A marvanyunk meséje - Áprily Lajos

A márványunk meséje - Áprily Lajos

Egy bösz villám-ököl lezúzta.

Kövirózsás, szeles, derült

magasságból patakmederbe,

iszap-gödörbe úgy került.

Kövirózsák közt ezer évig

megváltó mesterkézre várt,

hogy egy világnak megmutassa

a benne alvó ideált.

Iszapsírból durván kivette

egyszer nehány paraszt-tenyér,

s otromba épületkövekkel

elvitte egy zörgö szekér.

És lépcsö-alja lett belöle

a gazdasági udvaron,

goromba lábbal megtapossa

tudatlan ember és barom.

Béres-bakancs döngö zajára

remegve fölneszel, vigyáz,

vörös fénye tompán kicsillan

a napsugárban: "Pheidias?..."

...Idö-ciklon száguld felettünk,

rom lesz a lépcsö, rom a ház.

Romok között a holdsugárban

hideg halálszél harsonáz.

S a szél reáhord szemfedöül

sötét földet, sötét mohát -

s a szépség ismeretlen arca

vég nélkül álmodik tovább.