Októberi séta - Áprily Lajos

Októberi séta - Áprily Lajos

Ez itt a hervadás tündér-világa.

Akartál látni szép halált velem?

A Bükkös-erdö bús elégiája

szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,

közöttük láthatatlan kéz kaszál.

Az ágakról a fölrebbent rigóraj

tengödni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kimélve ejti,

holnap szél indul, döntö támadás,

holnaputánra minden elfelejti,

milyen volt itt a végsö lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,

tönkök merednek dúltan szerteszét,

s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,

vérpadra hajtja szöke, szép fejét.

A partot füzek testörsége óvja,

a tollforgójuk ritkítottan ing.

Halkan himbál a horgom úsztatója,

nagyot csobbant a játékos balint.

Fény-pászma hull most messze, holt mezöig,

s a víz egy percre hullámos határ:

innen mosolygó partja tükrözödik,

itt egy utolsót lobban még a nyár.

De túl, gyepén a ritkuló bereknek

ijedt lombok rebbennek szerteszét,

a szél felettük pókszálat lebegtet,

ezüst pókszálat és ezüst zenét.

Az ösz hárfás tündére jár a réten,

az ö húrjáról szól a halk zene.

Most át fog jönni: árnyékát sötéten

pallónak átveti a jegenye.