Talalkozasom Farkas Gabriellel - Áprily Lajos

Találkozásom Farkas Gabriellel - Áprily Lajos

Repkényes köfal, csorgó kút, kis utca,

estére váró francia falucska.

Haladtam halkan és nagyon magamban

a hulló napból csillanó aranyban,

s mint végtelen sétákon, otthon, összel,

itt sem találkozhattam ismerössel.

Csak a halál... a dombokról leszállna,

az utca-fordulónál rám találna...

S fogyott a fény és messze volt a párom,

s a Mont-Blanc s a halál a láthatáron.

Kis templom-térre értem. Rajta árván

friss oszlop állt: aranyírású márvány,

fölötte két sötét sas-szárny ivel:

"Morts pour la France", nevek, Jean... Jacques... Pierre...

s közöttük egy név: Farkas Gabriel.

Az ismeretlen arcu holt,

találgatom, vajon ki volt?

Határán túl szakadt magyart

milyen szeszélyü sors zavart

hullatni távol drága vért

e más hullámú halmokért?

Mogorva sas nem válaszolt.

S ahol az árnyék óriásra nött,

leültem a szomszéd kis bár elött

és nemsokára édes aromát

kínálgatott a hüvös citronade.

Harangcsendítö, langyos este lett,

szellö indult a templomtér felett,

s az arcán semmi túlvilági jel,

halkan mellém ült Farkas Gabriel.

Fejünk felett kíváncsi csillag égett,

úgy kezdtünk csöndes esti párbeszédet.

A Mont-Blancról, melynek hideg fehére

hóval mosolygott kurta életére.

Az ösröl, aki - míg hadak bomoltak -

burgundi ég alatt maradt fogolynak.

Magáról és a vágyról, mely hiába

csalogatta az ösi pátriába.

S szelíd szavából úgy áradt a béke

- csillagvilág az elcsitult vidékre -,

hogy én sem féltem, leljen rám akárhol,

a mindenütt-jelenvaló haláltól.

Csak hallgattam, fakó ajkát figyelve,

sírból kiszállott Farkas Gabrielre,

amíg a hang lágyan simult a csendbe:

"Olyan mindegy, melyik kapun suhanunk át a végtelenbe."