Koromszem - Áprily Lajos

Koromszem - Áprily Lajos

Valami rossz tündér játszik velem:

kószálgatok a régi dombsoron

s a völgyek régi arcát nem lelem.

Valami rossz tündér játszik velem:

kitárul túl a régi hegyvilág

s nem küld felém futárt a végtelen.

Szememre fátyol szállott és homály,

s hiába csillog: bennem fáj a táj,

a mosolygása bennem fénytelen.

Valami rossz tündér játszik velem.

Tudom már. - Zúgó páncél-táltoson

vágtattam egyszer Vorarlbergen át.

Alattam mélység és patak rohant,

felettem köszirt és lavina-gát.

A rhododendronos hegyoldalak

hajnal-sugártól lettek fényesek:

hó-hálósipkás óriás fiúk,

akkor keltek ködböl az Alpesek.

Amint mellettünk némán elsuhant,

mese-országot ringatott a tó,

s valami súgta: "Szépség... drága perc...

ünnep, mely vissza nem fordítható..."

A napkirály parancsszavára fenn

a szüz magasság bíborosra gyúlt.

S a mozdony-füstböl egy alattomos,

apró koromszem a szemembe hullt.

Szememre fátyol szállott és homály

s káprázhatott már, bennem fájt a táj,

bús lett a hajnal, mint az alkonyat,

s vitt, messze vitt a vágtató vonat.

Kószálgatok a régi dombsoron,

a völgyek régi arca nem nevet:

halálomig szememben hordozom

a vorarlbergi kis koromszemet.