online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

RENOIR 1841-1919 (Élt 78 évet)

irodalom

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
A magyar nyelv gyökrendszerének alapjai
A realizmus
JÓKAI MÓR: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI
Edgar Allan Poe A műalkotas filozófiaja
Kanyadi Sandor 1929 -
AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS
ÖRKÉNY ISTVÁN: TÓTÉK
Vörösmarty Mihaly 1800-1855
 
 

RENOIR 1841-1919 (Élt 78 évet)

A középosztály legalsó részéből származó festő Limoges-ban született 1841-ben. Apja szabó volt. A család Párizsba költözött a jobb élet reményében.

13 évesen porcelánfestő lesz. Ebédszünetben sokszor a Louvre-ba siet antik szobrokat rajzolni. Csak 4 évig fest porcelánt, mivel ezután a gépi festés kelendőbb lesz. Áttér a legyezőfestésre, majd egyházi lobogókat fest a misszionáriusok számára.

21 éves korában beiratkozik a Szépművészeti Főiskolára. Tanára Gleyre. Az erős izzó színeket kedveli leginkább, de emiatt összevész tanárával. Ide járt Monet, Sisley és Bazille is. Renoir összebarátkozott velük - együtt mentek el a „Visszautasítottak kiállítására”, ahol felfedezték Manet-t. Monet a Fotaineblau-i erdőbe viszi barátait, hogy együtt tanulmányozzák a természetet. (30 éve a barbizoniak is ezt tették.)

1864-ben nyújt be először képet a Szalonba:


*Esmeralda tánca a kecskével: A képet megsemmisítette.

Nagyra tartotta Courbet és Delacroix művészetét. Courbet realizmusa szorosan összefüggött a festő materialista világnézetével, hitt abban, hogy a művészetet nem önmagában kell megítélni. Ennek Renoir is híve volt. Korai festményei között sok a társadalmi mondanivalójú mű. Renoir-t főleg Delacroix festményeinek csodás izzása vonzotta : „A festmény legfontosabb kötelessége, hogy a szem lakomája legyen”. Néhány elvontabb műtől eltekintve, festészete lényegét tekintve látványfestészet, a tapasztalati világ örömteli és érzéki leképezése.

1865 nyarán Sisley-vel levitorlázik a Szajnán és csónakjukból nézve festették a folyót és partját, akárcsak korábban Daubigny tette.

*A kis Romaine Lacaux kisasszony: (1864) Ez a gyermek portré Diaz de la Pena-val való találkozása után született. Diaz tanácsolta neki , hogy hagyjon fel az aszfalt használatával - ami az egész képnek sötét tónusokat kölcsönzött - és világosítsa ki palettáját.

*Kontyvirág és üvegházi növények:(1864) egyike kevés virágcsendéleteinek. Majdnem homogénnek mondható sötét háttérből virítanak ki élénk színfoltjaikkal a virágok. Egy éles függőleges és egy nagy tömegű vízszintes tengelyre épül a kép kompozíciója.

*Anthony mama kocsmája (1866): Barátait festi le. Vidám embercsoport gyűlik az asztal köré és a L’événement c. újság cikke fölött vitatkoznak. Ebben bírálta meg Zola a Szalont. Ezek a festők mind bohémoknak tartották magukat, vagyis küldetéstudattól áthatott, szegény művészeknek, akiket nem ért meg a világ.

*Frédéric Bazille festés közben: (1867) Bazille-jal Gleyre műtermében ismerkedik meg és jó barátok lesznek. Bazille éppen egy madár-csendéletén dolgozik a közös műtermük egyik sarkában egy kényelmes karosszékben.

  Az impresszionizmust 919g63j semmi olyan ambíció nem vezette, amely túlmutatna a fragmentális látvány benyomásszerű visszaadásán. Az emberi figura és főkképpen az akt , éppen az irányzat elméletéből és technikájából adódóan nem is érdekelte. Ugyanis „az akt, mint eszményi művészet szorosan kötődik ahhoz, amiben az eszme először alakot ölt: a körvonalhoz, márpedig az impresszionisták.... annak a bizonyításán fáradoztak, hogy körvonal nem létezik”.

Renoir rengeteg aktképe jelzi az impresszionizmussal való elégedetlenségét.

                „Nem ismernék magamra, ha nem tudnék megszabadulni az impresszionizmustól és    visszatérni a  múzeumok tanításához.”

Renoir aktfestészete nem volt egységes. Legalább négy korszakra osztható, folyamatában olyan ívet rajzol fel, amely kezdeteiben a klasszikus Venus-figura ihletettségéből táplálkozott, hogy 1881 után immár művészileg kiforrottan és végérvényesen belefusson ebbe az eszménybe.

Aktjait a szilárdság és a méltóság mellet báj és lefegyverző kedvesség jellemzi. Állandóságot sugalló térbeli terjedelmük mellett testüket a napfénytől átitatott, zsibongó természeti környezetben az élet eleven áram forrósítja föl.

  Renoir aktjaiban megvalósult a klasszicizmus pápájának, Winckelmann-nak ama meggyőződése, hogy a férfiakt a jellemet tudja kifejezni, a szépséget csakis a női akt testesítheti meg. Renoir aktjai ismét szépek lesznek és ezzel látszólag kiszakadt a festészet „fejlődésének” főbb áramából, megkerülve a század utolsó évtizedeinek zaklatott és szorongásos alapélményét.

*Diána: Az 1867-es Szalon elutasította, pedig Renoir szép aktot festett. Egységesebbnek és valóságosabbnak látszott, mint a kor divatos festőinek rizsporos aktjai. Nyilat és frissen leölt állatot festett a képre, így lett az aktból a vadászat istennője. Courbet erősen hatott rá.

*Fürdőző nő majompincsivel: Első igazi érdeklődést felkeltő aktja. A fekete tájképi háttér és a fehér ruha kontrasztjára építette a kompozíciót. Az akt kemény húsú teste az antik művészethez való vonzódásra utal. A látásmód azonban itt is Courbet hatása alatt áll: a festmény, amelyen a szoborszerűen megformált akt víz és fák övezte természeti környezetben jelenik meg, sötét és súlyos formákból épül fel, amelyekből a romantikus íz - a háttérbe beúsztatott merengő ifjú fantasztikus alakjával - sem hiányzik.   

Gazdag barátja, Bazille megosztotta vele műtermét és pénzkeresés szempontjából képeslapokat festett.

Ez idő tájt Monet-val gyakran jár a Békás-tóhoz, itt ugyanazokat a témákat festik. Kemény harcot folytatnak a megélhetésért, mégsem látszik képeiken a fáradtság vagy pesszimizmus.

Renoir számára a festészet nem szigorú elvek dolga, hanem szép mesterség, amelyet élvezettel illik gyakorolni. Azt vallja ,hogy csak azt szabad festeni, ami szemmel látható. Ezt a barbizoniak kezdték és Courbet, csakhogy ők műteremben dolgoztak s így hiányzik belőlük a ragyogás, amely megszépíti a tárgyakat a napfénynél. Rájött, hogy az árnyékon belül is számos szín létezik, melyek közül a kék az uralkodó. Felfigyelt arra, hogyan oldja fel a kontúrok élességét a levegő rezgése.

*Lise: (1867) Első remekműve. Ez egy életnagyságú kép, a nyitott ernyő árnyékot vet a modell fejére és vállára. A nő hét évig volt Renoir szeretője és a róla készült akt kép olyan, mint a Főiskoláról kikerült klasszikus tanulmány, ám a Szalon mégsem fogadta el.

*A Ponts des Arts Párizsban :(1867) A festményen van valami könnyedség, az alakok természetesen olvadnak bele a tájba. A kompozíció biztos, szinte mértanian pontos. Párizs szívét ábrázolja: a Művészeti Akadémiát, a gőzhajó kikötőt és a modern vashidat.

*A Sisley házaspár (1868): A képen nyilvánvaló, hogy az asszony fontosabb szerepet kap. Az alakok nem olvadnak bele a természetes környezetbe, mint a Lise c. képen.

*Algíri nő (1870): A modell ugyanaz, aki a Lise c. képen szerepelt. Abban a látványos keleties stílusban készült, amelyet még Delacroix hozott divatba. A nő kényelmesen terpeszkedik el a kép előterében, egész lényével a keleti népek életmódját, ráérős életszemléletét sugározza.

*La Grenouillére (1869): Ezzel a képével elindult az impresszionizmushoz vezető úton, és süppedékeny, bolyhos faktúrájú képein a napfény csakugyan fellazította a körvonalakat. Az embertömeg a folyóparton és a mólón, a fürdőzők, az evezős csónakok és főként a víz csillogó felszíne, a lendületes vázlatszerű ecsetvonások pontosan visszaadják mindezt. A természetes benyomás kerül előtérbe.

*Csendélet virágcsokorral

*A korcsolyázók:

*A promenád: (1870) A férfi árnyszerűen bukkan elő a vibráló levéltömegből, és mintha az ismeretlenbe akarná húzni partnernőjét, aki a kép bal oldalán foglal helyet és fehér szatén ruhája éles ellenpontja a férfi sötét zakójának.

*Mme Monet a „Figarót” olvassa: (1872) A képen álmos, nyári délutáni hangulat uralkodik. Az asszony lustán dől végig a fehér kereveten, a kezében csak sejthetjük az alig pár ecsetvonással odavetett olvasnivalót.

*Monet festés közben: (1873) Monet hívta meg hozzá Renoir-t, mindketten megfestették egymást. A festő tarka dáliák előtt áll, amelyek színpompáját kiemeli a háttér házainak sárga és szürke színezése és ez a tarkaság érvényre juttatja a késő délutáni nap sárgájával áttört felhők csillogását is.

*Mme Monet a kertben: (1874) A jelenet Manet is megfestette, a két változat közül Renoir munkája a természetesebb. Manet kompozíciója kimódoltabb és Monet is látható rajta.

*A mezőt átszelő út: (1873) Szembetűnően hasonlít Monet: Mákföld c. képére: ugyanabban az időben készült és ugyanaz a téma is - nyugodt zöldellő mező és kis fiúval sétáló nő. Az asszony Monet felesége a gyermek pedig a fiuk. A két alak mögött a háttérben egy másik pár látható, akik szinte egybeolvadnak a tájképpel.



*A páholy: (1874) Egy párt látunk, akik arra várnak, hogy megkezdődjön az előadás. Az úr a háttérben marad, fél arcát eltakarja a látcső, a hölgy viszont teljes szépségében mutatkozik meg az erkélykorlátnál. Az egész kép hódol a női szépségnek. A férfi csokornyakkendőjének fehérsége és a frakk fekete árnyalata összhangban áll a női ruha kétszínűségével. A fekete csíkok sugarasan folynak szét, mozgásba hozzák a képet, örvénylés látszatát keltik és a nő finom arcába futnak, kiemelve annak finomságát valamint gyöngysorának csillogását. Azon kevés képek közé tartozik amit az első impresszionista kiállításon eladtak.

*Kert Fontenay-ban: (1874) A dúsan zöldellő és buja növényzet között nem fújdogál a nyári szellő sem, a rekkenő hőség rátelepedett a tájra. A virágágyások mellett álló két talpig felöltözött nőnek valószínűleg nagyon melegük van.

 *Beszélgetés a kertésszel: (1875) Rendkívül szaggatott ecsetvonások jellemzik. A két figura is úgy van, mintha ők is egy-egy fa vagy virág lennének.

*A Boulevar

*Olvasó nő : (1875) Egészen közeli a látószög, csak a nő arcára fókuszálódik, melyet mintha a könyvből jövő fény világítana meg.

*Olvasó fiatal leány :(1886) A kompozíció bonyolultabb, itt profilból látjuk a fiatal szalmakalapos lányt. A kalapján lévő és a vázában álló virágok kiemelik arcának üdeségét. A kontúrok szálkásan oldódnak fel a sötét háttérben.

*Az első kimenő (1876): Itt egy fiatal lány látható, aki először jár az Operában. Szeme előtt a tömeg izgő-mozgó nyüzsgése, így tökéletes kifejezést nyer az a bizonyos előadás előtti légkör.

Nyilvánvaló, hogy az akt végképp nem illett bele az impresszionizmus kezdeti, doktriner (tudálékos elvekhez mereven ragaszkodó) elméletébe, minthogy a pillanatnyiság és az állandóság, az esetlegesség és a tökéletesség összeférhetetlenek egymással. 1876-ban mégis megszületik a Női akt a napsütésben c. képe.

*Női akt napsütésben (1876): A combtövéig ábrázolt nőt Renoir egy cikázóan áramló, lapos ecsetvonásokkal megfestett, harsogóan kék és zöld természeti környezetbe helyezte, amelyen a színek semmiféle tárgyi jelentést nem kötöttek. A női test körvonalai puhábbak és oldottabbak lettek, miközben a nő zöld, rózsaszín, piros reflexekkel telehintett alakja a testiségét megőrizte.

A kritika itt sem maradt el: „A nő felsőteste bomló húshalom, zöld és lilás árnyalatokkal, amelyek a teljes feloszlás állapotát jelzik a hullán.”

*Lányka öntözőkannával :(1876) Renoir-nak fejlett, finom érzéke volt a gyerekek rózsás arcbőrének, álomszerűen tiszta és kedves tekintetének ábrázolásához, de jól láttatta azt a szeszélyes elbizakodottságot is, amely olykor annyira jellemző volt e kis hölgyekre.

*A Moulin de la Galette (1876): A helyszín egy átalakított malom, amely az egyszerűbb polgárság kedvelt táncteréül szolgál. Renoir a kertben festett - nemcsak bensőséges barátság fűzte minden egyes személyhez, hanem minden egyes tárgyhoz is. A festmény nagyméretű és első benyomásra zűrzavaros. Ez a látszólagos véletlennek köszönhető, amely szerint az alakok elrendeződnek. A festő feloldja a hely eredeti színeit a növényzet segítségével, amely szórt napfényt vet az egész jelenetre. Sárgásrózsaszín foltok repülnek mindenfelé. Két körben helyezte el alakjait - a kép jobb alsó sarkába és a középtől balra. A kép ezenfelül vízszintesek és függőlegesek egész rendszerét foglalja magába. Tekintetünk vonalát hangsúlyozza a két nővér tartása : fejük tökéletesen párhuzamos. (Tulajdonképpen Manet: Zene a Tuilériák kertjében továbbfejlesztetett változata.)

*A hinta:(1876) A kép a fényről folytatott tanulmány eredménye. Egy középen elhelyezkedő, függőleges irányú tengely köré van szerkesztve. A kép bal oldalán három személy látható, a jobb oldalon pedig egy lány tölti be a teret. A ruháján látható kék kokárdák hangsúlyozzák megingott alakját. A szoknyán fehér, kék, rózsaszín és sárga színekkel jelölik a fény és az árnyék játékait.

*Fiatal nő fátyollal: (1876) Sötét és komor hangulatú kép, a fiatal nő egyáltalán nem tűnik fiatalnak, inkább egy gyászoló öregasszony benyomását kelti. A nő profilja halványan dereng elő a homályból, testének körvonalait csak sejteti a kockás lepel. A megfestés módja emlékezetet Seurat korai rajzaira.

 *Mme Charpentier és gyermekei :(1878) hatalmas sikert arat a ‘79-es Szalonon. Ez fordulópont a festő életében, neve ennek köszönhetően ismertté válik. A kép egy szimmetrikus, átlós tengely köré szerkesztett alkotás, sugárzik belőle a dinamika. Az egyik oldalon átgondolt forgatókönyv alapján elhelyezett gyermekalakok láthatóak, egy kutya, a másik oldalon viszont a fehér csipkével szegélyezett fekete ruha leomló zuhataga. A meleg színezetű belső térben a gyerekek ruhájának sápadtkék színe kihangsúlyozza édesanyjuk ruhájának mély fekete tónusát.

*Yvonne és Christine Lerolle a zongoránál (1879): A francia állam ezt a képét vette meg tőle először 1890-ben. A képen meghatározóak az egyenes geometrikus vonalak. Az alakok szűk térben vannak ábrázolva, szinte rá vannak lapítva a falra.

*Két artistalányka: (1879) A két lánykát előadás közben a porondon látjuk, amint éppen elkezdik labda dobáló számukat. Itt is megfigyelhetjük a kedves gyerekarcok iránti fogékonyságát.

*Irene Cahen d’Anvers kisasszony :(1880) A kisméretű képet a lány izzó vörös hajkoronája uralja, a modell nem merengve néz maga elé, hanem tekintete értelmet sugároz lekonyuló pilláin keresztül.

 

*A Szajna-part Asniéres-nél: (1879) Renoir vonzódott a Szajnához, sokszor megörökítette a csillogó víztükröt és a part menti emberek életét.  A képet majdnem teljes hosszában átszeli a  középtérbe beúszott csónak, az evezőnél egy fiatal hölgy ül aki kitekint ránk.

*Az evezősök reggelije: (1879) Ez a vázlatos kép előzi meg az ismert kompozíciót. Két féri látható az asztalnál és egy sötétkék ruhás hölgy háttal. A teret lehatárolja a terasz rácsa, melyen keresztül a Szajnán sikló evezősöket pillanthatjuk meg. Az egész kép világos tónusú felcsillanó sárga virágpamacsokkal.

*Az evezősök reggelije (1880): Rendkívüli alapossággal készült. Szigorúan behatárolt kompozíció és számos vonal fogja egybe. És mégis egyéni alakokra és csoportocskákra bomlik: önfeledt emberek itt meg ott. Az asztalon álló üvegek és gyümölcsök már-már életre kelnek a szikrázó könnyedségtől. Baloldalt a kiskutyával játszó nő lesz Renoir felesége.

*Az evezősök Chatou-ban: (1881) A parton egy buzgó evezős áll, és a sportkedvelő úriemberek alkalomhoz illő öltözékét viseli, társaságában egy 20 éves lány áll, aki később Renoir felesége lett. A parton állók egy elegánsan öltözött evezőssel beszélgetnek, aki egy divatos kétevezős csónakban foglal helyet. Noha a kép témája látszólag az emberek, a társaság, a gyönyörűen megkomponált tájképben a figurák alávetett szerepet játszanak.

*Szőke fürdőző (1881): Aktképeinek talán fölülmúlhatatlan remeke. „A teste, mely sápadt és egyszerű, mint a gyöngy, kontrasztot alkot sárgabarack színű hajával és a sötét Földközi-tengerrel, olyan szilárdan, mint egy antik festményen”, mint Tiziano: Venus Anadyoméne c. képén. A képet szemlélve rájövünk, hogy a klasszicizmus nem szabályok követésén múlik, hanem azon a meggyőződésen, hogy a testi létnek önmagában meglehet a maga nyugodt méltósága.

*Csendélet barackokkal :(1880) A háttér Van Gogh kavargó ecsetvonásaira emlékeztet. A fehér abroszon egy fehér tálban felpúpozott barackokat örökített meg.



*A tónál: (1880) A festő a keveretlen alapszíneket részesíti előnyben ennél a képnél, főleg a sárgát. Szinte egy faliszőttest készít. Az előtérben egy férfit és egy kislányt látunk hanyagul rátámaszkodva a vörös kerítésre. Mögöttük terül el a sétánnyal körülvett tó. Itt is jobban érdekli a két emberi figura, mint a háttér tája.

Renoir 1881-ben Olaszországba utazik, ahol megcsodálja a freskókat.

*A velencei Dózse-palota: (1881) A palotát a szemben lévő szigetről festette, így egy egész látképet kapott Velencéről, a csatorna felöli oldalról. A vízen vitorlások úsznak, de hangsúlyosabb szerepet a víz és az és kap, háttérbe szorítva a nevezetes épületeket.

*A velencei Szent Márk tér :(1881) Velencében számos kelendő képet festett a híres színhelyekről. Ez a látkép is közülük való, de megmaradt vázlat-szerű állapotban, mert a műteremben már nem dolgozott rajta tovább.

*A teraszon :(1881) A képen abban az évben festi amikor Olaszországban járt, ahol mély benyomást tettek rá Raffaello művei. A nő elhelyezése emlékeztet a reneszánsz portrék sémájára: kezét ölében kulcsolja össze és mögötte tájképi háttér látható. A hölgy előtt ott van kislánya is, igéző nagy kék szemekkel. Az előtérben látható gyümölcsöskosár leginkább fonalgombolyagok formáját idézi.

*Algíri muzulmán felvonulás

*Algíri völgy

 

*Két lány feketében: (1881) Renoir tüntetően, az impresszionisták alapelvével ellentétes módon, fekete színt alkalmaz. Sőt a feketét a színek királynőjének nevezi. Nem használja tömören, nagyon finom reflexekkel színesíti és megpróbálja egyesíteni a rajzot az impresszionista technikával.

*Fiatal lány esernyővel: (1883) Ebben az évben felfigyel az esernyők kagyló szerű motívumára, amiket szívesen alkalmaz képein. A kislány esernyője itt is gyöngyházfényben játszik, mintegy ellen pontját képezve a ruha fehér csipkéjének. 

*Esernyők: (1883) Renoir átmeneti korszakának egyik alkotása. A kép jobb oldal még impresszionista stílusú, de a kép bal oldala már más jellegű: az itt látható férfi és női alak precízebben, kifejezőbben van megfestve. A nő arca az Ingres-i szépségideálok kifogástalan ovális formájára emlékeztet. Az alakokon finom kék, szürke, barna árnyalatokat alkalmazott. A főalakok a gyermekek hatalmas kalapokban. A kép bája az esernyők váltakozó formájában és az emberi arcok, mozdulatok szépségében rejlik. De hiányzik a pillanat érzése - kissé mérsékelt nyugalom hatja át a jelenetet és mindenek előtt emberi izoláltság és magány.

*A Luxemburg-kert: (1883) A kép fő motívuma a kislány kezében tartott karika, melyet mégjobban kiemel a mögötte ülő nő sötét  szoknyája. Életképet látunk a kert egy átlagos délutánjáról: beszélgető és sétáló hölgyek, játszó kisgyerekek.

1883 táján kimerítette az impresszionizmus lehetőségeit. Gondosabban és alaposabban kezd dolgozni, színei hűvösebbek és puhábbak lesznek. Alakjait precízebben formálja meg. Ez a „száraz korszak” 1884-1887 között. Ebben az időben gyakorlatilag felhagy a hétköznapi párizsi életből vett jelenetekkel. Fokozatosan tért át az új stílusra , s ez tisztán követhető három „táncolós képén”. Mindhárom képen a női alakok megőrzik egyensúlyukat, egyik lábukat kicsit előrébb helyezve. A festő a társadalmi különbségeket nagyon finoman és nemes egyszerűséggel jelöli.

*Tánc Bougivalban: (1883) A nő ruhája szinte örvényleni látszik.

*Vidéki tánc: (1883) A rózsaszín és a piros érintései összhangban vannak a ruha és a legyező színével.

*Városi tánc: (1883) A frakk szárnyai a táncoló férfi után lebbennek, de a kép a keretét alkotó taft uszály szinte odaszegezi a női alakot a földhöz. Az itt alkalmazott színek kifejezetten hidegek.

Az aktok uralkodó szerepet kezdenek játszani művészi repertoárjában. Az 1875-ös Női akt a napsütésben c. képpel ellentétben többé nem törekszik arra, hogy pontosan visszaadja a napfényfoltokat és a lila árnyékokat. Inkább békés, tiszta vonalakra törekszik.

*Haját igazító fürdőző (1885): A bőr itt hidegebb, egyöntetűbb felület, mégis odakívánkozik a maga lényegretörő összefogottságával, és a Cézanne-i színformákat idéző faktúrájával a Szőke fürdőző párdarabjául.

*Hajfonat: (1885) A női alak és a háttér erőteljes tömbszerű megformálása előrevetíti kései stílusának szárazabb formakincseit.

*Anyaság: (1886) Feleségét ábrázolja a kép házuk kertjében, amint éppen egy nádfonatú széken ül és a kis Pierre-t szoptatja. Alakját kiemeli a kis piros kabátka.

*Aline és Pierre: (1887) Szintén feleségét és gyermekét látjuk. Az asszony karjában tartja a piros ruhás, szőke kisfiút. A képből árad a szeretetteljes és békés családi hangulat. A háttérben frissen mosott ruhákat teregetnek a cselédek.

*Krizantémcsokor: (1885) Ízesen megfestett, zöld vázában álló virágcsokrot látunk. 

*Leányka karikával: (1885) Kicsit mereven pózol a lányka, mintha eltűnt volna az a természetes báj, ami oly jellemző volt Renoir-ra. Ezt az érzetet erősíti a ruha hideg világoskék színe.

*A fürdőzők (1887): Az előző fürdőzős képeinek összecsengéseit és ellentéteit jól érzékelteti. A billenékeny testhelyzetű aktok tömör testük ellenére is súlytalanul lebegni látszanak a dús természeti környezetben, testük zománcos felülete Ingres aktjainak simaságát, tompa ragyogását idézi, miközben a kúszó vonalak folyamatossága arabeszk-szerűen beszövi az egész felületet. Az érzékiséget és a csábítást sugárzó képek mestere ezúttal mesterkélt, művi koreográfiába kényszerítette bele aktjait. A mozgások minden kétértelműséget kizáró egymásra montírozása hívja fel a figyelmünket arra, hogy Renoir aktjai a legteljesebb magától értetődőséggel viselik a mezítelenséget. Érzékiségük magától értetődő.

A varrólányokból nimfák lettek. Nagyobb egyetemes vonzerőt akar adni képének, egyben megőrizve a személyes benyomás frissességét. Szilárdságra és feszességre törekszik.



Életének utolsó három évtizedét beárnyékolta a tragédia: súlyos betegséget kapott és látnia kellet, hogyan lépett túl művészetén a következő nemzedék.

Az 1880-as évek végén többször dolgozott együtt Cézanne-al és Berthe Morissot-val. Többször utazik még külföldre is (pl. Spanyolországba, Pont-Aven-be, ahol sok szimbolista festő jár hozzá látogatóba), de 1891-től nem hagyja el házát. Renoir maga is valóságos környezetén kívül keresi a paradicsomot - azokon az idilli tájakon, amelyeket dús idomú, adakozó kedvű lányok fürdőző, álmodozó alakjai népesítenek be. Modelljei ekkor szolgálók, dadák, gondozónők, szakácsnők.

*Gyűjtögető kisleány: (1888) A pirospozsgás szőke kislány ölében füvekkel teli kosár látható. Mögötte elmosódott zöld rét tölti ki a hátteret. Szemei jelentik a legsötétebb pontot a képen.

*A fürdőző: (1888) Combközépig vízben álló nő hosszú, vörös hajjal mosakszik, ölét és mellét kezével takarja. A test világoskék gyöngyházfényben csillog és éles okker kontúrral választódik el a széles ecsetvonásokkal megfestett víztükörtől.

*A fürdő után: (1888) A modell a parton ül, törölközőjével oldalát törli és természetes mozdulattal emeli fel bal karját, láthatólag elmélyül munkájában.

*A réten: (1890) A bolyhos felületű, világos tónusú képen két fiatal lányt látunk hátulról, amint éppen csokrot kötnek, a háttér világos lyukban sűrűsödik össze.

*A mosónők: (1889) Három mosónőt látunk a patak partján. Kettő térdel a víz mellett és a ruhákat dörzsöli, a harmadik pedig kisfiával beszélget, miközben a munkához készül elő. A fesstő kapcsolata az egyszerű emberekkel nem csak minden nagyképűség nélküli, de egyben csupa együttérzés is. Alakjuk és mozgásuk szépségére összpontosít, nehéz munkájuk komolysága egy cseppet sem érdekli.

*A rózsák: (1890) Vastag, szálkás vonalakból építi fel a rózsák tömegét.

Kései munkák

Attól fogva, hogy 1888-ban túljut „száraz” korszakán, szinte mindenben, amit csak fest, van valami virágszerű. Képei egyenletesen elosztott, erős, szikrázó színektől vibrálnak. A képein látható embert szinte elnyeli a színes virágok tengere. E kései művek különös szépsége részegítő színpompájukban és az ecsetkezelés könnyedségében rejlik. Amikor természetes környezetükben festi le az embereket, úgy kapcsolja őket ehhez a környezethez, hogy ugyanazt a színszövedéket használja. Még mindig megvan benne az impresszionisták érzékenysége.

*Leányok a zongoránál :(1892) Ez a kép a „vörös” vagy másnéven „csillogó” korszakának terméke. Új színeket kezd el használni: a fahéj, a barna, a nápolyi arany, a fehér és a fekete mellett a vörös dominál. A vörös ruhára és a hajzuhatagra ráeső fény a jobboldalról, a kárpitról és a szoba berendezéséről verődik vissza.

*Ülő fürdőző: (1892) Még mindig kedvenc témái közé tartozik a fürdőző nő. Egy vörös hajú modellt látunk térd alatti képkivágásban, aki mintha szemérmesen fordulna el a néző kíváncsi tekintetétől.

*Terasz Cagnes-ban: (1905) A város látképe izzó arany fényben úszik.

*Bohóc: (1809) Kései korszakának egyik legszebb képe, örömteli apaként ábrázolja viszonylag kései gyermekét. Fiát piros zsákruhában látjuk, nagy fehér bohócgallérral a nyakában, semleges zöldes háttér előtt áll, csak egy oszlop lába és egy falrészlet látható. Fiáról készített sorozat többi darabján végigkísérjük, hogyan lesz a fiúból elbűvölő és elkényeztetett, aranyfürtös kiskölyök.

 

*Táncosnő tamburinnal: (1909) Gabrielle és egy másik kedves modellje állt neki modellt, táncosnőként keleti kosztümökben, amelyek Delacroix algíri nőire emlékeztetnek.

*Táncosnő kasztanyettákkal: (1909) Az előző festmény párdarabja, ezen is egy telt idomú, áttetsző ruhába öltözött keleti szépség pózol.

 

*Mme Renoir Bobbal: (1910) Idősödő feleségét látjuk, amint egy asztalra könyököl és kezében a kis házi kedvenc kutyusa alszik. A kutya a hűség szimbóluma, mindez talán tisztelgés kitartó odaadása előtt.

*Gabrielle ékszerdobozzal: (1910) Gabrielle-t egyszerű, komoly, szorgos lánynak látjuk; Renoir alighanem nyugodt, őszintén hálás érzésekkel festette. Átlényegültség állapotában ábrázolja, virágokkal és gyöngyökkel, olyan mozdulatokkal, amelyek valószínűleg sokkal kecsesebbek, mint a valóságban. Modelljét ihlet forrásként használja. A gesztusok általános jellegűek, nyugodtak és időtlenek, de nem közhelyszerűek vagy banálisak.

Reumás ízületi gyulladása gyötrő fájdalmakkal kínozta - csontjai deformálódtak, bőre kiszáradt, kezei madárkarommá torzultak, de így is festett. Ekkor kezd szobrászkodni  - egy másik ember kezét szóban irányítva.

Renoir 1919-ig, tehát haláláig kiapadhatatlan kedvteléssel és invencióval festette aktjait. Szemléletében időközben változás következett be: a gömbölyded, csábos, gyöngyházfényű aktok sorát, ahol a testek gyöngyszürkével, lilával, zölddel átitatott rózsaszín fényűek, amelyeket harmonikus térfogatok kereteznek mindenfelől, és amelynek oly népszerű korszaka körülbelül 1888-1897 közé esett, a századforduló tájékától kezdve felváltja egy masszív és pirospozsgás, bár színeiben talán még tobzódóbb nőtípus. Ebből az utóbbiból az érzékiség szikrája is kihullott, hogy helyét a „nagy szobrászat súlya és egysége” foglalja el. Festményei nagyrésze minden pszichológiai érdekesség híján van. Az arcok némelyike kiábrándítóan üres.

„Ahányszor felvesz egy-egy szolgálóleányt, egyben mindig modellként is alkalmazza. Az egyetlen dolog amit megkövetel, hogy a bőrük jól reagáljon a fényre. Beismeri, hogy számára a női test legszebb része a hátsója, bár egyszer azt is mondta, hogyha Isten nem teremtett volna női mellet, talán sose lett volna belőle festő.”   - mondja egyik ismerőse.

*Ülő fürdőző: (1914) Kimondottan állati lényként látja a nőt, akit főként ösztönei vezérelnek. Egy cseppnyi lélek sincs alakjában azonkívül, amennyit a teste kifejezni képes.

*Paris ítélete:

*A nagy fürdőzők (1918): Ezekben az aktokban a naturalisztikusan megfestett hús dominál, miközben a nő egyediségének a helyébe a személytelen Venus Naturalis, az egymástól megkülönböztethetetlen akt lépett, ami egy semlegesebb szférába transzponálta őket. Úgy érezzük, hogy megfestésükkel ez a derűs vérmérsékletű és a boldogságot a művészetében is felvállaló mester a legmesszebbre került korától. Pontosabban: korának festészetétől, minthogy hatása a modern szobrászatban pompázatosan kivirágzott.

Vessük csak össze Ingres Aranykorát Renoir paradicsomi megdicsőültsé­get sugárzó képeivel: ott az antikvitás, itt a jelenkor, ott klasszikus vonalharmónia, itt nyitott színritmusok. Mindkét esetben a 19. század egy bizonyos aspektusa fejeződik ki, tekintet nélkül arra a körülményre, hogy Renoir élettel telítettebb és közvetlenebb.

Az idős festőt részleges paralízis és reuma kínozza. Első világháborúban elveszti szinte mindenkiét. 1919 december 2.-án halt meg. Halála előtt még néhány órával még elkéri ecseteit és festékeit, majd mikor visszaadja azokat, így sóhajt fel: „Most már értem.”

Találat: 4256