Jelentés - Áprily Lajos

Jelentés - Áprily Lajos

Jelentem a völgyemböl, emberek:

a mogyoró-barkáról por pereg,

a vakondok férget nyomozva túr 949d35j

s útszéleken zöld már a pipehúr.

Ha volna kislibám vagy kiscsibém,

napfény ragyogna minden kis pihén,

látnák a zöldet, mely bátran kibújt,

s csipegetnék a zsenge pipehúrt.

Jelentem a völgyemböl, emberek:

szitál ködböl a hüvös permeteg,

remeg a szirma-hulló rózsa-sor,

borzong a nyír s a mogyoró-bokor.

Halkul a megmaradt madár-világ,

de hangoskodnak fenn a vadlibák,

s ahol szölöt nevelt a napsugár,

éjjel falánk vaddisznó-csorda jár.

Október. Itt a nagy halotti tor,

a völgy, mint ossziáni táj, komor.

A szemfedöt terítgeti a nyír,

a köbányában árva vércse sír.

A Nagy-Villám ködrésen ideint,

az útja csupa sár. Láttam Kaint:

iszalagot vitt s kereste a fát,

melyre felkösse bújában magát.

Ezek itt nem az "öszi hegedük",

ezek októbervégi orgonák.

Orkános ös-idö üzen velük,

földig hajolva hallgatják a fák.

Jaj-kórus is búg, óriási kar:

apokaliptikus zarándokok?

Milyen felséges zene-zivatar!

Akit szíven fog, nem sír: felzokog.

Jelentem a völgyemböl, emberek:

az erdö fái búgó hangszerek.

Pár napja fújja egy erös tüdö:

a viharosan hülö ösz-idö.

Tudom, valakit várnak fenn a fák,

azért harsognak, mint a harsonák.

Jön - látja már egy ormos messzi táj -:

a jegesmedve-bundás Tél-király.