Zúg a patak - Áprily Lajos

Zúg a patak - Áprily Lajos

Ős fenyvesek közt zúg a völgy patakja,

ezüst tajték csillámlik habjain;

amint a szirteken tovább iramlik,

futása gyors. - Így múlnak napjaim.

Nem fáj, hogy elszáll sápadt ifjuságom

örökre visszahozhatatlanul:

fenyö, örökzöld lenni nem kivántam,

elmúlt a nyár, virágom szirma hull.

Csupán csak egy fáj, fojtó vasmarokkal

egy gondolat szorítja szívemet:

hogy könnyen elfecsérelt ifjuságom

meglátogat majd egyszer engemet.

Ősszel talán, haldokló alkonyatban

emlékké váltan hozzám visszatér

és számonkéri vértelen szivemtöl

mindazt, mit egykor eljátszott a vér.

Majd föltámad zsibongó méherajként

a múltamból sok fájó pillanat,

az álom, melyért döre könnyüséggel

feláldozám a boldogságomat.

És jönni fog az emlékek sorában

sötét hajad és ábrándos szemed,

s vagy megnyugszik szivem, hogy érted éltem,

vagy gyötrö megbánástól megreped.

Galbina,1908