online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

Pele-ütö Dénkó - Áprily Lajos

versek



Fájl küldése e-mail




egyéb tételek

 
Vadlúd-vonulas - Áprily Lajos
Nyírfak - Áprily Lajos
Bessenyei - Áprily Lajos
Indulj - Áprily Lajos
Kunyhó - Áprily Lajos
FAGYBAN, ESTI FÉNYEK Baka Istvan
A zarandok - Áprily Lajos
Vilagítas - Áprily Lajos
Kis fehér felhök - Áprily Lajos
Szökül a füz - Áprily Lajos
 
 

Pele-ütö Dénkó - Áprily Lajos




Záporos tavasz volt,

termett széna böven

párás és patakos

Kápolnásmezöben.

Juhod vize partján

itt-ott még kaszáltak,

de fenn már fiókok

s boglyasorok álltak.


Dénkó apja s anyja



kimentek szénáért.

Dénkó is velük ment -

szekerezni. Ráért.

Déli tüzrakáshoz

bükkágat kerített,

gereblyélt is néha,

mondjuk, hogy „segített”.

Anyja adogatta,

fenn az apja rakta,

s minden villavetés

az idöt múlatta.


Mondja is az anyja:

- Menjünk a szekérrel.

Útba ne találjon

valahogy az éjjel. -

S akkor eszébe jut,

hogy körültekintsen.

- Hé! Déneske! Dénkó!... -

De a fiú nincsen.

Keresi az apja

hangos kiáltással:

nem szól. - No, ne búsulj,

elöre ment mással. -

S avval megindulnak

hazafelé ketten...

S hol maradt a fiú?

Sürü rengetegben.




Fészket fosztogatva,

madarat figyelve,

bebútt egy bozótos

mogyoró-ciherbe.

De onnan is tovább

viszi a szimatja.

Titok-hely az erdö,

beljebb csalogatja.


Egyszer nagyot kiált:

- Pele! Kövér pele! -

(Pedig még idétlen

a mogyoró bele.)

Hü! Hogy fut a földön

az eleven féreg!

Nézhetné az ember

testes pocegérnek.

Guvadt szemü vadját

követi serényen,

jó erös parittya

feszül a kezében.

(Reggel belegázolt

a Juhod patakba,

s kerek kavicsokkal

zsebét telerakta.)

Faodú! De Dénkó

kizavarja onnan.

S már a feje felett

hintázik a lombban.

Cirkuszba való már,

amit ott merészel:

más fára vetödik

mókus-repüléssel.

Most meg egy bog mögül

néz alá riadtan.

Dénkó lö - de köve

fáról visszacsattan.

Leszökik az állat,

s futásnak eredve,

eszét vesztve iszkol

bé a rengetegbe.

Kavicsok repülnek

sürün a nyomába.

Vadásza is lohol,

ahogy bírja lába.

S mikor a hajtástól

már-már kimerülne,

meglátja „güzü”-jét

egy csutakon ülve.


De most mesterlövést

tesz a parittyája:

a lihegö „vadat”

nyakszirten találja.

Meleg még. De Dénkó

begyüri zsebébe.

Kifittyen belöle

lombos farka vége.

Meg-megtapogatja,

büszkeséget érez.

Hü! De már szaladni

kéne a szekérhez.

Merre? Nö az árnyék,

s nö a lomb homálya.

Azt a visszautat

sehogy sem találja.

Hol a nagy kaszáló?

- Hé! Hahó! - Hiába...

S valami puhában

megbotlik a lába.

Báránybör. A gyapja

bépreckelve vérrel.

Nézi megriadva:

farkas tépte széjjel.

Tudja pakulártól:

minden este tájban

kosarára törnek,

s kárt tesznek a nyájban.

Jézus! Már az égnek

sötétül a tükre:

S Dénkó ijedtében

felmászik egy bükkre.

Görcsös és magas fa,

az erdök „öregje”.

Ágast ér, s beléül

egy jó „fanyeregbe”.


Bogra teszi lábát,

lika van a bognak,

ott harkályfiókák

nyüzsögnek, csipognak.

Nincs is más zenéje

most a rengetegnek.

S ha Dénkó se moccan,

ök is csendesednek.


Egyszer fényességet

lát a fa tetején:

kel a hold. Belöle

sugaraz ki a fény.

A földet is éri

egy-egy ritka résen,

s most a sárga réz-arc

reá néz merészen.

Majd az égboltozat

harmadáig érve,

fényes szigeteket

vet a fák közébe.

A madárfiókák

hallgatnak a fában.

De sok új nesz ébred

a nagy éjszakában.




A hüs levegöben

csúnya hang csikordul,

s nemsokára furcsa

perregésbe fordul.

Kecskefejö madár

esti perregése -

szaporább lesz töle

Dénkó szívverése.

De most feje felett

nagyobb suhogást hall:

bagoly közeledik

lassú szárnyalással.

Déneske a fejét

lehúzza ijedten.

(Lippernénél látott

ilyent ketrecekben.)

Le-lecsap a bagoly

karmosan feléje.

Tán csak nem azt érzi,

hogy van egy peléje?

Aztán felsuhogva

elszáll messze töle,

alvó rigó riad

s menekül elöle...

Most meg motozást hall

lenn a fa tövében:

sündisznó keresget

valamit serényen.

Figyeli, nem látja:

béka-e, egér-e?

Akármi, a tüskés

gonoszul jár véle.

Sürüböl az erdö

veres szörü vadja:

róka lobban elö

s a sünt megtámadja.

Gombolyodik a sün,

gurul gömböcformán,

hozzákap a róka,

s vér buggyan az orrán.

Most a dühös ravasz

csellel indul neki:

megforgatja talppal,

s talppal terelgeti,

s ahol gombolyagja

nem zárul egészen,

orrát belényomja

a szük, puha részen,

ragadozófogát

a húsába vágja,

s a szegény tövisest

böréböl kirágja.

S jóllakva eltünik,

sürü lombba veszve...


Csend van. Csak a prücskök

muzsikálnak messze...


Egyszerre odalenn

újabb neszezés kel:

farkas jön szaladó,

szapora lépéssel.

Megáll a fa alatt,



éles a szimatja,

orrát emelgeti -

beste fenevadja!

Azt hiszi a dög: ma

embert vacsorázik?

S Dénkó három ággal

magasabbra mászik.

De az éhes ordas

más prédát is érez:

rökölés ütödik

nyugtalan füléhez.

Őzbak hívja párját,

annak szól a hangja.

Ugrik már a farkas,

fut, hogy megrohanja.

„Elment - mondja Dénkó. -

Most jöhet a medve!”

Lejjebb száll, s beléül

ismét a nyeregbe.


Fülét új zaj éri -

ámul Dénkó, s okkal:

nagy sötét koca jön

süldö malacokkal.

Kan csörtet utánuk

nagy szuszogva, fúva,

s Dénkó kamasz-szíve

nagyot rezzen újra.

Mocsárból kikelt kan,

sár szárad a farán,

meg-megvillan a hold

óriás agyarán.

Erecskére lelnek,

nedves, puha rögre,

s feltúrják a földet,

csendesen röfögve.

Nagyot kiált: - Huj, te! -

s a falusi szóra

megijed, megered,

s messze fut a csorda.

Azután csend borul

bükkjére, szívére.

Felnéz: ott a hold is

némán hág az égre.

Fáradtsága, csendje

meghozza az álmát,

megölel egy bogot,

mint otthon egy párnát.




S míg öt ölelgeti

a rengeteg éje,

csudálatos képek

lebegnek feléje.

Szüzek szép serege,

tündéri leányok,

kék és rózsaszínü

fátyol a ruhájok.

Egyik csalogatja:

- Ereszkedj le onnan.

Fázol? Megmelegszel

itt a két karomban. -

Másik mondja neki

hízelkedö hangon:

- Kristálykövet adok,

gyere le, galambom. -

Harmadik merészen

közelébe lebben:

- Megmosom az arcod

csodakút-vizekben. -

A negyedik hangja

hívja szép zenével:

- Jöszte, megitatlak

angalita-lével. -

Az ötödik ilyen

örömmel kínálja:

- Szállj le, veled megyek

a hajnali bálra. -

Mások: - Megmutatom

vár alatt a pincét.

Benne megtalálod

a Rapsonné kincsét.

- Meghívlak magamhoz

finom pástétomra.

(Dénkónak álmában

megkondul a gyomra.)

- Ezüst rétre viszlek,

kristálypalotához,

tilosban ragyogó

arany almafához.

- Meglátod az apám

táltos paripáját...

- Gyertyagyökerü fü

csudakék virágát...


Táncolnak, forognak,

vígan kergetöznek,

s nem is idegenek,

félig ismerösek.

Az a hívogató

bokrétás hamiska

pontosan olyan, mint

Zsombori Juliska.

Az, aki ott sürün

integet feléje,

olyan, mint a Szöcsék

szöke Lidikéje.

S aki koszorút fon

friss cserefa-lombból,

arról Barabásék

Rebijére gondol.

S aki a csudakék

virággal kínálja,

az ott a kovácsék

barna Rózsikája.

Táncot járni, persze,

ezek tudnak szebben,

s testükön a szélben

fátyolruha lebben.

- Dénkó! Szállj le! Dénkó!  -

hívják játszadozva.

- Dénkó! - a nagy erdö

meg is sokszorozza.

S furcsa: ez a „Dénkó”

változik fülében.

Mintha vastagodnék -

(álmában, vagy ébren?)

Virrad. Felhörajok

pirosodva szállnak,

a feketerigók

vígan furulyálnak.

S mint a madársereg,

a leányraj rebben

s eltünik a titkos

bükkfa-rengetegben.




- Dénkó! - szól a mély hang.

Ráismerne bárhol.

- Itt vagyok! - kiáltja,

s lemászik a fáról.

Ez az apja hangja,

erre füle kényes...

Mogyoróvesszövel

jön az öreg Dénes.

Ág reccsen alatta,

haragos a kedve.

S hátul jön az anyja,

sírva, keseregve.


Dénkó beléizzad,

rágja szája szélét.

Aztán gondol egyet:

kihúzza peléjét.

- Hát te pelét üttél? -

- Pelét, parittyával. -

Értö tekintetet

vált a rossz fiával.

Melegséget érez

a szíve „sorkában”:

nagy pele-ütö volt

fiatal korában.

Egy-egy szót morog még,

de már nem ijesztöt,

s közben leereszti

a mogyoróvesszöt.


- Most indulj! Elöre! -

szól szigorú szóval.

S mennek. Apja hátul

jár a suhogóval.

Dénkó nehezen lép,

nyögne is, ha merne:

hátul nagyon csúnyán

feltörte a „nyerge”.


Anyja érzi baját:

- Mid fáj? - súgja neki.

- Kapsz hazáig! - apja

szóval fenyegeti.


Faluvégi fáknál

gyermekraj fogadja:

- Né, most hozza Dénkót

erdöröl az apja! -

De mikor mutatja

megmeredt peléjét,

igen megbecsülik

fiatal személyét.

Hát még mikor este

elmondja kalandját!

Hallgatnák a fiúk

reggelig a hangját.

A legényke-sereg

tiszteli, csudálja.

S a leányok szebben

mosolyognak rája...





Találat: 1465