online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

P.J. COOPER: FARKASÉ HSÉG (Bulimia)

könyvek

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
Boros Lajos SAKÁLOK
Jókai Mór: A ciganybaró
AGATHA CHRISTIE - A BERTRAM SZÁLLÓ
DEAN R. KOONTZ A halottlató
FÉLIGAZSÁGOK
Nicole Jordan Szenvedély
P.J. COOPER: FARKASÉ HSÉG (Bulimia)
 
 

P.J. COOPER: FARKASÉ HSÉG

(Bulimia)

Miért betegség

a kórosan fokozott étvágy?

 Milyen

módszerekkel szabályozhatjuk

csillapíthatatlan éhségünket?

 Útmutató a gyógyuláshoz

Előszó a magyar kiadáshoz

Szellemes statisztikák árulkodnak arról, hogy az utóbbi egy-két évtizedben ugrásszerűen megnőtt a fogyókúrákkal, diétázással, testgyakorlatokkal, karcsúsággal foglalkozó könyvek, újságcikkek száma. Ehhez képest kevés az olyan írás (magyar nyelven alig-alig található), mely nem a karcsúságideál hirdetése jegyében fogant, hanem azokat a zavarokat igyekszik bemutatni, melyek központi tünete az evés, a táplálékfelvétel megváltozása. A hazai sajtóban leginkább néhány ismertebb személyiség evészavara kapcsán kezdődött a bulimia bemutatása, gondoljunk a walesi hercegnő nem titkolt evési zavarára. A bulimia (a görög eredetű szó „ökörétvágyat” jelent), vagy farkaséhség manapság a leggyakoribb válfaja e zavaroknak – talál meglepő, hogy nagyon „fiatal” betegség, csak az utóbbi másfél évtizedben vált önálló kórképpé a pszichiátriában. Míg az eredeti könyvben a szerző következetesen a ma hivatalos orvosi nevet használja (bulimia nervosa), a magyar fordításban a könnyebb olvashatóság kedvéért a köznyelvibb, egyszerűbb formában szerepel bulimia néven.


Sokan rejtegetik, vagy nem tartják betegségnek evészavarukat, s nem keresnek semmilyen segítséget. Kiderült azonban hazánkban is, hogy igen sok fiatal (legtöbbször nő) szenved ebben a furcsa kórképben. Kezelésükre fel kell készülnie az egészségügynek.

A bulimia kezelésének különböző módjai lehetnek a gyógyszerektől a pszichoterápiákig. A terápiás próbálkozások között kiemelést érdemlő szerepe lehet az önsegítésnek, mely még eléggé elhanyagolt terület. Bulimiában viszont a zavar rejtett volta miatt is lényeges lehet.

Mindezek alapján csak üdvözölhetjük P. J. Cooper jelen kötetét, mely igazán aktuális probléma bemutatására, egyszersmind – ami talán fontosabb is – kézzelfogható segítségnyújtásra jelent jó példát. A szerző a szakterület nemzetközileg legismertebb művelőinek egyike, a bulimia kezelésében szerzett hatalmas tapasztalattal, s a világhírű angliai evészavar-kutatás hátterével (és annak tevékeny részeseként). A kötet részben bemutatja a bulimiát, részben igen gondosan kimunkált önsegítő programot tartalmaz. Ennek „működését” a szerző már nagy betegcsoportban elemezte, s egészen jó eredményeket talált.

A kis kötet olyan élvezetesen szakszerű segítség, mely bizonyára sokakhoz szól: betegekhez, hozzátartozókhoz, tanárokhoz, az egészségügy minden szintű képviselőjéhez. Nem nehéz megjósolni: siker lesz.

Még egy megjegyzés: az önsegítő kalauz tegező formában szól olvasóihoz – ez a Szerző kifejezett kérése volt, tekintettel arra, hogy a bulimia főleg fiatalokat érint, s így a közvetlenséget hangsúlyozza.

Dr. Túry Ferenc


Előszó

A kötet fő célja az, hogy a bulimiában szenvedőknek eszközt nyújtson, hogyan segíthetnek magukon a gyógyuláshoz vezető úton. E célból a kötet magva (a második rész) önsegítő kalauzból áll, mely részletes alapelveket mutat be ahhoz, milyen lépésekre van szükség az evés fölötti kontroll visszanyeréséhez. Ezek a vezérfonalak a bulimiások kezelésében használt leghatékonyabb eszközök kiterjedt kutatásán alapulnak.

Az itt bemutatott önsegítő útmutató sok revízión ment át. Ezeket azon tapasztalatok alapján végeztük, melyeket magam és kollégáim szereztek abban a segítségnyújtásban, hogyan használják a könyvet bulimiás betegek. Igen sok ilyen beteg használta már, s jelentős eredménnyel. Világos, hogy sokkal több bulimiás tudná használni gyógyulási útmutatóként a könyvben leírt elveket.

Fontos tisztázni, mit is jelent a bulimiából való „gyógyulás”. Sok bulimiás egyén tényleg felépül. Képessé válnak arra, hogy normálisan, az életüket uraló szorongás és a súlyukkal, alakjukkal kapcsolatos aggodalmaskodás nélkül étkezzenek. Sokan mégis esendők maradnak az étel és vele kapcsolatos aggodalmak okozta nehézségekre, még ha ez a sérülékenység csak ritka alkalmakkor és stresszhelyzetben válik is nyilvánvalóvá. Ennek a még fennálló hajlamnak a léte mégsem jelenti azt, hogy az egyén nem gyógyult meg. Valójában a gyógyulás realisztikusabb szemlélete, mely elfogadja azt, hogy az étkezésre vonatkozó problémák alkalmanként visszatérhetnek, érzékenyebb is, emellett többet segít a merevebb definíciónál, és védelmet nyújthat a csalódottság és meggondolatlanság ellen.

Ezt a kötetet főleg olyan egyéneknek szántuk, akik bulimiában vagy annak változataiban szenvednek. Ennek ellenére hasznos lehet más embereknek is. A bulimiások családja és barátai gyakran szeretnének többet tudni a betegségről. Az első rész rövid beszámolót nyújt a bulimia nervosáról, s ez számunkra hasznos lesz; továbbá tartalmaz egy összefoglalót a bulimia nervosa definíciójáról és kapcsolatáról más evészavarokkal. Emellett segítségül szolgálhat annak, aki megpróbálja használni a kötetet akkor, ha a vele élők tisztában vannak azzal, hogy mit is próbál ő tenni. A könyv elolvasásával a szülő, partner, vagy barát garantálhatja azt, hogy a lehető legtöbb segítséget fogja nyújtani. Végül azt javasoljuk az önsegítő kalauzban, hogy annak, aki használni akarja, tanácsos egy segítő személy támogatására szert tennie. Ez lehet barát vagy rokon, de olyasvalaki jobb volna, akivel kevésbé szoros a kapcsolat, mint például a családorvos, nővér, vagy diétás szakember. Nyilvánvaló, hogy annak a személynek, aki a legnagyobb segítséggel szolgálhat, szintén tudnia kell, milyen tanácsokat tartalmaz a könyv.

Cambridge, 1993 márciusa


ELSŐ RÉSZ

A bulimiáról

PROLÓGUS

Életem egy napja”

„Későn ébredek. Negyed tizenkettő és hiányoztam a délelőtti órákról. Szörnyen érzem magam. Fáj a fejem. A szám kiszáradt. Fáj a torkom. Bedagadt a szemem. Az arcomat is dagadtnak érzem. Felkelek az ágyból és majdnem elájulok, annyira szédülök. Eszembe jut a tegnap esti zabálás és hányás. Annyira szégyellem és utálom magam! Miért csinálom? A fürdőszobába megyek, ráállok a mérlegre. Háromszori is megmérem a súlyomat, hogy biztos legyek benne. Ötvenhét kiló. Egy kilót híztam tegnap este óta. Ez borzasztó.

Ma biztosan nem fogok enni, egyáltalán semmit. Három pohár vizet iszom és egy kicsit jobban érzem magam, elhatározom, hogy egész nap koplalni fogok. Töprengek azon, hogy kádban fürödjek, de inkább zuhanyzom, hogy ne lássam a combjaimat szétterpeszkedni magam előtt. Úgy döntöttem, túl kövér vagyok ahhoz, hogy elmenjek itthonról. Elpiszmogok azzal, hogy egy kis rendet csináljak a szobámban és megpróbáljak levelet írni anyámnak, de nem tudok leragadni semminél. Mindig az jár az eszemben, mennyire kövér vagyok. Negyed háromkor ismét megmérem magamat. Ötvenhat és fél kiló. Hurrá!

Benézek egy barátnőmhöz. A konyhában van. Odamegyek hozzá, s amikor süteménnyel kínál, megeszem egyet. Még kettőt. Nagyon ideges vagyok most, mert semmit nem kellett volna ennem. Elnézést kérek, kimegyek a vécébe, a csapból vizet iszom, mélyen ledugom az ujjamat a torkomba és megszabadulok a süteményektől. Jobban érzem magam, de egy kicsit remegek, mert arra gondolok, éhes vagyok. Az étellel kapcsolatos gondolatok körbe-körbejárnak a fejemben.

Úgy látom, hiba volt eljönni, és igyekszem vissza a szobámba. Útban hazafelé a pékség mellett megyek el. Egy szempillantás alatt eluralkodik rajtam a falási kényszer, és az elhatározásom szertefoszlik. Veszek két süteményt, egy sajtos tekercset, három fánkot, a sarkon két csokirudat meg egy nagy palack citromlevet. Felrohanok a szobámba, szétterítem a sok ennivalót magam előtt. Enni kezdek. Kezdetben a sütemény íze és puhasága csodálatos. Egyszerre borzongok és meg vagyok rémülve. Nagyon gyorsan eszem. A citromlevet egyenesen a palackból iszom, hogy lemossam az ételt. Éppen csak behabzsolom, már egyáltalán nem érzem az ízét. Húsz perc alatt minden lezajlik. Kényelmetlenül telve érzem magam.

Ha megpróbálok megmozdulni, éles fájdalmat érzek a gyomromban. Megpróbálok nem nézni lefelé, mert tudom, hogy kifeszül a hasam.

Kimegyek a vécébe, ledugom az ujjam a torkomba és hányok. Ezt újra és újra megteszem, hogy biztosan megszabaduljak a lehető legtöbb ételtől. Aztán lefekszem az ágyamba. Csak arra tudok gondolni, hogy súlyt szedtem fel. Megpróbálok megnyugodni, de ez lehetetlen, aztán megyek és megmérem a súlyomat. Ötvenhét és fél kiló. Kétségbe vagyok esve. Visszamegyek az ágyamba, fekszem és sírok. Utálom magam. Utálom a hájas testemet. Olyan visszataszító vagyok!

Szunyókálok egy darabig. Amikor felébredek, úgy érzem, ennem kell. Éjszaka van. Lemegyek a sarki boltba. Úgy érzem magam, mintha transzban volnék. Többféle ételt vásárlok. Csokoládé, kenyér, egy csomag müzli. Hál’ istennek senki nem ismer errefelé. Visszamegyek a szobámba és megeszem az egészet. Megint hányok. Pocsékul vagyok. Álomba sírom magam.”


1.

Mi a bulimia nervosa?

A bulimiás egyéneknek súlyosan zavart evési szokásaik vannak. Újra és újra elvesztik a kontrollt étkezésük fölött és falási rohamokkal küzdenek, majd extrém módszerekkel kompenzálják a túlevéseket.

Falási rohamok

Mi a falásroham?

A „falásroham” szót különböző emberek különféleképpen használják. Elég sok időbe került, amíg megbízható definíció kristályosodott ki, de az utóbbi néhány év során egyetértés alakult ki a klinikusok között. Most már elfogadott, hogy a valódi falásroham olyan evési epizód, melynek két különös jellemzője van. Az egyik az, hogy a megevett mennyiség a normális átlaghoz viszonyítva rendkívül sok. A második pedig az, hogy az evést a kontrollvesztés szubjektív érzése kíséri.

A falásroham élménye

A falásrohamok majdnem mindig titokban zajlanak. Való igaz, ez a titok hosszú évekig megőrizhető. A túlevés titkosan, egyedül történik, és gyakran a normális étkezés látszatát tartja fenn a beteg mások előtt. E titok megtartásához jelentős ravaszságra és megtévesztésre van szükség.

Az evési rohamok tipikusan ott zajlanak, ahol az élelmiszertartalékokat tartják, gyakran a konyhába. Néhányan akkor eszik túl magukat, amikor vásárolnak, s a boltok között esznek.

A falásroham során megevett ételt rendszerint nagyon gyorsan fogyasztják el. Szinte mechanikusan a szájukba tömik és alig rágják meg. A falásroham első pillanatait gyakran kellemesnek írják le, de hamarosan elvész az ízérzés és az öröm. Sokan hatalmas mennyiséget isznak a rohamok során, mely hozzájárul az elhatalmasodó teltség- és puffadásérzéshez.

Sok beteg a falásrohamot eszeveszettnek és kétségbeejtőnek festi le. Erőteljes sóvárgás van az étel iránt, s ezt mindent legyőzőnek élik át. Az evésre kényszerítettségnek ez az értelmezése vezetett néhány szakembert arra, hogy a „kényszeres evés” fogalmát használják a falási epizódok leírására. Az elkeseredettség, melyet az egyének éreznek, vezeti őket a jellemüktől egészen idegen viselkedésmódokra. Elveszik a barátok ételét, üzletekből lopnak, vagy mások által eldobott ételt esznek.

Mit esznek és mennyit?

A falásroham során megevett mennyiség egyénenként nagyon változó. Némely beteg, aki arról számol be, hogy rendszeresen van olyan zabálási rohama, melynek során 20 000 vagy több kalóriát fogyaszt el. Ez nem tipikus. A túlevés átlagos kalóriatartalma általában 1500-3500 kalória között van.

Mindazonáltal olykor a túlevési epizódot, mely nem is felel meg a falásroham fent megadott definíciójának, az azt átélők falásrohamnak tekintik. Bár ezek az epizódok nem járnak abnormálisan nagy mennyiségű táplálék fogyasztásával, feszültséget okoznak, mert az egyén kontrollvesztettnek érzi magát és akkor is eszik, ha inkább nem azt szeretné tenni. Ezeket a falásrohamokat „szubjektív falásrohamoknak” nevezik, megkülönböztetve az igazi, „objektív falásrohamoktól”.

Az igazi falásrohamok tipikus esetben nagy mennyiségű, magas kalória-(energia-)tartalmú ételekből állnak. Lehetnek gyakran olyanok is, melyeket az emberek hizlalónak tekintenek és amelyeket megpróbálnak kiiktatni diétájukból. Sokan azt hiszik, hogy a falásrohamok során elfogyasztott ételek különösen nagy szénhidráttartalmúak, és a túlevést specifikus „szénhidrátsóvárgás” hajtja. Ez a nézet téves. A normális étrendhez viszonyítva a túlevés ételei valóban több szénhidrátot tartalmaznak, de egyben több zsírt és fehérjét is. A szénhidrátokból álló falásrohamok aránya pedig csaknem pontosan ugyanaz, mint a normális étrendben.

Mi váltja ki a falásrohamot?

A bulimiás egyének falásrohamait általában egyfajta események vagy élmények váltják ki. Ezek nagyjából három kategóriába sorolhatók.

(1)      Olyanok, melyek étellel és evéssel kapcsolatosak, pl.

-        diétás szabály megszegése;

-        „veszélyes” (azaz: „hizlaló”) étel elérhető helyen;

-        evés után teltségérzés;

-        ételeken való gondolkodás.

(2)      Olyanok, melyek a testsúlyra és alakra vonatkozó aggódással kapcsolatosak, pl.

-        töprengés az alakról és testsúlyról;

-        az elvártnál nagyobb testsúly kiderülése;

-        kövérség érzése;

-        kiderül, hogy ruhái túl szűkek vagy túl kicsik.

(3)      Negatív hangulati állapotok, pl.

-        nyomorultnak és depressziósnak;

-        magányosnak vagy izoláltnak;

-        feszültnek, szorongónak, vagy félelemtelinek;

-        dühösnek, vagy ingerlékenynek érzi magát.

E példák egyike-másika a beszámolók szerint falásrohamot válthat ki a bulimiás betegek akár 90%-ában is, és a betegek többsége számára mindegyik fenti példát kiváltó tényezőnek tekintik.

Hogyan érzi magát az ember falásrohamok után?

Azok az érzések, melyeket az emberek a falásrohamok után átélnek, különböző érzelmek komplikált keverékei. Jelentkezik a megkönnyebbülés azonnali érzése, mert a bulimiás feladta a nem-evésért folytatott harcot; ennek viszont hamarosan helyébe lép a szégyen, bűntudat és utálat érzése. A depresszió rendszeresen megjelenik, mert az egyének reménytelennek érzik, hogy valaha is képesek lennének kontrollálni az étkezésüket.

Ezeket az érzéseket tovább rontják a falásrohamok testi következményei. Mindennapos az extrém fáradtság, hasi fájdalom, fejfájás és szédülés. A nagyfokú teltség- és puffadásérzés szinte mindig jelen van. A hízástól való félelem azonnali, és a túlevés kompenzálását célzó túlhajtott módszerek alkalmazására készteti az egyént.

A kompenzálás módszerei

A bulimiás emberek tekintélyes időt fordítanak arra, hogy ellensúlyozzák túlevési rohamaikat. Az ezt célzó módszerek a következők: szigorú diétázás és koplalás, önhánytatás, hashajtók, vízhajtók és étvágycsökkentők („fogyasztó tabletták”) szedése.

Diétázás

A legtöbb ember, akinek falási rohamai vannak, ugyanakkor diétázni is próbál, hogy csökkenjen a testsúlya. A diétázás rendszerint megelőzi a falásrohamok felléptét. Érthető válasz is azonban a falásokra, mert a hízástól való félelem arra készteti az embereket, hogy csökkentsék az evés mennyiségét.

Alapvetően három módja van annak, hogy az emberek súlycsökkentés érdekében diétázzanak, s mindhárom tipikus a bulimiás emberek evési szokásaira. Az első módszer a koplalás: egyáltalán semmit nem enni hosszú időt át. A második módszer: takarékosan enni, azaz megpróbálni az evést kis kalóriamennyiségekre korlátozni minden nap. A harmadik módszer az, hogy bizonyos típusú ételt elkerülnek, mert hizlalónak tartják, vagy mert azt tapasztalták, hogy falásrohamot válthat ki. Ezeket a „provokáló” ételeket tiltottnak, rossznak vagy veszélyesnek írják le.

Mindhárom diétázási módszer tulajdonképpen serkenti a túlevést, s így a diétázás folyamata kibogozhatatlanul összekapcsolódik az evés fölötti kontroll elvesztésének epizódjaival. A diétázás az embereket sérülékenyebbé teszi a falási rohamokra, mert élettani és pszichológiai késztetést jelent az evésre. És amint korábban láttuk, amikor arról volt szó, hogy mi válthat ki falásrohamot, azokban, akiknek „tiltott ételeik” vannak, a saját maguk által felállított szabályok megszegése és ezeknek az ételeknek az elfogyasztása gyakran falási rohamot provokál.

Hányás

A bulimiás emberek nagy többsége a túlevést önhánytatással ellensúlyozza. Ezt egyedül és titokban csinálják. A hányást tipikusan úgy okozzák, hogy az ujjukat vagy más tárgyat mélyes ledugják a torkukba és kiváltják a hányási reflexet. Az önhánytató bulimiások mintegy negyede akaratlagosan képes előidézni a hányási reflexet: azaz úgy is tudnak hányni, hogy egyszerűen előrehajolnak vagy kezükkel megnyomják a gyomrukat.

Az, hogy a bulimiások milyen gyakran hánytatják magukat, erősen változó. Néhányan többször is hánynak a nap folyamán, hánynak a falásrohamok után, és ha bármi olyat ettek, amit hizlalónak tartanak. Nem szokatlan náluk a napi tízszer előforduló hányás sem.

Amíg néhányan csak egyszer hánynak a falásroham után, mások ezt ismételten teszik, néha egy egész órán át. Ez a folyamat testileg és lelkileg is kimerítő. Néhányan gyomormosó technikát alkalmaznak: hánynak, vizet isznak, ismét hánynak, megint isznak és így tovább; és ezt a folyamatot addig ismétlik, amíg a víz tisztán jön vissza, és elégedettnek érzik magukat, hogy a lehető legtöbb ételt képesek voltak kitakarítani magukból. Ez testileg veszélyes lehet (l. a 3. fejezetet).

Az emberek a hányást rendszerint az evés fölötti kontroll elvesztésére adott válaszul váltják ki. Zabálnak, megrémülnek a súlyra és alakra gyakorolt következményektől, és meghánytatják magukat. Sokan azt mondják, hogy amikor először felfedezték, hogy sikeresen tudnak hányni evés után, eléggé felajzottnak érezték magukat, mert úgy tűnt nekik, hogy most már ehetnek amit akarnak anélkül, hogy az evés befolyásolná a súlyukat. Ez az ujjongás azonban kérészéletű, mert hamarosan világossá válik, hogy az evést korlátozó lelki és testi gátak eltávolításával a hányás tulajdonképpen serkenti a túlevést. Emellett a hányás folyamata könnyebb, nagyobb, mint kisebb ételmennyiségek után; így a falásrohamok mérete növekszik. A hányás ezért gyakoribb falásrohamokhoz vezet és ahhoz, hogy a falásroham során mind többet és többet egyen a személy.

Néhányan, akik falásrohamokkal kínlódnak, a hányás szokását az evés fölötti kontroll elvesztésének élménye előtt vették fel. Ők a hányást a diétázás csúcspontján használják mint a súlykontroll módszerét. Azok, akik gyakran csinálják ezt, először úgy találják, hogy működik, azaz némi súlyt veszítenek. Hamarosan azonban a fogyás és az étvágy kombinációja arra készteti őket, hogy zabáljanak. További hányással reagálnak, mely viszont több túlevéshez vezet.

Néhányan, akik nehezen tudnak hányni, további anyagokat szednek be, hogy „kémiailag” keltsenek hányingert. Sós vizet, vagy alkalmanként házi vegyszereket isznak, mint pl. sampont, mások pedig ipekakuána-szirupot. Mindezek a praktikák veszélyesek és különböző mérgező hatással járhatnak.

Több oka van annak, hogy a hányás nem használható súlykontrollálási módszernek. Először is testileg károsító lehet, sőt, veszélyes is (l. a 3. fejezetet). Másodszor lelkileg is éppolyan károsító lehet, mert a legtöbb ember, aki ezt teszi, jelentős szégyenérzettől és bűntudattól szenved. Harmadszor, gyakran olyan szokássá válik, melyet nehéz megszakítani. Végül pedig korántsem annyira hatékony a kalóriák eltávolításában, mint hiszik azok, akik gyakorolják. Valójában, amíg a falásroham során elfogyasztott kalóriák nagy része hányással eltávozik, jelentős hányada felszívódik. Tekintve, hogy a falásrohamok gyakran nagy mennyiségű étellel történnek, a felszívódó kalóriamennyiség tetemes lehet. Néhány ember, akinek gyakran vannak falásrohamai és önhánytatásai, s koplalni próbál a falásrohamok között, testsúlyát nagyrészt a falásrohamok során felszívódott kalóriákból tartja fenn.

Hashajtókkal és vízhajtókkal való visszaélés

Általában minden ötödik bulimiás a falásrohamot hashajtókkal próbálja ellensúlyozni abban a hitben, hogy a hashajtó csökkenteni fogja a táplálék felszívódását. Valójában nem így van, mert a hashajtók a bél alsóbb szakaszán hatnak és az elfogyasztott táplálékban lévő kalóriák az emésztőrendszer felsőbb részén szívódnak fel.

Sok szövődmény társul a hashajtó használatához mint testsúlykontrolláló módszerhez (l. a 3. fejezetet). Ezek egyike az, hogy rendszeres szedés esetén a szervezet hozzászokik, és egyre nagyobb adagokra lesz szükség a hatás eléréséhez. Néhányan végül is igen tetemes mennyiségeket vesznek be (egészen a normális adag százszorosáig). Másik szövődmény lehet az, hogy a szervezet a hashajtók szedésére folyadék-visszatartással reagál. Ez ödémákat vált ki (vízvisszatartás), mely szem körüli duzzanathoz és általános puffadáshoz vezet, különösen a csuklók és bokák körül.

Többen vízhajtókat alkalmaznak súlycsökkentő eszközként a hashajtók helyett vagy mellett. A vízhajtók azonban egyáltalán nem befolyásolják a testsúlyt. Az a kis hatás, amit látszólag gyakorolnak, csupán a folyadékvesztésnek köszönhető, és ez a „súlyvesztés” gyorsan visszájára fordul, amikor a vízvesztésre adott válaszul folyadékot fogyasztanak.

Egyéb kompenzáló módszerek

A bulimiásokban intenzív a vágy, hogy a túlevést kompenzálják és a súlyukat csökkentsék. Bármit megtesznek, amit szükségesnek éreznek az evés elkerüléséhez és annak kezeléséhez, hogy többet ettek, mint amennyit akartak. Vannak, akik túlzott testgyakorlatokat folytatnak, talán naponta több órán át is. Néhányan étvágycsökkentőket szednek. Arra utaló bizonyíték viszont nincs, hogy ezek a gyógyszerek a falásrohamok csökkentésének hatékony módjai volnának.

A testsúllyal és alakkal

kapcsolatos attitűdök

A bulimiások számára a testsúllyal és alakkal foglalkozásnak hatalmas és különös jelentősége van. Önértékelésük mindenekelőtt attól függ, milyennek érzik testsúlyukat és alakjukat. Kevés más dolog játszik olyan erős szerepet – ha egyáltalán bármi – saját maguk megítélésében. Az alakjukkal és testsúlyukkal kapcsolatos aggodalmaskodás uralja életüket. Sokakban erős vágy él, hogy fogyjanak és karcsúvá váljanak. Ha azt gondolják, hogy híztak vagy kövérekké váltak, ezt katasztrófának tekintik, és ez alapvetően befolyásolja életüket. Mélyen depressziósnak érzik magukat, kerülik a társaságot és feladják azt, hogy megpróbálják kontrollálni étkezésüket. Következésképpen zabálnak, még depressziósabbak lesznek és erőszakosan megkísérlik felújítani erőfeszítéseiket a diétázásra és fogyásra. Másrészt, ha úgy találják, hogy fogytak, egészen feldobottnak érzik magukat. A legtöbben igen érzékenyek kis testsúlybeli és alakbeli változásokra is, melyek igazából rendesen nem követhetők.

Ezek az aggodalmak azok, melyek kiváltják a bulimiás emberek zavart evési szokásait és az a hit, hogy önértékük a súlytól és alaktól függ. Így a diétázás elég logikusan következik ezekből a hiedelmekből. És e hiedelmeket tekintve érthető, miért vélnek szükségesnek extrém módszereket (mint pl. a hányás), ha a túlevés előfordult. Valójában sokan vannak az evészavarokkal foglalkozók között, akik ezeket a súlyról és alakról alkotott hiedelmeket és értékeket tekintik a bulimia lényegi zavarának.

A bulimiás embereknek rendszerint testképzavaruk van. Ennek két formája ismert. Először is általában erősen elégedetlenek testük alakjával. Tipikus esetben testük bizonyos részeit (pl. a hasukat, feneküket, csípőjüket) túl kövérnek érzik. Ez gyakran nagy feszültséget okoz és még intenzívebb diétára sarkallja a szenvedőt. Másodszor, hajlamosak túlbecsülni aktuális méretüket, azaz testüket nagyobbnak látják, mint amilyenek ténylegesen. Ennek csúcsa az, hogy irreálisan kicsi „ideális” méretet állapítanak meg maguknak.

Az 1. ábra azt mutatja, mennyire különbözik a bulimiás betegek csoportja és ebben a zavarban nem szenvedő normális testsúlyú egyetemisták csoportja abban, milyennek látják az aktuális és „ideális” alakjukat.

A körvonalak felső sora azt mutatja, hogyan látták magukat a normális testsúlyú egyetemisták. Az „A” körvonal egy átlagos súlyú és átlagos testmagasságú fiatal nőt jelöl. A „B” kontúr az egyetemisták saját becslésének átlagát mutatja aktuális méretükről: feltűnik, hogy kissé nagyobb (kb. 5%-kal), mint az aktuális átlagméret („A” körvonal). A „C” körvonal mutatja e hallgatók kívánt testméretét, mely mintegy 10%-kal az aktuális méret alatt van. Más szóval, fiatal, normális súlyú nőknél az a normális, hogy 10%-kal karcsúbbnak szeretnének lenni, mint amilyenek jelenleg. A körvonalak alsó sora ugyanazt az információt mutatja bulimiás betegek mintájából. Túlbecsülik aktuális méretüket („D” körvonal), átlagosan 20%-kal („E” körvonal); valamint óhajtott méretük („F” kontúr) 25%-kal volt alatta a jelenlegi testméreteknek. Ez tehát azt jelenti, hogy lényegesen nagyobbnak látták magukat, és jelentősen kisebbek akarnak lenni, mint amilyenek ténylegesen. Valójában csaknem feleakkorák szeretnének lenni, mint amilyen méretűnek magukat vélték.

(Itt emberalakrajzok vannak, ezt a nagy memóriaigény miatt

kihagytam a másolatból! Túry F.)

1. ábra

Az észlelt és nem kívánt testméret bulimiás betegekben

és normális egyetemista nőkben


2.

Hogyan befolyásolja a bulimia az emberek életét?

A bulimia mélyreható befolyást gyakorol az emberek pszichológiai jólétére és társas életére. A depresszió és szorongás tünetei mindennaposak, és a társas élet jócskán megnehezülhet.

A depresszió tünetei

Ahogyan az előző részben jeleztük, a bulimiás emberek önbecsülése szoros kapcsolatban van azzal, hogyan látják alakjukat és súlyukat. Így ha súlyukat, alakjukat elfogadhatatlannak tartják, értéktelennek érzik magukat. Ezért különösen demoralizáló számukra a periodikusan visszatérő kontrollvesztés az étkezés és túlevés fölött. Erősen szégyellik és visszataszítónak érzik magukat, mert képtelenek ellenőrzésük alatt tartani az evést. Időnként végletesen magányosnak és reménytelennek érzik magukat, nem gondolják, hogy étkezésük valaha is javulni fog.

Nem meglepő, hogy a kezelésre jövő bulimiás betegek tipikus esetben a depresszió több tünetével rendelkeznek. Az 1. táblázat azt mutatja, hogy ezek a tünetek milyen gyakran fordultak elő a betegek egy csoportjában. A táblázat számai a betegeknek egy olyan standardizált pszichiátriai interjúra adott válaszain alapulnak, melyet az életre gyakorolt, nagymértékben negatív hatáshoz elegendően súlyos tünetek jelenlétének megállapítására dolgoztak ki.

Látható a táblázatból, hogy a bulimiás betegek túlnyomó többsége a depressziós tünetek széles skáláját éli át. E tünetek többsége közvetlenül kapcsolódik az evés kulcsfontosságú zavarához és a betegek aggodalmaihoz az alakot és súlyt illetően. Így a bűntudat, melyet sokan átélnek, rendszerint a falásra és hányásra vonatkozó szégyenben gyökerezik; az értéktelenség azokra

1. táblázat

A depresszió tünetei bulimiás betegek egy csoportjában

..............................................................................................................

     Tünet                     838f51i                      838f51i                      838f51i    Gyakoriság (%)

..............................................................................................................

Bűntudat                     838f51i                      838f51i                      838f51i                      838f51i             94

Rossz koncentráció                     838f51i                      838f51i                      838f51i                 80

Értéktelenség érzése                     838f51i                      838f51i                      838f51i               74

Ingerlékenység                     838f51i                      838f51i                      838f51i                      838f51i    71

Energiahiány                     838f51i                      838f51i                      838f51i                      838f51i       71

Önbizalomhiány                     838f51i                      838f51i                      838f51i                      838f51i 66

Depressziós hangulat                     838f51i                      838f51i                      838f51i               63

Visszahúzódás társas helyzetben                     838f51i                      838f51i                  63

Reménytelenség érzése                     838f51i                      838f51i                      838f51i           60

az érzésekre koncentrálódik, melyek az evés fölötti kontrollra és arra a képtelenségükre vonatkozik, hogy számukra elfogadható alakot és súlyt érjenek el; a bizalomvesztés és a társas kapcsolatoktól való visszahúzódás abból az érzésből ered, hogy képtelenek társaságban enni és abból, hogy alakjukat, súlyukat társadalmilag elfogadhatatlannak tartják.

Sok bulimiás időnként elég elkeseredettnek érzi magát. Gyűlölik, amit művelnek, megvetik magukat és kevés (vagy semmi) kilátásuk van arra, hogy helyzetük javuljon. Ilyen körülmények közötti néhányan öngyilkosságot kísérelnek meg, rendszerint gyógyszer-túladagolással. A Nagy-Britanniában kezelésre jövő bulimiások mintegy 5%-a legalább egyszer gyógyszer-túladagolást követett el.

A bulimiások nagy többségére igaz, hogy mihelyt visszanyerték a kontrollt evési szokásaik fölött, a depressziós tünetek eltűnnek. Egy kis részükben azonban depressziós zavar van jelen, mely független az evés zavarától. Ezekben a betegekben, még ha evészavaruk javult is, a depressziós tünetek súlyosak és munkaképtelenséget okozóak maradnak. Fontos, hogy ezek az emberek az evési problémáik leküzdésében kapott segítség mellett specifikus kezelést kapjanak depressziójukra.

A szorongás tünetei

A bulimiások gyakran számolnak be a szorongás kellemetlen tüneteiről. Ezek az aggódás és a szorongató rossz előérzet lelki tüneteit, valamint bizonyos testi tüneteket foglalják magukba, mint pl. szívdobogásérzés, izzadás, légzési nehézségek, gyomorkorgás. A 2. táblázat azt mutatja, hogy milyen gyakran fordultak elő ezek a tünetek bulimiás betegek egy csoportjában. Ahogyan az 1. táblázatban láttuk, a százalékok mutatják, hogy hány beteg élte át ezeket a tüneteket elég súlyosnak ahhoz, hogy azok életüket jelentősen befolyásolják.

2. táblázat

A szorongás tünetei bulimiás betegek egy csoportjában

..............................................................................................................

     Tünet                     838f51i                      838f51i                      838f51i    Gyakoriság (%)

..............................................................................................................

Aggódás                     838f51i                      838f51i                      838f51i                      838f51i             69

Görcsös fájdalmak (pl. görcsös fejfájás)                     838f51i                      838f51i      68

Ideges feszültség                     838f51i                      838f51i                      838f51i                     68

(pl. ingerültség, pattanásig feszült állapot)

Szorongásprovokáló helyzetek aktív kerülése                     838f51i                  62

Szorongás emberekkel való találkozáskor                     838f51i                      838f51i   51

Szorongás speciális helyzetekben                     838f51i                      838f51i                48

Pánikrohamok                     838f51i                      838f51i                      838f51i                      838f51i    10

Mint a bulimiások depressziós tüneteinél, ezek a szorongásos tünetek is szoros kapcsolatban állnak az evés központi helyet betöltő zavarával. Így az aggódás főleg az ételre, evésre, alakra és súlyra koncentrálódik; továbbá azokra a helyzetekre, melyekben szorongóvá válnak, s melyeket el is kerülnek, ezek pedig azok, ahol ételek vannak, vagy ahol különösen kövérnek érzik magukat. Ezek a szorongástünetek csak ritkán igényelnek az evési problémáktól elkülönített kezelést. Ha tehát az evészavar ellenőrzés alá kerül, a szorongás spontán csökkenése várható.

Düh

Sok bulimiás időnként, ha olyan dolgokat csinál, amit megbán, sajnál, pl. falásroham után van, rendkívül dühös lesz saját magára. Néhányan önbüntetés gyanánt vesznek be hashajtókat a falásroham után, kifejezetten kellemetlen testi hatásaik miatt. Mások még drasztikusabban büntetik magukat. Vannak, akik szíjjal, kötéllel verik vagy kalapáccsal ütik magukat. Mások megvagdossák testüket. A vágás vagy karcolás rendszerint csak kis bőrsebeket okoz némi vérzéssel. Néhány esetben azonban a vágás sokkal súlyosabb, mély sebet ejtenek az izomban. Az emberek két okból vágják meg magukat. Először is ez a düh erőszakos kifejezése, s a büntetés direkt formája, másodsorban pedig néhányan feszültségcsökkentésre használják, vagy akkor, amikor nő a késztetés a falásrohamra, vagy a zabálás után.

A társas életre gyakorolt hatások

Jelentősen károsodik a bulimiások személyes és társas élete. Amint már jeleztük, a falási roham nagyrészt titkos tevékenység. Azok az extrém módszerek pedig – mint a hányás és hashajtózás –, melyekkel az emberek élnek a túlevés kompenzálására, rendszerint erős bűntudat és szégyen forrásai. Ez sok embert arra késztet, hogy zavart evési szokásait éveken át teljes titokban tartsa. Ez izolálódáshoz vezet, mert életük, létezésük központi része rejtve marad azok elől, akikkel él vagy akikkel másképpen osztja meg életét. Ezért van az, hogy a bulimia kiváltképpen magányos zavar.

Az alakkal és súllyal kapcsolatos aggodalmak direkt hatással vannak a társas létre. Hétköznapi dolog bulimiások számára, hogy addig elvegyülnek egy társaságban, ameddig elég boldognak érzik magukat súlyuk és alakjuk miatt; de attól a pillanattól, amikor zabálnak vagy úgy érzik, hogy híztak vagy kövérré váltak, teljesen visszahúzódnak. Néhányan a szó szoros értelmében elbújnak, s alkalmanként napokon át visszautasítják a másokkal való találkozást, azt, hogy másokat fogadjanak vagy meglátogassák őket.

A szokványos társas élet nagy része étel és evés körül zajlik. A barátok vendéglőben, étteremben, presszóban találkoznak. Étkezésekre hívják meg egymást az otthonukba. A családok is az asztal körül gyűlnek össze mindennapos és különleges alkalmakkor egyaránt. Minden ilyen szokásos helyzet nehézséget okoz annak, aki bulimiában szenved; némelyekben félelem lesz úrrá. A típusos válasz az, hogy minden ilyen helyzetet megpróbálnak elkerülni. Következésképpen elvágják magukat a normális társas élettől.

A bulimia jelentős terhet róhat a családi életre. A bulimiás ember partnere gyors hangulati változásoknak van kitéve attól függően, hogy az evés fölötti kontroll megtartott vagy elveszett. A partnerek gyakran nagyfokú ingerlékenységgel találkoznak, és társas életük ki van szolgáltatva annak, hogy a partner evészavara éppen hogyan áll. A gyerekek sokszor ugyanúgy szenvedhetnek. És természetesen a családi étkezések különleges nehézségek forrásai a bulimiások számára.

Komoly gondot jelent a bulimiásoknak az, hogyan finanszírozzák étkezési szokásaikat, különösen azoknak, akiknek gyakran vannak falási rohamaik. A túlevések igen költségesek lehetnek és sok embert adósságokba taszíthatnak. Vannak – mint már említettük –, akik legnagyobb szégyenletükre azon kapják magukat, hogy mások ételét elveszik. Némelyek ételt és más cikkeket lopnak boltokból, hogy fedezzék a zabálásokat. Ez jelentős súrlódásokhoz vezethet a barátokkal és rokonokkal, s természetesen néha bírósági ügy lesz a dologból.

A bulimiás emberek társas és személyes élete átalakul, ha felépülnek a zavarból. Így a szokásos élet nagy része, mely korábban zárt volt számukra, megnyílik azáltal, hogy szabadon képesek társas kapcsolatokat ápolni. Az intim személyes kapcsolatok könnyebbé és teljesebbé válnak. A családi élet pedig boldogabb lesz.


3.

Testi szövődmények

A bulimia számos testi szövődménnyel jár. Ezek vagy a falási rohamokból származnak, vagy a túlevés kompenzálását szolgáló módszerek következményei.

A túlevés testi hatásai

A falások rendszerint teltséget és puffadtságot okoznak. Ez néha olyan extrém, hogy erős hasi kellemetlenséget, alkalmanként heveny hasi fájdalmat válthat ki. A teltség gyakran vezet légszomjhoz, melyet a kitágult gyomor rekeszizomra gyakorolt nyomása okoz, s ez a légzést akadályozza. Ritka esetekben a gyomorfal sérülhet, sőt, megrepedhet. Ez súlyos orvosi veszélyhelyzetet jelent.

Az általános emésztési problémák gyakoriak a bulimiások között. Gyomorgörcsök, szelek, székrekedés és hasmenés fordulhat elő.

Az ellensúlyozás módszereinek

testi hatásai

Diétázás

A diétázás fordított testi hatásokkal járhat. Az ismételten elkezdett és abbahagyott diéták (ez az ún. jojó-diétázás) idővel tulajdonképpen hízáshoz vezethetnek. Ilyenkor valószínűleg az történik, hogy amikor diétáznak és fogynak, testük anyagcseréje hatékonyabb lesz és a relatíve kisebb kalóriamennyiséggel is képes működni fogyás nélkül. Mihelyt újra normálisan kezdenek enni (vagy túlevések jelentkeznek), ez az anyagcsere-hatékonyság még fennáll és gyorsan híznak, meghaladva azt a súlyt is, melynél a diétázást elkezdték. Ez magyarázza azt, hogy miért lesznek egyre súlyosabbak azok az emberek, akik elkezdik és abbahagyják a diétákat.

Mind a csökkentett szénhidráttartalmú diéta, mind az alacsony testsúly jelentős hatással van a hormonális működésekre. A menstruációs ciklusok rendszertelenné válnak vagy teljesen megszűnnek. Ez azért van így, mert a normális menstruáció attól függ, hogy a test fenn tud-e tartani bizonyos zsírtartalmat (20% körül). A bulimiások által gyakorolt diéta gyakran e kritikus szint alá csökkenti a test zsírtartalmát. Azt is kimutatták, hogy annak a nőnek, aki mindössze 5-10%-kal van ideális testsúlya alatt, finom elváltozások lehetnek a menstruációs ciklusában, s ez terméketlenséghez vezethet.

Önhánytatás

Mint láttuk, a hányás korántsem olyan hatékony eszköze a túlevés kompenzálásának, amint azt az emberek hajlamosak feltételezni. Számos káros testi hatással jár, melyek némelyike orvosi szempontból súlyos helyzetet teremt.

Először is az ismétlődő hányás a fogzománc eróziójához vezet, főleg a fogak belső felszínén. Ezt az okozza, hogy a fogak gyakran ki vannak téve a gyomorsav hatásának. Sokan erőteljesen mosnak fogat hányás után, hogy a szagtól megszabaduljanak; ez tulajdonképpen tovább károsítja a fogakat, mert a sav jelenléte a szájban ahhoz vezet, hogy fogmosáskor hatékonyabban képesek lesúrolni a zománcréteget. Szájzuhany használata a fogkefe helyett valamelyest csökkentené a lehetséges károsodást. A visszatérő hányások miatti fogkárosodás azonban visszafordíthatatlan.

Másodszor, a hányás az áll alatt lévő nyálmirigyekben duzzanatot okoz. Ez fájdalmatlan, de az arcot inkább pufókká változtatja; ez különösen zavaró a bulimiások számára, akik hajlanak arra, hogy a duzzanatot a hízás jelének értelmezzék, és további hányással reagáljanak.

Harmadszor, az ismétlődő hányás gyakran sérülést okoz a torokban. Ez abból ered, hogy a legtöbb önhánytató embernek azzal kell kiváltania a hányási reflexet, hogy valamit mélyen a torkába dug. Az ilyen módon provokált hányás néha nehéz, néhány bulimiásnak jelentős erőfeszítésébe kerül. A torok hátsó része gyakran sérül ebben a folyamatban. Néha vérzik, és a sérülések gyakran elfertőződhetnek. A gyakran hányó embereknek a hangja általában érdessé válik.

Nagyon ritkán az erőszakos hányás repedéshez vezet a nyelőcsőben. Ha a nyelőcső megreped, az orvosilag életveszélyes állapot. Az éveken át ismétlődő hányás a nyelőcső záróizmának a gyengeségéhez vezet (ez a gyomorba szájadzásnál lévő izomköteg). Ennek eredménye az, hogy nincs semmi, ami megakadályozhatná a gyomortartalom visszajutását a nyelőcsövön át a szájba (ez az ún. gyomor-reflux). Ez kellemetlen, feszültséget okozó és zavaró lehet.

A hányásnak a test élettani működéseire gyakorolt hatásai komolyak lehetnek, különösen azok számára, akik többszöri hányással öblítik ki a gyomrukat, isznak és újra hánynak, amíg csak elégedetté nem válnak, hogy a gyomruk üres az ételtől. Ez a folyamat felborítja a testnedvek és sók (elektrolitok) egyensúlyát. A legkomolyabb elváltozás az alacsony káliumszint a vérben (hypokalaemia), mert súlyos szívritmuszavarokat eredményezhet. A kezelésre jövő bulimiások mintegy fele a folyadék- és elektrolit-háztartás bizonyos zavarával küzd, de ezek többsége nem jelenik meg tünetekben. Az elektrolit-háztartás zavarai visszafordíthatók és az eltérések eltűnnek, mihelyt a hányások megszűnnek.

Hashajtókkal és vízhajtókkal való visszaélés

Ahogyan már volt szó róla, a hashajtók és vízhajtók – ugyanúgy, mint a hányás – hatástalan, egyszersmind veszélyes módjai a súly kontrollálásának. A hashajtóknak nagyon kis befolyásuk van a felszívódásra, a vízhajtóknak pedig egyáltalán nincs. A hashajtókkal való visszaélés több szövődményt okoz. Már említettük, hogy az emberekben gyógyszerfüggőség alakulhat ki, és egyre nagyobb és nagyobb adagot kell bevenniük a kívánt hatás eléréséhez. Nehéz lehet a hashajtók szedésének abbahagyása is, mert a gyógyszerhez hozzászokott szervezetet sokk éri, s ez „visszacsapásos” székrekedéshez és vízvisszatartáshoz vezet. Ez utóbbi hatás jelentkezhet akkor is, amikor a vízhajtók szedését abbahagyják.

Ahogyan a hányás, a hashajtók és vízhajtók túlzott szedése is különféle folyadék- és elektrolit-háztartásbeli eltéréséket okozhat. Azok, akik mind hánynak, mind hashajtóznak, különösen ki vannak téve ilyen szövődményeknek. Egyes hashajtók, ha nagy adagban szedik őket, károsíthatják a bélfalat. A hashajtó- és vízhajtóhasználat egyéb testi következményei azonban gyakran eltűnnek, ha a személy abbahagyja szedésüket.

Étvágycsökkentők

Nincs bizonyíték, hogy az étvágycsökkentők érdemlegesen befolyásolnák a falási rohamokat. Ezeknek is vannak bizonyos szövődményeik: pl. izgatottságot vagy depressziót okozhatnak. Nem javasolhatók bulimiásoknak.

A kezelésre jövő bulimiások legtöbbje már évek óta zabál és hány. Ez idő alatt fogaik bizonyos károsodása már kialakul. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy maguknak bármilyen más állandó testi ártalmat okoznának. Ha evési szokásaikat újra normalizálják, testük hamarosan visszatér az egészséges állapothoz.


4.

Mi okozza a bulimiát?

Bármilyen betegség megértése, legyen az pszichiátriai vagy testi, bonyolult folyamat. Ez azért lehet így, mert az orvosi beavatkozást igénylő állapotok okai ritkán egyszerűek. A tbc jó példa. Meglehetősen pontosan állítható, hogy ezt a tüdő fertőzése okozza a tbc-bacilus által. Mindazonáltal a bacilus hatása mellett számos tényező lényeges lehet abban, hogy valakinek tényleg lesz-e tbc-je vagy sem. Így bizonyos emberek hajlamosabbak a betegségre, ha ki vannak téve a fertőzésnek, mint pl. a betegek vagy alultápláltak, és azok, akiknek genetikai hajlamuk van a betegségre. Némelyek nagyobb valószínűséggel fognak testileg rosszabbodni mint mások, ha megkapták a fertőzést, ilyenek az öregek és azok, akiknek gyenge az élettani védekezőképességük.

Ha megpróbáljuk megérteni egy betegség okait, segíthet, ha a különböző tényezőket felosztjuk azokra, amelyek az embereket sérülékenyebbé teszik a zavarra (ezek a hajlamosító, „prediszponáló” tényezők), majd azokra, amelyek kiváltják a zavart (siettető, kiváltó, „precipitáló” tényezők), és azokra, amelyek – ha a zavar kialakult – fenntartják azt vagy megakadályozzák a szenvedőt a spontán felépülésben („fenntartó” tényezők).

A bulimia okait még nem tanulmányozták eléggé, s elég szerény a tudásunk e tekintetben. Mindemellett világos, hogy a zavar testi, pszichológiai és társadalmi tényezők kölcsönhatásából származik. E különböző faktorok viszonylagos szerepe egyénenként változó abban, hogy a személynek kialakul-e a bulimiája. A fejezet további részében ennek a háromféle tényezőnek a tárgyalása olvasható abban az értelemben, hogy mi tesz egy személyt hajlamossá a bulimia kialakulására, mi válthatja ki ténylegesen, és mi felelős a fennmaradásért.

Mi tesz egy személyt sérülékennyé

a bulimiára?

Testi tényezők

Lehetséges, hogy az evészavarok iránti hajlam részben örökletes. Két típusú bizonyíték támogatja ezt a nézetet. Az első, hogy az evészavarok egyes családokban halmozódnak. A második, hogy azokban az esetekben, amikor egy ikerpár egyik tagjának evészavara, van, és ha az ikrek egypetéjűek (azaz ugyanazok a génjeik), akkor sokkal valószínűbb, hogy az ikerpár másik tagja szintén evészavarban fog szenvedni, mint kétpetéjűek esetében. Mindkét lelet abból származhat, hogy az evészavarok kialakulásának hajlama a szülőkről a gyermekekre megy át a génekben. Másrészt viszont e tények mindkét csoportja inkább magyarázható a családi környezet fogalmaival is, mint a biológiai öröklődéssel. A családtagok végeredményben nagymértékben ugyanazt a környezetet osztják meg, és ez a közös élmény lehet a magyarázat az evészavarok családi halmozódására. Az egypetéjű ikrek valószínűleg nagyobb mértékben élnek ugyanolyan körülmények között, mint a kétpetéjűek, és inkább ez lehet az ok, amely felelős az evészavarok magas előfordulásáért az egypetéjű ikerpárok mindkét tagjában, mint a közös gének.

A depresszió gyakori az evészavarban szenvedők családtagjai között; s a betegek mintegy harmada már átélt depressziós epizódot az evészavar jelentkezése előtt. Ezek a tények vezettek ahhoz az elképzeléshez, hogy a depresszióra való örökletes hajlam növeli az evészavar kifejlődésének kockázatát egy személyben. Az a mód azonban, ahogyan a depressziós hajlam növelheti az evészavar-kockázatot, egyáltalán nem világos. A családi depresszió és az evészavar közötti viszony is inkább magyarázható pszichológiai, mint testi alapon. Azaz a depressziós szülő olyan körülményeket teremthet, melyek fokozzák az alacsony önértékelés kialakulásának esélyeit, s ez azután sérülékennyé tehet valakik evészavar kifejlődése iránt.

Végül az örökletesség hozzájárulhat a bulimia kialakulásához a testsúly genetikai átvitele útján is. Bizonyíték van arra, hogy nagy az örökletes komponens abban, ki milyen súlyú lesz felnőttként. Sok bulimiás emberben tendencia van arra, hogy átlagosnál nagyobb természetes súlya legyen. Valóban: a bulimiásoknak csaknem a fele jelentősen túlsúlyos volt az evési probléma jelentkezése előtt. Ez arra utal, hogy a túlsúlyosságra való hajlam sérülékennyé tehet egy személyt bulimia kialakulására. Ez a tendencia hozzájárulhat az evési problémák kifejlődéséhez, ha kombinálódik a most tárgyalandó pszichológiai és szociális tényezők egynémelyikével.

Pszichológiai tényezők

A bulimiások körülbelül egyharmadában a zavar anorexia nervosa, kóros lesoványodás epizódja után jelentkezik. Néhányan olyan időszakot követően veszíthetik el az evésük fölötti kontrollt, amelyben sikeresen korlátozták kalóriafelvételüket; következményképpen testsúlyuk emelkedik. Mások számára a túlevés valószínűleg mindig része volt az anorexiájuknak; egy bizonyos ponton azonban a falások gyakorisága és mérete növekszik, és a testsúly gyarapszik.

Annak pontos útja, hogyan növeli az anorexia nervosa a bulimia kialakulásának kockázatát, nem ismert. Lehet túlnyomóan testi, elképzelhető pl., hogy maga az éhezési állapot vezet túlevésekhez. Vagy az okok és következmények láncolata lehet pszichológiai: pl. a diétázás és az étellel való túlzott foglalkozás növelheti a kontrollvesztés epizódjainak kockázatát. Vagy a testi és pszichológiai tényezők kombinációja lehet a felelős.

Bizonyos pszichológiai jellemzők valószínűleg sérülékenyebbé teszik az embereket evészavar kialakulására. Az alacsony önértékelés és a személyes hatékonyság hiányának mélyreható érzése rendszerint megelőzi az evési problémák felléptét. Néhány esetben úgy látszik, hogy ezek a nehézségek korai, gyermekkori traumához kapcsolódnak, mint amilyen a boldogtalan család. A bulimiások körülbelül harmada számol be arról, hogy szexuálisan visszaéltek velük. Ez a tény némelyeket arra a következtetésre vezetett, hogy a gyermekkori szexuális visszaélés az evészavarok specifikus oka. Mégsem erről van szó, mert gyermekkori szexuális visszaélésekről éppolyan gyakran számolnak be más pszichiátriai zavarban szenvedők is, akiknek nincs evészavaruk. Míg az ilyen visszaélés egyértelműen ártalmas a gyermek pszichológiai fejlődésére, úgy tűnik, nem vezet speciális típusú zavarra.

Azok a személyek, akikben evészavar fejlődik ki, gyakran hajlamosak a tökéletességre, perfekcionizmusra. Nagyon magas mércét állítanak fel maguk számára, és kitartóan küzdenek céljaik eléréséért. Néhány szakember úgy érvel, hogy a perfekcionizmusnak és a fentebb leírt személyes hatékonyság hiányának a kombinációja az a fő tényező, mely az embereket evészavarok kifejlődésére hajlamosítja.

Az alkohollal kapcsolatos problémákat szintén hajlamosító tényezőknek találták az evés zavarának létrejöttében.

Társadalmi tényezők

A bulimia csak bizonyos kultúrákban fordul elő, és csaknem kizárólag nőkre korlátozódik. Ez azt sugallja, hogy társadalmi tényezők lényegesek abban, hogy hajlam alakuljon ki bizonyos emberekben evészavarok kifejlődésére. Ezt a nézetet támogatja az a megfigyelés, mely szerint evészavarok különösen gyakoriak bizonyos társadalmi csoportokban, mint balett-táncosokban és divatmodellekben. Feltűnő, hogy e csoportokban közös az erős hangsúly a karcsúságon, mint kívánatos dolgon. Valóban úgy vélik, hogy a divat változásai évek során hozzájárultak az evészavarok gyakoriságának utóbbi években tapasztalható növekedéséhez. A divatmodellek fokozatosan karcsúbbak az utóbbi évtizedekben, az evészavarok ugyanakkor elterjedtebbé váltak. Nem állítható biztosan, hogy ez a kapcsolat tisztán véletlenszerű. Bizonyosan nem lehet az. Ha a karcsú divatmodellek bemutatása a médiumokban növeli a diétázó lányok és asszonyok számát, akkor igen valószínű, hogy a divat változásai, melyeket az utóbbi években tapasztalhattunk, felelősek ezért és azért, hogy több nőben alakul ki evészavar.

Tény, hogy a jelenlegi divatipar olyan arculatot vetít a nőkre, mely határozottan egészségtelen. A British Medical Journalben (a legnépszerűbb brit orvosi folyóirat – A ford.) közel egy évtizede megjelent cikk szerint kirakati divatbábuk mérésekor azt figyelték meg, hogy ezek a modellek olyan karcsúak, hogy ha hús-vérből lennének, nem menstruálnának! Számos feminista író meggyőzően érvel amellett, hogy a nőkre nehezedő, karcsúság iránti elvárás zsarnoki, mellyel szemben erős ellenállás szükséges.

Végül vannak olyan működő társadalmi tényezők a családon belül, melyek hajlamosíthatnak néhány embert az evészavarok kialakulására. Az alakkal és testsúllyal kapcsolatos aggodalmak pl. átmehetnek az anyákról a lányukra. Bizonyos, hogy azon nők lányai, akik diétáznak, jó eséllyel maguk is diétázni fognak. Ráadásul az evészavaros emberek családi viszonyaikat úgy írják le, hogy azok sokkal károsodottabbak, mint a pszichiátriai problémáktól mentes embereké. Bizonytalan azonban, hogy vajon ezek a kapcsolati nehézségek megelőzik az evési problémák felléptét, vagy azok következményeként jelentkeznek.

Mi váltja ki a bulimiát?

Testi tényezők

Néhány esetben a bulimia testi betegség utáni fogyás következében alakul ki. Ez a fogyás pozitív megjegyzéseket hívhat elő a barátok részéről, s a teljesítmény és társadalmi elfogadottság érzését váltja ki. Ebben a helyzetben a diétázás vágya a hízás megelőzésére erőteljesen jelentkezik.

Pszichológiai tényezők

A legfontosabb közvetlen kiváltó tényező bulimiában egy diétázási időszak. A bulimiások nagy többsége világosan visszaemlékszik ilyen diétázásra, mely akár fogyásra vezetett, akár nem, ez előzte meg azt az első alkalmat, melynek során elvesztették a súlyuk fölötti kontrollt. És itt egy paradoxont figyelhetünk meg. Az várható, hogy azok az emberek, akik eltúlzott módon aggodalmaskodnak alakjuk és súlyuk miatt, diétázási szabályaik kisebb megszegésére szigorúbb diétával válaszolnak. A bulimiások azonban a kis diétahibákra a diétázási erőfeszítéseik teljes elhagyásával és diéta helyett túlevéssel reagálnak. Ennek a fordított válasznak az alapján, mellyel azok élnek, akik diétáznak és falásrohamaik vannak, néhányan úgy érvelnek, hogy maga a diétázás okozza valójában a kontrollvesztés epizódjait. Ez az érv biztosan illik azokhoz a beszámolókhoz, melyeket a bulimiások maguk adnak. Egybevág bizonyos laboratóriumi vizsgálatokkal is, melyek azt célozták, hogyan esznek a diétázó emberek. Ha pl. olyan emberek, akik nem diétáznak, nagy kalóriatartalmú tejes turmixot isznak (ez az ún. „előterhelés”), majd azt kérik tőlük, hogy becsüljék meg bizonyos ételek ízét és anyagát, kisebb mennyiséget fognak enni ezekből az ételekből, hogy a becslést elvégezzék, mint amennyit akkor ennének, ha nem itták volna meg a turmixot. Azok az emberek viszont, akik diétáznak, pontosan az ellenkező módon viselkednek: többet esznek az ízleléskor, ha magas kalóriatartalmú „előterhelés” volt a kísérlet előtt, mintha nem ettek volna előtte semmit. A diétázóknak ezt a paradox, fordított viselkedését „ellenszabályozásnak” hívják.

Ez az ellenszabályozási hatás látható a 2. ábrán. Érdekes, hogy ez a hatás diétázókban különböző provokációkra is jelentkezik, nemcsak a kalóriadús „előterhelésre” – beleértve azt is, hogy egyszerűen azt hiszik, hogy nagy kalóriatartalmú italt ittak, még akkor is, ha az ital valójában csak néhány kalóriát tartalmazott. Ez erősen azt sugallja, hogy a hatás inkább pszichológiai tényezők következménye, nem annyira élettani faktoroké. Más tényezők, melyek ellenszabályozási hatást produkáltak, a depressziós hangulat és az alkoholfogyasztás. Ami ezekben a provokációs tényezőkben valószínűleg közös az az, hogy aláássák a diétázó elhatározását az evés iránti ellenállásra.

A diétázókkal folytatott laboratóriumi kísérletekben talált ellenszabályozási hatás analógnak tartható azzal, ami a falásrohamokkal küszködőkkel történik. Mint analógia, tanulságos: bizonyos, hogy azok az emberek, akik elvesztik az evés fölötti kontrollt, azonosítják magukat azzal, ami a 2. ábrán történik. Mégis, bár a diétázás fontosnak látszik a túlevések kiváltásában, egyáltalán nem világos, hogy a diétázó emberek nagy tömegéből miért vesztik el egyesek az evés kontrollját, mások pedig miért nem.

Néhány túlevésben szenvedő ember hajthatatlanul állítja, hogy nem diétázott, mielőtt kezdte elveszíteni a kontrollt az evés fölött. Ezekben az emberekben a túlevés valószínűleg sajátos pszichológiai funkciót tölt be. Lehet, hogy stresszre adott válaszként jelentkezett a túlevés; vagy arra használhatták az evést, hogy a nyomorúság vagy düh elfogadhatatlan érzéseit kitöröljék magukból.

Text Box: Elfogyasztott mennyiség


Társadalmi tényezők

A bulimia néhány esetében a zavart evési szokásokat egyértelműen szociális helyzet vagy élmény provokálta. Egy nő pl. elmondhatja azt, hogy lehetséges férfipartnere elutasítja, vagy azzal gyötri, hogy kövér, és emiatt kezdett diétázni. Mások azt mondják el, hogy a barátok diétáznak és ehhez alkalmazkodva csatlakoznak. Sok ember azonosíthat ehhez hasonló társas körülményeket, melyek kiváltották a diétázást; és világosan megmondják, hogy ez volt a kezdete evési problémáiknak. Mégis kevesen tudnak olyan társas tényezőkről beszámolni, melyek közvetlen módon kapcsolódnának a túlevésük elkezdődéséhez.

Mi tartja mozgásban a bűvös kört?

Testi tényezők

Ha valaki jelentősen alatta van természetes vagy egészséges testsúlyának, az az evészavar fenntartását szolgálja. Ez számos testi és pszichológiai mechanizmuson keresztül valósul meg. Az alacsony testsúly az étellel és evéssel való túlzott foglalkozáshoz vezet. Depressziós tüneteket is okoz; ezek pedig tovább rontják az önbecsülést, társas visszahúzódáshoz és a külvilág iránti érdeklődések csökkentéséhez vezetnek, beleértve néha a szexuális érdeklődés elvesztését is.

Az alacsony testsúly élettani késztetést is jelent az evésre, tekintet nélkül arra, hogy mi a súlyvesztés oka. Világos bizonyítékok vannak a túlevésre nők és férfiak között éhezési körülmények között. Ha a testsúly túl alacsonyra zuhan, az evés kontrolljában működő normális élettani folyamatok megszakadni látszanak. Az ilyen károsodás hozzájárulhat a bulimia fennmaradásához olyan emberekben, akiknek súlya jelentősen alacsonyabb, mint amire biológiailag szükségük volna.

Pszichológiai tényezők

Számos pszichológiai faktor játszik szerepet a bulimia fenntartásában. Ezeket a 3. ábra illusztrálja. Nézzük először a lefelé mutató nyilakat az ábra jobb oldalán. A bulimia gyökerénél, amint már láttuk, az önbecsülés súlyos hiánya áll. Ez sérülékeny emberekben (pl. azokban, akik túlsúlyra hajlamosak olyan társadalomban, ahol a női karcsúságot társadalmi sikerek eléréséhez szükséges dolognak tartják) az alakkal és súllyal kapcsolatos extrém aggodalmaskodásokhoz vezet. Ezek az aggodalmak az arra esendő embereket szigorú diétára késztetik. A diétázás aztán serkenti a túlevést mind élettani, mint pszichológiai mechanizmusokon keresztül. A túlevés viszont szélsőséges viselkedésekhez vezet, melyek a falásrohamok kompenzálását célozzák, mint pl. az önhánytatás (és hashajtók, vízhajtók túlzott használata).

A lefelé mutató nyilakra térve a 3. ábra bal oldalán, a hányás (s bár kisebb mértékben, a hashajtózás – vízhajtózás) további túlevéseket vált ki, mert úgy értékelik, ez csökkenti annak a szükségét, hogy ellenálljanak az evési késztetésnek.


Az alakkal és súllyal való aggodalmak fokozódását is szolgálja, mint a falásrohamok és a diétázás. Végül az önhánytatás (és a hashajtózás – vízhajtózás), a falásrohamok, és az alakkal, testsúllyal való túlzott foglalkozás mind arra szolgál, hogy aláássa az emberek önkontroll- és önbecsülés-érzését. Ez eltúlozza azt az érzésüket, hogy személyes hatékonyságuk hiányzik és erősíti az alakkal, testsúllyal kapcsolatos aggódást, s aztán a ciklus önmagát fenntartva ismétlődik.

Társadalmi tényezők

A bulimiás emberek hiedelmeit és értékeit az alak és testsúly fontosságáról sok tekintetben megerősítik a nyugati társadalom normái. Óriási mennyiségű reklám isteníti a női karcsúságot és bátorítja azt a nézetet, hogy a nők számára a siker mércéje a karcsúság. Nehéz e propagandahullám ellenében bárkinek fenntartania azt az érvet, hogy a test alakja és súlya valójában nem olyan fontos. Ebben az értelemben a kultúránk serkenti a nőkben az alakkal és súllyal való túlzott foglalkozást, és jutalmazza a sikeres diétázást.


5.

Hogyan kezelhető a bulimia?

Az 1980-as évek folyamán meglehetős érdeklődés alakult ki a bulimia kezelésének fejlesztése és értékelése iránt. Ez a munka két fő irányban folyt. Először is számos klinikus kutató, főleg amerikaiak, bizonyos gyógyszerek szerepét kutatták, különösen a depresszióellenes szerekét. Másodsorban bizonyos pszichológiai kezeléseket dolgoztak ki, főleg Nagy-Britanniában, és ezek hatékonyságát klinikai vizsgálatokban értékelték.

A kezelések két fő típusa

Antidepresszív gyógyszerek

A bulimia kezelésében számos antidepresszív gyógyszer hatékonyságát vizsgálták. Ezek a gyógyszerek három gyógyszertani csoportból származnak: az első a monoaminoxidáz-gátlók (ilyen a fenelzin), a második a triciklusos antidepresszívumok (pl. az imipramin, dezipramin és amitriptilin), a hamadik pedig az antidepresszívumok új generációja, a szerotonin visszavételét gátlók (ilyen a fluoxetin és a fluvoxamin).

A bulimia antidepresszív kezelésének vizsgálataiból származó leletek azt mutatják, hogy a betegek javulnak. A kezelés elkezdése után néhány héten belül a falásrohamok gyakorisága átlag 50-60%-kal csökken. Ennek megfelelő csökkenés van a hányás és hashajtózás gyakoriságában is. Emellett az étellel és evéssel való aggodalmaskodás csökken és a hangulat javul.

Ezek a leletek biztatóaknak látszanak. A legújabb kutatások azonban a kezelés e formájának néhány komoly korlátját is feltárták:

(1)   Bár a legtöbb beteg, aki antidepresszívumot szed, kevésbé gyakran eszi túl magát, valójában kevesen hagyják abba teljesen a túlevést. Ha valaki napi négy falásrohamát kettőre csökkenti, elmondható, hogy 50%-kal jobban van, de evési szokásai nem tekinthetők normálisnak és még segítségre van szüksége.

(2)    Az antidepresszívumoknak nincs hatásuk a betegek diétázási hajlamára. Mivel a bulimiás emberek szigorú diétázása lényeges ok, ami miatt hajlamosak a falásrohamokra, ez komoly hátrány.

(3)   Végül a legjelentősebb tényező: újabb bizonyítékok feltárták azt, hogy sok esetben az antidepresszívumok pozitív hatásai a falásrohamokra nem tartósak. Sok ember, aki kezdetben javulást élt át az antidepresszív kezelésre, később visszaesik, akár folytatja a gyógyszer szedését, akár nem.

További problémája a gyógyszeres kezelésnek, hogy sok bulimiás ember vonakodik elfogadni. Saját maguk akarnak megbirkózni evési nehézségeikkel anélkül, hogy gyógyszerre támaszkodnának.

Amikor az utóbbi időben világossá vált, hogy az antidepresszív gyógyszerelés csak korlátozott befolyást gyakorol a bulimia hosszú távú kimenetelésre, a kezelés e formája iránti lelkesedés megcsappant. Ezért különösen szerencsés, hogy amíg a gyógyszeres kezelés kutatását végezték, hasonló munka folyt a kezelés pszichológiai formáinak hatékonyságát illetően.

Pszichológiai kezelések

(1)   Kognitív viselkedésterápia. A legnagyobb érdeklődést keltő pszichológiai kezelés az a rövid tartamú pszichoterápia, melyet kognitív viselkedésterápiának ismernek, speciálisan a bulimiásoknak tervezett formájában. Azon a nézeten alapul, melyet sokan támogatnak, hogy a kulcsfontosságú tényező, mely megakadályozza a bulimiás embereket a spontán felépülésből, az extrém aggódás az alakra és testsúlyra vonatkozóan. A kezelés azt célozza, hogy segítsen az embereknek visszanyerniük a kontrollt az evés fölött és mérsékelniük az aggodalmakat az alakról és súlyról. Rendszerint négyszemközt végzik a betegekkel, mintegy 20 találkozás történik hozzávetőleg öt hónapon át.

A kognitív viselkedésterápia hatékonyságát a bulimia esetében számos gondos klinikai vizsgálat során tanulmányozták. A rövid távú eredmények nagyon impresszionálóak, a falásrohamok gyakoriságában átlagosan mintegy 90%-os csökkenést is elérnek. E kezelési folyamat után a betegek mintegy kétharmadának nincs már falásrohama. A hányás és hashajtózás hasonlóan csökken, és jelentős javulás van a hangulatban is. Fontos, hogy a diétázási hajlam lényegesen csökkent a kezelés e formájában. A betegek aggódása az alak és testsúly miatt pedig kevésbé intenzívvé válik.

Eleddig még kevés adat van a kognitív viselkedésterápiának a bulimiára gyakorolt hosszú távú hatásáról. Kezdenek azonban szaporodni a bizonyítékok, hogy a pozitív rövid távú eredmények jól megmaradnak: azaz a kezelés által előidézett változások állandónak látszanak.

(2)   Más kezelések. Sok kezelésre jövő bulimiást korábban már kezeltek pszichoterápiával, ami sikertelen volt. Vannak viszont más, a kognitív viselkedésterápiától különböző pszichológiai kezelések is, melyek bizonyos mértékig hasznosak voltak néhány bulimiás számára. Végeredményben e kezelések egyike sem olyan hatékony, mint a kognitív viselkedésterápiától különböző pszichológiai kezelések is, melyek bizonyos mértékig hasznosak voltak néhány bulimiás számára. Végeredményben e kezelések egyike sem olyan hatékony, mint a kognitív viselkedésterápia, de elegendőek lehetnek néhány ember számára. Ezek közé tartozik a viselkedésterápia, a pszichoedukációs módszerek, a fokális pszichoterápiák (mint az „interperszonális pszichoterápia” és a „szupportív-expresszív terápia”).

E különböző típusú kezelések két variációját néha javasolják. Az egyik betegek csoportjának szimultán nyújtott pszichológiai kezelést jelent. Ezt a kezelési módszert nem tanulmányozták kellőképpen. Úgy tűnik azonban, hogy kissé kevésbé hatékony, mint az egyéni terápia. Az is tény, hogy sok evészavaros ember nagyon érzékeny evési szokásai miatt és arra is, hogy elfogadja azt az ötletet, hogy másokkal együtt kezeljék. A második változat egy pszichológiai kezelés és egy antidepresszív gyógyszer kombinációja. Ismét az a helyzet, hogy ezt sem tanulmányozták még eléggé. Világos azonban, hogy a kognitív viselkedésterápia pozitív eredményeit tekintve, ilyen kombinációs kezelés többé-kevésbé szükségtelen. Mégis lehetnek olyan körülmények, melyek mellett ilyen megközelítés haszonnal járhat. Egy ilyen körülményt a következő fejezetben tárgyalunk.


Kezelés „lépcsőzetes gondozással”

A bulimiás emberek különböznek abban, hogy mennyi segítségre van szükségük evéssel kapcsolatos problémáik leküzdésében. Néhányan képesek saját maguktól teljesen felépülni, minden külső segítség nélkül. Másoknak arra lesz szükségük, hogy felvegyék őket speciális kórházi osztályra. A legtöbben azonban a segítségnek a két szélsőség közötti valamilyen fokát igénylik. Ésszerű javaslat az, hogy a bulimiás emberek ellátását „lépcsőzetes” módon szervezzék: azaz az emberek a gondozás legalacsonyabb szintjét kapnák kezdetben, és a rendszerben afelé haladnának, hogy fokozatosan egyre intenzívebb gondozási szinten lássák el őket, ha és amikor arra szükségük van. A vélemények különböznek arról, hogy pontosan milyen szolgálatok legyenek elérhetőek az egyes szinteken. A 4. ábra olyan lépcsőzetes kezelési programnak az átdolgozása, melyet a Pszichiátriai Királyi Kollégium ajánlott.

Az első szint a szupervízióval, szakmai felügyelettel ellátott önsegítés. Ezen a szinten az emberek önsegítő kézikönyvet kapnak, melyet egy segítő személy felügyelete alatt használnak.* Ennek a szintnek a szupervíziója, ellenőrzése bárkitől és számos forrásból jöhet. Nagy-Britanniában a családorvosok és a mellettük dolgozó nővérek vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy a kezelésnek e szintjét biztosítsák. Szociális munkások, pszichiátriai nővérek és diétás szakemberek szintén betölthetik ezt a szerepet.

Néhány ember nem lesz képes arra, hogy elegendő haladást érjen el az 1. szinten. Bizonytalanság van a tekintetben, mi legyen a következő kezelési szint. A 4. ábrán a második szint az önsegítő kézikönyv folytatását foglalja magában, míg antidepresszív gyógyszerelés is folyik. Eddig még nincs igazi bizonyíték ennek a kezelési szintnek az alátámasztására. Az ok, hogy miért lehet megfelelő ez a szint, az, hogy az antidepresszívumok antibulimiás hatásai ösztönzést nyújthatnak egyeseknek abban, hogy szükséges használniuk az önsegítő kézikönyvet. Az a járulékos hatás is lehetséges, hogy akik jelentősen depressziósak, javul a hangulatuk.

* E könyv második része önsegítő kézikönyv az 1. szint funkciójának

   teljesítésére tervezve.

Minthogy az antidepresszívumok hatása bulimiában csak rövid távúnak bizonyult, itt csupán azért használják, hogy a személynek esélyt adjon az önsegítő kézikönyv kiaknázására.

Néhány személynek nem sikerül elegendő haladást elérnie még a gyógyszerek segítségével sem; némelyek pedig nem akarnak gyógyszert szedni. Nekik a következő kezelési szintre van szükségük, nevezetesen a teljes kognitív viselkedésterápiás kezelésre.

Az a kevés ember, aki nem javul eléggé a 3. szinten, általában azok közé tartozik, akikben a bulimia csak egyet jelent sok nehézség között. Ők további segítséget igényelnek. Ennek a segítségnek a pontos természete problémáik részleges értékelésétől függ, valamint az elérhető helyi kezelési lehetőségektől. A 4. ábra három lehetséges alternatívát kínál.


6.

Rövid technikai jegyzet

Ez a fejezet rövid beszámolót tartalmaz arról, hogyan ismerték fel a bulimiát mint betegséget, a zavar gyakoriságát, a diagnózisához kidolgozott kritériumokat, és kapcsolatát más evészavarokhoz.

Hogyan ismerték fel a bulimiát?

Sok-sok éve felismerték már, hogy az evés zavarainak természete lényegében pszichológiai. Ezek legismertebbike az anorexia (pontosabb orvosi nevén: anorexia nervosa). Ebben a zavarban szenvedő betegnek a leírása nagyon régen született, 1694-ben Richard Morton angol orvos tette közzé. Egy fiatal lány betegségét írta le, aki „csupán bőrbe öltöztetett csontváz” volt. Az „anorexia nervosa” fogalmát jóval később vezették be az orvosi irodalomba, 1874-ben Sir William Gull, Viktória királynő orvosa nevezte így a zavart. Hosszú ideje széles körű egyetértés van arról, hogy mik az anorexia legfőbb jellegzetességei. A 3. táblázat az Amerikai Pszichiátriai Társaság definícióját mutatja be, melyet diagnosztikai kézikönyvük következő kiadásához javasoltak.

Az 1970-es évek vége felé beszámolók kezdtek felbukkanni egy új evészavarról, melyben a fő zavar a kontrollálatlan túlevés volt. Az ebben a zavarban szenvedő emberek a leírások szerint erősen hasonlítottak az anorexiásokra, kivéve azt, hogy testsúlyuk általában normális volt.

Ennek az újonnan felismert zavarnak számos nevet adtak (ilyen pl. a „bulimarexia” és a „diétázási káosz szindróma”), de két fogalmat fogadtak el a legszélesebb körben, ez a „bulimia” (az USA-ban használták ezt) és a „bulimia nervosa”. Ez utóbbi fogalmat Russell professzor vezette be forradalmi hatású cikkében, melyet 1979-ben közölt a Psychological Medicine nevű pszichiátriai folyóiratban.


Ebben 30 olyan beteg klinikai állapotát írta le, akik „az anorexia nervosa ominózus variánsában” szenvedtek, s ezt a zavart „bulimia nervosának” nevezte el. Russell professzor közleménye figyelemre méltó példája annak, hogy egy tapasztalt klinikus élesszemű klinikai megfigyelésének alapján hogyan bukkannak elő egy korábban le nem írt zavar jellegzetességei. Ez a cikk valószínűleg a legnagyobb hatású közlés, melyet az evészavarok terén publikáltak.

A bulimia definíciója

Russel professzor eredetileg a következő három részes definíciót javasolta a bulimia nervosa zavarára:

(1)   erős és ellenállhatatlan késztetés a túlevésre;

(2)   kísérletek az étel „hizlaló” hatásának elkerülésére önhánytatással, túlzott hashajtóhasználattal, vagy mindkettővel és

(3)   beteges félelem a kövérségtől.

A következő néhány év során a klinikusok és kutatók széles körben használták ezt a definíciót a zavarban szenvedők azonosítására, különösen Nagy-Britanniában és a Brit Nemzetközösségben. Sajnos, a „bulimia” zavarának definiálására használt azon kritériumok, melyeket 1980-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság dolgozott ki, jóval tágabbak voltak, mint Russell kritériumai. Ez némi zavart okozott az orvosi szakirodalomban, különösen azokra a becslésekre vonatkozóan, hogy milyen gyakori a bulimia (l. később). Ennek ellenére egyetértés alakult ki azokról a tényezőkről, amelyek meghatározzák a bulimia kialakulását. A 4. táblázat az Amerikai Pszichiátriai Társaság által javasolt legutóbbi formulát mutatja be. (A „bulimia nervosa” kifejezés most már az Atlanti-óceán mindkét partján elfogadott.)

Az A pont úgy definiálja a falásrohamot, mint kontrollálatlan túlevést. A B pont felsorolja a túlevés kompenzálására használt extrém módszerek listáját. A C pont azt rögzíti, hogy a diagnózis megállapításához a zavart evési szokásoknak legalább három hónapja fenn kell állniuk, és elég gyakoriaknak kell lenniük. A D pont állapítja meg a zavar  meghatározó  jellemzőjeként  azt,  hogy  az  önértékelést előnytelenül befolyásolja a test alakja vagy súlya. Végül az E pont azt mondja ki, hogy ha az előző négy kritériumot teljesíti a személy és az anorexia nervosa diagnosztikus kritériumainak is megfelel, akkor az utóbbi diagnózisnak van elsőbbsége. A zavar jövőbeni kutatásának segítésére alcsoportokat javasoltak, elkülönítve azokat, akik purgálják magukat (hánynak, hashajtóznak vagy vízhajtóznak), és azokat, akik ezekkel nem élnek.


Milyen elterjedt a bulimia?

Russell professzor 1979-es cikkének közlése és a bulimia amerikai kritériumainak 1980-as megjelenése óta számos tanulmányt végeztek azért, hogy meghatározzák a bulimia vagy bulimia nervosa gyakoriságát. Nagyon különböző leletekről számoltak be. Ez részben azzal függ össze, hogy a zavar különböző definícióit alkalmazták. Azzal a ténnyel is kapcsolatos azonban, hogy a kulcsfogalmakat nem definiálták megfelelő módon. Azok a tanulmányok pl., melyekben amerikai egyetemisták kérdőíveket töltöttek ki, s ebben megkérdezték őket, volt-e valaha falásrohamuk, arról számoltak be, hogy a falásrohamok gyakorisága a 70%-ot is elérte. Hasonló, Nagy-Britanniában végzett vizsgálatok azonban, melyekben azt kérdezték, hogy az embereknek volt-e valaha kontrollálatlan túlevési epizódjuk, 20% körüli arányt mutattak fiatal felnőtt nők között. Tény, hogy ha az embereknek volt-e valaha kontrollálatlan túlevési epizódjuk, 20% körüli arányt mutattak fiatal felnőtt nők között. Tény, hogy ha az embereket részletesen meginterjúvoltak evési szokásaikról, és a falásroham szigorú definícióját alkalmazzák, a falásrohamok gyakorisága fiatal felnőtt nők körében 5 és 10% közötti; s a bulimia nervosa teljes zavarának gyakorisága ezen csoporton belül 1-2% között van.

A bulimia ritka férfiak között.

Az életkor, melyben a bulimia kezdődik, tipikusan 18 év körül van, bár a legtöbb ember, aki kezelésre jön, 20-as éveinek elején tart. A zavar alkalmanként 13-14 éves lányokban lép fel, de nagyon ritka ennél fiatalabbakban.

Az utóbbi 20 év során úgy látszik, hogy a bulimia sokkal gyakoribbá vált. Nem lehetünk azonban teljesen bizonyosak ebben, mert bulimiás esetek korábban is lehettek felfedezetlenül. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kórelőzményben a bulimia előfordulása sokkal gyakoribb fiatalabb, mint idősebb nőkben, ami arra utal, hogy a zavar tényleg gyakoribbá vált az utóbbi években. A helyzet bizonyosan az, hogy azokban az országokban, ahol az anorexia nervosa megtalálható (azaz a nyugati és a gazdaságilag fejlett nem nyugati országokban), az utóbbi években drámai emelkedés következett be a kezelést kérő bulimiás emberek számában. A bulimia valójában mára egyike lett a leggyakoribb zavaroknak, amellyel a pszichiátriai ambulanciákon találkozunk.

A bulimia és más evészavarok

A bulimia szoros kapcsolatban áll az anorexiával. A bulimiások mintegy harmadának a múltban anorexiája volt, s nagyok sokuknak volt néhány anorexiás tünetük. A két zavarnak sok közös tünete van. Különösen az, hogy az alakra és súlyra vonatkozóan speciális attitűdjeik vannak (l. a C pontot a 3. táblázatban és a D pontot a 4. táblázatban). Világosan kitűnik a 3. és 4. táblázatban felsorolt diagnosztikus kritériumokból: lehetséges az is, hogy valaki eleget tesz a bulimia nervosa négy fő kritériumának és teljesíti az anorexia nervosa diagnózisához szükséges kritériumokat is. Való igaz, az anorexiában szenvedők csaknem fele időszakosan elveszti a kontrollt az evés fölött és túleszi magát. Az utóbbi években egyre inkább felismerték, hogy vannak emberek, akiknek falásrohamaik vannak, de nem tesznek lépéseket a túlevések kompenzálására. Azt javasolták, hogy őket külön csoportba osztályozzák, az evészavarok harmadik típusába, melyet „túlevéses zavarnak” neveznek.

Az 5. ábra azt mutatja, hogyan viszonyul egymáshoz az evészavarok három típusa. A körök mérete nagyjából megfelel annak a gyakoriságnak, amellyel mindegyikük előfordul. A körök átfedése azt mutatja, melyik diagnózisnak van elsőbbsége. Van egy olyan általános szabály a pszichiátriában, hogy ha valaki két zavarban szenved, akkor az, amelynek nagyobb jelentősége van a kezelés és prognózis szempontjából, „tromfolja” a másikat, azaz elsőbbsége van a diagnózisban és kezelésben (l. az E pontot a 4. táblázatban). E szabálynak megfelelően az anorexia nervosa diagnózisa erősebb, mint a bulimia nervosáé, és a bulimia nervosa diagnózisa tromfolja a túlevéses zavart.


Utószó az első részhez

E könyv első részének az volt a célja, hogy rövid áttekintést nyújtson a bulimia természetéről. Ha eddig elolvastad, mert problémáid vannak az evéssel, már világos kell legyen számodra, hogy bulimiában szenvedsz-e vagy sem, esetleg e zavar valamilyen változatában. Hasonlóképpen: ha van bulimiás barátod vagy rokonod, már bizonyára kialakult az elképzelésed arról, miféle problémáik lehetnek az étkezéssel, és milyen hatásokat gyakorolnak ezek a problémák életükre.

Ha problémáid vannak az evés kontrollálásával, felmerül a kérdés: mit kezdj velük? Az 5. fejezet röviden körvonalazta a bulimiában elérhető kezelési módszereket. Arra is következtethetsz, hogy problémáid nem eléggé súlyosak ahhoz, hogy speciális figyelmet érdemeljenek és talán boldog vagy, ha nem veszel tudomást róluk. Vagy magadra ismerhetsz a bulimiás emberekről adott leírásokban és ráébredhetsz, ha eddig ez nem történt meg, hogy segítségre van szükséged. Ebben az esetben bizonyosan el kell olvasnod a könyv második részét. Ez pedig önsegítő útmutató bulimiás és annak változataiban szenvedő emberek számára, és gyakorlati vezérfonalat nyújt a felépüléshez. Már igen sok bulimiás használta, jelentős eredménnyel.

Ha a könyv első részét azért olvastad el, mert aggódsz egy barátod vagy rokonod miatt, aki bulimiás, szintén hasznos elolvasnod a második részt. Segíteni fog annak felbecsülésében, hogy milyen nagy erőfeszítéseket kell tennie annak, aki bulimiában szenved, hogy rendbe jöjjön. Segíteni fog abban is, hogy részt vegyél valakinek a gyógyulásában, aki megpróbálja ezt a könyvet a javuláshoz vezető útként használni, anélkül hogy akaratlanul is hátráltatnád ebben.


ELSŐ RÉSZ

Önsegítő kalauz bulimiások számára

Bevezetés

Sok ember, akinek problémája van az evés kontrollálásával, képes a nehézségek legyőzésére hivatásos segítség keresése nélkül is. Néhányuknak viszonylag rövid ideje vannak problémáik, és zavart étkezésük még nem vált szokássá. Mások már évek óta problémákkal küzdenek, de sohasem kerítettek sort komolyan arra, hogy megpróbáljanak valamit tenni a jobbulásért. Néhány ember számára az evési szokások normalizálásának folyamata viszonylag egyszerű dolog: elkezdeni újra értelmesen enni. Sok más ember számára a feladat nagyon nehéz, de valahogyan mégis megoldják. Sikerül megállítaniuk a falásrohamokat. Abbahagyják az önhánytatást. Abbahagyják a hashajtózást. Rendes ételeket esznek szabályos időrendben. És ami a legfontosabb, az étel és evés megszűnik uralni életüket, valamint eltűnik az erős aggodalmaskodás a súlyukkal és alakjukkal kapcsolatosan. Más szóval, újra normális életet kezdenek folytatni.

Szomorú, de sok más, nagyon hasonló problémákkal küszködő ember speciális klinikákon tűnik fel, mert ismételt kísérletek után is képtelen saját magától javulni. Nem szükségszerűen arról van szó, hogy a gondjaik hosszabb ideje állanak fenn, vagy evési szokásaik súlyosabban zavartak. Csupán arról, hogy azok a dolgok, melyeket megpróbáltak a helyzet javítására, egyszerűen nem működtek. Gyakran pedig ők rontották erősen a helyzetet. Mármost természetesen sok bulimiás személynek szakember segítségére van szüksége és fontos, hogy ilyen segítséget keressen és megkapja azt. Sokaknak sikerülne evési szokásaikat normalizálni saját erőből, ha tudnák, hogyan lássanak neki. Ez az önsegítő útmutató azért készült, hogy vezérfonalat nyújtson azoknak az embereknek, akik saját maguktól akarnak megpróbálni javulni, de bizonytalanok, hol kezdjék.

Kinek szántuk ezt az útmutatót?

A következő vezérfonalak olyan embereket céloznak meg, akiket a „klasszikus bulimia nervosa”-ként említhetünk: vagyis azokat, akik rendszeresen elveszítik a kontrollt evésük fölött és falásrohamaik vannak, megpróbálják kompenzálni a túlevéses epizódokat extrém módokon (pl. koplalással, hányással vagy hashajtók szedésével), és akik alakjuknak, súlyuknak nagy személyes jelentőséget tulajdonítanak, oly mértékben, hogy a testsúllyal és alakkal kapcsolatos aggodalmak uralják életüket.

Természetesen sok olyan ember van, akire nem illik elég jól ez a leírás, de némely jellemző igen. Lehet, hogy nagyon ritkán van falásrohamuk. Lehet, hogy nincs falásrohamuk, de rendszeresen hánytatják magukat étkezések után vagy bármilyen étel elfogyasztása után, amit potenciálisan hizlalónak vélnek. Lehet, hogy náluk váltakoznak a viszonylag normális evés időszakai és a szigorú fogyás céljából végzett koplalás napjai. Lehetséges, hogy rendszeresen szednek hashajtókat, hogy kompenzálják azoknak az ételeknek a fogyasztását, melyeket hizlalónak tekintenek. A következő útmutatás valószínűleg hasznukra válhat nekik is. Bár néhány tárgyalásra kerülő dolog talán nem illik rájuk, az általános alapelvek minden emberre vonatkoznak, akinek nehézségei vannak az evés kontrollálásában és normalizálni akarják zavart evési szokásaikat, a testsúlyra és alakra vonatkozó aggodalmaikat pedig kezelhetőbb, jobb kilátások felé fordítani.

Kinek nem alkalmas ez az útmutató?

A bulimiás embereknek hat ilyen kategóriájuk van, s számukra ez a könyv valószínűleg nem megfelelő.

(1)   Néhányuknak akik mereven be vannak zárva súlyosan zavart evési szokásaik rendszerébe, valószínűleg nem reális az az elképzelés, hogy saját maguktól képesek kitörni ebből. Fontos hozzátenni ehhez, hogy sok ember, aki nem tartozik ebbe a kategóriába, azt gondolja, hogy ide sorolható. Ha készen állsz arra, hogy megpróbáld megváltoztatni jelenleg evési szokásaid néhány vonását, akkor biztosan nem tartozol ebbe a kategóriába.

(2)   Egyeseknek, akik a társas életet tekintve teljesen izoláltak, nagy szükségük lehet egy terapeuta támogatására és bátorítására, akit rendszeresen látogathatnak.

(3)   Némelyek, akik annyira elkedvetlenedtek, hogy nem képesek összeszedni energiájukat a változás kipróbálásának elkezdéséhez, valószínűleg nem fogják tudni használni az útmutatót.

(4)   Azoknak, akiknek igen alacsony a testsúlyuk (és a bulimia mellett anorexia nervosában is szenvednek), elképzelhető, hogy az ebben az útmutatóban lévő vezérfonalak valójában inkább kárt okozhatnak, mintsem javítanák a helyzetet.

(5)   Vannak, akik evészavara csupán kis része sokkal szélesebb körű zavaroknak, mint amilyenek az alkoholproblémák, az önsebzés (mint pl. saját maguk vagdosása vagy ismétlődő gyógyszer-túladagolások) és ezek rokonai; ők több segítséget igényelnek, mint amennyit ez a könyv nyújt.

(6)   Akik olyan testi betegségben szenvednek, melyet az evés jelentősen befolyásolhat (ilyen a cukorbetegség), és a terhes nők orvosi felügyeletet keressenek.

Ha ennek a hat kategóriának egyikébe vagy többe is tartozol, szakember segítségére van szükséged, és konzultálnod kell háziorvosoddal a kezelésre való beutalásról. E csoportok mindegyike számára speciális kezelések állnak rendelkezésre, és a segítség kilátásai jók, ha ilyen kezelést kapnak. Hangsúlyozni kell viszont, hogy ez az útmutató valószínűleg segíthet a bulimiában és a kapcsolódó problémákban szenvedők nagy többségének.

Néhány megfontolandó kérdés

az indulás előtt

Az elsőrendű fontossági sorrendek megváltoztatása

Az evési nehézségek legyőzése ritkán könnyű, általában valóban nagyon kemény feladat. Lényeges éppen ezért, ha komoly erőfeszítést akarsz tenni ennek érdekében, hogy e célnak elsőrendű fontosságot tulajdoníts életedben. Evési szokásaid normalizálása legyen az első legfontosabb teendőd; egyéb dolgaid, felelősségeid e fontosság mögé sorakozzanak fel. Ez elég szörnyű tanácsként hangozhat. Úgy is érezheted, hogy ez teljesen elveid ellen van, melyek a „saját erőből” való cselekvést hirdetik. Valójában azonban ez a felelősségteljes teendő, mert csak az evési problémák leküzdése által teljesítheted megfelelően tágabb személyes és társadalmi kötelezettségeidet. Ezért ha saját problémáidnak vonakodsz ilyen nagy fontosságot tulajdonítani mások szükségleteinek a rovására, megnyugtathatod magad, hogy mindenki másnak a legjobb érdekeit szolgálnád, ha így tennél.

Miért éri meg változni?

Miközben igaz, hogy nehéz legyőzni a bulimiát, erre vállalkozni rendkívül megéri. A legtöbb embernek ez a következtetés annyira nyilvánvaló, hogy alig érdemes hangsúlyozni. Néhányan azonban bizonyos mértékű meggyőzést igényelhetnek. Három fő ok van, miért éri meg a befektetett erőfeszítést az evési szokások normalizálása.

(1)   Pszichológiai okok. Számos pszichológiai következménye van a bulimiának és az evési szokások társuló zavarainak, melyek miatt érdemes legyőzni ezeket a problémákat. Jelentős bűntudat és szégyen gyakran övezi a falást és hányást. Ez az embereket titkos és magányos létezésre kényszeríti, néha évekre és másoknál alacsonyabb rendűnek érzik magukat – sőt, néha meglehetősen értéktelennek. Ugyanígy súlyos depresszió gyakran fellép a falásroham után, és jó ideig eltarthat. Néhány embernek vad hangulati hullámzásai vannak, rendszerint annak függvényében, hogy milyen mértékben képesek kontrollálni evésüket. Így gyorsan változnak az extrém boldogság érzéséből a végsőkig nyomorult állapot érzéséig. Az emberek gyakran szorongást élnek át olyan helyzetben, ahol ételnek vannak kitéve, mint a szabadban evés, mások előtt evés, vagy egyszerűen étel készítése mások számára. A testsúllyal, alakkal, étellel és evéssel kapcsolatos állandó aggodalmaskodás gyakran megnehezíti a koncentrációt. Tényleg gyakori az az érzés, hogy életüket teljesen uralják az étellel és evéssel kapcsolatos gondolatok, a súlyra és alakra vonatkozó aggódások. A normális evési szokások visszaállítása sok ilyen nehézséget megfordít és nagy lépést jelent mások megoldásában.

(2)   Társadalmi okok. A bulimia nagy vámot szed társas életedben. A személyes kapcsolatokat rosszul befolyásolja. A legrosszabb esetben a falásrohamok és hányások naponta sokszor fordulnak elő és egyszerűen nincs idő arra, hogy megközelítőleg normális életet éljen az érintett. A társas élet nagy része más emberekkel való evést is magába foglal. Sok bulimiás úgy oldja meg ezt a különös problémát, hogy mindig egyedül eszik. Az is gyakori, hogy kövérnek és visszataszítónak érzik magukat falásroham után és nem akarják, hogy bárki is lássa őket. Ezért elkerülik a társaságot és újra az egyedüllétet választják. Sajnos, ilyen körülmények között sokkal valószínűbb, hogy falásroham jelentkezik. A családi kapcsolatok igen gyakran feszültté válnak.

A munka ráadásul számos okból hátrányosan befolyásolt. Az étellel kapcsolatos helyzetek különösen problematikusak. Nagy nehézségeket jelenthet, pl. a közös ebéd, menza, a kávézás és teázás. És amit fentebb említettük, az étellel és evéssel kapcsolatos gondolatok, a súly és alak miatti aggodalmak olyan mértékben zavarhatják a koncentrálóképességet, hogy az a munkateljesítmény rovására megy. Az emberek nehezen tudják követni, mit is csinálnak; lehetetlennek találják, hogy egy bizonyos feladatra koncentráljanak, ami pl. arra vezethet, hogy valamit újra és újra elolvasnak, meglehetősen képtelenek arra, hogy bármit is felfogjanak.

Ha valaki elég jól meg is birkózik a dolgokkal, a depresszió és értéktelenség érzése, melyet a falásroham és hányás okoz, azt éreztetheti vele, hogy általában nem megfelelően működik, s önbizalom nélküli a munkában és a társas életben. Ezek a nehézségek jelentékeny módon javulnak, ha az evési szokások újra normálissá válnak.

(3)   Orvosi okok. Számos lehetséges orvosi szövődmény társul a bulimiához. Egyesek a falásrohamok következményei, mások azoknak a módszereknek köszönhetők, melyeket az emberek a túlevések kompenzálására vezetnek be (hányás, hashajtózás és így tovább). E szövődmények némelyike gyakori, mint a hasi fájdalom, a nyálmirigyek duzzanata és a torokfájdalmak. Ritkán súlyosabb komplikációk is lehetnek, mint a gyomorfal vagy a nyelőcső károsodása. Az ismétlődő hányás és a gyakori hashajtóhasználat megzavarhatja a test folyadékegyensúlyát és hypokalaemiához (alacsony káliumtartalom a vérben) vezethet, amely szívritmuszavarokat okozhat. Mindezek a lehetséges testi kockázatok megerősítik azt az érvet, hogy megéri erőfeszítést tenni a javulásért. Fontos hangsúlyozni, hogy a testi szövődmények többsége visszafordítható. Amikor tehát a normális evési szokások visszatérnek, a test visszaigazodik, visszatér az egészséges állapothoz.

A bulimiások zavart evési szokásai komplikációkat okozhatnak a terhesség lefolyásában is. Ha terhes vagy és falási rohamaid vannak, diétázol, hánysz, hashajtózol, vízhajtózol vagy más gyógyszereket szedsz, ezeket a dolgokat őszintén meg kell tárgyalnod háziorvosoddal.

Ezek néhány olyan okot jelentenek, miért is érdemes elkötelezned magad amellett, hogy legyőzd evési nehézségeidet. Nincs kétség, hogy vannak mások is, talán kényszerítőbb személyes okok, hogy így tegyél. Bármilyen különös okod is van a változás akarására, fontos hangsúlyozni az elején, hogy nem leszel képes abbahagyni a falást és visszatérni a normális evésre, hacsak nem vagy nagyon erősen motiválva arra, hogy így tegyél. Továbbá: ha valóban meg akarsz változni és készen állsz arra, hogy erősen elkötelezd magad e mellett, minden okod megvan annak elvárására, hogy sikeres leszel.

Most van a megfelelő időpont arra,

hogy megbirkózz evési problémáiddal?

Érdemes megfontolni, mielőtt továbbhaladsz ebben a könyvben, vajon most van-e a megfelelő ideje annak, hogy megbirkózz ezzel a problémával. Ha éppen szabadságra készülsz két héten belül, vagy hamarosan vizsgáznod kell, nem tudod kellően a következőkben körvonalazott elveknek szentelni magad. Ilyen körülmények között az lenne a legjobb, ha elhalasztanád a program elkezdését a megfelelő időpontra, és akkor teheted meg a szükséges kötelezettségvállalást. Ha csak félszívvel kezded el és nehézségekbe ütközöl, elvesztheted tartásodat és elkedvetlenedhetsz, esetleg feladhatod olyasmi miatt, ami működhetne a megfelelő körülmények között. Másrészt ha nincs más komoly okod arra, hogy ne kezdd el a programot most, mint a két fenti példa, el kell köteleznek magad a kezdésre a közeli jövő meghatározott időpontjában. Mindig lesz elég hétköznapi ok, hogy a program elkezdését halogasd, és gyanakvónak kell lenned a „gyenge” ürügyekre.

„Miért nem tudom abbahagyni

a túlevéseket?”

Mielőtt elkezdenéd a programot, melyet követned kell az evésre vonatkozó nehézségeid legyőzésében, érdemes leírni azokat a tényezőket, amelyek megakadályozzák a bulimiásokat abban, hogy spontán módon javuljanak. Furcsának tűnhet, hogy a bulimia folytatódik, bár a bulimiára jellemző viselkedésformák olyan ellentétesek azzal, ahogyan viselkedni akarnak, és a betegség olyan nyomorulttá teszi őket. Ennek az oka, hogy az emberek akaratlanul is olyan problémaleküzdő módszereket vesznek fel, melyek ellenkező hatással járnak. A koplalás pl. a falásroham után időlegesen jó érzést okozhat, de egyúttal jelentősen növeli annak esélyét, hogy újból falásrohamod lesz. A három fő tényező, mely a bulimia fenntartását szolgálja, a 6. ábrán látható.

Diétázás

A legtöbb fiatal nő néha diétát folytat fogyás céljából. Szomorú tény viszont, hogy az erőfeszítés, az elkötelezettség, és a diétával foglalkozó  irodalomba  és   fogyókúrákba  ölt  pénz  ellenére  ezek  a

kísérletek ritkán sikeresek. Bizonyítékok vannak továbbá arra, hogy a diétázás az evést serkentő élettani és lélektani nyomást fejt ki az emberekre, és paradox módon túlevést okoz. A bulimiás emberek nagy többségében a falásrohamok diétázás után kezdődtek. És mindegyikükben a diétázás az, ami fenntartja a falásrohamokat. A bulimia legyőzése céljából és azért, hogy biztos légy abban, képes vagy normálisan enni, teljesen fel kell hagynod a diétázással. Ez természetesen borzalmas kilátásnak tűnik olyan ember számára, aki évek óta diétázik és meg van rémülve attól, hogy a diétázás abbahagyása elkerülhetetlenül hízáshoz vezet. Bárki számára azonban, aki ezt a könyvet olvassa abban a reményben, hogy evészavarával való küzdelmében segítséget nyújtó információkhoz jusson, egyszerű igazságnak látszik, hogy a diétázás nem működött: csaknem biztosan nagyobb a testsúlyod annál, amennyit szeretnél, és noha fogyni akarsz, időnként elveszted a kontrollt és zabálsz, ami garantáltan megakadályozza a fogyást. Az is igaz, hogy a legtöbb ember jelenlegi testsúlya valójában nagyobb, mint amikor diétázni kezdtek. Bárkinek, akinek falásrohamai vannak, tényleg érdekes lenne megkérdeznie magát, hogy egy típusos héten elfogyasztott átlagos kalóriaszám valóban kevesebb-e, mint amennyi akkor lenne, ha nem lennének falásrohamai és nem diétázna, hanem ehelyett rendes, szokásos étrendet enne. Nagyon nehéz megválaszolnia ezt a kérdést annak, akinek az evési szokásai komolyan zavarttá és rendezetlenné váltak. Az igazság mégis az, hogy bármilyen erőfeszítést is tesz valaki a túlevés kompenzálására, nagy kalóriatartalmat fogyaszt el a falásroham során; és valóban megszokott dolog az, hogy akik a diétázás és túlevés szokását rendszeres étrenddel helyettesítik, nem híznak. Néhányan tulajdonképpen fogynak is. Nagyon ritka, hogy a normális étkezés jelentős hízáshoz vezet.

Elolvasva az előző szakaszt, elgondolkodhatsz: „nos, ha nincs megengedve, hogy diétázzam, ez a program nem nekem való”. Ez érthető válasz; de a leghatározottabban meg kell ismételni, hogy a diétázás nem működött számodra és ez az egyik fő tényező, mely túlevést okoz. Válaszolhatsz erre azzal: igaz lehet, hogy a diétázás kurdarccal járt abban az értelemben, hogy evésed rendezetlen és kontroll nélküli. Mégis arról van inkább szó: ha nem diétáznál, még rosszabb lenne a helyzet, mert sokkal többet ennél és híznál, s pillanatok alatt kövér lennél. Ez sok bulimiás ember nagyon erős meggyőződése és kényszerítő félelme. Olyan meggyőződés viszont, mely csaknem bizonyosan hamis és olyan félelem, mely szinte biztosan alaptalan. Az igazság az, hogy a legtöbb ember számára a diétázás és túlevés viselkedésmintájának helyettesítése normális étrenddel nem befolyásolja érdemlegesen a testsúlyukat. Nagyon nehéz lesz annak, akinek ilyen meggyőződése és félelme van, elfogadnia hitének ezt a cáfolatát. Az egyetlen előrevivő út a következő kísérlet kipróbálása: határozd el magad egy négyhetes kísérleti időszakra és ragaszkodj az ebben az útmutatóban kifejtett mindegyik elvhez, és négy hét után mérd fel, van-e javulás evési szokásaidban és mi történt a testsúlyoddal. Az e kérdésekre adott válaszok segítenek annak eldöntésében, érdemes-e folytatni a programot.

Purgálás (hányás és hashajtózás)

A hányás serkenti a túlevést. Nagyon gyakori, hogy arról számolnak be, amikor először felfedezték a hányást mint testsúlycsökkentő módszert, egészen fel voltak dobva. Hirtelen azt ehettek, amit akartak anélkül, hogy befolyásolta volna súlyukat. Hamarosan azonban rájöttek, hogy korántsem felszabadító dolog, a hányás csapda: a hányás több evéshez vezet, ez viszont több hányást okoz. Bűvös kör alakul ki, melyben részben a hányás stimulálja a falásrohamokat. Tény, hogy sok bulimiás tapasztalja a következőt: ha tudja, hogy a körülmények olyanok, ahol nem tud hányni (pl. hosszú autóútra megy barátokkal), ez az evést átmenetileg fékezi. Ennek az értelme az volna annak a bulimiásnak számára, aki normalizálni akarja evési szokásait, hogy a hányás abbahagyása az evés fölötti több kontroll gyakorlására fogja serkenteni. Ez természetesen nem ilyen egyszerű, és a hányás abbahagyása, mint a túlevés következményeitől való megszabadulás módszere távolról sem könnyű. Bizonyos mértékig ugyanaz az érv vonatkozik a hashajtóhasználatra (l. alább a „Néhány tanács...” című szakaszt).


Depresszió

A depresszió gyakran falásrohamokra készteti a bulimiás egyént. A túlevés pedig depressziós hangulatot okoz. Így egy másik bűvös kör alakul ki. Ha mármost erőfeszítést teszel, hogy ne legyenek falásrohamaid, akkor meg kell próbálnod megszakítani ezt a kört. A túlevésen kívül persze sok más dolog is depresszióssá tehet, s így közvetett módon túlevéshez vezet. Ebből az következik, hogy fontos megvizsgálnod azt, hogy életednek mely részei nem kielégítőek és depresszió érzését kelthetik benned, és meg kell kísérelned a megoldás megtalálását ezekre a nehézségekre (l. a problémamegoldásról szóló tanácsot alább a 4. lépésnél).

Más tényezők, melyek fenntarthatják a falásrohamokat

Sok más faktor is hozzájárulhat a falásrohamok fenntartásához. Fontos tényező a nagyon alacsony testsúly. Ez rendszerint nem jelent problémát bulimiában, mert a legtöbb beteg a normális testsúlyhatárok között van. Néhány embernek viszont, akinek testsúlya nagyon alacsony, a teste ténylegesen éhezési állapotban van, és ez önmagában okozhat tálevéseket. Az ilyen helyzetben lévő emberek esetében a tálevés nem győzhető le teljesen, hacsak nem engedik meg testsúlyuknak a normális, egészséges szintre való emelkedést (l. a 3. lépést: „A túlevés megelőzését célzó beavatkozások megtanulása”).

Szükséged van segítségre

az útmutatóban nyújtottak  mellett?

Az alább kifejtendő vezérfonalak lényegében gyakorlatiak. Az evési problémák valódi értékének az elfogadásából erednek: abból, hogy vannak emberek, akiket zavar az, hogy képtelenek kontrollálni evésüket és akik segítséget óhajtanak evési szokásaik normalizálásában. Az útmutató azért készült, hogy ezeknek az embereknek olyan eszközöket nyújtson, melyekre szükségük van a felépüléshez. A vezérelvek ezért elsősorban nem abban szándékoznak segítséget nyújtani, hogy mély okokat fedezz fel, melyek evészavarodhoz vezethettek. Ennek a magyarázata egyszerűen az, hogy a rejtett okok felfedésének folyamata nem szükséges az evési szokások normalizálásához. Ez azt jelenti, hogy tökéletesen lehetséges egy bulimiás számára, hogy egyszerűen az evési szokások, valamint a súllyal és alakkal kapcsolatos attitűdök megváltoztatására való koncentrálással győzze le evési problémáit. Tekintve ezt a lehetőséget, célszerűnek tűnik részletezni, hogyan érhetné el valaki ezt a célt saját erőből. Néhány ember természetesen úgy érezheti, hogy problémát, beleértve evészavarát is, közvetlenül korai élményeinek bizonyos aspektusaiból erednek, melyeket mélyebben meg akarnak érteni, és igazán úgy érezhetik, hogy egy pszichoterápiás kezelés segítené őket e tekintetben. Néhány ember hasonlóképpen úgy vélheti, hogy tanácsadás segítene neki az élet mindennapos stresszhelyzeteinek kezelésében. E könyvben kifejtett vezérfonalak követése nem ütközik ezen lehetőségek egyikével sem. A pszichoterápia és tanácsadás nem áll ellentétben azzal, hogy magad is foglalkozz evési problémáiddal; azt is tapasztalhatod, hogy tulajdonképpen segítenek téged abban, hogy sikeresen használd az útmutatót. Hangsúlyozni kell azonban, hogy amíg ezek vagy segítenek, vagy nem, rendszerint teljesen érthető dolog azt elvárnod, hogy képes legyén újra rendet rakni evési szokásaidban ilyen további segítség nélkül.

Az önsegítő program

Ennek az önsegítő programnak nem szándéka, hogy átfogó katalógusa legyen mindennek, ami elképzelésünk szerint segíthet valakit evési szokásainak rendezésében. Hatalmas feladat lenne ilyen gyűjteményt összeállítani, mert nagyon sokféle emberre alkalmazható igen sok variációt kellene tartalmaznia. Az is zavaró lenne, hogy valaki megtalálja a saját módját, és az valószínűleg nem nagyon lenne segítségére sok más embernek. Ehelyett a jelen útmutató egy önsegítő program alapelemeiből áll. Sok sajátos részletet neked kell kitöltened és ezek attól függenek, hogy milyenek az egyéni körülményeid, és milyen személyiségű ember vagy. Az útmutatót olyasminek terveztük, amit alapvető kezelésnek lehetne hívni, azaz olyan minimális követelményeket tartalmaz, melyek az evési szokások rendbetételéhez szükségesek. Ez a minimális kezelés a következő feltételezésből indul ki: sok bulimiásnak elegendő segítség az, ha képessé válik arra, hogy szakember segítsége nélkül bánjon evési problémáival. Fontos viszont ismét kijelenteni azt, hogy vannak, akiknek ez nem elegendő, s számukra lényeges dolog háziorvosukkal konzultálnia arról, hogyan találnak ilyen segítséget.

Az alább leírt kezelési program erősen strukturált, lépésekre bontott. Feltételezi, hogy le akarod győzni evési nehézségeidet és tanácsot szeretnél, hogyan fogjál hozzá. Ezt a tanácsot adja meg a könyv. Természetesen teljes egészében rajtad áll, a tanácsok mely részletét fogadod el és melyeket nem. A program minden alkotórésze ismert módon segít bulimiásoknak, akik speciális klinikákon kapnak kezelést, és minél több olyan tanácsot választasz ki, amelyet nem akarsz követni, annál kevésbé valószínű, hogy a program segíteni fog neked az evés fölötti kontroll visszaállításában. Megfordítva: annak a mértéke, hogy ez az útmutató mennyire lesz hasznos számodra, attól függ, mennyire szigorúan ragaszkodsz a vezérfonalakhoz. Bizonyos értelemben, ha az útmutató segít neked, szükséges az, hogy teljesen megbízzál benne, többé-kevésbé hittételként. Tekintve azonban, hogy eddig elolvastad a könyvet, és valószínűnek tűnik, hogy nem tudod, hogyan segíts magadon, olyan hitbéli cselekvés ez, melyet bizonyára érdemes megtenni, legalábbis próba szerencse alapon.

Az alábbi kifejtett önsegítő program jelentős igényeket támaszt veled szemben. Ahogy tovább olvasod, esetleg elárasztva is érezheted magad, hogy mennyi mindent kell tenned evési problémáid megoldásáért. Ne légy nagyon elcsüggedve. Először is, a program lassan épül fel, lépésekben, és beállíthatod a tempót. Másodszor, bár a program meghatározott lépéseket részletez, melyeket a javulás érdekében meg kell tenned, nem az a szándékunk, hogy mindig ezeket a lépéseket kell követned. Ennek a kezelésnek a célja igazából az, hogy képes legyél olyan helyzetet elérni, melyben az étel nem jelent többé fenyegetést számodra, ahol normálisan, örömmel, valamint a súlyod és alakod miatti szorongások nélkül tudsz enni. Ilyen cél eléréséhez azonban végig kell járnod egy utat, melyen sűrűn előfordul az ételről, evésről, súlyodról és alakodról való gondolkodás. Más szóval azért, hogy megszabadítsd magadat szorongásaidtól, egy időre szükséged lesz arra, hogy különös figyelmet szentelj evésedre, aggodalmaidra a súllyal és alakkal kapcsolatosan. Egyénenként nagyon változik, hogy mennyi időbe kerül a felépülés. A legtöbb bulimiás, aki haszonnal tudja forgatni ezt a könyvet, körülbelül hat hónap alatt dolgozza át magát rajta. Néhányan rövidebb, mások hosszabb időt igényelnek ehhez. Hiba lenne ebben a szakaszban azon aggódnod, mennyi idődet veszi ez igénybe. Ha azonban úgy találod, igazi erőfeszítést tettél, hogy használd a könyvet és egyáltalán nem voltál képes haladást elérni mondjuk hat hét alatt, akkor érdemes abbahagynod az egyedül való próbálkozást, s beszéld meg háziorvosoddal a további segítség megtalálását. Másrészt viszont ha csak egy kis javulást is elértél néhány hónap után, akkor ameddig javulsz, megéri kitartani.

A hat lépés

Az önsegítő programnak hat lépése van. Ezeket a 7. ábrán soroljuk fel, és a hat lépés a megadott sorrendben követi egymást étkezésed rendszeres ellenőrzésének bevezetése (1. lépés), aztán továbblépsz az étkezési terv felállítására (2. lépés), míg az önellenőrzést folytatod; az étkezési terv kialakítása után továbbmehetsz annak megtanulására, hogyan avatkozz be a nehézségek idején (3. lépés), az étkezési terveddel összefüggésben (míg folytatod az étkezés ellenőrzését), és így tovább. Minden lépés végén van egy „áttekintő doboz”. Ez olyan kérdéseket tartalmaz, melyeket meg kell kérdezned magadtól és az általad elért javulásra vonatkozik. Csak akkor kell továbblépned a következő lépésre az útmutatóban, ha mindegyik kérdésre igennel tudsz válaszolni.

Hogyan használd ezt az útmutatót?

Ez az útmutató rengeteg információt tartalmaz. Ha végigolvasod, félreteszed, és megpróbálod egyből követni a tanácsokat, nem fog sikerülni. Lényeges, hogy olyan sorrendben kövesd a lépéseket, ahogyan egymás után jönnek, és csak akkor haladj tovább a következő lépésre, ha készen állsz rá. Jó elképzelés az, hogy először érdemes elolvasni az egész könyvet egy általános kép kialakításához a benne lévő információknak a természetéről. Néhány embernek, akinek komoly nehézségei vannak a koncentrálással, az egész könyv átolvasásának a kívánalma ijesztő lehet. Érdemes ekkor csupán tíz percet a könyv átlapozásával tölteni, talán csak a címek és alcímek elolvasásával; ez elegendő lesz arra, hogy hozzávetőleges elképzelés alakuljon ki arról, mi is van az útmutatóban. A könyv átolvasása (vagy átlapozása) után készen állsz az 1. lépés megtételére. Mégsem fogsz azonban elég részletesen arra emlékezni egy olvasás után, mit is tartalmaz az 1. lépés, így újra el kell olvasnod. Tulajdonképpen újra érdemes magaddal vinned mindenhová. Segíthet, ha megjelölöd azokat a szakaszokat, melyek különösen fontosak ahhoz, ahol tartasz a programban. Ráadásul ha megpróbálsz az útmutatóból egy tanácsot követni, vagy annak érdekesebb, fontosabb részét, és nem úgy működik, ahogyan eltervezted, vissza kell menned a megfelelő szakaszhoz, újraolvasnod, és megpróbálnod meghatározni, miért mentek rosszul a dolgok, és mit kell javítanod a következő alkalommal a siker esélyein.

Egy segítő megkérése

Az a néhány ember, akinek az étkezése nem nagyon súlyosan zavart, képes lesz teljesen egyedül is használni ezt a kézikönyvet. Sok bulimiás számára azonban ez irreális elvárás. Az a probléma, hogy bármilyen keményen is próbálsz ragaszkodni a kezelési programban kifejtett vezérfonalakhoz, lesznek olyan időszakok, amikor a dolgok nem mennek jól. Ilyenkor nehéz nem elcsüggedni, magadat hibáztatni, és azt érezni, hogy szeretnéd feladni az egészet. Ha van valaki, aki meghallgat ilyenkor, akivel át lehet tekinteni, mi is történt és mit tudnál tenni, ez felbecsülhetetlen lehet. Ilyen személy lehet egy közeli barát vagy rokon. Általában azonban jobb, ha ez a segítő olyasvalaki, akivel nem vagy szoros kapcsolatban mindennapos életedben; valaki, aki kevésbé intim viszonyban van veled, ezért tárgyilagosabb lehet. Sokkal jobb a háziorvosodat vagy a körzeti ápolónőt választani, mint egy barátodat. Különösen sokat segít, ha segítőddel rendszeresen találkozol. Ideális esetben ennek hetente kellene történnie az első időszakban, de hamarosan ennél kevésbé gyakori is lehet.

Ennek az útmutatónak a végén van egy rövid fejezet a segítők számára (l. Függelék). Ezt mutasd meg annak a személynek, akit megkérsz, hogy segítsen neked.

A folyamatos munka megtartása:

légy elkészülve a küzdelemre

Gyakori dolog, hogy miután alaposan elolvassa valaki ezt az útmutatót, úgy érzi, fel van töltődve lelkesedéssel, hogy megbirkózzon evési nehézségeivel, amikor azonban valami rosszul megy, nemritkán érzik úgy az emberek először, hogy teljes kudarcot vallottak és soha nem érnek el sikert. Lényeges hangsúlyozni, hogy ha könnyű lenne evési problémáid legyőzése, már régen rendbejöttél volna. Ez küzdelem lesz, és lesznek idők, amikor nem tudsz annyit elérni, amennyit akarsz. Ha azonban megpróbálod követni az útmutatóban közölt fő gondolatokat, akkor erőfeszítést teszel az evés fölötti kontroll megszerzésére; és bármilyen siker végeredményben javulás, melyre további javulások épülhetnek. Ne képzeld azt, hogy holnaptól követheted az útmutató összes vezérelvét és ezért soha többé nem lesznek falásrohamaid. A felborult evési szokások helyettesítése normális étkezési mintával rendszerint lassú és fájdalmas folyamat, melyben igen sok kísérlet kudarcot vallhat. Ha azonban igenis megpróbálod az útmutató vezérfonalát követni és ésszerű döntéseket hozol arról, hogyan folytasd, haladni fogsz. És ha haladsz, még ha lassan is, megéri ragaszkodni hozzá. Sok ember úgy találja, hogy egy bizonyos pontnál, talán néhány hónappal a kezdet után, a dolgok hirtelen jóval könnyebbekké válnak és a normális evés életkilátásai olyan lehetőséggé válnak, amelyet eredetileg elképzeltek. Ezért ha csupán döcögve is haladsz előre, megéri folytatni és várni az áttörést.

Néhány tanács a testsúlyról

és súlykontrollról

Az önsegítő program hat lépésének leírása előtt fontos, hogy birtokában légy bizonyos információknak, melyek segítségedre lehetnek. Különösképpen hasznos volna újra átgondolni, mi számodra a megfelelő súly. Segítene, ha saját súlyod mérésének szabályos rendszerét kidolgoznák, és érdemes végiggondolni, hogy a hányás és hashajtózás valójában mennyire hatékony módja a nemkívánt kalóriáktól való megszabadulásnak.

Mennyinek kell lennie testsúlyodnak?

Nagyon nehéz bárkinek is megmondania, hogy mennyi a „helyes” súly számodra. Néhányan úgy érvelnek, hogy súlyodnak nem szabad több mint 15%-nál lejjebb esnie a kornak, magasságnak és nemnek megfelelő átlaghoz képest. Ennek az érvnek az alapja az, hogy ilyen súly alatt az éhezés élettani és lélektani hatásai gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy normálisan tudj enni. Mások azt hirdetik, hogy a „helyes” súly az, amennyi az evészavar előtt voltál. Mindkét definíció segíthet sok esetben, de egyik sem teljesen kielégítő. Azok, akiknek a rokonai mindannyian túlsúlyosak, s akiknek a természetes testsúlyuk magasabb az átlagnál, éhezési tüneteket tapasztalhatnak jóval azelőtt, mielőtt elérnék az átlag alatt 15%-kal lévő határt. Sok bulimiás számára pedig, akinek hosszú ideje vannak ilyen vagy olyan módon zavart evési szokásai, lehetetlen megállapítani olyan időpontot, amikor evése eléggé normális volt ahhoz, hogy meghatározzuk a természetes testsúlyt.

A megfelelő testsúlyok tartományát a 8. ábra mutatja. Talán segíthet neked abban, hogy megállapítsd, mi lenne a normális testsúly egy olyan magas személy számára, amilyen te vagy. Érdemes lenne megfontolnod, hogyan viszonyul az ábrában bemutatott normákhoz az a súly, amennyi ideális esetben lenni szeretnél. Sok bulimiás nagyon alacsony súlyú szeretne lenni, s ha ők javulóban vannak evési


(A nagy memóriaigény miatt kihagytam)

8. ábra

Testsúlytartományok

(Forrás: adaptálva az Obesity and Related Diseases [szerző John Garrow, 1988]

c. műből a Churchill Livingstone Kiadó szíves engedélyével.)


zavarukból, és sikerül normálisan enniük, fel fogják adni ezt az alacsony súly iránti vágyukat, sokkal reálisabb célsúly-tartománnyal helyettesítik azt.

A természetes testsúly egyénenként meglehetősen változó. A „természetes” súly azt a súlyt jelenti, melyhez tested beállítaná magát, ha teljesen normálisan étkeznél. Ezt a súlyt két tényező befolyásolja: először örökletes faktorok (azaz olyanok, melyeket szüleidtől örököltél), s ezeknek erős befolyásuk van természetes testsúlyodra; másodszor pedig az egyensúly az elfogyasztott étel és a felélt energiamennyiség között. Mármost nagyon valószínűtlen, hogy pontos elképzelések lenne arról, mennyi lenne ez a súly, ha normálisan étkeznél; s nagyon valószínű, hogy ha találgatnod kellene, lényegesen túlbecsülnéd az igazi számot. Az igazság az, hogy az egyedüli útja természetes testsúlyod megtalálásának az, hogy normális evési szokásokat végy fel és nézd meg néhány hónap során, mi történik a súlyoddal. Fontos arra is emlékezni, hogy a súly rendszerint nem állapodik meg egy adott ponton. A testsúlyra nézve inkább eléggé normálisnak tartható, hogy egy héten belül mindkét irányban 1-2 kg-ot változik. Így ha van egy elfogadható súly az elképzeléseidben, ez inkább egy elfogadási tartomány kellene hogy legyen (1-2 kg-os eltéréssel mindkét irányban), semmint egy mereven rögzített szám. Vedd figyelembe azt is, hogy a menstruációs ciklus során természetesen is előfordulnak testsúlyváltozások. A menstruáció előtti vízretenció, puffadtság és „hízás” nagyon gyakori és normális hormonális változások következménye.

Említettük már, hogy az ebben a kalauzban leírt elveket követő emberek testsúlya általában nem változik jelentősen. Néhányan még fogynak is. A legtöbb ember azonban soha nem éri el azt a súlyt, amennyi ideálisan lenni szeretne. Ez azért van, mert az ideális súly általában irreálisan alacsony, és egyszerűen nem érhető el olyan éhezés nélkül, mely már komoly orvosi kockázatot jelentene. Hozzá kell tenni mindehhez, hogy a különös evési problémával nem küzdő nők döntő többsége is sokkal alacsonyabb súlyú szeretne lenni, mint amilyen, és ők is csaknem mindig kudarcot vallottak abban, hogy elérjék ezt az alacsony súlyt. A fontos pont itt azonban a bulimiások számára az, hogy dönteni kell: vagy a súly, vagy az evési szokások normalizálása a cél. Így rájöhetsz arra, ha ragaszkodsz ehhez az önsegítő programhoz, hogy képes vagy normálisan enni, de a súlyod 1-2 kg-mal több, mint amennyi lenni szeretnél. Ha viszont diétázol és leadod ezt az egy-két kilót, nem tudod ellenőrzésed alatt tartani az evést és a falásrohamok visszatérnek. Végül is a választás teljesen rajtad áll. A kérdés a következő: „Néhány kilogrammal többnek lenni és egészen boldognak, megfizethető ár lenne-e azért, hogy normális evési szokások alakuljanak ki és normális élet váljon ezáltal lehetővé?” Vagy a másik oldalról: „Néhány kilogrammal kevesebbnek lenni értelmes cél-e, ha ennek az ára a zavart evési szokások fennmaradása és ennek kihatása további életedre?”

Ha követed ezt a kezelési programot, valószínű, hogy végül is találkozol a fent feltett kérdésekkel. Nem érdemes részletesen a válaszodon töprengeni most, mert nem ismered a választás pontos természetét; nem is fogod addig tudni, amíg el nem éred azt, hogy normálisan eszel és testsúlyod beállítódott valamilyen pontra. Néhányan nagyon szerencsések és testsúlyuk pontosan arra a pontra áll be, amit mindig is óhajtottak. Mások kevésbé szerencsések. A nagy többség számára az eredmény ugyanaz, mint mindenki más számára: súlyuk kicsivel fölötte van annak, amennyit szeretnének. Az értelmes teendő ebben a helyzetben, amikor éppen el akarod kezdeni annak kipróbálását, hogy visszaállítsd a rendet evési szokásaidban, ha minden döntést elhalasztasz a testsúlyodról és arról, milyen súly lenne elfogadható számodra, amíg vissza nem nyerted a kontrollt az evés fölött és pontosan nem látod, valójában milyen hatással lesz a súlyodra.

Testsúlyod mérése

Két gyakori módja van annak, hogyan foglalkoznak a súlyméréssel a bulimiások. Néhányan gyakran lépnek a mérlegre, hogy ellenőrizzék, milyen hatással van a falás, hányás és így tovább a testsúlyukra. Sokan mások teljesen elkerülik testsúlyuk mérését, mert túlságosan rossz érzést vált ki bennük. Többen a két véglet között ingadoznak, ami az evés fölötti kontroll mértékétől függ és attól, hogy súlyuk magas vagy alacsony. Egyik megoldás sem kielégítő. A gyakori súlymérés csak azt szolgálja, hogy a súllyal kapcsolatos aggodalmaskodás nőjön, mert ráirányítja a figyelmet a kicsi és jelentéktelen ingadozásokra. A súlymérés teljes kerülése pedig szintén a szorongást növeli, milyen is lehet valójában a súly. Bizonyos, hogy az étkezési terv kidolgozása és betartása (ahogyan azt tenni is fogod, ha követed az útmutatót) közvetlen befolyást gyakorol a súlyodra, és ha azon vagy, hogy szokásaidról értelmes döntéseket hozz, pontosan tudatában kell lenned, mik is ezek a hatások. A megfelelő megoldás az, hogy hetente egyszer mérd meg a súlyodat. Ez minden héten ugyanazon időpontban történjék (a péntek reggel sok ember számára jó időpont). Tekintve, hogy alkalmasint ez felzaklató élmény lehet számodra (és amikor zaklatott vagy, valószínűleg kedvet kapsz az evéshez), bölcs dolog olyan időpontot választanod a nap során, amikor nehéz lenne enni (ilyen pl. a munkába indulás előtti időszak). Jegyezd fel, mennyi a súlyod, hogy követni tudd a változásokat. A súlymérés legyen kötelező. Nem szabad máskor megmérned magad, mint a megállapított heti időpontban.

Néhány ember számára ez nagyon nehéz feladat lesz. Ha bizonyos ideje már kerülted saját súlyod mérését, nehéz lesz majd elkezdeni azt. Sajnos, nem könnyű indulás: egyszerűen meg kell acéloznod akaratodat. Biztos lehetsz azonban abban, hogy ha egyszer elkezded, ez viszonylag egyszerű rutinfeladat lesz. Ha gyakran méred testsúlyodat, pl. naponta többször, nagyon nehéz lesz heti egy mérésre korlátoznod magadat. Ilyen körülmények között olyan programot kell kialakítanod, hogy a súlymérés gyakorisága csökkenjen. Például az első héten korlátozd a mérések számát napi egyre. A második héten minden második napon mérd meg magadat – és így tovább. Négy hét után már a heti egy mérésnél kell tartanod.

A test alakjának ellenőrzése

Gyakran előfordul bulimiások között, hogy sűrűn ellenőrzik testük alakját, pontosan úgy, ahogyan azt súlyukkal is teszik. Használhatnak mérőszalagot, hogy megítéljék testük különböző részeinek „kövérségét”, pl. a combokét, csípőét. Rendszeresen nézegethetik magukat tükörben. Bizonyos testtájaikon összecsíptethetik a bőrt (pl. a hasukon), hogy megmérjék, milyen „kövérek”. Tested alakjának ilyen méricskélése nem jó ötlet, s meg kell próbálnod abbahagyni ezt. Az ilyesféle ellenőrzések csak arra jók, hogy növeljék az aggódásodat alakod miatt. Boldognak érzed magad, amikor a mérés kedvező eredményt mutat, és el vagy keseredve, ha nem kielégítő az eredmény. A probléma pedig az, hogy ezek a reakciók fogják irányítani következő cselekedeteidet. Gyakori pl. az, hogy akik megnézték magukat a tükörben és úgy döntöttek: kövérek, azonnal elmennek zabálni. Fontos ezért, hogy hagyd abba alakod méregetését. Ha szükséges, fokozatosan is leépítheted ezt, ahogyan fent azokkal kapcsolatban írtuk, akik nagyon gyakran mérik testsúlyukat. Minél előbb abbahagyod, annál jobb.

Egyesek úgy ítélik meg alakjukat, hogy milyen szorosnak érzik magukon a ruhát. Ez is azt szolgálja, hogy fennmaradjon az alakra és testméretre vonatkozó aggodalmaskodás. Egyébként eléggé megbízhatatlan módszer, mert egyes ruhák mosáskor összemennek; az eredmény pedig az, hogy valaki kövérebbnek érzi magát, ha frissen mosott ruhát visel. Ha szokásod azáltal megítélni alakodat, hogyan érzed magad ruháidban, érdemes lenne összeszedned a szűk ruháidat (a farmer és szoknya különösen fontos), és bővebbre alakítanod őket, vagy meg is szabadulhatnál tőlük. Sokan olyan ruhákat őriznek a szekrényükben, melyeket korábban hordtak, amikor sokkal soványabban voltak. Szándékuk az, hogy újra hordani fogják azokat, ha majd sikeresen lefogynak. Ez nagyon előnytelen gyakorlat. Serkenti a diétázást, mely viszont falásrohamokat provokál. A szűk ruhák pedig hervasztó emlékei annak, hogy nem vagy olyan sovány, amilyen lenni szeretnél. A legjobb lenne, ha megszabadulnál ezektől a ruháktól.



Hányás

Egyértelmű, hogy az evési szokások helyreállításának lényeges lépése számodra az, hogy abbahagyd a hányást. A legtöbb embernél ez akkor következik be, mihelyt kialakították a rendszeres étkezés menetrendjét és abbahagyták a falásrohamokat. Néhány embernek mégis külön erőfeszítésre van szüksége. Fontos emlékeztetni, hogy a hányás túlevést provokál. Így bizonyos értelemben minél többet hánysz, annál többször fogod túlenni magad. Követendő alapelv legyen számodra: mindig meg kell próbálnod azt, hogy ne egyél meg bármit, amiről tudod, hogy képtelen leszel magadban tartani (l. a 2. lépést: „Az étkezési terv bevezetése”).

A legtöbb bulimiás számára meglepő lehet a tény, hogy a hányás igazából nem ér semmit. Célja az, hogy a személy megszabaduljon a – rendszerint túlevés során – elfogyasztott ételtől, s a felvett kalóriák ne szívódjanak fel. Annak magyarázata, hogy a hányás nem éri el ezt a célt, az, hogy a falásrohamok rendszerint nagy kalóriamennyiségek elfogyasztását jelentik, és a hányás nem szabadít meg teljesen mindezektől. Tény az, hogy a zabálással felvett kalóriák jelentős többsége felszívódik a gyomorban és a vékonybelekben. Ez azt jelenti, hogy általában a falásrohamokkal felszívódott kalóriamennyiség még hányás után is nagyobb, mint az, amennyi felszívódna egy falásrohamtól mentes napon normális  étkezés  mellett.

Hashajtókkal való visszaélés

Azok, akik nehéznek találják az önhánytatást, hashajtókat szednek a túlevés kompenzálásának alternatív módszereként. Vannak, akik hánynak falásrohamok után, és hashajtóznak is további „garanciaképpen”, hogy a kalóriák ne szívódjanak fel. A hashajtóhasználat teljesen hatástalan módja a fogyásnak vagy a túlevés kompenzálásának. Minimális hatásuk van ugyanis a kalóriák felszívódására, és azt a csekély hatást, melyet a testsúlyra gyakorolnak, a test folyadékegyensúlyának megváltoztatásával fejtik ki (lényegében a hasmenés okozta vízveszteséggel). Ez átmeneti hatás, mert az illető elkerülhetetlenül szomjas lesz és iszik, s az elvesztett folyadék pótlása visszafordítja a látszólagos súlyvesztést. Még ha azt is érezted, hogy a hashajtózás némi testi „ára” megéri a testsúlyra gyakorolt hatást, tekintve, hogy nincs ilyen hatás, igazából nincs semmi értelme a hashajtóhasználat folytatásának.

Sok probléma társul a hashajtózáshoz. Az egyik az, hogy a szervezetben hozzászokás alakul ki, és az emberek azt tapasztalják, hogy a hashajtó hatás eléréséhez állandóan növelniük kell az adagot. Ennek egyik következménye az, hogy amikor megpróbálják abbahagyni a hashajtókat, vagy csökkenteni a mennyiséget, székrekedés jelentkezik. Másik probléma, hogy a szervezet vizet tart vissza, hogy megpróbálja ellensúlyozni a hashajtó hatását, ami puffadtsághoz vezet. Ha csak kis mennyiségű hashajtót szedsz alkalmanként, nem lesz nehéz ezt azonnal abbahagynod. Ha rendszeresen szeded azokat, segíthet, ha fokozatosan csökkented az adagot. Bizonyos, hogy nagyobb mennyiségek használata esetén a fokozatos csökkentés folyamata tanácsosabb, hogy elkerülhető legyen a fentebb leírt „megvonásos” hatás. Hasznodra lehetnek a kereskedelemben kapható rostdús táplálékkiegészítők (a normális előírt adagban), hogy kivédjék a székrekedést. Ha rendszeresen nagy mennyiségű hashajtót használsz és nem sikerül fokozatosan csökkentened még a rostos anyagokkal sem az adagot, konzultálnod kell a háziorvosoddal.

Egyesek azt mondják, hogy bár tudják, a hashajtók nem segítenek a testsúly kontrollálásában vagy a túlevés ellensúlyozásában, de más célt is szolgálnak, mely a hashajtószedés folytatására készteti őket. Ilyen cél lehet az, hogy „ürességet” okoznak, ami kényelmes, különösen falásroham után. Egy másik indok, melyre hivatkozni szoktak hashajtózáskor, hogy hatásuk nagyon kellemetlen, és az önbüntetés egyik formájaként használják őket. E „célok” egyike sem segít és el kell őket hessegetni. Ha evési szokásaid normalizálását célzó programon dolgozol, csak azt szabad tenned, ami jó neked és segítségedre lesz, és meg kell jutalmaznod magadat a haladásért, nem pedig büntetned magad a botlásokért.

Visszaélés a vízhajtókkal

A vízhajtóknak, melyek a szervezet víztartalmának a vizeletképzés fokozásával való csökkentésére szolgáló tabletták, nincs igazi hatásuk a testsúlyra. Amint a hashajtókra is igaz, bármilyen látszólagos eredmény csupán a folyadékegyensúlyra gyakorolt átmeneti hatás következménye. Egyáltalán nem használnak neked, és nem szabad szedned azokat (kivéve természetesen, ha orvos írta fel speciális okokból).

Túlzott testedzés

Manapság a testedzést nagyon támogatják az egészségre gyakorolt pozitív hatásai miatt; sok bulimiás mondja, hogy határozottan sokkal jobban érzi magát, ha rendszeres edzésben van. Az is előfordul azonban, hogy sokan túlzott testgyakorlást használnak a túlevés kompenzálását szolgáló módszerként. Ez nem egészséges, és az evéssel, étellel, súllyal és alakkal való állandó foglalkozást szolgálja. Ha a testedzést elsősorban a súlykontrollálás eszközeként használod, rendszeresen fel kell jegyezned, pontosan mennyi időt fordítasz testgyakorlatokra. Ez aztán áttekinthető, s bevezethetsz olyan programot, melyben az edzés megfelelő mértékű. Esetleg nehéznek találod ezt és szükséged lehet arra, hogy lépcsőzetesen csökkentsd az edzés mennyiségét. A testedzés célja számodra az legyen, hogy élvezed, és mert testileg jó neked. Bármilyen testedzés, mely elsősorban a súlykontrollálást vagy a túlevés kompenzálását célozza, nem ajánlatos.

Fogyasztó tabletták

Azok a gyógyszerek, melyek elnyomják az étvágyat (mint az amfetamin), időleges hatással vannak az evésre. Ezeknek is van azonban számos testi és pszichológiai mellékhatásuk. Hozzászokás kialakulhat. Nagyon nem tanácsos szedni ezeket az evés elkerülésének segítésére. Soha nem szabad őket szedni orvosi felügyelet nélkül. A legfontosabb, hogy ha abbahagyják a szedésüket, az evés pontosan ugyanabba az állapotba tér vissza, amilyenben volt a tabletták szedése előtt.


1. LÉPÉS

Az étkezés ellenőrzése

Figyelem: olvasd át a teljes 1. lépést, mielőtt

elkezdenéd a fejezetben leírt elvek végrehajtását.

Az önmegfigyelés célja

Ha meg akarod próbálni evési szokásaid megváltoztatását, akkor fontos, hogy pontosan tudd, mi is történik az étkezéseddel pillanatnyilag. E célból lényeges, hogy részletes naplót vezess mindennap arról, mikor eszel, mennyit eszel, hol eszel, vajon úgy érzed-e, amit ettél, az túl sok volt, elvesztetted-e az önkontrollodat, hánytál-e vagy hashajtóztál-e, vagy bármilyen más körülményről, ami fontos lehet evési szokásaid újraszervezésében. Először az ilyen napló vezetése fárasztónak és céltalannak tűnhet. Még büntetésnek is tűnhet annyiban, hogy minél inkább arra késztet, hogy tudatában légy evési szokásaidnak, annál rosszabbul érzed magadat. Ennek ellenére a változtatás elkezdéséhez szükséges, hogy pontosan tudd, hogyan áll az evésed. Hamarosan világos lesz, hogy ez a napló felbecsülhetetlen segítség ebben a folyamatban.

Az önmegfigyelés általános elvei

A napló vezetésében segíthet, ha ragaszkodsz a következő alapelvekhez:

(1)     Használj jól kidolgozott formát (l. alább a példát).

(2)     Minden napra külön lapot (vagy lapokat) használj.

(3)     Mindent jegyezz fel, amit eszel (ne csak azt, aminek az elfogyasztása után jól érzed magad), és ne hagyd abba az önmegfigyelést, amikor az evésed rosszabbodik.

(4)     Rögtön írd le, amit ettél, ahelyett, hogy mindenre megpróbálsz visszaemlékezni a nap végeztével.

Speciális vezérfonalak az önmegfigyeléshez

Példaként egy személy egy napra vonatkozó önmegfigyelő lapja olvasható a 9. ábrán.

(1)     Az első oszlop az evés idejének megjelölésére szolgál. Próbálj meg egészen pontos lenni, mert mind később kiderül, ez fontos lesz.

(2)     A második oszlopba írd fel az összes ételt (és folyadékot), amit a nap során elfogyasztottál. Már említettük, hogy célszerű azonnal az evési epizód után leírni mindezt. Mindehhez nyilvánvalóan szükséges, hogy az önmegfigyelő lapodat vagy jegyzetfüzetedet mindenhová magaddal vidd. Amikor leírod az ételeket, nagyon pontosnak kell lenned, mit is ettél. Így pl. ha megeszel két csokoládérudat, ahelyett hogy csupán annyit írsz: „csokoládé”, jobb ezt írnod: „két szelet Mars csokoládé”. Nem kell azonban olyan pontosnak lenned, hogy meg is mérd az elfogyasztott étel súlyát és a súlyt is felírd (nem kell azt írnod, hogy 100 gramm korpa, hanem elég: egy kis tányér korpa). És nem szabad felírnod a kalóriatartalmat. Annak az egyszerű leírása, amit ettél, tökéletesen elegendő. Minthogy az önsegítő program követésének a célja az, hogy a normális evési szokások visszaálljanak, fontos megjelölnöd a lapon, hogy mikor ettél normális étkezés formájában. Nehéz lehet eldöntened, hogy mi a normális étkezés és mi nem az. Amit étkezés alatt értünk, az olyan evési alkalom, melynek során az ételt kontrollált és szervezett módon fogyasztják el. A megevett mennyiség itt ne befolyásolja a döntésedet. Amikor bizonyos ételt szándékodban állt megenni, s ezt meg is tetted a kontrollvesztés érzése nélkül és normális módon, akkor az étkezésnek tekinthető. Ezeket az epizódokat meg kell különböztetni minden más evéstől úgy, hogy zárójellel jelöld meg őket.

(3)     A harmadik oszlop arra való, hogy ide jegyezd fel, hol volt az evési alkalom. Ismét légy egészen pontos; jobb azt írni: „a konyhában”, mint csupán ezt: „otthon”.

(4)     A „T” betűvel jelzett oszlop annak megjelölésére való, hogy az elfogyasztott mennyiséget túlzottnak érzed-e vagy nem. Ezt jelöld csillaggal az oszlopban annak az ételnek a beírása mellé, amelyet akkor túlzásnak éreztél és amit bárcsak ne ettél volna meg. Az ételt túlzottnak tekintheted a következő két ok egyike miatt: először is az elfogyasztott étel mennyisége miatt (pl. 3 szem krumpli, ha úgy érezted, hogy csak egyet kellett volna); másodszor pedig a megevett étel típusa miatt (példa a csokoládészelet, ha úgy érzed, soha nem lenne szabad csokit enned). Fontos, hogy minden, a falásroham során elfogyasztott étel szerepeljen az önmegfigyelő papíron, és ilyen esetben minden tételt csillaggal kell jelölnöd.

(5)     Az ötödik oszlop („K” betűvel jelölve a kompenzáció miatt) a hányási („h”) epizódok, a hashajtó tabletták („t”), vagy vízhajtók bevételének a jelölésére szolgál. Ha intenzív testedzést is folytatsz a túlevés ellensúlyozása érdekében, azt is itt kell jelölnöd.


9. ábra Példa az önmegfigyelő lapra

Dátum: június 6.                     838f51i                      838f51i                      838f51i              Nap: hétfő

Idő

Az elfogyasztott

étel és ital

Hely

T

K

A túlevés/hányás kísérő

jelenségei

8.30

Kávé 2x

konyha

súly: 57 kg

másfél kg hízás egy szörnyű

hétvége után

Nem szabad ma ennem.

10.30

Kávé

büfé

12.00

Kávé

egyetem

1.00

Kávé

egyetem

1.30

Alma

egyetem

*

Nagyon éhes voltam, kísér-.

tett a túlevés: Visszazavartam

magam a könyvtárba.

3.00

Tea

büfé

Éhes vagyok

4.00

Tea

büfé

5.15

Kis szelet mogyorós csoki

útban haza

*

Hazamenéskor, nem tudtam

5.20

Mars szelet 1x

úton hazafelé

*

megállni, hogy ne vegyek

Twix szelet 1x

úton hazafelé

*

csokit. Aztán boltról boltra

5.30

Sütemény 2x

úton hazafelé

*

jártam és egész úton ettem

Két zacskó krumplipehely

úton hazafelé

*

Tojásos rolád 1x

úton hazafelé

*

5.45

6 db lekváros fánk

otthon

*

h

Utálom magamat

konyha

Nincs több étel mára

 

  6.15

Egy csésze tea

konyha

8.00

Kávé

szobámban

9.00

Egy szelet kenyér

konyha

*

Segítség! Nem tudom abba-

9.05

Egy szelet kenyér + sajt

konyha

*

hagyni az evést. Utálom magam. Egyre hízom.

6 szelet kenyér+ sajt, lekvár

konyha

*

 

9.20

Két tányér műzli

konyha

*

Bárcsak meghalnék.

9.40

4 szelet vajas kenyér

konyha

*

h

10.15

Egy csésze tea

h

t

Nem fogok holnap enni

(6)     A hatodik és utolsó oszlop arra való, hogy feljegyezd, hogyan érzed magad, amikor bármit megeszel, különösen a túlevési epizódok után, de akkor is, amikor megtervezett étkezéshez fognál (l. a 2. lépést: „Az étkezési terv bevezetése”). Ez a mindennapos életeseményeket is magába foglalhatja, pl. kisebb vitákat a barátoddal vagy szüleiddel. Lehet olyan esemény, mely speciálisan az étkezésre vonatkozik, pl. társas nyomásra kénytelen vagy valamit enni, aminek egyáltalán nem örülsz. A helyzet közvetlenül kapcsolódhat a boldogtalanság, düh, szorongás, unalom vagy kudarc érzéséhez. Ezeknek közük lehet evési problémádhoz, aggódásaidhoz az alakra és súlyra vonatkozóan, vagy kapcsolódhatnak az élet más oldalához. Ha túletted magad, fontos, hogy megpróbáld részletezni saját magad számára, mik voltak azok a körülmények, melyek között ez az epizód előfordult, és mik voltak akkor az érzéseid, gondolataid. Ez a folyamat döntő abból a szempontból, hogy megértsd, milyen dolgok késztetnek téged falásrohamokra. E tényezők részletes ismerete nagy lépés a beavatkozás felé és az evési problémák legyőzése felé (l. alább a 3. lépést: „A túlevés megelőzését célzó beavatkozások megtanulása”). Ez az oszlop használható arra is, hogy feljegyezd azokat az alkalmakat, amikor megméred testsúlyodat (és azt, mennyi a súlyod). Ha ellenőrzöd alakodat, ezt is itt kell feljegyezned, hogy elképzelésed legyen arról, milyen gyakran fordul ez elő és milyen hatást gyakorol rád.

A 9. ábrában bemutatott önmegfigyelési példa valódi beszámoló egy személy egy napi étkezéséről. Látható, hogy napja rosszul kezdődött, mert az előző hétvége során másfél kg-ot hízott. Ennek az eredménynek a fényében elhatározta, hogy egész nap nem eszik. Sikerült is nem ennie délután fél kettőig, amikor is megevett egy almát. Ezt megbánta (csillaggal jelölte), mert félt, ha egyáltalán bármit is eszik, az növeli a későbbi kontrollvesztés esélyét. Sikerült tényleg elkerülnie az evést délután negyed hatig. Ekkor, miután egész délután borzasztóan éhesnek érezte magát, gyengült az elhatározása és megevett egy szelet csokoládét. Mélyen megbánta ezt, majd teljesen elengedte a gyeplőt és kitört rajta a teljes falásroham (minden tételt csillaggal jelölt), s ezt követően azonnal meghánytatta magát (ezt a papíron a „h” betű jelzi). Elhatározta, hogy a nap további részében nem eszik semmit, de ez nem sikerült neki. Kilenc órakor megadta magát az erős evési késztetésnek, és újabb falási rohama volt, melyet ismét hányás követett (kétszer is). Tíz hashajtó tablettát is bevett (ezt az önmegfigyelő papíron a „t” betűvel jelezte). Teljesen kiborult a kontrollvesztéstől, és nagyon tartott attól, hogy súlya ennek következtében még tovább nőtt.

Alább három üres önmegfigyelő lapot tartalmaz a könyv. Használd ezeket arra, hogy feljegyzed az összes ételt, amit megeszel a következő három nap során. Ilyen módon közvetlenül fordulhatsz azokhoz az előző lapokon körvonalazott elvekhez, melyeket feltehetően követni fogsz. Miután elhasználtad ezt a három lapot, el kell készítened a saját önmegfigyelő papírjaidat egy külön füzetben, melyet haladásod írott rögzítéseként kell őrizned.

Önmegfigyelő lapjaid áttekintése

Miután étkezésedet egy héten át megfigyelted, át kell tekintened a teljes hetet egészében, és meg kell próbálnod, hogy valamilyen rendszert, mintát határozz meg étkezésedben. Ez az éttekintő folyamat végighúzódik az egész önsegítő programon, és értékes információt nyújt, amit használni fogsz annak eldöntésében, milyen technikák és módszerek lesznek segítségedre az evésed fölötti kontroll visszaszerzésében. A kérdésfajták, melyeket meg kell magadtól kérdeznek ezen a ponton, a következők:

·        Van-e valamilyen különleges időpont,

amikor a falásrohamok valószínűbben jelentkeznek?

·        Vannak-e különleges helyzetek, amelyek hajlamosak

túlevést kiváltani?

·        Vannak-e olyan időszakok, amikor viszonylag könnyű

az evést kontrollálni?

·        Milyen ételféleségeket eszel a falásrohamok során?

·        Ezek az ételek különböznek-e azoktól,

amiket máskor eszel?

·        Vannak-e hosszabb időszakok, amikor egyáltalán

semmit nem eszel?

·        Ezeket az időszakokat gyakran követi falásroham?

·        Vannak-e szigorú diétával töltött napok, amelyeket

túlevéses napok követnek?

Ezek a kérdések, ha folyamatosan áttekinted őket, evési problémád természetének világosabb megértését biztosítják, s ez döntő további próbálkozásaidnál a falásrohamok megállításában az étkezési szokásaid normalizálásában. Különösen fontos ebben a fázisban az, hogy kezdd el azoknak az időpontoknak és helyzeteknek azonosítását, amikor különösen hajlamos vagy a falásrohamokra. Arra vonatkozó tanácsok, hogyan bánj ezekkel a helyzetekkel, a 2. és 3. lépésnél találhatók.

Minden héten egy megadott időpontban megbeszélést kell folytatnod magaddal, amikor átnézed az önmegfigyelő lapjaidat, feljegyzed, mit tanulhatsz belőlük, és határozott célokat tűzöl ki a következő hétre. Ha segítőd is van, érdemes magaddal vinni ezeknek az áttekintéseknek az eredményeit.


Önmegfigyelő lap                     838f51i                      838f51i              Dátum:                                 838f51i                      838f51i                      838f51i                                 838f51i                Nap

Idő

Az elfogyasztott

étel és ital

Hely

T

K

A túlevés/hányás kísérő

jelenségei



 

 

 

Önmegfigyelő lap                     838f51i                      838f51i              Dátum:                                 838f51i                      838f51i                      838f51i                                 838f51i                Nap

Idő

Az elfogyasztott

étel és ital

Hely

T

K

A túlevés/hányás kísérő

jelenségei

 

 

 


Áttekintő doboz 1.

Mielőtt továbbhaladsz a 2. lépésre, tedd fel magadnak

a következő kérdéseket:

Minden leírok az önmegfigyelő lapokra,

amit megeszem?

Mindent tartalmaz ez, amit túlevéskor eszem?

Rögtön azután teszem ezt, miután ettem?

Ezeket a feljegyzéseket rendszeresen végzem

(azaz szabványos rendszert használva szabályos

formában)?

Rendszeresen áttekintem önmegfigyelési lapjaimat,

hogy megpróbáljak evési szokásaimban

valamilyen rendszerességet azonosítani?

Ha mindezekre a kérdésekre igennel tudsz válaszolni,

akkor továbbhaladhatsz a 2. lépésre. Ha nem tudsz

igent válaszolni e kérdésekre, újra kellene olvasnod az

1. lépést, és ismét megpróbálnod követni körülbelül egy

további hétig azokat a vezérfonalakat, amelyeket az

1. lépés tartalmaz.

 



2. LÉPÉS

Az étkezési terv bevezetése

Figyelem: olvasd át a teljes 2. lépést, mielőtt

elkezdenéd a fejezetben leírt elvek végrehajtását.

A program következő fázisa azt tartalmazza, hogyan tanulható meg a rendszeres és kontrollált módon történő étkezés. Még pontosabban ez azt jelenti, hogy mostantól három főétkezéskor és két kisebb étkezéskor szabad enned naponta. Ennek olvastán sokan úgy érzik, hogy az étkezési rend előírása recept a katasztrófához. Azt mondhatják maguknak: „Ha abbahagyom diétázási erőfeszítéseimet, és a főétkezések során eszem, meghízom és elkerülhetetlenül kövér leszek.” Nos, ez természetesen tökéletesen igaz is lenne, ha a főétkezések mellett a falásrohamokat is folytatnád. Az étkezési rend azonban a túlevések helyettesítését célozza, s következésképpen csaknem bizonyosan kevesebbet fogsz enni minden összevetve, mint azelőtt. Egyértelműen nem arról van szó, hogy a rendszeres étkezésekkel elhízol.

Az étkezési terv felállítása

Ennek az elve az, hogy határozd el előre, pontosan mikor fogsz enni, s beleértve azt is, mikor nem szabad enned. Azt is el kell döntened, milyen ételféleségeket eszel és milyen mennyiségben. Fontos ebben a fázisban, hogy előre meghatározott terv szerint egyél, és nem annak megfelelően, hogy mikor érzed magad éhesnek. Ebben a korai időszakban nem szabad hinned éhség- és teltségérzésednek, ezek figyelmen kívül hagyandók.

Bizonyos étkezési időpontok meghatározása

Olyan étkezési tervet kell elhatároznod, melyben lefekteted, mikor kell enned. Itt az elv az, hogy előre el kell döntened az időpontokat, amikor enni fogsz. Ennek számos előnye van. Különösen az, hogy megengedi vagy szentesíti az evést bizonyos időpontokban, és világossá teszi azt is, hogy máskor nem szabad enned. Mihelyt elhatároztad az étkezési programot, fontos, hogy minden erőfeszítést megtéve ragaszkodj hozzá. Ez azt jelenti, hogy az étkezésre kitűzött időpontokban enned kell akkor is, ha nem vagy éhes, és úgy érzed, még néhány órán át meglennél evés nélkül. Az étkezésre meghatározott időpontok között pedig legkeményebben meg kell próbálnod visszatartani magad attól, hogy bármit is egyél. Mindennek az értelme az, hogy az egyáltalán nem evés és a túlevés között ingadozó étkezési mintát helyettesítsd a rendszeres étkezéssel. Ennek érdekében a sikerhez szükség van arra, hogy ritkább legyen az étkezések között három-négy órásnál nagyobb különbség. Ez azt jelenti, hogy az étkezési tervnek három főétkezésből és két vagy három kisebb étkezésből, uzsonnából stb. kell állnia. Lényeges megismételni, hogy ha már elhatároztál egy tervet, a kitűzött étkezések nem választhatók, hanem kötelezők; azaz enned kell, amikor így tervezted, és meg kell próbálnod nem enni, amikor nem tervezted az evést. Világos, hogy a kisebb és nagyobb étkezések pontos időpontját a saját körülményeidhez kell igazítanod; valószínűleg okos dolog külön tervet készíteni a hétvégére, szünnapokra és más időszakokra, amikor a normális napi rutin nem alkalmazható.

Étkezési terv minta

A következő arra példa, miből áll a jó étkezési terv:

      de.         7.30               reggeli,

      de.       10.00               tízórai,

      du.       13.00               ebéd,

      du.       16.30               uzsonna,

      du.       19.30               vacsora,

      este      22.30               lefekvés előtti étkezés.

Lehet, hogy nagyon elriaszt ez a példa, mert oly sok étkezési időpontot foglal magában. Mégis lényeges, hogy étkezési terve ne különbözzön nagyon ettől a példától. Ennek az az értelme, hogy az ilyen terv hatékony a túlevés kiiktatásában, mert a megtervezett étkezések közötti idő elég rövid. Így ha bármikor úgy érzed, hogy már nincs hosszú időre szükség a következő kisebb vagy nagyobb étkezésig. Hangsúlyozni kell, hogy a fent részletezett minden egyes étkezés olyan időpontokat jelent, amikor enned kell. Ami az önellenőrzést illeti, minden alkalommal, amikor ezeknek az étkezési alkalmaknak eljött az ideje és ettél valamit ellenőrzött és rendszerezett módon, ezt a papíron zárójellel jelezd. Fontos, hogy szigorúan ragaszkodj az étkezési tervben részletezett időpontokhoz és ne egyél addig, amíg a napirendben nincs betervezve az étkezés; s ehhez hasonlóan lényeges, hogy ne halaszd el vagy ne hagyd ki az étkezést. A 10. ábrán bemutatjuk egy olyan személy tipikus önellenőrző programját, aki étkezési tervet alakított ki (és elég jól haladt vele).

Ha gyermekeid vannak, el kell határoznod, hogy velük eszel-e vagy külön. Néhány embernek a gyerekek étkezési menetrendje hasznos vázat nyújthat, melyre a saját étkezési tervet rá lehet építeni. Mások számára a gyermekek étkezése nagy problémát jelent, mint olyan időszak, amikor sok étel van az asztalon, s nehéznek találják nem megenni azokat. A maradékok külön problémát jelenthetnek. Előre el kell határoznod, melyik rendszer lesz a leginkább segítségedre abban, hogy ragaszkodni tudj étkezési tervedhez.

A bemutatott üres táblázatba (100. oldal) írd be étkezési tervedet: azaz azokat az időpontokat, amikor megtervezett étkezések során kell enned. Az életedből adódó kényszerűségek szükségessé tehetik, hogy egynél több terved legyen. Ahogyan említettük már, a hétvégékre speciális tervre lehet szükséged. Vagy lehetnek különleges napok, amikor a munkád vagy más igények miatt utaznod kell vagy másképpen vagy elfoglalva bizonyos időpontok alkalmával. Ki kell dolgoznod olyan terveket, melyek mindezeket az ismert lehetőségeket számba veszik. Emlékezz arra, hogy soha ne legyen 3-4 óránál több idő a tervezett étkezések között.


10. ábra Példa az étkezési tervre és önmegfigyelő lapra

Terv: Reggeli: tojás/pirított kenyér                     838f51i                    Dátum: szeptember 21.

Tízórai: alma                     838f51i                      838f51i                      838f51i              Nap: szerda

Ebéd: sajtos szendvics, joghurt

Uzsonna: ropi

Kisétkezés: alma

Vacsora: hal, sült krumpli, borsó, narancs

Idő

Az elfogyasztott

étel és ital

Hely

T

K

A túlevés/hányás kísérő

jelenségei

7.45

Főtt tojás, két szelet kenyér

konyha

Tojás és kenyér - úgy

alacsony zsírtartalmú

éreztem, hogy sokat ettem

vajkrém

egy menetre.

tea 2x

10.30

Alma

iroda

Nem voltam éhes, de mégis

Kávé

megettem.

1.00

Két szelet kenyér

park

*

Bűntudatom van a kenyér

alacsony zsírtartalmú sajt

miatt. Úgy érzem, hízni

uborka

fogok.

alacsony zsírtartalmú epres

joghurt

1.45

Csésze tea



iroda

4.00

Gyümölcsrúd

irodai

Szünet a szokásosnál

(barack és dió)

konyha

korábban.

Csésze tea

Magabiztos vagyok, senki

más nem eszik.

7.30

Hal petrezselyem mártással

konyha

 

Sült krumpli, borsó

Ugyanazt ettem, mint a

Narancs

család többi tagja, hosszú

Kávé

ideje először- kisebb adagot.

10.30

Csésze tea

hall

Veszélyes időszak.

Alma

Egyenesen aludni megyek.

Nem fogok felkelni.

Étkezési terv(ek)

Annak eldöntése, hogy milyen ételt válassz

étkezési tervedbe

Ebben a fázisban nem olyan szörnyen fontos, mit eszel étkezéseid során, feltéve hogy olyan ételről van szó, mellyel elégedett vagy: azaz amit anélkül tudsz enni, hogy rögtön túlennéd magad, hánynod vagy hashajtóznod kellene. Ez csaknem biztosan azt jelenti, hogy csekély kalóriatartalmú, és valószínűleg diétás étel. Ez nem szükségszerűen probléma, feltéve, ha eleget eszel belőle. A legtöbb bulimiás, aki étkezési tervet kezd használni, tulajdonképpen korlátozza az étkezését kis kalóriatartalmú ételekre és inkább keveset eszik. Ez problémává is válhat, különösen akkor, ha inkább sovány vagy, mert éhezni fogsz és következésképpen képtelen leszel ragaszkodni az étkezési tervedhez. Így pl. ha minden étkezéskor csak egy almát ennél, nem jutnál elég ételhez, és a nap bizonyos pontján a kontrollod megszűnne és túlennéd magadat. Ezért fontos tehát, ahogyan jeleztük, hogy eleget egyél.

Az, hogy mi az „elég”, valószínűleg problémát jelent sok ember számára. Három módja van e nehézség kezelésének. Az első egyszerű megfigyelése annak, mi történik az étkezéseddel: ha megpróbálsz naponta három főétkezésből és három kisebb étkezésből álló programhoz ragaszkodni, és úgy tapasztalod, hogy körülbelül egy órával az ebéd után kedved lenne túlenni magadat, akkor az lehet a helyzet, hogy élettanilag szükséghelyzetben vagy és az étkezési mennyiségek túl kicsik. Világos, ha ilyen körülmények között növelnéd az ebéd mennyiségét, nem éreznél éhséget a következő tervezett étkezés előtt, és kevésbé valószínű, hogy elveszted a kontrollt és zabálni fogsz. A második stratégia valaki mást viszonyítási alapként használni. Válassz egy barátot vagy rokont, akit „normális” evőnek tartasz, és nézd meg, mennyit eszik egy étkezés alatt. Ez segíthet abban, hogy elképzelésed alakuljon ki, hogyan változtass, mennyit kell étkezéseidnek tartalmaznia. A harmadik stratégia az, hogy vásárolj a boltban valamilyen (nem diétás) készételt egy személyre vezérfonalként, mennyi ételt is tartalmazzon az étkezés. Ennek a mennyiséggel kapcsolatos döntési folyamatnak részeként megbeszélheted a problémát egy bizalmas baráttal vagy rokonnal (l. a „Valakivel megbeszélni” című fejezetet a 3. lépésnél). Vagy megbeszélheted a segítőddel is.

Ebben a fázisban gyakori, hogy az emberek nehézségekkel küszködnek, milyen ételeket vonjanak be étkezési tervükbe. Itt az a fontos, hogy csak olyasmit próbálj enni, amivel elégedett vagy. El kell kerülnöd mindazt, ami eddigi tapasztalataid alapján valószínűleg falásrohamot vált ki. Ez azt is jelentheti, hogy te leszel az egyedüli személy, aki nem vesz másodszor az ételből, vagy nem eszi meg a pudingot. Ez zavaró lehet, de legalább meglesz az az elégtételed, hogy ragaszkodtál étkezési tervedhez és nem vetemedtél falásrohamra.

Az étkezések tartalmának előre eltervezése

Annak eldöntése, mit egyél, probléma lehet, különösen akkor, ha éhesnek érzed magad. Tanácsos ezért előre megtervezni, mit fogsz enni. Néhányan úgy találják, ezt a legjobb rögtön az étkezés előtt megtenni, másoknak pedig az lehet segítségükre, hogy este, lefekvés előtt vázolnak fel egy tervet. Jó módszer az önmegfigyelő lap tetejét vagy hátulját használni a következő napi étkezések tervezésére (l. a 10. ábrát). Ellenőrizni tudod, hogyan megy a dolog, amikor a nap folyamán kitöltöd a lapot. Ha nehéz pontosan részletezned, mit fogsz enni minden egyes étkezés alkalmával, írj le egy-két korlátozott választási lehetőséget, mellyel elégedett lennél. Rá kell jönnöd, hogy rögtön az evés előtt, vagy egy napra előre tervezés a legjobb módszer számodra.

Az étkezés befejezése

Hasznos minden döntést félretenni étkezésedről akkor, amikor éppen eszel. Az étkezési időpontok előtt való tervezés, ahogyan fent tanácsoltuk, egyik módja lehet ennek. Egy másik pedig az étkezés elkezdése előtt dönteni arról, hogy pontosan mennyit fogsz enni. Ez segíthet, mert egyébként könnyű úgy találni, hogy többet ettél, mint amennyivel elégedett vagy, majd úgy érezheted, hogy akkor már akár folytathatnád is és túlennéd magad. Hasznos stratégia e tekintetben, ha magad elé teszed az ételt és elhatározod, hogy az egyik ételféle (mondjuk egy darab gyümölcs) lesz a „teljes stop” az étkezés végén. Ha megetted a „teljes stop”-ot, az étkezésnek vége.

Ragaszkodás a tervhez bármi áron

Lényeges, hogy ragaszkodj az előre meghozott döntésekhez. Ha megetted a „teljes stop”-ot és úgy gondolod, még éhes vagy, meg kell próbálnod figyelmen kívül hagyni ezt az érzést és megmaradni a döntésed mellett, hogy már nem eszel. Ennek oka az, hogy éhség- vagy teltségérzésedre nem lehet számítani, és ha mégis megkísérled étkezési tervedet módosítani ezeknek az érzéseknek a fényében, étkezésed hamarosan ismét rendszertelenné válik. Talán az előre felállított terv rossz volt bizonyos szempontokból, s változtatásra szorul. Általában azonban nem okos dolog változtatni a nap előrehaladtával. Inkább készíthetnél új tervet a következő napra, miután tanultál a mai hibákból. A legjobb valójában az, hogy minden nap végén megvizsgálod az önmegfigyelő lapodat, mi a tanulság belőle az elkészített étkezési tervre vonatkozóan, és milyen nehézségek adódtak a tervhez való ragaszkodásból. Ez segíthet a következő napi terv jobbításában.

Étkezési terv bevezetése fokozatonként

Ritkán, olyan emberek számára, akik hosszú ideig koplalnak vagy ismétlődően zabálnak az egész nap során, az egész napi étkezési terv bevezetésének gondolata túl csüggesztő kilátás lehet. Ilyen körülmények között a legjobb a napot három vagy négy részre osztani, és az étkezési terv bevezetését csak a legkönnyebb időszakkal kezdeni (rendszerint ilyen a reggeli). Mihelyt az első részben visszaállt a rend és képes vagy a tervet tartani, akkor koncentrálhatsz a következő legkevésbé nehéz napszakra és így tovább.

A problémák kezelése

Amikor elhatározol egy megfelelő étkezési tervet magadnak, ne gondold, hogy azonnal képes leszel ragaszkodni hozzá. Csaknem biztos, hogy nehézségekbe ütközöl. E fázis gyakorlatainak az a célja, hogy fokozatosan csökkenteni tudd a nehéz időszakokat és a túlevések egyre kevésbé gyakoriak legyenek, a normális étkezések


pedig egyre inkább rendszerré váljanak. Az önmegfigyelő lapok esti áttekintésével pedig tanulhatsz a hibáidból és változtathatsz a jövendő terveken. Bármi is történt egy adott napon, lényeges, hogy kezdd újra a következő napot, az aznapi étkezési tervedhez elkötelezve.

Amikor a dolgok rosszul mennek

Ha nehézségekbe ütközöl a nap folyamán, valószínűleg kísértést érzel, hogy felhagyj minden erőfeszítéssel az étkezési tervhez való ragaszkodást illetően a nap hátralevő idejére. Például megkínálnak egy szelet tortával, s megeszed (amikor nem lenne szabad így tenned, mert nem volt betervezve), aztán falásroham tör ki rajtad, akkor pedig rögtön úgy döntesz, hogy a nap folyamán már nem eszel többet, hogy ellensúlyozd a túlevést. Ez súlyos hiba és szinte biztosan további zabálásokhoz vezet. A fontos teendő, ha valami rosszul megy, hogy a lehető leghamarabb térj vissza a tervedhez. Így a fenti példánál maradva, ha a falásrohamhoz vezető tortaszeletet uzsonnaidőben kínálják, a helyes lépés annak elhatározása, hogy a vacsorára tervezett étkezést is elfogyaszd. Ez butaságnak tűnhet, amikor éppen túletted magad, de a tervhez való visszatérés az egyedüli védelem a további kontrollvesztés epizódjai ellen. Ez természetesen rendkívül nehéz lesz, s amikor túletted magad, a diétázás vagy koplalás kísértése valószínűleg nagyon erős. Ezt a kísértést le kell győznöd. A meghátrálás és visszalépés aláássa az étkezési terv értékét. A legtöbb, amit megengedhetsz magadnak, hogy leülsz az étkezés előtt a terveddel, és bizonyos nehezebb ételféleségeket (mint például a szendvics vagy sült krumpli) könnyebb, kevésbé tömény étellel helyettesítesz (mint gyümölcs vagy joghurt). Még ez az étkezési tervben végrehajtott helyettesítő folyamat is veszélyes lehet, mert a késztetés az egyáltalán nem evésre nagyon erős lehet, és kísértést érezhetsz, hogy az egész étkezést mondjuk néhány szőlőszemmel helyettesítsd. Ez így nem lesz jó. Az a fontos, hogy fejezd be az étkezést, és az adott étkezéssel kapcsolatban légy őszinte.

Gyakran nagyon nehéz követni ezt a tanácsot, különösen egy igazi falásroham után. Ilyenkor valószínűleg viszolyogsz magadtól és szégyelled magad, s különösen élesen érezheted azt, hogy saját magadnak kell elrendezned a problémáidat. Bár természetesen rettentően nehéz így tenni, fontos, hogy kivezető utat találj és folytatni tudd. Ilyen alkalmakkor segíthet, ha megkérdezed magadtól: „Egyáltalán elértem valami haladást? Mert ha igen, akkor bármilyen rosszul is érzem magam ebben a pillanatban, ez a haladás az, ami igazából fontos.”

Elkerülhetetlen, hogy lesznek botlások a felépülés felé tartó haladás során. Ezek nagyon boldogtalanná tehetnek téged, néha egyenesen reménytelennek fogod érezni magad, hogy valójában fogsz-e valaha változni. Ha azonban nem hagyod, hogy felülkerekedjenek rajtad, tanulhatsz belőlük és továbbhaladhatsz előre. Különösen fontos ezeket a bakikat megvitatnod egy segítővel, elmondani reakcióidat, és azt, mit tanultál belőlük.

Bánásmód a tervek félbeszakadásával

Lesznek alkalmak, amikor önhibádon kívül terveid félbeszakadnak. Ilyen pl. amikor éppen mielőtt leülnél ebédelni, megérkezik egy barátod és ragaszkodik ahhoz, hogy elmenj vele egy étterembe. Annak módja, hogy ezzel megbirkózz, az, ha elfogadod, hogy időről időre át kell tekintened a tervedet a nem vált események tükrében. Próbálj meg nem pánikba esni, ha ez megtörténik, s ehelyett szánj egy percet arra, hogy megváltoztatod a tervet a nap hátralévő részére az új fejlemények alapján. Általában a lehető legkevesebbet kell megpróbálnod változtatni, hogy a revideált terv közel maradjon az eredeti tervhez.

Különleges alkalmak kezelése

Felmerülhetnek speciális helyzetek, amikor nem fogsz tudni ragaszkodni szokásos tervedhez. Lehet, hogy el kell menni egy lakodalmi ebédre vagy a barátaid, szüleid elvihetnek vacsorázni és így tovább. Nem mindig lehet elkerülni ilyen körülményeket, és bár a legjobb igen komolyan venni az étkezési terv követését, különösen az első hetekben, az ilyen alkalmak hasznos gyakorlási lehetőséget nyújthatnak. Ilyenkor, már normális étkezési terved nem megfelelő, lényeges, hogy legyen bizonyos terved arra a különleges napra, és ez a terv a lehető legközelebb legyen a szokásos étkezési tervedhez.

Rossz gondolat megpróbálni úgy kezelni a speciális esti alkalmat, hogy egész nap koplalsz. Ez látszhat a legbiztonságosabb stratégiának, tekintve azt, hogy tudod, sokat fogsz enni este. Sokkal jobb volna viszont kisebb igazításokat végezned a szokásaidhoz, mondjuk úgy, hogy a különleges esti étkezésig a szokásos módon tervezed az étkezést, ott pedig csak az előételt és a főfogást tervezed be (könnyű ételt választva, mellyel elégedettnek érezheted magadat), és figyelembe véve az étkezés valószínű elhúzódását, tervezd be a késő esti kisebb étkezés kihagyását. Lényeges, hogy ne próbálj kevesebbet enni a következő napon az előző esti étkezés miatt: azonnal vissza kell térned a normális étkezési tervedhez. Ha megpróbálsz kompenzálni és kevesebbet eszel, nagyon valószínű, hogy a nap bizonyos pontján falásroham jelentkezik. Érdemes emlékezni, hogy egy étkezés nem gyakorol jelentős hatást a testsúlyodra.

A hányás kezelése

Az étkezési terv felállításának a célja a falásrohamok helyettesítése normális étkezésekkel. A legtöbb ember esetében amint ez egyre sikeresebbé kezd válni, ezzel párhuzamosan úgy fog csökkenni azoknak az alkalmaknak a száma, amikor szükségesnek érzik az önhánytatást. Ha nincs falásrohamod, nem érzed szükségét a hányásnak. Ennél az oknál fogva gyakran nem fontos különös figyelmet szentelni a hányás abbahagyásának megkísérlésére.

Két kivétel van ebben. Néhányan úgy találják, hogy alkalmasint, még ha ragaszkodtak is étkezési tervükhöz és pontosan azt ették, amit megterveztek, teltnek, sőt puffadtnak érzik magukat. Emiatt szorongani kezdenek, hogy ha nem hánynak, kövérek lesznek. Ha ez megtörténik, meg kell próbálnod ellenállni a hányási késztetésnek. Emlékezz, hogy a hányás serkenti a túlevést, és ezért a túlevés abbahagyására tett erőfeszítéseid ellen hat. Ha ilyen érzéseket és félelmeket élsz át, fontos megpróbálnod elvonni a figyelmedet, amíg a hányási késztetés el nem múlik. Először, amikor ezt teszed, némi időt vehet igénybe, hogy elmúljon a hányási késztetés; de ha ellenállsz ennek a késztetésnek, a következő hasonló alkalom esetén gyorsabban elmúlik, és egy idő után teljesen eltűnik. Kísérletezned kell, milyen figyelemelterelések használnak a legjobban neked. Sokan az olyan tevékenységeket, mint az olvasás vagy zenehallgatás, nem találják alkalmasnak erre. Való igaz, hogy a sétától eltekintve, melyet néhányan jónak találnak, a magányos tevékenységeket valószínűleg a legjobb elkerülni, ha lehetséges. Az emberekkel való együttlétnek megnyugtató hatása lehet és nehézzé teheti a hányásba menekülést.

A második kivétel azokra vonatkozik, akikben olyan szokás alakult ki, hogy nemcsak a falásroham után hánynak, hanem akkor is, ha bármit esznek. Ha te is ezt teszed, az étkezési terv kialakítása mellett lényeges azon is dolgoznod, hogy a hányás teljesen megszűnjön. Néhányan ezt meg tudják oldani azzal, hogy egyszerűen azt mondják maguknak: „Csak olyan ételféléket fogok a tervezett étkezéseimbe bevenni, amiket nem akarok kihányni, olyan mennyiségben, aminek a benntartására fel vagyok készülve.” Mások ennek a célnak a teljesítését nehezebbnek találják, ezért ha te is közéjük tartozol, a legjobb fokozatosabban haladni. Oszd fel a napot hat részre (kora reggel, délelőtt, kora délután, délután, kora este, késő este). Kérdezd meg magadat, ezek közül melyikben lenne a legkönnyebb (vagy a legkevésbé nehéz) megenned a tervezett étkezést hányás nélkül. Mihelyt meghoztad a döntést, hányás nélkül meg kell enned az ételt ezen időszak alatt. Használd ugyanazokat a figyelemeltereléseket, amikről fentebb szó volt azzal kapcsolatban, hogy mikor egyél. Amikor már rendszeresen tudsz enni hányás nélkül a megjelölt időszak során, el kell döntened, melyik a következő legkönnyebb időszak és az eltervezett étkezést hányás nélkül el kell fogyasztanod ez idő alatt (és azon idő alatt is, amelyben már kiiktattad a hányást). Ezen a módon a hányásnak fokozatosan teljesen meg kell szűnnie.

Túlzott foglalkozás az étellel

Azok az emberek, akik nagy erőfeszítést tesznek az előre tervezés érdekében és megpróbálnak ragaszkodni az étkezési tervhez, gyakran panaszkodnak arról, hogy még többet kell gondolniuk az ételre és evésre, mint akkor, amikor étkezésük teljesen kontroll nélküli volt. Bizonyos értelemben arról panaszkodnak, hogy a kezelés miatt érzik rosszabbul magukat! Ez feszültséget okozhat, de nem szabad hogy igazi aggódás tárgya legyen, mert olyan fázisról van szó, mely néhány héten belül elmúlik. Egyszerűen arról van szó, ha étkezési szokásaid nagyon rendezetlenné váltak, a normalizáláshoz szükséges az, hogy egy időszakra az evés különösen fontos helyet foglaljon el életedben.

Túlzott foglalkozás a testsúllyal és az alakkal

Sokan, akik a fent leírt étkezési terveknek megfelelően kezdenek étkezni, azt is tapasztalják, hogy egyre jobban aggodalmaskodnak a súlyuk és alakjuk miatt. Meg vannak győződve arról, hogy híznak és kövérnek érzik magukat. Ez érthető reakció olyan személynél, aki korábban nagyon keveset próbált enni. Ha mégis úgy gondolod, hogy te is hasonló módon reagálsz, fontos emlékezned arra, hogy ez inkább a változásra adott pszichológiai reakció, nem pedig hiteles jelzése annak, ami a súlyoddal és alakoddal történik. Rendszeresen ellenőrizni fogod a testsúlyodat, így meg tudod erősíteni, hogy a falásrohamok helyettesítése rendszeres étkezéssel valójában nem okoz hízást vagy kövérséget. Ezek az aggályok fokozatosan csökkennek, ahogy mind magabiztosabbá válsz az evésed fölötti kontrollt tekintve.

Milyen egy „jó nap”?

Érdemes tisztázni, miből áll egy „jó nap”. Mostanáig „jó napnak” talán azt tekintetted, melynek során képes voltál teljesen elkerülni az evést, vagy esetleg azt, amikor sikerült nem zabálnod. Mihelyt azonban étkezési tervet dolgoztál ki, „jó nap” az lesz, amikor képes voltál ragaszkodni tervedhez. Lehet, hogy állandó küzdelmet folytatsz az egész nap során, harcolva a falási késztetéssel, amikor nem lenne szabad enned, vagy kényszerítve magadat azt eltervezett étkezések elfogyasztására, amikor kétségbeesetten koplalni akarsz, vagy pedig ellenállva a hányási késztetésnek; s egy ilyen napnak a végén kimerültnek és erődet vesztettnek érezheted magad. Ha viszont a nagy küszködés ellenére képes voltál étkezési tervedhez ragaszkodni, akkor enni, amikor enned kellett a meghatározott időpontokban, és elkerülni az étkezést a betervezett időpontok között, akkor az a nap „jó nap” volt – tényleg személyes diadal. És minél több ilyen „jó napod” van, annál könnyebben tudod majd követni az étkezési tervet.

Lényeges itt hozzátennünk, ha egy-két kilengés bekövetkezik egy adott napon, ez nem jelenti azt, hogy az a nap már „tönkre van téve”, s fontos számodra, hogy ne ilyennek tekintsd. Ha például egy be nem tervezett csokoládészeletet teljes katasztrófának tartasz, nagy lesz a kockázata annak a kísértésnek, hogy teljesen elhagyd kontrollálási próbálkozásodat, úgy érezve, hogy a nap már „rossz nappá” vált, ezért akár zabálhatnál is, és tiszta lappal kezdenéd a következő napot. Ez nagyon gyakori csapda, melyet el kell kerülnöd. Ha úgy látod, hajlamos vagy „jó napokban” és „rossz napokban” gondolkodni, segítségnek bizonyulhat, ha minden egyes napot úgy képzelsz el, hogy fel van osztva kisebb egységekre, szakaszokra: pl. a reggeli és a tízórai közötti időszak tekinthető egy egységnek, a tízórai és ebéd közötti egy másiknak, és így tovább. Minden egység, melynek során sikerül kontrollt tartanod, külön teljesítménynek tekinthető. Látható lesz, hogy egy kora délutáni baklövés csak egy szakaszt „rontott” el a naponta mintegy hat egységből. S ha rögtön vissza tudsz térni a tervedhez a nap hátralévő részére, ahogyan tanácsoltuk, még lesz öt „jó” szakaszod a hat közül, így ez a nap biztosan nem „rossz nap”.


Áttekintő doboz 2.

Mielőtt továbbhaladsz a 3. lépésre, tedd fel magadnak

a következő kérdéseket:

Készítettem-e étkezési tervet, azaz kitűztem-e olyan

rögzített időpontokat, amikor ennem kell?

Megtervezem-e, hogy ilyen alkalmakkor mit egyek?

Végzek-e megfelelő módosításokat étkezési tervemben,

hogy a különleges helyzetekkel bánni tudjak

(pl. szabadság, hétvégék)?

Megpróbáltam-e étkezési tervemhez ragaszkodni

mindennap (anélkül, hogy szükségszerűen mindig

tökéletesen sikerülne)?

Megpróbálok-e visszatérni étkezési tervemhez,

amikor a dolgok rosszul mennek?

Megkíséreltem-e nem hányni, miután megettem

eltervezett étkezéseimet?

Ha igennel tudsz válaszolni mindezekre a kérdésekre,

továbbhaladhatsz a 3. lépésre. Ha nem tudsz igennel

válaszolni ezekre a kérdésekre, újra kellene olvasnod

a 2. lépést, és ismét megpróbálnod követni az összes fő elvet,

amelyet tartalmaz.

 



3. LÉPÉS

A túlevés megelőzését célzó

beavatkozások megtanulása

Figyelem: olvasd át a teljes 3. lépést, mielőtt

elkezdenéd a fejezetben leírt elvek végrehajtását.

Ha megpróbálod tartani magad egy étkezési tervhez, már megtettél bizonyos utat afelé, hogy a túlevést normális étkezési szokásokkal helyettesítsd. Valószínűnek látszik azonban, hogy néha nagyon nehéz ragaszkodnod ehhez a tervhez; és az is feltehető, hogy alkalmasint erőteljes falási késztetésed lesz. Lényeges, hogy stratégiákat fejlessz ki ezeknek a nehézségeknek a kezelésére. Ez a fejezet számos javaslatot tartalmaz azzal a célzattal, hogy segítséget nyújtson neked mind az étkezési terved betartásáért kifejtett erőfeszítéseidben, mind a túlevési késztetéssel szembeni próbálkozásaidban.

Valakivel megbeszélni

Az étkezési terv felállítása és betartásának kísérlete rettentően nehéz feladat lehet. Nagyon sokat igényelhet tőled az a várakozás, hogy ezt képes legyél teljesen egyedül sikeresen elvégezni, még a segítőd támogatásával is, akitől tanácsokat és támogatást kérhetsz. Rendkívül sokat segíthet, ha megnyered egy közeli barátod vagy rokonod segítségét is. Ez nem azért hasznos, mert ők gyakorolják a kontrollt és minden döntést meghoznak. Senki nem veheti át és nem végezheti el helyetted ezt a feladatot. Segíthetnek azonban úgy, hogy nagyon sokféle gyakorlati támogatást nyújtanak. Nagy segítség lehet pl., ha elintézik, hogy valaki mással fogyaszd el néha vacsorádat, és utána velük töltheted az időt. Ugyanígy, ha tudod, hogy nehéz lesz az evésnek ellenállni egy bizonyos időpontban (amikor nem szabad enned), segíthet az, ha elintézik, hogy mással tölthesd el az időt. Hasonlóképpen, ha be tudsz nézni valakihez, vagy telefonálni tudsz valakinek, amikor különösen kerülget a falásroham, ez átsegíthet a nehéz időszakon.

Mindezek többsége teljesíthető anélkül is, hogy elárulnád az igazi okát annak, miért keresed a társaságot. Azonban a titkosság és megtévesztés, mely oly gyakran nagy részét kitölti a falásrohamokban szenvedők életének, nagy terhet jelent és önmagában is sok nyomorúságot okozhat. Jelentős megkönnyebbülés lehet valakinek beszélni a bajaidról, és nem pusztán őrizni az állandó látszatot. Az pedig, aki tud sajátos nehézségeidről, sokkal inkább segítségedre lehet, mint az, aki nem tud róluk. Igen aggódhatsz amiatt, hogy beszélj valakinek evési problémáidról attól való félelmedben, hogy nem értik meg és szánakozva gondolnak rád. Ha olyasvalakit választasz, akit tisztelsz és bízol benne, ez valójában igen valószínűtlen. Szomorú tény, hogy kultúrkörünkben csaknem minden nő aggodalmaskodik súlya és alakja miatt, és sokaknak vannak ilyen-olyan problémái az evéssel. Egyáltalán nem nehéz belátni azt, hogy az ilyen problémák hogyan válnak súlyosabbakká. Azok az emberek, akikben valaki megbízik, szinte mindig alig várják, hogy olyan segítőkészek legyenek, amilyenek csak lehetnek. Ha ezt nehezen tudod elfogadni, gondolj egy jó barátodra és kérdezd meg magad, hogyan reagálnál arra, ha ő jönne hozzád rossz helyzetében és elmondana valamilyen személyes problémát (mondjuk azt, hogy titokban alkoholizál vagy boltokban lopkod), és gondolj arra, hogyan reagálnál. Bizonyosan az az ésszerű, ha annyi elfogadást és szimpátiát vársz el, amennyit te is kész lennél adni.

Fontos hangsúlyozni, hogy egy ilyen barátnak vagy rokonnak a támogatása, melyet ő nyújthat neked, eléggé különbözik attól a segítségtől, melyet egy kívülállótól kapnál, akivel mint független tanácsadóval vagy segítővel konzultálhatsz.

Előre tervezés

Bármilyen eltökélt és előrelátó vagy, nem könnyű az étkezési tervet betartani. Sok dolog adódhat a nap folyamán, ami megszakítja tervedet és néha úgy érzed, képtelen leszel ragaszkodni legjobb szándékodhoz. Nagyon gyakori a falásrohamokban szenvedők között, hogy azt gondolják, ha egyszer valami rosszul megy az étkezésükkel, nincs semmi, amit tenni tudnának a beavatkozás érdekében – a falásroham elkerülhetetlen. Igazából sok minden van, amit beavatkozásként tehetsz, és ilyen intervenció a folyamat minden fázisában lehetséges. Így az időtöltés az előre tervezéssel, a lehetséges kockázatok megkeresése, az elkerülést szolgáló cselekvések valamilyen formájának megpróbálása, a falási késztetés felismerése a folyamat korai szakaszában, és annak megtervezése, mit lehet ezzel kezdeni, mindezek a beavatkozás formái, melyek hatékonyak lehetnek a túlevés megelőzésében. Bár nehéz lehet elhinni ebben a fázisban, mégis lehetséges a falásroham megállítása, miután elkezdődött.

Számos egyszerű eszközt vehetsz igénybe, hogy megkönnyítsd az étkezési terv betartásának feladatát. A teljes lista végtelen lenne, de a következőkben néhány fő taktikai megoldást látunk, melyeket az emberek hasznosnak találnak:

(1)      Korlátozd az evést egy vagy két meghatározott területre a lakáson belül, mint pl. a konyhára és az ebédlőre. Azok a területek, ahol rendszerint zabálni szoktál (tipikusan valamilyen személyes terület, mint a hálószoba) olyan területeknek minősüljenek, ahol étel soha nem lehet. Ha rendszerint a konyhába eszed túl magadat, a legjobb az lenne, ha valahol máshol találnál helyet az evésre, és soha semmit nem ennél a konyhában. Ha csak egy szobád van, mint pl. a hálóhely, jelölj meg egy külön helyet az evésekre (ilyen lehet egy bizonyos szék vagy egy hely az asztalnál), és egyél ott, sehol másutt.

(2)      Amikor eszel, lassan egyél. Ne csinálj semmi mást, amíg eszel, pl. ne olvass vagy ne nézz tv-t.

(3)      Étkezés előtt pontosan tervezd meg, mit fogsz csinálni, ha az étkezés befejeződött.

(4)      Korlátozd élelmiszerkészletedet. Kis mennyiségekben vásárolj élelmiszert, és ne tarts otthon nagy készletet, mely könnyen elérhető.

(5)      Ha vásárolni mégy, írj egy listát, mit fogsz vásárolni. Ne menj élelmiszert vásárolni, ha éhesnek érzed magad, vagy úgy gondolod, hogy valószínűleg falni fogsz. Ha a vásárlás különösen nehéz időszak számodra, rendezd úgy, hogy mással vásárolsz. Ha bizonyos cikkeket szándékszol vásárolni, ne vigyél magaddal több pénzt, mint amennyi szükséges.

(6)      Ne hagyd szanaszét heverni a megmaradt ételt. Tulajdonképpen sokkal jobb kidobni a maradékot ahelyett, hogy fenyegetést jelentsenek az evés fölötti kontrollodra. Ezt pazarlásnak és rossznak érezheted; sokkal jobb viszont a saját magadon való segítés átmeneti módszereként pazarolni, mint nem pocsékolni és ezáltal lehetetlenné tenni a magad számára a túlevés megállítását.

(7)      Senkinek ne engedd meg, hogy bárminek az evésére kényszerítsen, amit nem akarsz. Nagyon gyakori, hogy megpróbálnak ételt rád erőszakolni (pl. „Vegyél még a pudingból”, vagy „Gyerünk: vegyél egy szelet finom csokoládétortát. Ezt pont neked készítettem”). Néha nehéz az ilyen ajánlatokat visszautasítani anélkül, hogy faragatlan ne légy. Lehetsz azonban szilárd és udvarias, amikor ragaszkodsz ahhoz, hogy nem akarsz megtenni valamit (pl. „Nem, köszönöm. Nagyon finom volt, de nem tudnék többet enni”, vagy „Nem köszönöm. Nem kérek semmit, mert éppen most ettem”, vagy „Később eszem és nem akarom megzavarni az étvágyamat”). Ha nagyon bosszant mások zsarnoksága, akik evésre erőltetnek, segíthet, ha két-három ilyen mondatot elpróbálsz, melyeket szükség esetén alkalmazhatsz.

(8)      Végül, ahogyan korábban utaltunk rá, annak megkísérlésében, hogy kövess egy napi tervet, fontos az, hogy minden pillanatot különállónak tekints. Nagyon gyakran mondják az emberek: „Na, ezt elrontottam, így akár el is hagyhatnék minden kísérletet, hogy normálisan egyek a nap további részében”. Valóban lényeges, ha valami rosszul megy, hogy visszatérj a tervedhez és megnézd, mi az, amit a következőkben tenned kell. Ha rögtön vissza tudsz térni a tervedhez és ragaszkodni hozzá a nap hátralévő idejében, akkor tudnod kell, hogy valódi haladást értél el.

Azon módszerek többségét, melyeket alkalmaznod kell a nehézségek megelőzésére, vagy a problematikussá vált helyzetekből való kiszabadulásra, saját magad számára kell kidolgoznod az önmegfigyelő lapjaid ellenőrzésével, és annak megfigyelésével, milyen helyzetek különösen nehezek számodra, és milyen taktikákat találsz a legjobb segítségnek. Ehhez hasonlóan, ha alapos figyelmet szentelsz a körülményeknek, melyekben elveszted a kontrollt és túleszed magadat, szemügyre veheted, milyen típusú helyzetek különösen problematikusak számodra és igényelnek speciális gondosságot. Fontos, hogy egy lépéssel a baj előtt légy. A következő nap étkezéseinek idő előtti tervezése ennek a folyamatnak része. Még jobban is koncentrálhatsz azonban az előre tervezésre, s próbálj meg olyan speciális epizódokat vagy körülményeket meglátni, melyek valószínűleg túlevéshez vezetnek. Ezt az önmegfigyelő lapjaid átvizsgálásával teheted meg. Valószínű, hogy egy- vagy kéthetes önmegfigyelés után bizonyos minták nyilvánvalókká válnak számodra. Rájöhetsz, hogy mindig bizonyos események után falsz, mint pl. bevásárlás vagy egyedüllét után, amikor nincs különös terved vagy találkozód; ennek birtokában lehetővé válik számodra, hogy előre tudd, mikor valószínű, hogy nehézségekkel találkozol, és úgy rendezheted a körülményeket, ahogyan az könnyít a dolgokon. Ha például úgy látod, hogy mindig akkor van falásrohamod, amikor kirakod a megvásárolt holmikat, úgy intézheted, hogy egy barátod legyen ekkor jelen.

Légy észnél az alkohollal

Gyakran úgy találják a bulimiások, hogy evésüket különösen nehéz kontrollálni, miután ittak, mert az alkohol hajlamos aláásni az evés kontrollálásának elhatározását. Ha ez igaz rád nézve, az nagyon nyilvánvaló lesz önmegfigyelő lapjaidból. A megoldás egyszerű: vagy mérsékelten fogyassz alkoholt, vagy ha ez neked nehéz, egyáltalán ne igyál. Nagyon szigorúnak kell lenned ezzel kapcsolatban, amíg elsődleges célod az, hogy megpróbáld visszaállítani a rendet evési szokásaidban. Mihelyt már nincsenek falásrohamaid, s biztos önkontrollal rendelkezel, áttekintheted a kérdést és dönthetsz, mikor


lenne biztonságos innod és mennyit ihatsz anélkül, hogy az alkohol problémává válna számodra. Hangsúlyozni kell, ha túlzottan iszol, nem tudod teljesen kihasználni ezt a programot, nem valószínű, hogy képes lennél legyőzni evési problémáidat.

Beavatkozás azonnal

Igen fontos az, hogy legyenek kész terveid arra, mit fogsz csinálni, ha a dolgok rosszabbodnak. Lehet pl., hogy evési késztetést érzel egy megtervezett étkezés befejezése után azonnal. Nagyon hasznos, ha van egy listád azokról a dolgokról, melyeket evés helyett tudnál csinálni (pl. sétálni, fürdeni, telefonálni egy barátodnak); s amikor evési késztetést érzel, elkezdhetsz végighaladni a listán, amíg a késztetés el nem múlik. Gyakran mondják az emberek: „Ha erős ingerem van a falásra, bármilyen hosszan halogatom, végül is megadom magam.” Azt érzik, hogy a falásroham mintha saját akarattal rendelkezne, és végül, ha lappang is, de eléri őket. Valójában ha igenis beavatkozol és megelőzöl egy falásrohamot, az evési inger elmúlik; és természetesen hamarosan eljön az ideje a megtervezett étkezésnek, amikor az evés megengedett. A beavatkozás ilyen módon nem könnyű. Először akár még lehetetlennek is tűnhet. De biztos lehetsz benne, hogy minden egyes alkalom, amikor sikeresen avatkoztál be, sokkal könnyebbé teszi a jövőben a beavatkozást. És minél gyakrabban lépsz közbe sikeresen, annál kevésbé gyakran jelentkezik a falási inger.

Gondos figyelmet kell szentelned a lista előkészítésére, mely azokat a dolgokat tartalmazza, amiket annak érdekében tehetsz, hogy legyőzd a falási késztetést és késleltesd az evést a következő étkezésig. Ez a lista bármilyen tevékenységet magába foglalhat, melyről úgy érzed, segíthetne e tekintetben, de a következő elvek hasznosak lehetnek:

(1)   A tevékenységet könnyű legyen végezni akkor, amikor evési ingert érezhetsz.

(2)   Azok a tevékenységek, melyek a kezek használatát igénylik, segíthetnek: pl. kötés, varrás, kézimunka, kertészkedés, hangszeres játék stb. A passzívabb tevékenységek, mint a tv-nézés, vagy a szellemi koncentrációt igénylő cselekvések (ilyen a könyvolvasás) valószínűleg nem hatékonyak az étellel kapcsolatos gondolatok kiűzésében.

(3)   Azok a tevékenységek, melyek eltávolítanak szokványos étkezési helyeidről, mint amilyen a konyha lehet, gyakran hasznosak vészhelyzetben. Ezek olyan szabadtéri tevékenységeket foglalnak magukban, mint a séta vagy a biciklizés.

(4)   Bizonyos szinten az evést élvezetnek, mulatságnak is tekintheted, ezért jó ötlet a listádra olyan tevékenységeket bevenni, melyeket önjutalmazónak vélhetsz, mint a moziba menést délután, új ruhadarab vagy virágcsokor vásárlását, vagy a telefonálást olyan barátodnak, akit ritkán látsz. Gyakran olyan egyszerű dolog, mint a forró fürdő illatos habfürdővel jobb közérzetet okozhat.

(5)   Ne végy bele a listádba olyan tevékenységeket, melyeket tulajdonképpen nem kedvelsz. Nagyon fontos, hogy a szórakoztató tevékenységeid ne feladatok vagy kötelességek legyenek, melyeket igazából nem akarsz megtenni. Így tehát nem tanácsos bevenni olyan dolgokat, mint a konyha felsúrolása, vagy hosszú útra indulás, hacsak valójában nem élvezed ezeket csinálni. A derék teljesítmény érzése nem az, amit itt célodnak tekinthetsz; inkább olyan módot kell keresned, amellyel átjuthatsz egy nehéz szakaszon, amíg el nem jön a menetrendszerű ideje annak, hogy ismét egyél.

A listához, melyet készítesz, hozzá lehet tenni vagy el lehet venni belőle, ahogy kipróbálod a tevékenységeid hatékonyságát különböző helyzetekben. Jó elképzelés magaddal vinni a listát, s ha evési ingert érzel, azonnal elő tudod venni és eldönteni, melyik tevékenységet használhatnád az adott körülmények között, hogy kibírd a következő étkezési időpontig. A következő két oldal arra szolgál, hogy ráírd a listádat. Az első oldalt használd arra, hogy ideiglenes listát írsz rá; ezt aztán csiszolnod kell, ahogyan tapasztalatokat gyűjtesz, mi működik számodra és mi nem. Amint megbizonyosodsz arról, mik a leghatékonyabb tevékenységek, írd le őket a második oldalra, mint naprakész listádat. Mindig felfrissítheted a listát, ha valamit különösen hatékonynak találsz később is.


Naprakész tevékenységi lista

 


Áttekintő doboz 3.

Mielőtt továbbhaladsz a 4. lépésre, tedd fel magadnak

a következő kérdéseket:

Elkerültem-e, ahol lehet, azokat a helyzeteket,

melyekben tapasztalataim szerint hajlamos vagyok

túlenni magamat?

Rendszeresen előre tervezek-e olyan céllal,

hogy egy lépéssel a baj előtt legyek?

Ha a dolgok rosszul mentek és a falásroham szélén

álltam, megpróbáltam-e közbeavatkozni?

Kidolgoztam-e rendszeresen tevékenységi listát

abból a célból, hogy késleltessem és megelőzzem

a túlevést?

Képes voltam-e bizonyos alkalmakkor megelőzni

a falásroham bekövetkeztét, akár gondos tervezéssel,

akár aktív beavatkozással?

Ha igennel tudsz válaszolni a fenti kérdésekre, lépj tovább

a következő lépésre. Ha nem tudsz igennel válaszolni ezekre

a kérdésekre, újra kellene olvasnod a 3. lépést, és ismét megpróbálnod követni az összes fő elvet, melyeket tartalmaz.

 



4. LÉPÉS

Problémamegoldás

Figyelem: olvasd át a teljes 4. lépést, mielőtt

elkezdenéd a fejezetben leírt elvek végrehajtását.

Meglehetősen gyakori az étkezés kontrollálásának nehézségeivel küszködő emberekben az, hogy mindenféle problémára, mely eluralkodik rajtuk, falásroham jelentkezik válaszként. Ezek a problémák vonatkozhatnak az étellel és evéssel kapcsolatos témákra, de az élet számtalan más területére is, mint pl. a munkára, családra, barátokra és így tovább. Fontos, hogy stratégiát fejlessz ki a problémák azonosítására, megnevezésére, és az evéstől különböző megoldások kitalálására. A probléma azonosítása néha könnyű: láthatod, amikor terveket készítesz a következő napra, hogy egy bizonyos esemény lehetséges akadályt jelent étkezési terved előtt. Például egy rég nem látott barátod bejelenti, hogy ellátogat hozzák és úgy érzed, valami különlegeset kell készítened erre az alkalomra; vagy tudod, hogy rendkívül ideges leszel délután egy álláskereső elbeszélgetés miatt, és egész nap nem lesz kedved enni. Más alkalmakkor a probléma meghatározása még nehezebb lehet. Szorongónak, vagy nyomorultnak érezheted magad és tudod, hogy ez sérülékennyé tesz téged a túlevési késztetéssel szemben. Ilyen esetekben könnyű a problémát a túlevési késztetéssel azonosítani, holott az igazi probléma bármi lehet, ami téged idegessé vagy depresszióssá tesz. Sok, evési problémával rendelkező ember számára a túlevési vágy automatikus válasz bármiféle problémára. Amikor ilyen vágy jelentkezik, fontos feltenned a következő kérdést: „Miért van most túlevési vágyam? Mi az a probléma, ami ezen érzés mögött van?” Természetesen erre a kérdésre adott válasz gyakran az, hogy nem ettél eleget (vagy semmit). De ha ragaszkodsz az étkezési tervhez és kellő mennyiségű ételt eszel, akkor kell lennie valami más válasznak. Lényeges számodra, hogy megpróbáld megtalálni, mi az alapvető probléma. Mihelyt így tettél, olyan helyzetben leszel, hogy bánni tudsz a problémával, és nem fogod automatikusan túlenni magadat. Az alább bemutatott lépéseket kellene követned, hogy segítséget kapj a probléma kezelésében.

A problémamegoldás öt lépése

(1)   Írd le a problémát az önmegfigyelő lapodra olyan világosan, ahogyan csak tudod. Ha egynél több probléma van, próbáld meg őket kibogozni különállókra, aztán egyenként foglalkozz ezekkel.

(2)   Találj ki olyan sok megoldást a problémára, amennyi eszedbe jut. E tekintetben eléggé korlátlan lehetsz, mert bizonyára képes akarsz lenni arra, hogy minden lehetséges megoldást szemügyre végy.

(3)   Minden egyes szóba jövő megoldásodat vizsgáld meg, és gondold át a lehetséges következményeket: pontosan mivel járnának, vajon reálisan véghez tudnád-e vinni azokat, s vajon hatékonyak lesznek-e.

(4)   Válaszd ki azt, ami számodra a legjobb megoldásnak tűnik (vagy megoldások kombinációja), és határozd el, hogy annak megfelelően cselekszel.

(5)   A nap végeztével tekintsd át, mi történt, és fontold meg, vajon hatékony volt-e a megoldásod. Ha nem úgy működött, ahogyan remélted, próbáld meg átgondolni, mit tehettél volna, hogy jobb eredményt produkálj.

A fent leírt problémamegoldás meglehetősen fárasztónak és elég komplikáltnak tűnhet. Azonban nagyon hatékony technika, és kevés gyakorlattal elég könnyen megvalósítható. A 11. ábra két példát mutat be olyan problémákról, melyeket valaki meghatározott és megoldásokat dolgozott ki rájuk, s ezek a példák tartalmazzák a kimenetes leírását is, azaz az „értékelést”.

Néhány ember számára a fent leírt módon történő problémamegoldás nagyon könnyen sikerül. Nagyjából annak a formába öntése, amit korábban is hozzávetőlegesen csinálni szoktak. Számukra annak az előnyei, hogy a problémamegoldást rendszerezettebben, a fentiekben vázolt módon végezzék, nyilvánvalóak és ezeket az előnyöket gyorsan tapasztalni is fogják. Mások számára a formális problémamegoldás gondolkodásmódjuktól és viselkedésüktől eléggé idegen, s nekik meg kell küzdeniük azért, hogy ezt a technikát hasznosítani tudják.

A következő, „Problémamegoldás” címmel ellátott üres oldalak arra szolgálnak, hogy kipróbáld a leírt problémamegoldó technikát. A következő hét folyamán két alkalommal azonosíts egy-egy problémát, és kísérelj meg megoldást találni, felhasználva az üresen hagyott területeket. Aztán vidd el ezeket a „segítődhöz”, és együtt beszéljétek meg. Ez a megbeszélés különösen hasznos lehet, ha már végigcsináltál egy problémamegoldó gyakorlatot és az nem volt hatékony.

Ekkor áttekintheted, hogy milyen lehetőségeket vehettél volna figyelembe, és ezek hogyan befolyásolhatták volna az eredményt.

Depresszióval kapcsolatos problémák

A depresszió érzése komoly akadálya lehet az evési nehézségek leküzdésének. Az emberek néha viszonylag kisebb kudarcokra is, melyek az evési problémáik kezelésére irányuló erőfeszítéseikben jelentkeznek, teljes összeroppanással és vad önkritikákkal reagálnak. Ennek eredményeképpen bizalmuk és céltudatosságuk ereje aláaknázódik, és még nehezebbnek találják evésük kontrollálását. Fontosnak látszik azt elfogadni, hogy evési problémáid legyőzése valószínűleg küzdelem, és elkerülhetetlen az, hogy ne sikerüljön mindig minden, amit megpróbálsz. Ha valamiben sikert érsz el, bizonyos haladást már elértél, és bizalmat kell szavaznod magadnak; s ami nem sikerült, abból tanulhatsz, ez pedig segíthet neked a jövőben.

Néha a depresszió általánosabb tünetei, melyek nem speciálisan az evésre és a súllyal kapcsolatos aggodalmakra vonatkoznak, szintén csökkentik a lelkierőt és megnehezítik az evés kontrollálását. Ha kiderül önmegfigyelő lapjaidból, hogy ez visszatérő mintát jelent, meg kell próbálnod végiggondolni, mi az, ami depresszióba sodor téged. Kezeld ezt „problémaként” a fent leírt módon és próbálj megoldásokat találni. Hasznosnak találhatsz különböző önsegítő könyveket.

Alkalmanként az emberek olyan depressziósak lehetnek, hogy komolyan képtelenné válnak dolgokra. Nem alszanak rendesen, korán ébrednek, folyton fáradtnak érzik magukat, teljesen elvesztik energiájukat, nehezen tudnak koncentrálni, mert sötét gondolataik lekötik őket, és következésképpen nem tudnak dolgozni; nem látnak semmi reményt a jövőre maguk számára, és úgy látják, az élet nem éri meg, hogy éljenek. Ha folyamatosan ilyen depressziós vagy, igen lényeges, hogy minél hamarabb beszélj háziorvosoddal. Segítséget kaphatsz, s ebben az esetben hangulatod javulni fog, aztán képes leszel arra, hogy használd ezt az útmutatót és evési problémáiddal foglalkozz.

Problémák a kapcsolataiddal

 Akik ellenőrzik étkezésüket, gyakran úgy találják, hogy falásrohamaikat szüleikkel, férjükkel vagy partnerükkel, vagy más közeli barátokkal való kapcsolataikban adódó problémák váltják ki. Ha úgy veszed észre, hogy rád is ez illik, érdemes megpróbálni „próbaként” kezelni ezt a területet a fentebb leírt módon és megkísérelni pontosan részletezni, mi a nehézség természete, és mit tudsz kezdeni vele. Gyakran szabályos mintázat tűnik ki az önmegfigyelő lapokból, mely világossá teszi, hol van a probléma. Lehet valami egészen speciális dolog, mint pl. az, hogy az anyád akaratod ellenére olyan étel megevésére kényszerít, amit nem akarsz, vagy vonatkozhat általánosabb kérdésre a szüleiddel, mint amilyenek a függetlenséggel kapcsolatos nehézségek. Hasonló a helyzet a férjjel vagy partnerrel, a probléma vonatkozhat valami evéssel kapcsolatban lévő dologra, vagy a kapcsolat általánosabb területére. Természetesen számtalan lehetőség van. Kiemelendő, hogy annak leírásával, mi a probléma természete, és annak végiggondolásával, milyen megoldások lennének alkalmazhatók, megteremted a lehetőséget a bűvös kör megtörésének. Úgy is dönthetsz, hogy kapcsolati problémáid olyan jelentősek, hogy szakszerű segítséget kell keresned megoldásukra.


A kövérség érzésére vonatkozó

problémák

Gyakori, hogy akiknek nehézségeik vannak étkezésük kontrollálásában, kövérségérzésről számolnak be, és ez az érzés készteti őket diétázásra; egyúttal azonban a kövérség érzése feszültséget okoz bennük és ettől pedig enni akarnának. A legtöbben nem kérdőjelezik meg ezt az érzést. Rendszeresen előfordul, így azt feltételezik, hogy olyan érzés, mely testük állapotának hiteles tükre. Ha azonban az önmegfigyelő lapodra minden időpontot feljegyzel, amikor erős kövérségérzésed van, valószínű, hogy érdekes tényt figyelsz meg: nevezetesen azt, hogy ez az érzés egészen különböző összefüggésekben jelentkezik, melyek némelyike világosan kapcsolódik az ételre vonatkozó körülményekhez (pl. egy étkezés elfogyasztása után), vagy alakhoz (mint pl. szoros ruha viselése, vagy sovány baráttal sétálás), de amelyek többségének egyáltalán nincs köze az ételhez vagy evéshez. Igazából hamar felfedezheted, hogy sok más emberhez hasonlóan, akik kontrolljukat vesztve étkeznek, a „kövérségérzés” számodra is bármilyen negatív érzelemre adott automatikus válasszá vált. Lehet, hogy csupán „rosszul” érzed magad, és ezt azonnal a „kövérség” érzésébe fordítod. Sok esemény és körülmény lehetséges azonban, melyek felelősek lehetnek azért, hogy rosszul érzed magadat, és ezeket tényleges voltuknak megfelelően kell felismerned, úgy kell bánnod velük és megoldanod őket. A haladás módja az, hogy írd fel az önmegfigyelő lapodra, amikor kövérnek érzed magad és kérdezd meg magadat: „Mi az igazi probléma, ami rossz érzést okoz nekem?” Mihelyt a problémát azonosítod, olyan helyzetbe kerülsz, hogy a megfelelő megoldásokon gondolkodhatsz.

Problémák más emberek etetésével

Ételt készíteni barátok, rokonok számára és a velük étkezés kellemes élmény kellene legyen. Lidércnyomás lehet viszont a bulimiások számára. Minden alapvető kérdés szorongást és zavarodottságot okoz, mint az ilyenek: „Mit főzzek? Mennyit készítsek el? Mindenkinek én tálaljak, vagy hagyjam, hogy ők vegyenek maguknak? Mekkora fogásokat szervírozzak? Kínáljam, hogy másodszor is vegyenek, s ha igen, mennyire erőltessem? Mennyi ideig tartson az étkezés? Mit csináljak a megmaradt étellel? Mindezek a kérdések komoly problémákat okozhatnak, melyek a fent leírt módon igényelnek megoldást.

Két általános elv segíthet. Először is próbáld meg elkerülni minden olyasminek a készítését, melyről tudod, hogy nehézséget okoz számodra. Így ha különleges háromfogásos étkezésre készülsz, melyben a szokásos puding problémát jelentene, miért nem tálalsz valamilyen egzotikus gyümölcsöt helyette? S ha a maradékoknak nehezen tudsz ellenállni, intézd úgy, hogy valaki segítsen azokat eltakarítani, vagy ha ez nem lehetséges, dobd ki a megmaradt ételt. Másodszor: általános szabályként jó ötlet úgy vendégül látni másokat, ahogyan te szeretnéd, hogy megvendégeljenek. Így pl. ne erőltesd az ételt az emberekre, és hagyj nekik annyi választási lehetőséget, amennyit tudsz.


Áttekintő doboz 4.

Mielőtt továbbhaladsz a 4. lépésre, tedd fel magadnak

a következő kérdéseket:

Megpróbálok-e olyan problémákat azonosítani,

melyek felzaklatnak (pl. szomorúságot, szorongást,

dühöt okoznak), vagy túlevésre hajlamosítanak,

és leírom ezeket?

Használjak problémamegoldó technikákat,

hogy megpróbáljak hatékonyan bánni ezekkel

a problémákkal?

Előfordult-e bizonyos alkalmakkor, hogy a probléma

leírásával és megoldásának megkísérlésével képes

voltam olyan nehézségekkel bánni, amelyek

a múltban falásrohamhoz vezettek volna?

Ha igennel tudsz válaszolni a fenti kérdésekre, lépj

tovább a következő fejezetre. Ha nem tudsz igennel

válaszolni ezekre a kérdésekre, újra kellene olvasnod

a 4. lépést, és ismét megpróbálnod követni az összes

fő elvet, melyeket tartalmaz.

 



5. LÉPÉS

A diétázás kiiktatása

Figyelem: olvasd át a teljes 5. lépést, mielőtt

elkezdenéd a fejezetben körvonalazott elvek

végrehajtását.

Lehetséges, hogy elég sovány diéta útján ragaszkodni tudsz majd étkezési tervedhez. Így tehát sikerülhet betartani a három főétkezést és a két vagy három kisebbet naponta, s ilyen feltételek mellett lehet, hogy abba tudod hagyni vagy alkalmankénti előfordulásra csökkenteni a túlevést. A kontrollod viszont még ingatag marad, amíg csupán kis mennyiségeket eszel alacsony kalóriatartalmú ételből. Még az is lehet, hogy az ilyen program betartásába fektetett erőfeszítés azt jelenti, hogy annak mértéke, mennyire aggodalmaskodsz az étel és evés miatt, nem csökken, sőt, növekedhet. Lényeges a folyamatos javulásod érdekében, hogy igazi erőfeszítést tégy diétázási hajlamod csökkentése érdekében.

A diétázás három módja

Lényegében három módja van annak, hogyan diétáznak az emberek.

(1)     Egyszerűen megpróbálni nem enni: azaz hosszú időszakokat kibírni evés nélkül, akár még a napokon át tartó koplalást is. Étkezési terved kidolgozása ezt ki fogja iktatni.

(2)     Megpróbálni nagyon keveset enni (pl. napi 1000 kalóriánál kevesebbet). A diétázás e módja elhagyandó, ha biztos akarsz lenni a túlevés elkerülésében.

(3)     A diétádból olyan ételek kiküszöbölése, melyek nagy kalóriatartalmúak, vagy amelyekről úgy érzed, túlevésre késztetnek. Ennek a módszernek szintén távoznia kell, mert amíg megtartod a „rossz” ételek fogalmát, vagy a „tiltott” ételekét, vagy

(4)     a „veszélyes” ételekét, vagy a „túlevési” ételekét, vagy akárhogyan hívod őket, sérülékeny leszel a falásrohamokra bizonyos körülmények között.

Nem szabad megpróbálnod foglalkozni diétázási vágyaddal, amíg csak nem sikerül rendszeres étkezési tervet kialakítani és annak nincs jelentős befolyása evési szokásaid normalizálására. Ez bármennyi időt igénybe vehet két héttől néhány hónapig, attól függően, honnan indultál. Nem adható határozott vezérfonal ehhez, de nagyjából akkor, ha ragaszkodsz étkezési tervedhez és nincs túlevésed a legtöbb napon, valószínűleg készen állsz arra, hogy elkezdj megbirkózni a diétázással.

Koplalás

Az étkezési terv foglalkozott a diétázás első módszerével: azaz a koplalást kiküszöbölik a rendszeres étkezések.

Túl keveset evés

Gyakran nagyon nehéz annak, aki megkísérli korlátozni bizonyos ideje az evés mennyiségét, arról elképzést alkotni, mi is jelenti a normális ételmennyiséget. Az emberek tulajdonképpen jelentősen különböznek abban, mennyi táplálékot igényelnek, és nem adható szigorú útmutató, hogy mi a megfelelő az egyes embereknek. Jobbnak látszik ezért az, ha kísérletezel és felfedezed magadnak, hogy mi a helyes számodra. Kezdetben segíthet, ha valakit támogatásra kérsz fel. Korábban javasoltuk, hogy segíthet annak megfigyelése, mennyit esznek mások. Ez biztosan igaz. Még jobb viszont, ha beszélni tudsz erről valakivel, akiben megbízol, és tanácsát, segítségét kéred. Még jobb úgy szervezni, hogy együtt étkezz velük, ahogyan fent ajánlottuk, és használd ki ezeket az alkalmakat annak felfedezésére, mi jelenti az ésszerű ételmennyiséget.

Itt bizonyos óvatosságra kell intenünk az olvasót. Sok nő diétázik, és nem lenne segítségedre, ha megpróbálnád utánozni valakinek az evési szokásait, aki korlátozza étkezését. Ha barátot választasz, akivel ezeket a kérdéseket megbeszéled és akivel lehetőség szerint étkezel, próbálj meg olyat találni, aki nem foglalkozik túlságosan testsúlyával és nem diétázik.

Hiba lenne úgy foglalkozni az evési mennyiség eldöntésének problémájával, hogy megpróbálunk valamilyen pontos szabályt követni. Végül is rá kell jönnöd, milyen mennyiségek megfelelőek minden étkezésre. Sok ember számára ilyen tudás reménye lehetetlennek tűnhet, és úgy érezhetik, hogy bizonyos vezetés lényeges, legalábbis a korai szakaszban. Azért, hogy segítsük őket, nagyon durva vezérfonalként három, normális érkezésekből álló nap beszámolóját közöljük a 12. ábrán. Az elfogyasztott étel mennyisége nagyjából annyi, amennyit egy átlagos súlyú normálisan étkező nő enne. A zsír, szénhidrát és fehérje relatív aránya szintén tipikus lehet olyasvalakihez viszonyítva, akinek az étkezési szokásai tökéletesen normálisak. Ezek a példák pusztán illusztratívak, és határozottan nem szabad megpróbálnod utánozni őket. Lehet, hogy többet kell enned, mint amennyit a példák mutatnak és nem szabad kétségbe esned, ha ez a helyzet.

Bizonyos ételféleségek kerülése

Önmegfigyelő lapjaid vizsgálata rámutathat, hogy a falásroham során elfogyasztott ételek rendszerint pontosan azok, melyeket különösen ki akarsz iktatni a diétádból, mert „hizlalóak”, vagy mert azt gondolod, hogy túlevéseket provokálnak. Nagyon gyakran mondják az emberek: „soha nem eszem csokoládét”, aztán felfedezik, hogy falásrohamaik sokféle csokoládészeletet tartalmaznak. Fontos, hogy képes legyén mérsékelten enni azokból az ételekből, melyeket kerülsz, s így végül racionálisan választhatsz, hogy mit akarsz enni. Ha továbbra is elkerülöd a speciális „provokáló” ételeket, mindig ki leszel téve a fenyegetésnek, hogy ha jelen vannak, falásroham következik be. Érdemes itt utalni rá, hogy egyetlen étel sem hizlaló önmagában; és viszont, bármilyen ételből túl sok fogyasztás hizlaló lehet.

Ha mégis aggódsz, hogy „tiltott ételeidből” egy kis mennyiség megevése is súlygyarapodást okozhat, kipróbálhatnál egy apró kísérletet saját magad meggyőzésére, hogy nem ez a helyzet. Ez a kísérlet azt jelenti, hogy egy rövid időszak alatt mérd meg a súlyodat gyakrabban, mint általában. Ha például a csokoládérudak a legnehezebb ételek között szerepelnek, határozd el, hogy egy adott


napon megeszel egy rúd csokoládét. Mérd meg magad azon a napon a csokoládéevés előtt, és írd fel a súlyodat az önmegfigyelő lapra. Aztán mérd meg magadat a következő reggel, és írd fel a súlyodat. Azt fogod találni, hogy félelmeid ellenére a csokoládérúd evése az előző nap során nem okozott különbséget a súlyodban. Az ilyenféle konkrét bizonyíték szerzése butaságnak tűnhet, de nagyon hatékony lehet, mint a különböző ételek hizlaló hatásával kapcsolatos irracionális, de szokványos és erőteljes félelmek ellensúlya.

Érvelhetsz persze úgy, hogy bár egy csokoládérúd nem okoz különbséget testsúlyodban és alakodban, biztosan elhíznál, ha sokat ennél belőlük minden nap. Attól is félhetsz, hogy ha megengeded magadnak, hogy egyáltalán csokoládét egyél, képtelen lennél kontrollálni magadat és folyton nagy mennyiségeket ennél. Ez a félelem abból a korábbi tapasztalatodból ered, hogy ellenálltál a tiltott ételeknek, majd aztán nagy mennyiségeket ettél ezekből az ételekből a falásroham során. Nagyon fontos megérteni, hogy a „tiltott” ételekből nagy mennyiségek fogyasztásának oka a falásrohamok során az, hogy máskor elkerülted azokat. A tény, hogy falásrohamaid vannak, nem bizonyítja azt, hogy nem tudod kontrollálni étkezésedet. Inkább annak bizonyítéka, hogy nem megfelelő kontrollt gyakoroltál evésed fölött. Bár ez nehéznek tűnik elfogadni, de ha megvizsgálod önmegfigyelő lapjaidat, meglátod, hogy pontosan erről van szó. Az igazság az, ha szélesíted a diétádat és megszabadulsz a „tiltott ételek” ideájától, kevésbé valószínűen lesznek falásrohamaid.

Ételválasztékod bővítésének folyamata nehéz és olyan, mely könnyen vezethet inkább több, mint kevesebb nehézségre, ha a dolgok rosszul mennek. Ebből a meggondolásból útmutatók pontos listáját mutatjuk be alább. Tanácsos gondosan követni ezt a programot. Bár ez nem tűnik szükségesnek néhány embernek, jelentős nehézségekre van lehetőség, és nem érdemes szükségtelen kockázatokat vállalni.

(1)     Készíts egy listát azokról az ételekről, melyeket kerülsz vagy azért, mert túl „hizlalónak” érzed, vagy azért, mert mindig vagy gyakran falásrohamot provokálónak tekinted. Ha ezt a feladatot nehéznek találod, tégy egy kirándulást egy élelmiszer áruházba, csak tollal és papírral szereld fel magad (és határozottan nem pénzzel), járj körbe az egész boltban, megvizsgálva a polcok tartalmát, és írd le az összes tételt, melyet elkerülnél a fent jelzett okokból.

(2)  Rendezd a listát szabályos rendbe vagy hierarchiába úgy, hogy a legkevesebb nehézséget okozó tétel (pl. az, amit a legkevésbé hizlalónak vagy fenyegetőnek tartasz) legyen a lista alján, és a legtöbb nehézséget okozó pedig a tetején. A 13. ábra példát mutat be arról, hogyan fest egy ilyen hierarchia; de nyilvánvalóan minden személy saját listája különböző lesz.

(3)  Oszd a rangsort három nehézségi osztályba, csoportosítsd egybe azokat a cikkeket, melyek kisebb nehézséget okoznának, azokat, melyek mérsékelt nehézséggel járnának, és azokat, melyek extrém nehézséget jelentenének. Egy személy rangsorának példáját adtuk meg a 13. ábrán. A következő üres oldalt felhasználva alkosd meg saját rangsorokat a nehéz ételekről a fentebb leírt módon.

 (4) Az ételeknek azzal a csoportjával kezdve, melyek kisebb gondokat jelentenek, s felhasználva a kidolgozott tervezési folyamatot, minden második vagy harmadik napon tervezd be, hogy megeszel egyet a listán szereplő cikkekből, tervezett étkezéseid részeként. Kezdd a csoport legkevésbé nehéz és legkevésbé problematikus tételével. Fontos, hogy ezt akkor tervezd be, amikor különösen biztosnak érzed magad, például amikor egy barátoddal eszel, vagy amikor lehetetlen volna számodra, hogy más élelemkészlethez hozzájuss. Ha akkor, amikor eljön az idő, bármi kétséged van afelől, hogy sikerül megenned a kiszemelt cikket zűrzavaros következmény nélkül, akkor ne edd meg. Ha szükséges, dobd el.

Addig maradj a „kisebb nehézség” osztályánál, amíg képesnek nem érzed magadat e kategória összes tételének a megevésére nehézség nélkül, és úgy érzed, hogy már nem kell az elkerülendő ételek listáján szerepelniük. Nem lehet megmondani, mennyi időt vesz ez igénybe. Minden szinten azonban két vagy három hét valószínű, amennyire a legtöbb embernek szüksége van. Néhányan gyorsabban tudnak majd felfelé haladni a rangsorban, vannak, akiknek lassúbb haladásra lesz szükségük. Mihelyt kényelmesen érzed magad az első csoportba tartozó ételekkel, melyek kisebb nehézségeket szoktak okozni, továbbmehetsz a „mérsékelt nehézség” osztályába. Sokkal jobb azonban nagyon nagy óvatossággal haladni, és megmaradni a „kisebb nehézség” csoportjánál még egy további hétre ahelyett, hogy továbbhaladsz akkor, amikor még nem vagy egészen kész erre.


(5)     Végül pedig, miután megtanultad, hogy bármit ehetsz, amit akarsz, nagyjából döntsd el, hogy milyen gyakran szeretnéd fogyasztani azt a bizonyos ételfajtát és milyen mennyiségben. Világos, hogy oktalanság lenne az egész napodat kitölteni magas kalóriatartalmú és nagy mennyiségű étellel, melyet korábban a falásrohamok során ettél. Nem is lenne egészséges. Fontos viszont emlékezni arra, ha elhatározod, hogy soha nem eszed meg ezeket az ételeket, akkor azok ismét fenyegetést fognak jelenteni az étkezésed fölötti kontrollra. Például ha kerülted a csokoládét, lenne értelme elhatározni, hogy megeszel egy csokoládészeletet ebéd után „desszertként”, vagy uzsonna során, három vagy négy alkalommal egy héten. Ha ez a kilátás ijesztő számodra, érdemes emlékeztetned magad arra, hogy bár a csokoládé a veszélyes tétel számodra hetente 3-4 alkalommal kontrollált, falásrohammentes étkezés formájában enni azt valószínűleg csupán csekély töredéke annak a számnak, ahányszor ennél, ha még falási rohamaid lennének.

Nem lehet pontosan megmondani azt az időtartamot, amennyire szükség lesz a diéta kiiktatásának e programjához, mert az minden egyénre különböző lesz. Az igénybe vett idő igazából nem fontos, feltéve, hogy haladás következett be; a haladás pedig azt jelenti, hogy képes vagy egyre szélesebb ételválasztékot enni félelem nélkül. A munkát akkor végezted el, amikor bármit ehetsz mérsékelt mennyiségben olyan félelem nélkül, hogy az hízást okoz, vagy elveszted a kontrollt és túleszed magadat. Ha megkérdezed magad, el tudnál-e menni vacsorázni egy étterembe társasággal, akikkel jól érzed magad, de nem ismered jól őket, és tudnál-e rendelni egy normális háromfogásos étrendet; vagy el tudnál-e menni egy esti bulira barátaiddal és azt enni, amit felszolgálnak. Ha ezt tudod magadnak mondani: „ezeknek a helyzeteknek egyike sem jelent már komoly problémát nekem, mert bármit meg tudok enni, amit szeretek, anélkül hogy túlenném magam, és anélkül, hogy elhíznék”, akkor elvégezted ezt a speciális feladatot.


Képesnek lenni arra, hogy minden

helyzettel megbirkózz

Bizonytalan lehetsz abban, hogyan ítéld meg az elért haladás jelentőségét. Bár bizonyára elérted azt a pontot, ahol meg tudod tartani az étkezési tervedet, ahol már nincsenek falási rohamaid, nincs túlevési késztetésed, és nincs olyan étel, amit ne tudnál mértékkel bevenni az étkezési tervedbe. Míg ez csodálatos haladás lenne, van még két további téma, amivel foglalkozni kell. Az egyik a súllyal és alakkal kapcsolatos elképzeléseidre és hiedelmeidre vonatkozik (l. alább a 6. lépést). A másik arra a képességedre, hogy bánni tudj minden helyzettel, melyben az étel korábban nehézséget jelentett számodra. Például sok ember nagy problémának találja, hogy olyan ételt egyen, melyet más készített el és szolgált fel, mert nincs ellenőrzésük az összetétel, mennyiség és kalóriatartalom fölött. Néhányan az evést bizonyos szociális helyzetekben nehéznek találják, mint amilyen az esti vendégség, ahol úgy érzik, hogy étkezésük közszemlére van kitéve. Nagyon gyakori az emberek számára, hogy eléggé képtelenek olyan helyzetek kezelésére, ahol kis mennyiségű ételek tűnnek fel, mint például koktélpartin, ahol látszólag korlátlan mennyiségű ételt tesznek ki (büfé, svédasztal).

Ha teljesen biztos akarsz lenni étkezésed felől, képesnek kell lenned bármilyen helyzet kezelésére. Az a mód, ahogyan ezt el tudod érni, ugyanazoknak az elveknek a követése, melyeket fentebb körvonalaztunk, hogy képes légy mindenféle ételt elfogyasztani: listát kell készítened, s ez tartalmazzon minden helyzetet, amelyről tudod, hogy nehéznek találnád, és aztán gyakorolnod kell a nehézség leküzdését biztonságos körülmények között, a legkevésbé ijesztővel kezdve és fokozatosan haladva, amíg képesnek nem érzed magad arra, hogy elbánj bármilyen helyzettel, melyek számodra előfordulhatnak.

Egy személy listáját, mely a nehéz helyzetekről készült, látjuk a 14. árán. A „Nehéz helyzetek” című táblázatban pedig írj le annyi különböző helyzetet, amennyi eszedbe jut, ahol problémákat tapasztalnál az étellel való foglalkozásban. Aztán amikor már képes vagy így tenni, gyakorold speciális körülmények között a megküzdést, és készíts néhány feljegyzést arról, hogyan sikerült.


Áttekintő doboz 5

Mielőtt továbbhaladsz a 6. lépésre, tedd fel magadnak

a következő kérdéseket:

Megfontoltam-e, hogy vajon elég ételt eszem

azt étkezéseim során, és ha szükséges,

változtatok azon, mennyit egyek?

Végiggondoltam-e, milyen ételeket kerülök

„veszélyességük” miatt, és készítettem-e programot

ezeknek az ételeknek a normális étrendembe való

bevezetésére?

Gyakoroltam-e az étkezést olyan helyzetekben,

melyek korábban nehézségeket jelentettek volna

számomra?

Ha igennel tudsz válaszolni ezekre a kérdésekre, tovább

kellene haladnod a 6. lépésre. Az 5. kérdés azonban csak

akkor teljesítődik sikeresen, ha igennel tudsz válaszolni

a következő kérdésre:

Képes vagyok-e kontrollált módon enni és megfelelő

mennyiséget, bármilyen ételt, amit szeretek?

Ha igennel tudsz válaszolni a fenti kérdésekre, az 5. lépést

sikeresen teljesítetted. Ha igennel tudsz válaszolni bármelyik

fenti kérdésre, akkor némi haladást tanúsítottál, és miközben

folytatod a munkát az 5. kérdéssel, továbbmehetsz

a következő lépésre.

 



6. LÉPÉS

A lelki beállítódás

megváltoztatása

Szinte bizonyosan az a helyzet, hogy ha nem aggodalmaskodtál volna súlyodat és alakodat illetően, soha nem kezdtél volna diétázni és nem vesztetted volna el étkezésed kontrollját, s nem tapasztaltad volna meg a következményes problémákat. Bizonyos értelemben azért, hogy teljesen magad mögött tudd evési problémáidat, meg kell változtatnod lelki beállítódásodat arról, mennyire fontos neked a súly és az alak. Eléggé ésszerűtlen lenne azt mondani, hogy lényegtelenné kell hogy váljanak számodra, mivel társadalmunkban szinten minden nő aggódik súlya, alakja miatt bizonyos mértékig, és nem reális azt remélni, hogy kevésbé aggodalmaskodó legyél, mint az átlag. Mégis fontos a te esetedben, hogy ezek az aggodalmak megváltozzanak intenzitásukban és formájukban, s ne uralják életedet, ne diktálják viselkedésedet, különösen az étkezésedet. Ez nyilvánvalóan hosszú és nehéz feladat lesz. Néhány ember számára, ahogyan étkezésük egyre inkább normalizálódik, és életükben helye lesz annak, hogy érdeklődésüket és kötelezettségeiket bővítsék, a súlyra és alakra vonatkozó aggódások természetesen egyre kevésbé fontossá válnak. Másoknak külön figyelmet kell szentelniük annak a módnak a megváltoztatására, ahogyan magukról, és a súlyuk, alakjuk fontosságáról gondolkodnak.

Hasznos könyvek

Számos könyv van, melyek azzal a kérdéssel foglalkoznak, miért olyan fontos a nők számára a testsúly és alak. Ezek főként feminista művek, melyek a karcsúságra késztető társadalmi nyomást és a következményes zsarnoki elvárást fejtik ki, melytől a nők szenvednek. Érdemes elolvasni egy-kettőt e könyvek közül, és átgondolni a nők súllyal és alakkal kapcsolatos aggódásainak szélesebb társadalmi gyökereit.

A súly és alak fontosságának

megkérdőjelezése

Valószínű jelenleg az, hogy amit érzel testsúlyodra és alakodra vonatkozóan, az központi szerepet játszik abban, mennyire értékesnek érzed saját személyedet. Ha súlyod emelkedik, kudarcot, tehetségtelenséget, szeretetre méltatlanságot érzel. Meg tudod ítélni annak mértékét, mennyire igaz ez számodra, ha megvizsgálod az önmegfigyelő lapjaidat, hogyan érezted magad testsúlyod megmérése után. Az önérték megítélésének tendenciája a súly és alak fogalmaival szinte mindig alapját képezi az evési problémáknak. Ezeknek a beállítódásoknak a megtartása csakugyan magyarázhatja, miért kezdtél diétázni elsősorban, és miért aggódsz továbbra is olyan mélyen a súly és alak miatt.

Ennek az aggodalomnak a csökkentése, és ezáltal az evés fölötti kontrollod fenntartásának megkönnyítése céljából fontos újragondolni az önértékelésed és a tested alakja vagy súlya közötti kapcsolatot. Ennek egyik módja az, hogy készítesz egy listát azokról a jellemzőkről, amelyeket másokban értékesnek tartasz. Milyen dolgokat értékelsz barátaidban például? Ilyen lista tartalmazhat olyasmiket, mint az, hogy mennyire megbízhatóak, mennyire odaadó szülők, mennyire lelkiismeretesen dolgoznak, valamint olyanokat, mint a humorérzék és így tovább. Valószínű, hogy testi megjelenésük, különösen a súlyuk és alakjuk nagyon lent lenne a rangsorban az értékes tulajdonságok között. Ha ebben nem vagy biztos, kérdezd meg magadat, vajon abbahagynád-e a baráti kapcsolatot, vagy megvetnéd-e azt a barátodat, aki mondjuk 5 kg-ot hízik (míg minden más pozitív jellegzetessége megmaradna)?

Másik hasznos lépés lehet az, hogy megkéred egy bizalmas barátodat, készítsen neked egy listát a te „jó” és „rossz” tulajdonságaidról, ahogyan ő látja azokat. Szinte biztosan azt találod, hogy súlyod és alakod nem lesz rajta egyik listán sem. Így nyilvánvalóvá kell válnia, hogy a súly és alak nem döntő abban, hogyan értékelsz másokat; és nem fontos abban, mások hogyan értékelnek téged. Beállítódásod megváltoztatásának része azért az, hogy önértékelő módszeredet olyanná igazítsd, hogy ugyanazokat a mércéket alkalmazd magadra, melyeket másokra is használsz, és amelyeket mások is használnak rád. Ez nem érhető el pusztán azzal, hogy eldöntöd, másként fogsz gondolkodni magadról, de az első lépés annak tudatosítása, mikor tulajdonítasz túlzott fontosságot súlyodnak és alakodnak. Hasznos az önmegfigyelő lapjaidra jegyzeteket készíteni olyan példákról, helyzetekről, melyekben negatív eseményeket vagy érzéseket tulajdonítottál súlyodnak vagy alakodnak, majd bocsátkozz vitába saját magaddal, és próbálj meg értelmes és ésszerű helyzetelemzést elérni. Ha pl. valaki, akihez vonzódsz, nem fordít rád elég figyelmet egy társaságban, azon kaphatod magad, hogy állandóan valami ilyesmire gondolsz: „azért nem érdeklődik irántam, mert túl kövér vagyok”. Jobban megfontolva sok más lehetséges oka lehet annak, miért viselkedett úgy, ahogy viselkedett, beleértve olyan okokat is, melyeknek semmi közük nincs hozzád. Ha folytatod reakcióid ellenőrzését, és megfontoltan keresel más szempontokat ilyen módon, azt találod, hogy súlyod és alakod tudatossága fokozatosan mid kevesebb szerepet játszik abban, hogyan értékeled magadat és körülményeidet.

Töprengés gondolkodásmódodról

Az evési problémák gyakran másféle érzelmi viszonyulások összefüggésében jelentkeznek, melyek általánosabban problematikusak, és amelyeket hasznos lehet elemezni. Bár ezek egyénenként különböznek, a szokványos gondolkodás két módja különösen gyakori, és hasznosnak találhatod, ha tudatosítod ezeket az önelemzés lehetséges területeként.

Tökéletességre törekvés

Ez olyan tendencia, hogy irreálisan magas elvárásokat támasztasz magaddal szemben. Tapasztalhatod, hogy éveid multával, tudatosan vagy sem, egy sor szabály alakult ki saját magad számára arról, hogyan kell viselkedni, vagy milyennek kell lenned mint önálló személynek, és különösen szigorú vagy magaddal szemben, amikor értékelned kell a sikereket vagy kudarcokat, hogyan feleltél meg ezeknek a szabályoknak. Gondolhatod pl. azt, hogy „rossz dolog dühösnek lenni”, s emiatt rendkívüli bűntudatod lesz és önkritikus leszel, ha elveszted a türelmedet, még provokáló helyzetekben is. Ehhez társulhat az a hajlam, hogy nem tudsz megbocsátani magadnak, amikor hibákat követsz el, vagy nem sikerül elérned egy óhajtott célt.

A saját szokványos emberi gyarlóságaid ilyen rideg megközelítése összekapcsolódik az evési problémával, s arra késztet, hogy rosszabb érzéseid legyenek saját magadról. Ez viszont rossz érzéseket kelt benned az alakodról és súlyodról, ami diétázásra ösztönöz, s ez biztos útja az újbóli falásrohamoknak. Ezeknek a saját magaddal szemben támasztott irreális elvárásoknak és az ilyen szigorú önértékelésnek a megváltoztatása nem könnyű, de megéri a próbálkozást. Ismét kezdhetnéd azzal, hogy végiggondolod, hogyan értékelnéd egy barátodat hasonló körülmények között. Nagyon kritikus lennél vele szemben, ha elvesztené a fejét provokáló helyzetekben, mint a fenti példában láttuk? Elítélnéd barátodat az elkövetett hibáért? Bármilyen helyzetben, amelyben bűntudatod van, vagy magadat elítéled, kérdezd meg magadtól, vajon elfogadnád-e vagy megbocsátanád-e a hasonló viselkedést legjobb barátod esetében, s ha igen, próbáld meg ugyanazt a szimpatikus megközelítést alkalmazni magadra is. Tényleg bánj úgy magaddal, ahogyan legjobb barátoddal bánnál.

Minden vagy semmi gondolkodás

Ez olyan tendencia, hogy a dolgokat abszolút, „minden vagy semmi” fogalmakkal nézzük. Márpedig ez alapvetően befolyásolja a gondolkodást a súlyról, alakról és az evésről, de hatással lehet az élet általánosabb területeire is. Vannak például olyanok, akik hajlamosak magukra úgy tekinteni néha, mint sikerre, máskor pedig úgy, mint teljes csődre. A súlyukkal kapcsolatban vagy karcsúnak és vonzónak, vagy kövérnek és undorítónak látják magukat. Az egyik napra azt gondolhatják, amikor nagyon keveset ettek, hogy nagy siker volt, a másikra pedig, amikor kicsivel többet ettek, mint amennyivel elégedettek lettek volna, hogy teljes katasztrófa.

Az ilyen minden vagy semmi, fekete-fehér módon történő gondolkodás jelentős nehézséghez vezethet. Ha a kitűzött céljaidtól való kis eltéréseket katasztrófaként éled át, ez azt éreztetheti veled, hogy teljesen fel is adhatnád. A valóságban a dolgok sohasem tisztán fekete-fehérek; minden valahová a két szélsőség közé esik, és a körülményeid igazi természetének értékelése lehetővé teszi, hogy ésszerű választ adj.

Nem könnyű megváltoztatni a minden vagy semmi típusú gondolkodást. Mégis lehetséges. Amikor úgy találod, hogy szélsőségesen negatív módon reagálsz egy helyzetre (pl. „ez totális katasztrófa”, vagy „ez teljesen rettenetes”, vagy „abszolút hasznavehetetlen vagyok”), használd az önmegfigyelő lapjaidat, hogy lecsillapítsd magadat. Mielőtt elfogadnád azonnali válaszodat, fontold meg, milyen érvek szólhatnak ellene. Azt látod majd, hogy gyakran érdemleges bizonyítékok vannak a katasztrofálisnak vagy szerencsétlennek minősítéssel szemben; s ha megengeded magadnak, hogy áttekintsd a szóba jövő más következtetéseket, olyan helyzetbe kerülsz, ahonnan pozitív módon, előre lehet haladni. Segítség, ha önmegfigyelő lapjaidat használod ezeknek a szélsőségesen negatív gondolatoknak és a rájuk adott, átgondolt válaszaidnak a leírására.

Részvétel vitacsoportban

Nagyon sok csoport alakult evészavarban szenvedő emberekkel, ahol más hasonló személyek vitatják meg nehézségeiket. Kevés olyan ember, akinek az étkezése súlyosan zavart, találja úgy, hogy ilyen csoportban való részvétel elegendő segítség lesz számára az ételre vonatkozó problémái legyőzésében. Néhányan mégis azt tapasztalják, hogy az ilyen csoport különösen nagy segítség lehet annak feltárásában, hogyan uralják és károsítják a rendes életet a súlyra és alakra vonatkozó aggódások. Néha csak az lehetséges, hogy meglásd nézeteid természetét és következményeit, amikor valaki mástól hallod ugyanazt kifejezni. Megérheti megfontolni az ilyen csoportban való részvételt, ha ezt a célt tartod szem előtt. Van azonban egy veszély, melynek tudatában kell lenned: sok embernek nagyon szigorú nézetei vannak arról, miért van egyeseknek evészavaruk, és arról, milyen segítséget kellene kapniuk a szenvedőknek. Ha megpróbálod evési problémáidat saját erőből legyőzni ennek a könyvnek a segítségével, nem segít neked, ha erőfeszítéseidet aláássák. Ezért mielőtt elköteleznéd magadat az ilyen csoportban való részvételre, körültekintő dolog lenne kipuhatolni, pontosan milyen csoportról is van szó, és mi a célja. Különböző szakmai társaságoktól is meg lehet próbálni információkat beszerezni.

Botlások és kisiklások

Azok számára, akik legyőzik evési problémáikat és visszatérnek a normális étkezési szokásokhoz, az evés fölött újra kialakított kontroll megszakadása mindig lehetőségként merül fel. Így pl. egyéves normális étkezés után előfordulhat, hogy miután vitád volt az anyáddal vagy a partnereddel, vagy egy különösen feszítő munkahelyi időszak után vagy éppen, hirtelen, derült égből villámcsapásként elveszíted az ellenőrzést az evés fölött és falásrohamod jelentkezik. Egy másik útja annak, hogy a kontroll néha elvész az, amikor különféle lehetséges okokból az emberek fokozatosan visszacsúsznak a diétázásba; súlyuk csökkenhet, s hirtelen túlevések alakulnak ki.

Ez nagyon nyomasztó lehet és a személy azonnali következtetése mindig az, hogy újra oda került vissza, ahol elkezdte. Ez azonban még sincs így. Lényeges dolog arra emlékezned, hogy egy ilyen botlásnak a jelentősége (és amiről szó van, csupán botlás) kevéssé múlik azon, hogy tulajdonképpen mi történik, mint inkább azon, hogyan reagálsz rá. Ha úgy reagálsz, mint akit katasztrófa taglózott le, és mély depresszióba zuhansz, beletörődve abba, hogy életed végéig falásrohamaid lesznek, nagyon nehéznek bizonyul majd visszaállítani a rendet étkezési szokásaidban. Másrészt viszont ha képes vagy észrevenni, hogy speciális körülmények voltak, melyek a kisikláshoz vezettek, és egy sajnálatos kisebb visszaesésről van szó, melynek a legyőzéséhez megvan az ügyességed és az akaratod, elég gyorsan vissza tudsz térni a rendes kerékvágásba és a normális étkezéshez. Ha nagyon aggódó és nagyon sérülékeny vagy a túlevésre, azonnal vissza kell térned a kezdethez: kezdd újra az önmegfigyelést, készíts pontos étkezési tervet, tervezd meg előre az étkezést és így tovább. Néhány napos ilyen erőfeszítés után látni fogod, hogy önbizalmad visszatér, és ismét lazább tudsz lenni az étkezéseddel kapcsolatban.

Mihelyt étkezésed kontroll alatt van, igen nagy a kísértése annak, hogy azt mondd magadnak: „Hál’ istennek, vége. Most már soha nem kell ismét aggódnom az étkezés miatt.” Ez nagyon természetes és érthető reakció. Mégis olyan, mellyel óvatosnak kell lenned. A súlyod és alakod miatti aggodalmak, melyek evészavarod hajtóerejét jelentették, még ha látszólag el is tűntek, életedben sérülékeny területként maradnak meg. Így stresszhelyzetben, amikor mások ugyanolyan körülmények között depresszióssá vagy szorongóvá válhatnak, vagy keményen alkoholizálni kezdenek, te valószínűleg aggódóvá válsz a súlyoddal és alakoddal kapcsolatban, és diétázni akarsz. Fontos, hogy figyelj az ilyen érzésekre és tegyél lépéseket annak elkerülésére, hogy ezeknek megfelelően cselekedj. Ha ilyen aggodalmak tényleg fellépnek, akkor problémaként érdemes kezelned azokat, s formálisan szükséges foglalkozni velük (ahogyan az 5. lépésben leírtuk). A vészjelzések, melyekre különösen figyelned kell: a rossz érzések magadról a súlyodra és alakodra vonatkozó elégedetlenség miatt, és a diétázási vágy.


Áttekintő doboz 6.

Mielőtt úgy döntesz, hogy nincs már szükséged erre az

útmutatóra, mert véleményed szerint rendbe jöttél, tedd fel

magadnak a következő kérdéseket:

Képes vagyok-e normálisan enni, a súlyomra és

alakomra gyakorolt hatás miatti aggódás nélkül?

Képes vagyok-e normálisan enni anélkül, hogy

szigorúan előre terveznék és feljegyzéseket

készítenék?

Képes vagyok-e saját értékemet elfogadni, mint

emberi lényét, anélkül, hogy ez a súlyomra és

alakomra vonatkozó véleményemtől függene?

Ha igennel tudsz válaszolni a fenti kérdésekre,

biztonsággal felszabadíthatod magadat az útmutató korlátai

alól és étkezéseddel kapcsolatban lazább kezdhetsz lenni.

Viszont bármilyen nehézséggel is találkozol a jövőben,

rögtön vedd magad ismét „kezelésbe” és térj vissza

mindazoknak az elveknek a szigorú használatához, melyeket

olyan hatékonyan alkalmaztál.

 



FÜGGELÉK

Jegyzet a segítőknek

Téged valaki megkért, aki bulimiában vagy hasonló problémában szenved, légy segítségére az ebben a könyvben lévő önsegítő útmutató használatában, hogy le tudja győzni evési problémáit. Ez a Függelék néhány általános elvet vázol fel arról, hogyan tudnád a legjobban teljesíteni ezt a funkciót.

Az elején érdemes elmondani, hogy sok bulimiás az útmutató jelentős előnnyel használta. Ezért teljesen érthető elvárás, hogy az útmutató alkalmazása hasznos lesz. Mindazonáltal az útmutató önsegítő programja nyilvánvalóan nem mindenki számára a legjárhatóbb út. Az útmutató bevezetőjében található egy lista azokról, akiknek ez a forma nem megfelelő. Mielőtt arra vállalkoznál, hogy segítesz valakit, dolgozza át magát a könyvön, meg kell nézned ezt a listát és fontold meg, vajon az önsegítés jelenti-e a megfelelő cselekvési utat. Ha úgy érzed, hogy nem az, világosan meg kell beszélned ezt az illetővel, akinek megpróbálsz segíteni, és vele együtt döntést kell hozni arról, mi az előrejutás legmegfelelőbb módja.

Ha segíteni akarsz valakit ennek az útmutatónak a használatában, nyilvánvalóan ismerned kell, mit tartalmaz. Ez nem jelenti azt, hogy szakértőnek kell lenned az evészavarok kezelésében. Az önsegítő program azonban bizonyos határozott elveket követ erősen strukturált formában, és szükséges ezeknek az elveknek az alapvető ismerete. Az útmutató tulajdonképpen kis fejezetekre oszlik, és ezért lehetséges volna, hogy a segített személlyel való találkozáskor elég gyorsan átfussatok azon a fejezeten, melyről éppen szó van.

A leghasznosabb funkció, melyet betölthetsz, az alapvető támogatás és bátorítás nyújtása. Elkerülhetetlenül lesznek időszakok, amikor az, aki megpróbál változtatni evési problémáin, kedvét veszti és reménytelennek érzi, hogy valaha elér-e jelentős változást. Ezek az időszakok azok, amikor egy kívülálló kiegyensúlyozott nézőpontja a leghasznosabb lehet. Ha valaki nem lát mást, csak a kudarcait, rendkívül megerősítő dolog és nagy segítség, ha emlékeztetik a sikerekre és haladásra, melyet már elért.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az útmutató önsegítéshez jelent kalauzt; ha támogatsz valakit az útmutató használatában, akkor abban segíted őt, hogy magán segítsen. Tehát nem a te szereped az, hogy terveket és stratégiát kovácsolj számára, hanem inkább az, hogy bátorítod őt arra, találja meg saját technikáit nehézségeinek legyőzésére. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bármilyen javaslattevést vissza kellene utasítanod. Vannak időszakok, amikor áttekintve az önmegfigyelési lapokat, bizonyos minták elkerülhetik az ő figyelmét és szembeötlőek lehetnek egy kívülálló számára. Ha észreveszel valamit, ami érzésed szerint fontos lehet, akkor természetesen mutass rá. Hasonlóképpen, bizonyos részletkérdések, melyek például az elfogyasztott ételfajtákra, vagy az étkezések időzítésére vonatkoznak, említésre érdemesnek tűnhetnek számodra, és tökéletesen érthető így is tenned. Bár szabadon adhatsz tanácsokat helyénvaló cselekedetekre, végül is azokat a stratégiákat fogja legvalószínűbben követni a személy, melyeket ő alkot meg, és a leghasznosabbak igen valószínűen ezek lesznek számára. És természetesen a végső felelősség bármilyen ötlet használatával kapcsolatban, amit javasolták, az övé, nem pedig a tiéd.

A bulimia legyőzése hónapokat igénylő közdelem. Az önsegítés első fázisában az útmutatót használó személynek hasznos lenne, ha gyakran tudna találkozni segítőjével. Ebben az időszakban általában hetenkénti találkozások tanácsolhatók. Ha már némi kontrollt ért el az evés fölött, ilyen gyakori megbeszélések már nem szükségesek. Kéthetenkénti találkozások elegendőek ekkor néhány hónapig, ami után egyre kevésbé gyakoriak lehetnek a megbeszélések. Fontos viszont, hogy a segítséghez vezető ajtó nyitva legyen. Ez különösen akkor lényeges, ha az, aki már jól halad, kudarccal találkozik. Ha teljesen magára hagyjuk, olyan kedveszegett lehet, hogy mindent felad, és ami csupán kisebb botlás volt, az visszaesés lesz. Ez nem szükségszerű; néhány megerősítő találkozás a segítővel rendszerint elég ahhoz, hogy a személy visszakerüljön a javulás útjára.

Segítőt keresni és valódi erőfeszítést tenni ennek az útmutatónak a használatára az evési problémák legyőzése érdekében: bátor elhatározás. Mindenki, aki meghozza ezt a döntést, nagy tiszteletet, támogatást és bátorítást érdemel. Ilyen segítséggel pedig jó esélye van arra, hogy lényeges javulást érjen el.

Találat: 19653