Juhok - Áprily Lajos

Juhok - Áprily Lajos

A kögátnál a víz vadul zuhog.

A parton szöke hullám jön: juhok.

Botverte és napverte kis család,

hozzák az erdö minden illatát,

hozza a lankák hüs üdvözl 424c22e etét

tekintetük, a méla szembeszéd.

Elnézzük egymást. S mint egy látomás,

kísérni kezd egy volt találkozás:

Nagy völgybe estem. Völgyben kell a mákony,

az ember ott beteg s boldogtalan;

homályos kávéházi éjszakákon

a füstbe szórtam drága önmagam.

Hiába zúgott mámoromba halkan

nagymessziröl egy rozzant, régi gát,

ha - zuhogók helyett - az esti parkban

hallgattam a szökökút müdalát.

Hiába jött a messzi posta értem,

ha záport küldött egy ködös tetö,

s ha úri sétálók között sötéten

fel-felbukkant a zord szénégetö...

Azonban egyszer... Távol már a hajnal

vadrózsa-bokrának bimbója nött,

s amint kinyílt az ajtó unt sóhajjal:

juhok álltak a kávéház elött.

Szelíd hullámok göndör-szöke tóban,

botvert, esövert, hajszolt kis család,

de verten s út porába lankadóan

hozták a lankák hüvös illatát.

Az egyik összecsukló lábbal éppen

az útszélig vonszolta el magát,

és rám nézett és harmatos szemében

vád volt, riasztó, karvalykarmu vád.

A pásztorjelre szomjan és gyötörve

indult a nyáj tünö lankáival -

S a sápadtságom akkor összetörte

erös szárnyával egy piros vihar.