online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

A depresszió új szemlélete



Fájl küldése e-mail



egyéb tételek

 
 
 

A depresszió új szemlélete



Friss diplomámmal egy községi lelki egészségügyi központban kezdtem dolgozni. Gyakorlatilag mindenki, aki kezelés céljából fölkeresett, kellemetlen hangulatingadozásokról panaszkodott. A görbe a lehangoltságtól a normálisig, vagy a feldobottságig emelkedett, majd visszahajlott a normálishoz. A legzavarbaejtöbb páciensem azonban az a nö volt, aki megfeneklett a mélyponton és onnan k 343c22d i nem mozdult többé.

Újdonsült klinikai pszichológus számára ennél nyomasztóbb feladatot elgondolni sem lehet. A szóban forgó lány intelligens volt, müvelt, és biztos anyagi háttér állt mögötte. Otthonában élt és semmivel sem volt több oka a depresszióra, mint mindazoknak, akik hozzá hasonlóan, meglehetösen jól éltek. Sehogyan sem értettem, mitöl olyan letört és miért van az, hogy képtelen elmosolyodni.



De Ruth (nevét megváltoztattam) depressziójának már hosszú története volt. Az akkor húszas évei közepén járó lánynak serdülökorától fogva voltak depressziós rohamai. Ha jól emlékszem, kétszer vagy háromszor volt kórházban, azonkívül különféle gyógyszeres kezeléseken, továbbá sokkterápián esett át.

Ruth gyakori látogatója volt a mentálhigiénés központnak, ahol is az orvosgárda szinte minden egyes tagja megpróbálkozott már kezelésével.

Az elsö hetekben semmire se mentem vele. Ha lehetséges, még mélyebb depresszióba süllyedt, függösége erösödött, és meggyözödése is, hogy jelenlegi depressziójából ugyan ki nem mászik többé. És már-már engem is sikerült meggyöznie az igazáról! A legnagyobb együttérzéssel hallgattam minden alkalommal hosszú órákig. Elemeztem az álmait úgy, ahogyan Freud tanította. Visszavezettem a gyermekkorába, és megpróbáltam rekonstruálni az életét, hogy kiderítsem, hol és mi siklott benne félre. Egy szó, mint száz, kipróbáltam rajta mindent, amit tanultam, enyhén szólva eredménytelenül. Csak még többet sírt, amikor látta, hogy magam is mennyire elbizonytalanodom. Azután rákapott, hogy reggelente, mielött elindultam a rendelömbe, felhívott és elpanaszolta, annyi ereje sincs, hogy a napnak nekivágjon és nagyon szépen kér, hogy tegyek vagy legalább mondjak valamit, ami eröt ad neki ahhoz, hogy folytassa. Végül odáig jutott, hogy a karácsonyi üdvözlölapjait sem bírta megcímezni és aláírni, s az anyjának kellett átjárnia hozzá ebédet meg vacsorát fözni a családnak. Ekkor úgy éreztem, itt az ideje, hogy felülvizsgáljam a módszereimet és olyan változásokat eszközöljek, amelyeket a józan eszem diktál.

A pszichoanalitikus gyakorlatban elsajátítottam, hogy az ember ne akarjon együttmüködni mással, csakis a beteggel. Ezért nem hallgattam az ösztönömre, amely azt súgta, vegyem rá Ruth anyját, hogy hagyja magára a lányát. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a jó szándékú anya mindig rengeteget tesz a lányáért, valahányszor nehezebben mennek a dolgok és Ruth ezért még sohasem kényszerült rá, hogy a fokozatos próbálkozások módszerével kísérletezzen. Ha eröt vett rajta a levertség, az anyja meg se várta, hogy hátha összeszedi magát, máris ott termett, és kezébe vette a dolgok irányítását. Ruth persze megkönnyebbülten fogadta a segítséget, de aztán kisebbségi érzések gyötörték, amiért segítségre szorul, meg lelkifurdalást is érzett, amiért elfogadta a segítséget. Szakmai fejlödésemnek ebben a szakaszában eszembe sem jutott, hogy megmagyarázzam Ruthnak, ne érezzen lelkifurdalást azért, mert a segítségre szoruló gyermek szerepét játssza. Ehelyett arra gondoltam, hogy talán megtörhetem a neurózisát, ha sikerül rávennem az anyát, hogy hagyja békében a lányát. A rendelömbe kértem Ruth anyját, és határozottan azt javasoltam, hogy ne látogassa meg és ne hívja telefonon minden áldott nap a lányát, ne hordja neki a megfözött ételt, és ne hívja meg vacsorára a gyerekekkel együtt. Szerencsére Ruth anyja megfogadta a tanácsomat, megértette, mit szeretnék elérni vele. Kicsit rettegett ugyan, hogy mi lesz az ö gyönge és harcképtelen lányával, ha nem támaszkodhat valakire, aki erösebb nála, de elfogadta érveimet, és távol maradt.

Ruth egy ideig nagyon szenvedett, de mert senki nem csinált meg helyette semmit, kénytelen-kelletlen maga látott hozzá. Biztattam, hogy intézze csak az ügyeket, ahogyan tudja, ne várjon magától túl sokat, és minden apró sikert nyereségnek könyveljen el. Ha a maga tempójával dolgozik, bizonyosra vettem, hogy visszanyeri önbizalmát, még ha hónapokba telik is. Ahelyett, hogy a pszichoanalitikustól elvárható hallgatásba burkolóztam volna, azon kaptam magam, hogy a józan észre hivatkozva érvelek. Addig adtam neki a jó tanácsokat, míg végül magam is megsokalltam. Ruth meghallgatott vagy vitatkozott velem, azután hazament, kipróbálta javaslataimat, majd a következö héten beszámolt az eredményröl.

Néhány hét múltán már nem hívott fel telefonon minden reggel, elbánt a házimunkával és a gyerekekkel, és hangulata észrevehetöen javult. Nem telt bele hat hónap, kikecmergett a kátyúból és megint a régi volt.

A nagyszerü elömenetel láttán olyan büszke és elégedett voltam, hogy elhatároztam, tanulmányt írok róla a közelgö mentálhigiéniai konferenciára. Dolgozatomban igyekeztem elemezni, miért értem el javulást Ruthnál, és megkockáztattam a feltevést, hogy talán nem esik vissza többé, ha folytatja, amit az elmúlt hónapokban megkezdett. Ha most visszatekintek erre az elemzésre, be kell látnom, milyen keveset értettem a probléma lényegéböl, és hogy Ruth mennyivel gyorsabban is rendbe jöhetett volna. Akkoriban még nem tudtam, hogyan kezeljem két legfontosabb kínzóját: a lelkifurdalást és az önsajnálatot, következésképp csak mellékesen tértem ki rájuk. Szerencsére ennyi is elégnek bizonyult, de más esetben bizony kevés lehetett volna.



A konferencián nyíltan elmarasztaltak, amiért feltételezni merészeltem, hogy betegemnél maradandó változást sikerült elérnem. Az egyik köztiszteletben álló szaktekintély elismerö szavakkal méltatta a tényt, hogy sikerült ismét teljes értékü embert faragnom Ruthból, de óva intett a túlzott optimizmustól a tekintetben, hogy többé nem fog visszaesni a mélypontra. Közismert, hogy a depresszió részben fizikai elváltozás következménye, és hogy ciklikusan ismétlödik. Ruth jó egynéhány ciklust átvészelt, és minden bizonnyal számtalan hasonló vár még rá.

Ennek körülbelül húsz éve. Az azóta eltelt évek során Ruthnak mindössze egyetlen komoly depressziós fázisa volt. Beiratkozott a föiskolára, dolgozott és szépen eltartotta magát. Gyógyulásának bizonyságául húsz esztendeje minden évben ajándékot küld karácsonyra, s a mellékelt kártyára annyit ír csupán: „Ruth”.



A depresszió új elmélete


– Miben segíthetek? – ezt a kérdést feltettem sok-sok betegemnek, aki lelki segítséget kért tölem. És számtalanszor kaptam ezt a feleletet: – Depressziós vagyok. Az évek során mind világosabbá vált elöttem, hogy a depresszió azért óriási probléma, mert csaknem mindenki, akit valaha kezeltem vagy akivel társaságban találkoztam, szinte több tucat depressziós korszakot élt át élete során. Javarészt enyhe lefolyásúak voltak, de néha annál súlyosabbak. Ha a depresszió gyakoriságát összehasonlítom más közismert lelki eredetü zavarokkal, meg kell állapítanom, hogy a szorongás körülbelül ugyanolyan gyakori, mint a depresszió és hogy egyedül a düh az a pszichés állapot, amely gyakoribb nála. Jelen könyvemben érintem csupán a düh témakörét, mert az utóbbi idöben több jó anyag látott napvilágot e tárgyban. De a depresszió még mindig senki földjének számít, noha írtak már róla is egyet s mást, de nem azzal a céllal, hogy az átlagolvasónak segítsenek vele.

E könyvemet azért írom, hogy továbbadjak néhány újabb keletü gondolatot a neurózisról, és felkínáljam a depresszió új elméleti megközelítését, amelyet száznál több esetben fogalmaztam meg és igazoltam a gyakorlatban.

És föként felfedeztem, hogy ha a depresszióról alkotott elméletemet önmagamnál alkalmazom, akkor könnyüszerrel túljutok azokon az eseményeken, amelyektöl máskor nyakig merülnék a kétségbeesésbe. Mielött ezt az újfajta megközelítést gyakoroltam volna, nekem is volt annyi rémes élményem, mint bárki másnak. Az elutasítás nekem is kisebbrendüségi érzéseket és lelkifurdalást okozott, órákra vagy napokra magamba zárkóztam, amíg kimásztam belöle. Ha valamit rosszul csináltam, gyatrán vizsgáztam például, öszintén gyötrödtem, kiborultam, ezen az érzésen csak nagy nehezen tudtam úrrá lenni. Órákba vagy napokba telt. És ha csúnyán kibabráltak velem, önsajnálatom nem ismert határt.

Ez jó régen volt, hála istennek. Azóta nagyon sok minden történt velem és mondhatom, nem mind volt kellemes. De el kell ismernem, vagyok olyan szerencsés, hogy a házasságom boldog, van három aranyos leánygyermekem és szüleim is jó egészségnek örvendenek. Állástalan sem voltam, amióta csak az egyetemet elvégeztem. Következésképp talán nem voltak olyan nyomós okaim a depresszióra, mint másoknak. Abban bizonyos vagyok, hogy én is rosszul reagáltam volna, ha életemnek ezekben a személyes szféráiban hagy el a szerencse. Bevallom, még a hétköznapi bajok is mind a mai napig kizökkentenek a megszokott kerékvágásból, de ma már sokkal könnyebben megbirkózom velük, mert többet tudok a depresszióról és tudom, hogyan bánjak el vele. Ennek eredményeképp magam sem emlékszem, hány éve nem szenvedtem depresszióban. Túlteszem magam, ha rám jár a rúd (már ha nem erösebben a kelleténél), és több száz embert sikerült megtanítanom ugyanerre. És ez a fontos. Többnyire úgysem katasztrófákkal kell szembenéznünk, hanem inkább apró-cseprö napi megpróbáltatásokkal. Ha a mindennapos csalódásokkal, kudarcokkal vagy elutasításokkal meg tudunk birkózni, akkor gyakorlatilag kezünkben van a depressziós problémák megoldásának kulcsa. Valamikor azt hitték, hogy a depressziót az ember ugyanúgy szüleitöl örökli, mint a barna haját meg a kék szemét. Ezért sem tettek ellene semmit sokáig. Aligha remélhették, hogy változtatni lehet valamin, amihez állítólag örökség útján jutott hozzá a beteg. De mihelyt beállt a változás a szemléletben, az orvosok megpróbálkoztak gyógyszerekkel és elektrosokkal, és el is értek bizonyos eredményeket, kivált a súlyosabb esetekben. A depresszió enyhébb változatai, amelyekröl odahaza férjek, feleségek, legjobb barátnök beszélnek, sohasem kaptak kellö szakmai figyelmet. Ezeket nem tanulmányozták, nem keresték a magyarázatukat. Igaz ugyan, hogy Freud felfedezte a nyilvánvaló kapcsolatot a lelkifurdalás és a depresszió között, de azután rossz vágányon járt, amikor mindenáron azt erösítette, hogy a lelkifurdalás gyökere a szülökkel kapcsolatos gyermekkori szexuális fantaziálásra vezethetö vissza. Néhány más elgondolása ésszerübb ennél, de akit épp kitettek az állásából, nem sokra megy vele.



Könnyen lehetséges, hogy mindannyiunkkal velünk születik a hajlam a depresszióra: egyikünknek több, a másiknak kevesebb jut belöle. Ez azonban nem lehet egyedüli oka a csüggetegségnek. Ha így volna, nem sokat tehetnénk ellene. Ehelyett azonban igenis megtanítjuk az embereket, hogyan jussanak túl depressziójukon, amiböl logikusan következik az is, hogy elözöleg valaki megtanította öket, hogyan legyenek depressziósak. Amikor kiborulsz, mindegy mitöl, csak azt teszed, ami nagyjából természetes, hiszen senki sem tökéletes és egy csomó ember, aki maga sem tökéletes, megtanított, hogy gondolkodj irracionálisan. Valójában amerre csak nézel, a folyóiratokból, filmekböl, tévéböl vagy hallgass meg bárkit, szüleidet, tanáraidat, barátaidat, mindenkitöl azt tanulod, hogy miképpen legyél neurotikus, és ráadásul úgy, hogy sejtelmed sincs róla. Megtanítottak, hogyan lehetsz príma depressziós, és most rajtad áll, hogy helyrehozd a kárt, amelyet akaratlanul tettek benned.

Újfajta gondolkodásmódot kell elsajátítanod, újfajta viszonyt az emberekhez, az eseményekhez. De hogyan? Úgy, hogy a depressziót ugyanolyan tantárgynak fogod fel, mint a geometriát, a történelmet és a müvészeteket. Viszonyulj úgy a pszichiáter tanácsaihoz, mintha „egészséges életvitel”-tanfolyamon vennél részt, ahol a tanár kötelezö olvasmányt ír elö, hetente egyszer vagy ritkábban bekéret tantermi rendelöjébe, és ott foglalkozást tart a többnyire egyszemélyes osztálynak, vagy olykor tanulócsoportnak.

Valójában arra akarok kilyukadni: nem kell, hogy másnak vagy csupán ütödöttnek érezd magad csupáncsak azért, mert kiborultál. Azért vagy olyan, amilyen, mert úgy idomítottak, hogy olyan legyél, amilyen vagy, pontosan ugyanazzal a módszerrel, amellyel a szüleid nyelvére is megtanítottak. Többnyire szamárságokat tanultál, de azt aztán alaposan. És ha erre képes voltál, akkor a változatosság kedvéért talán az sem fog túlságosan nehezedre esni, hogy valami értelmeset is elsajátíts. Azt már bebizonyítottad, hogy a neurotikus eszméket képes vagy felfogni. Mi tarthat vissza attól, hogy egészséges gondolatokat is befogadj? Nem lesz olyan könnyü, mint elsö hallásra hinnéd, de menni fog.

Igen, egy könyv valóban megszabadíthat depressziós beidegzödéseidtöl. Rámutathat, hogy mi az, amit elhibázol. Megtaníthat arra is, milyen ártalmasak a rossz gondolkodásbeli mechanizmusok, és milyen más szokásokkal kellene öket felváltanod.

Elrugaszkodnék a valóságtól, ha azt állítanám, hogy egyetlen könyv elolvasásával a depresszió bármely fajtája megszüntethetö, mert a depressziónak igen sok válfaja, fokozata van. Az ember elszontyolodhat attól is, hogy hiába vár egy telefonhívásra, és olyan iszonyú lelkifurdalást érezhet egy autóbaleset miatt, hogy kórházi kezelésre és elektrosokk terápiára szorul. Ez a könyv azoknak segít, akik többnyire kisebb problémákkal küszködnek. De segíthet a súlyosabb fokú depresszión is. Ha csak annyit érünk el, hogy egy-egy súlyos eset kevésbé lesz súlyos, akkor sem volt hiábavaló eröfeszítés, hogy megtudjuk, hogyan váltunk depresszióssá és hogyan enyhítsünk bajunkon?

Van a depressziónak olyan változata, amelyet nem lelki, hanem szervi okok idéznek elö. Az utóbbival a háziorvoshoz kell fordulni. Okozhat depressziót – kivált ha látszólag semmi okát nem találjuk – az agyi biogén aminok mennyiségének változása, a víz- és az elektrolit-háztartás egyensúlyának megbomlása, vagy a hipoglikémia nevü állapot is. Ez utóbbi annyit jelent, hogy a vérnek igen kicsi a glukóztartalma, amire pedig a test minden egyes sejtjének szüksége van. A hipoglikémiások nyugtalanok, szédülnek, ingerlékenyek vagy depressziósak, és mindez együtt jelentkezhet. Némely szakember úgy véli, hogy a szellemi fogyatékosok bizonyos csoportjánál, vagy a skizofréniában szenvedöknél, továbbá az alkoholisták többségénél kimutatható az alacsony vércukorszint.



Ha arra gyanakszol, hogy netán magad is a hipoglikémiások közé tartozol, fordulj orvoshoz és vizsgáltasd ki magad. Ha azonban tudod, mi volt életedben az az esemény, amely a depressziót elöidézte, akkor minden bizonnyal a lelki eredetü depressziósok közé tartozol, és ez esetben olvass tovább.



A depresszió három oka


1. Az önvád

Ha szünet nélkül szapulod és gyülölöd magadat abbéli meggyözödésedben, hogy te vagy a leghitványabb alak a föld kerekén, akkor elöbb-utóbb minden bizonnyal depressziós leszel. Valójában mindegy, miért hibáztatod magadat, ha pokollá teszed miatta az életedet. Lehet az ok az, hogy nem léptettek elö, vagy hogy nem te nyerted az idei dárdavetö bajnokságot, vagy csak annyi, hogy valaki elfelejtett köszönni neked – csak hibáztasd magadat, s máris biztosra veheted, hogy jön a depresszió. És ha mindjobban belelovalod magad, hovatovább szépen belezavarodsz, legszívesebben sírva fakadnál, hallgatag leszel és levert, akár a folyóba vetnéd magad, ha volna a közelben.

Ha csak enyhén vádolod magadat, akkor csupán rossz lesz a közérzeted és levert leszel. Ez nem súlyos állapot, legföljebb tonkretehet egy kellemes estét, elszúrhat egy partit vagy egy baráti látogatást, kedvét szegheti a környezetednek.


2. Az önsajnálat

A depresszió beszerzésének második forrása az önsajnálat. Bögj bele a sörödbe, ha rútul bánnak veled, és hamarosan depressziós leszel. Járkálj megnyúlt képpel fel-alá, hogy mások sajnáljanak és jó úton vagy a depresszió felé. Valld, hogy a világ sokkal adósod, azután ébredj rá, milyen igazságtalan az élet, és máris depressziós vagy.

Mindez meglepetésként éri az emberek millióit, pedig nem árt, ha megtanulják, hogy neurotikus tünet az, ha elvárjuk, hogy mások tisztességesen bánjanak velünk, hogy a kedvességünket kedvességgel viszonozzák, hogy a világ elviselhetö hely legyen. Aki ilyen badarságokban hisz, elöbb-utóbb óhatatlanul depressziós lesz, sértödött és dühös, amiért a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan illene.

Ha el akarod kerülni a depressziót, meg kell tanulnod a szabályt, miszerint minden jótett elnyeri méltó büntetését, és hogy a kivétel az, ha az ellenkezöjét tapasztaljuk. Minél elöbb rájössz, hogy ez a világ rendje, annál egészségesebb személyiség leszel.


3. Sajnálkozás másokon

Depresszióba nemcsak a magad, hanem a másik ember hasfájásától is eshetsz. Mivel a világon vége-hossza nincs a szenvedésnek, se szeri, se száma az alkalmaknak, amikor szerencsétlenek millióinak bajaival azonosulhatsz, nem szólva a hozzád legközelebb állók bújáról-bajáról. És mi tagadás, a családodban elöforduló gondok és szívfájdalmak nagyon is valóságosak és olykor megrendítöek. De ha szánod a mankón bicegö gyereket, azt az embert, akinek a háza leégett, s az anyát, akinek a fia odaveszett a háborúban, éppoly depressziós leszel, mintha magadat vádolnád vagy magadat sajnálnád. A depresszió így is, úgy is depresszió, és a nyomorúság egyforma mélységeibe juttathat, függetlenül attól, hogy mi idézte elö. Csakis egyvalamiben lehetsz bizonyos: abban, hogy a kínok kínját fogod kiállni.


Nos, íme a három ok, amelytöl az emberek véleményem szerint érzelmi depresszióba eshetnek. A továbbiakból megtanulhatod, miért vádolod magadat és miért hiszed, hogy megvan rá minden okod; miért szánod magad és hiszed közben, hogy érzéseid jogosak és igazolhatók; és miért szánsz másokat, abban a szent meggyözödésben, hogy ez kutya kötelességed. Megtanulhatod továbbá azt is, hogy miért nincs igazad, miért vagy ostoba, ha bármiért is gyülölöd magad; miért tesz önmagad legádázabb ellenségévé az önsajnálat; és sajnálkozásoddal hogyan ásod alá a mások önbizalmát. Megmagyarázom, hogy igazolod önmagad elött az efféle cselekedeteket, és azt is, hogy az eljövendö depressziók elkerülése végett hogyan változtass meggyözödéseden. Úgyhogy mindenki, aki depressziós, olvasson csak tovább. Nincs vesztenivalója, ám annál többet nyerhet.


Találat: 20