lép. Ekkor alakítja ki azt a költöi beszédmódot, amellyel végül megragadhatónak tünik a lélek és a tárgy, az én struktúrájának és a valóság rejtett összefüggéseinek közös lényege, egy olyan titkos és mindenre kiterjedö rend, ahol a vers a lét teljességének térképe, a belsö és külsö világ korrelátuma. A tárgyias költészet radikális újítás a magyar lírában, de ez az iránya a kortárs európai költészetnek is. Innen vezet út Pilinszkyhez, Nemes Nagy Ágneshez és a háború utáni magyar költészet más jelentös teljesítményeihez. Ezek a versek a külváros világát, a tárgyak és emberek történelmi pillanatát arra használják, hogy személyes érzések elmondása nélkül is testet, formát adjanak a költö belsö világának.


A létnek ez az új élménye megfelelö magyarázatot kap két szellemi irány, a marxizmus és a freudizmus segítségével. A marxizmus a közösség a termelö erökre és termelési viszonyokra alapuló tárgyias elmélete és racionálisan elgondolt alakításának a programja. A pszichoanalízis pedig a személy, az individuum tárgyias elméletét alkotta meg, felfedezte a tudattalan ösztönvilág és a tudatos énteremtés konfliktusának individuumteremtö szerepét, és kialakított egy olyan csupán szavakból álló gyakorlatot, a pszichoanalitikus terápiát, amellyel megszerkeszthetö az én, a személy.


Láttuk, a Tiszta szívvel is egy formát keresett, valami szükségszerü, objektív alaprendszert, olyat, amely a véletlenszerü egyén lelke mélyén lakó abszolútum, egy tiszta struktúra, amely aztán különbözö élethelyzetben eltérö sorsok kiépítését, eltérö individuum megteremtését teszi lehetövé. A költö a szerelemben is egy közös, a két ember között megteremtödö formát keresett, és ekkor 1929 elején, mikor a közösséggel való kapcsolat látszik a legfontosabb és legátfogóbb sorslehetöségnek, itt is egy közös külvilág és belvilág között közvetítö, azonos formát keres. Önmagam úgy valósulok meg, a Tiszta szívvel tiszta formáját úgy tudom betölteni, ha a külvilágban, a közösségben, a történelemben, az osztálytársadalom harcaiban is megtalálom, megteremtem ugyanezt a formát. A kor és a kor embere tükre egymásnak, mindkettö teremti és leképezi a másikat. De szó sincs egyszerü visszatükrözésröl, valamilyen éppen ott aktuális valóság ábrázolásáról, hanem a lét formális titkának a feltárása történik.


1935-ben írja József Attila Halász Gábornak:


"...Én a proletárságot is formának látom, úgy versben, mint a társadalmi életben és ilyen értelemben élek motívumaival. Pl.: nagyon sürün visszatérö érzésem a sivárságé s kifejezö szándékom, rontó-bontó, alakító vágyam számára csupán "jól jön" az elhagyott telkeknek ez a vidéke, amely korunkban a kapitalizmus fogalmával teszi értelmessé önnön sivár állapotát, jóllehet engem, a költöt, csak önnön sivársági érzésemnek formákba állítása érdekel. Ezért - sajnos - a baloldalon sem lelem költö létemre a helyemet - ök tartalomnak látják - s félig-meddig maga is - azt, amit én a rokontalanságban egyre nyomasztóbb öntudattal formaként vetek papírra."


A forma itt a lét logikája, egy olyan logika, amely "nem tan, hanem a világ tükörképe" - írja egy kortárs filozófus, Ludwig Wittgenstein; egy különös "spekularitás", egy olyan tükrözödés, amelyben kölcsönösség uralkodik, a világ éppúgy tükre e formának, mint a forma a világnak, de valahol, minden mögött a forma az énböl, a személy ösi belsö rendjéböl származik.


Azt, hogy a Tiszta szívvel belsö formája hogyan tud ilyen közösségi létfilozófiává transzformálódni a Téli éjszaka címü vers kapcsán szeretném megmutatni. Ez József Attila egyik legnagyobb verse, egy igazi és teljes világfilozófia rejlik benne, egy kor, egy gondolkodásmód teljes térképét adja. Ez az a vers, ahol József Attila tökéletesen végigviszi azt a késö modern poétikát, amit korábban idézett levelében említ. Európai költészeti párhuzama Eliot 1922-es Átokföldje címü verse. Ez az a mü, ahol a tárgyias költészet, a világ belsö és külsö rendjének párhuzama, és e forma felfedezésének szükségessége a legátfogóbban jelenik meg. Hosszú vers, órákig kellene beszélni róla, de megpróbálom röviden összefoglalni. 1932 végén keletkezett s 1933. március 19-én jelent meg elöször a Népszavában. A vers címe a lét és az idö koncentrációját jelzi. Az, amiben minden kibomlik, nem más, mint a modernitás tele és a modernitás éjszakája, ebben az idö-térben alakulnak, bontakoznak ki a formák, a rendek, és ennek a hideg éjszakának a tiszta kontrasztos világában figyeli, nézi ismeri meg a dolgokat és önmagát a mindenhez tiszta szívvel, tiszta ésszel viszonyuló személy. Hogyan, milyen formák, konstrukciók szerint lehet lakni, lakozni ebben a létben?



TÉLI ÉJSZAKA


Légy fegyelmezett!


A nyár

ellobbant már.

A széles, szenes göröngyök felett

egy kevés könnyü hamu remeg.

Csendes vidék.

A lég

finom üvegét

megkarcolja pár hegyes cserjeág.

Szép embertelenség. Csak egy kis darab

vékony ezüstrongy - valami szalag -

csüng keményen a bokor oldalán,

mert annyi mosoly, ölelés fönnakad

a világ ág-bogán.


A távolban a bütykös vén hegyek,

mint elnehezült kezek,

meg-megrebbenve tartogatják

az alkonyi tüzet,

a párolgó tanyát,

völgy kerek csöndjét, pihegö mohát.


Hazatér a földmíves. Nehéz,

minden tagja a földre néz.

Cammog vállán a megrepedt kapa,

vérzik a nyele, vérzik a vasa.

Mintha a létböl ballagna haza

egyre nehezebb tagjaival,

egyre nehezebb szerszámaival.


Már fölszáll az éj, mint kéményböl a füst,

szikrázó csillagaival.


A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve

lassudad harangkondulás.

És mintha a szív örökröl-örökre

állna s valami más,

talán a táj lüktetne, nem az elmulás.

Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc

volna harang

s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengö nehéz.

S a szív a hang.


Csengés emléke száll. Az elme hallja:

Üllöt csapott a tél, hogy megvasalja

a pántos égbolt lógó ajtaját,

melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,

csak dölt a nyáron át.


Tündöklik, mint a gondolat maga,

a téli éjszaka.


Ezüst sötétség némasága

holdat lakatol a világra.


A hideg ürön holló repül át

s a csönd kihül. Hallod-e, csont, a csöndet?

Összekoccannak a molekulák.


Milyen vitrinben csillognak

ily téli éjszakák?


A fagyra tört emel az ág

s a pusztaság

fekete sóhaja lebben - -

varjucsapat ing-leng a ködben.


Téli éjszaka. Benne,

mint külön kis téli éj,

egy tehervonat a síkságra ér.

Füstjében, tengve

egy ölnyi végtelenbe,

keringenek, kihúnynak csillagok.


A teherkocsik fagyos tetején,

mint kis egérke, surran át a fény,

a téli éjszaka fénye.


A városok fölött

a tél még gözölög.

De villogó vágányokon,

városba fut a kék fagyon

a sárga éjszaka fénye.


A városban felüti mühelyét,

gyártja a kínok szúró fegyverét

a merev éjszaka fénye.


A város peremén,

mint lucskos szalma, hull a lámpafény,

kissé odább

a sarkon reszket egy zörgö kabát,

egy ember, üldögél,

összehúzódik, mint a föld, hiába,

rálép a lábára a tél...


Hol a homályból elöhajol

egy rozsdalevelü fa,

mérem a téli éjszakát.

Mint birtokát

a tulajdonosa.



A vers alaphelyzete az, hogy valaki, egy hang, talán a költö absztrakt alakja, látja, figyeli, felméri a létet. A költöi pozíció, egy önfelszólításssal ("Légy fegyelmezett!") már a vers elsö sorában megjelenik, aztán a vers belsejében a látvánnyal, a téllel vagy a téli éjszaka egészével kapcsolatos megjegyzésekben vissza-vissza tér ("Már fölszáll az éj...", vagy a kérdés, hogy "Milyen vitrinben csillognak / ily téli éjszakák?"), és végül az utolsó öt sorban, a mérnök költö képével nemcsak a pozíció, hanem maga a személy helye is megjelenik. A vers tárgyvilága mintegy létbe hozza, kidolgozza a személyt. Arra a "semmi"-re, amit a személy magjaként a Tiszta szívvel jelölt ki, és amire korábban, '27-28-ban, a szerelem próbált tárgyiasulási utakat, sorseseményeket kiépíteni, most az egész társadalmi világ tárgyias rendje települ. Az én kidolgozása úgy lehetséges, mondja az 1932-es József Attila, ha ez a személy felismeri a lét nagy összefüggéseit, és a saját létét ennek a rendnek tárgyi és történelmi müködtetésére fordítja.


Az elsö nagyobb rész arról szól, ami elmúlt vagy éppen elmúlóban van. Négy erös, szimbolikus értelmü képet kapunk: a nyár képét, az ezüstrongy-mosoly képét, a vén hegyeket és a hazatérö földmívest. Ezek eredetükben mind az emberit, az antropomorfot jelzik, pontosan azt a pillanatot, amikor ez az emberi tartalom megtarthatatlanná válik és kikényszerül a világból. A négy kép közül az elsö, a nyári nappal, a téli éjszaka párja az ember egy korábbi visszahozhatatlan életformája, amely pontosan azzal a törvényszerüséggel lobban el, amellyel a nappal és a nyár éjszakába és télbe vált. Az ezüstrongy-kép az apró dolgok átformálódása, a hegyek, a tanya, a völgy a nagyobb terek régi létének megszünése. És végül az utolsó kép egy régi, szimbolikus embertípus, a földmüves "hazatérése", halála (hisz már vérzik a kapa). De nemcsak egy világ végéröl van szó, hanem egy megértési mód, egyfajta beszédmód végéröl is. Ezt a világot még a hangulatok, szép élmények, elmosódó színek uralják, olykor olyan, mint egy impresszionista festmény.


A lét átalakulását a "Már fölszáll az éj, mint kéményböl a füst, / szikrázó csillagaival" sorok jelentik be. A különös az, hogy az éjszaka fölszáll, nem pedig - ahogy mondani szoktuk - leszáll. Aztán a következö sorban a "kék, vas éjszakát" a harangkondulás hozza. A lét ezen új formája, a téli éjszaka nem kívülröl, hanem magából az emberi világból, annak törvényszerüségeiböl születik meg. Söt mintha magából a szívböl, a tiszta szívböl fakadna, a semmi teljessége átköltözik itt a tájba, a térbe ("mintha a szív örökröl örökre / állna s valami más, / talán a táj lüktetne").


A versnek ezen a pontján mintha végéhez ért volna minden, becsapódnak a vasalt ajtók, lezárulnak, konstrukcióba állnak a dolgok, azaz eljutottunk ennek a telített, strukturált semminek, a lét titkának a mélyére. És mintha újra a fegyelmezett személyre, a figyelö emberre vetülne fény: "csengés emléke száll", halljuk. Egy abszolút racionalitáshoz jutottunk, nem a csengés meghallásához, hanem az emlékéhez, a tiszta memóriához, amit nem a fül, hanem "az elme hall". A lét itt már egy logikai háló, a "tiszta ész" konstrukciója, ezért tud a téli éjszaka úgy megjelenni, mint a minden referenciától, konkrét valóságtartalomtól megfosztott "gondolat maga". A lét matematikai-logikai képletté vált, és valóban itt, a "Tündöklik, mint a gondolat maga, / a téli éjszaka" kijelentésben találhatjuk a vers centrumát, kozmológiájának magvát. Az összekoccanó molekulák, a vitrin, az ingó-lengö varjúcsapat egy olyan világ, amelyben semmi hangulat, semmi szín, csak kemény kontraszt, ismétlödö mechanikus mozgások vannak, a világ tényeinek, tárgyainak logikai rendje, tartalom nélküli viszony, a semmi mindent megalapozó mélysége. Ezt a matematikai logikával megalapozott világfelfogást írják le a kor legnagyobb kortárs filozófusai is.


Ebböl a végsö állapotból bomlik ki az az éppen akkor elérhetö létforma, külsö és belsö rend, amely a lét mélyével adekvátan valamiféle társadalmat, környezetet, személyes sorsokat teremt. A vers harmadik részében ennek a létnek, e filozófiai téli éjszakának a mélyéböl jön ki a vonat, amely az adott lét egy bizonyos fajta megvalósulását jelenti. A tehervonat, mely késöbb olyannyira személyes értelemmel fog telítödni, itt nemcsak szenet, acélt visz, hanem külvárost, gyárat, proletárt, otthontalan munkanélkülit, azaz társadalmat, történelmet szállít. A vonat új teret alapít, a városét.


A vers végén még egy fontos öt soros záró részt találhatunk, amely nem a város világáról szól, hanem ezt a világot szemlélö, felmérö költöröl. Ő a személyesség, az önteremtö, öntudatos egyén itteni változata, a "Légy fegyelmezett!" önmegszólító mondat címzettje és kimondója, ö az elme, aki hall, aki látja a vitrinben a molekulákat, a lét rejtett rendjét. De igazából, létének mélyéröl itt se tudunk semmit, pontosan úgy, ahogy a Tiszta szívvel esetében sem. Abszolút fontos pont, hiszen az ö látótere az, ami a világteret meghatározza, de ö maga nincs ebben a világban benne. Valahogy így lehetne ábrázolni ezt a megismerési pozíciót.


A világról pontos képem van, de az én igazából kitöltetlen ür, egy viszonyítási pont, amelyböl minden mérhetö, de ö maga, bár mindennek birtokosa, nincs benne. Ezt az ábrát pedig Ludwig Wittgenstein rajzolta, amikor a világ logikai leképezéséhez kapcsolva a szubjektum helyét határozta meg.


A Téli éjszaka modellje, az érett költö legátfogóbb poétikai programja 1929-töl egészen a Medvetánc címü kötet lezárásáig, hozzávetölegesen 1934-ig marad domináns poétikai beszédmód József Attilánál. A tárgyias költészet persze nemcsak a politikai-társadalmi vonatkozású versek meghatározó modellje, hanem az élet teljességére vonatkozik. Így születhetett meg a Téli éjszaka létköltészetének tárgyias szerelmi párja az Óda. Ennek poétikai lényegét József Attila egy interjúban fogalmazta meg: "Reális szerelmei verseket írni, hogy az a tiszta természeti erö, ami a szerelemben van, bennünk maradjon, úgy vélem, hogy ez idöszerü és egyben forradalmi cselekedet."


IV. 4. A VILÁG ÉS ÉN VISZONY SZÉTESÉSE; A BELSŐVÉ VÁLT TÁRGYAK KÖLTÉSZETE


Az 1934-es év azonban több szempontból is válságos idö volt, személyes, történelmi, szellemi és tárgyi okok arra kényszerítették a költöt, hogy újragondolja a tárgyias költészet mögött rejlö teljes rendszert. Ennek a válságnak egy nagyszerü vers lett a terméke, egy olyan költemény, amelyröl ma sokszor érezzük úgy, hogy a legfontosabb, a legjelentösebb József Attila-mü. Ez az Eszmélet. Elsö fele ugyanúgy, mint a Téli éjszaka, hitet tesz a szerkezetnek, a világ lényegi összefüggésrendszerének megtalálása mellett:


"Akár egy halom hasított fa,

hever egymáson a világ,

szorítja, nyomja, összefogja

egyik dolog a másikát

s így mindenik determinált."


A hetedik, a vers közepe utáni szakasz azonban egy mindent leromboló felfedezéshez vezet. Az elsö négy sor még a rend, a megalapozó szerkezet állítása:


"Én fölnéztem az est alól

az egek fogaskerekére -

csilló véletlen szálaiból

törvényt szött a mult szövöszéke"


De ezt a belátást egy újabb égre tekintés és egy újabb belátás követi:


"és megint fölnéztem az égre

álmaim gözei alól

s láttam, a törvény szövedéke

mindíg fölfeslik valahol."


A két esemény között a különbség az "álmaim gözei alól", azaz kiderült, hogy nem a világban van a rend, a törvény szövedéke, hanem mi magunk vágyunk rá, mi vetítjük bele a rendet a dolgok egészébe, a lét nem rendelkezik azzal a meghatározó összefüggéssel, amely az elmúlt években a legjelentösebb verseket, a költö egész életét szervezni, összetartani tudta. A létnek nincs megbízható térképe. És ezt a verset is a személy zárja, de a költö, a világot figyelö, felmérö ember itt már egészen más helyzetben, létállapotban van, mint a Téli éjszaka végén. Itt a világ már szétszaladó, megbomló rend (érkezö, induló vonatok tömege), a személy pedig olyan valaki, aki szétszóródott a millió fülkefényben, nem mér, nem beszél, hanem hallgat:


"Vasútnál lakom. Erre sok

vonat jön-megy és el-elnézem,

hogy' szállnak fényes ablakok

a lengedezö szösz-sötétben.

Igy iramlanak örök éjben

kivilágított nappalok

s én állok minden fülke-fényben,

én könyöklök és hallgatok."


A törvény fölfeslö szövedéke és a világban szétszóródó én élménye arra kényszeríti a költöt, hogy a tiszta szív konstrukcióját, rendjét, az arra szervezhetö létet másutt keresse. 1934 után új költészeti típus születik József Attila verseiben: az én önteremtö rendjének kutatása, építése az én belsö történelmében és az én belsö társadalmában.


A belsö tárgyak poézise


A pszichoanalízis egyik meghatározó témája az a folyamat, amely a korai anya-gyerek összeolvadás idöszaka után kezdödik, e kapcsolat fokozatos felnyílása során indul el. Ebben a folyamatban a gyermek felismeri azt, hogy az eddig kizárólagosnak hitt anyai szeretetet, törödést mások is birtokolják, az anyának dolga van a világban. Másrészt felfedezi azt, hogy ö maga is így vagy úgy másokhoz is kapcsolódhat. Ezek az elsö kötödések egy belsö struktúrát teremtenek meg, létrehozzák a társas világba illeszkedni tudó énünk érzékelhetö egészének alaprajzát, és persze szavakhoz kapcsolódnak, hiszen ekkor érkezünk meg a nyelvbe, a nyelv lehetöségébe és kényszerébe, mely nemcsak mint önkifejezési lehetöség, hanem mint kötelezöen elöírt rendszer, feladat jelentkezik a gyerek számára. A pszichoanalízis ezt az alapviszonyt ödipális háromszögnek nevezi. A gyerek-apa-anya hármas egy belsö tér megteremtödése, nagyon is tárgyias eredeti eröviszonyok nevesedése történik benne, és e belsö terünk sajátos természete, személyes története meghatározza minden késöbbi kapcsolatunkat. A világtér és világtörténelem vetítövászonának megzavarodása után a saját tér és saját történelem képernyöje próbálja kitölteni az én egykor megtalált mélységeit.


József Attila 1934 utáni költészetében is találunk olyan verseket, amelyek a tárgyias költészet módszerével készülnek, ilyen A Dunánál vagy a Hazám. Ezt az alkotói periódust azonban már egy másfajta, új poétikai szemléletmód uralja, a belsö tárgyak poézise.


Már felszínes áttekintés nyomán is világos, hogy az idöszak meghatározó énképe, alapmetaforája a gyermek. Óriási változás ez a Téli éjszaka mérnökéhez, vagy akár az Eszmélet vasút mellett lakó, hallgatag felnöttjéhez képest. Az egyik lényeges különbség kettejük között az, hogy míg a tárgyias versek énje mindig egyedül van, söt olyan ember, aki egy egyedüllétböl tud világot és társakat találni, a gyermek mindig valakire, a felnöttre vonatkoztatva létezik. A versekben persze az is gyakori, hogy a felnött és a gyermek egyaránt maga a költö, akiben pontosan ez a belsö törés, énje elkülönültsége, és az elkülönüléssel kialakult másik megértése, önmaga két lénye közötti dialógus a lényegi létfeladat. A felnött ilyenkor az, aki a világ rendje szerint létezik, a gyermek viszont nem fogadja el a dolgok rendjét, az én és a külvilág közös struktúrájának adott lehetöségét, értelmét, és saját lényének belsö összefüggéseit akarja kivetíteni a világ rendjére.


A felnött-gyermek viszonyban három eltérö modell formálódik meg, három eltérö módon strukturálható, történetesíthetö, mondható el az én pozíciója. Ezek közül a legáltalánosabb a felnött-gyermek viszony, a elöbb említett alapviszony. Az ilyen versek a költö életének utolsó hónapjaiban szaporodnak meg (Könnyü, fehér ruhában, Karóval jöttél...). A felnött és gyermek viszonyát, ezt a sajátos széttöredezett belsö teret gyakorta uralja a játék, az önteremtö szabad tevékenység lehetetlensége. Személyes létezésének mélyén lakó bénultság az uralkodó negatív élmény. Jellemzö, hogy az öngyilkosság is a gyermek játék-akciójaként jelenik meg, "Úgy tettél, mint a kisgyerek / ki becsöngetett s elszaladt", írja Juhász Gyula halála alkalmából Te öngyilkos... címü versének utolsó két sorában.


A második gyermeklét-modell az apa-gyermek viszonyban formálódik, természetesen itt is egy belsö apai hang és belsö gyermeki reakció formájában. Az apafigurák gyakran az isten képben jelennek meg (Nem emel föl, Bukj föl az árból), de van egészen kafkai apa, a vádló és a bíró, és van reális apafigura (Thomas Mann üdvözlése). Az apa-gyermek viszony meghatározó modalitása a bünösség, a rend elérhetösége, vagy éppen lehetetlensége.


A harmadik, és talán leggyakoribb gyermeklét-forma az anya-gyermek viszonyban alakul ki, egy olyan létben, amelyben a gyermek létezését a megértö, elfogadó anyai szeretet, ölelés teszi bizonyossá. Itt is jelen van egy uralkodó modalitás, a csalás, csalódás. A három modellünket a következö animáció mutatja.


József Attila kései költészetének ezek a modelljei, az a személy, az az én, amely egykor a Tiszta szívvel-ben megformálódott, aztán egy szeretett másikon keresztül megvalósulni próbált, majd a tárgyi világ egészének felmérésén, alakításán keresztül dolgozta ki önmagát, most ezen konstrukciók segítségével egy ödipális rendezettséget, koherenciát próbál elérni.


Valamivel részletesebben szeretnék kitérni a harmadik modellre, mely az anya emlékéhez kapcsolódó szeretet keresésével akar személyességet, koherenciát találni. Erre példaként a Kései siratót használom.


KÉSEI SIRATÓ


Harminchat fokos lázban égek mindig

s te nem ápolsz, anyám.

Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,

kinyujtóztál a halál oldalán.

Lágy öszi tájból és sok kedves nöböl

próbállak összeállitani téged;

de nem futja, már látom, az idöböl,

a tömény tüz eléget.


Utoljára Szabadszállásra mentem,

a hadak vége volt

s ez összekuszálódott Budapesten

kenyér nélkül, üresen állt a bolt.

A vonattetön hasaltam keresztben,

hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;

neked, én konok, csirkét is szereztem

s te már seholse voltál.


Tölem elvetted, kukacoknak adtad

édes emlöd s magad.

Vigasztaltad fiad és pirongattad

s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.

Levesem hütötted, fujtad, kavartad,

mondtad: Egyél, nekem nössz nagyra, szentem!

Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -

félrevezettél engem.


Ettelek volna meg!... Te vacsorádat

hoztad el - kértem én?

Mért görbitetted mosásnak a hátad?

Hogy egyengesd egy láda fenekén?

Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!

Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:

haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel

s mindent elrontsz, te árnyék!


Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nö,

ki csal és hiteget!

Suttyomban elhagytad szerelmeidböl

jajongva szült, eleven hitedet.

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,

mind visszaloptad az utolsó órán!

A gyereknek kél káromkodni kedve -

nem hallod, mama? Szólj rám!


Világosodik lassacskán az elmém,

a legenda oda.

A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,

észreveszi, hogy milyen ostoba.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,

ebbe fog belehalni.


A vers címe egy müfaji meghatározás, a költö közölni akarja azt a beszédmódot, ahogy témájához viszonyul. A "kései" egyértelmünek tünik, hiszen a vers a mama halála után 16 évvel szültetett. A talányos dolog az, hogy amit hallunk, az valóban sirató-e? A sirató a gyász szöveggé, történetté, elmondássá alakítása. A siratást felnöttek végzik, felidézik a halott emlékét, életét, halálát, a töle búcsúzók érzéseit. A siratásnak van ideje, határa, és a végén felold a gyász kínja alól. De a versben mintha nem ez történne. A vers hangja egyre eröteljesebben a gyermek hangja, aki viszont nem sirat, hanem sír, nem a másik elvesztését mondja el, hanem a saját veszteségét gyászolja. A sirató távolságot tud tartani, a síró nem, ö belezuhan a voltaképpen önmagában kiképzödö hiányba, a belsö ürbe. A siratás az emlékkel foglakozik, a sírás a jelenléttel. Úgy tünik, József Attila hiába akart siratni, csak sírni tudott. És a sírás nem lehet kései, hanem mindig jelen idejü, az adott pillanat szenvedésének, melankóliájának a müködése.


A vers tehát nem más, mint önteremtö, önmaga betölthetetlen hiányait képpé, történetté oldó sírás. A sírás persze tevékenység, önteremtés a veszteség fájdalmán keresztül. Legfontosabb poétikai jellemzöje e versben is az, hogy megszólítás, hogy szól valakinek. A megszólítás, az aposztrófia régi poétikai eszköz, amit a modern költészet is gyakran használ, hiszen benne a jelentés két fél között, a megszólító és megszólított között formálódik meg. Gyakori az is, hogy a megszólított élettelen dolog, amely a megszólításon keresztül életet kap, megszemélyesítetté válik. Itt is erröl van szó, a megszólítás fokozatosan jelenbe hozza, mintegy feltámasztani próbálja a mamát. De ebben a versben ez nem sikerül, a mama semmit sem válaszol, semmi formában sem jelenik meg (más versekben, például az Az a szép régi asszonyban megjelenik a mama). A megszólítás lényege tehát a megszólítás sikertelensége, és minden olyan aposztrófia, amely nem hoz választ, a megszólító létét kérdöjelezi meg.


A vers keretbe szerkesztett, az elsö szakasz a kiinduló helyzetet, a záró szakasz a tanulságként adódó létállapotot rögzíti. Közöttük történik meg az eredménytelen megszólítás. A kiinduló pont a "harminchat fokos láz", a "tömény tüz", a megválaszolatlan, kielégítetlen vágy normalitása, az eredeti szerelem eltünése és pótlásának sikertelensége. És bár a láz "mindig" égeti, azaz a vágy kiolthatatlan és örök, más oldalról mégis ott van az idö zártsága, már az elsö szakasz végén a saját halál lehetösége ("a tömény tüz eléget"). A keretet adó utolsó szakasz utolsó szava pedig beteljesíti a jóslatot, "ebbe (mármint a szeretet hiányába) fog belehalni". A vers elsö sora az élet, a végsö szava pedig a halál megjelenése.


A köztes négy szakasz egy reális történettel kezd, a távollétben megtörtént halál körüli eseményekkel. De az egész idö, az élet hiánnyal telítödése innen, a halál pillanatából kezdödik: "Utoljára Szabadszállásra mentem". A négy szakasz érdekes vonása az, hogy az elbeszélö múlt egyre eröteljesebben egy különös, zavaros jelenné válik, a mama távollévöböl, emlékböl jelenlévövé, de jelenlévö hiánnyá változik. Ennek a folyamatnak a csúcspontja a "nem hallod, mama? Szólj rám!" felszólítás. Párhuzamosan a 14 éves fiúból 3-4 éves gyermek válik. Ezt a regressziós folyamatot, a visszacsúszást a jelenbe és a gyermekkorba állítja meg az elöbb idézett, reakció nélkül maradó felszólítás, a sikoly és a csend ellentéte érvényteleníti az megszólítás energiáit. Az utolsó szakasz a végsö konzekvenciákat vonja le, és egy új személyesség-felfogást alakít ki:


Világosodik lassacskán az elmém,

a legenda oda.

A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,

észreveszi, hogy milyen ostoba.


A vágy létteremtö önérvényesítése eddig kizárólag a "van" vagy a "nincs" keretében müködött, most hirtelen megismerésszerüvé válik ("Észreveszi, hogy milyen ostoba"). A megszólítást végzö hang pozíciója is átalakul, a kínzó hiányban szenvedö gyermek helyett a dolgokat áttekintö felnöttként lép fel. Valami olyan beszédhelyzetet vesz fel, mint ami a Téli éjszaka "Légy fegyelmezett!"-jét vagy felmérö-megismerö emberét jellemezte. Az alapvetö különbség azonban az, hogy ott még a belsö bizonyosság és stabilitás hátterével történt mindez, itt már pontosan ennek a belsö bizonyosságnak a nemléte a felismerés tárgya. A pozíció egyfajta mise-en-abyme helyzetet teremt: tudásom, belátásom a tudás, a belátás lehetetlensége. Kiderül az, hogy az egyéni lét mélyén, bármely irányból is épüljön az, a félreértés, a csalódás, a csalás lakik. A hang birtokosa az én reménytelenül másfajta, de megváltozhatatlan természetével szembesül: azzal, hogy a személyes nem a "vágyom, tehát vagyok", nem a megalapozó anyai szeretet mentén képzödik ki, hanem a személyességet definiáló vágyartikulációkat megelözi, alaptalansággal megalapozza egy természete szerint labilis, félrevezetö gesztus, a csalás. Nem arról van szó, hogy az embert olykor megcsalják és ö maga is megcsal másokat, hanem arról, hogy az ember, pontosabban minden egyes ember személyes létének alapja a csalásban rejlö bizonytalanság. Egy József Attilánál nagyon régi és többször ismételt elv visszavonása történik itt, mely úgy hangzott egykor, hogy "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat". Ez az elv azt állította, hogy az Én kidolgozása a Másikkal való megszólítottság-viszonyban történhet, és innen épülhetne fel a személy rendszere, az Én grammatikája. Most a Kései sirató végén egyértelmüvé válik, hogy a személy stabil, koherens volta is lehetetlen, a személy nem egy rendre, hanem sokkal inkább a hiányra, rendetlenségre adott értelmezö-elfedö válasz, azaz retorikai természetü. Az utolsó sor összefoglalja a végeredményt, a szelf reménytelenségének a felfedezését:


Kit anya szült, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,

ebbe fog belehalni.


A négy sorból álló záró egység szerkezete tökéletes, témája az Én totális meghatározása. Az anyához kötödö születéssel kezd és a magányos halállal zár. A két végpont között találhatók az élet narratíváját konstruáló alternatívák, pontosabban olyan alternatívák, amelyek nem is azok: csalódik-csal, küzd-kibékül. Az ellentétes lehetöségek azért nem alternatívák, mert eltérö irányuk ellenére is ugyanoda, a nemlétbe vezetnek. A halál, a nemlét ráadásul nem egyszerü tény, nem az élö fatális közhelyes határoltsága, halandósága a tét. Nem egyszerüen arról van szó, hogy kit anya szült, az meghal végül, hanem arról, hogy az ember pontosan ebbe a történetbe, a szeretet megvonásának az eseményébe "hal bele". A halál ténye, kényszere az élet retorikai természetében, a csalás és csalódás elkerülhetetlenségében rejtözik (nem véletlenül rímel a "csalni"-ra a "belehalni"). A "belehal" kifejezés önértelmezésben játszott meghatározó szerepét jelzi az, hogy ugyanez a gondolat pontosan ugyanígy, a vers utolsó sorában jelenik meg a személyes lét lehetöségeit összegzö, önéletrajzi Kész a leltárban: "Éltem - és ebbe más is belehalt már." (A Kései sirató és a Kész a leltár ugyanabban az 1936 decemberi Szép Szó számban jelent meg.)


Egy átfogó, mély élmény tudatosodik: az ábrázolás, a belsö dolgok kimondása, megjelenítése alapvetöen valami létfeledtséggel jár együtt, szerepe az elfedés és eltitkolás, minden mozdulat és vélekedés a hiány eltüntetésére, hazugságra szolgál, és ezért lényegi kapcsolata van a halállal. Az aposztrófia, mely a megszólítással életbe akart hozni, a válasz örök elmaradása miatt ellentétes eredményt hoz, sokkal inkább epitáfium, sírfelirat lesz, a kibeszélt, újramondott, kiáltozással követelt szerelem igazából a halál, a betölthetetlen hiány, az elmúlás, egyfajta hideg, élöhalott létezés követe.


IV. 5.
AZ ÖNGYILKOSSÁG POÉTIKÁJA


Pontosan erröl, a halál átpoétizálásról, a költö utolsó, saját testén megírt kegyetlen költeményéröl szeretnék zárásként beszélni. A Kései siratóban is olvasható a szó és az ennivaló, a nyelv és a mama kapcsolata. 1937-es verseiben, töredékeiben egy különös folyamatot érzékelhetünk, a mama alakja egyre ténylegesebben van jelen, mintegy hallucinatorikus eröt kap, és az anyai szeretet, a mama feltámasztásának sikertelensége után az anya fantomja tér vissza a másvilágról, ö lesz az a társ, akivel itt lehet hagyni a világot:


Édesanyám, egyetlen, drága,

te szüzesség kinyilt virága

önnön fájdalmad boldogsága.


Istent alkotok (szivem szenved)

hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,

hogy jó legyek s utánad menjek!


A költö pontosan kijelöli halála értelmét és irányát: megtalálni a mamát, ha nem lehet itt a földön, akkor a túlvilágon. Újra lehetségesnek látszik a megszólítás, de a költö nem a megszokott "anyám" vagy "mama" szavakat, hanem az "édesanyám" megszólítást használja. Ez személytelenebb talán a "mamá"-nál, de sokkal bensöségesebb az "anyám"-nál. Az elsö három sor anyaképe már éteri, tiszta lény (és nem a könnyü lány), egy magába visszaforgó teljesség (a fájdalom és boldogság, vagy a pszichoanalízis vágyelméletének szavaival: a kín és az öröm egymást teremtö egésze). A "szüzesség kinyilt virága" a mama képét a transzcendens anyára, Szüz Máriára vetíti ki, ö a nö, aki szült, de aki férfitól érintetlen. Rejtett üzenetként eltünik mögüle, mellöle az apa, és minden vágya a fiúra maradt. A vers hordoz egy különös, elcsúsztatott vonatkozást: a mamáról mondja, hogy a szüzesség virága, azaz szüzességböl fakadó valami és ugyancsak a mamáról, hogy van valami fájdalmas boldogsága. Ezek azonban nemcsak a mamára vonatkoznak, hanem sokkal inkább a mama gyermekére, a gyermek az anyatest virága és a szülés fájdalmában létrejött boldogság. A mama költö fia jézusi pozíciót kap, ö az, aki "könnyü fehér ruhában" a szerelem nevében lép fel az istenek ellen ("megalkotom a szerelmemet... / Égitesten a lábam: elindulok az istenek / ellen").


A második három sor már bonyolultabb, hisz egy meglehetösen paradox gesztussal a gyermek alkot Istent (apát), elfoglalja ezzel az apa helyét, hisz ö a mamáért még egy isten megteremtésére is képes. Ebben a teremtésben persze újra ott rejlik a mamánál is említett fájdalom (a "szivem szenved"), a lét, vagy pontosabban a lét és nemlét határának melankolikussága. A költö valahol egy misztikus semmiben, de egy szeretettel, szeretetlehetöséggel teli semmiben tartózkodik, a fantázia terében, melyben meghozható a halállal kapcsolatos döntés, az átlépés az igazi túlvilágba, és elérhetö így a találkozás a mamával. Fontos az is, hogy a "menny" nem létezik elöre, hanem a fiú által teremtett Isten teremti, a fiú halálával, azzal, hogy a mama után megy, egy új teret teremt. A témát folytatja néhány késöi vers és töredék (Kiknek adtam a boldogot...; Majd csöndbe térnek a dalok...; Majd...). Ezekben az aktivitás a halálra korlátozódik, és ugyan megváltás lesz a mamával való új találkozás, ez elveszti az itt érzékelt ünnepélyességét, bár fájdalmas, de mégis meglevö boldogságát. A többszörös megfogalmazás jelzi az üzenet fontosságát.


MAJD...


Majd eljön értem a halott,

ki szült, ki dajkált énekelve.

És elmulik szivem szerelme.

A hüség is eloldalog.

A csöndbe térnek a dalok,

kitágul, mint az ür, az elme.

Kitetszik, hogy üres dolog

s mint világ visszája, bolyog

bennem a lélek, a lét türelme.

Széthull a testem, mint a kelme,

mit összerágtak a molyok.

S majd összeszedi a halott,

ki élt, ki dajkált énekelve.


A vers keretes, az elsö és az utolsó két sor megváltoztatott szavakkal ugyanazt a struktúrát ismétli, centrumában a címmé emelt szó, a "majd", a kijelölt, meghatározott jövö, a halott mamával történö új találkozás mint a jövendö halál pillanata (érte jön, hogy elvigye, éppúgy, ahogy végül Öcsödre is elment érte). A halálából visszatérö anya egy ellentétes Orfeusz-történetet teremt. Itt az alvilágból jön fel a szerelemmel szeretett másik, a nö, és - ebben az esetben sikeresen - nem felhozza, hanem leviszi magához a szeretett másikat, a férfi költöt. Itt is szerepe van az éneknek, a szónak, de ez már nem a költö birtokában van, hanem az anyáéban, ö az, aki szült, élt és dajkált énekelve. Pedig egykor, tizennégy évvel korábban, 1923 elején pontosan ellentétes irányú volt az ígéret:


Kis asszonyom ne sírj, nagy Egy vagyunk mi ketten,

A végtelenbe megmaradsz velem

Az Ének én vagyok s én rólad énekeltem.


De ez 1923-ban volt így, és most, 14 évvel késöbb, a sorstörténet annyi kísérlete és kudarca után, ebben az utolsó hallucinatorikus pillanatban, mikor a költönél "csöndbe térnek a dalok", visszavonódik minden korábbi ígéret, Eurüdiké ha nem szól is, de mégis ö a birtokosa minden eredeti hangnak, szónak.


A halott anya megjelenésének következménye lesz, hogy a fiú teljességgel kiürül, mintegy megtisztul a mamával való újraegyesülés elött. Megszünnek a gyermek vágyai (a szív szerelme és a hüség, a kitartás, a kapcsolódás vágya a másikhoz), és a csendben feloldódik saját hivatása, szava, költészete is. A lebomlás következö lépése az "elme" feloldódása, szétáradása a tiszta ürbe. Emlékszünk még erre a szóra, oly fontos ez József Attila költészetében: "Emberek, nem vadak, elmék vagyunk!" olvashattuk a Levegöt!-ben, vagy a Téli éjszakában: "az elme hallja", azaz az elme ott még leképezte a világot, az ür teljességét, egyfajta intellektuális tartást jelentett, az emberi racionális és etikai bensöség teljességét, a tárgyiasságok homologikus alaptörvényét. Itt már semmiféle leképezésröl sincs szó, maga az elme, a lélek bensösége válik ürré azzal, hogy eltünnek belöle a vágyak, a kapcsolatok, a dalok. Ugyanígy "üres dolog" a lélek, mely a bensöség allegóriája (a "világ visszája"). A psziché teljessége olvadt szét: az elme "kitágult", eltünt lényegi sajátossága, határolt és határoló képessége, a lélek, a személy, a "világ visszája" viszont üres, hely nélküli ("bolyong"), ponttá zsugorodott.


Régi kép a széthulló kelme is, egykor az Eszmélet kulcsfelismerése volt a szétfoszló törvényszövedék. Itt a szövedék, a rend az utolsó, legbelsöbb. legszemélyesebb térben, a testben bomlik szét. A hallucinált mama hozza a megoldást, ö lesz a rend, az ölelés, amely a személy bizonyosságát, egységét újra megteremti.


Pontosan ezekben a sorokban olvashatjuk az öngyilkosság poétikáját, a saját testen írt utolsó verset. A vonat által szétszabdalt testet, a széthullt kelmét valóban a hallucinatorikusan odavarázsolt halott anya szedi össze és viszi magával a túlvilágra. Tudjuk, József Attila 1937 december 3-án este lett öngyilkos. December 3, Borbála nap, anyja, Pöcze Borbála nevenapja és egyben születésnapja is volt. A költö estére már a halott mama nevénél, emlékénél tartózkodott.

Találat: 2353


Felhasználási feltételek