online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  
kategória
 

Biológia
Filozófia Pszichiátria Pszichológia Szociológia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 




































 
 

A negatív érzelmek kiiktatasa

pszichológia

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
RÖVIDEN A HIPERAKTIVITÁS TÜNETEIRŐL
A PSZICHOLÓGIAI FEJLŐDÉS
Az emberi motivació és az érzelmek
A negatív érzelmek kiiktatasa
 
 

A negatív érzelmek kiiktatása

Folytassuk a témát. Felelősségvállalás kontra felelősség nem-vállalás. Sok évvel ezelőtt, 1972-ben a metafizika azon területét tanulmányoztam, amelyik a szellemi képességek fejlődésének pszichológiájával foglalkozik. Hihetetlen hatással volt rám egy megállapítás és azóta sem szabadulok tőle. Mégpedig az, hogy milyen szoros a kapcsolat a felelősség nem-vállalása és a negatív érzelmek között. Továbbá az a tény, hogy a negatív érzelmek a legnagyobb blokkoló vagy romboló tényezők mindannyiunk életében. Ha elfogadjuk, hogy életünk célja az, hogy minél nagyobb lelki nyugalmat, boldogságot, megelégedettséget érjünk el, akkor meg kell vizsgálnunk, mi az, ami meggátolja, megakadályozza, ami útjában áll annak, hogy valóban élvezzük az életet. Rá fogunk döbbenni, hogy ez mindig valamilyen negatív érzelem. Most nem olyan fájdalmakról beszélek, amit akkor érzünk, ha valaki meghal vagy valami nagy veszteség ért, hanem azokról a negatív érzelmekről, amiket nap, mint nap megélünk. Amik nem hagynak nyugodni, megrontják egészségünket, amelyek befolyásolják érzelmi kapcsolatainkat, anyagi függetlenségünk útjában állnak, és amelyek miatt nem tudunk kiteljesedni. Ebben a részben tehát a negatív érzelmek kiküszöböléséről lesz szó, amikor is vissza kell térnünk előző témánkhoz, a felelősséghez.  Mert az egyik legeslegfontosabb dolog, amit életemben megtanultam, a következő. Azt javaslom, vegyünk egy grafikont. Készítsünk most közösen egy táblázatot. Induljunk el a legmagasabbtól a legalacsonyabbig; legfelül 727e42h van egy maximálisan felelős személy. Ő az az ember, aki rendkívül magabiztos, vállalja a felelősséget és soha nem él kifogásokkal. Legalul van a felelősséget nem vállaló személy, aki mindenre mentséget keres. Nos, előbbi a skála pozitív vége, utóbbi pedig a negatív vége. Mindegyikünk – Önök is és én is – ide-oda mozgunk ezen a skálán fel vagy le valamennyi döntésünkkel, amit hozunk. Azt tapasztaltuk – és ez fogott meg -, hogy amint az előbb mondtam, közvetlen kapcsolat van aközött, hogy mennyire érezzük kezünkben életünk irányítását, és mennyire vagyunk pozitívak vagy boldogok. Mert nagyon is közvetlen kapcsolat van az általunk vállalt felelősség mértéke és az életünk felett gyakorolt irányítás mértéke között. Mint ahogy közvetlen kapcsolat van a felelősség – tehát az irányítás mértéke – és a szabadság mértéke között, amellyel rendelkezünk. A szabadság nélkülözhetetlen feltétele a boldogságnak. Az igazi siker és boldogság az életben azt jelenti, hogy saját elképzeléseink szerint szabadon élhetjük az életünket anélkül, hogy mások mondanák meg, mit tegyünk. Hogy úgy élhessünk, mint a madár és szabadon azt tehessük, amit akarunk. Közvetlen kapcsolat van tehát a felelősség, az irányítás és a szabadság között. És közvetlen a kapcsolat e három tényező és a pozitív érzelmek között. A pozitív érzelmek nagyszerű dolgok. Pozitív érzelmek a boldogság, a szeretet, az öröm, az életöröm, az életerő, a gazdagság, a lelkesedés, stb. ezzel szemben a másik oldalon áll a felelőtlen magatartás. És az hová vezet? Ez az, ami annyira megrázott, amikor felismertem, ugyanis ez az irányítás hiányához vezet. Felelőtlenségünk mértékének megfelelő arányában veszítjük el az irányítást önmagunk felett, ami belső énünk felborulásához, széteséséhez vezet, továbbá a szabadság hiányához. Mivel többé már nem úgy tekintünk magunkra, mint aki szabadon dönthet élete irányáról. Sokkal inkább tartjuk magunkat külső erők áldozatainak, játékszerének. Az irányítás és szabadság hiánya vezet a negatív érzelmekhez. Amikor rádöbbentem erre és kezdtem megérteni, azt mondtam magamban: na jó, de mi van a szüleimmel, a gyerekkorommal? Mi a helyzet a körülményeimmel? Nincs valami jó állásom. Mi van a barátaimmal, akik gazdagok, mi van az egészséggel, mi van az időjárással és a gazdasági helyzettel? Mikor kezdtem ezt megérteni, arra is rájöttem, hogy ezeket félre lehet tenni, ha legszentebb célunk, legfőbb vágyunk a pozitív érzelem, a boldogság, az öröm, a szabadság, a lelkesedés, stb., akkor abba kell hagynunk a mentegetőzést. Nos, Carl Manager, a nagy pszichoanalitikus, néhány évvel ezelőtt a következő igen érdekes dolgot mondta: a fizikai betegségek mind különbözőek, különböző baktériumok, vírusok okozzák. De a lelki betegségek mind egy tőről fakadnak; egy hosszú spektrumon a kevésbé rossztól a legrosszabbig. Thomas Saak, pszichiáter pedig az Elmebetegség mítosza című könyvében azt mondja, hogy elmebetegség nem létezik, pusztán csak a felelőtlenség különböző fokozatai léteznek. Tehát, ha azt állítjuk, hogy a felelősséget nem vállaló ember negatív, akkor azt is mondjuk, hogy a felelőtlen ember szellemileg beteg, míg a teljes felelősséget vállaló ember szellemileg egészséges. Hogyan hat ez Önökre? Tudom, hogy amennyire csak lehet, fejlődni akarnak, különben nem vállalnák a részvételt egy ilyen programban. Közvetlen kapcsolat van a munkahelyük eredményességéért folytatott munkában az önök által vállalt felelősség mértéke és az önök hatalmának, valamint megbecsülésének mértéke között, amelyet elérhetnek munkájukban most és a jövőben. A felelősség-grafikon tetején helyezkednek el azok az emberek, akik teljes felelősséget vállalnak és, akik magukhoz vonzzák a hatalmat és a lehetőségeket. A grafikon alján nincs hatalom, csak tehetetlenség. Itt találhatjuk annak a személynek a példáját, aki semmi felelősséget nem vállal, nem irányítja sorsát, akire szinte kényszerzubbonyt lehetne húzni, gumiszobába lehetne vinni saját és mások biztonsága érdekében. Teljes felelőtlenség a szabadság és az irányítás hiányával. Minden olyan döntésünkkel, amivel felelősséget vállalunk, felfelé mozgunk a grafikonon. Minden olyan döntésünkkel, mely kifogások eredménye, lefelé mozgunk. De menjünk most tovább, és beszéljünk a negatív érzelmek és a felelőtlenség kapcsolatáról, hogy még világosabbá váljon az Önök számára. Van egy jó példám: képzeljék el, hogy itt van egy fa. Ez a törzse, és itt a lombja. Ezt a fát úgy hívják, hogy a negatív érzelmek fája.



A negatív érzelmek fája hordozza az uralkodó negatív érzelmeket: a félelmet, a kétséget. Sok ember úgy véli, hogy az önmagukban való kételkedés a legdestruktívabb negatív érzelem, jobban visszaüt, mint gondolnák. Aztán az utálatot, mint negatív érzelmet, aztán az irigységet, no és a haragot. És persze a harag testvérét, a bűntudatot. Ezek mind erős negatív érzelmek, éveken át ezek vezették a listát. Körülbelül 54 negatív érzelem van, de ezek a legelsők. Vegyük ezeket a negatív érzelmeket és tisztázzuk őket. Hozzátehetjük a sajátunkat is, mert persze mindenkinek van egy kedvenc negatív érzelme, például a féltékenység, de lehet például az önsajnálat, az is jó kemény. De ha leszűrjük őket, rájövünk, hogy az összes negatív érzelem a haragra vezethető vissza: vagy magunkba fojtjuk, és akkor mi leszünk betegek, vagy kiadjuk magunkból, és akkor másokat betegítünk meg. Ez tehát a negatív érzelmek fája. Vessünk egy pillantást a szerkezetére! Ennek a fának is van gyökérrendszere. A gyökérrendszer biztosítja a táplálékot a negatív érzelmek gyümölcseinek és virágainak érleléséhez és növekedéséhez. Fel kell tennünk a kérdést: mi ez a táplálék? Mi élteti a negatív érzelmeket, mi a termékenyítő közeg, mi az, amivel elősegítjük a növekedést, amit a földbe szórunk? Két lényeges dolog van, ami életben tartja a negatív érzelmeket: az egyik az önigazolás. Az önigazolás, ami egyszerűen azt jelenti, hogy elmondjuk magunknak, vagy akárkinek, aki meghallgat, hogy miért is érzünk jogosan úgy, ahogyan érzünk. A másik pedig az ún. azonosulás. Az azonosulás azt jelenti, hogy a dolgokat magunkra vonatkoztatjuk. Ezért született a mondás, hogy ha valaki úgy viselkedik, mintha a saját ügyvédje lenne, annak bolond a kliense. Aki úgy tesz, mintha saját orvosa volna, annak meg bolond a betege. Ez azért van, mert annyira azonosulunk helyzetünkkel (és Önök is így tesznek), annyira személyesen vesszük, hogy végül érzelmileg is teljesen belebonyolódunk. Úgy gondoljuk, hogy lehetetlen hosszú ideig negatívan viselkedni bármi jó iránt is, hacsak nem igazoljuk és indokoljuk érzéseinket, és nem magyarázzuk meg másoknak, vagy hacsak nem azonosulunk vele, és nem vesszük személyesre.

Például, ha valaki bejön a parkolóból, és közli: „valaki nekiment egy parkoló autónak!” – ez nem izgat minket, mert nem érint bennünket. Ha azonban arról van szó, hogy valaki nekiment egy parkoló autónak, mégpedig a mi autónknak, és az illető eltűnt, akkor rettenetesen idegesek leszünk. Ne feledjük azonban, hogy mindig mi választjuk meg a reakcióinkat! Mindjárt visszatérek erre…

Hogyan szabadulhatunk meg az azonosulástól, hogyan száríthatjuk ki gyökereit a negatív érzelmek fájának? Egyetlen módon szabadulhatunk meg a negatív érzelmektől: ha nem ítélkezünk! A Biblia azt mondja: „ne ítélj, hogy ne ítéltess meg!” És mivel a Biblia sok egyéb mellett a filozófia és a metafizika könyve is, az, hogy ne ítélj, azt jelenti, hogy tartózkodjunk az ítélkezéstől. Ahelyett, hogy elítélnénk valakit, mert az illető bűnös, mert elkövetett valamit, maradjunk nyitottak és semlegesek! Maradjunk semlegesek, mert ez a kulcs. A semlegesség visszafogja a negatív érzelmeket. Az egyik fontos ismeretünk a negatív érzelmekről éppen az, hogy szikraként pattannak ki. Ha tápláljuk őket, ha gondolunk rájuk, ha azonosulunk velük, ha elkezdünk ítélkezni a helyzetről, ezek egyre nagyobbak lesznek, míg végül betöltik egész lényünket.

Ami az azonosulást illeti, a személyünkre vonatkoztatás elkerülésének módja az ellenazonosítás. Tárgyiasítsuk a problémát! Maradjunk semlegesek, tartsuk távol személyünktől, létezik a probléma, de nem én vagyok a probléma! Adva van egy nehézség, de a nehézség nem én vagyok! Így tarthatjuk távol magunktól. Egyszerre abbahagyjuk a mentegetőzést és az azonosulást, a személyünkre vonatkoztatást, az érzelmi belebonyolódást. Volt már, hogy valaki megkereste magukat a gondjával, és maguk annyira beleélték magukat az ő problémájába, hogy szinte sajátjuknak tekintették? Aztán az illető elment, megoldotta a gondját, de maguk még mindig ezen rágódtak. Magukra vonatkoztatták, ez az oka.

A negatív érzelmektől úgy szabadulhatunk meg, és ez a legfontosabb tudnivaló, ha elvágjuk a negatív érzelmek fájának a törzsét, mert a negatív érzelmek fájának a törzse a vádaskodás. A negatív érzelmek 99%-a vádaskodás. Nagyon fontos megérteni, hogy honnan származnak a negatív érzelmek. A negatív érzelmek ugyanis belülről jönnek. Külső érzelmekből ugyanis nem származhatnak negatív érzelmek. A negatív érzelmeket nem emberek, vagy különböző helyzetek okozzák. A negatív érzelmeket az egyes helyzetekre való reagálásunk kelti életre. Mondok egy példát. Két ember belekerül ugyanabba a helyzetbe: forgalmi dugó, durva pincér, vagy akármi lehet; és az egyik felizgatja magát, feldúlt és mérges lesz, a másik pedig föl sem veszi. Egy másik példa: ugyanaz az ember két különböző napon: az egyiken dühöngeni kezd, lapos lesz az autó kereke, fél hogy elkésik, dugóba kerül, ideges lesz és feszült. Másnap sokkal korábban kel, jól megreggelizik a családjával, bőven van ideje, hogy beérjen, és egyáltalán nem izgatja a forgalmi dugó. Mind a két eset azt példázza, hogy a negatív érzelmek nem a helyzetekből adódnak. Tehát mindig szabadon választhatjuk meg érzelmi életünk minőségét. Tehát mi választjuk az idegeskedést. Meg kell értenünk: soha nem másokon múlik az, hogy mi mit érzünk, senki nem kényszerít arra, hogy idegesek legyünk, senki nem tesz minket feszültté, senki nem zaklat fel bennünket, mindig mi magunk döntjük el, hogy fogunk érezni. És ha nem vigyázunk eléggé, felvesszük azt a negatív szokásunkat, hogy másokat hibáztatunk. A vádaskodás az alapja minden negatív érzelemnek. Ha abbahagyjuk a vádaskodást, kivágtuk a negatív érzelmek fáját. Kivágtuk, elpusztítottuk, és az összes negatív érzelem is kihal ezzel egy időben. Olyan ez, mintha a negatív érzelmek fája karácsonyfa lenne, rákapcsolva az áramra, és a negatív érzelmek lennének a karácsonyfa fényei. Megfogjuk ezt a dugót, és kirántjuk a konnektorból. Mi történik ekkor? Csak annyi történik, hogy a negatív érzelmek, a fények, kialszanak. Egy pillanat alatt, egy mozdulatra. És hogyan csináljuk ezt? Úgy hogy, alkalmazzuk a helyettesítés törvényét! Tudjuk, a helyettesítés törvénye szerint a tudat egyszerre csak egy gondolatot tart. Ez a tudatunkat elfoglaló gondolat határozza meg érzelmi reakcióinkat, a tudatalattink reakcióját. És mivel csak egy gondolattal tud foglalkozni, egyszerűen ki kell ütnünk a negatív érzelmeket okozó gondolatot, a vádaskodásét, és a helyébe kell ültetnünk ezt a gondolatot: „Én vagyok a felelős!



„Én vagyok a felelős!” Ez, kiegészítve azzal, hogy „szeretem magam, én vagyok a felelős!” a leghatásosabb pozitív állítás önmagunkról, abban a pillanatban, hogy kimondjuk, hirtelen ismét visszakerülünk az irányítói székbe. Ha kimondjuk: „én vagyok a felelős!”, kezünkbe vesszük sorsunk irányítását. Nem mondhatjuk: „én vagyok a felelős!”, és közben negatív érzelmekkel élünk, hiszen az egyik kiüti a másikat a tudatunkból. Hadd világítsam meg. Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amely sok bosszúságot okozott. Az ok lehetett egy körülmény, vagy egy személy. De akármikor eszünkbe jut, dühösek leszünk, bármikor eszünkbe jut, idegesek leszünk, vagy zaklatottá válunk. Bármikor, amikor eszünkbe jut az a bizonyos helyzet, semlegesíthetjük, ha azt mondjuk: „Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős!” Ha ez egy kapcsolat, ki kényszerített ebbe a kapcsolatba? Kényszerített, vagy magamtól mentem bele? Ez egy munka, egy beruházás, ez egy egészségi probléma? Vállalnunk kell a felelősséget!

Nagy különbség van a felelősség vállalása, és a vád között. Felelősség kontra vád. Mi is a vádaskodás? A vád mindig a múltra vet vissza, hátra tekint. A vád a múltra tekint. Afelé, amin már nem lehet változtatni. A felelősség a jövőbe néz. Kérdés: ha vállaljuk a felelősséget, nem magunkat tesszük vádolhatóvá? Nem! Ez azt jelenti, hogy mi felelünk gondolkodásunk minőségéért ettől a perctől fogva. Tételezzük fel, hogy a parkolóba érve azt látjuk, valaki nekiment az autónknak. Két választásunk van: Méregbe gurulhatunk, és üvöltözhetünk, vagy felelősségteljesen viselkedhetünk. Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a tettest. Optimális esetben megőrizzük érettségünket. A felelősség tehát mindig a jövőbe tekint. A felelősség mindig felteszi azt a kérdést egy probléma esetén: „Mi az, amit tehetünk?” Nem az, hogy ki tette, hanem az, hogy mit tehetünk ez után, hogyan lépjünk tovább, mit tehetünk? Ez a felelős ember első kérdése. Nem kezdünk el siránkozni, hanem azt kutatjuk, mi lehet a megoldás. És minden mehet tovább. A felelőtlen ember mindig azt kérdezi: ki tette? Azzal van elfoglalva, hogy megtudja, ki tette, és minden vádat felhasznál, mégpedig úgy, hogy lehetőleg mindenki megkapja a maga részét a vádaskodásból, amitől a probléma persze nem oldódik meg.

A kulcs a negatív érzelmek fájának kivágásához egy jó éles balta, amivel kipusztíthatjuk a vádaskodást. Az a nap, amelyen elkezdjük kiiktatni életünkből a vádaskodást, az a felszállás napja. Mert amint elkezdjük kiküszöbölni a vádaskodást és a negatív érzelmeket, hirtelen problémáink nagy része, azoknak a tényezőknek többsége, melyek boldogságunk útjában állnak. Miért hangsúlyozom annyira a negatív érzelmeket? Nos, hadd világítsam meg ezt Önöknek. Arra jöttem rá – és ez megdöbbentő volt számomra, mert én elköteleztem magam képességeim kibontakoztatása mellett –, hogy fejlődésünk kizárólag attól függ, milyen mértékben tudunk megszabadulni negatív érzelmeinktől. Nem haladhatunk előre, nem léphetük tovább arról a pontról, amelyen jelenleg állunk, csak akkor, és annyira, amennyire negatív érzelmeinket elhagyjuk. Erről jut eszembe: más emberekkel, mások által kiváltott helyzetekkel kapcsolatos negatív érzelmeinket illetően nagyon nehéz felelősséget vállalni, nehéz azt mondani, én vagyok a felelős. Eredetileg, mert már olyan régóta hibáztatom azt a személyt. Néha fogcsikorgatva kell mondanunk: „egy pillanat, én vagyok a felelős, én vagyok a felelős!”, de minél gyakrabban elmondjuk, egyre könnyebb és könnyebb lesz. Végül eljutunk arra a pontra, hogy ha eszünkbe jut az a bizonyos személy, semlegesíteni tudjuk a gondolatot, és a helyettesítés törvényével élve azt mondjuk: „Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős!”

Van egy szép mondás, amit szintén alkalmazhatunk nehéz emberekkel szemben. Az önbecsülésre vonatkozik, de vonatkozhat a negatív érzelmek kiküszöbölésére is. Valahogy így hangzik: „Bármit mondok és teszek, én akkor is értékes és érdemes ember vagyok!”. Vagy: „Akármi történik, én akkor is értékes és érdemes ember vagyok!”. Vagy: „Akárhogyan is alakul ez a helyzet, én akkor is értékes és érdemes ember vagyok!”

Az élet természetes folyamata a következő: itt van az életút. Gyermekkorunkban nincsenek negatív érzelmeink, de minden negatív érzelmet megtanulunk gyermekkorunkban. A gyermekeknek meg kell tanulniuk azokat a szüleitől. Láttak már negatív csecsemőt?! A csecsemők nem lehetnek negatívak, ők csak nevetnek, boldogok, sírnak, ha éhesek, de a csecsemők nem negatívak. Ahogy azonban növünk, figyeljük a környezetünket is, és elkezdjük felépíteni negatív érzelmeinket, amelyeket a hátunkon cipelünk, mint egy zsákot. Ahogy tizenévesek leszünk, a zsák már annyira megtelik, hogy ha összejövünk a barátainkkal, kénytelenek vagyunk kipakolni nekik, beszámolva arról, milyen szörnyű volt a gyerekkorunk, milyen szemetek a szüleink, milyen szemetek a testvéreink, a tanáraink, és mindenki. Amikor felnőtté válunk, mi a jele a felnőttségnek a mi társadalmunkban? Egyszerűen az, hogy van egy hatalmas zsákunk tele negatív érzelmekkel, mert annyit szenvedtünk. És mi történik? Másokkal töltött időnk legnagyobb részében, ha nem vigyázunk, csak a szenvedéseinkről mesélünk. Nem teszünk mást, minthogy arra használjuk negatív érzelmeink megosztását, hogy megalapozza a kapcsolatot. Azt mondjuk: „én megmutatom az én negatív érzelmeimet, te pedig a tieidet!” És mit csinálunk? Összejövünk, mint az árusok egy keleti bazárban, hogy kiterítsük negatív érzelmeinket. „Nézze ezt a rohadt gyerekkort, nézze ezt a szörnyű kapcsolatot, nézze milyen gazdag a főnököm, nézze milyen szemét, stb.” Szóval oda-vissza kibeszéljük őket.


De mi történik, amikor negatív érzelmeinkről beszélünk? Mi a koncentráció törvénye? Akármire gondolunk, az megnő! Akármire gondolunk, az megnő, megerősödik, és életben marad! A negatív érzelmek – és ez is fontos felismerés volt tanulmányaim során – nagyon is törékenyek és múlékonyak. Mi lesz velük, ha nem tartjuk életben őket állandó róluk szóló beszélgetésekkel. Mi lesz velük? Elhalnak! Igen, a negatív érzelmek elhalnak. Ha oda esik, ahol nincs semmi, vagy ha a szikra oda pattan, ahol nincs éghető anyag, kialszik. A negatív érzelmek, ha nem beszélünk róluk, nem tudjuk életben tartani őket, ha nem gondolunk rájuk, elhalnak! Tapasztalták már, mi történt akkor, ha valami miatt valóban idegeskedtek, és állandóan csak azzal foglalkoztak? És aztán hazamentek, és 3-4 órán át teljesen lekötötte magukat az otthonuk, nem is volt idejük másra gondolni. 3-4 óra múlva szinte megijedtek: „Jó ég, mióta eszembe sem jutott, megint aggódnom kell miatta!” Mert mi történik? Elalszik, akár a tűz, elhamvad. Vissza kell térni rá, beszélni róla, gondolni rá, és aggódni és idegeskedni, hogy újra elfoglalhassa egész gondolatvilágunkat. Hányszor fordul ez elő? Nos…mit tesz az érett felnőtt? Az érett felnőtt leteszi negatív érzelmeit az út szélére, és boldogul az életben, előre lép. Otthagyja a zsákot, nem cipeli magával. Úgy hagyja ott, mint egy nagy halom szemetet a szemétdombon, csak úgy otthagyja. És ha megkérdezik tőle, hogy van, azt mondja: „Remekül!”. Hogy van a felesége? „Csodálatosan!” Hát a kapcsolatai? „Jobbak nem is lehetnek!” Hogy van az egészsége? „Kitűnően vagyok!” Más szóval ne beszéljünk negatív dolgokról, mert ha negatív dolgokról beszélünk, valósággal tápláljuk azokat, és még inkább bevonjuk életünkbe.

Milyen az, akinek gondjai vannak? Ugye ismernek olyan embert, aki folyton gondban van, és sose oldja meg a gondjait, aki állandóan a problémáiról beszél. Akinek van, annak adassék több, akinek nincs, attól vétessék el az, amilye van.

Van itt egy újabb kritikus pont a kapcsolatokra vonatkozóan. Szintén a tanulmányaim során fedeztem fel: mindannyian átestünk már sok-sok szenvedésen, és az ember könnyen szerelmes lesz a szenvedéseibe. Az emberek szeretik a szenvedéseket! Valójában úgy érzik, hogy megfizettek értük. Rágódnak rajtuk, olyan hosszú ideig éltek együtt velük, hogy sok ember egyáltalán nem szívesen mond le a szenvedéséről. Nem lehet lebeszélni róla! Azt mondjuk, miért nem felejted el, miért nem fordítasz hátat, miért nem leszel úrrá rajta? Azt feleli: „Nem tehetem! Tudod, milyen sokat szenvedtem, milyen sok érzelmet fektettem ebbe a kapcsolatba, munkába, karrierbe, stb.?” Emlékszem, hogy ezrek, hogy emberek ezrei kerestek fel rossz hangulatuk miatt. Azt mondták már évek óta tart ez a rossz kapcsolat vagy házasság, kibékültem, boldogtalan vagyok, nem szeretjük egymást, semmi értelme. Mire én: „Miért nem válnak el?” Ennyi év után?! A válaszom ez: „Nézze, az átlag amerikai várható átlagéletkora 75 és 80 év között van, és emelkedik. Mire elérjük a század végét, az átlagéletkor kitolódik 85 vagy 90 évig is. Ez azt jelenti, hogy akárhány éves most, –20, 25 vagy 30 – igazából nem számít: vonja le a 80-ból, és megkapja azoknak az éveknek a számát, amelyeket ebben a helyzetben kell leélnie, és kérdezze meg magától: akar-e még így élni 20-30-50 évig?” A válasz, az őszinte válasz csak az lehet: nem, mert a helyzet nem válik jobbá. Az emberek szeretik a szenvedéseiket és nem válnak meg tőlük. Ezért egy nagyon egyszerű tanácsot gondoltunk ki. Ezt a tanácsot megbeszéltem egy tanácsadó pszichológussal, aki úgy vélte, ez a legegyszerűbb tanács, amit valaha hallott, amivel elláthatjuk a rászorulókat. Ha valaki felkeres, és a problémáiról akar beszélni, mondjunk igent, és legyünk együttérzők. Jó dolog meghallgatni az embereket, és hagyjuk is kibeszélni őket. Kivéve azokat, akik másról sem tudnak beszélni, csak a problémáikról, folyton csak arról, nagyon gyakran ugyanarról beszélnek, amiről legutóbb. Mondjuk azt: „Igen, értem amit mond, és nagyon megértem, azonban Ön felel a saját életéért, Ön a felelős! Mit szándékozik tenni? Ön a felelős a saját életéért! Mit tesz érte?” A következő fog történni: az illető azt mondja: „Igen, igaza van, felelős vagyok, változtatnom kell, tennem kell valamit!” És elmegy, és tesz valamit. Tulajdonképpen, ha eljönnek és kiteregetik a problémáikat, mi csak annyit mondunk az embereknek: „Na és mit gondol, mit kéne tennie?” Az illető a beszélgetés idejét gondolatai rendezésére használja, hogy meghozhassa döntését, elmegy, és nincs szüksége tanácsra, a többségnek nincs szüksége rá. Van egy régi mondás, miszerint: „Ne aggódj a tanácsadás iránti egyetemes hajlandóság miatt, mert a részvétlenség iránti hajlam hasonlóan egyetemes!” Az embereknek sokszor nem a tanács kell, hanem hogy meghallgassák őket. Vannak azonban olyanok, akik semmit nem akarnak tenni a problémájuk ellen. Egyetlen dolgot akarnak: hogy problémájukat ürügyül használhassák arra, hogy beszélgetésre bírjanak bennünket. Ugye értik ezt?



Társadalmunkban igen elterjedt neurotikus hajlam, hogy társalgás alapjául használják a problémáikat. „Itt a problémám, gyertek, beszéljünk róla!” És közben ezt az embert belül egyáltalán nem érdekli a másik, vagy a többi fél. Az egyetlen, ami érdekli, az az, hogy meghallgassuk. Megfogalmazhatjuk ezt úgy is, mint egy viccet. Mondjuk: ilyenek ezek az emberek. Hacsak az emberek így néznének ránk, mint emberi lényekre – ez itt az arcunk, itt a szemünk, ezek pedig a füleink –. Látják? Szóval a két szemünk – lehetőleg tágra nyitva és együttérzőn –, itt a szánk – lehetőleg zárva –, itt pedig a fülünk – lehetőleg jó nagyra nyitva –. Ezek az emberek nem is néznek embernek minket, a mi problémáinkkal nem törődnek, csak azzal törődnek, hogy ott üljünk, hallgassunk, és megértően bólogassunk. A tanácsainkra egyáltalán nem tartanak igényt. Fölösleges! Ha ilyen emberrel van dolgunk, könnyen ellenőrizhetjük a kapcsolatot. Ha ilyen emberrel van dolgunk, mondjuk ezt: „Nagyon örülök, hogy megtiszteltél a problémáiddal, nekem is van néhány gondom, és Veled szeretném megbeszélni ezeket. Meglátják, az ilyen ember rohan az ajtóhoz, nézegeti az óráját, sürgős dolga van, és olyan gyorsan lelép, mint a villám.

Még egy utolsó pont, ami szintén fontos. Az egész témára nézve igen fontos. A kritikus pont, ha úgy tetszik, a következő: mikor arról kezdünk beszélni, hogy feladjuk negatív érzelmeinket, majdnem mindenki azt mondja: egyetértek! „Igaz, amit mond. Eltalálta a lényeget, szándékomban áll feladni negatív érzelmeimet! Felelősséget kívánok vállalni! A kezembe veszem a sorsomat, ezentúl soha senkit nem fogok vádolni! Kivéve azt az egyet…” Mindenkinek van egy valaki, akitől nem fog megválni. Mindenkinek van egy kedvenc negatív érzelme, amiért éveken át fizetett, és görcsösen ragaszkodik hozzá. Hadd mondjam el, miért olyan fontos, hogy feladjuk. Itt egy autó: képzeljék el, hogy ez egy szép Mercedes. Vadonatúj, egyenesen a gyárból. Csillog-villog, 560SL, 5600$-os gyönyörű gépkocsi, minden szempontból átvizsgált, abszolút tökéletes. Ideadták hibátlanul, illetve egy kis hibával. Ez itt az autó eleje, és itt van egy aprócska probléma. Valamilyen műszaki okból kifolyólag ez a fék blokkolva van. Beleülünk a gyönyörű Mercedesbe, amilyenek mi vagyunk: szép testű, szép szellemű, tele lehetőségekkel, hihetetlen képességekkel, beleülünk a szép Mercedesbe, beindítjuk, rálépünk a gázpedálra, és mi történik? Ha a fék blokkolva van, mi történik az autóval? Bárhogyan nyomjuk a gázt, mi történik az autóval? Az történik, hogy körbeforog. Körbejár, köröz. Forog, és köröz, amíg le nem vesszük a lábunkat a gázpedálról, és fel nem adjuk. Addig, amíg az első kerék blokkolt, nem jutunk sehová.

Rájöttem arra, hogy elég egyetlen egy negatív érzelem, melyet bármilyen oknál fogva nem adunk fel, és ez az ok mindig egy személyes ok, az ok mindig saját énünkkel függ össze, és az eredmény az, hogy egy helyben maradunk. Forgatjuk a kerekeket, és körben járunk, egész életünkben. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik tehetségesek, vannak lehetőségeik, sokat tanultak, stb. És életük mégis egy helyben forog, körbe-körbe. Nem tudnak kilépni belőle. Minden az ölükbe hull, mégis állandóan vannak problémáik. Hogy miért? Majdnem mindig minden ember pszichoanalízisében és pszichoterápiájában megfigyelhető blokkolt negatív érzelem. És ez a blokkolt negatív érzelem a vád. Van egy valaki, akit még mindig vádolnak valamiért. Van valaki, akit nem akarnak elengedni a horogról, mert az az átkozott elkövetett valamit ellenük. Tudják, hogy miről beszélek! Tudják, hogy miről beszélek, mert mind egy cipőben járunk. Mindannyian emberek vagyunk. Ennek azért van értelme számunkra, mert sajnos hajlunk arra, hogy beleszeressünk szenvedéseinkbe, hajlunk arra, hogy zsákba gyűjtsük, és azt higgyük, hogy negatív érzelmeink emberi mivoltunk része.

Hajlamosak vagyunk rá, hogy másokat tegyünk felelőssé, mert mások bántottak. Pénzbe kerültek nekünk. Mások bántottak minket egy viszonyban. De a csúcsteljesítmény kulcsa, a boldogság kulcsa, a siker kulcsa a helyettesítési törvény alkalmazása. Az első pillanatban távolítsuk el azokat a negatív érzelmeket, amelyek feszültséget okozó gondolatainkból támadnak, mondogatván: „Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! ÉN vagyok a felelős! SZERETEM MAGAM ÉS ÉN VAGYOK A FELELŐS! És rajtam kívül senki sem zavarhatja meg nyugalmamat, mert kizárólag az én kezemben van az érzelmi életem!” Én vagyok a felelős, és Önök mind felelősek!


„Azon a napon indulsz fel a csúcsra, amelyen teljes felelősséget vállalsz és felhagysz minden mentegetőzéssel.”

O.J. Simpson

Találat: 2987