kategória | ||||||||||
|
||||||||||
|
||
Járai Istvánnak
Enyedi csend - ma megkívántalak.
Hogy ültél kertek s százéves falak
áldott hüsében, dombok vállain -
Gyümölcseim sárgára benned értek 444j93e
s benned fakadtak friss virágaim.
Belöled jöttek a könyvtár-homályban
öreg könyvekbe büvölt szellemek.
Szent álmodásod a torony-harang is
csak bársony ujjal érintette meg.
Ha sürü volt, te hütötted le vérem,
te öriztél a városvég felett,
hol a kápolnadombi sétatéren
tanyát fogtunk a vesztett ház helyett.
Vidéki voltál. Zsibbadt. Egyzenéjü.
De egy-zenédben hogy dalolt a szín,
ha - mint aranyhal kristálykút-fenéken -
mélyedben olykor megcsillant a rím.
Voltál nászinduló és dajka-dallam,
bróm békessége és halál-követ.
Apám nyolcvanhatéves ösz fejével
öledbe hullt a méhesböl jövet.
S volt egy napod. Az Isten fénye késett,
sötétbe hullt a megbomlott világ.
Jaj, most is hallom rémült szívverésed,
s hallom, milyen vad-éleset sikoltasz,
amikor átdöfnek piros szuronnyal
az elsö ellenséges trombiták.
Ezt pesti utca-lázban énekeltem.
Füst hullt a zajba és kémény-salak.
Enyedi csend - te régi, drága, tiszta,
reád gondoltam és áldottalak.
Találat: 1657