online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

AZ ELÉGIA MODERN VÁLTOZATA

irodalom

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
Dsida Jenő 1907-1938
Vörösmarty Mihaly 1800-1855
A DRÁMA VÁLTOZÁSA A XX
A KLASSZIKUS MODERN REGÉNY
TAMÁSI ÁRON: KIVIRÁGZOTT KECSKESZARVAK
ESTERHÁZY PÉTER: PÁPAI VIZEKEN NE KALÓZKODJ
Jelek és jelrendszerek a nyelv, mint jelrendszer
A HIMNUSZ MŰFAJA. A HIMNUSZ KÖZÉPKORI VÁLTOZATA
SZEMÉLYESSÉG ÉS SZEMÉLYTELENSÉG A XIX
 
 

AZ ELÉGIA MODERN VÁLTOZATA

            Elégia a görög líra egyik ága az eposzból fejlődött ki, disztihonban (hexaméter+pentamméter) írt műalkotás, melyben a lírai jelenlét mellett epikus vonások is felfedezhetőek. Az elégia fog 131b13b alma idővel változott, ma rezignált szomorúságot, fájdalmat fejez ki, az elégiaköltő tudomásul veszi azt, amin nem tud változtatni.

JÓZSEF ATTILA: Elégia  című költemény kezdőképének alaphelyzete a költői nézőpont a „szomorú táj” felett alacsonyan „lengő” lélek nézőpontjával azonos, a lírai én onnan néz le szülőföldjére, a proletárok lakóhelyére és önmagára. A hasonlatban szereplő füst motívum József Attila költészetében gyakran feltűnik. A vers kezdősoraiban a beszélő egyes szám első személyben szól, de hamarosan átvált második személyre, és egészen a vers végéig önmegszólítás váltakozik leírással. Az önmegszólítás a második strófában a vers közepén és végén az eredetivel szembenézni akaró, önmagát vallató költői én vívódását fejezi ki. Az egyénnek ez a lelkével és képzeletével folytatott vitája, önmagával való viaskodása, a feltárt ellentétek sorozata, az izgatott felszólító és kérdő mondatok drámai feszültséggel telítik a verset. A személyes hangú, önvallató sorokra a tárgyilagosabb, az érzelmi feszültség rapszodikussá teszi az előadást: a lassúbb lejtésű hosszú sorok váltakoznak a rövidebbekkel, a mondatok gyakran áthajolnak a következő sorba. A vers drámája egyszerre játszódik a külső és belső színtéren, a tárgyi világban és a lélekben, miközben a táj formálja a költői szubjektumot, az pedig a maga lelkiállapotának megfelelően alakítja a tárgyi világot. A megjelenített táj, a külváros, elhagyott gyárudvarok, üres telkek, homokbuckák sivár világa egyszerre a külső környezet rajza és az idetartozók lelki képe is. Minden tárgyi elem a nyomorúság, reménytelenség, a tehetetlen, kínlódó vágyakozás élményét sugározza. Megszólal a gondolat, az elnyomottság érleli a forradalmat: ebben a romvilágban az „egész emberi/ világ…készül”, a lelkek itt „egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt” álmodnak. József Attila azonban tudja már azt is, hogy a fennálló erkölcsi rendben, amelyet olyan jól jellemeznek a kemény rímekbe összecsendülő palánk-falánk, rikácsolva-óvja szavak is, a lelkek is üressé vállnak, tehetetlenül vágyakozva kínlódnak. A külvárosi képek idézésével már elkezdődik a magányos lírai én azonosulása a kopár tájjal, ez az azonosulás, sorsvállalás azonban kétértelmű és ambivalens. A vers elején mintha oldaná ugyan a „tömény bánat” ott, hogy „a nyomor csendje” „elkeveri/ milliókéval”, de ez sem hoz könnyű feloldást. Az ambivalens, egyszerre vonzó és taszító érzéseket jelzik az egész verset átható ellentétek is, melyek a zárlatba összesűrűsödnek: kopár öröm-gazdag szenvedés, vonz-taszít, anya-idegen. Az azonosulni vágyás keveredik az ezzel együtt járó szorongással, fáj a rom világban sínylődő tehetetlen vágyakozása, nagy erőre van szüksége az egyénnek, hogy ezzel a sivársággal azonosulni tudjon, hogy ebben az ürességben otthonra találjon. Az egész versben ismétlődő itt, innen, ide szavak azonban meghatározzák a helyét: innen származol, minden ide húz-vonz-taszít, csak „itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz”. Az eredetét vizsgáló ember önmagára ismer az ábrázolt tájban, a táj lakóiban, lélekben azonosul velük, és a vers utolsó rövid kijelentő mondatában (újra egyes szám első személyben szólva) megszületik az idetartozás egyszerű vallomása: „Ez a hazám”.

Találat: 1702