online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

Petöfi Sandor forradalmi latomas költészete

irodalom

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
Pilinszky Janos 1921-1981
A magyar nyelv gyökrendszerének alapjai
Petöfi Sandor forradalmi latomas költészete
 
 

Petöfi Sándor forradalmi látomás költészete

Élete, egyénisége:

Petöfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskörösön. Apja, Petrovics István mészárosmester magyarul jól beszélt és írt; anyja, Hrúz Mária szlovák anyanyelvü mielött férjhez ment cselédlány és mosónö volt. Alig két évvel késöbb a család Kiskunfélegyházára költözött, s maga Petöfi ezt a várost jelölte meg születésének helyeként. A család jó körülmények között élt, s anyagi felemelkedésük éppen Félegyházán kezdödött. Petrovics István gyakran változtatta fia iskoláit: javuló anyagi helyzetének megfelelöen minél színvonalasabb iskolába akarta járatni. Az 1838-as dunai árvíz és egy rokon anyagi csödje, akiért kezességet vállaltak, anyagi romlásba döntötte a családot.  A 15 éves ifjú kénytelen volt otthagyni a selmeci líciumot, s megismerkedett a nélkülözéssel, a nyomorral. Színházi "mindenes" Pesten, házitanító Ostffyasszonyfalván, majd katonának csap föl Sopronban. A csaknem másfél éves szolgálat életének talán leggyötredelme sebb idöszaka: szenvedéseit csak tetézte, hogy társai és felettesei nem nézték jó szemmel, hogy az irodalom és a müvészet iránt érdeklödik, s maga is írogat. 252j96c A gyönge testalkatú közlegény megbetegedett, egy jóindulatú katonaorvos szolgálatképtelennek nyilvánította, és 1841 februárjában elbocsátották a hadseregböl. Leszerelése után nyugtalan vándorút következett. 1841 októberében felvették a pápai kollégiumba, ahol megismerkedett Jókai Mórral. 1842. május 22-én megjelent elsö költeménye az Atheneumban A borozó címmel, Petrovics Sándor név alatt. A november 3-án ugyanott publikált Hazámban címü versét már Petöfi néven ír alá. Petöfi azonban a színészetre érzett elhivatottságot, s 1842 novemberében vándorszíntársulathoz szegödött. Kecskeméten látta viszont Jókait, aki nagyra értékelte elöadómüvészetét. Ezután újabb hányattatások következtek. Pozsonyban az országgyülési tudósítások másolásából tartotta fenn magát. 1843 júliusában jutott el ismét Pestre, ekkor került közelebbi ismeretségbe a radikális szellemü fiatal értelmiséggel. Naponta megfordult híres találkozási helyükön, a Pilvax kávéházban. Még egy utolsó és eredménytelen kísérletet tett, hogy a színészi pályán helyezkedjen el. így került Debrecenbe, ahol szó szerint nyomorog. Életének e keserves idöszakát késöbb versben is (Egy telem Debrecenben), prózában is megörökítette. 1844 februárjában gyalog vág neki a pesti útnak, hogy müveinek kiadót találjon. Vörösmarty veszi pártfogásába, s az ô ajánlatára vállalja a Nemzeti Kör verseinek kiadását. Bajza és Vörösmarty közbenjárására Vahot Imre segédszerkesztöként maga mellé vette az 1844. július 1-jén meginduló Pesti Divatlaphoz. A divatlap a kor egyik népszerü folyóirattípusa volt. Petöfi költöi pályája talán a legtermékenyebb idöszakához érkezett. Még ki sem került a nyomdából elsö kötete Versek 1842-1844 címmel, már megírta és megjelentette A helység kalapácsa (1844. augusztus) címü komikus eposzát, s hamarosan megjelent a János Vitéz (1845 március) is.  Petöfi megismerkedett Vahot egyik rokonával, a 15 esztendös Csapó Etelkával, aki váratlanul meghal. Az ébredezö, de meg nem valósult szerelemvágy és a gyász költeményeit egy versciklusba gyüjtötte össze Cipruslombok Etelka sírjáról címmel. Petöfi sikere kezdetben osztatlan volt, melyben nem kis szerepe volt ebben szerkesztöjének, Vahot Imrének, aki üzleti megfontolásból mintegy sztárként kezelte és irányította Petöfit. Éles kritikát elöször A helység kalapácsa címü müvére kapott. A fiatal költö még magabiztosan utasítja vissza a támadásokat a természet vadvirága címü versében. A túlzott hírverés és a súlyos kritikák miatt 1845 márciusában kilépett a laptól, de kötelezte magát, hogy verseit egyedül itt jelenteti meg. 1845 április 1-jén indult el felvidéki körútjára, mely valóságos diadalmenet volt. Egy újabb sikertelen szerelem következett életében: megismerte a szép gödöllöi lányt, Mednyánszky Bertát, megkérte a kezét, de a lány apja hallani sem akart róla. A Berta szerelem verseit a Szerelem gyöngyei versciklusban adta ki 1845 októberében. Nyugtalan volt, sokat utazgatott, valamiféle kedélybetegség, borúlátás uralkodott el rajta. Barátaival is nehezen tudott kijönni, s gyakran ellátogatott elszegényedett szüleihez Zalkszentmártonba. 1845. november 10-én megjelent második verseskötete Versek II. címmel. Kétségbeesett lelkiállapotának hü tükre az a 66 epigramma, amely könyv alakban, 1846 áprilisában jelent meg Felhök címmel. A Felhök válságkorszaka után cselekvésvágy fogja el. Márciusban visszatér Pestre, s türelmetlen tettvággyal veti bele magát az irodalmi-politikai életbe. A lapkiadók "zsarnoksága" ellen szervezni kezdte a Tízek Társaságát, tíz fiatal író érdekszövetségét. Folyóiratot akart indítani Pesti Füzetek néven. Tervei szerint a társaság tagjai csak itt publikáltak volna. Azonban terveit nem tudta megvalósítani. 1846. szeptember 8-án - szatmári útja alkalmával - a nagykárolyi megyebálon megismerte a 18 esztendös Szendrey Júliát, az erdödi jószágigazgató kissé szeszélyes, irodalomértö lányát. Már az elsö találkozás szerelemre lobbantja Petöfit. A helyzet hasonló, a Berta-szerelemhez, de Júlia romantikus érzékenysége, müvészetszeretete és elvágyódása a sivár szellemi környezetböl más befejezéshez segíti kapcsolatukat. Petöfi verseiböl és a lány naplójából szenvedélyes, félreértésekkel teli szerelem története tárul elénk. Júlia tavaszra halasztotta a végleges döntést, s a várakozó költö kétség és remény között hányódott. 1847 májusában Júlia végre igent mond, és apja akarata ellenére, megismerkedésük évfordulóján, szeptember 8-án összeházasodtak. Az 1847-es év meghozta számára az igazi barátot is. Február 4-én olvasta Arany János Toldiját, s még aznap lelkes prózai és költöi levélben üdvözölte az ismeretlen nagyszalontai jegyzöt, s ettöl kezdve élénk és egyre bensöségesebb levelezés bontakozott ki köztük. 1847 márciusában megjelent Összes költemények címü kötete, melynek mottója: "Szabadság, szerelem!". Júliusban Váctól Beregszászig beutazta újra a Felvidéket, s erröl az útról az Úti levelekben számolt be a györi Hazánk címü folyóiratban. 1848 januárjától Petöfi a forradalomvárás lázában égett, hiszen korábbi látomásainak megvalósulását látta az ekkori európai népfelkelésekben. Március 15-ének egyik vezetöje, höse, de az elért politikai eredményeket kevesellte. Királyellenes verseket írt, népgyüléseket szervezett, támadta a kormány politikáját, s fokozatosan kezdte elveszíteni korábbi népszerüségét. így kerülhetett sor arra, hogy június 15-én a szabadszállási képviselöválasztásokon nemcsak hogy nem jutott be a nemzetgyülésbe, hanem valósággal menekülnie kellett a félrevezetett, felböszített paraszti tömeg elöl. Ebböl a fájó tapasztalatból születik meg majd Az apostol, mely politikai nézeteinek módosulását jelentette. A szabadságharc idején századosi rangot kapott, de egyelöre nem harcoló alakulatoknál teljesített szolgálatot. Ezért rosszindulatú vádaskodások, célzások kereszttüzében állt: szemére hányták, hogy még él, nem esett el a harc mezején. Petöfinek gondoskodnia kellett idös szüleiröl és áldott állapotban lévö feleségéröl is. Júliát Erdödre vitte, de a Szendrey család a felböszült románok fenyegetése elöl kénytelen volt Debrecenbe menekülni. Itt született meg 1848. december 15-én fia, Zoltán. Most már kötelességének érezte, hogy a harctérre menjen, s 1849 januárjában jelentkezett Bem tábornoknál. A lengyel származású fövezér megszerette, szinte fiaként bánt vele, segédtisztjévé nevezte ki. Nem volt fegyelmezett katona, feljebbvalóival (nem Bemmel) többször összetüzésbe került, májusban lemondott tiszti rangjáról és kilépett a hadseregböl. Súlyos anyagi gondok gyötörték, hiszen nem kapta tiszti fizetését. A tavaszi hadjárat gyözelmeinek idején szinte földönfutóvá lett. Márciusban apja, májusban édesanyja halt meg, öket is el kellett temetni. Júliával és a fiával elöször Pestre, majd Mezöberénybe mentek. Az orosz elörenyomulás miatt Mezöberény sem volt már biztonságos hely. Petöfiék Aradra akartak menni, de tervük meghiúsult. Júliát és Zoltánt Tordán hagyta Petöfi, s július 25-én csatlakozott Bem seregéhez. Sem lova, sem fegyvere nem volt, ezért lényegében "civilként" vett részt a segesvári csatában. Itt és ekkor tünt el örökre Petöfi 1849. július 31-én.


Forradalmi látomásköltészete:

Petöfi 1846 tavaszától a világforradalom lázában égett, a nemzeti és az egyetemes szabadság ügye 1848-ig szorosan összekapcsolódott gondolkodásában. Ismerte kora valamennyi politikai eszmeáramlatát.

Költészetében felerösödik a politikai líra, müvészi forradalmisága megtelik politikai forradalmisággal. Ilyen tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség egyenletesen, törés nélkül halad végsö célja, az általános boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó, kegyetlen, véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal, s ezután  „ a menny fog a földre szállni”. Ez a derülátás lobog benne a szabadszállási képviselöválasztás kudarcáig. Látomásversei közül legjelentösebb, mely „a nagy romantikus szimbolista víziókkal vetekszik”, az Egy gondolat bánt engemet….

Egy gondolat bánt engemet…:

Ezzel a zaklatott menetü rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendöt. Az elviselhetetlen gondolat a lassú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszú folyamatát a két hasonlat (hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletezö kibontása érzékelteti. A cselekvö akarat két izgatott felkiáltásában utasítja el ezt a halálnemet, s rögtön ezután két metafora (fa, köszirt) fejezi ki a költö óhaját. Az elöbbi képek után jelenik meg a cselekvö halál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen hatalmas versmondat, mely idöben egymást követö jelenségek során átrohan a megnyugtató megoldás felé. Ez a rész az elözöekhez képest is, de önmagába véve is nagyarányú fokozást valósít meg. A feltételes mellékmondatokban tárul fel a már más versekböl ismert vízió: minden rabszolganép a „világszabadság” szent jelszavát harsogva megütközik a zsarnoksággal. A „Világszabadság!” önálló verssorba kiemelése eröteljes hangsúlyt ad az utolsó harc nagyszerü célkitüzésének. A felzaklatott költöi képzelet a közvetlen összecsapás vad forgatagába vezet. A költöi erkölcs elszántsága, a föllelkesült akarat ebben az utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált. Elesni ebben a nagy csatában már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hösi halál ténye is szolgálat.



1846 után jut el Petöfi egy újfajta költö-ideál kialakításáig, egy új müvészeti hitvallás hirdetéséig. Azonosul azzal a romantikus „költö-apostol” eszménnyel, mely Victor Hugótól elsösorban Eötvös József közvetítésével került át hozzánk. E hitvallás legjelesebb képviselöje az A XIX. Század költöi címü verse.

A XIX. Század költöi (1847):

E verse szerint a költö Isten küldötte, „lángoszlop”, mely valaha a zsidókat vezette azt egyiptomi bujdosás során, a költészet pedig politikai lett. A költök kötelessége a népet elvezetni Kánaánba, az ígéret földjére. Ezt az eszményt, ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költöi elé. Ennek érdekében szenvedélyes indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére (1.vsz.), meghatározza a népvezér-költök szerepét (2.vsz), felháborodottan átkozza meg a gyáva és a hamis, hazug próféták magatartását (3-4.vsz). A látnok-költö ezután feltárja a jövendöt: költöi képekkel írja körül az elérendö cél, a Kánaán jellemzöit (5.vsz). A cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, de az idöpont bizonytalan. A költö itt már nem láttatja önmagát az elkövetkezö idöben, nem szól személyes részvételéröl, söt a „talán” Tétovasága jelzi, hogy „munkájának” eredményét nem fogja megérni(6.vsz). A költemény mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul, mert nem az eredmény, hanem a szándék minösíti az embert: a próféta szerepe nem a beteljesülés átélése, csupán ennek hirdetése. A biblikus motívumok áthatják a verset, s politikai meggyözödést a vallásos hit magasába emelik, a látomás ars poeticává avatják.

Találat: 2858