Szilencium - Áprily Lajos

Szilencium - Áprily Lajos

Joó József emlékének

Mentem haza éjféli óra táján,

öregdiákok báli éjszakáján,

eremben édes áramlásu bor.

Aludt a téli templom-utca mélyen

s aludt a holdfényes templom-fedélen

a varju-sor.

Én egyszer erre jártam iskolába -

Gondolkoztam sok messze-hullt fiun.

Némán emelkedett az éjszakába

az ó-kollégium.

Éjfélutáni, mély szilencium.

És Téged akkor árnyékból, sugárból

elém kápráztatott a fél-sötét:

szoborszabású, szép atléta-melled,

fekete arcod dús szemöldökét,

ahogy szemem sokszor rajtad feledtem,

hegyi falucska föld-edzett fián.

Kemény kezedböl hogy repült a labda

métás csatákon künn a kúrián!

A hó ment és az erdökig kimentünk

hangos fiúkkal várni márciust.

A hó jött s dísztelen diákszobában

Aranyt olvastunk és Horatiust.

És most egy hang suhant fülembe: hangom,

ahogy zúgták a boltíves falak,

mikor diáklejtésü régi szóval

kerestelek, ha nem találtalak:

Domine Joó József...!

S talán a hold, talán a bor varázsa

a furcsa vágyat sugarazta rám:

a hold alatt, a nagy szilenciumban,

Domine - hogyha elkiáltanám -

S mozdult a hangom -

Hallgatott az utca,

hallgattak vérestitkú harcterek.

Öregdiákok báli éjszakáján,

domine Joó József, kerestelek.