online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

Lelki problémak



Fájl küldése e-mail



egyéb tételek

 
 
 

Lelki problémák



Tegyük fel, hogy ez idáig egyetértesz velem és szeretnél megszabadulni a lelkifurdalás terhétöl. Tapasztalni fogod, hogy az, amit a 2. fejezetben összefoglaltam és amiböl sok mindent megértettél, némi megkönnyebbülést hoz ugyan, de nem eleget. Ahhoz, hogy végképp megszabadulj az önvádtól, még tudnod kell valamit arról is, hogy miképpen keletkeznek a lelki zavarok, és hogyan lehet megszabadulni tölük.



Mitöl borulsz ki?


A legtöbben azt hiszik, hogy a lelki zavar kétféle okból állhat elö. Meggyözödésük, hogy a nehéz körülmények vagy szerencsétlen események zavarják meg lelki egyensúlyukat. Vagy azt hiszik, hogy a fizikai bajok óhatatlanul feldúlják az embert.



Jómagam azon a véleményen vagyok, hogy az izgalmi állapot fö oka az, hogy belelovaljuk magunkat! A bajt nem szüleink, férjünk, feleségünk vagy fönökünk okozza, hanem gondolataink. Nem a kilyukadt gumiabroncstól megy föl a vérnyomásod, hanem azoktól a gondolatoktól, amelyek akkor támadnak a fejedben, amikor kinyitod a kocsiajtót, lelépsz a havas úttestre és rájössz, hogy nem lesz nagy mulatság ilyenkor kereket cserélni. Higgadtak maradunk-e, vagy „fölmegy a pumpa”, az attól függ, hogyan beszélünk magunkkal. Az alább következöket nevezem én az érzelmek ABC-elméletének. Kétfajta fájdalmat észlelhetünk. Az egyik a fizikai fájdalom, a másik a lelki fájdalom.

Ha kést vágok a mellkasodba és a kést A-val jelölöm, a mellkasodban keletkezett sebet pedig C-vel, akkor minden bizonnyal el fogod ismerni, hogy A okozta C-t, vagyis a kés okozta melledben a sebet. Vagy ha elüt egy autó, és lábtörést szenvedsz, akkor a kocsi A és a törött láb C. A kocsi törte el a lábadat, vagyis A okozta C-t. Ez érvényes minden fizikai fájdalomra, még arra is, amelyet netán magadnak okozol. Valami történt a testeddel, az elváltozás könnyüszerrel látható és többnyire másoktól ered. A böröd lehorzsolódik, csontod törik, kiserken a véred.

Gyakran érzünk azonban fájdalmat, holott egy csepp vérünk sem hullik, csontunk sem törik, börünkön sincs seb. Honnan ered akkor a fájdalom? Az A-ról támadt gondolatainktól, amelyeket jelöljünk B-vel. Gondolataink okozzák a fájdalmat, és nem az, amit mások tettek vagy mondtak. Tegyük fel, hogy valaki gorombáskodik veled. A gorombáskodó legyen A. Akkor te valami ilyesmit mondasz magadnak: „Ó, milyen szörnyüség, ez az ember nem szeret engem. Ez elviselhetetlen.” Íme, ez B, a 242i89c mit oly gyakran elkövetünk. Azután hamarosan azon kapod magad, hogy dühös vagy, fáj a fejed, elért a depresszió C miatt. És ezt már testedben is érzed. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a durva szavak dúlták fel lelkünk nyugalmát, holott valójában az fáj, amit a szavakról gondolunk. A nem okoz lelki fájdalmat, B ellenben igen.

Azokat a gondolatokat, amelyekkel B feldúlja kedélyünket, irracionális gondolatoknak nevezik. Mindannyian számos irracionális hiedelemben élünk, és mind bajt okoz, de azért csak nem tágítunk tölük. Annyira belénk nevelték az ostoba, irracionális, értelmetlen gondolkodást, hogy e könyv olvastán ugyancsak meglepödhetünk azon, mennyi badarságot hiszünk szentnek és sérthetetlennek.

Ha igazán le akarsz számolni a depresszióval, dühvel, idegességgel, akkor elsö lépésként be kell látnod, hogy mindig te húzod föl önmagad. Azután rá kell jönnöd, miféle irracionális gondolatokkal tömöd a fejedet. És végül meg kell értened, hogy beugrottál ostoba képzeteknek és hogy ezt a sok lelki maszlagot értelmesebb gondolatokkal kell felcserélned.

Magyarán senki, soha, semmikor nem tud felhúzni, ha nem hagyod magad. Persze, nem születtél tökéletesnek, nem fogsz mindig megbirkózni irracionális hajlamaiddal. De elképesztö eredményeket érhetsz el, ha tudod, hogyan húztad fel magad és mit kell tenned, hogy lehiggadj. Ez a módszer ragyogóan bevált emberek százainál, akik addig agyonizgatták magukat mindenért, de megtanulták, hogy ne izguljanak. Csak meg kellett mutatni nekik a módját. Hanem igen keményen meg kell ám dolgoznod azért, hogy a jelenlegi gondolkodásmódodat értelmes gondolkodássá alakítsd át. Ha örömteli gondolataid vannak, akkor boldog leszel. Ha nyugodt gondolataid vannak, nem fogsz dühbe gurulni. És ha nincsenek rettegéssel teli gondolataid, akkor a világon semmitöl sem fogsz félni.

Régebben folyvást azt magyaráztuk, hogy valami vagy valaki újnak kell jönnie az életünkben ahhoz, hogy boldogabbak lehessünk. Ez tévedés. A körülöttünk élök, vagy életkörülményeink többnyire nem tudnak vagy nem fognak megváltozni. Ebböl nem következik, hogy eleve keserves életre ítéltettünk. Nagyon jól meglehetünk akkor is, ha az a bizonyos valaki vagy valami az életünkben mit sem változik. Istennek hála az apró örömökért. Képzeld csak el, milyen lenne az élet másként. Ez ugyanis annyit jelentene, hogy az asszony, akinek a férje alkoholista, egyvégtében depressziós lehetne, amíg csak a férfi fel nem hagy az ivással. És ha sohasem hagyja abba? Akkor az asszony élete egyetlen nagy boldogtalanságban telne el. Ostobaság. Igenis jobbra fordíthatjuk a dolgunkat. Mindössze annyi a teendönk, hogy változtassunk B-vel jelzett gondolkodásunkon A-ról, és érzéseink drámai változását észleljük C-ben.



Az önvádló irracionális gondolatai


Az önvádas depresszió sohasem azért telepszik ránk, mert elbuktunk, vallottunk, vétkeztünk vagy akaratlanul fájdalmat okoztunk valakinek. Nem. Az önvádas depresszió okát B-ben kell keresni, mert azt hisszük, hogy 1. tökéletesnek kell lennünk vagy, 2. hogy az emberek rosszak, s ezért szigorúan el kell ítélni öket. Ez a két irracionális gondolat mindig depressziót okoz, ha hiszünk benne és rágondolunk, amikor valami rosszat cselekszünk.

A 2. fejezetben már elmagyaráztam, miért ostobaság, ha azt hiszed, hogy tökéletesnek kell lenned, és megmagyaráztam azt is, hogy ha valami rosszat cselekedtél, azért még nem vagy rossz ember. Ha ezt a két téveszmét keményen elutasítod, kiegyensúlyozott lehetsz, és elkerül a depresszió, akármennyi rossz fát teszel is a tüzre.

Elsö lépésként észre kell venned, hogy csakugyan vannak irracionális gondolataid, melyeket nyomban követ a depresszió. Ha eleinte nem tudod megfigyelni, lassítsd gondolkodásodat és igyekezz rajtakapni magad. Kell hozzá némi gyakorlat, de elöbb-utóbb egészen biztosan meghallod, mégpedig hangosan és egyértelmüen, azokat az irracionális badarságokat, amelyeket évek óta szajkóztál B tárgykörében.

Egyszer egy meglehetösen depressziós hölgy jelent meg a rendelömben. Összeveszett a férjével. A férj, valószínüleg jogosan, kifogásolt valamit. Az asszony nem ismerte el a hibát, vitatkozott, majd végül letörten hagyta el a küzdöteret. Megmondtam neki, hogy azért vádolja magát férje jogos kifogásai miatt, mert véleménye szerint az ember csakis akkor ér valamit, ha tökéletesen hibátlan. Eleinte fel sem fogta ezeket a gondolatokat, de aztán néhány hét elteltével újból felkeresett és azt mondta: – Kezdem érteni, miröl beszélt. Egyszer csak meghallottam, milyen szörnyüségeket mondok magamnak. És mindig elítélem magamat valamiért. Nem csoda, hogy úrrá lett rajtam a levertség.

Ne engedd, hogy az önvád félrevezessen. Ezek a gondolatok mindig megelözik az érzések kialakulását, még akkor is, ha egyetlenegyre sem emlékszel. Az, hogy agyad olyan, mintha üres volna, mit sem változtat ezen. Bizonyos, hogy mondtál magadnak valami irracionálisat, hiszen izgatott vagy. Egyelöre légy szíves hidd el nekem becsületszóra, azután kezdd el, hallgass csak oda magadra, amikor felhúzod magadat. Ne feledd, agyad sohasem alszik, akkor sem, amikor te alszol. Olyan, mint a szív. Meg nem áll, halálodig.

És most, ha végre sikerült meggyöznöd magadat arról, hogy rossz hangulataidnak gondolkodásmódod a forrása, legközelebbi lépésben arról is meg kell gyöznöd magadat, hogy ez a gondolkodásmód csakugyan rossz. A módszer ugyanaz, mint amivel gyermekkori babonáidtól is megszabadultál. Valamikor elhitted, hogy a fekete macska szerencsét hoz, hogy ha összetöröd a tükröt, akkor hét keserves esztendö vár rád, továbbá, hogy a sötét szoba veszedelmes, mert nyüzsögnek benne a kísértetek. Hiszel ma ezekben a babonákban? Kétlem. Tedd fel magadnak a kérdést: – Hogyan szabadultam meg ezektöl a csacsiságoktól, amelyekben csaknem minden gyerek hitt? – Nyomon követheted, hogy amint növekedtél, mind világosabban gondolkodtál kísértetekröl, meg egyebekröl is, és hamarosan kibeszélted magadból az efféle agyrémeket. Nem azért nem félsz már az ilyesmitöl, mert a kísértetek elröpültek, vagy mert már nem töröd össze a tükröket. Nem szólva arról, hogy fekete macskák még most is átfutnak elötted az úton. Más szóval: A mit sem változott az évek során. De C (a félelmed) megváltozott. Miért? Nyilvánvalóan azért, mert B – az tehát, ahogyan A-ról, vagyis a macskákról, tükrökröl és kísértetekröl gondolkodsz – változott. Abban a pillanatban, amikor felismerted, hogy mindaz, amit róluk hittél, merö ostobaság, megszabadultál a félelmedtöl is. Az eredmény a magatartásodban bekövetkezett változásnak köszönhetö.



Hogyan változtassunk hosszú távra beidegzett magatartásunkon és meggyözödéseinken? Ugyanúgy, ahogyan a Mikulásban sem hiszünk már. A változás csakis úgy mehetett végbe, hogy alaposan meghánytuk-vetettük azt a Mikulást, és feltettük önmagunknak a kérdést: vajon van-e abban ráció, ahogyan gondolkodunk. Nem csupán arról volt szó, hogy nöttél-növekedtél, és ezért nem hittél már a Mikulásban; hanem ahogyan a gyermek növekedik, mind több kérdést fogalmaz meg, és segítenek neki a barátai is, akik felnövekedve hasonló kérdéseket tesznek fel. Bizonyára olyasmit kérdeztél magadtól, hogy: „Hogyan szerzi be a Mikulás azt a sok mindent, amire szüksége van? Hiszen ott a mennyországban nincsenek fák, utak, gyárak, boltok, egyebek? Hogyan készíthet egy év alatt annyi játékot, édességet, hogy a világ minden kisgyerekének jusson belöle? És hogyan teheti be a csukott ablak közé, amelyik amúgy is magasan van? És hogy jut el mindenhová, egyetlen éjszaka?” És így tovább, és így tovább.

Csakis az ilyesfajta vizsgálódás változtathat a szemléleteden, semmi más. Az idönek ehhez közvetlenül semmi köze, világosan láthatod magad is, ha elmégy, teszem azt, a Karib-szigetekre, ahol az emberek még ma is tüket döfködnek babákba, hogy megöljék ellenségeiket, vagy ha arra gondolsz, hogy világszerte miképpen üzik még ma is a boszorkányságot. Ezek az emberek nem állnak meg, hogy elemezzék meggyözödéseiket, hanem vakon hisznek bennük.

Ugyanezzel az eljárással változtattál drasztikusan legerösebb gyerekkori beidegzödéseiden. Emlékszel arra az idöre, amikor megdöbbentél még a gondolattól is, hogy mezítelenül mutatkozz a másik nem elött? Csak azt ne mondd, hogy ma sem vetközöl le házastársad elött? Vagy nem akartál-e cowboy vagy tüzoltó lenni gyerekkorodban, holott ma ilyesmi eszedbe se jutna? Nem változtak-e politikai nézeteid az évek során? Hajdanában makacsul ragaszkodtál az efféle meggyözödéseidhez, azután az évek során mégis megváltoztak, mert újragondoltad, elemezted és komolyan megkérdöjelezted öket. Ettöl változtak meg. Ha régóta beidegzett nézeteket tudsz újragondolni és megkérdöjelezni, akkor újragondolhatod és megkérdöjelezheted azokat az irracionális tanokat is, amelyeket beléd sulykoltak. Más dolgod sincs, csak gondold át alaposan, hogy miért is kell neked tökéletesnek lenned, meg hogy miért kell mindenkinek szeretnie téged, és hogy csakugyan bánthatnak-e az emberek pusztán azzal, hogy csúnyán beszélnek veled. Gondold át mindezt és még sok egyebet és hajítsd valamennyit a szemétre vagy cseréld fel ésszerü gondolatokra, és máris több lelki maszlagtól szabadultál meg, mint hinnéd.



Hogyan birkózzunk meg az elutasítással?


Az emberek föként azért rettegnek az elutasítástól, mert azt hiszik, az elutasítás annyit jelent, hogy ök semmire sem jók, mert ha nem így lenne, akkor nem utasították volna el öket, az elutasítás tehát hitványságuk bizonyítéka. E nézet szerint az elutasító mindig felsöbbrendü és mindig helyesen cselekszik, míg az elutasított mindig téved és mindig hibás valamiben.

Vajon igaz-e ez? Miért ne tévedhetne az, aki engem elutasít? Nem lehetséges, hogy az ö idegei is kimerültek, és tulajdon gyengeségei, féltékenysége és elöítéletei irányítják, amikor ítélkezik fölöttem? Ha egy percre megállsz és elmerengsz azon, hogy minden egyes ember, aki valaha élt, él vagy élni fog ezen a földtekén, legalábbis idönként irracionális érzelmek hatására cselekszik, akkor hogyan hiheted rendületlenül, hogy ezek a körülötted hemzsegö irracionális emberek mindig hibátlanul ítélkeznek? Úgy hiszem, ez az elsö lecke, amit meg kell tanulnunk mások értékeléséröl – ök is lehetnek aljasok, elöítéletekkel teltek, utálatosak és irigyek. Ha elutasítanak téged, talán többet mond róluk, mint rólad. Ha például barátod lemegy a zöldségeshez és szölöt, barackot, banánt vesz, de nem vesz almát, akkor mit mond ez neked az almáról? Azt, hogy az alma rossz? Hogy senki sem szereti az almát? Hogy az alma szégyellhetné magát, kaphatna idegösszeroppanást és depressziót? Ellenkezöleg! Az, hogy barátod elutasítja az almát, csupán annyit árul el, hogy neki nem ízlik, jobban szeret más gyümölcsöket. Ettöl még másoknak minden bizonnyal nagyon fog ízleni ugyanaz az alma. Egyszóval, sokat megtudtál a barátod ízléséröl, az almáról azonban az égvilágon semmit.

Mennyiben más az, ha a barátod téged utasít el? Lehetséges, hogy nem ért egyet a politikai nézeteiddel, de ebböl még korántsem következik, hogy a te politikai nézeteid rosszak, vagy igen? Lehet, hogy nem tetszel neki – talán épp a vállig érö hajad ellen van kifogása. Ami megint csak nem rólad, hanem az ö elöítéleteiröl árulkodik. Ha akarod, persze, figyelembe veheted a véleményét, eldöntheted, hogy igaza van-e, és úgy határozhatsz, hogy levágatod a hajadat. De dönthetsz úgy is, hogy nincs igaza, és ha nem tetszik, hát fel is út, le is út. Vagy ha a barátsága olyan nagyon fontos neked, akkor a kedvéért is levágathatod a hajad, ésszerü kompromisszumot köthetsz magaddal, feltéve, hogy nem érzed túlságosan magasnak az árat. Bárhogyan is, ha arra az okra koncentrálsz, amely miatt elutasít, akkor kiderülhet, hogy igaza van, de az is lehet, hogy nincs. De sohasem helyes eleve arra a következtetésre jutni, hogy igaza van és az elutasítás bizonyosan jogos, ha azzal okolja meg, hogy hitvány emberi lény vagy. Még ha ismeretségi körödben mindenki elutasít, akkor sincs elégséges bizonyíték arra, hogy értéktelen ember vagy. Martin Luther Kinget sok ezren elutasították. Ami azt illeti, több ezren elutasították Jézust is. Ez azonban aligha jelzi, hogy ök ketten rossz, értéktelen emberek voltak.

Alkalomadtán egy-egy elutasítás még nem ok arra, hogy kibillenj lelki egyensúlyodból. A bölcs ilyenkor igyekszik visszaszerezni a másik elismerését, vagy ha ennek nem látja értelmét, akkor tudomásul veszi, hogy ö is csak ember, nem tehet mindenkinek kedvére, és keres magának olyanokat, akik elfogadják. Kiváltképp megszívlelendö tanács ez, ha szerelemröl van szó. El sem tudom mondani, hány olyan emberrel akadt dolgom, aki teljesen összeomlott, csak azért, mert akit szeretett, elutasította. Kétségkívül nem kellemes, ha az emberre rossz szemmel néznek, de aligha élet-halál kérdése. Minden olyan esetben, amikor az elutasított egyénnel sikerült megértetnem az elutasítás okát, és rávennem, hogy igyekezzék fejleszteni egyéniségének azt az oldalát, amely miatt most elutasításban volt része (már amennyiben fejlesztéséröl szó lehetett), majd arra biztatnom, hogy keressen új kapcsolatokat – az elutasítás hamarosan feledésbe merült vagy veszített jelentöségéböl, vagy éppenséggel az elutasított javára vált. S akadtak mások, akikkel azután nagyszerüen kijött.

Erre utalok, amikor azt mondom: „Légy jó magadhoz.” Helyezd magasabb szintre önmagad. Tartsd többre magadat akkor is, ha mások nem ezt teszik, és meglepve fogod tapasztalni, hogy az emberek is egyszeriben többre becsülnek majd. Az egészségesen önérzetes emberek, akik nem engedik, hogy alkalomadtán egy-egy elutasítás kizökkentse öket a kerékvágásból, jóval kevesebb elutasításban részesülnek, mint azok, akik minden egyes elutasítás után depresszióba esnek és azután annyira igyekeznek elejét venni a legközelebbi elutasításnak, hogy túlságosan is keresik a mások kedvét. Feszülten várják másoktól az elismerést és lélekben szinte fejtetöre állnak csak azért, hogy szeressék öket. Ettöl azonban többen fognak elhidegülni tölük, mint valaha is sejtenék. Az emberek megérzik, hogy az illetö milyen kétségbeesetten igyekszik kivívni az elismerésüket, és ettöl feszengenek. Ráadásul azon is eltünödnek, vajon mi lehet a hiba annál, aki olyan nagyon igyekszik a kedvükben járni.





Számíts a kudarcra!


Ahogy mindinkább megérted, mi az, ami lelki zavaraidat, a depressziót okozza, meglehetösen gyors javulás állhat be, mert nagyon igyekszel, és megfogadsz minden tanácsot, amelyröl úgy véled, hogy segíthet.

Rendszerint ezen a ponton áll be a második fázis, amikor ismét megjelennek a régi tünetek és már-már azt hiszed, egy lépéssel sem jutottál elöbbre. Ahhoz, hogy ezeket a kudarcokat megértsd, viselkedésedben szokások bonyolult szövevényét kell látnod. Tudod, milyenek a szokások. Nem is kell gondolnod rájuk. Áthajthatsz kocsiddal egy városon úgy is, hogy közben egészen máson jár az eszed. És amikor már mérföldekkel magad mögött hagytad, egyszer csak felriadsz és eltünödsz, vajon áthajtottál-e már rajta, vagy csak most következik. Ez egyik példája annak, hogy milyen nagyszerüen müködik a megszokás.

Az irracionálisan motivált viselkedés ugyanígy elsajátítható, de kevésbé kellemes, ha az ember irracionális szokások rabja. Változtatni bármely szokásunkon rendszerint igencsak energia- és idöigényes próbálkozás, és mindig fel kell készülni kudarcokra. Gépírás közben félreütni, cigarettázni, késön feküdni – mind közismert rossz szokás, és mindnyájan tudjuk, milyen nehéz megszabadulni tölük. Akkor képzeld csak el, mennyivel nehezebb letenni az olyan szokásról, mint hogy az ember fél a többi embertöl, hogy társaságban ki nem nyitja a száját, nem szólva a lustaságról, az örökös fáradtságról. Igen, ezek is szokások. És ha megkísérled leküzdeni öket, bizonyosra veheted, hogy párszor beletörik a bicskád. Erre számítani kell. Szokásainktól csak rengeteg munka árán és többszöri visszaesés után szabadulhatunk meg. Jegyezzétek meg jól a mondat második felét. Ismertem valakit, aki dézsmálta a pénzt, amelyet egy szervezet rábízott, mert készpénzre volt szüksége, és ez volt a leggyorsabb megoldás. Azután, ha kérdöre vonták, megvolt az a jó szokása, hogy addig hazudozott, míg tisztára mosta magát. Ez is rossz szokás. Számítani lehetett rá, hogy ismét lopni meg hazudozni fog, noha pszichiátriai kezelés alatt állt és hónapok óta nem fordult elö egyik sem. De mert szokásról volt szó, várható volt, hogy ha ismét pénzzavarba keveredik, megint sikkasztani fog, és megint addig hazudozik, míg kimászik a bajból.

Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül és mindenkinél visszatérnek a tünetek, amelyeken már sikerült úrrá lenni. Csak azt, hogy megtanultunk valamit, azután ellustultunk, s ettöl a régi beidegzödések újból megerösödtek. És mire észbekapunk, már el is követtük újból ugyanazt a disznóságot.

Légy jó magadhoz. Légy tisztában szokásaiddal, ismerd fel kedvezö és kedvezötlen oldalait. És ha legközelebb megint elkövetsz valami ostobaságot, noha azt hitted, hogy ilyesmi nem fog többé elöfordulni, légy elnézö és lásd be, hogy a megszokásnak estél áldozatul. De azután szedd össze magad és vedd fel vele a harcot úgy, mint régen. Gondold végig értelmesen, ugyanúgy, ahogyan egyszer már sikerült úrrá lenned rajta.

Rendkívül fontos, hogy ezt megértsék azok, akiket zavar a mások bosszantó viselkedése. A férj, aki szokás szerint késve ér haza vacsorára, bizony visszaesik majd ebbe a hibába, még ha egy nagy veszekedés után megígérte is a feleségének, hogy ez többé nem fog elöfordulni, és netán napokig haza is ér idejében. A szokás már csak ilyen. Ha barátságosan, de határozottan megbeszélitek a dolgot, ahelyett hogy magadban füstölögnél miatta, férjed biztosan gyorsabban úrrá lesz a rossz szokásán másodjára is. Nem arra használja energiáit, hogy önmagát vagy téged szapuljon. Szép csöndesen elemzi magában, hogyan bújt elö rejtekhelyéröl már megint ez a rossz szokás.



Ne azonosítsd magad cselekedeteiddel!


Kudarcaink egyik oka, hogy könnyen azonosítjuk magunkat viselkedésünkkel. Mintha a logikus gondolkodás harsányan követelné, hogy cselekedeteinkböl kell megítélnünk magunkat. Minden ésszerüségnek ellentmond, hogy ne teljesítményeink, anyagi téren elért sikereink, diadalaink és népszerüségünk alapján értékeljük magunkat. Ezért van, hogy valahányszor rosszul viselkedünk, hajlamosak vagyunk engedni a régi, irracionális megszokásnak, és máris nyakunkon a kudarc. Önmagunk alábecsülése azonban olyan súlyos probléma, hogy behatóbban kell tanulmányoznunk, míg valóban megértjük a legfontosabbat: fogadjuk el önmagunkat akkor is, ha elítélhetöen viselkedünk, beszéljük le magunkat a szokásos önvádról.

Amikor valamilyen ellenszenves cselekedet miatt gyülölöd magadat, akkor számos elhamarkodott kijelentést teszel. Tegyük fel, hogy valakit megsértesz egy partin, és ezzel néhány embert magad ellen fordítasz. Ezek után ilyesféle gondolataid támadhatnak: „Ó, de bánom! Goromba voltam Johnnal.” (Igaz). „Folyvást ostobaságokat fecsegek, csak hogy magamra tereljem a figyelmet.” (Hamis. Senki sem fecseg folyvást ostobaságokat vagy sérteget másokat – legfeljebb csak néha, mi több, meglehetösen ritkán.) „Soha nem fogom megtanulni, hogy ügyeljek a nyelvemre.” (Hamis. Honnan tudod, mit fogsz elérni a jövöben?) Többnyire az a baj, hogy úgy érzed, közel s távolban nincs nálad nagyobb bolond, és ez után, amikor már meggyözted magadat arról, hogy semmi remény, a kisujj adat sem mozdítod azért, hogy megváltozz. Ezért nem változol. Majd büszkén vállon veregeted magad, mondván, hogy milyen pontosan elöre láttál mindent. Semmit se láttál elöre. Kieröszakoltad, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan jó elöre meggyözted magad az eljövendökröl.

Ha azonban nem követsz el szüntelenül tapintatlanságokat, akkor minek gyülölnéd magad szüntelenül? Az otromba megjegyzésed elött meg utána is volt számtalan dicséretes emberi megnyilvánulásod. Kinyitottad a kocsiajtót a feleségednek. A vacsoraasztalnál segítettél helyet foglalni a háziasszonynak. Akkor este is hazavitted kocsin a bébiszittert. Ha a rossz cselekedetek rosszá tesznek, vajon a jó cselekedetek nem tehetnek-e jóvá? Ha igen, és ha meg akarod tudni, hogy türhetö emberi lény vagy-e avagy sem, akkor minden nap jegyezd meg a magadnak osztogatott jó és rossz pontokat és majd meglátod, mennyivel több lesz a jó pont, mint a rossz.

Most bizonyára tiltakozni fogsz, mondván, hogy az ember azért mégsem aggathat érdemrendet a mellére, csak azért, mert kinyitotta valaki elött a kocsiajtót, vagy mert hazafuvarozta a bébiszittert. Nem értek veled egyet. Állj csak meg egy szóra, és gondolkozz egy percig azon, hogy milyen véleménnyel lennél magadról, ha elnéznéd, hogy a bébiszitter két mérföldet gyalogoljon hazáig, egyedül a sötétben. Nem hordanád le magad a sárga földig? Akkor miért ne lehetnél elégedett magaddal egy-egy tisztességes cselekedet után, ha egyértelmüen utálnád magad, ha nem tetted volna meg?

Arra akarok kilyukadni, hogy az esetek nagy többségében tisztességesen viselkedsz, csak épp nem törödsz vele. Amikor azután viselkedésed hagy némi kívánnivalót maga után, felfigyelsz arra, hogy mit müvelsz és dühös leszel magadra.

Talán még egy érv szólhat az ellen, hogy cselekedeteidböl ítéld meg magadat. Teljességgel lehetetlen néhány ellenszenves cselekedettel jellemezni olyan bonyolult valamit, mint az ember személyisége. Ha teszem azt, alkoholista vagy, és ezzel bajt okozol másoknak, akkor vonjuk le azt a következtetést, hogy alkoholista szenvedélyed mindenestöl jellemez téged? Eltartod a családodat. Becsületesen ellátod a dolgod. Kijelenteni, hogy fabatkát sem érsz, mert van egy bizonyos gyöngéd, ez olyan lenne, mintha kijelentenénk, hogy löjenek föbe, mert rossz a szemed vagy dadogsz, vagy nem mersz beszállni a liftbe. Fabatkát sem ér a ház, mert beázik a tetö? Mehet az új kocsi a roncstelepre, mert az egyik kerék leeresztett?



Épeszü ember sohasem mondana ilyesmit. Feltétlenül különválasztaná a beázó tetöt a ház egészétöl. És inkább kereket cserélne, semmint hogy szemétre hajítsa a kocsiját. Mindkét esetben különválasztjuk a részt az egésztöl és nem jellemezzük az egészet a résszel. Ugyanez érvényes az emberi lényekre is. Mindannyiunknak vannak hibái, mégsem vagyok hajlandó elhinni, hogy fabatkát sem érek, csak azért, mert rossz tulajdonságaim is vannak.

És végezetül, ha úgy vélekedsz, hogy cselekedeteid meg te az egy és ugyanaz, akkor a gyerekeidet miért nem azonosítod cselekedeteikkel? Ha egy csecsemö lehányja a legszebb ülögarnitúrádat, akkor más lesz a véleményed a hányásról és más a gyerekröl (legalábbis remélem). Nem hiszem, hogy álló nap gyülölöd a gyerekeidet a millió idegesítö apróságért, amit elkövetnek. Mert ha mégis, akkor tudatlan és zavart lelkü szülö vagy, akinek még sok gondja lesz a gyerekeivel. De szerencsére, javarészt van annyi eszünk, hogy különválasszuk a gyereket attól, ahogyan viselkedik, és nem abból ítéljük meg, hogy lármázik, rendetlen, disznóólat hagy maga után és verekszik. Szeretjük olyannak, amilyen, pedig idönként sok mindenért elégedetlenek vagyunk vele.

Ha egyetértünk abban, hogy a gyerekek esetében ez így rendjén is van, akkor mi a különbség, ha felnöttekröl van szó? Az, hogy nekünk, felnötteknek, több eszünk lehetne? Ugyan, dehogy. Ezzel már vissza is kanyarodtunk ahhoz az eszmefuttatáshoz, hogy nem vagyunk tökéletesek, mert emberek vagyunk, és hogy olykor igenis rosszul fogunk viselkedni, mert ostobák, tudatlanok vagy zavartak vagyunk.



Tanulj meg vitázni magaddal!


Néhány páciensem agyába úgy belemosódott a sok irracionális maszlag, hogy iszonyú nehezére esik kibeszélni magából a sok ostobaságot. Már magyaráztam, mennyire fontos, hogy állításaid ésszerüek legyenek, és megmutattam azt is, hogy gondos elemzéssel miképpen változtathatsz rajtuk. Volna még két javaslatom, mindkettö sokat segíthet abban, hogy a téveszmék átalakuljanak gondolatokká: kérdezz meg másokat, mint vélekednek az álláspontodról. De elöbb gyözödj meg róla, hogy kérdéseddel olyasvalakihez fordulsz, aki maga nem küszködik hasonló problémákkal. Ha egy másik depresszióstól kérdezed, hogyan küzd meg a sikertelenséggel, válaszul visszahallhatod ugyanazokat az ostobaságokat, amelyekkel ez idáig úgyis etetted magadat, és legfeljebb erösítik irracionális gondolkodásodat ahelyett, hogy gyengítenék. Inkább olyan embereket környékezz meg, akik nálad ügyesebben küzdenek meg a kudarccal és a depresszióval, és az ö véleményüket kérdezd. A tömeg többnyire meggyözö, használd ki ezt az eröt, hátha segít leküzdeni a problémádat. Erös fegyver, mert többé-kevésbé mindenkit befolyásol a különféle csoportok nyomása. Ha férfi ismeröseid többsége bö szárú nadrágot hord, akkor elöbb-utóbb minden bizonnyal neked is az fog tetszeni. A csoportnyomás legjobb példája azonban a hosszú haj ügye. Eleinte csak a tizenévesek viselték, tölük átvették a fiatal felnöttek, majd az elöadómüvészek, és végül hatása ma már tisztes parlamenti képviselökön és az üzleti világban is észrevehetö.

Forogj tehát különféle körökben, társalogj olyan emberekkel, akikben megvannak azok az értékek, amelyekre te még csak áhítozol, és biztosíthatlak, hogy gondolkodásmódodban nem marad el a változás.

A második fontos módszer, amelynek segítségével változtathatsz gondolkodásmódodon, ha nemcsak elemzed gondolkodásodat, hanem (amennyiben egyedül vagy) hangosan ki is mondod a racionális gondolatot, vagy ha nem vagy egyedül, legalább magadban megfogalmazod. Még ha nem hiszed is, azért csak gondold végig. Mielött bármit elhiszel, a gondolatnak szöget kell ütnie a fejedbe. Hallanod kell, hogy a füled hozzászokjék. Irracionális gondolataiddal szembe kell állítanod valamit, még ha félszíwel is.

Sohasem próbáltál még fel olyan ruhadarabot, amelyikröl biztosan tudtad, hogy nem fog tetszeni? Gondolom, étellel is voltál ugyanígy: biztosra vetted, hogy nem fog ízleni, de néhányszor megkóstoltad, és végül megkedvelted. És nincs legalább néhány ember, akit lassanként megkedveltél, holott eleinte kifejezetten ellenszenvesnek találtál? Lehet, hogy Smithéket csak azért hívtad meg hétvégére, mert akiket eredetileg hívni akartál, épp nem értek rá. És legnagyobb meglepetésedre fölfedezel Smithékben egy csomó olyan jó tulajdonságot, amelyre sohasem derült volna fény, ha ímmel-ámmal ugyan, de meg nem hívod öket.

Így vagyunk gondolatainkkal is. Ha felpróbáljuk öket, kiderül, hogy meglepöen jól illenek ránk. Úgyhogy beszélj magaddal értelmesen, ha baj van, még akkor is, ha nem vagy száz százalékig meggyözödve arról, amit mondasz. Legközelebb, amikor épp azon vagy, hogy kinyírd magad, amiért már megint összekutyultál valamit, inkább így szólj magadhoz: „Nem, azért még jóban lehetek magammal, ha az imént épp nem álltam is a helyzet magaslatán.” Talán még arra is hajlandó leszel, hogy így folytasd: „Ne áltasd magad, te hülye. Óriási marhaságot csináltál, szép summába kerül a cégnek. Megérdemelnéd, hogy kitegyék a szüröd.” Azután, ha hiszel magadban, ha nem, mondj valami olyasmit, hogy: „Azért mert elrontottam valamit, még nem vagyok idióta. Mindenki követhet el hibát, és ki tudja, hátha épp ebböl a hibából rengeteget fogok tanulni. Ha a cégnek ezek után nem kellek, én igenis kellek magamnak, jobb híján.” És így tovább. Ezek az értelmes és jóravaló gondolatok nönek, terebélyesednek benned, mert legalább figyelsz rájuk. Ha ennyi lehetöséget sem adsz nekik, akkor miért reméled, hogy valaha is hinni fogsz nekik?

A folyamat véges-végig izgalmas mérközéshez fog hasonlítani, vagy legalábbis hasonlítania kellene. Te állsz mindkét oldalon. Kezdetben a benned megszólaló irracionális hang az erösebb és meggyözöbb. A felszínen azonban, kevésbé meggyözö hangon ugyan, de már vitázol rég beidegzödött nézeteiddel. Addig kell tusakodnod magaddal, amíg a felszínen lebegö gondolatok megerösödnek és felváltják a mélyebben beágyazódott gondolatokat. Valahányszor felbukkan egy-egy irracionális hiedelem, nyomban szembesítsd egy racionálissal. Sohase hagyd ellenörizetlenül irracionális gondolataidat. Mindig állítsd szembe az ellentétével. Szemet szemért. Tölts annyi idöt az önmagaddal való viaskodással, mint amennyit az önváddal töltenél, és máris nyert ügyed van.

Még egy érv, amellyel mindig meggyözheted magad arról, hogy az irracionális gondolatokkal határozottan szembe kell szegülni, az, hogy bajba sodornak. Kell ennél nyomósabb érv? Ha gondolataid és hiedelmeid olyan megdönthetetlenek volnának, minek olvasnád ezt a könyvet? Ha oly kiváló mintapéldánya vagy a Normális Átlagembernek, akkor mitöl vagy depressziós, aggályos, miért dühöngsz néhanap? Tetszik, vagy sem, az eddig alkalmazott módszereid nem váltak be, máskülönben az esetek nagy részében pompásan éreznéd magad. Ha bensödben többnyire érzelmi viharok dúlnak, akkor ne meséld nekem, milyen helyes és okos a szemléleted, az életfilozófiád. Ha nálad nem válik be, miért válna be nálam?

Mindent összevetve, arra szeretnélek biztatni, hogy mondd magadnak a helyénvaló gondolatokat, még akkor is, ha magad se hiszel bennük. Ez tanúsítja, hogy nyitva állsz az új lehetöségek befogadására, és innen már ki tudja, mekkora utat járhatsz meg. Csak ha ezt a tanácsot is megfogadod, akkor leszel alkalmas az alábbi, forradalmi gondolatokat tudomásul venni: a világon nincsenek rossz emberek, csak rossz cselekedetek vannak; érzelmi síkon senki sem boríthatja ki a másikat, csakis fizikai értelemben; mindenkinek szíve joga, hogy tévedjen és ha téved, azért még nem kell kiátkozni, és így tovább. Láss hozzá és meglátod, menni fog!


Találat: 28