online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

AZ ALBÍRÓÉK

mesék

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
PÉTER LEVELE
AZ ALBÍRÓÉK
 
 
AZ ALBÍRÓÉK
                                 1.
Petrovics albíróné nagyot nyújtózott az ágyában, azután kinyitotta a
szemeit. Semmi kétség - reggel volt. Az ura már mosdott, az asszonyka
a mosdóvíz locsogására ébredt föl.
Meg kell adni, hogy Petrovics albíró nagy zajt csapott mosdás közben.
Mintha csak ennek a ténykedésnek is, mint minden másnak (hivatalosnak
és nem hivatalosnak egyaránt), különös fontosságot tulajdonított
volna. Hatalmasan paskolta, döngette a mellét, a szájával és orrával
fújt, prüszkölt és bugyborékolt. Többször bedugta a mosdótálba a
fejét, azután nagy loccsanással húzta ki. Éppen a fogmosáshoz akart
kezdeni, amikor egy gyenge, elfojtott hang szólította:
- János, János.
Az albíró - csupa víz volt - csak a mosdó mellől felelt:
- Mit akarsz?
- János, nagyon fáj a torkom - mondta a kétségbeesett, rekedt
hangocska.
- Te megint képzelődöl - felelte az albíró ruganyosan és egyszerűen,
és azután a kikészített tiszta, bolyhos törölközővel szárítgatni
kezdte magát.
- De, nagyon fáj - bizonygatta az albíróné majdnem sírásba fúló
hangon.
Eközben az albíró megtörülközött, rövidre nyírt haját megkefélte egy
kemény kefével, és sietve öltözni kezdett. Mentségére mondva, már
majdnem nyolc óra volt, és Petrovics János a törvényszék legpontosabb
hivatalnokai közé tartozott. Már joggyakornok korában elhatározta,
hogy karriert fog csinálni, s azóta 323c28d  el nem késett a hivatalból soha.
Nála a pontosság nem kényszerűség volt, hanem valami természetes, ami
a személyéhez, az arcához tartozik. Az íróasztalán, a hivatalban éppen
olyan abszolút rend volt, mint a szekrényében. Nem sietett kapkodva,
fejetlenül, de három perc alatt teljesen készen állott.
Megtörölte a csiptetőjét, őszinte nézésű, dülledt, barna szemei kissé
rövidlátóan bandzsítottak, amikor nem volt előttük a csiptető, s
a tükör előtt az orrára tette, azután odament a felesége ágyához,
megcsókolta az asszonyt, és így szólt:
- Majd szólok, fiam, Hamvaynak, jöjjön el, és nézze meg, mi bajod. Én
azt hiszem, csak képzelődöl, mint rendesen. - Azzal a megmosdott friss
emberek jóhiszeműségével és könnyű lépéseivel elsietett.
                                 2.
Az albíróné nagyon elkeseredett volt. Úgy érezte, hogy a torkában
nőnek, nőnek a mandulái, őt az ágyba szegezik, minden nyelésnél csúful
megkínozzák. Holnap este miattok nem mehet el a kaszinó estélyére,
ahol pedig tánc lesz. Borzasztó - és ez a János nem törődik mindezzel,
azt megteszi, hogy elküldi az orvost (a hivatali orvost, aki ingyen
köteles gyógyítani), de ezzel azután vége. Siet-siet, hogy pontos
legyen, és még azzal vádolja őt, hogy képzelődik. A kis albíróné olyan
szánalmasnak találta az állapotát, hogy majdnem sírva fakadt. Kétéves
házasságuk óta még nem volt komolyan beteg és ilyen boldogtalan.
Becsöngette a bejárónét (Petrovicsék nem főztek otthon, kiszámították,
hogy ha hozatnak, olcsóbb). Odahozatta az ágya mellé a mosdótálat, a
fogport, a kefét s a törülközőt. Megvizezte az arcát, megsimította a
haját, és kimosta a száját. A jó hideg víz felüdítette, s amint jól
kigargarizálta a torkát, úgy vette észre, hogy a fájdalom, amit a
nyelésnél érez, már jóval kisebb.
Maga is kezdte belátni, hogy a helyzet nem olyan borzasztó, és az
ágyban jóízűen megreggelizett. Még eszébe jutott gyermekkorának egyik
kedvenc játéka: a betegjáték, amelyet öccseivel annyiszor játszott, s
amelyben az orvos kicsiklandozta az ágyból a beteget. Azután tisztára
húzatta az ágyat, kiszellőztette a szomszéd szobát, átnyittatta az
ajtókat, megigazította a haját, s elővette az éjjeliszekrényről azt
az új Magyar könyvtár füzetet, amit éppen tegnap vett. François Coppée
`Henriette`-je volt. Egy hajtűvel fölvágta, és olvasásba merült.
Alig olvasott a huszadik oldalon, amikor megszólalt az előszoba csengője.
Az orvos jött.
- Kezét csókolom, nagyságos asszonyom!
- Jó reggelt, doktor úr!
- No, mi baj?
Ennél az obligát orvosi kérdésnél a doktor egy ugyancsak obligát orvosi
mozdulattal leült az ágy mellett álló székre. Harminc-harminckét éves,
rövid hajú, piros arcbőrű ember volt. Középtermettel, kék szemekkel
és szépen ápolt bajusszal. Hangja hangos, joviális. Amikor beszél, az
egész arca kissé mosolyog.
- A torkom, doktor úr, nagyon bedagadt reggel.
- Ó, ó, bedagadt, de tán csak nem fulladozott, kedves nagyságos
asszonyom, hiszen az arca nem lázas!
A vidám orvos végigsimította az asszonyka homlokát. De ha vesszük,
nemcsak a homlokát, hanem az arcát is. Ezt azonban nem lehetett
biztosan tudni. Majd kanalat kért. Behozták. A szolgálónak azt
mondta:
- Köszönöm, elmehet!
Azután az albírónénak fel kellett ülni az ágyban. Az orvos pedig
leült az ágy szélére, és úgy bámult be a torkába, miközben a kanállal
kegyetlenül leszorította a kissé sápadt, hegyes nyelvecskéjét.
Az albíróné hamar elfáradt az erőltetett ülésbe, de a doktor még
mindig látni akart: megtámasztotta hátulról kezével, de úgy, hogy az
ölelésnek is beillett. Mikor már eleget nézett, kihúzta a kanalat, s
két vállánál fogva lassan visszaeresztette az asszonyt a párnákra...
És e pillanatban hirtelen megcsókolta.
Az albírónénak sikoltani sem volt ideje, mert a doktor jókedvűen és
gyorsan így szólt:
- Nem lesz magának semmi baja, legyen egészen nyugodt; no én megyek,
kezét csókolom.
Azzal hátat fordított és kiment. Már kívül az előszoba ajtaját csukta
be, mire az albíróné magához tért a csodálkozásából.
Megcsókolták. Igen, őt megcsókolta egy idegen férfi.
Mások is beszélték, hogy ez a Hamvay doktor megcsókolgatja a csinos
asszonypácienseit, de az albíróné nem gondolt rá, hogy majd őt is.
És íme, egyszerűen és gyorsan megtörtént.
Mint egy kisgyerekkel, úgy beszélt vele, hangosan, kedveskedve, mintha
csak cukrot akart volna adni, és a cukor helyett csókot adott.
                                 3.
Az albírónénak nem volt ideje, hogy átadja magát a kikerülhetetlen
töprengéseknek. Néhány perc múlva legjobb barátnőjét, Kovács ügyvédnét
jelentette be a lány.
- Beteg vagy, szegény Mariskám - mondta a szőke asszony, azon az
édeskésen előkelő hangon, amely *** városban az hautevoléenak egyik
ismertetőjele.
- Igen, beteg vagyok, a torkom fáj.
- Tehát, hála istennek, nincs komoly bajod!?
- Dehogy nincs, van; nem is tudom, hogy mondjam el neked...
- Ebből valami érdekes lesz - élcelődött Kovácsné - no, mondd el.
Elvégre mi, jukker asszonyok, néha bosszankodunk, ha érdekesekké
válunk, s van is jogunk hozzá.
- Hát kérlek, nem az, amire te gondolsz - kezdte az albíróné igen
komolyan -, hanem egészen más... Képzeld, az uram reggel mondja,
maradjál ágyban, majd elküldi Hamvayt, és majd az megvizsgálja, mi a
bajom. Hamvay eljön, megvizsgál, kijelenti, hogy nincs semmi bajom,
azzal egy pillanat alatt megcsókol és itthagy.
- Megcsókolt, ugyan ne mondd, és te mit tettél?
- Semmit, és éppen ez a borzasztó. Nem tudtam kiáltani, a lányért
csengetni. Megnémultam, és mire mozdulni tudtam, ő már elment.
- Hát csakugyan igaz! Erről a Hamvayról már hallottam ilyeneket.
Szemtelen fráter, pedig egészen közönséges pofája van. Tehát mondd
el csak még egyszer, kérlek.
Mariska a dolgot újra elmondja. Részletesen megvitattatik az ügy.
Végre Kovácsné, aki pont tizenkettőkor indul, így összegezi a
tanácskozás eredményét:
- Hát, kedves Mariskám, ezt meg kell gondolnod. Mindenesetre világos,
hogy senki se gyanít semmit. Hamvay hallgat. Az urad nem tud vívni,
és pisztoly sohse volt a kezében. Szóval itt csak veszedelem lehet.
Hozzá, csak magad okolhatod, ha párbaj lesz, és ő megsebesül. Másfelől
megint az urad téged is kérdőre vonhat, hogy miért nem csináltál
lármát. S a te urad féltékeny ember, emlékezhetsz, menyasszony
korodban nem engedett táncolni. Azt mondja esetleg, hogy neked pofon
kellett volna ütni a doktort, mint ahogy kellett is volna... Hiszen,
ha nem lenne olyan féltékeny, mindjárt könnyebb lenne a dolgod, de
így jobb lesz hallgatni.
És az albíróné megfogadta a tanácsot. Mire Petrovics hazajött, fel
volt öltözve. Nem szólt az urának a dologról semmit.
(Azt hiszem, hogy Kovács ügyvédné okos és körültekintő tanácsáról
csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólnunk.)
                                 4.
Petrovics albíró nyugodtan járt-kelt a világban. Még aznap délután
nagy sétát tett a feleségével.
Már kétéves házasok elmúltak, és még mindig nemcsak karonfogva jártak,
hanem össze is bújtak. Az ismerős asszonyok ilyenkor így szapulták
őket:
- Nézd a jegyespárt.
De hát Petrovics, mint a rövidlátók nagy része, nem tudta a dolgokat
helyesen megítélni. Például azt sem, hogy ez a viselkedés kissé
humoros, és nem felel meg az ő komoly, bírói állásának. Ugyancsak a
rövidlátó emberek póz nélküli természetességével beszélt, gesztikulált
a sétájuk alatt. Például elmagyarázta a feleségének a technika
legújabb vívmányát - amelyről aznap délután olvasott egy újságban
a "Különfélék" rovatban. Egy villamossággal berendezett lakásról
beszélt, amelyben villamos gépek végeznek minden szükséges munkát.
Ezenkívül röviden vázolta egy sakkparti lefolyását, amelyet aznap
nyert meg a kaszinóban. Az a tény, hogy a felesége nem tud sakkozni,
ebben semmit se zavarta. Hazafelé menet egy opera tartalmát mondta el,
amelyet még jogászkorában látott, s amelynek, mint mondta, zenéjére
semmit se figyelt, csupán azért, hogy tisztában legyen a mesével. Még
egyszer meg akarta nézni ugyanezt a darabot, most már a zene miatt,
de amikor megint adták, nem volt pénze, és így elmaradt.
                                 5.
Szóval Petrovicsék nyugodtan éltek. Egyik napról a másikra.
Ezalatt pedig a városban lassan, de biztosan terjedt a hír, hogy
Petrovicsnét, a fiatal, szép Petrovicsnét (nem tudjátok, a Held
leány!), már azt is megcsókolta az a huncut Hamvay. (Az ördög
vinné el, hogy olyan jó gusztusa van!)
Hat hét múlhatott el, amire ez a hír elért Petrovics János füléhez.
A szegény fiú alig tudta kivárni a hivatalos órákat. Rohanva gyalogolt
haza, és hebegve, hadarva vonta kérdőre az asszonyt. Amint a küszöbön
a nagy sietségben elbotlott, leesett a csiptetője. A szemei
gyámoltalanul bandzsítottak a világba.
Mariska zokogva bevallotta, hogy ki akarta kerülni a párbajt, és ezért
nem szólt, mert ő félt, nagyon félt, és csak pofon ütötte a doktort,
és mert ő nagyon, nagyon szereti Jánost. Az albíró először ellenkezni
próbált, de azután megölelte és megcsókolta síró feleségét. Délután a
hivatalban Petrovics bezárkózott és estig nem jött ki. Azután hordárt
hívatott, és egy levelet adott át neki.
Mikor pedig hazaérkezett, így szólt a feleségéhez:
- No, most már nyugodt lehetsz, fiam, rendbe hoztam azt a dolgot.
Gondoltam magamban, minek egyem magam, minek vagdaltassam meg magam,
minek rontsam a minősítésemet. Mint a törvény embere jártam el.
- De hát mit tettél tulajdonképp? - aggodalmaskodott az albíróné.
- Majd meglátod holnap reggel.
                                 6.
Reggel az albírónét férje harsány hangja ébresztette föl.
Az albíróné az ágyban feküdt, a reggeli újságlapot tartotta a kezében,
és annak utolsó oldalát olvasta.
- Hallgass ide, Mariska - ismételte azután olyanféle hanghordozással,
mint ahogy alsó gimnazisták a Talpra magyart szavalják, és mosolyogva,
kipirulva olvasni kezdte:
`NYÍLTTÉR. Figyelmeztetés. A nagy Galeotto városunkban is felütötte
tanyáját. Egy úri egyénnel és nőmmel kapcsolatban ugyanis olyan hírek
kerültek forgalomba, amelyekkel szemben egy figyelmeztetéssel kell
élnem. Figyelmeztetem e hírek terjesztőit és koholóit, hogy minden
effajta rágalmazást aljas koholmánynak jelentek ki, s amennyiben azok
nőm becsületét érintenék, a törvényes lépéseket ellenök haladéktalanul
megteszem. Petrovics János törvényszéki albíró.`
Az albíró kétszer is hangosan végigolvasta a cikket.
- No, hála istennek - mondta az albíróné -, csakhogy most már vége van
ennek a kellemetlen ügynek. Add ide, fiam, hadd látom én is...
És ő is hangosan olvasni kezdte. A nagy Galeotto...
Amikor végigolvasta, azt kérdezte: - Te, mi az a nagy Galeotto?
Az albíró hosszú magyarázásba kezdett.

Találat: 674