Rabamenti alkonyat - Áprily Lajos

Rábamenti alkonyat - Áprily Lajos

Szeretem ezt a fáradt férfi-sort,

mely síp jelére és sziréna-szóra

megindul tarlón s hül 323c24d 37; réteken

a városvégen surranó folyóra.

Lihegve jönnek, izzadt-kormosan,

az izmuk reszket még a kalapácstól,

fülükben búg a lenditö kerék,

reszelö sír, és vasfürész rikácsol.

Ez asztagtól jön s tarlókon csap át,

kiszikkadt testét szúrja még a polyva.

A cséplögépek forró kórusát

a vére most is zúgja, zakatolja.

Vetköznek. Barnák. Vízbe rontanak.

De egyikük fehér, akár a testem.

Van szíjas testü és torzul sovány,

mint Krisztus teste falusi kereszten.

De most erösek. Hösök, hangosak:

kurjantanak s atléta-nagyra nönek.

Az örömüktöl felriadt vízen

lapos kaviccsal, versenyezve, szönek.

Letisztul róluk füst és munka-szenny,

hancúroznak habosra szappanozva.

Aztán tombolnak s szomju börüket

a felcsapó víz végigzáporozza.

A parti gyepröl int a zubbonyuk.

Áldott-meleg a kormos ing. A Rába

sugártalan. Egy csodakék madár:

szalakóta repül az éjszakába.

Éhesek, frissek. Tiszták, pajkosak.

Sötét hajukról vízcseppek peregnek.

Lelkükben tündér jár: a kedvesük,

s a hüs gyepen füttyösen dideregnek.

Pápa,1932