Enyedi csend - Áprily Lajos

Enyedi csend - Áprily Lajos

Járai Istvánnak

Enyedi csend - ma megkívántalak.

Hogy ültél kertek s százéves falak

áldott hüsében, dombok vállain -

Gyümölcseim sárgára benned értek 444j93e

s benned fakadtak friss virágaim.

Belöled jöttek a könyvtár-homályban

öreg könyvekbe büvölt szellemek.

Szent álmodásod a torony-harang is

csak bársony ujjal érintette meg.

Ha sürü volt, te hütötted le vérem,

te öriztél a városvég felett,

hol a kápolnadombi sétatéren

tanyát fogtunk a vesztett ház helyett.

Vidéki voltál. Zsibbadt. Egyzenéjü.

De egy-zenédben hogy dalolt a szín,

ha - mint aranyhal kristálykút-fenéken -

mélyedben olykor megcsillant a rím.

Voltál nászinduló és dajka-dallam,

bróm békessége és halál-követ.

Apám nyolcvanhatéves ösz fejével

öledbe hullt a méhesböl jövet.

S volt egy napod. Az Isten fénye késett,

sötétbe hullt a megbomlott világ.

Jaj, most is hallom rémült szívverésed,

s hallom, milyen vad-éleset sikoltasz,

amikor átdöfnek piros szuronnyal

az elsö ellenséges trombiták.

Ezt pesti utca-lázban énekeltem.

Füst hullt a zajba és kémény-salak.

Enyedi csend - te régi, drága, tiszta,

reád gondoltam és áldottalak.