Lidi fogadósné - Áprily Lajos

Lidi fogadósné - Áprily Lajos

Mintha havasi szél

fújdogálna szembe -

Lidi fogadósné

jutott ma eszembe.

Nagyág vize mellett

állt a fogadója,

telke tövét mosta

habos suhogója.

Zsenge pityókáját

szarvas kikaparta.

Marháját a medve

sokszor megzavarta.

Udvarán kutyái

furcsán vonítottak,

s néha farkasüzö

nagy tüzek lobogtak.

Csíki borvizesek,

hogyha jött az éjjel,

befordultak hozzá

kóberes szekérrel.

Vadászok betértek

esti lesre várva.

Urak odajártak

pisztráng-vacsorára.

Hallom dicséretét:

- Fáintos menyecske!

Ragyogó a szeme,

parazsas a teste!

Bort nem mértek sehol

tüzesebbet, mint ott,

Lidinél - nevére

apám is kacsintott...

Negyvenöt év múlva

arra vitt a lelkem.

Magas csalán-bozót

nött a puszta telken.

Lenn a falu felett,

a hegy oldalában,

temetö-rögöket

taposott a lábam.

Ott reátaláltam

a sírja kövére...

Hogy csendesedett el

ennyire a vére!